Jó volt egy kicsit újra pannonnak lenni ott a tiranai éjszakában. Ha belegondolok, hogy éveken keresztül mennyi megaláztatás ért bennünket, hányszor mondták a képünkbe, hogy ez szar, bezzeg a flamandok, nem is beszélve az délmacedónokról, akiket nem is értem miért nyomott mindenki, miközben rendszeresen valami értelmezhetetlen katyvaszt adtak elő, ami se nem volt népi, se nem volt trendi, sőt, szerintem tele volt disszonanciával, de ez lehet, hogy már túlságosan szubjektív vélemény, szóval nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, no ezek az délmacedónok nyertek Dublinban utcahosszal az umbriaiak előtt, Toše Lozanoskit még a perugiai zsűri is agyon hájpolta, teljesen indokolatlanul, miközben a Tutti i Cavalli olyan szintipop slágert tett ki a színpadra, hogy az összes helyi vörös és csúnya csaj megőrült. This is the results of the umbrian jury, búgta bele a mikrofonba Manfredo Zaccardi, aki azért még látta Gianni Morandit fénykorában, ezért különösen érthetetlen, hogy behalt Lozanotól, ami konkrétan abban manifesztálódott, hogy neki adták a tizenkét pontot, na mindegy is. Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy Toše igazából északmacedón és a ’Takno moja’ igazából egy északmacedón népdal parafrázisa, fricskának szánta, nemes bosszúnak, amiért évekkel ezelőtt egészen Strugáig kergették Szkopjéból felhevült északmacedón nacionalisták csak azért, mert azt mondta a tévében, hogy Macedónia egyébként egy és oszthatatlan, ez az észak-déli felosztás szimpla baromság, a politika műve, az oszd meg és uralkodj kicsúcsosodása, aki ezt komolyan veszi, az egy fasz, és jobb lenne, ha nem hallgatná többé a dalait a Spotify-on, mert neki az fáj. A Stars&Loves kiadó szkopjei irodája napokig égett utána, a Lozano CD-ket emelt áron vették be a veszélyes hulladék begyűjtők, majd nyílt napokat tartottak, ahol bárki vezethette azokat a dózereket, amikkel darabokra gyalulták a fényes korongokat. Nem volt meglepő, hogy rövid időn belül a Vkontaktyén egy széljobbos politikus posztban írta ki Toše pontos lakcímét, ahol órákon belül dühös tömeg jelent meg, a történet innentől kezdve ismert. Mindenesetre meglepő, hogy amikor a dublini közvetítés pont elindult volna az északmacedón otthonokban, az egész országban elment az áram.

Minket, pannonokat nem igazán érdekeltek a macedón belvillongások, hogy az ohridi zsűri miért negligálja Tošét, a szkopjei zsűrit meg miért nem tudják kapcsolni, mert mi csupán azt láttuk, hogy megint mindenki ellenünk van, mint a történelemben korábban mindig, már a szilézek se szavaznak ránk, pedig annyiszor számíthattunk rájuk, de most simán adtak egy tizest Lozanónak, tizenkettőt meg a ruténeknek. Igazából semmi meglepő, megszoktuk már, én csak azt nem értettem, hogy mi a túróért veszünk részt ebben a bohóckodásban, ezt megírtam 2028-ban, 2033-ban, és megírtam akkor is, a szövegem kapott ötezer lájkot, de a Központi Hivatal csak annyit válaszolt, hogy a pannon büszkeség nem riad meg az ellenszéltől, hanem töretlenül hasít tovább, ha nem lennénk ott, azt se tudnák, hogy létezünk, blablabla. Csillaglányt sajnáltam csak, mert odatette magát, hajlítgatott ezerrel, volt pentaton dallam ezerrel, aki volt füle, az meghallotta, ennek ellenére nyolcvanhatodik lett a száztizenkettes mezőnyben. Az egyik kamera elkapta a pillanatot, amikor a színpad mögött sírt, keservesen.

