A küszöb alatt

road to nowhere (fotó: saját)

Tudod Laci, nekem az a nagy fekete Adidas széldzseki jut eszembe, amit fogalmam sincs, hogy miért készítenek, mert mifelénk sosem lesz olyan hideg, hogy igazán értelmet nyerjen a viselése. Azon szoktam röhögni, hogy egyes stábtagok szinte elvesznek alatta, mások meg úgy totyognak benne, mint az a pingvin, amelyik meglógott az állatkertből. A kilencvenes évek elején egyszer Verebes egy ilyenben bandukolt az alapvonalnál a szünet után az Oláh Gábor utcában, amikor valaki a lelátóról, a rácsokon keresztül egy méreteset turházott a kabátra. No, akkor volt értelme. Tisztán emlékszem arra a pár másodpercre, ahogy valószínűtlenül lassan folyt le a dzsuva a Mágus hátáról. Verebes megfordult, kinézett az emberekre és hamiskásan mosolygott. Nem volt bántó a gesztusa, értette is mindenki, akinek ehhez volt affinitása, hogy ez most egy különleges pillanat. Az ember, aki odarakta önmagának egy részét a kabátra, hirtelen elszégyellte magát, legszívesebben visszaszívta volna az egészet, de már persze nem lehetett. Talán egy nullra vezetett a Debrecen, és a végén sem fordult a kocka, de az erkölcsi győztesek mi voltunk. Mert volt az egészben egy különös felsőbbrendűség, amikor az agresszor megsemmisül még a sajátjai által is. Józsi bácsi pedig tudta kezelni ezeket a helyzeteket is, méltósággal. Pedig már bőven túl volt a szép korszakon és többnyire a saját maga által épített múltat amortizálta, szeretettel.

Most itt állunk meztelen. Bizony jó volna egy ilyen kabát, de nem azért, mert esik ránk az eső, sokkal inkább azért, mert szeretnénk elbújni. A világ elől, de sokkal inkább magunk elől, mert szégyelljük azt a világot, amiben kénytelenek vagyunk élni. Főként a hazugság elől jó lenne elrejtőzni, jelentsen is ez bármit.

*

„Kicsit hasonló érzésem van, mint a Diósgyőr elleni mérkőzés után, hiszen ezúttal is kezdődhetett volna úgy a meccs, hogy 1-0-ra vezetünk, akkor egy tizenegyes maradt el, most azonban csak magunkat okolhatjuk, mert egy nagy helyzetünk maradt ki. Nyilván más lett volna, ha ez bemegy, de utána nagy fölényben játszott a Vasas, mi pedig szervezetten védekeztünk. Az ezekből való átmeneteknél kellett volna jobban koncentrálnunk. Sajnálom, hogy pontrúgásból gólt kaptunk, ha az nincs, akkor talán nagyobb elánnal tudtunk volna a mérkőzés vége felé is játszani. Ettől függetlenül le a kalappal a játékosok előtt, úgy gondolom, hogy mindenki bele tette a maximális munkát, sok fiatallal a csapatban. Azért, ha megnézzük a Vasas cserepadját, még egy hasonló erős sort fel tudnának állítani. Természetesen az eredménnyel nem, de a csapattal meg voltam elégedve.”

[Klausz László a Vasas ellen 2-0-ra elvesztett mérkőzés után a klub honlapjának]

*

„Laci! Tudod, hogy szeretlek, ezért mondom neked atyai tanácsként, hogy ilyeneket nem mondunk egy simán elveszített meccs után. Két dolog miatt nem. Egyrészt a drukker nem hülye, másrészt magadnak sem hazudhatsz, mert akkor véged. Elhiszem, hogy ti úgy látjátok, a kezetekben lévő kerettel nem tudtok alkotni. Elhiszem, hogy Peti is őszintén bízik ebben a projektben. De az isten szerelmére! Legalább a meccsek után megnézitek a felvételeket? Igen? És mit láttok? Futballt? Vagy simán reményt? Ha igen, akkor marha gyorsan cseréljetek szemüveget, mert ez az egész egy kalap szar. Az egy dolog, ha meccs előtt azt mondod, Csonka Bonifácnak, hogy nála nem ismersz jobb centerhalfot. Vagy Máténak, hogy belső védőből fog irányítani, mert erre nincs felkészülve az ellenfél. Szuper ötlet! Pontosabban szuper ötlet lett volna nyolcvanháromban. Esetleg kilencvennégyben, amikor a mobiltelefon akkora volt, mint egy kisebb kézitáska. De könyörgöm, Laci! 2022 van! Laci! Ez már nem az a foci, amiről én beszéltem. Az időt nem lehet megállítani. Laci! Engedd el! Én akkor is szeretni foglak, ha azt mondod, felállok. Nem szégyen. Nem szégyen abbahagyni, ha egyértelműen nagy a kabát.

