A 2535. számú Móra Ferenc Úttörőcsapaton belül az egyes rajok elnevezését korlátok közé szorították a csapatvezető pajtásokon keresztül a még fontosabb pajtások, így lettünk mi például Ságvári Endre raj, emlékeim szerint ezt mi nagyon apró pajtások nem éltük meg tragédiaként, részben azért, mert az elején fingunk nem volt arról, hogy ki lehetett Ságvári Endre bácsi, vagy sokkal inkább elvtárs, aztán meg átestünk a ló másik oldalára, amikor kiderült, hogy Ságvári Endre elvtársnak harminckét neve volt, és nagyon csúnya véget ért a földi pályafutása, igaz, hősieset, majdnem olyan volt ő, mint egy indián a Vadnyugaton, csak őt nem Gojkó Miticsnek, hanem Ságvári Endrének hívták, ami sokkal hülyébben hangzik, talán ezért is nem lett belőle híres filmszínész, hanem inkább terrorista-anarchista, a kurva anyátok!, sziszegte Bandi, miközben darabokra tépte a születési anyakönyvi kivonatát, nem is értem miért pont a Ságvárit használta a harminckettő közül, lehetett volna mondjuk Visnyevszky Romuáld, a messze földön csodált oroszlánszelidítő, vagy éppenséggel Kovács Béla utcaseprő, nyugodt élet, biztos nyugellátás, de nem, Endre inkább egyesülni akart a világ proletárjaival.

Azért előnye is volt ennek a Ságvári Endrének, hiszen lett egyből pattogós indulónk, megírta nekünk két bácsi, akik ügyesek voltak, de néha-néha beszippantott őket a szocialista realizmus, becsukták a szemüket, befogták az orrukat és már szállították is a slágergyanús dallamra felfűzött vonalas szöveget, és mi üvöltöttük is felszabadultan a Cuha völgyében, szemünkben lobogott a tűz, bár fingunk nem volt, kik lehetnek azok a kimszesek, akik vágtak e tájnak, talán valamilyen indián törzs, akik együtt harcoltak az apacsokkal és a cserokikkal a sápadtarcúak ellen, élükön Ságvári és Gojkó Mitics állt. Egyébként Ságvári sokkal nagyobb arc lehetett, mint Gojkó Mitics, mert a nyomi apacsnak csak két neve volt, ugye a Winnetou a másik, ami ráadásul román név, Vinetu, rémlik, a nyolcvanegyes román-magyaron játszott is, a Stoica-Beldeanu-Iordanescu középpálya előtt, együtt támadta a kapunkat Camataruval, Crisannal és Balaci-val, de folyton kiesett az övéből a tomahawk, így sikeresen kihúztuk 0-0-ra. Ságvári meg lent, hol a tölgyek, őrzik a völgyet, röhögött a markába, akkor éppen Ioan Muresannak hívták, a Zsil-völgyében bányászott álruhában, egy európai a szenesképűek között, az egyik vájatban bújt meg és szupertitkos jeladón hallgatta a meccs közvetítését. Szegény nem tudhatta, hogy mindjárt megbukik a kommunizmus, hamarosan elfeledi őt a nemzeti emlékezet, legfeljebb mumusként emlegetik valamelyik reinkarnációját a közoktatásban, mert akkor biztosan az ajkára fagyott volna a mosoly.

