Amikor az Édes Hármas egyik pillanatról a másikra bezárt, a folyók kiléptek medrükből és elsodortak mindent, ami az útjukba került. A várost elöntötte a szemeteskukák tartalma, elhagyott állati fekália lebegett a földszinti ablakok előtt a hullámok hátán, tisztes urak és hölgyek igyekeztek biztonságos magaslatot keresni a nyakig érő vízben, szűkölő kutyák kalimpáltak kétségbeesetten és reménytelenül. Teljesen eluralkodott a káosz, amit nyomban kihasználtak azok a kétes elemek, akik mindig csak a megfelelő pillanatra vártak. Nem jött váratlanul a katasztrófa, mármint az Édes Hármas végzete, napok óta rebesgették, hogy valami nem stimmel az engedélyekkel, ráadásul a másik hivatal is kiszállt, mert bejelentés érkezett, hogy a lejárt alapanyagokból készül az a sok remek sütemény és torta. A hír igaznak bizonyult, az ellenőrök borzalmas állapotokat találtak a csillogó kiszolgálóhely mögött a raktárban és a cukrászüzemben is. Fendrich úr mély undorral és öklendezve szedte össze a bizonyítékokat, gondosan, külön zacskókba gyűjtögette a fura színű héjas diót, a borzasztó bűzt árasztó tejkaramellt és a cukrot, ami mi tudja hány héttel korábban nézett úgy ki, ahogy egy cukornak ki kell néznie. Most inkább egy kis zsák barnarizsre hasonlított, és Fendrich úr el akarta felejteni, hogy kedden még boldogan majszolta odakint a fenséges franciakrémest, ami után picit fájt ugyan az epéje, s bár a fél éjszakát a vécén töltötte, ahová tíz percenként rohangált és ahol újabb és újabb adag véres széklet hagyta el a testét, ami némi aggodalomra adhatna okot, de az ő korában ez már bármi megtörténhet. Mondta is Horvay kisasszony legutóbb, hogy nem ártana egy komolyabb kivizsgálás, Béla. Miután Fendrich úr végzett a papírmunkával, majd mindenkit szép szavakkal, de határozottan arra kért, hogy hagyja el a helyiséget, de azonnal, ha kedves az élete, akkurátus mozdulattal bezárta az ajtót, aminek kulcsát sírva nyújtotta át neki Borcsa, a kézilány, akinek nem se ideje, se kedve nem volt a teljesen oktalan meneküléshez, nem úgy Gerber úrnak és drága feleségének, pedig egy élet munkáját kellett hátra hagyniuk, éppen elérték a Linzbe tartó vonatot. Az utolsó aktus a hatalmas betűkkel megírt papíros felragasztása volt az ajtóra: AZ ÜZLET HATÓSÁGI ELJÁRÁS MIATT BIZONYTALAN IDEIG ZÁRVA TART, AMIÉRT KÉRJÜK SZÍVES TÜRELMÜKET! A NÉPEGÉSZSÉGÜGY MINDIG AZ ÖNÖK SZOLGÁLATÁBAN ÁLL. Dátum, pecsét, aláírás. Amint Fendrich úr arany keze elengedte a ragasztószalagot és éppen elégedetten szemlélhette volna, milyen csodás arányérzékkel helyezte el a cirkalmas mintákkal feldíszített ajtón a hatóság szikár üzenetét, hatalmas robajjal indult meg az irdatlan víztömeg. Mintha a végítélet érkezett volna el hozzánk, mesélték többen is egymástól függetlenül, ami még a leginkább kétkedőket is meggyőzte arról, hogy tényleg minden úgy történt, ahogy. Fendrich úr a rézkilincsbe kapaszkodva egy szempillantás alatt számot vetett az egész életével, aminek sajátos elemeként újra kezdett hinni istenben, azzal az aprócska kiegészítéssel, hogy ez a belső meggyőződés akkor lesz tartós, ha megmenekül szorult helyzetéből. Borcsa sokkal inkább megváltásként élte meg a tajtékzó áradatot, mert amúgy is véget akart vetni az életének, így sokkal egyszerűbb lesz minden. Először egyébként az emberek azt hitték, hogy ami történik, csak merő káprázat, esetleg egy éber álom, talán a süteményekbe került valami, aminek nem kellett volna, vagy ha mégis, sokkal inkább a mámornak kellett volna eljönnie, mint a rettegésnek. Nem kellett azonban sok időnek eltelnie, hogy mindenki számára világossá váljék, itt a vég. A pánik elkerülhetetlen volt, a menekülés útjai ráadásul kizárólag egy alternatív valóságban léteztek. A város pusztulása idő kérdése volt, csak azt nem értette senki, hogy ez miért éppen az Édes Hármas bezárása miatt következik be, amikor annyi bűn és aljasság adhatott volna erre okot korábban.

