– Husák elvtárs! Husák elvtárs! Nagy a baj! – rohant ordítva Knofliček végig az összes folyosón, akadályokat nem ismerve, egészen a politbüró tárgyalójáig.

– Mi a túró történt, Zdeněk? – vetette oda Husák elvtárs az égő vörös fejjel levegő után kapkodó kisembernek. Maga is meglepődött, hogy milyen laza kifejezést használt, nem volt rá jellemző, még a végén ért a nép nyelvén?

– Az emberek a tévészékház előtt gyülekeznek, Husák elvtárs! – bökte ki, miután végre jutott neki egy kis szusz. – Mérgesek nagyon.

– Most maximalizáltuk a csapolt sör kiskereskedelmi árát, amit nagyon helyesen javasolt a tervtanács. Ennél lejjebb egyszerűen már nem tudtunk menni, már így is tönkre fog menni a sörgyártás, de az emberek boldogsága nekem mindennél fontosabb. – értetlenkedett Husák elvtárs, majd bekapcsolta a tévét. – Nincs itt semmi különös, megy a sorozat Abraham elvtárs főszereplésével nagyon helyesen.

– Nem biztos, hogy mutatnák… – óvatoskodott Knofliček, de már maga is megbánta.

– Micsoda! – horgadt föl Husák elvtárs és már egyáltalán nem volt olyan kedves és megértő, mint amikor gyerekeket ültet a térdén.- Azt akarod mondani, Zdeněk, hogy hazudunk a lakosságnak? Azoknak, akiket szeretünk és fel akarunk emelni?

– Nem úgy értettem… – hebegett Knofliček és csak remélni merte, hogy nem helyezik át Kelet-Szlovákiába, a szovjet határ mellé, a lehető legtávolabbi pártbizottságba agitációs propagandistának.

– Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, Zdeněk – enyhült meg Husák elvtárs, még a hangja is ellágyult, tudott ő kegyes is lenni, ha akart.

– De az emberek tényleg ott vannak – bátorodott föl Knofliček. – Ordítoznak, a karjukkal fenyegető mozdulatokat tesznek, és addig nem akarnak hazamenni, amíg meg nem hallgatják őket, de még jobb lenne, ha megváltozna a tévéműsor.

– Hányan vannak? – tette föl a nagyon logikus következő kérdést Husák elvtárs, nem véletlenül volt a csehszlovákok büszke vezére.

– Több ezren is lehetnek – felelte Knofliček.

– És mit akarnak? – érdeklődött tovább Husák elvtárs, akinek fényességes elméjéhez korábban sem fért kétség, no de ilyen felvetések után még annyi se.

– Hogy változtassák meg a műsort!

– Hogyan? – vonta össze a szemöldökét Husák elvtárs, aki így még vonzóbb lett minden csehszlovák lány és asszony számára, kár, hogy most nem láthatták ezt a fess embert.

– Héttől játszik a Dukla a bukaresti Dinamóval és csak felvételről adják a kettesen – mondta szinte gépiesen Knofliček. – A Juliska stadionba csak nyolcezren mehetnek be, pedig lennének kétszer annyian is. Tovább lehetne jutni, Gustav! – érzékenyült el Knofliček, a szeme könnybe lábadt, és belefogott egy roppant szomorú morva népdalba.

– Én a jéghokit jobban szeretem, a futball a nyugat ópiuma – tett őszinte vallomást Husák elvtárs, majd hirtelen a szája elé emelte jobb kezét, mint aki meg is bánta, amit kimondott. – Erről senki sem tudhat, Zdeněk! Ígérd meg, hogy hallgatni fogsz, mint a sír!

– Megígéred?

– Meg.

– Adj ide rögvest egy tévéújságot, Zdeněk! – lágyult el Husák elvtárs. – No, nézzük csak! Tessék! Öttől Baník Ostrava- Glentoran Belfast a kettesen, nyolctól Slovan-Internazionale az egyesen. Miért nem elég ez? Hát a szívemet ne adjam oda?

– Prágában kevéssé érdekli a szurkolókat a Baník és a Slovan, Husák elvtárs – tett egy finom utalást Knofliček.

– Ezzel arra akarsz célozni, hogy nem hallom meg az emberek hangját? Hogy nem tartom a kezem az ütőerükön? Zdeněk! Ezt komolyan gondolod? – Husák elvtárs sírni kezdett.

