Mindenhol jó, de legjobb máshol

sajátos gabonakör (fotó: ETO YouTube)

Andrzej és Jęndrzej imádják a havat, ami már csak azért is érdekes, mert gyanúsan csengő nevük ellenére a napsütötte Hawaii szigetén látták meg a napvilágot.

Már önmagában az is megér egy misét, hogy édesapjuk, a néhai Tadeusz Wyspiański miként került egy Yokohamából Honoluluba tartó óriási szállítóhajóra 1968. április 16-án. Azt azért túlzás állítani, hogy ő sem tudta, hogyan esett meg mindez, pedig nem állunk annyira messze a valóságtól, ha erről beszélünk. Történt, hogy miután békésen éldegélt Kelet-Pomerániában, egész pontosan a sławnói járásban fekvő Wicie nevű településen, ahol nem különösebben izgatták a világ dolgai, bőven elég volt számára, hogy hajnalban kihajtotta a tehenészet jószágait a legelőre, aztán amint tehette, lelépett és naphosszat figyelte a Balti-tenger hullámait, majd este szépen hazaterelte az állatokat, így teltek a napok, egyik a másik után, semmi izgalom, semmi váratlan, de aztán egy február végi napon, még az is lehet, hogy pontosan 29-én, ami már önmagában egy különlegesség, egy jel, a távolban meglátott egy valószínűtlenül színes vitorlát, majd nem sokkal később aztán a hozzá tartozó hajót is, ami rendületlenül tartott keleti irányba. Tadeusz követni kezdte a hajót, először csak a tekintetével, de mintha megbabonázták volna, vagy egy láthatatlan mágnes pólusai kapaszkodtak volna bele a testébe, egy idő után felállt és maga is elindult a dűnéken. A hajó egyre közelített a part felé, ami Tadeuszt különös izgalommal töltötte el, így egyre szaporábban szedte a lábait a süppedő homokban. Nem érdekelte, hogy közben lement a nap, a vitorla csúcsán ugyanis ott világított egy hatalmas lámpa, így a sötét éjszaka sem jelentett akadályt számára, bár a csípős hideg szinte áthatolt a csontjain. Mégsem fázott, amin erősen csodálkozott, hiszen csupán egy vékonyabb bakancsot húzott a lábára még reggel és a nadrágja, meg az ingre húzott kabátja sem védett különösebben a hűvösebb időtől. Pár percig tartott csupán a döbbenet, mert rögvest újra keresni kezdte a horizonton a lámpást, és megkönnyebbült, miután újfent megtalálta azt. Vad kutyák támadtak rá a sötétből, a bokrok közül, riadtan menekült előlük, tiszta szerencse, hogy a jó irányba kergették a tájon egyébként sosem látott korcsok, Tadeusz ugyanis korábban járt már erre, ismerősként köszöntötte a parti viskókat, amik végén rozoga stégek vezették be a kényesebb fürdőzőket a tengerbe, amikor forrón sütött a nap nyaranta. Most azonban a tél végén jártunk, zord felhők gyülekeztek az égen, amik lassan eltakarták a holdat is, majd apró hópelyhek kezdtek hullani a magasból. Tadeuszt persze ez sem tántorította el, rendületlen bandukolt tovább, mint egy robot vagy éppenséggel egy zombi, aminek feladata van, elpusztítani minden elé kerülő lényt, válogatás nélkül, szerencsére Tadeuszt nem így programozta az a földöntúli valami vagy valaki, aki elküldte neki a hajót azzal a valószínűtlenül színes vitorlával.

