M. az éjszaka közepén felkelt és írt egy üzenetet R.-nek. Hiányzol. Először rakott a végére szívecskés emojit, de aztán törölte. Úgy érezte, hogy ezzel túlságosan kitárulkozik. Érdekes, hogy mennyire tisztán és logikusan gondolkodott, pedig pár perccel korábban még mélyen aludt. Azt álmodta, hogy valahol az erdő mélyén a barátaival táborozik. Éppen a sátrat igyekeznek felállítani, de nem sikerül, mert egyikük sem csinált még ilyet korábban, ráadásul kiderült, hogy egy csomó alkatrész nincs is a zsákban. Például a merevítő, ami nélkül lehetetlen a küldetés. Szemét bolt!, átkozódnak, aztán isznak valami erőset és röhögnek. Részegek. Elindulnak a vaksötétben egy vastagabb ágat keresni, hogy azzal pótolják a hiányzó darabot, de állandóan megbotlanak. Szanaszét mindenütt kivágott cserjék maradványai, amik erősen kapaszkodnak a földbe. Ordítva hemperegnek az avarban és nem hiszik el, ami velük történik. Zs. vinnyogni kezd, mert valami felhasította a nadrágját és érzi, amint a langyos vér lassan folyik a lábszárán. Egyszerre éles fény világítja meg az eget, amit ütemes durrogás hangja követ. Ijedten húzódnak egymáshoz és félve kémlelik a horizontot, vajon hol lehet a jelenség forrása? Menjünk haza, mondja S. szűkölve, bár ő is tudja, hogy ez most nem lehetséges. Fura nyelven kiabáló alakok bukkannak fel hirtelen a semmiből, és határozottan feléjük rohannak. A sötétségben csak kevéssé kivehető a kontúrjuk, ellenben a szemük valószínűtlenül sárgán izzik. Olyan, mintha egy elfuserált japán manga szereplői száguldanának, szinte a föld felett repülve. Nem kétséges, hogy közben lőnek is rájuk. M. maga alá csinál félelmében, de vélhetően a másik három is így járt. Amikor M. felriad, és érzékeli, hogy ez már nem a vadon, hanem a lepukkant albérlet, és a rozoga kempingágyon fekszik, máris a pizsamáját kezdi tapogatni és megkönnyebbülten konstatálja, hogy csak a képzeletében nézett szembe a saját félelemeivel. A valóság sokkal kisszerűbb. Furcsa, hogy nem is a haláltól félt főként, hanem attól, hogy a saját fekáliájában fetrengve ébred, mert az bár emberi, de mégis annyira szánalmas. R. jutott eszébe, aki egy hónapja elment Bilbaóba egy kutatás miatt és azóta nem jelentkezett. R., akit annyira szeret, hogy azóta ki sem lépett a házból, mert megfogadta, csak az első üzenete után mozdul csak ki. De R. nem írt és nem telefonált azóta sem. Lehet, hogy ezért vannak rémálmai? Hetente kétszer rendelt kaját, a futár csaj egyszer nála is aludt, mert ő volt az utolsó kuncsaft és már nem jártak a buszok, egyszerűbb volt így. Szóval nem azért, nem a szex miatt, hiszen ő csak és kizárólag R.-t szereti. A múltkor megmérte magát és kiderült, hogy kilenc kilót fogyott. Nem is ártott már, volt rajtam egy csomó felesleg, morfondírozott. Akkor már két napja nem aludt. Most azonban erőt vett magán és megírta. Hiányzol. Az az igazság, hogy a szívecskés emojin kívül más is volt eredetileg a szövegben. Hiányzol, nem tudok nélküled élni. Sőt! A NÉLKÜLED csupa nagybetűvel. M. hosszú percekig vacillált, aztán majdnem mindent kitörölt. Büszkeség, az is van a világon! Meg lehet, hogy közbejött valami. R. biológusnak tanult, kutatómérnök szeretett volna lenni. Ez a projekt valami egészen új felfedezés igazolását célozta, amibe a hadsereg is rengeteg pénzt tett. Az is lehet, hogy megtiltották a résztvevőknek, hogy nem érintkezhetnek senkivel, míg vége nem lesz a folyamatnak. M. egészen megnyugodott. Megbontotta az utolsó üveg Jägermeistert és kitöltött egy fél pohárral.

Kinyitotta a szoba ablakát és engedte, hogy a beáramló hideg levegő lehűtse a vörösben pompázó arcát. Egy húzásra ledöntötte az italt, aztán még az üvegből is ivott egy keveset. Azt hiszem, hogy ez a boldogság, gondolta. Ránézett a telefon kijelzőjére, amin még mindig kitartóan világított: Hiányzol. Miután rányomott a küldés gombra, azonnal tárcsázott. Halló! Szeretnék kérni egy borjúhúsos dönert! Igen, lehet benne csípős. Nem, hagyma nem! Elnézést, lehet egy plusz kérésem? Talán kicsit fura lesz. Azt szeretném, ha L. hozná ki. Megoldható? És ha lehet, a műszak végén jöjjön. A vonal végén zavart csönd támadt. Halló!, próbálkozott M. Hall engem? M. nem értette, mi történik. Igen, itt vagyok, felelte a hang, szomorúan. L. pár napja meghalt. Amikor a reggeli buszról leszállt, elütötte egy teherautó. Nem szenvedett.

