Az állatok seregszemléjén már senkit sem lepett meg, hogy az üvöltési versenyt megint a Macska nyerte. Ez már egymás után a negyedik diadala volt, ráadásul talán a legértékesebb, ugyanis a korábbi évektől eltérően meglepően sok delikvens próbálkozott. Történt ugyanis, hogy a szervezők úgy döntöttek, nem szorítják korlátok közé a próbálkozókat és csak egy, úgynevezett nyílt kategóriában hirdetnek versengést. Így aztán kapva az alkalmon, hatalmas tartályokban érkeztek a világ minden tájáról a különböző vízi állatok is. Jött a Bálna, a Cet, a Macskacápa, de nem hagyta ki a váratlan lehetőséget a Rája és még rengeteg kisebb-nagyobb tengeri és édesvizekben élő teremtmény, akiket a korábbi buta szabályok eddig kizártak, gátat szabva mérhetetlen becsvágyuknak. A károgók persze a mezőny felhígulásáról papoltak és igyekeztek a nagyszerű kezdeményezést már idő előtt hitelteleníteni, de mindhiába. Mindig voltak és lesznek olyanok, akik nem értik meg az idő szavát, akik a múltban ragadnak és ósdi eszméiket igyekeznek a többséggel is elfogadtatni. Csak bizakodhatunk, hogy a bölcs evolúció előbb vagy utóbb véget vet ármánykodásuknak és végleg eltűnnek  föld színéről. Ne is fecséreljünk rájuk több szőt!

Természetesen ott voltak a Macska legkomolyabb kihívói, akik ezúttal is komoly fogadkozás mellett készültek a megmérettetésre. A Mókus példának okáért félévvel a verseny előtt teljes életmódváltás mellett döntött, kihajított a gondosan felhalmozott, főként tápanyagokban dús magokból álló készleteit és áttért a húsevésre. A Némakacsa gégeműtét alá vetette magát, ami hatalmas kínokkal, és kezdetben jelentős súlyvesztéssel járt, de az sem érdekelte. És akkor még nem beszéltem a Szarvasbogárról, aki egyszerűen levágta a szarvait, mert egy tudományos értekezésben azt olvasta, hogy a két agancs gátolja abban, hogy hangosan ordítson.

Mindez azonban mit sem ért, a Macska magabiztosan utasított maga mögé mindenkit, így a győzelmi szériáját immár bátran nevezhetjük egyeduralkodásnak vagy lehengerlő sorozatnak, s bizony, ne féljük kimondani, ezzel a sikerrel közel került ahhoz, hogy végleg hazavihesse azt a díszes trófeát, amit már így is szinte csak akkor láttak a többiek, amikor a viadal előtt a nyitóceremónia csúcspontján, mint címvédő kelletlenül letette azt a zsűri asztalára. Az örökös elnök, a Patkány ilyenkor látványosan kezet fogott vele, megveregette a vállát, amit előzékenyen odatartott az apró rágcsáló göcsörtös karmaihoz, cinkosan rákacsintott és miután a fanfárokból feltörő bántóan hamis dallamok végre elültek, belekezdett a szokásosan unalmas, az előző évivel minden szavában megegyező beszédébe.

Az Oroszlán, a Tigris, az Elefánt, a Gorilla és még jópár, az erdőket, a szavannákat, a sztyeppéket és még ki tudja milyen helyeket hatalmas ordításával, tülkölésével, kiabálásával, sivításával uraló állat, nem is beszélve az eget vijjogásukkal megtöltő madarakról, a ketrecükbe zárva várták, hogy végre megkapja az aznapi eleségüket.

Az a kevés boldog pillanat volt, amikor lekerült róluk a fejükre húzott vastag maszk, ami a szabadság mellett a hangjuktól is megfosztotta őket.

