Ég veled, Fater!

 

emlékét megőrizzük (fotó: kisalfold.hu)

Ha a hatvanas-hetvenes években megkérdezték egy ETO-drukkertől, hogy ki az a Fater, az gondolkodás nélkül rávágta Orosz Laci nevét azzal a kísérőszöveggel, hogy az egyik legjobb csatár, akit ismerek vagy ismertem. És bizony nem túlzott.

Ha a nyolcvanas-kilencvenes években megkérdezték egy ETO-drukkertől, hogy ki az a Fater, az gondolkodás nélkül rávágta Orosz Laci, olykor már – jelezve az idő kegyetlen múlását – Orosz Laci bácsi nevét azzal a kísérőszöveggel, hogy az egyik legjobb masszőr, akit ismerek vagy ismertem. És bizony nem túlzott.

Egy komoly és erős klubnak szüksége van az igazi nagy nevekre. Szüksége van a Palotaikra és Győrfikre, a Stolczokra és Somogyikra, a Póczikokra és Hannichokra, a Szentesekre és Hajszánokra, a Fehér Mikikre és Starkokra.

A sikerekhez és egy csapat igazi önbecsüléshez azonban más is kell. Kellenek a névvel rendelkező névtelen hősök. Kellenek azok a játékosok, akik talán egy csöppet kevesebbet vannak a fényben, de nélkülük nem működne a gépezet. És mellettük kellenek mindazok, akik a csapathoz tartoznak, edzők és segítőik, irodai alkalmazottak, pályamunkások, de még a meccseken közreműködő lelkes labdaszedő gyerekek is, aki szintén fontos láncszemei a rendszernek.

Ilyen játékos, majd később ilyen segítő volt Orosz László, azaz Fater is, aki tegnap az égi futballpályákra és a mennyei gyúrószobákba költözött.

Az utóbbi időben keveset hallottunk róla, de gyorsan észre fogjuk venni, hogy mennyire hiányzik.

*

1964. augusztus 23.

Győr, 6.500 néző

Győri Vasas ETO – Újpesti Dózsa 5-1 (2-0)

ETO: Tóth – Kiss, Orbán, Izsáki -. Palotai, Morvai – Keglovich, Takácxs, Orosz, Korsós, Povázsai. Edző: Hidegkuti Nándor

Dózsa: Cselényi – Káposzta, Várhidi, Sóvári – Solymosi, Lutz – Lenkei, Göröcs, Bene, Kuhárszki, Zámbó. Edző: Szusza Ferenc

Gólok: 20’ Orosz 1-0, 36’ Orosz2-0, 48’ Keglovich 3-0, 67’ Korsós 4-0, 73’ Lenkei 4-1, 76’ Takács 5-1

*

Orosz László 1938-ban született Komáromban. 1959 és 1967 között összesen 58 NB I-es meccsen lépett pályára ETO-dresszben, amelyeken tizenöt gólt szerzett. A dicsőséglistája tekintélyes, hiszen tagja volt a ’63 őszén bajnok, 1964-ben MNK-döntőt játszó, majd a kupát ’65 és ’67 között zsinórban háromszor elnyerő, és az utolsó évben még egy bajnoki bronzérmet is bezsebelő csapatnak.

Az 1964-65-ös parádés BEK-menetelésből is aktívan kivette a részét, a második fordulós, Chemie Leipzig elleni párharc hazai visszavágóján (4-2) gólt is rúgott.

A játékos pályafutásának lezárása után 32 évig szolgálta a klubot gyúróként, így természetesen ott volt a nyolcvanas évek sikerszériájánál is.

Legyen neki könnyű a föld!

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , | 1 hozzászólás

Szép volt, kistesó! Szép volt, mi magunk!

pedig nem is kapcsolták fel a lámpát (fotó: saját)

Igazi fotelforradalmárként, értsd rajta azt az embert, aki csak a legritkább esetben teszi ki a lábát a jól megszokott stadionból, most is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha? Az eredmény azonban most sem okozott semmilyen meglepetést, a végső, a ládika leges legaljáról előkapart érvet például az jelentette, hogy az én fejemben valamiért hetven kilométer volt a Győr-Csákvár távolság, az útvonaltervező ezzel szemben kidobta, hogy kilencvenegy, ami köztudomásúan áthidalhatatlan különbséget jelent, és most nem is a kilométerekre gondolok, hanem valami megmagyarázhatatlan jelenségre a fejemben.

