Jacques imádott zongorázni, de nem volt meg benne az a belülről fakadó és mindent elsöprő tehetség, amitől igazán jó muzsikussá, nagy művésszé válhatott volna. Az alázattal és a szorgalommal sosem volt baj, ha kellett, tíz órán keresztül gyakorolta Chopin valamelyik scherzoját, rezzenéstelen arccal és duplán kihegyezett füllel, mert az a képessége megvolt, hogy a legkisebb hibát is felfedezze a saját játékában és önmagával szemben nem ismert kegyelmet, így aztán elég volt annyi, hogy az egyik ujjával nem pontosan ott ért a billentyűhöz, ahol kellett volna, esetleg a billentés időzítése csúszott meg, máris kezdte előről az egészet, és ez ment a végtelenségig. Csak akkor volt hajlandó közönség előtt játszani, ha már százszázalékban úgy érezte, minden tökéletes, volt rá nem is egy eset, amikor a hónapokkal korábban meghirdetett előadást mondta le, pár perccel a kezdés előtt, mert valami nem stimmelt. De hiszen tele a nézőtér és mindenki magára vár, mester, igyekezett őt megpuhítani az ügynöke, mindhiába. Nem azt fogják kapni, amire számítanak és ez megengedhetetlen, szólt a határozott válasz és Vitaliy Lysenko tudta, hogy nem lesz itt semmilyen előadás. Mondja csak meg nekik bátran, Vitaliy, folytatta Jacques higgadtan, minden bizonnyal meg fogják érteni, hiszen őket és engem a muzsika tisztelete hozott össze. Még véletlenül sem mondta azt, hogy a zene szeretete. És Lysenko bátortalanul kiállt a színpadra és szabadkozva közölte a rossz hírt, amiért csak hangos pfujolást és bántó szavakat kapott, amire a lelke mélyén készült is, mert ő milliószor jobban ismerte a publikumot, mint Jacques, és pontosan tudta, hogy azokat az embereket nem a magas művészet viszi be a koncertterembe, hanem a négyeurós jegyár, ami még az alsó kategóriában is kirívóan kevésnek számított. A szikár és pattogós előadásmód, a hangok hibátlan lejátszása egymás után nem a zsenik sajátja, sokkal inkább a szorgos mesterembereké, akik álmukból felkeltve is eljátszanak egy etűdöt, egy noktürnt vagy akár egy komplett zongoraversenyt, csak éppen az hiányzik az előadásukból, ami nélkül nem is érdemes belekezdeni, a szív. Na mi volt?, kérdezte Jaques, mikor Lysenko faarccal visszatért az öltözőbe, ahol ő már civilben várta az egyetlen embert, aki minden szürkesége ellenére hitt benne. Semmi különös, felelte Vitaliy, szinte senki nem váltotta vissza a jegyét, tódította, majd eljönnek a pótlásra. Közben már azon kattogott az agya, hogy a kieső bevételt honnan fogja előteremteni, vajon lesz-e még mecénás, aki fölös pénzét arra költi, hogy egy soha semmire sem jutó tucatzongorista szánalmas próbálkozásait finanszírozza? Nem lesz máskor, vetette oda neki Jacques. Ezeket a darabokat én már sosem fogom előadni, folytatta átszellemülten. Lysenko riadtan nézett rá. Elég volt a romantikusokból, Vitaliy! Lejárt lemez. Valami újra, valami modernre vágyom. Egyre lelkesebben beszélt, a tekintete szinte eszelőssé vált, Lysenko nem tudta mire vélni a helyzetet. Jól van, mester?, kérdezte óvatosan, de már meg is bánta, mert attól félt, éktelen harag zúdul majd rá, de meglepetésére Jacques csak mosolygott, amikor visszafordult és ránézett. Soha nem voltam jobban, barátom! Még egyszer sem mondta Vitaliynak, hogy barátom. Lysenko a kis pipereasztalt kémlelte, a tálcát, amin egymás mellett állt egy szépen megformált üveg és egy míves kristálypohár, de úgy tűnt, hogy a viszki hiánytalanul megvan. Akkor vette észre, hogy az ablak résnyire nyitva van, a függöny lágyan hullámzik az enyhe koraesti szellőtől. Odalépett és óvatosan kinézett az utcára. Jacques mintha egy dallamot dúdolt volna magában, amit még sosem hallott és nem is volt számára ismerős. A közvilágítást már felkapcsolták, de még a nap utolsó sugarai igyekeztek megmutatni az erejüket, így a természetes és a mesterséges fény fura elegye uralta a környéket. Lysenko szemüveget hordott, de az most nem pihent az orrán, mert a bejelentés előtt levette, félt, hogy komolyabb atrocitás lesz. Tévedett, mert a zene még nem kavar olyan nagy indulatokat, mint a futball, még akkor sem, ha mondjuk váratlanul elmarad egy koncert és emiatt kétszáz ember marad hoppon. Félvaknak érezte magát, ahogy fejét forgatva keresett valamit a kihalt utcán, valamit, amiről maga sem tudta volna megmondani, hogy mi az. Ekkor az egyik sarkon egy árnyat vélt felfedezni, ahogy a föld felett lebegve eltűnik a következő sarkon. Gyorsan előkapta szemüvegét, de már késő volt, az alak nyomtalanul eltűnt. Volt itt valaki, mester?, szegezte a kérdést Jacques-nak, aki csak sejtelmesen vigyorgott. Ugye volt itt valaki, amíg én kint jártam a színpadon? Most már mérges volt, mert azt érezte, hogy egy összeesküvés vétlen áldozata, sőt, valaki, akit csúnyán lóvá tettek, miközben a vérét adná Jacques-ért, aki ezt nem érdemelné meg. Ki volt itt, mester?, kiabálta dühösen. Jacques lassú mozdulatokkal töltött egy pohár viszkit magának, és óvatosan szürcsölni kezdte az italt. Jól esett neki, ahogy a viszki megkarcolja a torkát, majd a mellkasát melengetve kanyargott végig a testében.

