A király meztelen

út a semmibe (fotó: saját)

A kisváros teljesen rendben volt. Igaz, mikor az ötödik körforgalmon is akadály nélkül hajtottunk át úgy, hogy se közel, se távol nem volt másik autó, felmerült bennem, hogy tán elég lett volna ide egy szimpla kereszteződés is, de nem ismerhetjük az összes település belső viszonyrendszerét, hogy ki kivel van, hogy a Jóskapista káeftéjének mennyire kellenek a megrendelések, hogy ebből aztán ebből a Jóskapista mennyit tud visszaosztani a Dezső bácsiéknak, akik aztán nem lesznek hálátlanok, ha odafönt kell egy kis segítség a minisztériumban.

A kultúrház teljesen rendben volt. Már messziről kiszúrtuk, mert kevés két és félszintes épületet lehetett látni a környéken, plusz a lebukó nap utolsó fényei kékesen világították meg a nemrég felszerelt napelemeket, amik gyakorlatilag teljesen eltakarták a cserepeket, mondta is a Marci, hogy milyen erős lehet a gerendázat, meg a födém, ha nem szakad le az egész, de mondtam neki, hogy a másik oldalon biztosan nincs semm, de erre a Marci csak annyit mondott, hogy biztos van, mert akkor meg oldalára fordulna a ház. A Marci nem statikus, így hülyeségeket beszél, az mindenesetre megnyugtató, hogy a templom tornya azért magasabb volt.

A parkoló teljesen rendben volt. Kapásból feltűnt, hogy tele van és indokolatlanul sok a terepjáró, meg az egyedi rendszámos SUV, ami az alföldön túlzás, mármint a négykerékmeghajtás, mert a BOSS-01 szerintem is rendben van, el is képzeltem magam egy tűzpiros Ferrariban, ahogy hajtok a bélabányai főúton, a padkán jobbra és balra borulnak az emberek, aztán nézegetnek az árokból riadtan, én meg kiordítok, hogy ott a járda, nem viccből építette az önkormányzat, mármint az önkormányzat pénzéből a Jóskapista káefté, nektek, parasztok, azok meg megbánó mosollyal visszaintegetnek, hogy igazam van és ők kérnek elnézést az okozott kellemetlenségért, nincs baj, bár lett egy kis karcolás a rendszámtáblámon, a NUMBER-1 u betűjén mintha feltűnt volna egy kacska ékezet, a kurva anyjukat. Milyen kár, hogy nem lehet azon a táblán hatnál több karakter.

Az előtér teljesen rendben volt. A metlachi burkolat azért szíven ütött, még szerencse, hogy a takarítóknak sikerült olyan alaposan felsuvickolni a nagy alkalomta, hogy márványabbnak tűnt a legdrágább márványnál, hátha még az izzókat is kicserélték volna valami LED-es cuccra, majd legközelebb, a kávégép is működött és végre lett egy külön szolgálati mosdó is a folyosó másik végén, nem ott, ahova a pórnép járt pisálni, mint tavaly, amikor a félig részeg vendégsereg állandóan összetévesztette az ajtókat és az egyik pirospozsgás helyi maki pont akkor lépett be, amikor a Marci dzsamiszkolta a polgármester feleségét, szigorúan romantikus célzattal, nem lett botrány, mert sikerült elmagyaráznunk neki, hogy ez igazából hatha jóga, amire ő bőszen bólogatni kezdett, fogalma sem volt miről beszélünk, de a dupla Napóleon konyak, amit belekönyörögtünk, végül eloszlatott minden félreértést.

indusztriális história (fotó: saját)

A színházterem teljesen rendben volt. Mondjuk kicsit erősnek neveztük a feliratot a kétszárnyas ajtón, nézd már!, színház, bazmeg!, bugyborgott föl Marci, úgy kellett lefognom, hogy ne mutasson szamárfület a csodálatos közönségnek, amelyik lelkesen sodródott befele, nem voltak számozott székek, ami azért komoly hiba, ha már aranyozottak a kilincsek, meg bársony feszül az üléseken, szaladtak a parasztok, hogy legyen jó helyük, mert a lejtést kicsit elmérték Jóskapistáék, amin ek következtében már a második sorból nem látszott rendesen a színpad, még akkor sem, ha azt megemelték volna mondjuk egy méterrel, igaz, akkor nem fért volna be egy normális díszlet, Júlia erkélye például, a modern felfogású rendezésre meg itt nem igazán vevők az emberek.

A színpad teljesen rendben volt. Dezső bácsiéknak sikerült a legjobb faanyagot beszerezni Románból, volt valami alapítványos kapcsolat, ilyen határon túli izé, néptáncos, hagyományőrzős, de leginkább a bebaszásról szóltak a cserekapcsolatok, meg a spontán swinger-partikról, bár ők ezt nem így mondták pontosan, hanem egyszerűen meghágtak mindenkit, akit csak tudtak, a rossznyelvek szerint Jóskapista volt a legnagyobb fasz, a szó eredeti értelmében, megérte, mert az a deszka még sosem nyikorgott, pedig játszott már rajta a Tatai művészúr, aki szűken másfél mázsa, de olyan a basszusa, hogy beszarsz.