Így aztán a soros ETO-meccs okán álljanak csak szépen sorban a szikár tények, no meg a hatalmas kalaplengetés, mert a bevert négy dugó a legszebb elvárásaimat is nagyságrendekkel überelte.

Sokszor elhangzott a klub részéről a döcögős őszi szezon során, meg még a télen is, hogy minden egyes átigazolás egy hatalmas lutri, és tessék, mi most nem jöttünk ki belőle valami jól, hogy finoman fogalmazzak, és ha belegondolunk, ez nemzetközi szinten sincs másként, vegyük csak a Chelsea utóbbi időben vett impotens csatárait. De láss csodát, érdemes volt kitartani, mert most meg úgy fordult a trend, hogy nagyon beletenyereltünk, és akkor még Alan nem is játszott egy percet sem.

A szelet befogtuk, jó lenne most már ügyesen forgatni a vitorlát.

Mondjuk egy sikeres budafoki túra után, a legközelebbi hazain facet to face előzhetnénk a Békéscsabát is.

Szép volt, fiúk!

*

Aqvital FC Csákvár – WKW ETO 1-4 (1-1)

Csákvár: Tóth (46’ Marek) – Csilus, Kiprich, Dulló, Galambos – Mészáros, Nándori – Skribek (68’ Szabó), Sándor, Simon (56’ Farkas) – Baracskai. Edző: Szijjártó István

ETO: Horváth –Kovács, Tar, Vukasović, Vadász –Bagi – Vashkeba, Madarász (74’ Szalánszki) –Szimcso, Lovrencsics (87’ Márton), Andrić (71’ Szánthó). Edző: Király József

Gólok: 24’ Baracskai 1-0, 39’ Szimcso 1-1, 54’ Andrić 1-2, 58’ Madarász 1-3, 69’ Madarász 1-4

*

Az igazi fotelforradalmár azonban nem csak arról ismerszik meg, hogy kényelmes, hanem arról is, hogy hedonista módon nehezen mond le az igazi élményekről. A mi példánkban az igazi futball élményekről.

Az én esetemben ez annyit tesz, hogy kvázi az utca másik oldalán van a DAC sporttelepe a DAC által használt sporttelep, és végre valahára megkezdődött a megyei bajnokság, és mivel a DAC-UP fantázianév alatt működő csapatot a valamikori ETO-s Jäkl Tóni trenírozza, ráadásul a csoport (megyekettő, Aranyhal) egyik királya, a szomszédvárnak tekinthető Győrújbarát látogatott Nádorváros-alsóba, jó ötletnek tűnt, hogy inkább a műfüves mellett álldogálva múlassam az időt, miközben a srácok Csákváron vitézkednek, mint a laptopon nyomogassam a refresh gombot az online tudósítás felett.

Nem hibáztam most sem.

Milyen szépen lenyírták a füvet, nem igaz? – vicceskedett a harminckét vendégdrukker egyike, miután kicsengette az ötszáz forintos belépőt.

ötszáz bizony dalolva ment (fotó: saját)

Az más kérdés, hogy én speciel egyáltalán nem voltam vicces kedvemben, miután a tizedik perc környékén azt olvastam az okostelefonomban, hogy Baracskai huszonöt méterrel kipókhálózta a felső sarkot. Gyorsan meg is néztem, hogy nem a TrollFoci hekkelte meg az oldalt, mert én a Baracskai és a pókháló szavak összefüggését más aspektusból tudtam korábban csak elképzelni, had utaljak most itt csak röviden az unalom problémakörére. Szerencsére alig volt időm felocsúdni, és már 1-1-et mutatott a gép. Rossz álom ez, nem más, nyugtattam magam, és Rózsavölgyi Patrik is érzékelhette, hogy görcsoldóra van szükségem, mert az előttem méterekre leállított bőrt szépen felívelte a hosszúra, ott a legkisebbre nem maradt ember, így Mészáros Márk gond nélkül fejelhette az álmélkodó Koncz kapus fölött a vezető gólt. Mivel a pók nem hülye állat, azaz nem csak a felső sarkokba szőhet hálót, sőt, szerintem az igazi hardcore pókok, akik bátran felvállalják másságukat, pont az alsó ficakot nézik ki maguknak mint vadászterep, így egyáltalán nem képzavar, hogy Mészáros Márk kipókhálózta a bal alsót.

