A régi világban ez volt az utolsó meccs. Másnap nagy lelkesedéssel mentünk szavazni, legalábbis erről szólnak a hírek, utólag. Mert az a történelem, amit rólunk írnak, de igazából az a történelem, ami átlép rajtunk. S ha szerencsénk van, nem tapos meg. Én már nem voltam annyira lelkes, mert pár hónappal korábban a négyigenes népszavazáson anyámmal voltunk egy bizottságban, ami totál leamortizált. Ő volt az önkormányzat, én a független pártdelegált. Antoganisztikus ellentét. Emlékszem, a nővérszállón volt a szavazókör, s mikor hajnal előtt nem sokkal együtt ballagtunk haza, szanaszét bogozott idegszálakkal, nem beszéltünk egymással, pedig ő még a normálisabbak közé tartozott a bizottságban. Apám viccesen várt minket otthon. nem tudván, hogy most nem ennek van a helye. Megtaláltátok az üzenetemet? – kérdezte. Anyámmal ritkán voltunk egy hullámhosszon, de most nagyon is. Miért? – rivalltunk rá. Én voltam, aki kicsi csillagot rajzolt a kockába, húzta össze magát apám olyan kicsire, amennyire csak lehet.

Egy plusz órát jelentett annak értelmezése, hogy az ő szavazat vajon érvényes vagy sem. Anyám örjöngött, amikor bonyolult jogfilozófiai értelmezéssel állt elő a másik független bizottsági tag, de tűrtőztette magát. Apám időközben rájött, hogy nem volt itt a helye a civil kurázsinak. Ha jobban belegondolok, ilyen apróságokon múlt, hogy nem a komcsi Pozsgay lett a köztársasági elnök, és ez utólag sok mindent megbocsáthatóvá tesz. A történelmet mégis mi alakítjuk?

Kilencven márciusában büszkén húztuk be az ikszet. Most már tudom, hogy naivitás volt azt hinni: innentől kezdve minden jobb lesz. Hogy a csálé nyakkendőt félrekötő párttitkárok eltűnnek a süllyesztőben. Hogy az akkor ébredő fiatalok nem akarnak maguknak olyan apafigurát, aki gondolkodik helyettük. Hogy a kihagyott fejlődési folyamatok nem fognak hiányozni. Hogy ennek a népnek kell a demokratikus gondolkodás, mert igenis felnőttek és felelősen gondolkodunk.

Igazából nem kellett harminc év a felismeréshez, hogy ez egy hülyeség.

Ami azonban nagyon érdekes, hogy Salec közben felnőtt és sportigazgatóként keresi a kenyerét.

S nem mellesleg folyamatosan falakba ütközik.

*

1990. március 24.

Rába ETO – Bp. Honvéd 2-0 (1-0)

6.867 néző, vezette: Lázin

ETO: Boros – Csikós, Pecsics, Urbányi, Preszeller – Sziffer, Bücs, Somogyi (46’ Sallói) – Mörtel, Freppán, Farkas (82’ Virág). Edző: Pecze Károly

Honvéd: Disztl – Bánfi, Dózsa (65’ Orosz), Csábi – Jenei, Pisont (65’ Kámán), Sikesdi, Csehi – Gregor, Fodor, Sass. Edző: Haász Sándor

Gólok: 44’ Somogyi 1-0, 52’ Sallói 2-0