*

Vitális Milán kicsivel a hatodik születésnapja után kevéssel lett igazolt futballista Nyíregyházán. Az MLSZ adatbankjában pár nappal későbbről, azaz 2008 áprilisából már olvashatók azok a jegyzőkönyvek, amikben a neve először szerepel. A Dávid SC játékosaként egy hármas tornán vett részt, ahol hét gólt rúgott. A csapata összesen tizenegyet. Az ETO majdnem napra pontosan tíz éve, 2012 augusztusában igazolta le. Azóta csak egy rövid, cca. másféléves időszakot töltött Debrecenben, nem sokkal azt követően, hogy idekerült. Kisgyerekről beszélünk, ahol minden pillanatnak kiemelt fontossága van, de az igazán fontos dolgokat itt, Győrben szívta magába. Az életről és a fociról egyaránt.

2014. február 27. óta megszakítás nélkül az egyesület futballistája. Több mint nyolc éve, több mint háromezer napja. Több száz alkalommal feküdt le úgy, hogy másnap edzés vagy meccs. Esetleg csupán annyi járt a fejében elalvás előtt, hogy a kiskönyvében az van beírva, hogy klubja az ETO, s máris gyorsabban szenderült békés álomba, hogy aztán reggel úgy ébredjen, mindez a valóság.

Kedden azonban megváltozott valami. Nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e még olyan, hogy kiskönyv? Netalántán csak egy plasztikot kap mindenki, vagy csupán a virtuális felhőben rögzülnek az azonosításhoz szükséges adatok, amiket aztán leképez az Adatbank és a Transfermarkt lélektelenül rideg információhalmaza. Fura leírni: abban a kiskönyvben már egy másik csapat neve szerepel.

Tudtuk, éreztük, hogy előbb vagy utóbb be fog következni. A mai futballban az, aki ennyit tud, az kinövi az NB II-t, ahol még mindig tart a száműzetésünk. Nyilván jöttek egyből a duruzsolók, azok akik ha látnak egy fiatal focistát három egyeneset rúgni már duruzsolnak is. Fantasztikus lehetőségekről, csillagos égről meg még annál is többről. Tulajdonképpen még örülnünk is kellene, mert egy nappal később bekerült az apróbetűs részbe, hogy Milán kölcsönben nálunk marad. Elvileg a szezon végéig, azaz 2023. június 30-ig. Hurrá!

Van azonban valami, amit nem értek.

Az ETO-val megkötött korábbi szerződése szintén a jövő év nyaráig szólt. A hírek szerint az történt, hogy az élő kontraktust egyszerűen felbontották, majd a kvázi klubnélküli játékost a DAC leigazolta. Ha így történt, benne van a pakliban, átigazolási díjról nem beszélhetünk, hiszen nem kellett őt kivásárolni. A már emlegetett Transfermarkt is tanácstalan, hiszen a tranzakció díjánál nem egy konkrét összeg vagy a manapság sokak által kedvelt és szeretett free transfer fordulat szerepel, hanem egy szimpla kérdőjel. A transzparencia legnagyobb dicsőségére. Jut eszembe! Sem a DAC nem jelentette be Vitális megszerzését, sem az ETO az aprócska flikk-flakkot. Vajh’ miért?

A portál egyébként aktuálisan 175 ezer euróra taksálja Vitális értékét, ami nagyjából 70 millió forintot jelent. Legyek nagyvonalú és mondjam azt, hogy fölbecsülték, megáll az összeg, mondjuk 150 ezer euróban. Az még mindig cirka hatvanmillió. Azért az nem rossz pénz, jól jönne a büdzsébe, főként ha megugrik egy csöppet a rezsi.

Van ugye ez a fura viszony a két klub között, aminek kapcsán az már nagyjából látszik, hogy az önálló entitásunk elillant, a gazdasági mozgásterünk a nullához közelít. Tulajdonosi oldalról vélhetően ez egy projekt, vagyis az azon belüli pénzmozgások vagy éppenséggel az, hogy kvázi barterügyletek vannak, vélhetően a napi rutin részei. Én speciel azt sem zárom ki, hogy a „vételár” és a „kölcsön díja” kiütik egymást a könyvelésben, de ez már csak egy kósza összeesküvéselmélet.

Viszont azt orrontom, hogy a már az ETO-DAC frígy legelején belengetett szinergia okán megint nem mi jártunk jól.

Nyugodtan meg lehet cáfolni, ha tévedek.

Business as usual…