Szép momentum volt, talán még az érintett pók is tudott lelkesedni és nem úgy élte meg a pillanatot, hogy tönkrevágták több napos melóját.

A meccs csendesen csordogált, maximum az ötven felé közelítő baráti centerhalf folyamatos picsogása zavarta meg néha a nyugalmat, neki mindennel baja volt, de főleg a műfűvel, meg a bíróval. Hát igen, neki normál esetben már akkor vissza kellett volna vonulnia a játéktól, amikor a műfű még csak néhány fejlesztőmérnök agyában létezett.

A második félidő sem hozott különösebb változást, a futball klasszikus értelemben vett szépségeiből keveset mutattak be a csapatok, és ezt a hiányosságot egy kis kakaskodással igyekeztek pótolni. Kétségtelen, hogy balszellő Rózsavölgyi túl sokat ficánkolt, amit nem volt könnyű lekövetni, de különösebb veszélyt mindez nem jelentett, mivel főleg a pálya közepén, a felezővonal magasságában húzogatott. Nem is ezzel volt a gond, hanem a primadonnás viselkedéssel, amit néha CR is megirigyelhetett volna. A vele szemben védekező Rónaszékit én megértem, nekem is kedvem lett volna beverni Patyának egyet-kettőt. Szerencsére okosba megoldották a felek, csupán verbálisan sorozták egymást, amibe beszállt még pár önkéntes.

Azt hiszem több ízben is gyökérnek szólították a hazai tizenegyest, és bizony arra tettek utalást, hogy még nem kapott eleget életében, de majd. Volt egy kis homlokszkander is, de Mogyorósi sporttárs okosban megoldotta a szituációt, nem tűnt annak a magamutogató fajtának, aki hozott magával tíz piroslapot, meg száz sárgát.

Jäkl is lépett, megcserélte a két szélsőjét, így az alapkonfliktus negyven méterre került egymástól. Én mondjuk egy csöppet csalódott voltam, mert csökkent a derbi élvezeti értéke. Kaptam helyette két futballra emlékeztető jelenetsort, ami nagyjából arról szólt, hogy a DAC-os centert kétszer kiugratják pont jó ütemben, Márkó Dániel pedig meglepő értettséggel tekeri el a pettyest a kapus mellett. 2-0. 3-0. Sokat elmondó jelenet volt, amikor a cséká Ladiszlaidesz kiszólt a saját trénerének, miszerint Mondtam, hogy hozdd le…! Nagyon úgy tűnt, hogy egy ember kivételével mindenki tudta, hogy kire gondol.

A harmadik gól után még félóra volt hátra, de nagyjából mindenki tudta, hogy itt ennek most vége. A vendégek kispadján ülők is apátiába zuhantak, nem mintha korábban szétcsapta volna őket a tettvágy, bánatosan néztek a lemenő napba, vagy nyomkodták a kütyüiket. Ők is láthatták, hogy közben az ETO már magabiztosan vezet Fejérben.

Tóni lecserélt mindenkit, akit csak lehetett, negyedórával a vége előtt Rózsavölgyi is leballagott szépen, meg is kapta a köcsögözős kommenteket, de addigra lehiggadt, nem ment oda az ellenfélhez és nem fejelte le őket sorra, pedig én már élesítettem a fotóapparátot.

rúglak agyon rögvest (fotó: saját)

A baráti csapat rúgott közben egy szép gólt, annak köszönhetően, hogy a DAC vegyes nem készült fel a frissen beállt Dobó Tamásra, aki bevágott egy formás akciót majdnem lezáró kipattanót. Felcsillant a remény, volt pár perc rohanás, de hamar kiderült, hogy nem lesz itt nagyobb feltámadás, Győrújbaráton nincs se Sheringham, se Solksjær.

