Ma volt a holnap tegnapja

kavalkád (fotó: artandobject.com)

Szokás szerint most is ketten ültek a kocsiban, de a korábbiakkal ellentétben ezúttal Blaïse vezette a Rovert. Kora este volt, ráadásul esett az eső, és ilyenkor Blaïse szinte semmit sem látott, még akkor sem, ha a leggyorsabb tempóban dolgozott az ablaktörlő. Először a szélvédőn bóklászó apró vízcseppeken tört meg a fény, amit másodjára Blaïse szemüvegének lencséje terelt új utakra. Olyan volt az egész, mint amikor becsukod a szemed, majd hosszan és kitartóan dörzsölni kezded, aminek a végén pompázatos színekben tündöklő fura alakzatok viháncolnak előtted, mintha egy pszichodelikus élményekből merített klipet néznél az MTV-n, hajnal kettőkor, ami alatt végtelenül lebutított zene szól, vagy sokkal inkább egymás mellé dobált zörej darabok, monoton ritmusban.

– Műttesd meg magad vagy legalább csináltass kontaktlencsét! – mondta neki néhányszor Rubén, de Blaïse mindig ellenállt.

Egyszer olvasott valahol egy cikket, amiben leírtak egy borzasztó esetet egy kongói kisfiúról, aki szinte alig látott, a tényleges vakságtól alig választotta el valami, majd miután Cliff MacManus, igen, az a MacManus a Preachersből felkarolta az ügyét, és kifizette az operációt a legmenőbb dél-afrikai klinikán, ahol a legmenőbb szemspecialista végezte a beavatkozást, s pár napig úgy is tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van, a kis Kavidi boldogan ölelhette magához a szülőket, akiket tizenegy év után láthatott először igazából, hirtelen komplikációk léptek fel, aminek a végén a kisfiú iszonyú fájdalmak között halt meg. Nem megvakult, hanem elment.

– Én soha nem fogom megengedni senkinek, hogy meglézerezze a szemem, akkor inkább elviselek néhány kellemetlenséget – mondta Blaïse határozottan, és Rubén a kontaktlencsét már nem is erőltette.

Meglepően fülledt áprilisi péntek volt. Cave-et hallgattak, a Bad Seeds 2004-es Abattoir Blues albumáról szólt a Cannibal’s Hymn. Majdnem mindig Cave énekelt, amikor együtt mentek valahová, imádták a melankólikus dallamokat, Rubén néha be is kapcsolódott, bár inkább ritmusos verselést adott elő, mint bármilyen éneklést, miközben Blaïse csak magában dúdolt, most éppen csukott szemmel, hiszen nem ő fogta a kormányt. Közben az anyjára gondolt, aki már nem élt, de még mindig nem tudott kilépni abból a láthatatlan karolásból amivel az anyja tartotta fogságban hosszú éveken át, s aminek következtében úgy érezte, hogy nem képes az önálló életre.

– Találkozol még Amyvel? – robbantotta föl a dal okozta látszat harmóniát Rubén, akinek nem volt erőssége a kényes dolgok óvatos megközelítése.

Blaïse úgy tett mintha nem hallaná a kérdést, pedig nagyon is eltalálta a szívét a levegőben cikázó, egyébként a kívülálló számára teljesen ártalmatlannak tűnő mondat. Felhangosította a CD-t, ötösről egészen tizenkettesre tekerte a volume szintet, és látványosan bámulni kezdett kifelé az ablakon. Besötétedett már, nehéz lett volna bebizonyítani, hogy a horizont alján pislákoló kicsiny fények keltették fel az érdeklődését. Rubén pár pillanatig gondolkodott, hogy erőltesse még a témát, de győzött a józan belátás, és inkább másfelé terelte a beszélgetést.

– Láttad a múlt héten a Port Vale-t? – hangjában némi izgatottság volt felfedezhető. – Évek óta nem játszottak ilyen jól. Mintha megtáltosodott volna az egész csapat. Esküszöm, két hét múlva is kimegyek. Te is jössz?

Blaïse megkönnyebbült. Amyvel egy két évig jártak, főképp titokban, mert az anyjának nem tetszett a lány, amit az első alkalommal meg is mondott.

csillogás (fotó: artandobject.com)

– Ez egy törpe, kisfiam – mondta ki a halálos ítéletet, s nem is különösebben érdekelte, hogy mit válaszol Blaïse. – Csak gondod lesz vele, meglásd!