Isten útjai kifürkészhetetlenek, Vitaliy, mondta, mint egy kevéssé foglalkoztatott és közhelyeket puffogtató motivációs tréner, de érdekes módon a szavainak mégis volt valami különös ereje. Amikor például az ’istent’ mondta ki a szájával a szobában kisebb forgószél támadt, ami amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is tűnt. Schoenberget fogok játszani, Sztravinszkijt, Prokofjevet és főként Bartókot! Szinte gyermekké változott, ahogy a neveket kimondta. Kérhetek én is egy pohárral, mester?, kérdezte Lysenko és megcsókolta Jacques-ot.

*

Az én csodálatos közönségem maximális kiszolgálása érdekében életemben először sajtóakkreditációt kértem a klubtól. Fogalmam sincs, hogy amennyiben ilyet kap valaki, mik a rá vonatkozó szabályok, például kötelező-e beülni az egyik betonkalickába a keleti lelátón és együtt pogácsázni a Népsport azon munkatársával, akit azzal vert a sors, hogy szerda délután egy üres lelátók előtt játszott, totál hangulattalan meccsről tudósítson, esetleg lehet partizánkodni és lemenni a kispadok feletti lelátórészre, és ott elcsípni pár fincsi szakmai ínyencséget, vagy megkérdezni a báránybőrbe bújt farkast, azaz az MLSZ ellenőrt, hogy mégis mi a faszra volt jó ez a büntetés, és komolyan hisznek-e benne, hogy ebből bárki is tanulna, nem utolsó sorban meg feltenni az obligát kérdést az ETO fontosembereinek, hogy ugyan mi a túrőért nem szerveztek ki rengeteg tizennégy év alatti iskolást, ha már megengedi ezt a szabály, és egyébként is szó volt a futball tömegesítéséről.

A válaszok sajnos a levegőben lógnak, mert a tömeges sajtóérdeklődésre hivatkozással nem jutott számomra hely, szóval ahogy ti, jómagam is a tévén keresztül figyelhettem csak a meccset, ami ha másért nem, azért jó volt, mert így ötven felett már kicsit rosszalkodik a prosztatám, és jobb kulturált körülmények között könnyíteni magamon. Azt utólag nem tudom megmondani, hogy kik voltak azok a tömegek. A kisalfold.hu a fotókon kívül volt online tudósítás, ami most jelentősen eltér az ETO oldalán található szövegtől, így valszeg önálló munka. Mondjuk ez nálam kötelező. Kecskeméten nem kerekítettek ennek nagyobb feneket, a KTE honlapján és a baon.hu oldalon szereplő szöveg gyakorlatilag ugyanaz, még a szófordulatok átírásával sem bajlódtak. A Népsport és az M4 ugyebár adott. Átfutottam a Gazetta dello Sport, a Kicker, a France Football, a BBC Sport, a Mundo Deportivo felületeit, de semmi. Az utóbbiak vélhetően megneszelték, hogy másnap lesz a nagy durranás, vagy ahogy a köztévé sportkommiszárja, Székely Dávid képes volt kimondani a száján, most szó szerint idézem, „a Magyar Kupa történetének legnagyobb meglepetése” ütött be Iváncsán, igen, így bazmeg, hogyan rakjunk zárójelbe 100 év futballtörténelmet, és oda allokálták az összes erőforrásukat, ami csak rendelkezésre állt.

Persze van olyan opció is, hogy számos akkreditációt adtak ki, csak sajna az érintettek basztak eljönni. Ha így van, legyen büntetésük, hogy nonstop végig kell nézniük az az eddig lejátszott összes Kisvárda-Felcsút bajnoki mérkőzést szünetek és megszakítás nélkül úgy, hogy egy székhez vannak kötözve és pisilni sem mehetnek ki.

Más lehetőség a telítettségre és a nem hasznosulásra egyszerűen nem lehet.