A lefújás után kaptam az alkalmon és besétáltam a régi pálya közepére. A fű nincs annyira gyalázatos állapotban, őszintén megmondom, sokkal rosszabbra számítottam. Az egyik kispad mögött ugyan betört egy helyen a plexi háttér, de kis erőfeszítéssel helyrehozható a hiba. Simán lehetne most is futballozni itt. Eszembe jutott, amikor 2006-ban az Integrál-DAC 2-0-ra verte a Felcsútot az NB II-ben.

Április elsején, bolondok napján volt az a meccs.

*

DAC-UP – Győrújbarát SE 3-1 (1-0)

DAC: Simigla 3.5 – Tóth 3.5, Ganczer 3.5, Váczi M. 4, Bankó 3 (55’ Hajmási 3.5)– Pintér 4 – Mészáros 4 (62’ Szücs 3), Fajkusz 3.5 – Samodai 4.5, Markó 4.5 (62’ Bali 3), Rózsavölgyi 3.5 (75’ Nacsa 3). Edző: Jäkl Antal

Győrújbarát: Koncz 3.5 – Rónaszéki 3, Takács 2.5, Gáspár 2 (60’ Bodó 2.5), Buza 2.5 (75’ Dobó 3.5)– Németh 3, Ladiszlaidesz 3.5 – Tóth 2.5, Boros 3, Kolontári 3 – Váczi Á 2.5 (46’ Kovács 2.5). Edző: ?

Gólok: 14’ Mészáros 1-0, 53’ Markó 2-0, 60’ Markó 3-0, 75’ Bodó 3-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is.]

Kategória: elemzés, mérkőzés, mindenmás | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Mracskó Misi kalandjai

jó lesz így vagy vágjak le belőle? (fotó: fourfourtwo.hu)

1.

„Ausztriától, Anglián, Oroszországon és Németországon át Dél-Afrikáig téma már a debreceni Zsóri Dániel nem mindennapi megmozdulása és gólja a Ferencváros ellen. (…) A nem mindennapi találat máris ’pörög’ a világsajtóban, több ország, sőt kontinens médiumai is foglalkoztak már Zsóri csodagóljával. A brit-dél-afrikai (sic!) planetfootball.com például az ’őrületes’ jelzővel illeti a győztes találatot, az ugyancsak több országban publikáló 18.com azt írja, hogy ezzel a góllal jelezte a DVSC játékosa, hogy ’a magyarok még mindig tudnak focizni’, a lengyel Sportowe Fakty ’hősnek’ nevezi a magyar tinit, a török Kralspor pedig a ’felejthetetlen’ jelzővel illeti a Cristiano Ronaldót idéző mozdulatot. És a sort még lehetne folytatni…” [csakfoci.hu, 2019]

Ne folytassuk, de a net, legalábbis a hazai, azóta sem bír leállni. Nincs róla infóm, de állítólag már ácsolják az állványt a Nagyerdei Stadion előtt, amire hamarosan felállítják Zsóri Dániel négyszeres nagyításban készülő lovasszobrát.

2.

„Fodor a bal oldalról végzett el szögletet, átívelte a labdát a jobb összekötő helyén, a kaputól huszonhárom méterre helyezkedő Mracskóhoz, aki kapásból kilőtte a bal felső sarkot.” [Nemzeti Sport, 1997]

nem volt csúnya

Ennyi.

Mind meghalunk, és meg is érdemeljük.

*

1997. augusztus 23.

MTK – Győri ETO 2-4 (2-2)

MTK: Babos – Zimmermann (46’ Talapa), Csábi, Kuttor, Szamosi – Farkasházy, Illés, Halmai, Egressy (69’ Rabóczki) – Kenesei, Orosz (64’ Csertői). Edző: Garami József

ETO: Molnár – Korsós (89’ Csató J.), Lakos, Stark – Mracskó, Csató S., Gőgh (46’ Szarvas), Salagean – Fodor (73’ Puglits), Fehér, Vayer. Edző: Reszeli-Soós István

Gólok: 14’ Illés 1-0, 19’ Illés 2-0, 32’ Vayer 2-1, 38’ Mracskó 2-2, 67’ Fehér 2-3, 88’ Vayer 2-4

*

Ó, azok a tatai edzőtáborok! Ha a repedező falak, az ebédlő karcos asztalai, a rozsdás zuhanyrózsák, a folyamatosan csepegő vécétartályok, a centerpálya rongyos szögletzászlói, a kapufák, igen a kapufák mesélni tudnának. De ne feledkezzünk meg az edzők által használt szobákban terpeszkedő kanapékról, a mosodáról, ahol hatalmas szárítóköteleken lógtak a frissen mosott dresszek és melegítők. Ha az összes titok egyszerre előkerülne, állítom előrébb tartana a magyar futball.