Három nappal később érkezett a gdański kikötőbe, csapzott hajjal, kissé borostásan és az izgatottságtól remegve. Ugyanis az egyik éjszaka elvesztette a hajót, amikor kicsit lepihent a dűnén, és csak remélni tudta, hogy ide érkezett a sok-sok vitorlás és tengerjáró közé, és nem vett más irányt, valahová Skandinávia vagy a Baltikum felé. Nem érzett továbbra sem fáradságot, így aztán lankadatlanul rótta a kikötőt, hogy megtalálja, mert biztos volt benne, hogy nekik dolguk van egymással. Azt nem tudta, hogy pontosan micsoda, de mindenképpen a végére akadt járni a dolognak. A dokkmunkásokat kérdezgette, de azok csak széttárták a kezüket, tudod hány hajó jár ki és be, ember? De ez annyira látványos, hogy nem lehet eltéveszteni, felelte Tadeusz, és hosszasan mesélt a külleméről, az alakjáról, a vitorla színéről, és mindenről, amiről azt gondolta, hogy segíthet. Menj a B2-es dokkhoz, tanácsolták neki amazok, ha ott nincs, akkor nem ide tért be, s ő köszönés nélkül szaladni kezdett arrafelé, amerre ezt a titokzatos dokkot remélte. A feliratok valahogy összegubancolódtak a táblákon a C-t a K követte, az X-et az M, így gyakorlatilag be kellett járnia az egész területet, mire végre rábukkant a B dokkra. A kikötő legszélén egy viharvert zászló lengedezett egy ormótlan oszlopon, rajta a sötétkék szöveg: B2. Óriási tankerek sorakoztak egymás mellett, meg olyan teherhajók, amin roskadozott a sok konténer a világ minden tájáról. Tadeusz elbizonytalanodott, hiszen egy kisebb lélekvesztőt sem látott sehol, márpedig az ő hajója nem volt nagyobb azoknál a halászhajóknál, amik a wiciei partról is indultak minden reggel a jó fogás reményében. Egy macskára lett figyelmes a szűk úton, ami pár méterre előtte sompolygott, lassú mozdulatokkal lépdelt, majd visszafordult, ránézett és tovább indult az egyik ormótlan hajótest irányába. Ahogy komótosan sétált folyamatosan hátra sandított, mintha arra kérné Tadeuszt, hogy kövesse. A macska hirtelen megállt és most bevárta Tadeuszt, és egy pillanat eltűnt, mint valami varázslatban. A férfi előtt ott ringatózott a vízen a hajó, az ő hajója. Így még sokkal szebbnek és kecsesebbnek tűnt, mint a távolból. Keskeny palló nyúlt ki a partra, s Tadeusz egy másodpercig nem habozott, máris a fedélzeten termett. A kabinból halk zene szűrődött ki, mintha valaki zongorázott és énekelt volna, miközben egerek kórusa kísérné. Óvatosan besandított, de nem látott senkit, A szíve a torkában dobogott, mégsem mert közelebb menni, hiába érzett valami fura bizsergést, ami az egész testét átjárta, csak állt földbe gyökerezett lábbal. Az egész hajó megbillent, majd egy erős kéz tette a vállára a kezét.

– Már vártalak – szólította meg egy reszelős, mégis barátságos hang. – Indulhatunk? – kérdezte azzal a hanglejtéssel, amivel csak azok kérdeznek, akik tudják a választ.

– Követlek, akár a világ végéig is, mester – felelte Tadeusz, majd félszegen megfordult.

A fürdőköpenyes férfi hangosan felnevetett és a kabinjába invitálta.

– No azért odáig nem megyünk. De mit szólnál Yokohamához? Azt mondják, ilyenkor roppant kellemes arrafelé az időjárás.

*

Andrzej és Jęndrzej imádják a havat, az apjuk jut róla eszükbe, aki rengeteget mesélt arról, hogy mekkora havazások voltak Kelet-Pomerániában, amikor még ő volt gyerek, így ők elképzelik ezt a fura fehér és hideg valamit, ami sosincs Hawaii szigetén. Hogy a néhai Wyspiański miként keveredett arra a bizonyos szállító hajóra, ma sem világos, csupán annyi bizonyos, hogy egy viharvert, szedett-vedett bárkán érkezett Yokohamába, egy hulla társaságában és ő maga is már szinte tetszhalott állapotban volt. A japán hatóságok rövid nyomozás után azt állapították meg, hogy a másik férfi nem erőszakos halált halt, egyszerűen kiszáradt. Tadeuszra a kényszerű kitoloncolás várt, de megszökött abból a kórházból, amiben ápolták. Napokig bolyongott tanácstalanul és nem mellesleg étlen-szomjan a hatalmas városban, ahol senki sem értette azt a fura nyelvet, amin könyörögve kért valami harapnivalót, hiába. A többség kinevette és valami égből pottyant csodabogárnak vélte, ami nem meglepő a közismerten zárkózott Japánban. Végül egy cirkuszos szánta meg, aki némi ellátásért cserébe mellékszereplőnek használta az oroszlános számban, ahol semmi mást nem kellett csinálnia, csak hangosan kiabálnia, mielőtt az oroszlán átugrott a tüzes karikán. Mindez egy darabig remek mulatságnak tűnt, de Tadeusz hamarosan elunta az egészet és újra nyakába vette a világot, pontosabban kicaplatott a kikötőbe és találomra bemászott egy hajóba az éj leple alatt.

