„Na ugye megszeretted már a jojót?

Zavard el gyorsan a sok okoskodót!

Miért kell nagyfiúnak látszani?

Na, gyere, gyere, gyere játszani!”

[Neoton Família]

*

Biztos, hogy nem normális, ami most van, de azt sajnos nem tudom megmondani, hogy miért történik meg velem ez az egész. Szerintem alkati, esetleg genetikai a háttér, bár sem az apámról, sem az anyámról nem tudok hasonlót. Az egyik nagyapám rögtön a háború után meghalt, így az ő esetében szinte lehetetlen a valós kórtörténetet összerakni, szóval, ha nem lesz végső, cáfolhatatlan magyarázat, akkor majd azt fogom mondani mindenkinek, hogy igen, a Tata miatt van, ő a hibás. Legfeljebb anyám pityereg egy sort, mert neki semmilyen személyes emléke nincs az öregéről, csak és kizárólag elmondásokból igyekezett régebben egymás mellé rendezgetni a kirakós darabjait. Anyám azzal indult el, hogy a nagyapám alapvetően jó ember volt, akinek természetesen akadtak hibái, olyanok, amilyenek bárki másnak. Aztán, ahogy lassan teltek az évek, egyre több érdekes információ látott napvilágot, ami sokat árnyalt az idillikus képen, és akkor anyám le is állt, mert nem szerette volna, ha totál besötétedik. Most meg esetleg jövök én is, hogy anyu!, egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Tatának volt ilyen baja.

A múlt héten száztíz kiló voltam, most meg nyolcvanöt. Pedig közben halálra zabáltam magam, mert szombaton voltunk az Ervinék lagzijában Dörgicsén és valami elképesztően jó volt a menüsor. A süteményeket a Daubnerből hozatták, amikor hajnalban elköszöntünk, a Teca néni három kurva nagy dobozt pakolt tele a krémesekkel, aminek a nagy részét egyből megettem, amikor hazaértünk. Annyira éhes voltam, hogy el akartam menni a nonstopba egy rúd szalámiért, de Anita lebeszélt, azt mondta, egyem meg inkább a krémest, mert így legalább nem kell kerülgetnie, ha kiveszi a reform shake-t a hűtőből. Túl nagy lett volna szegénynek a kísértés, alig két hete kezdett el valami elmebeteg fogyókúrát, egyelőre eredménytelenül. Nekem nem kellett kétszer mondani, bevágtam két dobozt és csak utána feküdtem le, de akkor sem azért, mert álmos voltam, sokkal inkább azért, mert azt éreztem, hogy mégiscsak leugrok azért a szalámiért. Álmomban megnyertem a Konyhafőnököt, és délelőtt tízkor arra ébredtem, hogy dörög az ég, de csak a hasam korgott. Direkt ráálltam a mérlegre és nem hittem a szememnek, amikor a mutató nem lépte át a százast. Mi a fasz? A pizsoma nadrágom, ami csütörtökön még szorított hasban, minden külső hatás nélkül lecsúszott egészen a térdemig. Anita közben hangosan röhögött a látványtól, majd kisvártatva átállt pajkos nevetésre és félreérthetetlenül jelezte, hogy készen áll egy kis hancúrozásra. Ej de jól nézel ki, Martin!, biztos, hogy veled voltam tegnap is?, kérdezte és én nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy komolyan beszél, mert a hálószoba tükréből egy ismeretlen férfi nézett rám, elkerekedett szemekkel.

Ti éreztetek már olyat, hogy fogytok? Nem arról beszélek, hogy úgy normál folyamatban, hetek alatt, hanem élőben. Akár az m4 is adhatná. Kedves nézőink a pályán Kovácsevics Martin, a fogyási verseny egyik legnagyobb esélyese. A legutóbbi versenyen két perc harmincnégy másodperc alatt adott le hat kiló tíz dekát, megerőltetés nélkül, szinte meg sem izzadt. Egy igazi fenomén ez a fiú, jajj de kár, hogy a fogyást még nem vette fel a NOB az olimpia műsorába, garantált lenne egy magyar arany. Ilyen érzés lehet a súlytalanság az űrben. Írni fogok Farkas Berci bácsinak, hogy szeretnék vele beszélgetni, hasonlítsuk össze az élményeinket. Kedden elmentem Bercihez a MediLine-ba, hogy nézzen már rám, csináljon egy teljes vérképet, hátha van valami orvosi magyarázat a fogyásomra. Tökéletes, bántóan tökéletes, mondogatta, és közben pipálta ki az értékeimet, sehol egy eltérés, mit eltérés, minden pont a normális zóna közepén van. Lehet, hogy téged küldtek a Földre az idegenek, barátom? Mindenesetre örülj neki, hogy nem kell figyelned arra, hogy mit és mennyit eszel. Azért, ha napi három étkezés mellett lemész hetvenig, gyere vissza egy kontrollra!

