– Álljunk le! Álljunk le! – szólt határozottan, de kedvesen Horkay rendező úr a színpadon téblábolókhoz. Szépe művésznő ezt egy csöppet másként élte meg, szerinte Horkay üvöltött, aminek következtében hisztérikus zokogásba tört ki, nem először a nap folyamán és kirohant a takarásba. Neki egy ilyen látványos érzelmi túlcsorduláshoz nem kellett sok. Állandóan az aurája szentségéről beszélt, meg arról, hogy azt rendre áttörik a többiek, különösen Horkay, aki egyszerűen nem képes megérteni, hogy ő egy érzékeny művész. Horkaynak erről merőben más volt a véleménye, szerinte Szépe ezt a szituációt is ugyanúgy túljátssza, ahogy az összes szerepével tesz.

– Hozza vissza valaki! – adta ki az utasítás szenvtelenül Horkay, mert már nagyon szerette volna befejezni a próbát és már nagyon elege volt az egész társulatból, de legfőképp Szépe művésznőből. Tíz óta igyekezett sikertelenül összerakni egy végtelenül egyszerű kis jelenetet, egy semmit, ami csupán arról szólt volna, hogy a réten békésen sétálgató Hüppiát, ezt játszotta Szépe, portyázó katonák lepik meg, akik éppen hazatérőben voltak valamilyen csatából. Fáradtak, koszosak, nem mellesleg nem találkoztak nővel közel másfél éve. Van tehát egy komoly drámai kiindulópont, adja magát, hogy robbanjon valami, amit a rendezői koncepció áttetsző anyagból készült jelmezzel igyekezett felerősíteni az őszinte naturalizmus legnagyobb örömére, bár Szépe művésznőnek voltak fenntartásai a ruhapróbán, lévén egy parányit túl volt már azon az életszakaszon, amikor magazinok kérték fel rendre. Nem lenne kedve, drága művésznő? Művészi akt, semmi más. Ő azonban minden alkalommal nemet mondott

a hívásokra. Most meg itt van ez a szerep, amivel kapcsolatban már az elején sem volt meggyőződve arról, hogy passzol hozzá.

– Nem vagyok én ehhez már túl öreg, Béla? – kérdezte Horkayt, akitől bátorító mosoly volt a válasz.

– Éva! Te most is gyönyörű vagy és mindig is az leszel.

Szépe egy órán keresztül bőgött, aztán igent mondott, pedig nagyon jól tudta, hogy Horkay minimum füllent. Most meg itt ez a jelenet, gyakorlatilag pucéran, miközben az élet egészen másként húzza meg a vonalakat, mint ahogy azt szeretné, így aztán merő feszengés minden pillanat ebben a semmi ruhácskában.

A katonák jobbról bebotorkálnak a színpadra, dárdáikra támaszkodva poroszkálnak, látszólag céltalanul, majd észreveszik a gondolataiba merült Hüppiát, amitől egy szemvillanás alatt visszatér beléjük az élet, s mint becserkészendő prédához, csendesen közelítenek a magányos nőhöz, aki csak a legeslegutolsó minutumban érzékeli, hogy nagy a baj. Hüppia segítségért kiált, hiába, majd menekülésre fogja, hiába, a katonák elragadják és egy hatalmas bokor mögé vonszolják. Miután mindenki eltűnik, a színpad sötétségbe borul és csak sikítások meg kéjes hörgések zajos egyvelege hallatszik a hangszórókon keresztül óriási hangerővel. Snitt.

Horkay azonban folyamatosan elégedetlen azzal, amit lát, elsősorban Szépe kétségbeesett vergődése nem teszik neki.

– Kész vagy, Éva? – kérdezi Szépét, mikor végre előkerül a művésznő, akit a portás és az odarendelt taxisofőr együttes erővel győzött meg arról, hogy bizony még dolga van a színházban. A smink teljesen elmosódott az arcán, úgy néz ki, mint egy nagyon szomorú bohóc. – Folytathatjuk végre? – a szavai nem igazán tanúskodnak megértésről.

– Szeretném egy kicsit rendbe szedni magam, Béla… – esedezik a rendezőhöz.

