Találkozás sok fiatalemberrel

onnan semmit sem látni (fotó: saját)

K. úr már közel tíz perce üldögélt a szépen gőzölgő leveses tányér felett, miközben azon morfondírozott, hogy tulajdonképpen mikor is rontotta el végzetesen az életét.

Első gondolata az volt, hogy talán mégiscsak szerencsésebb lett volna Ludvig tanár úr tanácsát megfogadni és kicsit több energiát belefeccölni a tanulásba a kémia fakultáción, hiszen még a vézna Pillernek is mennyire bejött, ma már egy hatalmas SUV-val suhan hétvégente az Adriára, hogy kifusson a csillogó jachtjával a habos tengerre. Jó, voltak évek, amikor Pillernek nem volt ilyen arany élete, szánalmasan kellett pitiznie az utolsó gyógyszerész asszisztensnek is, hogy vegyenek már tíz kartonnal abból a nyomorult vitaminkapszulából, amiről még a laikus tudta, hogy egérszar-őrlemény benne a domináns alapanyag, de ezek a tények egyből relativizálódtak és semmivé váltak, miután megdugta a százkilós patikusnét a hátsó raktárban. Veszek ötven kartont is, csak jöjjön vissza a jövő héten is, Pista!, pihegte Búzásiné, aki olyan hirtelen kapta össze magán a fehér köpenyt, hogy kilátszott a fél melle. Piller nem gondolta, hogy elillant belőle az önbecsülés utolsó párája is, félszeg mosollyal bólintott, aztán az első benzinkútnál vett egy újabb doboz kotont, no meg persze a LuxusAutó magazin legfrissebb számát is, mert gyönyörű képek voltak benne a vadiúj SUV-okról. Piller! Éppen csak átment az érettségin, de kémiából akkora isten volt, hogy országos ötödik lett az OKTV-n, így aztán simán bejutott az egyetemre, és rögvest kinyílt előtte a világ. K. úr ellenben pelyhedző bajszú gimnazistaként nem volt ilyen előrelátó. Verseket írt, autodidakta módon megtanult gitározni, így rögvest meg is zenésítette az alkotásait, amivel aztán a KISZ-tábori tábortüzek koronázatlan királyává vált. Bolondultak érte a csajok, ami egyébként nem jelentett többet, mint úgy tettek, mintha értenék a szövegeit, csillogó szemmel néztek az ifjú K. úrra, gyengéden megsimították az arcát, néha elcsattant pár óvatlan puszi is, de még véletlenül sem illetlen helyre, csakis arcra. Szexről szó sem lehetett, de még egy laza pettingelésről sem, erre K. úr kényesen vigyázott, mert ő nem akart olyan lenni, mint az átlagos rocksztárok, nála mindent vitt az intellektus. Bezzeg Piller, aki olyan vézna volt, hogy azt elmondani nem lehet, a szőr az istennek sem akart kinőni az orra alatt, a beszéd pedig nem volt az erőssége, néha elejtett ugyan egy mondatott valamilyen vegyületről, esetleg odavetett egy reakcióképletet, amiben hemzsegtek az oxigének, a kloridok, meg a hidrogének, ellenben nem volt benne egyetlen dallam vagy rím sem, de ezzel mégis olyan hatást ért el, hogy fenntarthatott egy saját sátrat, kicsit beljebb, az erdőben, ahol aztán órás váltásban követték egymást a csajok, a buta libák, akik nem sokat kaptak a KISZ-től, de ők cserébe odaadták a szervezetnek a szüzességüket.