No de az őrsök már teljesen más tészták voltak! Ott szabad volt a pálya, legalábbis így emlékszem, a rajparancsnoknak maszkírozott osztályfőnök a világért nem szólt volna bele, hogy mi legyen az önmeghatározás, találjátok ki bátran gyerekek, de ne feledjétek, három őrsünk van, legyen meg a koherencia, jelentsen is az bármit, a hét törpéből ne válogassatok. Mondjuk Kaszper, Jeszper és Jonatán? Esetleg a három szabó legények? Na? Vagy már elég érettnek érzitek magatokat? Érzitek a rendszerünk nagyszerűségét? Melegvíz és tévé. Háztáji. Balatoni nyaralás. Marksz, Engelsz, Leninsz? Erős lenne? Az ötödik efesek már lestopizták? Ó, azok az efesek! Komoly emberek lesznek belőlük, akárki meglássa! Nem akarom helyettetek megmondani, mert ugye fontos az önállóság, hamarosan középiskolába mentek, busszal fogtok suliba járni, de az én időm is drága. Hold, Nap, Csillag? Miért nem jelentkezik senki? Mindjárt kicsengetnek. Elfogy a türelmem. Jó, ha ti így akarjátok, legyen. De nekem ne sírjon senki utólag, adtam elég lehetőséget. Utolsó lehetőség. Három, kettő, egy! Ne idétlenkedj Zoli! Ezek nem őrsnevek, hozd ki azonnal az ellenőrződet! Holnapra meg küldd be a szüleidet! Mit mondasz, Gábor? Vinetu, Tasunkó Szapa, Oldsetterhend… Nem rossz, nem rossz, de a fél osztálynak borzalmas a helyesírása, mégis hogyan fogjátok vezetni az őrsi naplót? Szerintem csapatparancsnok pajtásnak sem tetszene. Frakk, Lukrécia, Szerénke és kész. Ebben minden benne van. Ráadásul még nem láttam olyan gyereket, aki ne szerette volna ezt a mesét. Meg fogjátok szokni.

Szerintem kábé egy évig égtünk. Minden egyes őrsi gyűlésen elöntött bennünket a mérhetetlen szégyen, például, amikor kimondtuk: a Lukrécia őrs tizenkét fővel megjelent. Nem volt rajtunk kívül a teremben senki, de mégis azt éreztük, hogy mindenki minket néz és röhög. Csak azok a pillanatok voltak felhőtlenül boldogok, amikor a többiekről, egészen pontosabban a Szerénke őrsről beszéltünk, mert ők még nálunk is jobban megszívták. Kicsit relativizálta a mi szerencsétlenségünket, de nem nyomta el azt az irigységet, amit a Frakk őrs minden egyes tagja iránt éreztünk. Miért pont ők? Miért különbek nálunk? Az idő múlásával egyre inkább elhatalmasodott bennünk a vágy, hogy ezen változtatni kell, mert egyszerűen nem élhetünk egy ilyen teherrel a vállunkon. Én voltam az őrsvezető, nekem kellett lépnem. Legyünk Szentes Lázár őrs!, dobtam le az atombombát az első lehetséges alkalommal. Az meg ki?, néztek rám a lányok úgy, ahogy csak a hatodikra készülő lányok tudnak, amikor egy vézna és nagyon visszahúzódó fiúcska szól hozzájuk, ráadásul olyan nyelven, amit ők nem értenek. Egy jóképű sportoló, egy igazi hős, most rúgott gólt a Diósgyőrnek, mármint nem pont most, hanem tegnap. Ráadásul bajuszos. Azt hiszem az utolsó szó volt a döntő érv. Tőlünk aztán lehet, vihogták. A mennybe menten, de bántóan gyorsan jutottam a pokolra, minekutána előálltam Marika néninek az ötlettel. Élő emberről nem lehet elnevezni őrsöt!, söpörte le a javaslatomat, de mit szólnál, mondjuk Bozsik Józsefhez, ha már mindenáron focistát akarsz?

Fiatal voltam, mit tehettem volna?

