Már megint nem értem, hogy mi van, már megint magyarázkodom, már megint szarul érzem magam. Kérem szépen én nem csináltam semmi rosszat. Ez biztos. Közben meg azt kérik számon rajtam, hogy nem csináltam semmit. Pedig csinálhattam is volna, ahelyett, hogy bosszankodok, ne adj’ isten követelőzök. Hálás is lehetnék, de azt talán erős lenne kérni direktben, bár ki tudja, mi jöhet még.

Most is mi van? Olvasok egy szöveget, amit próbálok értelmezni, ízlelgetem a szavakat, amikből gondosan összerakott mondatok születnek, mint egy lombikban, amibe beleraknak ezt, aztán beleraknak azt és a végén azt mondják, hogy tessék, fogyaszd egészséggel, te pedig megiszod, hmmm, ez finom, mondod, majd elvágod magad, mert a méreg csak később hat. Hoppá! Valamit elmértünk! Igazából jót akartunk, de az a fránya recept, talán összeragadt két oldal, vagy mi a szösz? És nem te vagy az egyetlen áldozat, mert ha nem is sokan, de többen állunk a sorban.

És mire elkészül a hely, amiről beszélnek, amit egyszer majd tényleg felépítenek, és ahol majd tényleg ihatnánk együtt a hibáktól megtisztított a főzetet, boldogan, egymás nyakába borulva, már nem lesz senki közülünk, mert megöltek minket, csupa jóindulatból. Hát igen, nem volt elég erős és ellenálló a szervezetünk, plusz a hitünk is ingatagnak bizonyult, így nem lehet a Paradicsomba jutni, ezt már a könyv is megírta, más összefüggésben.

Majd lesznek mások helyettünk, akik ugyan nem ismerik az eredettörténetet, de kit érdekel, sőt jobb is így, mert majd nem a lényegre figyelnek, hanem beszippantja őket a külső csillogás, és épp elég, hogy vannak. És még az is lehet, hogy sokan lesznek, mert divat lesz az egész, talmi, esetleg egy állomás valami máshoz, aminek már végképp semmi köze az egészhez.

A rossz hír, már akinek, hogy a zombik léteznek, bármilyen furcsának tűnik, és lázadnak is ha kell, márpedig az ő haragjukat jobb elkerülni, ha valakinek kedves az élete, mert nem lesz könyörület, ráadásul ott támadnak, ahol a legjobban fáj, nem, nem a fizikai megsemmisítés a céljuk, hanem a lelkiismeret felébresztése. Hahh! Még a hideg is kirázott.

Érdemes megkockáztatni?

*

Pár alapvető dologra szeretném felhívni a figyelmét azoknak, akik szeretnek egy csöppet mélyebbre ásni.

A dunaszerdahelyi DAC nem a város csapata. Mármint a város csapata, ha a lokációt nézzük, de annál sokkal több. Hogy ez jó-e így, illetve ez a helyzet organikusan fejlődött ilyenné, esetleg mesterségesen is belenyúltak kezek, azt nem tisztem eldönteni, egyszerűen azért, mert nem ismerem a komplett klubtörténetet, de nagyon szívesen meghallgatnám azokat a drukkereket, akiknek mondjuk 30-40-50, vagy akár 60 évvel ezelőtt is a szívük csücske volt a csapat, hogy mit gondolnak a jelen helyzetről.

Ha ez a kiindulási alapunk, akkor egész egyszerűen nem lehet összehasonlítani az ottan érdeklődést azzal, ami az ETO-t körülveszi. Mert amíg egy DAC-meccsen egymást ölelgeti párás szemmel az a fradista és az az újpesti szimpatizáns, akik egyébként betondarabbal csapnák agyon egymást a normál hétköznapokon, az ETO-ért nem szorít más, csak akinek egy csapat van csak Nyugaton. Innentől kezdve a nézőszámok méricskélése nettó baromság. Szimpla köldöknézegetés, különösebb hozzáadott érték nélkül.

Találtam egy adatsort, ami a DAC hazai mérkőzéseinek átlagnézőszámát veti össze az 1985/86-os, még a csehszlovák bajnokságban játszott idénytől kezdődően egészen 2012-ig, azokban az években, amikor a klub az első ligában játszott. Összesen tizennyolc szezonról beszélünk. Az utolsó, 2011/12-es bajnokság kiválasztása kicsit önkényesnek tetszik, de mégis szimbolikus, mert kieséssel zárult és utána évekig maradt is az alsóbb liga. A legújabb időket meg azért nem érdemes figyelni, mert ott már totál torzulnak az adatok a külső körülmények miatt.