Vagy talán mégis Kohuth Piroskát kellett volna elvennie nyolcvanhatban, ahogy azt az anyja még most is felemlegette neki, majdnem negyven évvel később? Talán. Ott volt minden, egzisztencia, biztos háttér, amit egy felkapaszkodott család sarja csak kívánhatott, csak éppen hiányzott a szikra, a szerelem. Hányszor mondta neki Kohuth bácsi a családi ebédet követően a hatalmas nappaliban, miközben ő ott kuporgott Pirikével a kanapén, hogy Imre!, abba kéne hagyni ezt a semmirekellő művészkedést, mert így közveszélyes munkakerülés lesz a vége, azzal a jeles érettségivel simán el tudsz helyezkedni a tanácsnál, majd szólok a Franczia elvtársnak, aztán majd elvégzel estin valami egyetemet, hiszen olyan jó eszed van. Alig tudta visszatartani a röhögését, amikor meghallotta, hogy Franczia elvtárs, annyira abszurdnak érezte a szóösszetételt, még ha ismerte is a kommün megható és tragikus történetét. Kohuth bácsi nagyon szerette volna, ha K. úr elveszi az ő Pirikéjét, a legnagyobb kincsét, mert hiába volt párttag és egyben idealista kommunista, azt még ő is tisztán látta, hogy a lány csak csomagban fog elkelni, mert annyira ronda volt szegény, hogy azt elmondani nem lehet. K. úr és Pirike egyébként egy szüreti bálon találtak egymásra, ami szó szerint így történt, mert K. urat Pirike találta meg valahol a város túlsó végén, ahova azóta sem tudja miként került, csak az élt benne tisztán, hogy az utolsó stampó barackot nem kellett volna meginni, esetleg a kísérő habzó bor volt túlzás. Az egész bál őt kereste, mikor észrevették, hogy ott lóg a fogason a kabátja, a nadrágja, de K. úr sehol, miközben szokatlanul hideg volt azon a szeptember végi hajnalon. A legkitartóbb Pirike volt. Neki megvoltak kazettán K. úr saját dalai, amiket rongyosra hallgatott és bár semmit sem értett a szövegekből, a hangulat annyira megfogta az egyszerű lelkét, hogy utána órákig sírt és senki sem tudta, hogy mi a baja, ő meg nem mondta el soha, senkinek. K. úr bárgyú képpel nézett rá azon a külteleki padon, amin már szinte teljesen kihűlt testtel feküdt, szemében inkább a riadalom jelei mutatkoztak, mint a háláé. De aztán mégis elkezdtek járni, hosszú évekig tartott a jegyesség és az ismerősök el is könyvelték, hogy ők már az örökkévalóságig egy pár lesznek, amikor hirtelen a semmiből előbukkant a szőke veszedelem, a Rehák Zsani, aki egyetlen másodperc alatt elcsavarta K. úr fejét. Már másnap felbontotta jegyességet Pirikével, egy hónappal később pedig el is vette a cédát, akit igazából nem is ismert, de valami megmagyarázhatatlan mágnes kellemes szorítását érezte. Boldog vagyok, mama!, mondta az anyjának, aki meg akarta a pofozni, de végül csak megtépte K. urat, miközben válogatott kifejezésekkel kurvázta le Zsanikát. Nem látod, hogy bolondot csinál belőled? K. úr nem látta, de ami ennél sokkal érdekesebb, nem is érdekelte. Zsanika egy héttel később lelépett valami gyógyszerügynökkel, aki kísértetiesen hasonlított a vézna Pillerre.

– Miben tudok segíteni? – állt meg K. úr mellett a pincér. K. úr szórakozottan nézett maga elé, egyáltalán nem reagált a pincér szavaira. – Hmmm…! – próbálkozott a pincér rendületlenül.

– Igen? – nézett fel egyszerre K. úr. – Ja igen. Bocsásson meg, de ez a leves egyszerűen ehetetlen.

– Hogyan? – kerekedett el a pincér szeme. – Ezt még senki sem mondta. Mindenki maximálisan meg volt elégedve a minőséggel.

– Van benne valami furcsa íz, ami miatt felborul a harmónia – folytatta K. úr higgadtan. Megkavarta a levest, óvatosan belemerítette a kanalát a sűrű lébe, majd a pincér felé nyújtotta. – Kérem, kóstolja meg!

– Nem szoktunk ilyet csinálni kérem – ugrott hátra ijedten a pincér.

– Csak az én kedvemért! – erősködött egy picit K. úr.

A pincér nagy levegőt vett, aztán lassan felszürcsölte a kanál tartalmát.

hemzsegjetek, barátaim (fotó: saját)

– Tökéletes!

– Tökéletes? – lepődött meg K. úr. Gyorsan evet pár kanállal. – Ez ön szerint tökéletes?

