„Állj! Állj! Leállunk!”

„Valami gond van, Max?”

„Hogy valami gond van-e, Phil? Ezt komolyan kérdezed?”

„Igen, Max. A legkomolyabban.”

„Nem lett jó.”

„Pontosan úgy vettük fel, ahogy Hank kérte.”

„Egyrészt Hank csak az egyik producer. Másrészt ő nem ezt kérte. Harmadrészt én vagyok a rendező.”

„Igen, de Hank teszi bele a projektbe a legtöbb a pénzt.”

„Ezt konkrétan leszarom, Max. Hanknek nincs perspektivikus látásmódja és itt csak az számít.”

„Hank azt kérte, hogy…”

„Parancsolsz, Max?”

„Szóval azt kérte…”

„Most az egyszer megengedő leszek, Max.”

„’Kösz, Phil!”

„Szóval mondd csak szépen, mit kért Hank?”

„Hank azt kérte, hogy vegyük fel, ahogy a kapufáról kifelé pattan a labda.”

„És? Ezt csináltátok?”

„Nem teljesen ezt csináltuk, Phil. Azért nem ezt csináltuk, mert ez lehetetlen.”

„Miért is, Phil? Tényleg érdekel.”

„Mert a labda először nekimegy a kapufának és csak utána pattan kifelé.”

„Nem egészen értelek, Max.”

„Nincs olyan, hogy a labda csak úgy odakerül a kapufára a semmiből és kifelé pattan.”

„Aha.”

„Ezért vettük fel a teljes folyamatot, aztán az elejét majd levágjuk.”

„Teljesen logikus, amit mondasz, Max.”

„Ugye? Tudtam, hogy átjön neked is, Phil.”

„Nem jött át. Így nem az lesz a jelenetben, amit szeretnék. És nem Hank miatt, hanem magam miatt. Érted, Max?”

„Az lesz a jelenetben, Phil. A labda kifelé pattan.”

„Nem akarsz engem megérteni, Max.”

„A vágás miatt aggódsz, Phil?”

„Egy percig nem aggódom, Max. Heather a legjobb.”

„Akkor?”

„Mesterkélt lesz az egész.”

„Phil! Mióta csináljuk együtt?”

„Harminc éve, Max? Vagy harminckettő?”

„Harmincnyolc, Phil! Harmincnyolc!”

„Úristen! És még nem öltük meg egymást?”

„Még nem, Phil.”

„Azért én most nem szívesen fordulnék meg, Max.”

„Csináltam már szart, Phil?”

„Ne viccelj, Max! Te vagy a legjobb! Te vagy a legjobb operatőr, Heather a legjobb vágó. Mi vagyunk a legjobb csapat, Max!”

„Akkor oké a jelenet, Phil?”

„Nem.”

„És mi a javaslatod?”

„Nekem?”

„Aha! Neked, Phil.”

„Csináljuk greenbox-szal! Valaki odaáll a kapufához és simán visszadobja a labdát.”

„Ez most komoly, Phil?”

„Abszolút.”

„És szerinted így természetesebb lesz?”

„Meggyőződésem, Max.”

„Láttál te már igazi futballmeccset, Max?”

“Európait?”

“Azt.”

„Talán egyszer, a tévében. Dögunalom volt, belealudtam. Tíz perc után 0-0 volt.”

„Kapufa volt közben?”

„Aha. Na, az baromira tetszett. Majdnem megőrültem. Az a csattanás!”

„Kezdelek érteni, Phil.”

„Na ugye!”

„Nem bóknak szántam, Phil.”

„Akkor megcsináljuk így, Max.”

„És a költségek? Ez így minimum még kétszázezer dollár.”

„Szerinted miért van itt Hank?”

*

Nagyjából hétfőn délelőtt negyed tizenkettő környékén szomorúan állítottam le a youtube-on a közvetítést és hajtottam le a laptop fedelét. Kikaptunk, immár másodszor egymás után. Mivel a vasárnapot Budapesten töltöttem végtelenül kedves emberek között, majd este a Dumaszínházban néztem meg egy, mint utóbb kiderült feledhető előadást, nem igazán volt esélyem arra, hogy folyamatában kövessem a Szombathelyen zajló eseményeket, ezért inkább úgy döntöttem, hogy minden lehetséges hírcsatornától elzárom magam és másnap boldog tudatlanságban ülök le a közvetítés elé. A számításom maximálisan bevált, a mesterterv remekül működött, így aztán a drukkertársaimhoz képest nyertem még egy gondtalan félnapot.