*

Annyira, de annyira vártam ezt a meccset. Amikor a szezon előtt nyilvános lett a sorsolás, összeraktam a két kezemet: szeptember közepén, hazai, kell ennél jobb? A csajok végre kijönnének a bérletükkel, a feleségem és az apósom meg mehet a vendégbe, szevasztok! Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban fogyott a lelkesedésem, és nem igazán tudom megfogalmazni, hogy miért. Talán az a legjobb leírás, hogy úgy általában telepedett rám a futball kapcsán egy általános apátia. Ráadásul jött a hír, hogy a tévéközvetítés miatt a délutáni kezdésből este nyolcas lett. A csajoknak másnap suli, azt meg nehéz megmagyarázni, hogy ezért maradjanak fent tovább a szokásosnál. Nem is próbáltam sem őket, sem magamat meggyőzni. Zsuzsa kedvesen rám mosolygott szombaton, hogy nem haragudnék-e rá nagyon, ha nem jönne. Ugyan, feleltem majd átöleltem, ő pedig a „Szombat este már a meccsre gondolok” kezdetű örökzöldet dúdolgatva folytatta tovább azt, amit éppen csinált. Apósomat vasárnap délelőtt hívtam. Este? Mostanában kicsit fáradtabbnak érzem magam, szólt bele a kagylóba, és nem volt okom kételkedni, hogy igazat mond, nem csupán ócska kifogást keres, hetven felé már lehet az ember fáradt. Szégyen vagy nem szégyen, ez volt az a pont, a mikor magam is elbizonytalanodtam és egészen addig kerültem minden tükröt a házban, amig végre pittyent a mobil, Ádám volt az ST-ből. Jössz este? Mert mi igen. Akkora gyalázat meg nem érhet, hogy valaki reggel elindul Kisvárdáról, délután végigszenved egy Budafok-Tiszakécskét, aztán kocsiba vágja magát és meg sem áll Győrig, miközben én Nádorvárosból nem vagyok erre képes. Hát ember vagyok egyáltalán? Háromnegyed nyolckor a parkolóban vagyok, pötyögtem be rögvest.

*

Ha valaki csupán az m4sport összefoglalóját nézi meg a találkozóról, abban a csalfa hitben fog leledzeni az élete végéig, hogy hiba volt kihagyni ezt a remek összecsapást. Feloldozlak benneteket, barátaim, ez a négy perc ötven másodperc olyan, mint a Cosmopolitan címlapja, ahol a modellcsajt órákig készítik elő a felvételhez, utána meg megy a retus fél napig, de ha véletlenül mellette ébrednél reggel az apartmanjában, és megnéznéd közelről az arcát, miközben édesen hortyog, sikítva rohannál ki a világból, de minimum a városból.

Pedig jól kezdtünk. Pontosítok. A Diósgyőr értett félre valamit a játékból, szerintem ők azt hitték, hogy tökmindegy melyik kapuba rúgják a bogyót, a gólt nekik írják be. Hát nem így van, talán érdemes lenne átnézni az akadémia képzési anyagait. Az optika miatt egyébként is azt írom, hogy Vitális szöglete annyira tökéletesre sikerült, a belőtt labda sebességének és irányának kombinációja maga volt a perfekció, egy százas skálán százhatvankettő, hogy a miskolci legényeknek egyszerűen nem volt idejük lereagálni a történéseket, a téridő kontinuum viharába kerültek, számukra egyetlen megoldás maradt, a dupla öngól. Én, konyhapszichológusként azt gondoltam, hogy egy ilyen szituáció után a szenvedő fél összeomlik, a játékosai mérgezett egérként szaladgálnak a pályán és csak egyetlen biztos pont van az életükben, a bekapott gólt követő középkezdés. A stadion technikai személyzete egyébként partner volt abban, hogy forgassuk a diósgyőri szívekben a kést, hiszen simán kiírták a táblára, hogy Bacsa a gólszerző, aminek következtében miskolci szüzek tömegei vetették magukat a Mályi-tó habjai közé.

Rá kellett jönnöm, hogy a pszichológia igenis egy komoly tudomány, mert egyáltalán nem ez történt. Bár az első félidő elején voltak lehetőségeink, és bizony szerezhettünk volna újabb találatokat, a DVTK szép lassan magához tért, a testükbe ültetett chipek aktivizálódtak, aminek következtében rájöttek, milyen rendezvényen is vannak. Az más kérdés, hogy náluk is több az ipari munkás, ami Miskolc világháborút követő történetének alapján teljesen logikus, mint a valódi labdarúgó, azért annyira nem tartottam a főnixmadárszerű feltámadásuktól. Ha teszem azt, megfojtjuk Molnár Gábor játékát nem lett volna itt hiba.