– Amit ön érez, az a zsálya. Kétségtelenül furcsa, hogy ne mondjam szokatlan kombináció, de a legnagyobb fúziós konyhák is elismerik a létjogosultságát – kezdett tudományos értekezésbe a pincér, aki láthatóan élvezte a helyzetet.

– Szerintem meg egy nagy szar! – vesztette el a türelmét K. úr. Egyszerre képek villantak be neki, Piller önelégült arca, Rehák Zsani semivel sem összehasonlítható nagyvilági kacagása, Pirike sírástól kipirosodott szemei, az anyja, a KISZ-tábori tábortűz, az egész elcseszett élete. Felállt, beleköpött a levesbe és fizetés nélkül távozott.

*

Annyira nagy volt bennem az izgalom, hogy véletlenül a gyerek bérletét vettem magamhoz, amikor összeraktam a meccsrejárós túlélő csomagomat. Erre persze csak akkor jöttem rá, miután beparkoltam a stadion mellé. Felelős, szabálykövető polgárként természetesen fel sem merült, hogy ügyeskedni próbálok, azaz eljátszom az alig tízéves kislány szerepét. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy egy esetleges lebukás mekkora arcvesztéssel járt volna. Nemváltással igyekezett jogtalan előnyhöz jutni a középszerű blogger! – láttam magam előtt a másnapi online főcímeket, és szinte láttam, ahogy tűnök el a süllyesztőben. Így aztán szépen elsétáltam az ETO Park szellemépületébe, hogy készpénzt vegyek fel az árván álldogáló automatában, mert valamiért az rémlett fel bennem, hogy a konténerbe passzírozott kasszáknál nincsen POS terminál. Most sem tudom, hogy ez így van-e, de az biztos, hogy a pénzkiadó masina forgalomlassító sztrájk üzemmódban dolgozott, aminek következtében közel tíz percig tartott a nem túl bonyolult tranzakció. Szép volt, Villám!

Jó szimuláció volt mindenestre, mert ezek után semmilyen érzelmi pluszt nem okozott már, hogy a két ablak csigalassúsággal szolgálja ki a közel harmincfős tömeget. Tiszta szerencse, hogy a rácsok között belátni a pályára, így valós időben láthattam az új szezon nyitásaként a kezdőrúgást. Katarzis a teknőn kívül, éljen 2021! A biztonsági szolgálat flottul lezongorázta a védettségi igazolványok lecsekkolását és az elmaradhatatlan motozást. Csodálatosak ezek az intim pillanatok. Elképzelni nem tudom, mi történne, ha egyszer elveszteném az eszemet a lelátón és pont az a szekuritis igyekezne kényszerítő eszközzel ártalmatlanítani, aki jó félórával korábban letapizta a seggem. Az élőerővel nem volt gond egyébként, rengetegen vannak a lépcső alatt ilyenkor a srácok, gondolom, az MLSZ írja elő, hogy egy ilyen kiemelten kockázatos derbire több biztonsági embernek kell felvonulnia, mint egy köztéri demonstrációra.

A bejutás slusszpoénja a beléptető kapu, ami már a látványával komoly stresszfaktor számomra, mert van egy rémálmom, miszerint egyszer be fogok szorulni és ez az idő múlásával, no meg persze a plusz kilók lerakódásával egyre reálisabb opció. Zolival igyekeztünk befelé, ő is fél ettől. A kártyaleolvasó nem egy vénaszkenner, nincsen íriszdiagnosztika, így simán bemehettem volna Léna plasztikjával. Büszke vagyok magamra, hogy nem trükköztem, ráadásul plusz ezerötszáz forintos bevételhez juttattam szeretett klubomat. Használjátok fel okosan, nekem lenne is tippem, hogy mire, de erről majd csak a végén!

*

A meccset immár szakmai felkészítés után, egy képzeletbeli okosszemüvegen keresztül néztem, és bár az élmény nem volt annyira más ahhoz képest, amit vártam, azért érzékelhető volt a különbség.

Összességében tetszett, amit láttam. Mondjuk ebben bőven benne van az előző szezon végének gyalázata, ami totál elvette a futballba vetett hitemet, illetve az egyetlen felkészülési meccs tapasztalata, aminek kapcsán továbbra is fennáll a véleménykülönbség Klausz mesterrel. Innen aztán tényleg lehet szép lassan fölfelé lépkedni.