Amikor hosszú hánykolódás után ismét partot ért, szétnézett és elégedetten állapította meg, Honolulu gyönyörű hely.

*

Lenne egy ötletem. A hazainak kiírt bajnoki meccsek előtt a csapat tagjai Lipóton találkozhatnának, az ottani pipec kis sportkomplexumban, ahonnan aztán a klub exkluzív buszával érkeznének együtt a stadionba. Az utazás során a legfontosabb momentum az lenne, hogy még mielőtt a város határához érkezne a díszes kompánia, szorgos kezek megcserélnék a lakott települést jelző táblákat úgy, hogy az érkezési oldalra kerülne a Győr vége, pirossal áthúzott útjelző. Természetesen fontos szerep jutna a buszon utazó segítőknek is, akiknek valamilyen fondorlattal el kellene érniük, hogy ezt a táblát mindenki lássa, például egy ’Vaddisznók jobbra!’ hangos felkiáltással. Aztán jöhet a mókás csapatépítő játék, aminek során mindenki szemére fekete vastag kendő kerül és szópókerrel vagy valami hasonló játékkal múlatnák az időt egészen a végállomásig. A hardcore verzió szerint a stadion is némi-nemű átalakításra szorulna, legalábbis az öltözők, a játékoskijáró, valamint a játékteret körülvevő építmények, pont annyira, hogy senki se érezhesse teljesen otthon magát. Mert pont ez a lényeg, idegenné kell válni a saját hazánkban, mert úgy tűnik, ez a leghatékonyabb út a sikerhez.

fut, de minek (fotó: ETO YouTube)

A szurkolói mentalitás átalakítására egyelőre még nem terjedt ki a tervem, de ha biztosra akarunk menni, ott is szükség lesz valamilyen beavatkozásra. Az első körben nem tűnik jó megoldásnak, hogy csak azt az elvetemült kemény magot engednénk be a nézőtérre, akik mindenhová elkísérik a csapatot, mert úgy tűnik, a kemény meló (értsd: antifutball!) ellenére még mindig cirka háromszáz ember tartja a legjobb szórakozásnak, ha kimegy meccsre. Talán őket be kéne öltöztetni az aktuális ellenfél dresszébe, vagy nem tudom.

Gondolom, az olvasók többsége már tudja, hogy a csapat remek sikert ért el, az őszi szezon zárását követően ugyanis az első pozíciót érte el a kizárólag az idegenbeli meccsek alapján összerakott tabellán. A gratuláció természetesen jár! Hála azért, hogy rövid Csipkerózsika-álmot követően a stream feléledt, így aztán mindenki számára megélhető volt a sikeres hadjárat.

A diadalhoz nagyon kellett a Dorog ellen vasárnap behúzott három pont is.

Volt bennem félsz bőven, hiszen nagy mumusunk nekünk a Dorog, amióta az újkori normalitásnak megfelelve együtt toljuk az NB II-ben, mi csak szopni járunk a Buzánszky Stadionba. Ezek után még azt is aláírtam volna előre, ha a hirtelen jött havazás következtében elmarad a meccs, és csak valamikor a tavasszal kell bedugni a fejünket a hurokba. Nem maradt el, mert a lapátos embereknek sikerült a két tizenhatost és a kezdőkört (azt miért is volt fontos?) szépen letakarítani, plusz random jelleggel még készíteni pár csapást, ami összességében elég volt Hanyecz sporttárs számára, hogy egymásnak engedje a feleket, hiába volt a gyep kábé háromnegyede masszívan négy-öt centis hóval borítva. Én futballoztam még anno tesi órán a Golden Ball helyén álló salakos pályán méretes hóbuckák között és imádtam. Mondjuk ott nem a játék volt önmagában a cél, hanem az, hogy addig se kelljen súlyokat emelgetni a Révai alsó kis tornatermében. Estünk és keltünk, ha az anyáink láttak volna bennünket, egyből a pokolba kívánták volna Kovács Gyuri bácsit, mi ez a vircsaft, ez egy kikövezett út a felfázáshoz és a meghűléshez. Dorogon azonban komoly bajnoki mérkőzés zajlott, ráadásul a pályán tartózkodók majdnem mindegyike túl van már az érettségin. Hogy fizikából ki milyen képzést kapott, az megint egy másik tészta, mert nekem úgy tűnt, közel egy félidő kellett ahhoz, hogy rájöjjenek a srácok, a hóban másként viselkedik a guruló labda.