(Az 1993/94-es szezon volt az első önálló szlovák bajnoki kiírás, azokat vastagbetűvel emelem ki.)

Nézzük először a számokat csökkenő sorrendben! (A végén zárójelben, hogy milyen helyezéssel zárt a csapat és hány fős volt a bajnokság.)

1986/87   8.265 néző (4./16)

1987/88   7.447 (3./16)

1985/86   7.297 (11.16)

1988/89   6.180 (6./16)

1990/91   5.536 (4./16)

1989/90   4.988 (14./16)

2008/09   4.779 (9./12)

1992/93   4.701 (4./16)

1991/92   4.355 (9./16)

2009/10   3.210 (10./12)

2010/11   3.173 (9./12)

1993/94   3.017 (3./12, majd a felsőházban 3./6)

1996/97   2.281 (14./16)

1994/95   2.003 (5./12, majd a felsőházban 4./6)

1997/98   1.816 (16./16) – kiesés

1995/96   1.770 (10./12, majd az alsóházban 4./6, összeségében 10./12)

1999/00   1.674 (14./16) – kiesés

2011/12   1.527 (12./12) – kiesés

Hogy számomra mit üzennek a számok? Például azt, hogy még Dunaszerdahelyen is van jelentősége annak, hogy miként teljesít a csapat.

Annak valószínűleg társadalmi, gazdasági okai vannak, hogy a lista élén a bársonyos forradalom előtti, a szocializmus összedőlését megelőző, még a „boldog” csehszlovák korban lejátszott idények szerepelnek. Ahogy megyünk előre az időben, úgy általában csökkennek a nézőszámok, amit magyaráz, hogy sok más is elviszi a fókuszt.

Az azonban tagadhatatlan, hogyha szar a csapat nem megy ki annyi ember. Lehet a valóságot hajlítgatni, de ez a világ minden országában így van.

2012-ben három fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a DAC alázuhan. A következő ellenfél a pozsonyi Slovan volt odahaza, 877 néző előtt. Döbbenetesen alacsony szám. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a szezonnyitón 4.926-an szorongtak a lelátón a Nagyszombat ellen, a különbség még szembe tűnőbb.

Az igazi drukker kétségtelenül kitart minden körülmény között. De vajon mi az a szám, mi az lélektani határ, ami már bántóan kevés? Nem hinném, hogy a mostanában az ETO stadionba kizarándokoló 4-500 ember miatt már meg kell sértődni.

De ez csak egy vélemény.

*

Bőven van teendő Győrben ez nem vitás, de az apátia okainak vizsgálata nélkül ez nem fog menni. Főleg kapufa, ha az odaát alkalmazok technikákat akarja valaki egy az egyben implantálni.

Az igaz szurkoló esőben, hóban, fagyban, sárban kitart, a nehéz időkben is ott áll a csapat mellett. Feltételezem, hogy ez részben azt jelenti, hogy fizikai valójában is jelen van, nézi a meccset akár itthon, akár idegenben, de ezen túl, még csak kritikát sem fogalmaz meg, hanem adottságnak tekint mindent, elfogadja a dolgokat, ahogy van. Ez is egy szemlélet, ami szerintem téves. Természetes, hogy mindig az szeretne korlátlan nyugalmat, aki fölül van, aki irányít, aki szerint jó az irány. De a vakság legbiztosabb jele és ez előbb vagy utóbb bukást eredményez, ha nem hallgatjuk meg az ellenvéleményeket. Megengedem, még azokat is, amik nem túlzók, vagy nem igazak. Aztán lehet szépen szelektálni. Ami viszont tilos, elvitatni a másiktól, hogy jót akar, és hogy nem ugyanaz a cél hajtja.

Én sem gondolom, hogy a klubhoz köthető emberek motivációja valami eredendően gonosz. Senki sem hülye. Az már más kérdés, hogy mi a cél és ebből mi artikulálódik felénk, illetve mit fabulálunk mi, információk híján.

Az összekapaszkodás fontos, de ehhez alap, hogy partnernek tekintsük egymást.

Van itt baj elég, hiszen a példának okáért holnap egy deklaráltan Honvéd-drukker személy kap díszpolgári címet a városban. Hát mi ez, ha nem skandallum, barátaim?

Már csak ezért sem kéne gyilkolnunk egymást.

Hajrá ETO!