‘ETO az életünk’ – üzente a felirat először a stadionban, majd nem sokkal később a Nádor aluljárónál 2015 tavaszán.
Akkor kezdődött a 111 éves klub pokoljárása és a kétségbeesett jajkiáltás szinte mindenkit elgondolkodtatott azok közül, akiknek egy kicsit is fontos volt a csapat, akik valahogy viszonyultak a csapathoz.
Én is így voltam ezzel, ezért képzeletbeli utazásra indultam, aminek során több mint harminc év emlékeit idéztem fel. Jót s rosszat egyaránt. A konklúzió egyértelmű volt: ez a gyönyörű tradíció egyszerűen nem tűnhet el, ezt a kapcsolatot nem hagyhatjuk veszni.
Másfél év telt el és még csak nagyon halványan pislákol fény az alagút végén. Sokan és sokféle módon tettek a fennmaradás érdekében. Talán nem volt hiábavaló az erőfeszítés és az ETO hamarosan újra elfoglalja méltó helyét a magyar futballban.
A blog arra vállalkozik, hogy együtt éljen a mindenkori történésekkel és artikuláljon egy bizonyos véleményt. Friss hangot ígérek, kemény és sokszor meghökkentő gondolatokat, amik néha bizony fájni fognak.
Hogy aztán ez a kísérlet mire lyukad ki, az majd idővel elválik. Nem ismerem az abszolút igazságot, ezért nyitott füllel várom a megjegyzéseket, hozzászólásokat, kritikákat. Nem ismerek kegyelmet, így tőletek sem várom el, hogy kíméletesek legyetek
A lényeg: segítsünk együtt szeretett csapatunknak!
Hajrá ETO!
[A Blog szorosan együttműködik a ‘Százharmincezren az ETO-ért‘ FB oldallal.]
