Van a világban egy roppant nagy tévedés, ami szerintem a mesék birodalmából származik, és sajnálatos módon elterjedt az egész emberi gondolkodásban. Eszerint a róka ki nem állhatja a hollót, legszívesebben megenné, ha már a gyenge dumájával nem tudja átverni. A történet már csak azért is sántíthat, hoppácska!, a hazugot könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, ami már majdnem róka, hiszen a róka nagyon is közeli rokona a kutyának, és most ezt a szálat gyorsan elkötöm, hiszen a róka a való életben jellemzően beéri olyan jószágokkal, amelyek a földön szoktak futkározni, tudniillik tyúk, kacsa, ergo a befogásuk roppant egyszerű, hülye lenne bajlódni repülő izékkel, különösen olyan okos madarakkal, mint a holló. A holló ugyanis nem hülye, annyire nem, hogy a marketingje is erős, így mindenki tudja, hogy nem hülye, például a róka is, ha olvassa a National Geographicot. Van ez a szánalmas mese La Fontaine-től a hollóról meg a rókáról, ami már első blikkre is baromság, hiszen miért enne a holló sajtot, amikor jobban szereti az apróbb repülő rovarokat és miért szeretné a róka a sajtot, ha ezerszer jobban csípi a kisebb rágcsálókat. Most mondom, ha valaki beszól holmi szakmai okokból, mármint a róka jobban kedveli a szárnyasokat, engem az sem érdekel, mert mint már az elején leszögeztem, ezt most a mese világa.

Viszont fontos leszögezni, hogy La Fontaine szigorúan azért igyekezett az ismert tárgykörben maradni, mert egyrészt senkit sem kívánt kiragadni a megszokott életéből, másrészt olyan tanulsággal igyekezett szolgálni, ami a jövő nemzedéke számára is hosszú évekig jó példával szolgálhat. Sikerült is neki, mert ismereteink szerint ezt a történetet azóta is számos óvodában mesélik nagy átéléssel az óvónénik, miközben egy pillanatra sem gondolnak bele, hogy mekkora baromságról beszélnek. A róka szól a hollóhoz. Ez ugye már csak azért sem lehetséges, mert az állatok nem beszélnek. De ha mésis, tételezzük fel a helyzet abszurditását, a róka rókanyelven szólna, míg a holló hollónyelven hallgatná őt, így a kölcsönös megértés szinte lehetetlen. Arról most csak mellékesen jegyeznék meg pár gondolatot, hogy ebben a viszonyrendszerben a sajt, mint olyan teljesen rendszeridegen, hiszen azt komoly technológiai folyamatokat követően állítja elő az ember, aki ebben a történetben egyáltalán nem jelenik meg.

A holló így nem is értheti, hogy mi van az ő szájában, míg a róka igénye teljesen irreleváns. A mese most, ebben a pillanatban veszti el mindenféle értelmét, és most beszélhetünk desacartes-i vagy éppenséggel szophoklészi értelemben, ennek nincs semmilyen jelentősége.

Összegzésként megállapítható, hogy semmilyen szakmai magyarázatnak nincs értelme, vannak az un. látók, akik igyekeznek elmagyarázni, hogy mit kéne észlelnünk, és vagyunk mi, akik látunk valamit, de mint azt a látók már többszörösen kifejezésre juttatták, a tudásunk kevés a látáshoz, ami a szemünk elé tárul, nem az igazság, és ez még a leginkább visszafogott igazság, mert a vannak az un. agresszív látók, akik szerint mi egyenesen hülyék vagyunk, legrosszabb esetben nincs jogunk a tapasztalásra. A holló példának okáért nem is madár, hanem csak valamilyen egzakt észlelés, a szabadság eszméje, a sajt pedig ennek a szabadságnak egy apró szelet, amit a róka csupán azért szeretne megszerezni, mert a róka a kontrollt jelképezi, és számára ismeretlen az autonómia.

Ilyen egyszerű ez, vagyis végtelenül bonyolult, ha legalábbis azt szeretnénk, hogy egyes szakterületek az azt művelők privilégiuma maradjon és mi, kívülállók csak nézzünk mint a moziban és örüljünk annak, hogy egyáltalán bevesznek minket a buliba.

A budiban meg lekapcsolják a villanyt.

*

Roppant tanulságos volt megélni az ETO-Szentlőrinc mérkőzést. Most nem arról beszélek, hogy pár nap múlva ez a stadion egy deklaráltan csodálatos koncertnek fog helyet adni, hiszen megírta a független helyi média, és miközben én azon filozofálok, hogy miként lesznek hirtelen női vécék a nyugati lelátón, és miért lehet gyakorlatilag egy szűk hét alatt iderittyenteni számos kiváló művészt, no meg kettőezer rajongót, akiknek kábé három napjuk van arra, hogy szerezzenek egy regisztrációs jegyet úgy, normál menetben egy másodosztályú futballmeccs minimális feltételeinek előteremtése is a mission impossible kategóriába tartozik, máris felvonultak a kezdőkörbe. Hoztad magaddal a védettségi igazolványodat, barátom?, tettem fel a manapság alapvetőnek tekinthető kérdést Cs.-nek és a tekintetéből tudtam, hogy ez most annyira a velejébe talált, mintha a nyolcvankilences matek érettségin (vö. Moszkva tér) arra lettem volna kíváncsi, hogy mi a másodfokú egyenlet megoldóképlete, ami lássuk be, akkor sem volt annyira beugrató kérdés. Nem, szólt a rövid válasz. s bennem felvillant a rémkép, hogy lemaradok a szentlőrinci kezdőrúgásról, amit kábé akkora traumaként éltem volna meg, mint amikor anyám beállt a tévé elé nyolcvankettőben, hogy kész a melegszendvics, miközben Szíjártó elindult a Fradi kapuja felé rettenthetetlenül.