– Dehogy, Gustav! – mondta Knofliček és gyengéden megsimogatta Husák elvtárs arcát, mellkasát, majd végül az ágyékát.

– Ne most, Zdeněk! – mondta határozottan Husák elvtárs. – Ennek nincs itt az ideje! Telefonálnom kell.

Gyors mozdulatokkal tekerte a telefon tárcsáját. Már volt nyomógombos készülék is, de Husák elvtárs ragaszkodott a régi dolgokhoz. Nem érdekelte, hogy ódivatúnak tartják ezért a pártházban. Néha hawaii-ingben mutatkozott, hogy lássák, van benne fogékonyság az újra, a modernre.

– Halló! – szólt barátságosan a kagylóba. – Szervusz, János! Kérdeznék valamit! Micsoda? Dehogy, nem azzal kapcsolatban. Azt szerintem lezártuk, nemdebár? Jó volt, de csak egyszeri alkalom volt. Figyelj csak! Nálatok hány meccset ad a tévé ma? Egyet? És melyiket? A Dózsát? Tőr a csehszlovák szívekbe, te kis hamis, a Zbrojovka elleni párharc még most is fáj. És a bajnok? Azt nem? Miért? Persze, nem tartozol magyarázattal. Bezzeg, ha a Vasas lenne. Köszönöm, János! Rengeteget segítettél! Egyszer valamikor egy sakkparti? Csak mi ketten, meg a bábuk! Megbeszéljük! Ölellek! Nem úgy! Na, tedd le! Te tedd le! Én nem teszem le! Ne csináld! Tedd már le! Leteszem, ha nem teszed le. Na, tényleg tedd le!

Miután befejezte a beszélgetést, nyújtózkodott egy nagyot az ébenfa karosszékben, az angolai elvtársaktól kapta még valamikor, ajándékba. Nagyon szerette!

– Zdeněk! Most menjél el a tévészékházhoz és mondd meg az embereknek, hogy a magyarok csak egyetlen meccset közvetítenek a négyből és még csak nem is a BEK-ből, hanem annak a hülye Dózsának a visszavágóját – itt mérgesen nézett. – Se élőben, se felvételről nincs más és mégis boldogok! Ilyenek az igazi kommunisták!

– És ha nem értik meg? – kérdezte Knofliček. – Ha nem értik meg, mit csináljak?

– Mit-mit? – nézett rá furán Husák elvtárs. – Hát lövess közéjük!

*

Negyven évvel ezelőtt ezen a szép napon játszotta a Rába ETO történetének egyik legemlékezetesebb nemzetközi mérkőzését. A belgiumi 0-5 után senki egy lyukas garast nem adott arra, hogy fordulhat a kocka, aztán mégis kis híja lett a csodának. Persze, ilyen hosszú időtávból minden megszépül, legyen elég annyi, hogy a Népsportban két elmaradt tizenegyest is számonkért Havasréti Béla bácsi a görög sporttárson, de én akkor is hinni akartam benne, és még most is hiszek benne, hogy nüanszon múlt minden idők legnagyobb fordítása, amihez képest a Pool-Milan BL-döntő egy kismiska lett volna.

A történetnek egyetlen szégyenteljes részlete van, mégpedig az, hogy a televízió nem közvetítette a meccset, de még a Petőfin sem akadt annyi adásidő, hogy legalább a második félidőt végig izgulhassa az ország Vass István Zoltánnal.

Az élményt azonban így sem vehetik el tőlünk soha.

*

1982. szeptember 29.

BEK 1. forduló, visszavágó

Rába ETO – Standard Liège 3-0 (1-0)

24.999 néző, vezette: Tsolakidis (GRE)

ETO: Kovács – Csonka (69’ Szijjártó), Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Szepessy, Hajszán. Edző: Verebes József

Standard: Preud’homme – Delangre, Daerden, Gerets, Poel, Plessers – Vandersmissen, Haan, Gründel – Tahamata, Wendt (58’ Sciascia). Edző: Raymond Goethals

Gólok: 38’ Szentes 1-0, 57’ Hajszán 2-0, 68’ Burcsa 3-0

Kiállítás: 57’ Gerets