Milyen hatalom döntött erről a forgatókönyvről és főként miért? Az értelmetlen polemizálásnak egy kis csónak, sőt inkább egy lélekvesztő felbukkanása vetett véget, aminek fedélzetén Jenőfi úr pózolt alig leplezett kárörömmel az arcán és erős evezőcsapásokkal igyekezett az Édes Hármas bejáratához, aminek üvegtábláit már szinte betörte a víz. Az utolsó erejével kapaszkodó Fendrich úr mellé érve, aki éppen a száznyolcvankettedik miatyánkot morzsolta el töretlen hittel, a kabátja belső zsebéből egy gyűrött iratot vett elő, amit fennhangon fel is olvasott. A szöveg nagyjából arról szólt, hogy haladéktalanul átveszi az Édes Hármas működtetését, amihez a szükséges engedélyek rendelkezésére állnak, ezért kéri a hivatal jelenlévő munkatársát, hogy nyissa ki neki az ajtót. Fendrich úr bárgyú tekintettel nézett rá és azt próbálta elmagyarázni, hogy bizony a kulcs valahol a járdán lehet, ami most körülbelül másfélméterrel a vízszint alatt lehet, majd ugyanazzal a lendülettel sok sikert kívánt a merüléshez. Jenőfi értette ugyan a tréfát, de nem igazán szerette, ezért először Fendrich orrát verte be egy jólirányzott balhoroggal, majd az üvegajtót is hasonló módon intézte el. Amikor óvatosan, az üvegszilánkokat gondosan kikerülve benyúlt az ajtón és egy határozott mozdulattal kinyitotta azt, az égen szálló madarak hirtelen irányt változtattak, a nap járása megfordult, valahonnan fanfárok hangja szólt, de lehet, hogy ez szimpla hallucináció, majd a víz ahogy jött, vissza is húzódott a medrébe. A csoda nem lett volna teljes, ha az emberek nem úgy folytatták volna napjukat, mintha mi sem történt volna, példának okáért a ruhájukból nemhogy csöpögött a víz, hanem a szoknyák és nadrágok vasalása éppen olyan volt, mintha most léptek volna ki egy erre szakosodott szalonból, és most a tökéletesre belőtt frizurákról ne is beszéljünk. Fendrich úr feltápászkodott a földről, a kulcs éppen ott hevert előtte, azt udvariasan odaadta Jenőfinek, elnézést kért és máris a cukrászüzem felé vette az irányt. Hová, hová?, érdeklődött Jenőfi kissé bizalmatlanul. Csak a kötelező rutinmunka, nyugtatta Fendrich úr, s már bent is volt a patyolattiszta helyiségben, ahol a polcokon szépen sorakoztak a hibátlan hozzávalók. Ez igen, csettintett Fendrich úr, nem akarok túlságosan tolakodó lenni, de van egy szabad asztaluk? Önnek mindig lesz. Mit parancsol? Csak egy franciakrémest. Jenőfi intett Borcsának, aki üdébb volt, mint valaha, és aki őszintén örült, hogy nem lépett idejekorán nászra a halállal. A ragyogó tányéron ínycsiklandó illatok közepette ott díszelgett egy csodás franciakrémes, festeni sem lehetett szebbet. Fendrich úr elegáns mozdulattal kihasított egy darabot a villájával majd lassan a szájához emelte a falatot. Imádta fenntartani a feszültséget és mivel nagyon jól látta, hogy Jenőfi kíváncsi tekintettel figyeli, egy kicsit még bosszantotta is. Pár másodpercig még húzta az időt, de aztán nem akart kegyetlen lenni, ezért bekapta a krémest. Először a szemei kerekedtek el, utána fújtatni kezdett, végül úgy ordított mint egy eszelős. Mi ez a szar? Meg akar engem mérgezni, Jenőfi? Amaz csak kapkodta a levegőt, mint egy fuldokló, akit éppen kimentettek a háborgó tengerből. Maga is látta, hogy a körülmények milyenek, hogy az alapanyagok milyenek, hogy a munkatársak milyenek. Azt meg csak én tudom, hogy mennyi munka van ebben az egyetlen süteményben. Inkább hálásnak kéne lennie, hiszen a várost is megmentettem a vízözöntől. Meglehet, pihegte Fendrich úr, aki éppen túl volt egy liter víz legurításán, de ez a franciakrémes e-h-e-t-e-t-l-e-n! Nem ezt vártam magától, Fendrich úr!, puffogott Jenőfi, meg maguktól sem, mutatott körbe az összes jelenlevőre, pedig ők nem is csináltak semmit.