Dehogy ettem háromszor! Reggelire egy szelet Abonett, az ebédet kihagytam, aztán este elmajszoltam egy almát. Ez ment egy héten keresztül, de már a második napon újra szűk lett az ing. Nem érdekel, ha a fene fenét is eszik, ezt most végig csinálom, gondoltam, és a legrosszabb rémálmom vált valóra. A következő hétvégén Anitával elmentünk a Mátrába túrázni, de már az első kisebb emelkedőn fulladni kezdtem és levert a víz. Várj meg szívem!, pihegtem, de nem találtam megértésre, villámot szórt a szemével. Lassú vagy, dagi!, vetette oda és már nem is reménykedtem semmilyen hancúrozásban, ha egyáltalán élve hazaérek. Baszki! Napok óta koplalok, és már a százötvenet verdesi alulról a mutató. Elegem van! Tata, Tata! Nagyon kibasztál velem!

Utálom a kiszámíthatatlanságot.

*

Az ETO futballcsapata, miután vasárnap némi szerencsével, de mégiscsak elfogadható játékkal megverte a liga szupercsapatát, a kissé nagy arccal pályára lépő Vasast, aludt hármat, majd elutazott a nyárutóban pompázó Siófokra és fogalmatlan játékkal kapott egy négyest. A meccs szót sem érdemel. Nem tudom milyen megfontolásból, de felébredt Csipkerózsika-álmából a streamelő stáb, így aztán újfent szélesebb közönség figyelhette az eseményeket, ami abban az értelemben nem volt szerencsés, hogy az amúgy is fájó számszerű eredményen felül demoralizáló vizuális élménnyel is szembesülnünk kellett, így a borítékolható népharag még nagyobb hullámokat vert, mint rendesen. Az nem kérdés, hogy mindenki hülye, tehetségtelen és a többi. Abban sincs nóvum, hogy a maga elé már legalább három védelmi vonalat húzó, élő ember számára lassan teljesen láthatatlanná váló ügyvezető lett megint a főgonosz, aki látott már háromnál több Hupikék törpikék epizódot, az tudja jól, bármi történik is, Hókuszpókot kell utálni. A mindentudás Szent Grálját maguknak tudó embereket meggyőzni nem lehet, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy például Tuboly Máté kezdőbe jelölését nem a tréner döntötte el, neki csupán arra volt mandátuma, hogy lekapja a negyvenedik percben. Kanalossal együtt, aki bár számomra egy hatalmas talány, és leigazolása legalább annyira misztikus, mint fekete lyuk, mégis olybá tűnik, hogy ő lesz az, akin ha van sapka, ha nincs, veszni fog.

A kérdésem továbbra is az, ha alapvetésnek vesszük, miszerint a tulajdonos, meg az ügyvezető nem erőltetik a feljutást, vajon milyen érdekük fűződik ahhoz, hogy a csapatot ne a harmadik-hatodik helyen tartsák, hanem nyomják a mezőny középső harmadának aljára. Miért jó, hogy konstans begőzölt drukkerek menjenek ki a stadionba, mert most vasárnap nyilván nem ibolyával a kezében fog állni az a pár elvetemült a beléptető kapu előtt, aki még most is megy. Ha ezt megmagyarázza nekem valaki, és emellett vaslogikával levezeti, hogy az a fos, amit a pályán látok immár majdnem tíz fordulón keresztül, nem az edzéseken, a taktikai megbeszéléseken alakul ki, hanem a menedzsment ármánykodásának következménye, istenemre meghívom az általa megjelölt helyen és időben egy kiadós ebédre.

Kalandorok, ne kíméljetek!

*

BFC Siófok – WKW ETO 4-1 (3-1)

233 néző, vezette: Farkas

Siófok: Szmola – Polényi, Varjas, Horváth M., Varga – Eördögh, Szakály A. (84’ Krausz) – Kiss B. (62’ Horváth P.), Szakály D. (62’ Nikházi), Cipf (78’ Balogh) – Elek (78’ Tóth). Edző: Domján Attila

ETO: Fadgyas 2.5 – Kovács 2, Bagi 2, Fodor 1.5, Vincze 1 (60’ Lipták 1.5)– Tuboly 1 (39’ Berki 1.5), Toma 1.5 – Óvári 1.5 (60’ Tamás 1.5), Vitális 1.5, Kanalos 1.5 (39’ Vernes 1) – Bacsa 2. Edző: Klausz László

Gólok: 8’ Eördögh 1-0, 25’ Cipf 2-0, 31’ Bacsa 2-1, 38’ Cipf 3-1, 64’ Horváth P. 4-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]