Majdnem mindenki ott volt

nem aludt el a kis Balázs (fotó: saját)

A termet nem díszítették fel. Szándékosan, mert minek, meg egyébként is csupán pénzkidobás lenne. „Hiszen ez nem más, mint egy szimpla megbeszélés”, óbégatott Kinga, „ráadásul az első, ahol semmi sem dől el”. Kinga volt az új atyaúristen. Oh, pardon! Anyaúristen. Nem mindenki értett egyet Kingával, főleg azok, akiknek nem volt kedves az élete, mert mekkora gáz már, ha mégis idetolja a képét az alispán úr, és még egy szottyadt parizeres szendviccsel sem tudják megörvendeztetni, pedig mennyire imádja, különösen azt, ahogy az extra savanyú uborka szeletkék sorakoznak egymás mellett a minimális beltartalommal rendelkező izéken, felváltva a szigorúan négyperces főtt tojáskarikákkal. Telibe nyomva az egész pirosarannyal, természetesen csípőssel. De Kinga szava volt újabban a döntő, így nem volt elég, hogy a ropikat is eltüntették valahová a biztonságiak, még a terítőket is le kellett kapkodni az asztalokról.

„Jó, hogy nem smirglizzük le a fafelületet”, röhögött Máté, és félóra múlva már nem dolgozott a cégnél.

„Baszki!”, száguldott be hisztérikus sikolyok kíséretében Kristóf, ami nem okozott meglepetést, mert sosem tudta jól kezelni a kritikus helyzeteket. Amikor azok nyertek, Kristófot hirtelen felhívták az Irodába, és onnantól kezdve ő felelt a kormányzati kapcsolatokért, ami azóta nyugis állásnak számított. „Tizennyolcan szálltak le a buszról és egyenesen idetartanak”, kapkodta a levegőt most szegény. „A kurva életbe”, tette hozzá, mert a csúnya szavak használata némiképp megnyugtatta. Bezzeg, ha az alispán Teslája kanyarodott volna be a főbejáraton, módszeresen letarolva a kilógó tujákat, akkor le se lehetett volna törölni a széles vigyort az arcáról. „Csigavér, Kris!”, igyekezett oldani a feszültséget Kinga, amiben egyébként nem volt annyira jó, és a végén mindig kirúgott valakit. Kicsit meg is fagyott a levegő, mert Máté sajnálatos és hirtelen távozása, semmilyen védettséget nem jelentett a többiek számára.

„Nem kizárt, hogy nem is hozzánk, hanem a Sun&Funhoz mennek”, vezetett tévútra mindenkit Luigi. Róla senki sem tudta, hogy tulajdonképpen mit csinál, de hallgattak rá, elfogadták a tanácsait, plusz igen nagy kiváltság volt a barátjának lenni. Luigit pár éve megvezette az útvonaltervező, kettővel hamarabb jött le a pályáról, betévedt az üzembe és azóta itt él. Egész jól megtanult magyarul. Fizetést ugyan nem, de szállást és ételt, no meg kiemelt cafetériát kap, és már négyszer úszta meg a csoportos leépítést. Újabban a tévében is szerepel, egymás kezébe adják azok a csatornák, mint az embert, aki elmenekült Nyugatról. Ide, a Paradicsomba.

Kristóf megivott két felest, bambán nézte a tárgyaló falán a kakukkos órát, egészen megnyugodott. Tikk, takk. Aztán Kinga merész dekoltázsa vonta el a figyelmét, ráadásul nem is annyira diszkréten figyelte a szépen ringó melleket. Kinga észrevette, de tudta, hogy ez a fiú ártatlan, meg ugye azokkal van. „Kristóf!”, szólította meg szelíden, „mi lenne, ha most egy kicsit lepihennél? Úgysem lesz rád szükség.” Kristóf nem ellenkezett a biztonságiaknak, akik óvatosan a hóna alá nyúltak és feltünésmentesen kitámogatták.

