Kedves Naplóm!

Tegnap megint elhatároztam, hogy felgyújtalak. Esetleg csak simán belebaszlak a kukába, amit éppen elvittek volna. A kommunálisba persze, a rothadó paradicsomok mellé, még véletlenül sem a szelektívbe, mert semmi kedvem nem volt egyesével összetépni minden lapot.

+

Március 8. kedd

Ma elmentünk Zsanival a könyvtárba, mert kellett neki valami tanulmány a beadandójához. Az a vadító piros garbó volt rajta, amit annyira imádok. Meg is dícsértem és szerintem nagyon jólesett neki. Elég sokáig tartott, amíg lemásoltatta a cuccot, ezért ha már ott voltam, megkerestem McCormack esszéjét. Marci mesélt róla, azt mondta, hogy alapmű. Ha megalapozott véleményt akarsz kialakítani Aquinói Szent Tamásról, ezt feltétlenül el kell olvasnod. Közben nagyon komoly képet vágott hozzá, így nem voltak kétségeim. Csak a bevezetésig jutottam, amikor Zsani szólt, hogy készen van. „Nem maradhatnánk még tíz percet?”, kérdeztem tőle. Rázta a fejét, nem volt más választásom, otthagytam McCormackot az okos gondolataival egyetemben. Majd legközelebb. Hazafelé beugrottunk a CBA-ba és vettünk két instant levest. Azt mondta, majd megeszi otthon, aztán nyomott egy puszit az arcomra és elment. Azt hiszem, ez már szerelem.

Március 9. szerda

Egész nap nem vette fel. Este játszották az Elfojtott időt a Fiktívben. Egyszeri és minden bizonnyal utolsó vetítés készült, mert már rég lejárt a jogdíj. Kisbandinak azonban volt egy kópiája, amit a forgalmazó valahogy elfelejtett visszavenni két éve. Most rászóltak, hogy rájöttek a hibára, ennyi volt, pénteken valahogy jutassa vissza Pestre. A Kisbandi erre kitalálta, hogy csinál még egy utolsó partit. Marci hívott, hogy fél kilenctől mozi, kihagyhatatlan, nekem meg rögtön eszembe jutott, hogy Zsani pont a múltkor lelkendezett róla, hogy mekkora film, meg Dugarry egyébként is messze meghaladta a realistákat. Erre most nem veszi fel. Elmentem hozzájuk, de nem volt otthon senki. Szerintem vége…

Március 10. csütörtök

Reggel hétkor valaki veszettül verte a bejárati ajtót. Szerencsére anyám nem volt otthon, korábban ment be az irodába, azt mondta meetingjük lesz. Gyorsan magamra kapkodtam valamit és kivánszorogtam. Zsani volt az, kisírt szemmel. Beengedsz?, kérdezte, de meg sem várta a választ. Az előszobában elkezdett vetkőzni, miközben már vadul csókolt. Nem kérdeztem semmit, mert mi értelme lett volna, inkább átengedtem az irányítást. „Annyira jó, hogy rág mindig számíthatok”, suttogta, miközben elszívott egy cigit az ágyban. Anyám meg fog ölni, ha kiégeti a paplant.

Március 11. péntek

Együtt ebédeltünk Kockahasban. Kedvetlenül kevergette a levesét, amiből egyesével szedte ki a borsószemeket, hogy aztán valószínűtlenül hosszú ideig rágja azokat. Miután végzett eggyel, ugyanezt a szertartást végig csinálta a következővel is. Én már legalább öt perce a spagettivel is végeztem, próbáltam neki mesélni arról, hogy mi volt tegnap este az Édenben, ahova nem tudott eljönni. Csak azt értem el, hogy csúnyán nézzen rám. „Most ezt direkt csinálod?”, horgadt fel, majd hirtelen elviharzott. Kifizettem a számlát, pedig úgy volt, hogy mindenki állja a magáét.

Március 12. szombat

Zsani ma megkérdezte, hogy gondolkoztam-e már arról, hogy családot alapítsak? Őszintén meglepett a felvetése, majdnem belezuhantam a Kárász-patakba a meredek partról, ahol andalogtunk. „Hogyan?”, kérdeztem, s megijedtem, talán nem ilyen választ várt. „Csak vicceltem te kis bolond”, duruzsolta, de engem nem lehet félrevezetni. Húsvétkor megkérem a kezét.

