A kutya egy kókadt poloskának üzen hadat éppen, amit a szőnyegen fedezett fel, mókásan ugrál körülötte, rövideket vakkant, orrával néha odabök, de rögvest visszahőköl. Ha messziről néznéd, azt mondanád táncol. A szerencsétlen áldozat a hátán fekszik, úgy tesz, mintha halott lenne, ami ilyentájt nem is annyira elrugaszkodott a valóságtól, de amint úgy érzi, van egy kis esély a menekülésre, idétlen mozdulattal iszkolni kezd, nézem, hogyan csinálja, mert csak annyi látszik, hogy a lábaival kalimpál, a fizika törvényei szerint ez csupán gyenge kísérlet lehet, mégis mozog, talán akkora szelet kavar, hogy ezzel tolja el magát? A kutya nem érti, mi történik, de az ő olvasatában ez is diadal, hiszen menekül az a másik, elég ennyi, nem akarja igazából bántani, csak játszani szeretne, mert játszani jó, s talán győzni is az, de nem fontos. Egy szúnyog repül el felettünk, a semmiből keveredett elő, meglepődni sincs időm, hallom a roppant idegesítő zúgást, amit csak fülledt nyári estéken hall az ember, mikor végre elaludna, de persze éppen akkor ad életjelet magáról ez a kis izé, csapkodni kezdek most is, akaratlanul, nyilván vért kíván, kiéhezett, élvezi a bágyadt napsütést így december végén, ami érthető. A kutya tanácstalanul néz rám, igyekszik lekövetni kósza mozdulataimat, félrebiccenti a fejét, amivel szinte üzeni, jól vagy gazdám? Másodpercekre őrizetlenül hagyja a poloskát, ami megérzi a pillanat megismételhetetlenségét és egy gyors lendülettel átfordítja a testét, piheg, majd valószínűtlen lassúsággal emelkedni kezd, először köröz, látszólag céltalanul, de mindez csak ravasz csel, ami akkor derül ki, mikor a semmiből irányba áll, hogy aztán teljes sebességgel neki repüljön a teraszajtónak és megint a szőnyegen pihenjen, háton fekve, mintha semmi sem történt volna az elmúlt félórában.

A lábasban már forr a víz, a buborékok egyre nagyobb tolongása mozgatni kezdi az ócska fedőt. Hallgatnám még szívesen a csilingelő hangot, amit ez a spontán hangszer kiad, de nincs kedvem takarítani sem a főzőlapot, sem semmi mást, így gyors mozdulattal leveszem a fedőt, de megint óvatlan vagyok, a gőz beteríti az arcomat, a szemüvegem lencséjére tejköd borul, mintha egyszerre rám tört volna a hóvakság, a konyha eltűnik, meg minden más is, eszembe jut a tegnap esti film, az Everest, a nagy fehérség, a halál, szeretek úgy tenni, mint akinek baja van, no nem azért, hogy sajnáljanak, vagy mégis?, de ilyenkor ráeszmélek, mennyire relatív minden. Hol a konyharuha?

Letörlöm magamról a nedvességet, a szemüveget egy kis időre a pultra teszem, újra a való világban vagyok, a bútorok kontúrjai visszatértek, csupán a gőz kavarog mindenütt. A fehérségből ekkor egy barátságos arc vonalai rajzolódnak ki, egy jóvágású ötvenes mosolyog rám barátságosan, bár kissé fura grimasszal, mintha megmerevedtek volna a szája körüli apró izmok. Rövid őszülő haj, pár milliméteres szakáll, hibátlan megjelenés, a tweedzakót büszkén viselné bárki egy eatoni évfolyamtalálkozón is.

– Ujo, prosím ťa, kde sa tu dá hrať futbal?* – teszem fel neki a kérdést önkéntelenül, magam sem tudom, hogy miért ez szaladt ki a számon a mondat, és miért egy számomra teljesen idegen nyelven, ráadásul kifogástalan kiejtéssel.