Azt mondják, Bilbaóban különösen szép a naplemente.

*

Rossz előérzetem volt, mert napindításként a fészbúk azt a fotót dobta föl, ami pontosan három évvel ezelőtt készült a gyirmóti stadion lelátóján, emlékeim szerint a kezdés előtt pár perccel. Kondással az első felkészülési meccsünket vártam. Sokkal cudarabb hideg volt azon a szombat délelőttön, mint most, bezzeg régen milyen telek voltak!, hiába sütött akkor is a napocska rendületlenül. Aztán gólnélküli első félidőt követően 5-0-ra kaptunk ki tükörsimán és még csak nem is sejthettem, mit hoz vajon a holnap? Nos, hamarást lett új főnök a városházán, aki szerint a zöld csak akkor jó, ha egy ippon után csattan a váll a tatamin, vírussal elintézett bajnokság, de főképp a nagy semmi ígérete. Nihil és dögvész.

Most? Hagyjuk!

Ami egy csöppet megmelegítette a lelkemet, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból a hazaiak bevitték a centerbe a meccset. Köszi, köszi és köszi! Pedig a gyep, ha nem is volt tropa az előző két nap konstans eső után, azért lazább volt annál, hogy kedélyes játszadozást lehessen folytatni rajta. Olyan cipőt vegyen mindenki, hogy utána ne korcsolyázzon!, mondta meg a tutit az első félidő végén a fellépésre készülődő cserejátékosoknak később a mester, okosan. Csak ketten ballagtak bánatosan az öltöző felé ezután, feltételezem ők benézték a körülményeket előzetesen. Vagy tényleg korcsolyázásra készültek.

Ezzel le is lőttem azt a poént, hogy sikerült a kispadunk fölé pozícionálnom magam a nézőtéren. Szeretem egyébként azt a családias hangulatot, ami a gyirmóti placcot lengi körül. Árnyalja a képet és talán eltántorít pár keresztény családanyát, hogy felvezetőnek a BSW és Tankcsapda közös opusza üvöltött a hangszórókból. Bazmeg, bazmeg/Üzenem neked azt, hogy bazmeg, bazmeg. Megkérjük kedves szurkolóinkat, és az egyéb közreműködőket, hogy sportszerűen buzdítsák a csapatokat! Köszönjük!, mondta volna be egy képzeletbeli hang egy képzeletbeli világban egy képzeletbeli mikrofonba, Csányi Sanyi bácsi pedig elégedetten dőlt volna hátra a VIP-ben. Megcsináltuk, bazmeg! Nekem egyébként bejön a dalocska, imádom, ha pukkasztják a polgárt. FRemélem kinéz még a ciklusban egy Kossuth-díj Lukács Lacinak.

Valahol röhejes egyébként, hogy amennyiben bajnokit játszottunk volna, akkor, ha kelletlenül is, de pár sárgamellényes biztosan lézengett volna mindenütt, most meg nem volt sehol senki. Gyakorlatilag az összes létező kapu tárva-nyitva volt, így gond nélkül baktathattam a kapu mögött a délnyugati lelátóra. A kutya nem szólt hozzám, hogy hová mész kisöreg? Ha lett volna nálam dressz, beállok. Az utóbbit leszámítva, nem jobb ez így?

Nagy csodákat azért nem tudtam meg. A legtöbbet elhangzott szavak a ’tempó’, ’sprint’, ’tengely’ voltak, felharsant párszor az elismerő ’Ez az!’ vagy ’Bravó!’. Ha valami kevésbé tetsző dolog történt a pályán, azt Tímár inkább visszafogott tellegetéssel, esetleg csúnya nézéssel honorálta. Ha úgy vesszük, mi is nagyjából így működünk, amikor egymás között nyomjuk az Arénában, ezek szerint mindannyiunknak kinéz egy prolicenc. Azt meg kell mondanom, hogy én például Vinczével szigorúbban bántam volna és nem azért, mert szegény volt legközelebb a stábhoz. Maradjunk annyiban, ha nem kettőkor kezdtek volna, azt vélhetném, hogy kicsit később kelt, mint a többiek. Egy balbekk nagyon kéne a tavaszra.