A hazai szórakoztatóipar minden bizonnyal.

Képzeljük csak el, ahogy Urbán Flóri, Lipcsei Peti és Illés Béla kiballag a tusolóból a délelőtti tréning után, derekukon meggypiros törülköző, csoszognak az adidasz papucsban, és mondják a frankót. Lehet, hogy nem csak a fociról beszélnek, van közte egy kis csajozós duma is, ilyenkor Béla kicsit elpirul, nem mond semmit, de benne van a játékban, a testbeszéde mindent elárul. – Ne legyél már ilyen nyúl, Béla! – mondja neki Flóri és röhög.

– Menjünk már, srácok, mindjárt ebéd! – menti ki az emtékást Lipcsei, de nincs is szükség a segítségére, mert közben Csank mester is megjelent az ajtóban, és szigorú szemmel jelzi, ennyi volt, hova lesz így a csapategység.

a dohányzás öl (fotó: pestisracok.hu)

– Délután meccs van, uraim! – dörmögi a bajusza alatt. – Nem látták a Mracskót? – kérdezi hirtelen – Beszédem lenne vele.

– Csabai klikk… – sziszegi oda a többieknek Urbán. – Mi a faszt akarhatnak ezek megint egymástól? Állandóan egymással vannak elfoglalva. Buzik ezek?

Illés leinti. – Mracskó valami szögletvariációval izélgeti Janibát. – nyugtatja Flórit, – Nekem is duruzsolt már, az a mániája, hogy ezzel meglephetnénk a svájciakat.

Ja. Hülyeség az egész. Nem ívelgetni kell összevissza, hanem keményen benyomni az ötösre, a Klausz meg befejeli. – zárja rövidre a témát Lipi.

Azért lehet, hogy van benne valami. – erősködik Béla, de a többiek nyomban lehurrogják.

Egy hét múlva rendezték az MTK-ETO derbit.

*

Mracskó Misi azon kevés ETO-sok közé tartozik, akinek volt sikerélménye a csákvári futballstadionban. Nem végeztem teljeskörű nyomozást, így nem zárhatom ki annak lehetőségét, hogy egyszer, valaha, a múlt ködébe veszve játszottunk ott nyertes kupameccset is, de ha nem volt ilyen, akkor Misi az egyetlen, aki győztesen jött le a pályáról. Az más kérdés, hogy ő sem élesben és zöld-fehér dresszben feszítve, hanem egy formába hozó válogatott találkozón kapott negyvenöt percet Csanktól, igaz, hogy azt a félidőt gálázva nyerte a szerethető az NB III-as házigazdákkal szemben.

Nyilván Mracsi vezérlezével.

Emlékezzünk rá, ez volt az a sorozat, aminek a végén a nem olyan kicsi kisjugoszlávok egy laza 1-12-vel mutatták meg, merre van az amarra, ami sajna nem Franciaország felé volt.

Nem a Csákváron múlt a dolog. Ők arra mindenképpen jók voltak, hogy olyan szinten leszívják a magyar csapat koncentrációs képességét, hogy három nappal később a 90. percben bukjuk el a győzelmet a svájciakkal szemben (1-1, góllövő Klausz illetve Chapuisat).

*

1997. augusztus 17.

Csákvár FC – Magyarország 1-6 (1-4)

Csákvár: Deák (Ruzsa) – Pap – Knausz, Kakuk (Kőrösi) – Rapai (Nyigri), Magyar (Vaczó), Kovács T., Dala (Gál), Tóth Sz.(Antal S.) – Antal M. (Viniczai), Takács (Kelemen).

Magyarország (1. félidő): Babos – Dragóner – Mracskó, Kuttor – Dombi, Urbán, Illés, Lipcsei, Keresztúri – Kovács Z., Torma.