– Bátran, magyarul is mondhatja, barátom! – lapogatja meg a vállamat, mire én tanácstalanul nézek körbe, mert nem értem, amit mond. Azt azért megállapítom, hogy a fogsora szinte tökéletes.

– Chcem uvariť len šošovicu** – motyogom magam elé, s nem tudom eldönteni, hogy álmodom mindezt, vagy ez az új valóság és szimplán megőrültem.

– Nagyon derék dolog, barátom – feleli udvariasan. – Magam is úgy vagyok vele, hogy tartani kell a régi szép szokásokat. De most más miatt vagyok itt. Tudna nekem segíteni? Egy urat keresek, a neve A2523776L8599.

Mintha közben egy gombot átállítottak volna rajtam titkos mérnökök, egyszerre érteni kezdtem a joviális úr beszédét. Pontosabban az egyes szavak jelentését immár felfogtam, de a mondandója velejét még mindig nem.

– Megbocsát! Elismételné még egyszer? – próbálkozom.

– Hogyne, természetesen – mondja, már-már elnézést kérve. – Egy urat keresek, bizonyos A2523776L8599-et. Úgy tudom, hogy Önhöz tartott pár napja.

Valószínűleg látszik rajtam a döbbenet, mert a titokzatos idegen finoman elfordul, nem akarja, hogy még annál is kellemetlenebbül érezzem magam, mint ahogy érzem.

– Bocsásson meg, de erről nem beszélhetek – vágom rá határozottan és keresni kezdem a pulton a szárazlencsét rejtő zacskót. – Minden tiszteletem az Öné, de bizonyos körök arra kértek, hogy tartsam titokban a nevezett úr hollétét. Ugye megérti?

A gőzfelhő szelíden odébb száll, az arc egy kissé talán kevésbé barátságosan néz most rám, de az is lehet, hogy csak csalódott az elutasítás miatt.

– Sajnálom, akkor ezek szerint hiába fáradtam ide – mondja szomorkás hangon.

Lelkiismeretfurdalásom van, szívem szerint magamhoz ölelném, bár ez furán venné ki magát egy párából kirajzolódó arc esetében, a tehetetlenségemet leplezve egy hirtelen mozdulattal visszarakom a fedőt a lábasra, aminek következtében újdonsült vendégem azonnal eltűnik.

– Semmi közöm a WKW hadművelethez! – kiáltom utána, mintha a hang át tudna hatolni a fedőn és mintha tényleg elképzelhető lenne, hogy valaki onnan bújik elő, majd nyom nélkül távozik. – Azt is letagadom, hogy valaha találkoztunk – döföm belé a képzeletbeli tőrt.

A zacskóból komótos mozdulattal kiszórom a lencsét egy kisebb tálba. Valami fura dolog keveredett az apró barna szemek közé, amit egyből kiszűrök, mert nem tudom hova tenni a látványát. Percekig vizslatom, míg végre rájövök, hogy mi az. Egy szöcske lábszár, gondosan megszárítva, azt is mondhatnám, tökéletes állapotban. Gondolkodóba esem, mert el nem tudom képzelni, hogy véletlenül került az első osztályúként hirdetett csomagba. A zacskó oldalán található leírás egyértelműen tartalmazza, hogy csak és kizárólag kézzel válogatott, prémium minőségű szemek kerülhettek a válogatásba. Talán az úr szeretett volna üzenni valamit? Ki tudja?

A kutya mindenesetre egy szempillantás alatt megette a lábat, amikor egy óvatlan mozdulattal lesodortam a pultról és az a padlóra hullott. Érdekes módon, utána már egyáltalán nem érdekelte a poloska.

Arra gondolok, hogy neki mennyivel könnyebb az élete.

* Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? (szlovák)

**Csak lencsét szeretnék főzni. (szlovák)

---