Hogy a kilencven perc alatt mi történt, azt mindenki láthatta, akit érdekel. Számomra a konklúzió nagyon egyszerű: ha felmegy a pályára tizenegy ember meghatározott alakzatban, feltételezhetően sok-sok jótanáccsal felvértezve, az még kevés, abból még nem lesz futballcsapat. Nemhogy ütőképes, hanem semmilyen. Hiába volt három belső védő fent, az első gól előtt csak nézte mindenki, ahogy szépen száll befelé a bogyó. Nyilván nem segített a dolgon, hogy a várható rettenetes terhelés a nyolc nap alatt lejátszandó három bajnoki miatt szerintem túlrotált a mester. Az erőnléttel ezúttal nem volt baj, ellenben, és csak reménykedem, hogy az előbbi javulásnak nem ez volt az ára, a gondolatok, a szárnyaló ötletek bántóan hiányoztak. A gólunk nem igazán szépen felépített támadásból esett, hiszen az ellenfél utolsó védője nagyvonalúan belehibázott egy szimpla passzba, de a kontrát azért be kellett fejezni. Ezen felül talán két olyan alkalom volt, amikor komolyabban veszélyeztettünk: Csonkának volt egy duplázása és Csingernek egy életerős fejese, de sajna a másik oldalon kapus védett. A többiek? Vitális árnyéka volt önmagának, Kiss Bence ficánkolt ugyan tisztességgel, de mintha nem akadtak volna partnerei a játszadozásban. A múltkor a pokolba kívántam Vincze Ádámot és simán azt mondtam volna, hogy bárki beállhat balfutót játszani, hát most egy csöppet visszakoznék, mert egy frissen igazolt, a csapatba éppen csak beeső fiatalembernek ez most megugorhatatlan akadálynak tetszett.

Félreértés ne essék, nem szeretném rajta elverni a port. Nem lehet mindenki Dani Alves, aki az első felnőtt tétmeccsén a Bahía színeiben adott két gólpasszt és kiharcolt egy tizenegyest a Paraná ellen alig tizennyolc évesen. Ráadásul abban, hogy relatív simán kikaptunk a nem túl acélos Haladástól, az egyik legrutinosabb, a vitán felül a legkomolyabb portfólióval rendelkező Kovácsik Ádám a sáros, mert igazából két alkalommal kellett volna komolyabban közbe avatkoznia, de nem jött össze, sőt nyugodtan le merem írni, két potya lett a vége. Ami nagyon nem tetszett és hosszútávon csöppet meg is ijesztett, hogy egyik akciónál sem szaggatta túl az istrángot, értsd: bántóan hiányzott a dinamika.

Ami biztos, számos szombathelyinek okoztunk egy önfeledt estét, ami nagyon rendes dolog, el is szaladt velük a ló, mert egyből pazar hangulatról és nagy győzelemről irkáltak a hivatalos felületeiken, de mi ezzel nem vagyunk beljebb. A gimis klubdélutánokon is hamarabb smároltak a csajok a rosszfiúkkal, mint a snájdig és messzemenőkig udvarias fiatalemberekkel. Nem ittam semmit anyu, az a te bajod kisfiam.

Nem tudom, ki hogy vele, nekem olyan érzésem van, mintha nemrég kezdtünk társasozni, én elsőre dobtam egy hatost, aztán egy hármast, most meg egy egyest, ráadásul beleléptem abba a mezőbe, amin hatalmas betűkkel virít a kicsit gonosz szöveg: LÉPJ VISSZA A KEZDÉSHEZ!

*

Szombathelyi Haladás – ETO FC 2-1 (2-1)

2.532 néző (picit kérdőjeles), vezette: Kovács J. Zoltán (kifejezetten jól)

Haladás: Verpecz – Simuţ, Csató, Németh, Bosnjak – Derekas, Hursán, Sipos (85’ Nyíri), Doktorics (61’ Horváth) – Molnár (79’ Bartusz), Borvető (61’ Lencse). Edző: Németh Szabolcs

ETO: Kovácsik 1 – Kovács 2 (69’ Kiss Ba. 0), Papp 2, Csinger 3.5, Csonka 2, Benczenleitner 1.5 – Kiss M. 2.5 (79’ Toma 0), Kiss Be. 3.5 (86’ Bacsa 0) – Vitális 2 – Borsos 3 (69’ Óvári 0), Babati 2.5 (69’ Bencze 0). Edző: Tímár Krisztián

Gólok: 30’ Hursán 1-0, 38’ Borsos 1-1, 45+2’ Sipos 2-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőnyi időt (22 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodást.]