A szünetet követően folytatódott a Dió védőinek dilipartija, s bár a fejüket és a csüdjüket már nem a saját kapujuk felé fordították, sikerült minden más játékelemet elbaszni, így Óvári büntetett. Bumm a fejbe egy újabb golyó! Onnantól kezdve nem igazán jöttek a kidolgozott akciók, mondjuk előtte sem hozták szorult helyzetbe a percről percre rovat munkatársát a srácok, de legalább Lipták gyertyái elfogytak. Sajnos Molnárt hagytuk ficánkolni, aminek gyors egyenlítés lett a következménye. A góljánál mondjuk totál kijött, hogy az Óvári-Bacsa párosnak nem a védekezés a fő szakterülete, így a tinédzser Zsemlye zavarása annyira megkavarta őket, hogy simán elakadtak egymásban, Molnárnak meg így nem maradt embere. Amikor a pontrúgások levédekezésről, annak fontosságáról hadovál a mindenkori tréner, pontosan miről beszél? Talán érdemes lenne átnézni az akadémia képzési anyagait. Az egyenlítést én, minden elfogultságom ellenére Ruisz Barni számlájára is írom, mert az ötös vonalára beívelt labdát öklözze már ki, még akkor is, ha egy Könyves nevű könyvesszekrény robban felé.

Volt még hátra egy bő huszas, de ott már nagyobb volt a sansz a 2-3-ra, mint a 3-2-re. Mondjuk a spori megsegíthetett volna minket egy kamu tizenegyessel, de sajnos ahhoz be kell jutni a tizenhatosra. Maradt az iksz, ami úgy tűnt Kondásnak is rendben volt, mert a végére lehozta az egyetlen futballistáját.

Nem vagyok csalódott, mert nem vártam túl sokat, de azt meg is kaptam. Egy pont elrablása a papíron esélyebb csapattól, négy gól a meccsen, bohókás jelenetek tömkelege a pályán, extraként mókás éjszakai kergetőzés a diósgyőri ultrák és a rendőrök között a parkolóban, az üldözéses jelenet szerintem magának Gojkó Miticsnek is bejött volna. Szóval mi kell még?

Mondjuk a küzdésen felül némi játék? Hát hol élünk barátaim?

Az mondjuk lehet egy legitim kérdés, hogy tényleg olyan keserves időket élünk, amikor nem lekezelve az ellenfelünket, de Győrben a DVTK a favorit?

Biztos, hogy ezt el kell fogadni?

*

Bár hivatalosat még nem láttam, olvastam, de úgy tudom, hogy Priskin Tomi sérülése súlyos, konkrétan elszakadt a térde. Ez nagyon szomorú hír, mert idén ugyan még nem brillírozott (értsd: rugdosta a gólokat!), de ha valaki figyelte, hogy mit csinál úgy egyébként a pályán, az nagyon jól tudja, hogy kurvára fog hiányozni. Valószínűleg hónapokig.

Jobbulást Priska!

*

WKW ETO – Diósgyőri VTK 2-2 (1-0)

1.087 néző, vezette: Csonka

ETO: Ruisz 3.5 – Kovács 3, Lipták 2.5, Fodor 2.5, Forgács 3 – Toma 2 – Óvári 2.5 (80’ Vernes 0), Bagi 3 (80’ Kiss 0), Bacsa 2, Vitális 3.5 – Priskin 0 (22’ Simcho 2.5, 76’ Berki 0). Edző: Klausz László

DVTK: Póser – Polgár, Szatmári, Szűcs (46’ Zsolnai) – Eperjesi, Oláh (64’ Bertus), Zsemlye, Molnár (88’ Hornyák), Bárdos (46’ Bokros) – Könyves, Horváth (70’ Suljić). Edző: Kondás Elemér

Gólok: 2’ Polgár (öngól) 1-0, 47’ Óvári 2-0, 63’ Molnár 2-1, 71’ Könyves 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]