Iszonyú forróság volt.

Erre határozottan emlékszem.

A kollégiumban.

Gyakorlatilag végig jártam az összes szobát.

Mert nem volt zöld felsőm.

Sziasztok!

Bocs a zavarásért.

De nincs egy zöld pólótok?

Csak pár órára kell.

Aztán visszaadom.

Kimosva.

Ígérem.

Részeg vagy.

Mondták a csajok.

És.

Nem voltak messze az igazságtól.

Aztán persze szereztem egyet.

Kinyúltat.

Csöppet izzadságszagút.

Zöldet.

A 29-es buszon.

Végre boldog voltam.

A sofőr valamiért.

Szűkebbre vette.

A kanyarokat

Vargahegyen.

Tartottam magam keményen.

Nem estem el.

A Marx téren szédülten szálltam le.

A Gombánál kértem egy sört.

Azt hiszem.

Borsodit.

A stadionban együtt ültünk le.

A többiekkel.

Az északi kanyarban.

Riadtan.

Éreztem, hogy szégyellnek.

Pedig nem történt semmi.

Szia, Pali!

Üvöltöttem.

Elhúzódtak.

Gyenge meccs volt

Ezt már megszoktam.

Pali nem játszott.

Lajost kiállították.

Megrezzentem.

Csak kicsit, mert.

Au beverte.

Nem tudom, mi történt.

Aztán!

Lóbáltam a zöld pólót erősen.

Még jobban elhúzódtak.

Nem értettem.

Ittunk még pár sört.

Nem annyira barátságban.

A Gombánál voltak mások.

Gyere, menjünk!

Húztak arrébb.

Máshol is habos a Borsodi.

Igazuk volt.

Megittuk.

Végh.

Pintér.

Csikós.

B. Szabó.

Virág.

Bordás.

Csertői.

Miriuta.

Ivanics.

Pena.

Klausz.

Helyettük.

Herczeg.

Lakos.

A padon.

Verebes.

Hétezren jöttek rám.

Túléltem.

*

Komoly elvárásaim a csütörtöki heroikus fellépés után nem voltak, mivel egy reális, a földön két lábbal járó emberke egyből átlátta, hogy az a továbbjutás a csoda kategóriájába tehető, azaz ismétlés egyáltalán nem várható. Ezek után mi jöhet?

Jó estben a súlyos pofára esés.

Így is lett.

Mert lehet azzal mosakodni, hogy a buzi bíró nem adott meg egy teljesen nyilvánvaló büntetőt, és ha azt beverjük, egészen más irányba fordul a történet.

No woman, no cry.

No VAR, no justice.

Ismerjük el. hogy az 5-4-1 felállás nem a futball dicsősége.

Másként szólva: semmit, de tényleg semmit nem tettünk azért, hogy a futball istene egy parányit nekünk kedvezzen.

Mert mégis mire számíthat az a csapat, ami a hosszas izmozás után végre labdát szerez, majd felbassza a bogyót a magas égbe, hátha csurran ebből némi manna.

Nagyjából semmire és ezt most a tévé nyilvánossága parádésan be is mutatta.

Volt itt szó hónapokkal ezelőtt Verebesről, meg az ő szelleméről, mint valami takaró, de ha máskor nem, most végre kibújt a szög a zsákból.

A nagy semmit igyekszünk előadni most már hónapok óta, a tudományosság csodás leple alatt.

A körülményekre hivatkozik minden felelős, ráadásul belevigyorog a kamerába, ami különösen vérlázító.

Meg megsértődik.

Ha nem volt eddig világos, akkor most én újra, határozottan és artikuláltan beleordítom a világba, hogy elég volt!

Ez az egész a szórakoztatásról szól, szólna, amihez kell a közönség is, akit illik partnerként kezelni.

Nem bántani.

Ami itt megy, az felháborító.

Akinek ehhez köze van, az takarodjon a vérbe.

Ölég volt.

Újra.

Végleg.

*

Diósgyőri VTK – ETO FC 2-0 (1-0)

1.452 néző, vezette: Hanyecz

DVTK: Danilović – Szűcs, Szatmári, Bárdos – Németh (68’ Eperjesi), Molnár, Lucas, Oláh (83’ Bertus), Keller (83’ Kocsis) – Könyves (68’ Horváth), Eppel (74’ Zsolnai). Edző: Kondás Elemér

ETO: Fadgyas 3 – Kovács 1.5 (71’ Fodor 0), Kiss 2, Bagi 2 (79’ Farkas 0), Csonka 1.5, Vincze 0.5 – Vitális 1.5 (61’ Vernes 1), Toma 2.5, Tuboly 1, Óvári 2 (61’ Simcho 1.5) – Priskin 1.5 (61’ Bacsa 1). Edző: Klausz László

Gólok: 38’ Könyves 1-0, 55’ Eppel 2-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőnyi időt (22 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodást.]