Ki énekel itt hamisan?

szerintem nincs mögöttünk semmi (fotó: Facebook)

Önmagában az is furcsa volt, hogy a róka, a korábbi szokásait meghazudtolva elegáns öltönyt húzott magára. A kíváncsi érdeklődők ezek után azon már meg sem lepődtek, hogy mind a négy lábán kígyóbőr lakkcipő feszült, hibátlan minőségben, mintha egyenesen most jött volna egy divatfotózásról. Mindeközben a nyakkendője szolid nonfiguratív mintázattal hívta fel magára a figyelmet. Illetve ó, dehogy! Szó sem volt semmilyen hivalkodásról, a rombusz alakokkal díszített kelendőség szinte fel sem tűnt a selyeming óvó társaságában, az őszinte egyszerűség a gyermeki tisztaság okán már-már sírásra késztette az óvatlan szemlélődőt. De vajon mivégre ez a váratlan fordulat? A róka ugyanis szeretett önazonosan viselkedni, nem csinált úgy, mintha nem lenne vörös a szőre vagy éppenséggel lompos a farka, ami most a szépen dizájnolt outfitből ki sem látszott, szóval úgy nézett ki jobbára, mint egy átlagos róka, jó, az utóbbi időben hajazott némi farkasos kinézetre, no de ki ne szeretne többnek látszani annál, ami. Ez a letisztult, visszafogott megjelenés ellenben mindenkit meglepett. Ettől még megismerő őt bármelyik csirke a baromfiudvarban, röhögött nagyot a görény, aki azért tudott egyet és mást a ravaszdiról. Bohóc, tette hozzá, és máris elkapott egy óvatlan kacsát a kerítés mellől, a szerencsétlen kidugta a fejét.

A roppant jól öltözött rókát ez nem zavarta különösebben, a hegyes cipőorral hatalmas ívben bikázta ki az időközben elhalálozott kacsa utolsó tollait, de úgy, hogy azt már senki se láthassa, mondjuk volt némi bibi a mozdulatban, de hát mit várjunk egy valahai balbunkó balbekktől, még akkor is, ha ő most már jó ideje róka. Magabiztosan lépkedett a valódi bőrtalpakon, kicsit zavarta ugyan az illat, hiába igyekezett kiszedni a talpból az ájert a gyártó, van még mit javítani a folyamatokon, egyrészt, nem lehet legyőzni a természetet, másrészt. Hol van az a médiás gólya?, lett hirtelen izgatott a ravaszdi, amit okozhatott a sok felgyülemlő illat, mert múltat nem lehet végképp eltörölni, bármennyire harsogja ezt a sok okos, vagy simán időcsapdába került, ami előfordul ugyan, de mindig megöli az ilyen fontos állatokat, ha nem is a szó eredeti értelmében. Róka fogta csuka.

Nem hiszem, hogy megint őt küldték, adott ki valamilyen fura hangot, mikor elhelyezkedett a szépen előkészített kotorékban, és észlelte, hogy vele szemben egy fészek lett a kérdező széke. Már ezerszer elmondtam, hogy jöhet bárki, de őt nem akarom, károgta a róka úgy, olyan hangosan, rengeteg idegen nyelven beszélt, megkövetelte az állás, a sok tárgyalás, hogy észre sem vette, csúnya szerepjáték vesztes oldalára lépett. A holló nem vette magára, elmondták őt már mindennek, volt pióca, vércse, olyan százlábú, aminek legfeljebb nyolcvan futója maradt, de legfőképp hiéna, hiába mutatta, csak két lábon áll a földön, a többi szárny és egyébként is a begye az érték, meg a zúza, igaz, csupán néhány kultúrában, de ez most nem vita tárgya. Most ő itt a szakmát képviseli, nem károgni fog, az egyébként is egy másik szárnyas, akinek nem mondja ki a nevét, mert nem akarja inszinuálni. Itt vannak a kérdések, amit a stáb egyeztetett, nem akar ő bajt, főleg kellemetlenséget, szóval nem fog csipegetni semmit, csepegtetni még annyit sem. A róka, aki egyébként még mindig azt játszotta, hogy nem róka, megkönnyebbülten vakkantott egyet, olyan rókásat, pedig végig arra készült, hogy tacskósat fog, mert ugye van ez a szerepjáték. de elbaszta az első alkalommal, ami roppant szomorú, azért nem annyira, hogy előkerüljenek a műkönnyek, az jól jöhet később is, ki tudja, ki küldte ide ezt a nyomorult hollót.

Nem kérsz sajtot?, tette fel a szánalmas és semmire sem jó kérdést a róka, ami tényleg csak az időt húzta, de a másik tudta, hogy előbb vagy utóbb előjön ez a rész, így nem futott a csőbe. Hoztam, bazmeg, kerepelte vagy ő, mármint a holló, vagy a benne lévő gólya, ez már sosem derül ki. Annyira közönséges vagy, csapta le a magaslabdát, de úgy, ahogy ezt a Rolland Garroson szokták a lucky loserek elleni negyeddöntőben az igazi ászok, a kiemeltek, ami után csak úgy szikrázott a salak.

Akkor kezdjük, vágta el a közhelyek cunamiját a holló. Tudom, hogy nem fogsz igazat mondani, de legalább próbáld meg hihetően csinálni, jó? Amióta van ez az internet, sokkal nehezebb úgy tenni, mintha érdekelne, mit gondolnak azok, akik olvassák az anyagainkat.

Rajtam nem múlik, görbítette le a száját a róka. Csináljunk egy közös képet?

Azt hagyjuk meg jövőre! Kitudja, mit hoz a holnap!? A holló nagyot harapott a sajtba, majd egy emberes darabot átadott a rókának.

Úgy tűnt, hogy mindketten boldogok.

*

„Kőkemény harc várható, hiszen több csapat nagyon belehúzott télen az átigazolási piacon. Szerintem mi is jól erősítettünk, így bizakodva várjuk a tavaszi folytatást. Szerencsé esetben a bajnokság végén befuthatunk a második helyre.”

Soós Imre, 2020. január 23.

„A labda gömbölyű és a pályán dőlnek el az eredmények, de ahogy eddig az első hat pozíció egyike volt a reális cél, úgy idén az első tízbe kerülés az elvárás a csapattal szemben. A gazdasági és infrastrukturális háttér adott az előre lépéshez, de a játékosoknak és a stábnak a pályán ehhez hozzá kell tennie a maga részét, hogy az ETO ismét első osztályú lehessen.”

Soós Imre, 2020. július 29.

„Szerintem a klub lehetőségeit tekintve reális célt tűztünk ki a csapat elé az első tíz hely valamelyikének megszerzésével. (…) Alakul a játékoskeret is, a sportigazgató elképzeléseit ismerve erősebb gárda áll majd a szakmai stáb rendelkezésére.”

Soós Imre, 2021. június 14.

*

Az ETO a 2020/21-es szezonban a tizenkettedik helyen végzett a húsz csapatos második ligában.

Egyelőre nyomát nem látom annak, hogy az előttünk lévő szezonban ennél jobb eredményre számíthasson a már így is milliószor megalázott szurkolótábor.

A hírek szerint a róka nagyon is jól van.

Kategória: mindenmás
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.