Mert a büszkeség mindennél többet ér.

[Verebes József képzelt monológja a Vasas ellen 2-0-ra elveszített mérkőzés után.]

*

Miközben néztem a meccset, végtelenül dühös voltam. Miért? Mert azt láttam, hogy a Vasas csalja a futballt. Nem csinál semmit. Kívülről olybá tűnt, hogy lenne esélyünk, mert. De valamilyen megmagyarázhatatlan okból mi sem akarunk futballozni. Ringatjuk magunkat abban az illúzióban, amit az első perc semmiből nem jött lehetősége ágyazott meg, hogy van sanszunk. Pedig a mi működésünk egy tökéletesen organikus fejlődés eredménye. Ezek vagyunk mi. A gyáva nyulak gyülekezete. A merjünk minél kisebbek lenni kvintesszenciája. A megúszás totális megtestesülése. Röviden összefoglalva: a labdarúgás, a játék pofán baszása, szemből, tiszta erőből.

Amivel nem is lenne baj, ha nem lennénk részese az egésznek mi, drukkerek.

Utólag, kicsit átgondolva a történéseket, rá kellett jönnöm, hogy egy másodpercig sem voltunk partiba. Hazugság az egész. Görbe tükör. Bohócot csináltak belőlünk úgy, hogy mi boldogan játszottuk el az áldozatot.

Mert mi másról szólna Klausz meccs utáni nyilatkozata, ha nem erről?

Az más kérdés, hogy közben nekem, és gondolom, az összes szurkolótársamnak ökölbe szorul a keze.

Mert nem erre szerződtünk.

*

Vasárnap jön az újabb bajnoki, ezúttal itthon. A Siófokot látjuk vendégül, ami jelen helyzetünkben sem garancia a sikerre. Fogcsikorgatva írom le, hogy a Siófok manapság jó. A győzelem, a pontszerzés egyáltalán nem garantált. Ráadásul megint kicsi a realitása annak, hogy látványos futballal örvendeztessenek meg minket a felek.

Úgy gondolom, hogy nekem erre nincs szükségem.

Úgy gondolom, hogy nekem most új impulzusokra van szükségem.

Úgy gondolom, hogy itt az ideje a vadromantikának.

Úgy gondolom, hogy apám miatt dolgom van.

Mit jelent ez?

Az NB II-es bajnokival közel egy időben, a megyei harmadosztály csornai, BarBár Pub csoportjában igazi klasszikóra van kilátás. A Kisfalud fogadja a Mihályi csapatát. Az erőviszonyok sajnos most a kisfaludiak felé billennek, de mikor, ha nem egy ilyen szituációban van szükség minden mihályi drukkerre. Ott a helyem nekem is! Az őszi 0-12 visszavágásért kiált!

Tudom, hogy nagy kérés, de gyertek ti is minél többen!

Az őszinte, zsigerből jövő futball ünnepe lesz vasárnap háromtól.

Ami garantált, az a sok-sok gól! Ha mégsem, az már a mihályi labdarúgás hőskölteménye lesz.

Zúgjon a Hajrá Mihályi! ezer torokból!

*

Vasas – ETO 2-0 (0-0)

2.546 néző, vezette: Radványi

Vasas: Jova – Szivacski, Otigba, Iyonbor, Silye – Berecz, Pátkai, Márkvárt (46′ Hinora) – Ihrig-Farkas (63′ Feczesin), Zimonyi (75′ Hidi M.), Radó (90+1′ Pekár). Edző: Kuttor Attila

ETO: Fadgyas 3.5 – Kovács 2, Kiss 1.5, Fodor 1.5, Csonka 2, Óvári 1.5 – Toma 3, Tuboly 2 (84′ Erdei 0) – Berki 1.5 (63′ Bacsa 1.5) – Vitális 1.5, Priskin 1.5 (66′ Farkas 1.5). Edző: Klausz László

Gólok: 72′ Kiss (öngól) 1-0, 89′ Feczesin 2-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőnyi időt (22 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodást.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Csabi szerint:

    Priska anulálva!

    Vivát Lukácsi – aztán van -e, aki e nevet nem ismeri…? Az Mihályi meccsére ne jöjjön!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.