Magyarország (2. félidő): Végh – Urbán – Dragóner, Halmai, Szlezák – Nyilas, Farkasházy, Sándor T., Nagy N. – Torma, Klausz.

Gólok: Kovács T. illetve Torma (2), Klausz (2), Lipcsei, Illés

*

Csákvár negyedszer. Csákvár másodszor?

Az NB II-es történetünkben sajnos már többször bebizonyosodott, hogy nekünk nem igazán fekszenek azok a csapatok, amelyek gyakorlatilag nyomás nélkül meccselnek, ráadásul tele vannak alig huszonéves zergékkel. Ilyen brigád pölö a Budaörs, és bizony ilyen a Csákvár is. A négy összecsapásból két szívás, és csak az első alkalommal tudtunk kínkeservvel nyerni (2-1).

Nem láttam az őszi 1-3-at, de akik ott voltak, váltig állítják, csúnyán megfirkáltak bennünket a Vál-völgyi titánok.

korrekt bulikázós hely (fotó: wikimapia.org)

Én most inkább egy másik statisztikába kapaszkodnék, mégpedig abba, ami azt mutatja, hogy idén a Csákvár játssza el azt a szerepet a Merkantil Bank Ligában, amit a Valencia a La Ligában. A döntetlenkirályt.

A hazai tizenhárom mérkőzésből csak négyet nyertek meg, ellenben ikszeltek hatszor. Komoly győzelemnek „csak” a ZTE elleni 2-1 számít, mert a Monor (2-1), a Balmaz (3-0) és a Dorog (2-0) kipipálása könnyed ujjgyakorlatnak tetszik.

És hogy nekünk kiket kellene követni a jó példában? A Békéscsaba (1-3), a Gyirmót (2-3) és a Vasas (2-3) mutatja az utat.

A recept egyszerűnek látszik: beverünk hármat és nagy baj már nem lehet.

tudunk ellenük nyerni

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Egy sztandard liège-i történet

Semmeling itt Sepp Maiert veri szemmel (fotó: prints.colorsport.co.uk)

Kádár elvtársnak, mint a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetőjének nem lehetett nagyon más választása, így aztán szurkolt a Vasasnak.

Kádár elvtárs azonban több szeretett volna lenni, mint szimplán a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetője, ezért aztán az egyetlen igaz utat mutató, de főként lánglelkű párt vezetését sem adta ki a kezéből. Amiből egyenesen következik, hogy Kádár elvtárs ismerte a dörgést, tudta, hogy a szovjet elvtársak messze a legjobbak a sakkban, különösen, hogy Bobby Fischer nemelvtárs még a fasorban sem volt, és nem feledve a kubai Capabalanca elvtárs nagyszerűségét, igaz a történelem kiszámíthatatlansága miatt ő még nem lehetett elvtárs, de biztosan az lett volna, ha az idő kereke másként forog, szóval Kádár elvtárs fogta magát és megszerette a sakkot. Persze az is lehet, hogy az illegalitásban, amikor éppen a rendes óránként tízperces monitormentes világmegváltásmentes szünetet tartották a többi elvtárssal, jobb híján sakkozni kezdtek, mert az ulti derogált, és egyébként is az a megvetett úri osztály játéka volt. Ki tudja?

Arra vonatkozóan azonban keveset tudunk, hogy Kádár elvtárs egyébként mennyire szerette a futballt, járt-e meccsekre, ha igen, azért, mert tényleg szerette, vagy azért, mert ez is része volt a nép egyszerű gyermeke imázsnak? Ki tudja?

Én mindenesetre Kádár elvtárs helyébe inkább mentem volna februárban Chilébe egy hónapra, mint mondjuk Moszkvába egy hétre. De ugye a kötelesség nagy úr, a kedves invitálásnak nem lehet ellenállni, különösen, ha olyan remek elvtársak hívják az embert, mint Brezsnyev elvtárs, Koszigin elvtárs, Andropov elvtárs és Gromiko elvtárs. Mondjuk, ha Salvador Allende elvtárs formaidőzítése jobban sikerült volna és már a ’64- es elnökválasztást is megnyerte volna, mindjárt más lett volna a leányzó fekvése, így azonban a kérdés eldőlt. Irány Moszkva!