Vegyük például a felállást. Bár egy komplett csapat érkezett a nyáron, a vasárnapi kezdőben 6-5 arányban a régiek voltak többen, ami egészséges mischung, ha nem az ész nélküli újítás és vérfrissítés a cél. Úgy tűnik, nem az.

Az előző kiírásban jellemzően 4-2-3-1 volt a nyitó alakzat, és menet közben sem nyúltak bele a mindenféle „mesterek”, hanem általában posztra cseréltek, és úgy ment tovább a verkli. Most 4-4-2 vagy ha úgy nézem, 4-3-3 volt a kiindulási helyzet, amiből már most is átalakultunk. A bekksor Fadgyas portás előtt tutifx: Kovács-Lipták-Fodor-Barna. Elől Priska és Bacsa tolja. Középen Toma afféle szűrőt játszik, aki a labdaszerzést követően igyekszik szervezni a játékot, de nem az a klasszikus irányító, Bagi Pista robotol mellette, míg a két szélen Simcho és Vitális igyekszik meghúzni a vonal mellett. A szisztéma hellyel-közzel működött is. Én extra módon arra figyeltem, hogy mennyire toljuk fel a védekezést és mennyire igyekszünk elfojtani minden próbálkozást már a kevésbé veszélyes zónában. Ami biztos, hogy a tavalyi bicskanyitogató hátsó passzolgatás eltűnt, a csapat igyekszik hamar átjátszani a pálya hátsó kétharmadát.

ipi-apacs, te vagy a hunyó (fotó: saját)

Simcho sokat próbálkozott, de az első félidőben bántóan megakasztott számos bíztató támadáscsírát. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem melózott keményen, de még mindig hiányzik az a sebesség belőle, ami a sérülés előtt megvolt. Az mindenképpen bíztató, hogy hátul kezd egyre slankabb lenni… A második félidőben pedig hihetetlenül hasznosan játszott.

Vitális Milánnak nem ez lesz élete meccse. Valszeg egylőre szokja ezt a posztot, ami viszont feltűnő, hogy első szándékból inkább cselez, mint passzol, érzésem szerint azért, mert nem néz fel. Vagy mer’ hisz magában. Most sajna kevés volt önmagában a hit, könnyűszerrel akasztották meg a próbálkozásait, így aztán a társak számos lyukra futása lett fölösleges.

Toma elképesztően kemény és álhatatos, hozza azt a kárpátaljai mentalitást, amit Simcho, de még inkább Vashkeba révén már megismertünk. Ezen felül van játékintelligencia benne, valós érték lehet.

Bagi Pista jól indította a meccset, de aztán beleszürkült kissé a darálásba. Mondjuk tőle nem azt várom, hogy színezze a játékot, a nagy bedobások most meg elmaradtak.

Volt bennem egy várakozás, hogy Kulcsár majd bejön a hatvanadik percben, esetleg Óvárival karöltve, aztán a kifáradt vendégcsapatot megfirkálják kétszer és ott a sima 3-0. Ez most nem jött be, de belefért. Egyrészt Kuli csak húsz percet kapott, Óvári pedig csak hármat, másrészt a taktikai atombombánk ezúttal nem volt kellően beélesítve.

Elől Priskin kevésbé látványosan futballozott, de hatalmasat játszott. Neki megvan az a keresztje, hogy amennyiben nem lő gólt, vagy ne adj isten eltávolodik a kaputól, máris megkapja, hogy mi a faszt csinál? Most is volt pár okos a lelátón, aki számon kért, de egyrészt mindenhol vannak az okosnál is okosabbak, másrészt meg nem kell ezzel foglalkozni.

Bacsa más típusú támadó, szerintem jól kiegészítik egymást majd hosszabb távon. Ő kevésbé labdaügyes, de talán kicsit mozgékonyabb. Az első félidő derekán volt egy olyan lehetősége, amikor jobb lett volna, ha lő, de ő inkább lekészített a rosszabb poziban lévő Priskinnek. Biztosan levetkőzi majd ezt a tévesen értelmezett tiszteletet, aminek következtében javulni fog a hatékonyság. Új csapat, első meccs, győztes gól. Kell még valamit kérdeznem?