– Arról szó sem lehet! – csattan föl Horkay. – Már így is hatalmas késében vagyunk. Egyébként is, mit pipiskedsz itt nekem? Azt hiszed, engem nem érint meg, hogy új igazgató lesz? Azt sem tudom, holnap be kell-e még jönnöm, de ezt a kurva darabot akkor is végig csinálom!

Horkay szemében tűz lobog, tekintete lassan eszelőssé válik.

– Béla…

– Egy kiállást nem tudsz normálisan megcsinálni! – hangja remegni kezd, de nem áll le. – Harminc éve vagy a pályán. Emlékszel, amikor a Szigligetiben együtt kezdtük a pályát? Micsoda álmaink voltak! Fel akartuk forgatni az áporodott művészvilágot. Azt mondtad, hogy velem eljössz a világ végére is, én meg hittem neked. Most meg? Azt mondod hahhh!, és nem hiszem el, hogy félsz.

– Béla…

– Így akarod eladni magadat ezeknek? – Horkay mintha megenyhülne, szemében könny csillan. Óvatosan pásztázni kezdi az üres nézőteret maga mögött. Az utolsó sor közepén egy alak ül, aki kínosan feszengeni kezd, amint érzi, őt nézi most már mindenki.

– Mert egyébként kinek kellenél? – fordul vissza a rendező, halkan folytatja, szinte magának. – A mi időnk lejárt, Éva! De a tisztességünket nem kell eladnunk, Éva! Mer az sincs, vajon mi marad, Éva?

Sír.

– Béla…

– Csináljuk meg még egyszer, Éva! Utoljára! Tegyél bele mindent!

*

Állítás: Az őszi szezonban majdnem minden hazai meccsünkön domináltunk, helyzeteket alakítottunk, csak éppen azokat nem használtuk ki.

Akcióterv: A keretet meg kell erősíteni egy gyilkos ösztönű befejező csatárral.

Valóság: Nincsenek érkezők csak távozók, így ugyanabból kell levest főzni, mint korábban.

Eredmény: Vereség rúgott gól nélkül.

Konklúzió: Csodák csak a mesékben vannak.

*

A látszat sokszor csal.

A Haladás elleni meccs főbb statisztikai mutatói a következők (elől az ETO értékei).

Labdabirtoklás                    52% – 48%

Lövések                               14 – 12

Kaput találó lövések           6 – 5

Helyzetek                             5 – 4

Szögletek                              7 – 3

Passzok                                 443 – 416

Cselek                                   40 – 32

Sikeres cselek aránya         68% – 50%

xG mutató                            1,53 – 1,30

.

.

.

Gólok                                   0 – 2

*

Csabi és Andris nagyjából a hetedik percben ültek le mellém. A késésük megbocsátható, még így is megkockáztatták a bírságot a 82-esen némi gyorshajtásért cserébe. A család az család.

Az más kérdés, hogy semmiről sem maradtak le, pontosabban arról, hogy Hlagyvik Gabi bácsi elvégezte a kezdőrúgást a születésnapja tiszteletére. Neki boldogot utólag is, nekünk meg annyit, hogy legalább láthattunk egy futballistát is, ha már kievett minket a fene vasárnap kora délután.

Kis csapatunk is vélhetően a múlt nyomasztó hatása alá került, mert kábé a hetedik percben jöttünk át az ellenfél térfelére először úgy, hogy nem valaki céltalanul baszta előre a pettyest azzal, hogy csak lesz valami. Egyébként ez botor ötlet volt, mert csúnyán fújt a szembeszél, a szögletzászló rúdja a normál kilencvennel szemben nulla fokot zárt be a gyepszőnyeggel. Megjegyzem, hogy én már ott lejjebb adtam a győzelmi esélyeket, amikor kiderült, hogy az 1-es út felé fogunk támadni az elején, mert ugye ez a negyven éves tapasztalat alapján sosem jelent jót. Spoiler: igazam lett.

A Haladás tudatosan és agresszíven szövögette a játékát, roppant ideges volt látni, hogy ők tudják, mit akarnak, mi meg nem. A gól sem a semmiből jött, megalázó csak az volt, hogy az első szándókból rúgott kapufa után igazi ajtó-ablakból büntetett Tóth Milán.

Ott és akkor azt gondoltam, hogy agyon leszünk verve.