Blaïse ezek után nem érezte szükségét, hogy máskor elvigye magukhoz Amyt, azt meg végképp nem, hogy egyáltalán a kapcsolatuk bármilyen részletével traktálja az anyját.

– Már nem vagyunk együtt – hazudta egyik alkalommal, amikor az anyját megint levitte a pincébe a depresszió, s milyen jól tette, hiszen ezzel kissé sikerült felvidítania, s megkímélni magát számos kellemetlen megjegyzéstől.

– Jó fiú vagy, Blaïse! Kár, hogy ezt nem ismerik fel a nők.

Két hónappal később aztán tényleg szakítottak. Aztán rövid kihagyást követően megint összejöttek, majd megint szakítottak, immár véglegesen.

– Ki jön? – fordult Rubénhez. – Én már azt sem tudom, kivel vagyunk egy ligában.

– A Doncaster.

Doncaster? Hihetetlen, hogy milyen régen hallotta ezt a nevet, mélázott magában Blaïse, aztán még jobban feltekerte a hangerőt. Már a Let the Bells Ring ment, amit különösen szeretett, talán azért, mert meglepően dallamosra írta Cave és Ellis.

Take this deafening thunder down

Take this bread and take this wine

Your passing is not what we mourn

But the world you left behind

Well, do not breathe, nor make a sound

And behold your mighty work

That towers over the uncaring ground

Of a lesser, darker world

Az út mellett eltűntek a fák, kisebb kőkerítések szabdalták a tájat, amik mögött kőházak bújtak meg. Rubén lassított, mint aki nem igazán tudja, hogy éppen merre jár, pedig már legalább ötvenszer tették meg ezt az utat, igaz többnyire Balïse vezetett.

– Ott, azután az enyhén íves kanyar után kell balra mennem, igaz? – kérdezte Rubén Blaïse-t, aki alig észrevehetően bólintott.

Már tényleg alig lehetett látni bármit is, szerencsére az útmenti sövényt mostanában nyírták, így a távoli ablakon át kiszűrődő fény kellő útbaigazítást jelentett. Pontosan a kertkapu előtt álltak meg. Az eső már egy ideje elállt, annyira hideg sem volt, ezért nem vették fel a ballonkabátokat, hanem ingben szálltak ki a kocsiból. A kapu nem volt bezárva, amikor Rubén benyitott, halk nyikorgás mellett adta meg magát a behatolóknak. Pár lépéssel máris a háznál teremtek, ahol már nem akartak udvariatlanok lenni, ezért óvatosan bekopogtak. Először nem jött válasz, ezért vártak egy-két percet, s immár határozottabban zörögtek.

Az ajtó kinyílt és egy kifogástalanul felöltözött medve köszöntötte őket olyan hibátlan angolsággal, mint aki Oxfordban kapott diplomát irodalomtörténetből. Egyébként majdnem így is volt, csupán azzal a különbséggel, hogy az alkalmazott nyelvészet területén doktorált.

– Jó estét, uraim! Miben segíthetek?

Blaïse és Rubén némiképp meglepődött, de csak azért, mert eddig egy róka jelentette a fogadóbizottságot, aki kevésbé adott az elegáns megjelenésre.

karoló ágak (fotó: artandobject.com)

– Bocsássanak meg! – szabadkozott a medve.- Még be sem mutatkoztam. Dr. Benedict Cummings vagyok, csak pár hete dolgozom itt. Közben rájöttem. Ön bizonyára Rubén – fordult Rubén felé. – Ön pedig Blaïse – nyújtotta a kezét Blaïse-nek.

– Valóban, mi vagyunk azok – felelte Blaïse. – De miként ismert meg minket?

A medve kedvesen elmosolyodott.

– Az maradjon az én titkom – mondta és kedvesen elmosolyodott, majd beljebb tessékelte őket.

Rubén és Blaïse belépett a házba. Fura érzés fogta el őket, de nem tudták volna megmondani, hogy mi az. Valami nem stimmelt. A belső tér látszólag változatlan volt ahhoz képest, amikor legutóbb itt jártak, de mégis, mindketten csöppet ijedten néztek körbe ls körbe, hogy megtalálják a hibát.

– Teát? – kérdezte a medve, de a választ meg sem várva máris elment elkészteni a forró italt.

– Maradjunk? – nézett kérdőn Blaïse-re Rubén, mikor csak ketten maradtak. – Akár vissza is fordulhatnánk.

– Ugyan! – nyugtatta meg Blaïse. – Két kérdés, aztán megyünk is.

