– Hiszen ez kék.

– Sötétzöld.

– Szürkéskék.

– Zöldes szürke.

– Legyen, de nincs rajta dísz.

– Itt van egy. Itt meg még egy. Meg még egy.

– Ezek papírgalacsinok.

– De színesek. Én festettem őket.

– Feketék.

– Az nem szín?

– Végül is az. Csak kicsit gyászos.

– Vannak helyek, ahol fehérben gyászolnak.

– Vannak helyek, ahol fontos a tradíció.

– Maradiság.

– Tisztelet. Anyám jöhet?

– Nem.

– Feri bácsi meg igen?

– Igen.

– Miért?

– Tudod jól. Ne kezdjük újra!

– Nem értelek.

– Anyád küldhet lapot.

– Becsomagoltam az ajándékodat.

– Mondtam, hogy nem kell.

– De hiszen…

– Nem vitatkozom.

– Akkor én sem kapok?

– Nem.

– Azért boldog Karácsonyt, Életem!

– Neked is, Drágám!

*

60, 40, 10.

Az ETO 2023-ban tripla évfordulót ünnepelhet, hiszen az eddig megszerzett négy bajnoki címünkből hármat is kerek évvel ezelőtt ünnepelhettünk. A klub számára ez hatalmas lehetőség, hiszen az elmúlt nyolc évben megtépázott brand újjáélesztésére, a láthatóan fogyó szurkolótábor megszólítására jobb alkalmat nehéz találni, arról nem is beszélve, hogy nem ártana, ha közeledne egymáshoz a „szolgáltató” és a „fogyasztó”, már elnézést, hogy ennyire profán szavakkal operálok.

Tegnap, azaz hétfőn délben aztán megjelent a hivatalos honlap hírfolyamában, közvetlenül az utánpótláscsapatok hétvégi eredményeit taglaló bejegyzés után, hogy vasárnap lesz az ünneplés. Az események kettőkor kezdődnek a centerpályán, ahol a női csapat a Szeged ellen játssza utolsó bajnokiját az alapszakaszban. Ezt követi négytől az elmaradhatatlan zártkörű köszöntés a klubház VIP termében, természetesen politikusokkal, mert nélkülük a fű sem nő, arról nem is beszélve, hogy mennyit javít a szerepvállalásuk például a mindenkori csapat helyzetkihasználásán. Majd öttől jöhet az ETO-Csákvár, aminek szünetében végre mi, mezei drukkerek is megtapsolhatjuk legendáinkat, akik vélhetően tesznek egy laza sétát a nyugati lelátó előtt, ahol talán még pacsizásra is lesz mód. A szerencséseknek még egy szelfi is összejöhet. Mi meg, akiket a jelen is érdekel, marad még bő negyvenöt perc arra, hogy kiszurkoljuk a második hazai győzelmet a tavasszal.

Ennyi.

Biztos vagyok benne, hogy minden szervezőt a legnagyobb jószándék vezérelt. Nem lehetett kis feladat az egykori hősök becserkészése, mert hála istennek rengetegen vannak. Csak remélni tudom, hogy tényleg minden érintett tud az eseményről, mert annál nagyobb blamázs nincs, ha mégsem. Személy szerint nagyon bízom benne, hogy a ’63-as úttörök életben lévő tagjai közül mindenki el tud jönni, mert ők aztán különösen megérdemlik a fényt és a csillogást.

De nem tudom véka alá rejteni, hogy bőven van bennem hiányérzet. Ez az egész esemény pont olyan lett/lesz, ahogy ez a klub napjainkban működik.

Suta és tétova.

Folyamatosan önmagát kereső, ugyanakkor a segítő kezeket valami megmagyarázhatatlan okból elhárító.

Súlyosan megfelelési kényszeres, csak éppen nem azoknak, akiknek tényleg kellene.

A magas labdát most sem sikerült leütni.

Vajon lesz még ekkora ziccer?

Éljen soká az ETO!