– Megpróbálod? – kérdezte Szüszifosz, ahogy ott feküdtek egy laposabb sziklára terített vászondarabon, a hegy lábánál. Veszettül tűzött a nap, a kő szinte még így, a vastag anyagon keresztül is égette a hátukat, de nem foglalkoztak vele. Tágra nyílt szemmel néztek fölfelé, mintha megbabonázta volna mindkettőjüket a vörösen pulzáló korong.

– Naná! – lelkesedett Ikarosz, s máris talpra ugrott. Csak most látszott, hogy a karja és a lába is telis tele volt csúnya horzsolásokkal, amikből még mindig szivárgott a vér. Az első lendületet követően meg is tántorodott, de erőt vett magán és gyorsan kiegyenesedett. – Jól vagyok. – mondta, de nem volt túl meggyőző.

Szüszifosz is felállt és határozott léptekkel elindult egy hasadék felé, amit a biztonság kedvéért lombos faágakkal fedett el. Nem merte még akkor sem szabadon hagyni féltett kincsét, amikor látótávolságon belül maradt, annyira félt, hogy valaki meglovasítja. Pedig élő embernek esélye sem volt megmozdítani az óriási követ, hiába volt tökéletes gömb formája és csak gurítani kellett. No de a súlya kilenc ökörével ért föl, s ha nem volt szerencsés az első mozdulat, az indításé, könnyen maga alá gyűrte a vakmerő vállalkozót. Voltak páran, akiket maga alá temetett, s szinte semmi nem maradt belőlük.

– Na gyere, megmutatom.

Ikarosz hosszan méricskélte a golyóbist. Hunyorogva igyekezett megtalálni a legbiztosabb pontját, aztán mindenféle araszokkal keresett valamit, amit igazából ő sem tudott, hogy micsoda. Miután látszólag elkészült, egyszerre krákogva és sóhajtozva tett bemelegítő és nyújtó mozdulatokat, miközben ömlött a fejéről és az egész testéről az izzadtság.

– A lényeg az első pillanat. – magyarázta neki Szüszifosz. – Ha sikerül a lendületet eltalálni, nagyobb baj már nem lehet. Nem tudom, neked hogyan kényelmesebb, de lehet szemből a karoddal és a mellkasoddal nekiveselkedni vagy csinálhatod úgy is, hogy a hátaddal tolod. A lényeg az első pillanat és a lendület!

– Értem. – felelte határozottan Ikarosz és ez tényleg így volt, még ha a kezdeti magabiztossága kicsit kezdett elillanni.

Szüszifosz óvatosan a hegy lábához gurította a golyót, amitől szinte megremegett a föld és a nem túl távoli tenger hullámai is magasabbra csaptak. Egy ék szerű kővel kitámasztotta, nehogy visszaguruljon a lankán. Amikor biztonságos lett a helyzet, Ikaroszhoz fordult és hosszan a szemébe nézett.

– Kérhetek én is valamit?

Ikarosz mosolygott, tudta, hogy el fog jönni ez a perc is.

– Ott van az olajfa mellett. – mondta. – Találsz egy közepesen nagy tégelyt is, abban van a viasz. Hűs víz veszi körbe, pont jó az állaga.

Szüszifosz felpróbálta a gondos kezek által összeeszkábált, faágakból készült szerkezetet, amit különböző madarak tollaival fedtek be. Pár helyen ugyan apró lyukak tátongtak, de a tégely mellett egy tarisznyában talált még frissen tépett tollakat.

– Mintha rád öntötték volna. – szólt elégedetten Ikarosz. – Amikor fent leszel azon a kiugró szirten, ott, az utolsó pillanatban tapaszd be a hézagokat! Tegyél bőven viaszt, minél vastagabban kened, annál jobban tart majd.

– Induljunk el egyszerre! – javasolta Szüszifosz. – Felmegyek és hármat füttyentek, mielőtt ugrok. Akkor gyürkőzz neki te is!

Összeölelkeztek, aztán ittak két kupával abból az almaborból, aminek olyan borzalmas volt az íze, mintha egy pocsolyába rothadt gyümölcsöket dobált volna valaki tréfából, majd palackba töltötte és eladta dalmát különlegességnek, amit csak a királyok fogyaszthattak, de csak a koronázásuk estéjén, ezt az egy flaska leesett egy szekérről és most csak tíz drachma. Ha az ízlelőbimbókra nem is volt jó hatással, adott bőven hamis bátorságot, valamint az erő és az ügyesség látszatát. Szüszifosz kecses zergeként szökellt a meredek sziklafalon, míg Ikarosz üvöltve, mint egy vad oroszlán ragadta meg a golyót és várta a jelet.

Éles fütty harsant, ami betöltötte az egész teret. Aztán még egy és még egy. Ikarosz nekiveselkedett és boldogan tapasztalta, hogy megmozdul az a hegyomlásnyi kő és elindul fölfelé. Én irányítok villant át az agyán, de aztán hirtelen sötétség és csend lett. Pontosabban először egy egetverő roppanás, de azt ő már nem érezte, mert a másodperc töredéke alatt lapította szét a kőgolyó, ami akadály nélkül és feltartóztathatatlanul gurult valahová a messzeségbe. A széttrancsírozott testre tompa puffanással érkezett Szüszifosz a magasból, s már nem élt, mikor még mindig ropogtak a faszerkezet kicsiny darabkái.

A kanyargó vérfolyam óvatosan ölelte körbe az almaboros üveget, amin szépen csillant meg a nap szűnni nem akaró fénye.

*

A hírek szerint Antonio Muñoz a következő szezonra is marad. Mivel a forrás maga Köteles László sportigazgató, muszáj komolyan venni a Kisalföld értesülését.

Nem vagyok szakértő, csupán egy reménytelenül romantikus drukker. Nincs a birtokomban az összes létező információ, főleg azóta, hogy már nem érem el az InStat teljeskörű adatbázisát, így kizárólag a szememmel tájékozódom, amit aztán az agyam dolgoz fel kisebb-nagyobb sikerrel.

Most olybá tűnik, hogy az elmúlt szűk másfél hónapban megviccelt a tér-idő kontinuum és igazából a Nap forog a Föld körül.

Nem dugom homokba a fejem, ráadásul őszintén hiszek az egy életen át tartó tanulás folyamatában, ezért mai napon csinálok egy tabula rasát, és az alapoktól kezdve probálom ismét megérteni a futball, mint sport lényegét, mert úgy tűnik, eddig súlyos tévedésben voltam.

Abban meg csak reménykedem, hogy utam végén lesz még ETO, amit szerethetek.