A medve visszatért egy tálcával, rajta a két csésze gőzölgő tea. Isteni illata volt, szentigaz.

– Dr. Cummings! – fogott bele Blaïse. – Kevés az időnk, s mint bizonyára ön is tudja, mi Sziszifusz urat keressük.

– Ó, hát persze! – felelte kedélyesen a medve. – Természetesen ismerem jövetelük szándékát. Sziszifusz úr most is hátul van a kertben.

– Most is? – csodálkozott el Rubén. – Ilyenkor?

– Bizony! Ez a legújabb. Két hete szinte semmit sem alszik, mert szent meggyőződése, hogy az eddigi sikertelenség oka a túl sok pihenés volt. Higgyék el, igyekeztem meggyőzni arról, hogy téved, de hiába. Hajthatatlan.

– A helyzet rosszabb, mint amire számítottunk – nyugtázta Blaïse.

– Nem mondok önnek ellent – válaszolta a medve. – Hét éve tart már ez az állapot és nemhogy előrelépés lenne, sokkal inkább hátra megyünk. Pickford, a róka pontosan emiatt adta fel. Én azonban még kitartok. Jöjjenek velem!

Dr. Cummings előre ment, a hátsó, kertbe vezető ajtónál kézbe vett egy előre odakészített fáklyát, amit szaporán meggyújtott. A fény beterítette a teljes kertet, s azonnal láthatóvá vált a terület végén álló óriási földhányás. Talán húsz méter magas is lehetett. Egy apró ember kuporgott az aljában, előtte egy vele nagyjából azonos kőgolyó, amit igyekezett feltolni a körülbelül negyvenötfokos lejtőn. Egy-két lépést tudott csak megtenni, aztán gurultak is együtt vissza. Kicsit pihent, majd újra megpróbálta, hasonló sikerrel.

– Azt hiszem, mindent láttunk – mondta Blaïse és megfordult.

– A jegyzőkönyvet megírjuk holnap és eljuttatunk egy példányt önöknek is – tette hozzá Rubén.

Tizenegy fele járt, amikor elhagyták a települést. Teljesen tiszta volt az ég, Blaïse mégis azt kérte Rubéntől, hogy vezessen ő visszafele is.

Felhívta Amyt, de a lány nem vette fel. Kétszer is megpróbálta, eredménytelenül. Aztán írt egy SMS-t az anyjának, hogy soha többé nem megy haza.

Két éve nem törölte ki a számot, a szolgáltató pedig nem jelzett vissza, hogy bármilyen gond lett volna a kézbesítéssel.

*

Eljött hát végre az igazság pillanata, felmutatom a tükröt, amit megnézhet bárki. Például mi, szurkerek, akik már hét éve várunk valamire, talán nem csoda, hogy néha már azt sem tudjuk, hogy pontosan mire. Gyerekként imádtam Vernét, rongyosra olvastam a legtöbb könyvét, a Rejtelmes sziget mellett a Grant kapitány gyermekei volt a kedvencem, ahogy bejárták a világot, így utólag Patagónia maradt meg a leginkább, de bizony sokszor magam is elbizonytalanodtam, hová is indultak tulajdonképpen?

Most meg? Szerethető csapat? Nézhető foci? Legmagasabb osztály? Ahányan vagyunk, annyifélék.

Aztán persze elolvashatják a klub körül ügyködők is, azok, akik közül egyeseknek csak az első félév jutott, a lassú elválás, a rugalmas elszakadás, no meg persze az új éra emberei, akikbe amúgy oly sokan belé helyezték a bizalmukat. És ott vannak az átmenet figurái, hiszen nem lehetett a vödör vízzel egyetemben a gyereket is kidobni, hát még azokat, akik működtették, működtetik ezt az egész hóbelebancot.

Kétszáztizenheten tiszteltek meg azzal, hogy kitöltötték az általam összerakott kérdőívet, amiért különösen hálás vagyok, hiszen így komoly adatbázis jött létre, olyan, amiből már bőséggel lehet meríteni, illetve kisebb hibahatár mellett következtetéseket levonni. Ez a szám nagyjából megegyezik azzal a nézősereggel, ami egy átlagos hazai bajnokin, kevésbé érdekfeszítő ellenfél látogatásakor megjelent a stadion lelátóin. Ennyien egyszerűen nem tudunk tévedni.

Most mindenki csatolja be az öveket, mert kezdődik az utazás!