*

Szeretnék gratulálni a csapatnak, mert a meccset nagyon korrekt módon hozta le és ezúttal az alázatos hozzáállást a jóisten eredménnyel is honorálta. Becsüljük ezt meg, mert az utóbbi időben ez volt a ritkább kimenet. Ugyanakkor ne vakítson el bennünket a siker, mert egyrészt a játék, khmmm, most sem volt szívet melengető, másrészt ne dugjuk a fejünket a homokba, az ellenfelünk az első félidőt nagyon lazára vette, de szerencsére ez az attitűd megkapta a méltó büntetését, még azután is, hogy a fordulást követően kétségbeesetten hozta be Luis de Funes edző az ő szintjükhöz képes sztárfutballistákat. Késő bánat, skacok. Nekem szimpi, ahogy a Kecsó az első ligában hasít, de ennyire nagyképűen és az ellenfelet lenéző módon nem lehet, de nem is illik futballozni.

Ami az ETO-t illeti, mert végtére is csak ez a fontos, jó volt látni, ahogy Kiss Bence fickándozik, a gólja igazi mestermű volt. Amikor azt mondta nekem egy hozzáértő a nyáron, hogy vele nagyot nyertünk, mert az NB II legjobb futballistája lett zöld, igen nagyon kíváncsi lettem és rögvest hatalmas elvárásokat támasztottam vele szemben. Igazi assziszt- és passzkirály, szólt a tuti, nem csoda, hogy onnantól fogva azt néztem, mennyi és milyen átadásai vannak. Voltak, nem tagadás, de az a nagyon nagy átütőerő hiányzott tőle, persze keveset is játszott. Remélem, most végképp átlendül az, aminek át kell lendülnie. Bíztató volt, ahogy meccs után nyilatkozott, mert egy józan és éretten gondolkodó karaktert láttam a képernyőn. Hajrá Bence!

A védelmünk ezúttal is stabil volt, és most kevesebb bizonytalansági faktor volt tapasztalható. Ha rám hallgat a stáb, Szujót erőltetném sztenderden, akár Pappal, akár Csonkával szemben. Vagy esetleg azért van hátrányban, mert a másik két spíler a kapura is veszélyes? Ki tudja?! Az azonban tragédia, hogy Csingert az utolsó utáni pillanatban egy szerencsétlen sérülés miatt hetekre elvesztettük. Nem tudom, hogy a DAC-nak mi a szándéka vele, de nálunk szerintem még évekig sokkal többet játszhatna, mint odaát, ahol – a jó példák ellenére – valamiért sokszor a süllyesztő a végállomás a fiatal reménységek számára.

Toma és Vitu most kicsit szürkébbek voltak, de a hasznosságuk megkérdőjelezhetetlen. Nekem továbbra is Borsos a nagy talány, aki elképesztő jó adottságokkal rendelkezik, volt jópár olyan megmozdulása akár a felkészülés alatt, akár a szezon legelején, hogy nem ellensége a labdának, az utóbbi időben mégis a birkózást helyezi a fókuszba. Nehéz elhinni, hogy ne érne oda jól a kapu elé, az aktuális ellenfél belső védőit ne tudná megverni egy az egyben, most mégis azt láttam a térfél közepén akar futóversenyt nyerni, a cselei meg roppant kis százalékban sikeresek. Azn előrejáték támogatása felemészti, miközben a befejezésekre egyszerűen nem marad sem ideje, sem ereje.

Lacza Alex. Nálam telitalálat, hogy a kezdőben kapott helyet. Bátor volt, néha szemtelen, volt egy egészen parádés támadó labdaszerzése a tizenhatos vonala előtt. Érdemes lesz használni őt, próbálgatni, mert azért az kijött, hogy ez most nem az NB III.

Csütörtökön, azaz ma este nyolckor sorsolás. Azt hittem, hogy lesz még idén egy kör, de nem. Ha úgy lett volna, most inkább egy könnyebben megoldható feladatot kértem volna Fortunától, mondjuk egy osztálytársunkat (Csaba, Budafok) itthon, aztán tavasszal jöhet a mélyvíz. De ha már így alakult, ide nekünk az oroszlánt is! Annyi finomítással, hogy a Mezőkövesd/Kisvárda párost hanyagoljuk, mert igazi futballélményt szeretnék, olyat, aminek van patinája és legalább arra kilencven vagy százhúsz percre ne a NER dohos illata terítse be a stadion levegőjét, mert annál még az Iparcsatorna iszapos bűze is ezerszer jobb.

*

ETO FC – Kecskeméti TE 1-0 (1-0)

zártkapuk mögött, vezette: Pintér (úgy, ahogy azt kell)

ETO: Fadgyas 3.5 – Kiss Ba. 3 (70’ Kovács K. 0), Szujó 3.5, Fodor 3, Csinger 4, Vincze 2.5 – Toma 3, Kiss Be. 4 (83’ Priskin 0), Vitális 3.5 (83’ Tuboly 0) – Borsos 2.5 (54’ Bacsa 2.5), Lacza 3. (70’ Kovács I. 0) Edző: Tímár Krisztián

KTE: Varga – Sági, Buna, Ryashko, Szabó A. (46’ Belényesi), Grünvald – Bodor (46’ Nagy), Vágó (46’ Szalai), Gréczi (46’ Szuhodovszki) – Đuranović (76’ Tóth), Szabó L. Edző: Szabó István

Gól: 39’ Kiss Be. 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt (23 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem rosszalkodását.]