A konferanszié teljesen rendben volt. Még taknyos kölyökként megnyerte az összes versmondóversenyt a járásban, a megyében, sőt egyszer az országoson is hatodik lett, mondta is neki a zsűriben Medgyasszay Kázmér, aki akkor a Krúdy Színház, a nagy Krúdy Színház, érted! vezető színészeként volt Tartuffe, Szvidrigaljov, meg tudom is én még kicsoda, nem is beszélve a filmes és tévés szerepeiről, szóval egy igazi sztár, hogy kisfiam, neked a színpadon a helyed, várlak a főiskolán, ha nem jössz, küldetek érted valakit, ilyen régivágású volt ez a Medgyasszay, de aztán végül ő nem volt ott a felvételin, a többieknek meg nem jött át a Karcsi átütő stílusa, túlzottan maníros, mondta Tótka Béla, a kevesebb néha több, tromfolt Hideg Apolka, Karcsi meg volt annyira büszke, hogy a főiskola környékére nem ment utána, fafaragó lett, imádta a kést megforgatni a puha fában, meg a keményben, elment még a körzeti rádióba bemondónak, de verset azt soha többé nem szavalt, csak megírt prózai szöveget konferált mély átéléssel.

Alfa Holdbázis (fotó: saját)

A kalap teljesen rendben volt. Mondtam is a Marcinak, hogy azt a sötétkék cilindert hozzuk most el, mert jobban fog érvényesülni és milyen igazam lett, a hivalkodó aranyozott hátteret hagyták fönt a díszítők, ami előtt, mint egy ébenfekete doboz trónolt a kalap, minden szem rá szegeződött, a világosítók is pompásan felkészültek, csodásan váltogatták a mélyhideg és a sikamlós meleg fényeket, a közönség készen állt arra, hogy világszámot lásson.

A nyulat azonban valamiért otthon hagytuk. Ez a malőr még sosem fordult elő korábban, pedig túl voltunk már legalább háromszáz fellépésen, igaz legalább száz különböző nyúllal, de istenemre egy alomból volt az összes, szép hófehér jószágok, amiket a jóisten is a szórakoztatóiparba szánt, megáldva őket a türelem és a jámborság olyan magas fokával, amilyen nincs is a világban, de most nem volt sehol az aktuális példány, hiába kereste a Marci a csomagtartó eldugott rejtekén is, csak egy félig elrágcsált répát talált, meg persze rengeteg nyúlbogyót, hogy szakadjon meg a Péter, így hívtuk, mindegyiket így hívtuk, csak kaptak egy sorszámot, ő volt a százkettes, egyértelműen meglépett, amikor a benzinkútnál kivettem a telefonomat, hogy felhívjam anyámat, akkor szökhetett meg, mondta Marci és láttam az arcán az őszinte bűnbánatot.

A közönség nem volt annyira bánatos, hogy végül a semmire vett jegyet. Megették az összes pogácsát, megitták az összes pezsgőt, s miután az asszonyok m ind hazamentek az ott maradottak legnagyobb örömére, hoztunk egy sztriptíztáncosnőt, egyenesen a megyeszékhelyről.

Akkor és ott úgy tűnt, hogy senkinek sem hiányzik Százkettes Péter, akit remélem elütött egy kamion az autópályán, mert a hűtlensége azért ne maradjon már büntetlenül.

*

Ha minket nem ver meg az ETO, akkor kit?

Ezt a kérdést a lelátón mögöttem ülő srác tette fel a vele meccset néző fiatalembernek a második félidő derekán, kettőnullás hazai vezetésnél és nem tudtam hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek, mert akkor már nagyobb téttel fogadtam volna arra, hogy kapunk még egy harmadikat, minthogy behozzuk a hátrányt, vagy ne adj isten, megfordítsuk az eredményt.

A másik fiatalembert egyébként Schindler Szabolcsnak hívták, aki átlagos drukkerként üldögélt a műanyagszéken, tök normálisan viselkedett, ami nálam azt jelenti ilyen szituációban, hogy nem ekézte a pályán lévőket és úgy általában azokat, akik most dolgozhatnak a magyarfociban, legyenek játékosok, trénerek vagy éppenséggel tulajdonosok. Azt a sarkos megjegyzését azért elcsíptem, ami szerint nagy urak a játékosok. Ennyit mondott nem többet a témáról.

enyhe mezőnyfölény (fotó: saját)

A lelátó népénél, n nem kell hatalmas tömegre gondolni, nem váltunk összesen háromszázan sem, volt respektünk, igaz ez a kvázi megbecsülés kábé arra korlátozódott, hogy sok nálunk a fiatal. A második félidő kezdetekor ennek ott volt jelentősége, hogy a szurkolók szerint a Budafok hatvan perc környékén elfogy és akkor megeheti őket a titánokkal telitűzdelt ETO.