A három belsővédős játéknak vélhetően annyi, kábé 4-3-3-mal álltunk föl. A védelem képességeinek határát különösebben nem feszegette a gyirmóti csapat. Akkor mondjuk sírtam, amikor Nagy Patrik ártatlan beívelését simán lekísérte mindenki szemmel, egészen a hosszú alsóig. Tudom, ez az egyik legkellemetlen szituáció, amit sosem tudsz megmagyarázni a drukkereknek: higgyétek el, kurva nehéz levédekezni. De ha egyet lépsz előre, nem lett volna meg?, jön a jogos replika. Ettől függetlenül, amiket nem tudok hova tenni, azok a kirúgásokkal kapcsolatos figuravariációk. Nekem a totális tanácstalanság jött le, amikor Ruisz letette a bogyót, Szujó és Fodor pedig tőle nagyjából tíz-tizenöt méterre, jobbra és balra az alapvonalnál várta, hogy mi lesz. Barni ezek után néha felrúgta a félpályáig Vincze fejét keresve. Egyértelmű, hogy nem a labdaszerzések utáni gyors ellencsapásokat gyakoroltuk szerdán. Ezt értse mindenki úgy, ahogy akarja.

Középen Kiss Máté egyszerű megoldásokkal operált, Toma Gyuri szántott, Kiss Bence pedig több alkalommal is rendesen rácsavarodott a bőrre. Néha nálam már jöhetett volna a passz, de ő vélhetően a jobbnál is jobb lehetőséget várja. Volt bolyan megoldása, amin látszik, hogy van szeme az ilyen szituk megtalálásához, egyszer például zseniálisan gurított Szendrei elé a tizenhatoson belül. Kár, hogy kicsit a kaputól elfele ment a labda, így kevéssé volt veszélyes a cucc, nem is lett belőle gól.

Ha már Szendrei. Mivel szinte egymás között voltunk, nem tudtam nem meghallani, hogy őt Szenyor néven szólítgatja mindenki. Kicsit félek, mi lesz, ha megjelenik a pályán majd Morínigo. Szenyor Szendrei egyébként harcolt rendesen, ez a talaj nem kimondottan volt a colosok barátja. Így Borsosnak sem sikerült túl sok hozzáadott értéket teremtenie támadásban. Ha jól értettem, a fellőtt labdákat első körben meg kellett volna tartania, aztán szépen lekészíteni. Majd legközelebb. Lacza ellenben ficánkolt, hozta a leszarommileszakkorismegcsinálom stílust, és nem mellesleg fejelt eg parádés gólt. A szünetben beállt új gyirmóti bekksor szerintem nem hitte el, hogy egyrészt pont őt találja meg a szöglet, másrészt, ha mégis, eredményesen be is fejezi az akciót. Tévedtek, megjárták, szép volt!

A hatvanadik perctől az ETO is komplett sort cserélt és mintha a 4-3-3-ból 4-4-2 lett volna. Volt is az elején egy kis pörgettyű, hamar jött a fentebb emlegetett gól. Utána azt gondoltam, megesszük őket reggelire. Több lehetősége is akadt a csapatnak, de azért olyan hűhanagy helyzetünk nem lett. Nekem tetszett Vingler agilitása, Kiss Balázs „harapása”, Tamás simán hozta a szintet balbunkóban, sőt, Tuboly odatette magát, egyszer kicsit túlzón is, el is fordítottam a fejem, de szerencsére nem történt károsodás, Keresztes tényleg nagyon gyors, bár meglepett, hogy a padról kellett szólni neki egy elrontott szögletünk után, hogy ugyan iszkoljon már vissza szélsebesen a helyére. Megtette, aztán okosan tisztázott.

„A meccs összképe alapján megérdemelten szereztünk pontot a városi rivális oroszlánbarlangjában, és kis szerencsével akár nyerhettünk is volna.” Ezt írná az a mesterséges intelligencia, ami a magyar sportújságírás közhelyein szocializálódott, plusz belé táplálták az összes klubhonlap egészséges elfogultságát a saját csapatuk iránt.

Egyébként meg így is volt.

*

Gyirmót FC – ETO FC 1-1 (1-0)

86 néző, vezette: Bognár

Gyirmót FC (I. félidő): Rusák – Szegi, Hudák, Polgár, Hajdú – Kovács D. – Mayer, Kovács M., Nagy, Medgyes – Erdei.

Gyirmót FC (II. félidő): Hársfalvi – Major, Csörgő, Lányi, Nagirnyi – Vass – Bagó, Berki, Király, Kichun – Simon.

ETO (61. percig): Ruisz – Kovács K., Fodor, Szujó, Vincze – Kiss M., Toma, Kiss Be. – Szendrei, Borsos (46’ Huszár), Lacza.

ETO (61. perctől): Kovácsik – Kiss Ba., Papp, Keresztes, Tamás – Tuboly, Vitális, Vingler, Óvári – Babati, Priskin.

Gólok: 43’ Nagy 1-0, 50’ Lacza 1-1

Jók: Fodor, Szujó, Toma, Lacza, Tamás, Keresztes, Vingler