Szerencsére a félidő utolsó harmadában páran úgy gondolták a csapatból, hogy illene megtisztelni azt a cirka hatszáz embert, aki kijött (mellékszál: NSO szerint 900 néző, muhaha) és futballszerű jelenetek zajlottak a pályán.

Ott és akkor azt gondoltam, hogy megérdemelnénk az egyenlítést. Még akkor is, ha csak kábé négy percig tartott a csoda.

A második félidőben tiszta fehérbe öltözött az orkán, de sajna ő sem tudott segíteni, mert nem kapott elég jó labdát. A reményt az táplálta, hogy a Haladás egy hangyányit csalni kezdte a labdarúgást és ez jobb helyeken büntetést von maga után. Valamiért itt nem, sőt, egy megpattanóval növelték az előnyüket. Az igazi beszarás az lett volna, ha pár perccel később a roppant szimpatikus sportember benyomását keltő (ez itt most erős irónia) Lencse L. begyalogol a tizenhatosig és beveri. Nem tette, mert Fadgyas igazán imponáló módon varázsolta le a bőrgolyót a cipőjéről. Megjegyzem, hogy a komplett csapatunkban talán csak az ő esetében éreztem a tüzet, a tehetetlen dühöt, ami azért elég komoly szegénységi bizonyítvány a csoportdinamika tekintetében.

Ott és akkor tudtam már, hogy nem lesz ebből semmi.

A meccs alatt hiába volt legalább kettő ordító ziccer, amit tökéletesen lekövet a fentebb rögzített 1,53-as xG mtató, ami egészen brutális szám, nagyjából olyan bekövetkezési arányt jelöl mintha valakinek az ötösről kéne üres kapura lőnie úgy, hogy égen és földön nincs ellenfél. Ezeket az előző szezonban Priska csukott szemmel berúgta volna, most meg 10 dioptriás okuláréval sem. Rossz periódusban jött a lehetőség, amikor már fáradtabb volt a test, kevesebb oxigén jutott az agyba, így aztán a komputer hibás megoldási javaslattal állt elő.

Nem nézett ki jól ez az egész és én nem igazán értem, hogy mi történt?

Van ugye egy bizonytalan helyzet. Amondó lennék, hogy ha valakinek itt féltenie kell a seggét, az a stáb. A játékosok legalább fél évig relatív biztonságban vannak, mert azon piszkosul meglepődnék, ha a csodálatos új tulajdonos belépőként áttelepítene ide egy komplett kezdő tizenegyet, amire elvileg február 15-ig még van lehetősége. Ezt az opciót tehát zárjuk ki. Innentől kezdve meg azt gondolnám, hogy minden spíler jól felfogott érdeke megfeszülni és bebizonyítani, hogy nélküle ez a csapat lófaszt sem ér. Akár az edző ellenében is.

Ennyi lett volna a feladat. Nem mondom, hogy könnyű, ez nem olyan, mintha a matek érettségin feltennék mentőkérdésnek, hogy ugyan már legyen szíves, mondja el a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Vagy ha az sem megy, a téglalap kiszámításának módját.

Aki ott volt vasárnap, nagyon jól tudja, hogy nem sikerült átugrani a tízcentire állított magasugró lécet. Se hasmánt technikával, se Fosburyvel.

Lássuk be, ez szégyen.

Most már tényleg mindenki monnyon le…

*

ETO FC – Szombathelyi Haladás 0-2 (0-1)

568 néző, vezette: Kovács J. Z.

ETO: Fadgyas 3.5 – Kovács 1.5, Csonka 1.5, Fodor 1.5, Forgács 2 – Toma 3, Bagi 1.5 (46’ Berki 2.5) – Bacsa 2.5, Vitális 2 (62’ Farkas 1.5), Vernes 1 (46’ Óvári 1.5) – Priskin 1.5. Edző: Klausz László

Haladás: Rózsa – Kállai, Guzmics, Bosnjak, Tarján – Kiss, Holdampf, Csilus – Tóth Mi. (83’ Monori), Lencse (90+2’ Tóth Má.), Doktorics (90+2’ Szijjártó). Edző: Németh Szabolcs

Edző: 18’ Tóth Mi. 0-1, 64’ Tóth Mi. 0-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]