A drága keresztfiam most sem hagyott cserben, csapot és papot maga mögé hagyva befordult az ETO Park elé, mint véres kardot maga elé tartva a bűverejű plasztikot, ami talán a pestistől is megvéd, ha megfelelő szögben tartjuk a nap elé, és innentől kezdve senki sem tudott minket eltántorítani attól, hogy bemenjünk, és megnézzük a fantasztikus mérkőzést.

Mert ez tényleg az volt, feltolt védekezéssel, tökéletesen megrajzolt háromszögekkel, a területek fasza kis bejátszásával, szóval mindennel, amit egy átlagos futballszurkoló elvárhat augusztus közepén, a bajnokság harmadik fordulójában. Nekünk nincsenek olyan extra elvárásain, hogy gól, hiszen a futball nem erről szól. Mi küzdést szeretünk látni, ezer keresztpasszt a két középső védő között, sok futást, de amit nem az a lövés. Meg is lepődtem, amikor egyszerre hirtelen Vitális Milán nekiveselkedett és mit ad isten betalált. Nem lesz ebből baj?, nézett egymásra többszáz szurkolói szempár. A gól az ördög jelenlétének legbiztosabb bizonyítéka, maga a megtestesült gonoszság. Félve ugrottunk fel és öleltük meg egymást, mert ami szép az szép. Aztán szerencsére eltelt bő negyedóra és amit elvett tőlünk a sors, azt máris visszaadta, hiszen a Szentek találtak egy dugót. szerintem maguk sem tudták, miként és máris helyreállt a világ rendje.

A fordulást követően szépen ment a passzírozás, már-már attól féltem, hogy a túl gyors játék kárt okoz valakiben, ami már azért is félő volt, mert rengeteg volt a fault. Szegény rigó füttyögött rendesen, becsületére legyen mondva, hogy korrekten tette a dolgát.

Kicsit ugyan elbizonytalanodtam, mert Lőrinc barát büszke leszármazottai annyira csalták a játékot, hogy félő volt, az öncélú pörgés ellenére behúzzuk a meccset, de Kuli, akit számos igaztalan szitok ért az elhibázott büntetőt követően, csak igazságot szolgáltatott, egy ilyen összecsapásnak nem lehet győztese.

Szent Kornél a végén majdnem korrigálta a hibát, ígéretes szabadrúgása sokkal jobban sikerült, mint előtte a sorfal nélküli kísérlet 11-ről, de bazmeg a kaput sajna nem tizenhatra, hanem tizenkilencre állította valamelyik hitetlen pályamunkás.

Ha most valaki sír, nincs igaza. A fogatlan bácsi azon sopánkodott a tizenhatodik sorból, hogy hiába a megőrzött veretlenség, talán még a tizedik helyig is visszacsúszhat a csapat. És? Attól kinek lesz több foga? Meg egyébként is, rajtunk kívül pontot hullajtott a Diósgyőr Siófokon, ami azért nagy szopás, ráadásul a DAC is csak ikszelt az Üstökös ellen, ami minimum merénylet a szívek szerelme ellen. Harmincöt kör van még hátra emberek, hahó! Ennyi idő alatt simán kiegyenesedhet minden háromszög, ráadásul a róka is megtanulhat repülni, vagy éppenséggel a hollónak lesz vörös tolla. Esetleg szőre. Vagy a fene sem tudja ebben a kicsavart világban.

*

Mindenkitől elnézést szeretnék kérni, aki véresen komolyan veszi azt, amit magyar labdarúgásnak hívnak. Nekem ez egyre nehezebben megy. Remélem, azok, akik ismernek, tudják, hogy ettől függetlenül én ezt az egészet nagyon szeretem.

Take it easy!

*

WKW ETO – Szentlőrinc 1-1 (1-1)

1.217 néző, vezette: Derdák (jól)

ETO: Fadgyas 0 – Kovács 1.5, Csonka 2, Fodor 2, Barna 0 (14’ Vincze 2) – Simcho 1.5 (46’ Óvári 2). Bagi 2, Toma 1.5, Vitális 3 – Bacsa 1.5 (46’ Kanalos 2), Priskin 1.5 (65’ Kulcsár 1.5). Edző: Klausz László

Szentlőrinc: Prokop – Erdélyi, Keresztes, Tamás, Németh – Havas, Jancsó (85’ Hesz), Török (62’ Cenaj), Harsányi (62’ Farkas) – Grumić, Miss-Szemán (81’ Onuigbo Maduka). Edző: Marián Sluka

Gólok: 19’ Vitális 1-0, 34’ Kiss-Szemán 1-1

Kiállítás: 79’ Farkas

Kihagyott büntető: 81’ Kulcsár

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]