Március 13. vasárnap

Anyám délután elküldött az Auchanba, hogy vegyek már tökmagolajat, balzsam ecetet, meg egy zacskó ánizst, annyira megcsinálná azt a kaját, amit a múltkor látott a tévében. „De anya! Egész délelőtt takarítottam, most ültem le megnézni egy filmet. Muszáj most? Nem ér rá két óra múlva?” Értetlenül nézett rám. „Ha már úgyis ott vagy, hozzál még egy tojáslikőrt is!”. Bicajjal mentem, mert ennyi cuccot el tudok hozni a kosárban is. Még nem értem oda, de már észrevettem Kisbandi kocsiját a parkoló túlsó sarkában. Tűzpiros Mini Morrisa volt, de az a régifajta klasszikus darab, amit még én is tologattam matchboxként, amikor kisgatyáés hülyegyerek voltam. Arrafelé tekertem, mert mindenképpen meg akartam mondani neki, hogy az Elfojtott időt szerintem túlhájpolták, Dugarry pedig kisszerű és közhelyes rendező. Először Zsani arcát láttam meg a kissé párás üvegen keresztül, aztán a melleit. Körtealakúak.

Március 14. hétfő

„Csak téged szeretlek. Az egész nem jelentett semmit, igazából a semmiből jött az egész, a véletlenek gonosz játéka.” Ezt mondta. „Meg tudsz nekem bocsátani?” Mit is írt Aquinói Szent Tamás a megbocsátásról? Isteni kegy? Azt hiszem igaza volt.

Március 15. kedd

A tűzoltók is megkoszorúzták Kossuth szobrát a Széchenyi téren. Tényleg! Mit gondolhatnak ők ott fent erről? Szerintem ülnek egy kocsmában, fröccsöt isznak és röhögnek az egészen. „Mennyire naívak ezek, Lajoskám!” „Jobb, hogy így alakult, nem? Pista!” „De.” Akkor gyújtottam föl a Fiktívet, amikor a gimi kórusa belekezdett a Szózatba. Nem bíztam semmit a véletlenre, meglocsoltam az épületet alaposan égésgyorsítóval. Tök jó, hogy ennyire meleg az idei tavasz, akciós volt az Auchanban.

+

Kedves Naplóm!

Téged nem égetlek el, nem doblak ki. Azt hallottam, hogy Henri-Luc Dugarry még él. Valahol a zord Bretagne-ban remete módjára telnek a napjai. Ugyan évek óta nem készített filmet, mert nem talált olyan történetet, ami elindította volna a fantáziáját.

De vár. Rendületlenül vár.

Elküldelek neki.

*

Mekkora az esély annak, hogy egy elvileg maximum nyolcezer főt befogadni képes stadionba kijön alig nyolcszáz ember és valaki leül a bérletes helyedre, amit még meg is jelöl a klub szolidan visszafogott matricával? Ugye, hogy semmi? Ehhez képest ez velem már másodszor fordult elő. Ráadásul a kissé lesajnált B szektorban, amit az egyszeri drukker nem is rak arra a polcra, ami megilletné. Elméletem szerint több lehetőség is van.

Először: nem akadálya a jegyvásárlásnak, ha funkcionálisan analfabéta vagy. Másodszor: a meccsrejárók körében nincs akkora tisztelete a magántulajdon szentségének. Harmadszor: szimpla fricska.

Én a Siófok elleni mérkőzés előtt az utolsóra tippeltem és nagyvonalúan megbocsátottam Odgénak/Ogginak/Odzsínak (a kívánt rész aláhúzandó), mert ezeréve ismerem, tudom, hogy egyebekben tisztességesek a szándékai, mi adyvárosiak tartsunk össze, arról nem is beszélve, hogy egy igazi legenda, local hero, szóval sokkal inkább a büszkeség lengte be a lelkemet, mint a tehetetlen düh, amikor megláttam a székemen feszíteni. Persze, hogy maradhatsz, Attila! Enyém a megtiszteltetés. Arról nem is beszélve, hogy így olyan szakmai támaszom volt a mérkőzés alatt, mert odaengedett maga mellé ez az istenkirály, amiről földi halandó nem is álmodhat.

Sajnos zaftos részleteket nem árulhatok el, mert azok nem a nagyközönségre tartoznak. Odge/Oggi/Odzsí ráadásul van annyira intelligens, hogy ilyeneket nem is mond, én meg vagyok annyira intelligens, hogy ilyeneket nem is kérdezek. Legyen elég annyi, hogy amikor a kapus és a két belső védő szerencsétlenkedik bíbelődik a kirúgással, annak igenis van, lenne értelme, de nálunk ez még annyira nem csúcsosodott ki. Majd idővel.

A saját tapasztalataim tehát. Az előző két hazaihoz képest visszafogottabban kezdtük a meccset. Óvatosabb volt a tempó, amit egyébként magyarázhat a szokatlanul nagy hőség. Az ellenfél meglehetősen szolid teljesítménnyel rukkolt elő, látható volt rajtuk még az az ütés, amit vélhetően Mihalecz májusi elvesztése okozott, s amit Elek Bence lelépése fejelt meg. Micsoda motivációja lehet valakinek, aki megbecsült és az átlagnál jobb képességű focista, hogy lemegy az NB III-ba? Mindent a pénz irányít? Mindenesetre diósgyőri sportbarátaim szívhatják a fogukat, hogy nem egy hónappal pattant meg.