*

[ALAPADATOK, SZOCIOGRÁFIA]

Az adatok azt mutatják, hogy az átlagos ETO-szurkoló Győrben él, középgenerációs (36 és 49 év közötti), aki a nyolcvanas évek sikerei és az azt követő dekád második felének fellángolása közötti időszakban (1981-1997) szippantott be a közeg. Az idegenbeli meccseket streamen nézi, de a hazai találkozóknál is inkább marad valamilyen gép előtt. Kis csalással én is ezt a képzeletbeli figurát testesítem meg, mivel pár évvel idősebb vagyok. Igaz, bérletesként, amikor csak nincs valami elmozdíthatatlan akadály, ott ülök a nyugati lelátó B szektorában.

A különböző szempontok alapján az alábbi eloszlásokat mértem.

Életkor:

43,3% -> 36-49 éves

25,8% -> 19-35 éves

20,7% -> 50-65 éves

6,9%   -> 19 év alatti

3,2%  -> 65 év feletti

Ami egy csöppet ijesztő, hogy bántóan kevés kamaszt mozgat meg a csapat. Nyilván az általános tendenciák mellett (ti. lehet bosszankodni azon, hogy milyen kevesen mennek le focizni a mai srácok közül, de mennyivel több inger éri őket, a mi gyerekkorunkhoz képest), ebben a legnagyobb szerepe az utóbbi hét év nihiljének van. Ugyan kit hoz lázba egy Szentlőrinc elleni unalmas bajnoki? Főleg, ha két hét múlva meg a Soroksár jön.

Lokáció:

50,2% -> Győr

24,9% -> Győr-Moson-Sopron megye egyéb települése

22,1% -> valahol máshol Magyarországon

2,8%   -> külföld

Nincs meglepetés, a drukkerek döntő hányadának valamilyen egyéb módon is kötődik a földrajzi környezethez. Bár külön nem vizsgáltam, okkal feltételezhető, hogy akik távolabbról szimpatizálnak a csapattal, valaha éltek ezen a vidéken.

Az ETO-szerelem kezdete:

51,6%  -> 1981-1996

29,0% -> 1997-2015

11,5%  -> 1964-1980

6,0%   -> 2015 után

1,9%   -> 1963 előtt

Idén ünnepeltük a Verebes-éra első bajnoki címének 40. évfordulóját, ami a legtöbbek számára az origót jelenti, ha az ETO-ról szó esik, nem megbántva természetesen Palotai Karcsi bácsiék legendás garnitúráját. Az vitathatatlan tény, hogy van némi generációs törés ott, kinek és mit jelent a futball? Kicsit sarkítva, nekem és a hozzám hasonló korúaknak csöppet több pozitív élmény fűződik hozzá, míg a fiatalabbak számára nagyobb szelet jutott a szívásból. Tiszta szerencse, hogy belátható időn belül (2013) is van sikerélmény, ami a szurkolói utánpótlás miatt roppant fontos.

Meccsnézési szokások (hazai):

33,3% -> stream

31,0% -> bérletes

23,6% -> alkalmanként meccsre járó

8,8%  -> rendszeres meccslátogató

Meccsnézési szokások (vendég):

71,4% -> stream

18,4% -> alkalmanként utazó

6,9%   -> nem látott egy meccset sem

3,2%   -> mindenhova elkísérte a csapatot

Először is tapsoljuk meg azt a hét kitöltőt, akik fáradságot nem kímélve, Balmazújvárostól Szentlőrincig elutaztak az összes lehetséges helyre. Hipp-hipp hurrá! Ha nem lenne anonim a felmérés, szívem szerint őket meglepném valami apró ajándéktárggyal. Remélem a klub helyettem is megteszi.

holdvilág (fotó: artandobject.com)

Mondjuk az induló szezonban a bérletesek is kaphatnának nagyobb megbecsülést. Nekem mondjuk sok nem kell, hiszen már a kupameccs következtében felmatricázott székek látványától is elolvadtam, de azt azért el tudnám viselni, hogy halljam és(!) értsem a hangszóróból elhangzó szövegeket, illetve szívesen vennék egy informatívabb eredményjelzőt. Amíg az utóbbi megvalósul, megelégednék azzal is, hogy promt kicserélik az elhasználódott ledeket. Ja, és a galambszar viszonylag hosszú idő alatt bomlik le magától.