De most végre elégtételt vettünk minden korábbi sérelemért, igaz, hogy egészen 2061-ig kellett erre várni, de megérte, a Low Budget behúzta, magabiztosan, ráadásul az Víziós, korábban Eurovíziós Dalfesztivál több mint százéves történelmében még sosem volt olyan, hogy csak egy versenyző kap pontot. Kár, hogy Tiranát nem hozta lázba az esemény, amikor egy évvel korábban a Durrës Barbie nyert, Szkipetária már próbálkozott azzal, hogy a szokásjog ellenére ne kelljen legközelebb rendeznie, de a kalinyingrádi központból rájuk szóltak, hogy ne már! Lobogtak magasan a pannon zászlók abban a középiskolai tornateremben, ahol zajlott a megmérettetés, mert a kicsinyes szkipetárok azt azért elintézték, hogy ne kelljen komolyabb csarnokba bevinni az egészet, pláne ne kelljen stúdiót építeniük, elég lett a 2000 lux fény, egy kisebb mobillelátó, meg hely annak az öt kamerának, amit bevittek. A nézőtéren a pannon követség teljes állománya ott nyomorgott a Szkander bég Általános Iskola elsőseivel, akik imádták az egészet, igaz, így a nyüzsgés miatt semmit sem lehetett hallani a dalokból. Akarom mondani dalból, mert azt talán elfelejtettem mondani, hogy csak a Low Budget indult, mindenki más kibúvókat keresett, járvány, háború, klímaváltozás, holdutazás, kormányválság, éppen akkor van a nemzeti ünnep, éppen akkor csatlakoznak a birodalomhoz, éppen akkor jön a világ ura látogatóba hozzájuk és ki tudja mikor ér rá legközelebb, amennyire elfoglalt. Elég széles volt a spektrum, de legyen ez ő bajuk. Az erősítőkön keresztül szólt a ’Hangin’ On’, s ha máshol nem, a pannon tévék előtt mindenki együtt hullámozhatott Janóval, Kisdzsonival, Szergejjel és Koljával és üvölthette teli torokból, hogy ’Never forget!’ Hú de jól összerakta Bazska a zenét, Kósza szövege meg annyira erős volt, hogy még a szkipetár kiskölyköket is elkapta a hév, hiába nem értettek belőle semmit, a hangulat az izzás rájuk ragadt és ők is artikulátlanul ordítottak vonaglás közben.

A siker természetesen nem maradt el és frenetikus volt. Amikor Szergej átvette a megérdemelt díjat, Kovalszki Norbert nagykövet felugrott a színpadra és rövid politikai proklamációt intézett a világ népeihez, amiben hitet tett a világbéke mellett és egyben meghívott mindenkit az egy évvel később esedékes Víziós Dalfesztiválra, amit a tervek szerint valahol a Pilis szívcsakrájában fog Pannónia megrendezni egy piszok nagy barlangban, amihez még ugyan ki kell vájni egy fél hegyet, de ne legyen kétsége senkinek, menni fog.

Amikor Kovalszki befejezte a mondandóját, határozott léptekkel elhagyta a dobogót és visszaült a helyére, a titkárnője mellé. Látja, Gertrúd?, megmondtam magának ezerszer, csak azon múlt eddig a sikerünk, hogy a buzik elcsalták a pontozást.

*

Jó most ETO-snak lenni, nemdebár?

Sorozatos győzelmek, ráadásul nem is akármilyen forgatókönyvek mellett. Hátrányból felállva, ha kell az utolsó pillanatban megmártva a kést az ellen szívében, ha kell szempillantás alatt eltüntetve a sors különös játéka következtében összeszedett hátrányt. Mire futhat ki az alázat, a győzelembe vetett megalkuvás nélküli hit? Hát erre.

Ha valaki azt érzi, hogy a fenti sorokat a gúny szülte, súlyosan téved. Egy ilyen szezon után ugyan kinek van kedve az öncélú cinizmusra? Nekem például nincs. Sokkal inkább hiszem azt, hogy nekem, nekünk kijárt már egy kis öröm, egy kis jóérzés.

Még akkor is, ha volt is némi mák-faktor a két diadalban, mert senki sem szólhatott senki semmit, ha Novák Csanád a kettőből egyszer képes tizennégyről, eltalálni a kaput úgy, hogy senki nem zavarja. Nem sikerült, hála az összes nevelőedzőnek. Aztán ott van Fodor sajátos tornagyakorlata a Csaba elleni meccs tizenötödik percében, amikor azt látod, hogy az eBay helyett az AliExpress küldött neked egy Zlatan Ibrahimovićot és a nyújtott lábbal eleresztett fejrúgás szépen célt talált, csak sajnos a ketrecharc helyett itt most futballmeccs zajlik. Sokszor nem értem azt a felhorgadást, ami egy-egy rossz játékvezetői döntést kísér, de most valamiért volt bennem némi empátia, amikor a hazai kispadról beszűrődő csodálkozó megjegyzések (vigyázat: eufémizmus!) áttörték a stream falát. Meglehetett volna a szezon negyedik olyan meccse, amikor negyedóra után leballag valaki a pályáról, a többiek meg nézik az eget, hogy most segíts uram, adj nekem erőt, de főképp plusz két kilométer futásteljesítményt az elkövetkező hetvenöt percre.