A bekkekről pár sorban. Kokó sajnos még mindig keresi önmagát, meggyőződésem, hogy neki egy mentális tréner kell, mert a képességei nem lettek rosszabbak. Az azonban rossz hír, hogy kissé kedvetlennek tűnik, és van benne egy hiba meccsenként. Most megúsztuk.

Lipták elnyűhetetlen, vasárnap nem kellett különlegeset nyújtani, biztos pont volt.

Fodor doktor jó ütemben lépett a játékba, ha kellett, de neki nem az lesz a védjegye, mint anno Lakos Palinak, hogy sokszor okozott zavart a váratlan megjelenésével a pálya felsőbb régióiban. Egy alkalommal furcsán kitekert nyakmozdulattal fejelt ki egy labdát kényes szituációban.

Fadgyasról nem sok minden derült ki, nem igazán dolgoztatták a kécskei támadók. A beívelésekre nem robbant, remélem csak azért, mert ő bentről úgy látta, hogy minek.

És a végére hagytam az abszolút pozitív tapasztalást, konkrétan Barna Szabolcs játékát. Tanárian nyomta a balbekk szerepében. Magabiztos volt és számos alkalommal bátran elindult fölfelé a támadást segíteni. Öröm látni, hogy a labdával sincs problémája, szóval a most éppen sérült Forgács Dáviddal váltásban egy komolyabb minőséget hozhatnak a balbunkó indokolatlanul lesajnált pozíciójába. Egyes hírek szerint Debrecenben Herczegh Bandi bácsi nagy kedvence volt, ami nem rossz ómen, mert Herczeghnek azért volt/van szeme a játékhoz.

*

Muszáj szót ejteni a körülményekről is. Tisztában vagyok vele, hogy a Quaestor-balhé miatt, a döcögős büntetőeljárás és felszámolás mellett van ugye egy szomorú exlex állapot a stadion kapcsán. Erre hivatkozással nyilván számos dolgot le lehet pattintani, hogy nincs hatáskör blablabla. Jóhiszemű vagyok, mindent elhiszek. Azt azonban nehéz elmagyarázni, hogy amikor például a gyep karbantartása példás, a klubépületben sincsenek gondok, pont a lelátó a mostohagyerek. Ugyan mégis milyen objektív akadálya van annak, hogy valaki gondosan megszabadítsa az ülőkéket a guanótól? És, ami most még élesebben előjött: mi a faszért nem lehet kitakarítani a mosdókat? Van az a mondás, hogy egy komplex vállalkozás működését nem feltétlenül az mutatja be a legjobban, hogy mi zajlik a színpadon, hanem sokkal inkább az, hogy miként kezelik a részleteket.

Ebben a tekintetben a klub vasárnap csúnyán leszerepelt. Láttam már pár dolgot az életben, de nem gondolom, hogy komoly erőforrásokat (humán, anyagi) kellene megmozgatni ahhoz, hogy két hét múlva ne ilyen körülmények fogadják az érkező szurkolókat. Megkockáztatom: elsősorban akart kell hozzá, de legfőképp a drukkerek komolyan vétele.

Én most a saját hülyeségem miatt beletettem plusz ezerötszáz magyar forintot a rendszerbe. Kérem, hogy használják takarítószerekre!

*

WKW ETO – Tiszakécskei LC 1-0 (1-0)

750 néző, vezette: Szigetvári

ETO: Fadgyas 0 – Kovács K. 3, Lipták 3, Fodor 3.5, Barna 4 – Simcho 3.5 (87’ Óvári), Bagi 3, Toma 4, Vitális 2.5 – Priskin 3 (90+1’ Berki 0), Bacsa 3.5 (70’ Kulcsár 0). Edző: Klausz László

Tiszakécske: Holczer – Vachtler, Végső, Csáki, Farkas – Gyurján (64’ Pál), Albert (64’ Erdei), Horváth (82’ Kalmár), Simon (82’ Galacs) – Kovács B. (75’ Benke), Beliczky. Edző: Nagy Sándor

Gól: 41’ Bacsa 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.