A lányom most hatodikos, mint akkor én. Bár homályosak az emlékeim, hisz a múltkor már az sem jutott eszembe, hogy a nagyon kedvelt töritanárom Klári néni, Márti néni vagy esetleg Mária néni volt, de abban teljesen biztos vagyok, hogy a hatodikos lányok akkor szeptember tudták, hogy jön a Standard. Ha másért nem, azért, mert a hatodikos fiúk erről beszéltek. Persze a fiúk hülyék még hatodikban is, az agyuk helyén valamilyen érdekes anyag van, ami taszítja a tudást, de mi lehet az a Standard? Többet kellett volna hallgatni a Poptarisznyát.

Most a lányom csak azért tud róla egyáltalán, hogy van olyan, hogy ETO, mert apa ilyen fura bolondbácsi, aki vasárnapon délutánonként vagy elvonul a laptopjával, vagy kimegy a meccsre. Ki játszik?, kérdi, én meg mondom, hogy az ETO meg a Szentlőrinc, ő meg elgondolkodik, hogy hallott-e már róla hittanon. Akkor is kimész, ha esni fog, teszi fel a kérdést ártatlan szemekkel, én meg csak mosolygok, és közben azon gondolkodom, vajon mi lesz a szenvedélye jó negyven év múlva?

Én nem voltam ott, mert tényleg hülye voltam hatodikban, pedig milyen izgalmas lenne most kutakodni az akkor megélt élmények között az elmém beragadt fiókjaiban. Hosszan gondolkodni azon, melyik szektorban is ültünk, tényleg ölelgetett a mellettem ülő bácsi 2-0-nál vagy az egy másik meccsen történt, esetleg füttyögtem a csúnya szakállas bekknek, Gerecnek, milyen vicces név, amikor dühödten bandukolt a játékoskijáró felé a jogos piros lap után? De nekem ez kimaradt, amin már kár búsongani, ráadásul az idő múlásával egyre inkább azt érzem, hogy ott ültünk apámmal a kettes szektorban, mert mindenkinek kell egy ikonikus meccs, ami csak a fejében létezik, ami éppen ezért tökéletes és milyen jó, hogy nem adta a tévé, így az archívumban sem tudták elkeverni ott fönn Pesten, mint azt a másikat, így aztán sosem érhet csalódás.

*

1982. szeptember 29.

Rába ETO – Standard Liège 3-0 (1-0)

25.000 néző, vezette: Tsolakidis [GRE]

ETO: Kovács – Csonka (69’ Szíjártó), Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Szepesi, Hajszán. Edző: Verebes József

Standard: Preud’homme – Delangre, Daerden, Gerets, Poel, Plessers – Vandersmissen, Haan, Gründel – Tahamata, Wendt (58’ Sciascia). Edző: Raymond Goethals

Gólok: 36’ Szentes 1-0, 57’ Hajszán 2-0, 65’ Burcsa 3-0

Kiállítás: 57’ Gerets

*

A történelmi hűség kedvéért.

A másnapi Népsport meglehetősen rezignáltan tudósított a meccsről, Havasréti Béla szeme volt a szem, tolla meg a tudás. Bár a kupanapon ez volt elvileg a legrangosabb összecsapás, mégiscsak a BEK-serleg volt a tét, hiába tűnt távolinak a jövő májusi döntő, csupán a negyedik oldalon kapott helyet a szöveg a Dózsa, a Tatabánya és az FTC mérkőzéseiről szóló tudósítások után. Az írás mellett, balra lent már az MNK friss sorsolása figyelgetett, ez már a főtábla volt, százhuszonnyolc klubnál böngészték izgatottan a sorokat. Répcelak-Rába ETO, de volt ott Osztyapenkó SE-Kossuth KFSE is.

Persze a 0-5 mint kiindulási alap nem volt túl jó ómen, lehetet élcelődni a szerencsétlen vidéki csapaton, amelyik bekevert a budapesti bölények játékába, amikor sokkal menőbb lapáttal épített sokkal menőbb várat a homokozóban. Most jól megkapták, hahaha…

Azt azonban ne felejtsük, hogy az a Standard közvetlenül az európai topfutball élcsapatai mögött volt a polcon. Igaz, hogy a következő körben kiestek, de mégiscsak a leendő döntős, a Juventus búcsúztatta őket relatív szűken (1-1, 2-0).

A kezdőben heten voltak már válogatottak:

Michel Preud’homme (a meccs előtt 3 / az egész pályafutása alatt 58 találkozó címeres dresszben)

Gérard Plessers (9/13)

Jos Daerden (2/5)

Guy Vandersmissen (5/17)

Arie Haan (NED, 35/35)

Benny Wendt (SWE, 20/20)

Simon Tahamata (NED, 16/22)

Eric Gerets (42/86).

És végül. Plessers, Gerets és Vandersmissen pályán volt az egy híján száz nappal korábban, Elchében lejátszott rosszemlékű magyar-belga világbajnoki csoportmeccsen (1-1), meghatározó szerepben.

Tőlünk ugye Szentes Lázár volt ott és üldögélt a padon kilencven percen át.