Mivel már kettőt is aludhattunk az eseményekre, már mindenki tudja, hogy nem így lett. A problémahalmaz ott kezdődött, hogy a srácok fejben csúnyán fent maradtak a buszon, totál dekoncentráltan kóvályogtak az elején a gyepen. A bekapott gól volt a kicsúcsosodás. Gyűlölöm azokat az edzői nyilatkozatokat, miszerint egész héten a pontrúgásokra készültünk, erre mégis egy szögletből kaptuk a gólt, blablabla. Ugye van itt némi önellentmondás, de legalábbis egy beismerő vallomás arra vonatkozóan, hogy akkor mégis mekkora hatékonysággal zajlanak az edzések. Tímár ugyan nem szólt erről, ami derék, bár így is van bajom bőven az értékelésével, de arról később. Ettől függetlenül tisztelettel kérdezem, hogy mi egyébként miként modellezzük az ellenfél szögleteit? Ha a módszer egyébként rendben van, minden Pro Licenszes elvárásnak megfelel, akkor netán az emberanyagban van a hiba? Mindezt azért kérdem, mert ennél könnyebb gólt nehéz kapni, mint amit Fótyik bólintott.

Utána mintha csöppet megráztuk volna magunkat és a koncentrációméter is kettőt jelzett volna egy helyett, bár megjegyzem, hogy ötvenig van kiosztás a gépen. Nyilván nagyot fordult volna a világ, ha az a kapufa bement volna. Nem ment be.

Fordulást követően éreztem ugyan szándékát annak, hogy presszingeljünk, de a kísérlet nagyon halovány maradt. Olybá tűnt, hogy belül mindenki elkönyvelte, csak idő kérdése, hogy végre forduljon a kocka és megjöjjön az egyenlítés. Ahogy múltak a percek, én a hazaiak közlése alapján azt vártam, hogy mikor kezdenek a budafoki legények a fülükön át is levegőt venni, aminek következtében, mint kés a vajban kígyózunk át a védvonalaikon és lövöldözzük a gólokat.

Ehhez képest, az általam indokolatlanul és kontraproduktív módon lesajnált Horváth Olivér elszáguldott a tizenhatosig (lásd még: kés a vajban!), nem baszta el a beadást, mondjuk ez nem is az v olt, hanem egy élesen belőtt, begurított labda, amit az ötösön mindenki boldog együgyűséggel követett le, hogy aztán a hosszú érkező ellen vígan bevágja a hálóba. Az élő alapján ebben biza vastagon benne volt Fadgyas Tomi is, így már lett mérkőzést befolyásoló hibája, sajna. Mintha fáradna fejben, én adnék egy meccset Ruisz Barninak iziben, szerintem mindenkinek jót tenne. (Félspoiler: ma is Tomi fog védeni.)

Ez volt az a pillanat, amikor én föladtam és elkezdtem pozitív dolgokat keresni, hogy ne vigyen el túl mélyre a depresszió. A mester eszmélt és cserélt, a mi ezúttal kétségtelenül jó hatást tett a társaságra, csak nem elég jót.

Kokócska például most tudta a legtöbbet hozzátenni a játékhoz, ami egy parádés gólban csúcsosodott ki. Azért ez még mindig valahol az elfogadhatóhoz közeli szintet jelenti, nem valami extra teljesítményt. Fokoztuk a nyomást, hogy az átlagos sportújságíró kiüresített frázisával éljek ismét, csak éppen nem volt meg az a plusz, amit, ha belegondolok, eddig is csak nyomokban tartalmazott a játékunk, és még az a bizonyos nagy ziccer sem jött.

komoly érdeklődés (fotó: saját)

Tímár azt mondta, hogy az egy pontra rászolgáltunk, ami ha onnan nézem, hogy kiben volt meg a nagyobb minőség, még igaz is lehetne, de, ez nem műkorcsolya vagy toronyugrás, itt bizony számítanak a gólok.

És ebben nem tévedett a hazai hangosbemondó. Budafok: kettő, ETO: egy.

Lehet, hogy semmivel sem vagyunk előrébb mint egy évvel ezelőtt?

*

Budafoki MTE – ETO 2-1 (1-0)

288 néző, vezette: Kovács J. Zoltán (roppant nagyvonalúan)

Budafok: Gundel-Takács – Horgosi, Jagodics, Fótyik – Horváth, Soltész (90+2′ Vaszicsku), Adorján, Kovács D. (79′ Németh), Margitics (62′ Csonka) – Sós (62′ Szűcs), Beke (62′ Takács). Edző: Mátyus János

ETO: Fadgyas 2 – Kovács K. 2 (65′ Kiss Ba. 3.5), Szujó 2, Fodor 2, Papp 2, Benczenleitner 2.5 – Toma 3 (65′ Kovács I. 3.5), Kiss Be. 3, Vitális 3 – Priskin 2 (54′ Babati 2.5), Lacza 2. Edző: Tímár Krisztián

Gólok: 15′ Fótyik 1-0, 61′ Beke 2-0, 77′ Kovács I. 2-1

Kiállítás: 87′ Szujó (második sárga)

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt (23 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.