„Mondd csak! Csalódtál már úgy igazán?”

„Azt hiszem, igen.”

„Hiszed vagy tudod?”

„Erre nagyon nehéz a felelet.”

„Most nem bújhatsz ki a válasz elől.”

„Akkor azt mondom: tudom.”

„Bátor választás.”

„Inkább csak vakmerő.”

„És miben csalódtál?”

„Miben nem?”

„Több komolyságot!”

„Igazad van. Bocsáss meg!”

„Eszmében? Társban?”

„Önmagamban.”

„Most megleptél.”

„Miért?”

„Mert ez már a második olyan állításod, amihez komoly belső lelki erő kell.”

„Túlzol.”

„Ugyan! Hányan tennének ugyanígy?”

„Azt nem tudhatom, de nincs is dolgom vele.”

„Értelek. Miért csalódtál magadban?”

„Mert azt vettem észre, hogy azok a kisebb-nagyobb csalódásaim, amik egyébként számomra fontos dolgok miatt értek, egy idő után semmilyen érzelmet nem váltottak ki belőlem.”

„Nocsak.”

„Közömbös lettem és érzéketlen. Lelkesedhettem volna, de már nem tudtam. Dühösnek kellett volna lenne, de képtelene voltam rá.”

„Rossz volt?”

„Rossz? Egészen rémisztő.”

„Miért mondod?”

„Üresnek éreztem magam. Mintha elveszett az énemnek egy fontos darabja. Olyan lettem, amilyen nem szeretnék lenni.”

„És mi járt még a fejedben?”

„Lelkiismeretfurdalásom volt. Magamban kerestem a hibát. Pedig belül tudtam jól, hogy részben elszenvedője vagyok a történéseknek és csak aprós részletében alakítója.”

„Mit gondolsz? Tudsz még majd hinni?”

„Egészen őszinte választ vársz?”

„Mi mást?”

„Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy azok az illúzióim és főként az a belülről jövő rajongás lehet még olyan, mint azelőtt.”

„Szomorú.”

„Nekem mondod? Az életem egy darabja tűnt el.”

„Nagy szavak.”

„Tudom, de nem fogalmazhatok másként. A folyamat, már régebben elindult, de nem voltam hajlandó szembenézni a valósággal.”

„Mindannyian naivak vagyunk.”

„És tudod mi a furcsa? Hogy nem is valami hatalmas dolognak kellett bekövetkeznie, hogy mindezt megéljem, hanem elég volt egy apró momentum. Talán meg sem tudom fogalmazni, hogy pontosan mi miatt, mégis kicsordult a pohár.”

„Mit fogsz csinálni?”

„Nem tudom.”

„Talán ez a legrosszabb.”

„Az.”

*

Valaki, aki úgy érezte, hogy egy számára fontos, ha nem a legfontosabb embert megbántottam a múltban, mi több elárultam, azt írta a Gyirmót elleni vereség után született keserédes posztom alá lakonikus tömörséggel, de annál több és jogosabb malíciával, hogy de ez legalább egy szerethető csapat. Megérintett ez a mondat, és ami talán ennél is fontosabb, mélyen elgondolkodtatott. Mert mivégre írok én itt heti, kétheti rendszerességgel bírálatot, sokszor érzelmi alapon, még akkor is, ha az elejétől fogva fölvállaltam, hogy itt nem szakmai, hanem szimplán szubjektív értékeléseknek van és lehet helye, ha igazából a termék nem változik semmit. Néha kicsit bizakodóbb az ember, ideig-óráig elhiszi, hogy most valami új, valami jobb következik, aztán jön a keserű ébredés. Tulajdonosok, vezetők, edzők, játékosok jönnek, sokuknak hosszasan kellene magyarázni, hogy mit jelentenek a színek, a címer és azok, akik imádják ezt a nyomorult klubot az összes hibájával és esetlenségével, aztán elkövetik a bűnt, ami valahol az ilyen lényeges ismeretek hiányából fakad, amit lássuk be, nem lehet megtanulni, mert vagy van, vagy nincs, bár törekedni lehet rá, hogy kevéssé lássék a hiátus. Ehhez képest tényleg mellékes, hogy mennyi fogalmatlan, a szakmájában kisinasnak is gyenge figurát sodort ide a szél.