[ÉRTÉKELÉSEK]

Csapjunk a lecsóba! A ti értékelésetek alapján a csapat egész évi teljesítménye 2,97 lett az 1-től 6-ig terjedő skálán, ha az összképet nézzük. Ez a közepesnél egy hangyafinggal rosszabb, ami kétségtelenül szigorú, de valamennyi tényezőt figyelembe véve nagyon is igazságos ítélet. Ráadásul mindez úgy jött ki, hogy a szezont egy ötös győzelmi szériával zártuk, azaz joggal feltételezhető, hogy a többség egy kicsit felfelé kerekítette a számot ahhoz képest, ha mondjuk április elején teszem fel a kérdést.

Ezek után logikus, hogy a feldobott jelzők közül a negatív töltetű szavak viszik a prímet, bár a győztes kategória (hullámzó) azt is tartalmazza, hogy voltak jó periodusok is. Érted haragszom, nem ellened, valamint a saját gyerekemet csak nem döngölöm a sárga földbe (aka Klausz László).

hullámzó: 116 szavazat

középszerű: 93

méltatlan: 75

dühítő: 59

kilátástalan: 41

semmilyen: 36

reménytelen: 28

elfogadható: 24

bíztató: 15

előremutató: 11

Nem meglepő módon voltak köztetek trollok is, így a fentieken túl a remek 3, a parádés pedig 1 szavazatot gyűjtött be. Nono! Rosszalkodni nem szabad! Ami bizonyos, hogy a tulajdonos építhet a szurkolói bizalomra, mert az még nem veszett el teljesen, hiába dolgozik rajta a menedzsment úgy, hogy talán észre sem veszi. azért nem áratana minél hamarabb felébredni!

Most pedig következzék a legizgalmasabb rész, ami nem más, mint az egyéni értékelés, aminek összegzéseként rögvest több listát is a nyakatokba zúdítok.

Elsőként nézzük meg, hogy milyen végeredményt hozott a ti voksolásotok. Ami feltűnt, hogy közel huszan nem osztályoztak azok közül, akik kitöltötték a kérdőívet. Felteszem, hogy ennek inkább önmérséklet mint lustaság áll a hátterében, így aki nem látott eleget, nem nyomott gombot. Köszi, korrektebb lesz a kép.

A nyers lista, ahol a leadott értékelések szigorú számtani átlaga rangsorol, az alábbiak szerint alakult. (Zárójelben az első adat a meccsek száma, ahol az afódott játékos pályára lépett, a második pedig a szavazatok száma.)

  1. Vitális Milán (37/196) 4,11
  2. Óvári Zsolt (36/196) 3,67
  3. Toma György (32/197) 3,88
  4. Farkas Balázs (20/196) 3,66
  5. Fadgyas Tamás (33/195) 3,62
  6. Lipták Zoltán (15/193) 3,49
  7. Tuboly Máté (19/196) 3,44
  8. Kovács Krisztián (35/193) 3,37
  9. Priskin Tamás (26/199) 3,36
  10. Kiss Máté (24/197) 3,25
  11. Fodor Ferenc (31/193) 3,10
  12. Bagi István (27/197) 2,75
  13. Csonka Bonifác (28/192) 2,74
  14. Bacsa Patrik (37/195) 2,71
  15. Simcho Viktor (24/197) 2,70
  16. Vernes Richárd (19/194) 2,67
  17. Berki István (28/195) 2,62
  18. Forgács Dávid (21/191) 2,54
  19. Vincze Ádám (18/196) 2,43

Azért, hogy ne legyen ennyire sima a történet, beleraktam két csavart, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy készítettem még kér rangsort, amiben súlyokat használtam. Az elsőnél figyelembe vettem, hogy az összes lehetséges játékperchez képest mennyit volt pályán a delikvens (%), a másiknál pedig azt, hogy mennyi volt az egy meccsre vetített átlagos játékperce. Vegyünk gyorsan két, relatív jól összehasonlítható példát arra, hogy mi a különbség. Bagi István a lehetséges idő 62,2%-át töltötte a pályán, míg Bacsa Patrik 63,8%-ot. Mivel azonban Bagi ezt 27mérkőzés alatt teljesítette, az ő átlaga 78,8 perc, míg Bacsáé csak 58,9 perc (37 meccs). Könnyű belátni, hogy egy meccset figyelembe véve Bagi többet tehetett hozzá az összteljesítményhez. Legalábbis a plusz húsz perc miatt több lehetősége volt rá. Hogy aztán élt-e vele, az már más kérdés.

szirmok és virágok (fotó: artandobject.com)

A részletszámításokkal nem untatok senkit, ha valakit érdekel, szívesen megmutatom azokat. A nyers lista valamint a két korrigált rangsor helyezési számai alapján lett egy abszolút tabella, mégpedig a következő.