Nem lett negatív kimenet egyik esetben sem, így aztán maradt esély a csodára, s lett is csoda.

Fontos leszögezni, hogy a fenti körülmények ellenére is kurvára megérdemeltük a kétszer három pontot. Csabán például a második félidőben olyan példásan ment a presszing, még egyenlő létszám mellett is, hogy öröm volt nézni. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt olyan az idényben, amikor a levegőben lógott a gólunk, most meg még akkor is, miután bement a szépítő, aztán meg az egyenlítő dugó. Sokszor sírva nevettünk azon a kommunikációs öngólon, hogy verebesi foci lesz itt, na most kedves barátaim, kapaszkodjunk bele minden morzsába, ez a hozzáállás igenis fölfűzhető arra a filozófiára. A józanságot megtartva azonban rögzítsük, ha a nyolcvanas évek elején látottak tekintjük egy egységnek, akkor, amit láttunk, ennek bizony csupán egy szupermikroszkóppal is alig észlelhető hányada volt.

De legalább volt!

És most álljon itt pár konkrét pozitívum.

1. Tudunk tizenegyest rúgni, bárki is álljon a labda mögé.

2. Képesek vagyunk egészen hatékony támadást vezetni, lásd például, ahogy a Csaba ellen végig vittük azt az akciót, aminek a végén sajna Vitális lesgólt lőtt. Tért ölelő pontos keresztlabda, amit Bacsa mellel levesz, befele húz a tizenhatos sarkánál, amivel elküldi a védőt virágot szedni, de közben van szeme észrevenni, hogy érdemes visszapasszolni az érkező Forgács elé, az ütem tökéletes, Forgács egyből beível, amit Vitu kapásból bebelsőz. Kár, hogy PT lesen kóricál a kapus előtt.

3. Priskin él.

4. Tisztelet Liptáknak az alázatos játékért. Tett a sikerekért, biztosan nem csak arra fogunk emlékezni, hogy fent volt a pályán az utolsó meccsein.

5. Kondíciós problémák nincsenek.

6. Bár nem adtam osztályzatot neki, de engem nagyon megnyugtat, ahogy Fadgyas teszi a dolgát.

7. Vitális. Így, külön komment nélkül.

Volt pár dolog, ami nem tetszett, de már annyiszor kritizáltam, engedtessék meg nekem, hogy ezekről most ne beszéljek.

De, ha mégis: a Mosonmagyaróvár elleni 0-6 az mi volt?

Snitt.

Jöhet Pinyő vasárnap a vendég padra!

*

ETO FC – Nyíregyháza Spartacus 2-1 (1-1)

256 néző, vezette: Zimmermann

ETO: Fadgyas 0 – Kovács K. 3, Lipták 4, Kiss 3, Forgács 2.5 – Toma 3, Tuboly 2.5 –Vernes 2 (74’ Simcho 0), Vitális 3.5, Óvári 3 (82’ Berki 0) – Bacsa 2.5 (66’ Farkas 2.5). Edző: Klausz László

Nyíregyháza: Fejér – Szokol, Gengeliczki, Jánvári (46’ Nemes), Szabó – Márkus (65’ Sigér) – Paku, Hamed (85’ Vass), Zamostny, Gresó (65’ Kovács Á.) – Novák (76’ Banyoi). Edző: Feczkó Tamás

Gólok: 6’ Paku 0-1, 28’ Óvári 1-1, 90+1’ Berki (11-es) 2-1

*

Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC 2-3 (2-0)

847 néző, vezette: Szilágyi

Békéscsaba: Winter – Puskás, Farkas, Bora, Hodonicki – Horváth, (76’ Gránicz), Király (Babinyecz), Kitl (76’ Szabó), Sipos (76’ Zvara) – Máris, Lukács (19’ Ilyés). Edző: Brlázs Gábor

ETO: Fadgyas 0 – Kovács 2.5, Fodor 2.5, Csonka 2 (80’ Lipták 0), Forgács 2.5 (46’ Vincze 2.5) – Tuboly 2.5, Kiss 3 – Bacsa 3, Vitális 3.5 (75’ Klausz 0), Óvári 3 (90+2’ Hanzli 0) – Priskin 3 (75’ Berki 0). Edző: Klausz László

Gólok: 22’ Ilyés 1-0, 38’ Kitl 2-0, 46’ Fodor 2-1, 50’ Priskin (11-es) 2-2, 65’ Priskin 2-3

Kiállítás: 48’ Farkas

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőnyi időt (22 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodást.]