„Mondtam én, hogy nem lesz itt semmi látnivaló”, fürdött a saját dicsfényében Kinga, „és neked is igazad lett, Luigi! Elleszünk itt szépen magunkban.” A férfi azonban nem osztozott a fene nagy optimizmusában. „Kinga! A Sun&Funhoz a kutya sem jár.” Kinga meghökkent. „De akkor miért mondtad?” Luigi elővett egy szál cigit, komótosan rágyújtott. „Nem jobb így? Nyugalom van.”

Kinga összetört. Nem szerette, ha gyengének látják, de moist nem volt itt senki, csak Luigi, de ő nem számított. „Ugye, te még tudsz valamit?”, kérdezte riadtan.

„Az üzemből jönnek vagy százan, és itt lesz Peszeki, meg Wurm. Hoppá, majdnem elfelejtettem! Koszik is bejelentkezett.” Luigi mélyet szippantott a jóféle pakisztáni dohányból. „Ne bassz’, Luigi!”, váltott közönségesbe Kinga, „Peszekit már hány éve kirakták, Wurm a télen ment el. Koszikot egy ideje kitiltották az egész kócerájból!” Kinga zihálni kezdett, aztán kért egy slukkot. „Nem tiltotta le a belépőkártyáikat senki”, felelte rezignáltan Luigi. „Jut eszembe! Hoffmann is akkreditált.”

„Na, ez már mindennek a teteje!”, kapkodott újabb és újabb levegő után Kinga, a feje lilás színekben játszott, „Hoffmann még állományban van, de nem dolgozik.”

„Hát ez az!”, nézett mélyen a nő szemébe Luigi, „ez az egész így egy hatalmas kupleráj. Százszor elmondtam már, hogy Hornyáknak meg kell mutatnia magát, de semmi. Mások meg itt csodásítják magukat, és úgy tesznek, mintha semmi sem változott volna. Így mégis mire számít?”

A folyosó felől egyre nagyobb zsivaj hallatszott. Kinga az órára pillantott, öt perc múlva tíz. Nincs mit tenni, mivel a történések elé nem lehet akadályt állítani, jobb azok élére állni.

Kinyitotta a kétszárnyú ajtót és széles mosollyal hazudott mindenki képébe.

extulajdonosok kíméljenek (fotó: saját)

„Jó napot kívánok! Már vártuk önöket, kérem, fáradjanak beljebb! Sajnos a catering szolgáltatónk nevetséges indokkal visszamondta a megrendelést, így most be kell érniük szellemi táplálékkal. Jöjjenek, hamarosan kezdünk!”

Gombolt még egyet a mályvaszínű blúzán, még több betekintést engedve a már eddig sem visszafogott látványba, aztán belekarolt a tétován nézelődő Peszekibe.

„De régen láttam, Zoltán! Minden rendben? Mintha egy picit sántítana. Ugye nem nagy a baj?”

*

Meglepően komoly érdeklődés mellett lépett pályára szeretett csapatunk az első felkészülési mérkőzésen. Persze sok minden a kezére játszott annak, hogy szombat délelőtt bőven több mint száz kíváncsi szempár szegeződjön a Camping pálya gyepére. Egyrészt a Gyirmót érkezett, ami mindig pikáns, legalábbis 2015 óta. Aztán ugyebár lett edzőnk egy közel egyhetes baszakodás lezárását követően. Végül, de nem utolsó sorban egész tűrhető lett az időjárás, és ha már az ember nem kertészkedik, nem megy kétezer forintos lángost zabálni a Balatonra, nincs is frankóbb időtöltés ilyenkor egy pörgős futballmeccsnél.

Magáról a mérkőzésről én olyan sokat nem írnék. Mindkét tréner 45 perces terhelést adott a játékosainak, így igazából két derbit láthattunk: az első elvesztettük 3-1-re, a másodikon meg kibrusztoltunk egy ikszet.