Szerencsére még pont a félidei sípszó előtt ez kicsúcsosodott abban a felismerésben, hogy tán lőni is lehetne messziről vagy középtávolról, mert ugyan a kapu előtt nincs hó, de mégis csúszhat az a gyep, így Vitális ha nem is feltétlenül első szándékból, de csak megeresztett egy föld-föld rakétát, ami annak rendje és módja szerint be is vágódott a kapuba. Megérdemelt vezetés, irány az öltöző!

Fordulás után a hazai gárda továbbra is a passzírozás mindenek felettiségében bízott, meg sem próbált játszani, helyzeteket kialakítani is csupán nyögve nyelősen sikeredett nekik, de még véletlenül sem jutottak el odáig, hogy érdemben veszélyeztessék az ETO kapuját. Mi meg nem mentünk be teljesen sündisznóba, hanem kívülről olybá tűnt, van szándék belőni a második dugót.

Nem jött össze sajna, pedig sokkal nyugodtabban néztem volna, ahogy a sok tapicskolás hatására lassan eltűnik a pálya fehérsége, szinte már ismét kiserked a fű, bár így sem rágtam le a körmeimet az idegtől. Ráadásul jött Szabó Lukas okos megmozdulása, ami után villant a második sárga. Szegény Luki talán túl is pörgött, vagy éppen egy óra alatt fogyott ki az agyából az oxigén, mindenesetre meggondolatlanul cselekedett, amit kevéssé meggyőző reklamálással igyekezett jóvá tenni, mindhiába.

Kinyitottam egy újabb bubis vizet, hogy akkor most már tényleg jöhet a gála, de súlyosat tévedtem, a Dorog ugyanis vakló üzemmódba kapcsolt, elkezdett minket benyomni, ami komolyan azzal fenyegetett, hogy még a végén találnak egy gólt. Hogy nem így lett, az elsősorban annak volt köszönhető, hogy gyakorlatilag a tizenhatosunkra nem tudtak bejönni, a távoli löketeket mint olyat meg be sem vetették.

Lepörögtek szépen a percek, harsant a síp, boldogan emelhették magasba a kezüket a srácok. Megszületett a sokadik 1-0, a pinyői futballforradalom legújabb fejezete.

Ha azt mondom, hogy ennek a csapatnak a legnagyobb értéke a szűrőként kérlelhetetlen és megállíthatatlan Toma Gyuri, a legnagyobb ígérete pedig a leszegett fejjel megalkuvást nem tűrő Vitális Milán, azt hiszem mindent elmondtam.

Lesz ez még jobb is.

*

Dorogi FC – WKW ETO 0-1 (0-0)

196 néző, vezette: Hanyecz

Dorog: Mursits – Kárász, Dlusztus, Izing, Papp – Lénárth (46’ Lőrincz), Hajdú (81’ Barna) – Oldal (81’ Nyíri), Szerencsi (81’ Csillag), Szedlár (81’ Pálinkás) – Szabó. Edző: Fenyvesi László

ETO: Fadgyas 0 – Kovács 3, Lipták 2.5, Csonka 3, Forgács 3.5 – Toma 4.5, Kiss 2.5 – Vernes 2.5 (85’ Bacsa 0), Vitális 3.5, Óvári 2.5 (88’ Simcho 0) – Priskin 2.5 (90+4’ Farkas 0). Edző: Klausz László

Gól: 45’ Vitális 0-1

Kiállítás: 62’ Szabó

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.