Palotai Károly a futballuniverzum igazi reneszánsz embere, aki nagyot alkotott a pályán, mint az ETO játékosa, sőt mi több vezére, hogy aztán utána ne lassítson és immár fekete ruhában, síppal kezében, lapokkal a zsebében legyen újfent zseni, és írja be a nevét arany betűkkel a labdarúgás történelemkönyvébe.

Megkockáztatom, hogy a Földön két ETO-hoz köthető focista neve ismert rengeteg helyen. Az egyikük a szomorú sorsú Fehér Miklós.

A másik pedig Palotai Károly.

*

Ha minden bíró Karcsi bácsi lenne, nem lenne szükség a VAR-ra.

Ez a kijelentés természetesen túlzás, mert neki is bőven voltak tévedései, hibázott számtalanszor, ráadásul nem is láttunk belőle sokat, hiszen a tévén csak ünnepnapokon ment focimeccs, a Népsport meg kizárólag mindig akkor írt róla csúnyákat, ha mondjuk a Pécs egy általa befújt tizenegyessel verte a Fradit, vagy a Honvéd ellen nem állította ki Veréb Gyurit. Ezek fikciók ugyan, de a történetet egyáltalán nem gyengítik. Hiszen Budapest volt a világ közepe.

De mégis! Ha ő megítélt valamit, a szurkolók fejében fel sem merült, hogy nincs igaza, és ez csak részben annak a következménye, hogy gondolkodás nélkül és határozottan sípolt. Más időket éltünk persze, a tekintélynek volt becsülete, ugyanakkor nem volt hátrány a sok-sok NB I-es bajnoki a lábában és főként a fejében.

Egyszerűen jó volt, akinek ma sem lenne szüksége millió visszajátszásra, vörös és kék vonalakra a képernyőn. Aki mostanság minden bizonnyal szelíden mosolyog, ha látja, milyen színházzá változott ez az egész, ahol sokszor a bohóc szerepét osztják az immár  láthatósági mellényre hajazó dresszben futkározó emberre ott a pálya közepén, síppal a szájában, lapokkal a zsebében.

*

Amikor a pályafutása nagy meccsei kerülnek szóba, természetesen mindenkinek a ’78-as Rosarióban lejátszott brazil-argentin ugrik be, jogosan. A küldés azonban nem volt véletlen és főként nem volt előzmények nélküli. Legyen elég annyi, hogy egy évvel korábban rábízták egy angol-skót derbit a Wembley-ben, amit aztán tökéletesen lehozott. Ezt a találkozót a gazdag múltra visszatekintő rivalizálás egyik ikonikus meccseként tartják számon, ahol a nívós játék mellett volt minden mint a búcsúban, a végén a lelkes skót drukkerek gyakorlatilag haza akarták vinni a komplett stadiont.

Talán csak egy valamire nem emlékszik senki, mégpedig arra, hogy ki is volt a bíró?

Nem igazán van ennél nagyobb dicséret.

*

1977. június 4.

Anglia – Skócia 1-2 (0-1)

98.103 néző, vezette: Palotai

Anglia: Clemence – Mills, Neal, Watson – Kennedy (67’ Tueart), Greenhof (57’ Cherry), Hughes, Talbot – Channon, Francis, Pearson. Edző: Don Revie

Skócia: Rough – Donachie, Forsyth, McGrain, McQueen – Hartford, Johnston, Masson (83’ Gemmil), Rioch – Dalglish, Jordan (43’ Macari). Edző: Ally MacLeod

Gólok: 43’ McQueen 0-1, 60’ Dalglish 0-2, 87’ Channon (11-es) 1-2

*

Palotai Károly ma lenne 86 esztendős.

Emlékét sosem feledjük!

Hajrá ETO!