  1. Vitálsi Milán
  2. Toma György
  3. Fadgyas Tamás
  4. Kovács Krisztián
  5. Óvári Zsolt
  6. Fodor Ferenc
  7. Bagi István
  8. Csonka Bonifác
  9. Tuboly Máté
  10. Priskin Tamás
  11. Kiss Máté
  12. Lipták Zoltán
  13. Farkas Balázs
  14. Bacsa Patrik
  15. Forgács Dávid
  16. Vincze Ádám
  17. Simcho Viktor
  18. Berki István
  19. Vernes Richárd

A metodika természetesen vitatható, mert számos finomítási lehetőséget bele lehetne venni a modellbe, és azt a kritikát is elfogadom, hogy kicsit butított a logika, de fogadjuk el, hogy ez valahol csak egy játék.

Most következzék egy ellenpróba, pontosabban a Blog értékelése. A szezon alatt 31 meccsen osztályoztam a 38-ból, s nem szabad elfelejteni, hogy nálam működött a feles rating is. A nullás kalkulus nem terheli a számítást, hiszen ezzel például Fadgyast nagyon rossz helyzetbe hoznám, egyébként is csak azok kaptak még ilyen jegyet, akik keveset voltak az adott meccsen a pályán (ti. egy félidő felénél is kevesebbet).

sejtelmes sötétség (fotó: artandobject.com)

Álljon itt is a két rangsor egymás után (zárójelben a figyelembe vett osztályzatok száma).

Nyers táblázat

  1. Fadgyas Tamás (11) 3,18
  2. Toma György (26) 2,79
  3. Vitális Milán (30) 2,67
  4. Tuboly Máté (14) 2,57
  5. Lipták Zoltán (10) 2,50
  6. Kovács Krisztián (29) 2,40
  7. Óvári Zsolt (25) 2,38
  8. Priskin Tamás (18) 2,36
  9. Forgács Dávid (17) 2,32
  10. Simcho Viktor (17) 2,29
  11. Bacsa Patrik (27) 2,26
  12. Fodor Ferenc (24) 2,25
  13. Csonka Bonifác (21) 2,24
  14. Kiss Máté (22) 2,233*
  15. Vincze Ádám (15) 2,233*
  16. Bagi István (15) 2,227
  17. Farkas Balázs (12) 2,21
  18. Berki István (14) 1,93
  19. Vernes Richárd (9) 1,50

*azonos átlagnál először a több osztályzat, másodszor a több lejátszott meccs döntött

Az idényben osztályzatot kapott még: Barna Szabolcs (2) 3,25; Klausz Milán (2) 3,25; Ruisz Barnabás (2) 2,50; Sipőcz Bence (2) 2,50; Kulcsár Kornél (6) 2,17; Kanalos Tony-Markos (5) 2,10; Tamás Kornél (2) 1,50 és Múcska Viktor (1) 0,50.

Abszolút lista

  1. Fadgyas Tamás
  2. Toma György
  3. Vitális Milán
  4. Kovács Krisztián
  5. Óvári Zsolt
  6. Tuboly Máté
  7. Fodor Ferenc
  8. Forgács Dávid
  9. Csonka Bonifác
  10. Priskin Tamás
  11. Bacsa Patrik
  12. Bagi István
  13. Lipták Zoltán
  14. Vincze Ádám
  15. Simcho Viktor
  16. Kiss Máté
  17. Farkas Balázs
  18. Berki István
  19. Vernes Richárd

Gyorsan levonható a tanulság, hogy a két forrás alapján összeállított listák nem teljesen fedik egymást. Ennek magyarázata lehet, hogy én minden egyes meccset követően adtam kalkulust, addig ti egy összbenyomás alapján osztályoztatok. Míg nálam okozhattak kilengéseket a kiemelkedő és rossz teljesítmények, a ti esetetekben a hullám kiegyenlítődhetett.

A tendencia azonban kiolvasható, a lista eleje és alja nem hazudik.

Érdekes évet zártunk az biztos. Legközelebb azt igyekszem összefoglalni, hogy mi volt a csúcs- és mi volt a mélypont a szezonban, illetve csokorba szedem a tulajdonosnak/menedzsmentnek címzett kérdéseket.

Addig is tartsatok ki!

Hajrá ETO!

Kategória: elemzés, mindenmás
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.