A másik „világhírű” labdarúgójuk, a komplett liga által rendszeresen körülzsongott Horváth Péter mindezek ellenére bevert egyet a semmiből, amihez szerintem az is kellett, hogy a három belsővédős szisztéma még nem tökéletes. Csonka Bonifác erőssége meg nem a futóverseny.

Istennek legyen hála, hogy szinte azonnal egyenlítettünk. A kapusok és a jegyzőkönyvvezetők rémálma az a góltípus, ami az egalizálást meghozta. Az előbbiek agyfaszt kapnak a hosszúra, elvileg a semmire eltekert, a végén azért még meg is pattanó átlövéstől, ami miatta a tudatlanok még baszogatják is őket, hogy mi volt ez levente? A másik társaság meg kábé kő-papír-ollóval dönti el, hogy kinek is adja a találatot. Szavazatot kapott a lövést megeresztő Bencze, a fejjel kicsit belepiszkáló siófoki Debreceni és a zavaró mozgást végző Borsos. Én a hosszas videóelemzést követően (köszi m4sport!) Antal sporttárssal értek egyet, aki a hivatalos doksikba Benczét írta be. Öngólként elkönyvelni ezt a dugót súlyos irigységre utal, márpedig én nem vagyok sportújságíró, Filipnek meg max a rőzséjét súrolta a bőr, szemmel is érzékelhető változás nem következett be a labda röppályájában. Meg egyébként is: neki lesz még rengeteg gólja, abban biztos vagyok!

Helyreállt hát a világ rendje, a Balaton-parti pupákokat gyorsan irányba igazítottuk, én meg abban reménykedtem, hogy a második félidőben végre megkapom az első győri gólomat a szezonban, az eredményjelző felőli kapuba. A vezetésre nem kellett addig várni, mert Benczenleitner (későbbiekben BBarna) csinált egy csodakígyózást a hosszabbításban, amit a védő nem díjazott, simán felborította. Itt térnék vissza a firkászok mentális állapotára. Valamelyikül le merte írni a kezével, hogy szimplán elesett, azt sugallva, hogy nem volt tizi. Ne higgyetek neki! Az volt. Boros kegyetlen volt és ezt már nem hajjal lőtte, hanem teli rüszttel.

A második félidő még az elsőnél is tükörsimább volt. Ehhez kellett a vezetés generálta felszabadultság és az, hogy a Siófoknak így saccra komoly problémái lesznek a bentmaradással, mert rém súlytalan társaságnak tetszett. Az már az NB II varázsa, hogy pillanatnyilag ugyanannyi győzelmük van, mint nekünk. Kiss Bencének lett egy újabb asszisztja, bár ezúttal gólt érdemelt volna a mozdulat. Azért legyünk igazságosak, a kapufáról kipattanó csak fél gól volt, azt Babatinak még be kellett varrnia. A csúcsdíszt az ezúttal már fickándozó BBarna szállította, aki magabiztosan bólintotta be a friss erő, Vitu szögletét.

Babits Bihály örömére tehát teljes lett az alliteráló gólvágók sora: Bencze-Borsos-Babati-Benczenleitner alias BBarna. Ez már egy olyan 4B-s ceruza, ami elég komoly nyomot tud hagyni.

Volt ok tehát az örömre, de azért lebegjen mindenkinek a szeme előtt, hogy fontos, ugyanakkor nem értékmérő győzelmet arattunk. Olyat, ami azonban bőven adhat lendületet.

A csapat feladata mostantól csupán annyi, hogy maradjon a hullámok hátán.

*

ETO FC – BFC Siófok 4-1 (2-1)

759 néző, vezette: Antal (kicsit öregurasan, de jól)

ETO: Fadgyas 0 – Papp 2.5, Csinger 3, Csonka 2.5 – Kiss Ba. 3, Toma 3, Tuboly 2.5 (83’ Kiss M. 0), Benczenleitner 3.5 – Bencze 4.5 (83’ Óvári 0), Kiss Be. 3.5 (76’ Vitális 0) – Borsos 3.5 (66 ’ Babati 3). Edző: Tímár Krisztián

Siófok: Hutvágner – Polényi, Vágó, Debreceni, Varga – Szakály (59’ Nyitrai), Krausz – Eördögh (72’ Nikházi), Nyári (59’ Dénes), Girsik (72’ Pataki) – Horváth (79’ Kulifay). Edző: Domján Attila

Gólok: 35’ Horváth 0-1, 37’ Bencze 1-1, 45+2’ Borsos (11-es) 2-1, 69’ Babati 3-4, 77’ Benczenleitner 4-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőnyi időt (22 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodást.]