Szerethető csapat.

Egyébként milyen is az?

Olyan, amelyik végig robotolja a kilencven percet úgy, hogy ne legyen a nézőben hiányérzet mikor hazamegy, függetlenül a végeredménytől? Nekem nem ez a kritériumom.

Esetleg egy rosszabbul sikerült teljesítmény után odamegy azokhoz, akikért van és elnézést kér, plusz ígéretet tesz arra, hogy ez volt az utolsó? Bocsásson meg mindenki, de az ilyen számomra csupán üres színház. Mondjuk ilyen gesztusra a semmitmondó sablonszövegeken túl nem is nagyon volt példa az utóbbi időben. A menedzsment oldaláról meg piszok nagy a csönd.

Tényleg! A sportigazgató például nem érzi, hogy szólnia kellene valamit? Lement a szezon negyede és a kis túlzással bíztatónak nevezhető kezdést követően elég gyorsan megint benne vagyunk a nagy semmiben.

Akkor mégis hol itt a változás? Olyat nem mondok, és soha nem is fogok írni, hogy visszasírom az előző érát, de akkor legalább olyanok forogtak a csapat környékén, akiknek többet mondott az ETO három egymás mellé sodort betűnél.

Nem kevés ez barátaim!

*

A városi rangadónak titulált ETO-Gyirmót meccs sajnos nem hozott semmi újdonságot ahhoz képest, amit az ezt megelőző találkozók alapján ne lehetett volna megjósolni.

Lelkesnek mondható darálást adtak elő a srácok, ami nélkülözött minden fantáziát vagy meglepetésfaktort, cserébe rendkívüli módon volt impotens a játék. Mindezek ellenére akár még lőhettünk is volna gólt már az első félidőben, de sajna az elől futballozó spílerek ez ellen a fontos képesség (ti. góllövés) be vannak oltva. A csapat eleje továbbra sem éles. Azt csiripelték a verebek, hogy az MTK elleni reménybeli siker érdekében pihentette Tímár a gyorsabb embereket. Papíron biztos jó volt az ötlet. Én laikusként amondó vagyok, hogy a Gyirmót meccs egyrészt nagyobb presztízzsel bír, másrészt nyerhetőbbnek tűnt, így aztán nem igazán látom be, hogy miért nem arra tették a fókuszt. Ha vasárnapit mégis behúzzuk, akkor ki fogok rakni egy posztot az FB-n, amiben elnézést kérek a szakmai stábtól.

A második játékrészt újfent szarabbul hoztuk le, és ezt nem csupán a bekapott gólok miatt mondom. Most már komoly statisztikai bázisa van annak, hogy itt valami kurvára nem stimmel. Javaslom, hogy engedjük szabadjára az elemzők fantáziáját, osszunk és szorozzunk, mert hosszú távon bajok lesznek így.

A szürke Gyirmót tükörsimán és különösebb megerőltetés nélkül hozta le a meccset.

Valamikor roppantul fájt ezt leírni, akkor is, ha ez az igazság, de most nincs bennem indulat, kizárólag a hatalmas nihil.

Baj van. Velem biztosan, de vajon mással, másokkal nem?

*

ETO FC – Gyirmót FC 0-2 (0-0)

1.139 néző, vezette: Hanyecz (idegesítően)

ETO: Fadgyas 3 – Kovács K. 2.5 (69’ Kiss Ba. 0), Fodor 2.5, Csinger 3, Papp 1.5, Benczenleitner 3 – Bencze 2.5 (69’ Tuboly 0), Kiss M. 1.5, Kovács I. 2.5 (61’ Kiss Be. 2), Óvári 2 (61’ Priskin 3) – Bacsa 2. Edző: Tímár Krisztián

Gyirmót: Rusák – Szegi, Csörgő, Polgár, Nahirnij – Vass – Herjeczki (74’ Soltész), Kovács M. (88’ Berki), Nagy, Medgyes (83’ Hudák) – Pethő (74’ Simon). Edző: Csertői Aurél

Gólok: 56’ Herjeczki 0-1, 82’ Medgyes 0-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt (23 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]