Roppant tanulságos sajtótájékoztatón vagyok túl, aminek minden túlzás nélkül még mindig a hatása alatt vagyok. Tudnotok kell, hogy bár már jártam a klubházban pár eseményen, de ilyen, kimondottan a sajtó képviselőinek szóló rendezvényen, ami kizárólag a futballcsapat közeljövőjéről szól, még egyszer sem. Most sem voltam a meghívottak között, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem vagyok bejegyzett sajtótermék, illetve az új éra képviselőivel nincs nagyon kontaktom. Az eredeti szándék szerint azért küldtem a klubnak egy levelet, hogy megtudakoljam, vajon lesz-e szurkolói ankét, hiszen az a drukkerek valós és legitim terepe, és ha esetleg nem, akkor van-e lehetőség részt venni a nagyok dolgában. Meglepetésemre igenlő válasz érkezett, azaz kaptam regisztrációt, ami mindenképpen pozitív fejlemény. Ezúton is köszönöm.

A tájékoztatón elhangzottakról részletes beszámolót nem írok, mert azt igaz különböző mélységben, de elég jól megírták itt, meg itt, meg itt, plusz egy videó itt. Ezért elsősorban a benyomásaimra fókuszálnék.

Volt előzetes infóm arról, hogy Világi úr is tiszteletét teszi a rendezvényen, de ezt csak akkor gondoltam komolynak, amikor láttam a névtábláját a fő asztalon, és akkor hittem el, amikor belépett az ajtón. A többi potentát közvetlen volt, Priska és a szárnyai alatt mozgó Keresztes Krisztián le is kezelt velünk, ugyanakkor Világi úr inkább tűnt gondterheltnek. Megjegyzem, hogy szépen leültették egymás mellé az új fiúkat, azaz Keresztes mellett Szendrei Ákost, Csontos Dominikot és paraguayi emberünket, Nicolás Morínigót, csak éppen arra nem került sor, hogy bemutassák őket a fényes közönségnek. Nekem olybá tűnt, hogy ez az udvariasság szabályai mellett azért sem lett volna haszontalan, mert nem mindenki tudta, hogy ki kivel van. Aki kint volt mindhárom megnézhető edzőmeccsen, annak ez persze nem okozott problémát. Khhmm.

A kötelező elemként elhangzott speechekben nem volt sok nóvum. Tóth Miklós azt fejtegette, hogy ő úgy általában pozitívan gondolkodik, és az eddig megismert stratégia, az itt dolgozók elszántsága valamint a csapatban rejlő potenciál miatt ez az attitűd teljesen legitim. A mester arról beszélt, hogy nyugodt körülmények között átbeszélték az ősz tanulságait, mindenki tisztában vele, hogy miben hibázott, így nagy elszántsággal és fókuszáltan készültek a tavaszra. Priska szerint az öltözőben rendben van, rendben lesz, menni fognak mint a gép.

Világi úr kicsit hosszabb gondolatmenete során elmondta, hogy a „hatalomátvételt” követően jöhetett a körülmények teljeskörű felmérése, legyen szó a szervezetről, az akadémiáról, vagy az infrastruktúráról, majd indulhatott az átalakítás, az ő elképzeléseikre szabás, etc. Nekem itt az volt egy picit fura, hogy akként beszélt, mintha egy komplett romhalmazt kellett volna átvenniük (kicsit én is túlzok), így nagyjából most vannak a 0. állapotban. Az első csapat esetében a terveknek és a filozófiának megfelelően a fiatalok folyamatos beépítése a prioritás, mert abban hisznek, hogy az állandó játéklehetőség, a játékpercek növelése az, ami a fejlődés záloga. Ennek természetesen megvannak a hátulütői, mert a fiatalok a tapasztalatlanságukból kifolyólag kiegyensúlyozatlanok, így a csapat teljesítménye is hullámzó, de az a siker útja. „Most van egy jó és fiatal, de tapasztalatlan csapatunk, ugyanakkor a következő szezonban lesz egy jó és fiatal, valamint tapasztalt csapatunk.” Nagyjából ez a lényeg.

Én Világi úrnak azt a kérdést tettem föl, hogy feltételezem, egy évvel ezelőtt volt egy elképzelése arról, hol fogunk tartani egy esztendő múlva, és ehhez képest mit gondol: most hol állunk, legyen szó akár a szervezetről, akár az első csapatról? A válasz felvezetése őszintén meglepett, hiszen azt felelte, hogy előrébb. Nem vette külön az egységeket, ahogy én, inkább álktalánosságban beszélt, nem feledve, hogy az egyes területek fejlettségi szintje eltérő. Megmondom nektek a frankót, én a leírásokkal ellentétben nem gondolom, hogy a tizedik hely neki oké, és az is kicsit más kontextusban hangzott el, hogy lehettünk volna utolsók is, ehhez képest a tizedik pozíció már-már fasza. Ebben a blokkban megint szó esett úgy általában a fiatalok kitüntetett szerepeltetéséről, például arról a friss felmérésről, hogy nálunk kiemelten magas volt a fiatalpercek száma, meg arról is, hogy a keret fele akadémista. Ez nekem nem jön össze, de ez legyen a legnagyobb baj. Ami biztos, hogy a tulajdonos most egyértelműen arról nyilatkozott: a megkezdett út helyes, az eredmények (itt most nem a helyezésre gondolt a költő) is ezt igazolják, hogy mikor érik be a gyümölcs, az idő kérdése, de a befektetett munkának egyszerűen meg kell térülnie. Nem ejtett szót arról, hogy a megcélzott feljutás elérése érdekében valamikor a homályos jövőben várhatók-e rutinos, mondjuk értelmezhető NB I-es közelmúlttal(!) rendelkező érkezők.