A Transfermarkt azt írja, hogy Tímár Krisztián kedvenc felállása a 3-5-2, esetleg a 3-4-2-1 vagy éppenséggel a 4-5-1, ami már csak azért is merész konklúzió, mert az ő adatbázisukban nem szerepel az NB III, így a következtetéseiket mindössze 13 utánpótlás válogatott meccsből szűrték le, én azért igyekeztem felfedezni ezeket az alakzatokat. Néha sikerült is, így az alább e képpen igyekeztem felrajzolni a két összeállítást. Lehet, sőt biztos, hogy nem lett pontos.

Ami viszont tuti legitim megállapítás, hogy csoda egyelőre nem történt, a magam részéről semmilyen új elemet nem fedeztem fel, ami egy közös nap után nem különösebben meglepő. Sajnálatos módon a védelem elég bizonytalanul mozgott, az előrejáték meg kábé két szép támadáson kívül totál impotens volt.

Az újak közül Kiss Balázs haja nagyon rendben van és tepert is a srác becsülettel a középpálya jobb oldalán, a tizenegyes előtti homorítása igazi mestermunka volt. Igazságtalan lennék azonban, ha erre hegyezném ki az értékelést, bőven rászolgált arra, hogy beírjam a jók közé.

Bencze Márk a második félidőben kapott szerepet, elsősorban a pálya közepén, ahol nem mozgott rosszul, extraként behúzható az Óvárinak adott assziszt.

A többiek? Én nem bántok senkit, ezért lakonikusan csak annyit rögzítek, hogy pályán voltak.

Az igazán érdekes arcok egyébként is a nézőtéren és a vonal mellett bukkantak fel, volt tulajdonos, építési vállalkozó (nem! nem ő!), nagyhangú, pávatáncos drukker, és nem utolsó sorban a felmentett tréner, aki az árnyas sarokban kuksizhatta, hogy egyelőre nincs változás. Micsoda szimbólum! Lacika! Rossz voltál, menj szépen a sarokba és nézz mélyen magadba!

Ahogy anno Miskolcon mondták, a szakestély elérte célját. Mindenki mozgott egy kicsit, a trénerünk meg láthatta, hányadán is áll. A helyében annyira nem lennék nyugodt.

Ami biztos, az idő egyre szűkebb a rajtig, Marty McFly-ra és a dokira kevéssé számíthatunk, a keret ellenben meglehetősen karcsúnak tűnik, szóval bennem van egy kis félsz.

Szerencsére nem nekem bebizonyítanom, hogy ez a társaság bármire is képes.

Folytatás szerdán tízkor a Somorja ellen.

*

ETO – Gyirmót FC 2-4 (1-3)

243 néző, vezette: Gaál

ETO (1. félidő, 3-4-2-1): Fadgyas – Kiss M., Fodor, Forgács – Kiss B., Toma, Tuboly, Tamás – Vitális, Bacsa – Farkas.

ETO: (2. félidő, 4-5-1): Ruisz – Kovács, Urblík, Csonka, Vincze – Simcho, Szabó, Bencze, Vingler (65’ Lacza), Óvári (68’ Hanzli) – Erdei

Gyirmót (1. félidő): Rusák – Szegi, Csörgő, Hajdú, Helembai (31’ Szűcs) – Nagy, Vass, Kovács M. – Soltész (17’ Herjeczki), Simon, Medgyes

Gyirmót (2. félidő): Hársfalvi – Major, Hudák, Lázár, Szűcs (54’ Horváth) – Bagó, Kovács D., Kun – Mayer, Pethő, Herjeczki

Gólok: 19’ Nagy (11-es) 0-1, 28’ Herjeczki 0-2, 37’ Farkas (11-es) 1-2, 40’ Szegi 1-3, 55’ Óvári 2-3, 84’ Mayer 2-4

Jók: Fadgyas, Kiss B., Óvári

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.