Számomra neuralgikus pont volt még, hogy a későbbi kérdezz-felelek egyik pontján meglepően dehonesztáló módon szólt úgy általában a győri szurkolókról, sőt magáról a városról is, miszerint lenne dolgunk bőven azzal kapcsolatban, hogy meónnyier fontos Győrnek ez a csapat. Ha gonosz vagyok és sarkítom a mondandóját, szerinte mi nem szeretjük eléggé a klubot, a csapatot, mert a nehezebb időkben nem állunk ki mellette, és alkalomadtán még kvázi ellene is fordulunk. Szerintem neki két szívfájdalma van. Egyrészt kevesen vagyunk a lelátón, ami kétségtelenül igaz, bár nem értem, miért is lennének többen, ha a látvány minősége finoman szólva is kétséges, az meg egyébként téves helyzetértékelés a részéről, hogy a lelátó körülményei tartanak vissza sokakat. Túrót. A másik probléma, hogy vannak negatív kommentárok. Igen, valóban, különböző vérmérsékletűek, mert a drukkerek már csak ilyenek, különös tekintettel arra, ha nem úgy jönnek az eredmények, ahogy szeretnék. Vannak durvábbak is, ami nem feltétlenül helyes. De! Ez egyáltalán nem jelenti az elfordulást, sokkal inkább az érted haragszom, nem ellened motivál sokakat. Az inga úgy leng ki, ahogy a csapat teljesítménye mozog. Biztos vagyok benne például, ha jó szériában leszünk majd, Gyirmóton megesszük a komplett stadiont a tavasszal. Amit még érzek és ebben lehet, hogy tévedek: Világi úr túlságosan a szívére veszi, hogy az erőfeszítései ellenére nem kapja meg azt a megbecsülést, amit elvárna. Az élet sokszor igazságtalan.

A hivatalos rész után volt szerencsém pár háttérbeszélgetést is folytatni.

Ebből kiderült, hogy jelen helyzetben marhára szűk a becserkészhető futballisták köre, komoly korlátot jelent az erre fordítható pénz mennyisége, gondoljon itt mindenki arra, amire akar. Hamarosan indulna egy a stadiont érintő rekonstrukció, aminek csak a tervezési költsége lesz cca, 150 milla. Fájdalom, de ez egyelőre biztosan nem érinti azt a részt, ahol mi mezei szurkolók tanyázunk, azaz a nyugati lelátót. Nem akarok parasztlázadást, így a részletek nyilvánosságra hozásáét a klub illetékeseire bízom. Legyen elég annyi, kedvezményezett lesz a VIP és skybox világa valamint a vendégszurkolók is kikerülhetnek a kis ketrecükből. Hurrá! Annyit megjegyeztem, hogy tán pár kényelmi szolgáltatást a jobbágyok oldalán sem ártana megújítani (pl. a pocsék hangosítással kezdhetnének valamit).

Igyekeztem szót emelni azért, hogy a kommunikáció szintjén emeljenek már, ha nem akkor teher. Bátran lehet több lépcsőt is, mert jeleztem, hogy akár a honlap, akár az FB oldal tartalmainál bőven tapasztalható visszaesés. Értik, tudják, igyekeznek. Meglátjuk.

Általában azt tapasztaltam, hogy van készség a nyitottságra, példának okáért nem csak mondjuk a blog lehet kivételezett, ha megbeszélésre kerülne sor a klub és a szurkolók között, ami igazán üdvös lenne, hiszen sokan és sokfélék vagyunk.

Hogy eredményes csapatunk mikor lesz, azt ne kérdezzétek. Majd valamikor. Világi úrnak határozott víziója van a futballról, nehezen hiszem, hogy ettől el lehetne tántorítani, mi meg csak győzzük kivárni a sikereket. Van más lehetőségünk?

Tanulságos másfél órát töltöttem a klubházban az már biztos. Pogácsát nem ettem, mert van bennem tartás, de egy bubisvíz azért lecsúszott.

Hajrá ETO!