Pedig ha azzal az axiómával élünk, hogy Kádár elvtárs szerette a Vasast és Kádár elvtárs szerette a futballt, akkor bizony Kádár elvtársnak ’67 januárjában Chilébe kellett volna utaznia, mert ottan bizony éppen a neves futballtorna, a Hexagonale aktuális kiírása zajlott, amin részt vett a chilei liga első négy helyezettjéből három, közte a bajnok (Universidad de Chile) és az ezüstérmes (Colo-Colo), és resztlinek az Universidad Católica, aztán az uruguay-i campeon, a Peñarol, nem mellesleg a legmenőbb brazil állami bajnokság, a paulista elsője, ami mit ad isten, éppen a Santos (hmmm! a Pelé név ismerős valahonnan…), meg Európából a magyar bajnok Vasas.

Az Inter helyett, beugróként. Ez tényleg igaz? Igaz!

Kádár elvtárs azonban nem volt elég tökös, nem mondta Brezsnyev elvtársnak, hogy bocsi, Leonyid!, megtámogatom Allende elvtársat egy csöppet a látogatásommal, fityiszt mutatok annak a szarházi Frei Montalvának, és ha belefér az időmbe, kimegyek a Vasas-Santosra. Oké? Lehet, hogy Brezsnyev elvtárs elgondolkodott volna az ajánlaton, talán kicsit összevonta volna legendás szemöldökét, de végül azt mondta volna Kádár elvtársnak, nosza János!, eridj Santiagóba, de aztán hozzál nekem abból a faszányos borból, tudod mire gondolok! Nem? Itt van a nyelvem hegyén, no! Coquimbo Shiraz! Ez az! Nem kell sok, csak amennyit elhoz a TU-134. Jut eszembe! Ne vigyél túl sok elvtársat meg csomagot magaddal, János!

Kádár elvtárs azonban nem ismerte a politikai kockázatot és február 25-én elutazott szépen Moszkvába egy hétre Brezsnyev elvtárshoz, Koszigin elvtárshoz, Andropov elvtárshoz, Gromiko elvtárshoz meg a többi nagyfejűhöz és majdnem megfagyott szegény, de mi ez ahhoz képest, hogy nem láthatta élőben, a Vasas biza megnyeri a Hexagonalét.

Ráadásul a vonaton hazafelé zötykölődve, csak a kicsit recsegő rádióból értesülhetett arról is, hogy az ETO megverte a KEK-ben a Standard Liège-t.

A Győri Vasas ETO.

*

Öles léptekkel haladt az ETO a KEK-ben. 1966 őszén először a Fiorentina hajtott fejet (0-1, 4-2) Albertosival, Ferrantéval és Hamrinnal, majd következett a Braga (3-0, 0-2) mások mellett Coimbrával, Perrichonnal és Ribeiro Agostinhával a soraiban.

A nyolc között név alapján talán csak a Rangers és a Real Zaragoza tűnt leküzdhetetlen akadálynak, mert bár ott figyelgetett a Bayern München is a potenciális ellenfelek sorában, akkoriban még csak bontogatta szárnyait a német csapat. Az persze más kérdés, hogy végül a bajorok nyerték a trófeát és ezzel az első nagy nemzetközi sikerüket érték el.

Pavić mester Szepesi György imitátornak is elmenne (fotó: en.wikipedia.org)

A belga Standard lett a rivális, olyan se nem hideg, se nem meleg sorsolás. Közepesen attraktív társaság, sportszakmailag meg benne van a bukás lehetősége is. Az első meccs itthon úgy, hogy a bajnokság még el sem kezdődött.

Egy kissé borúlátó vagyok, ahogy közeledik a mérkőzés, úgy tartok a Standardtól.” – nyilatkozta a Szusza mester a meccs előtti novákpusztai összetartás közben, a kerek szemmel néző újságírónak, de még mielőtt az utóbbi teljesen kétségbe esett volna, hogy akkor most mi lesz, agyonvernek minket ezek a belgák?, anyám!, Feri bácsi vigyorogva folytatta: „De ez csak egy pszichés edzői állapot. Remélem a fiúk nem így vannak.” És a kor Borbola Bencéje megnyugodhatott.

Az ellenfél elnöke, egy bizonyos Monsieur Petit, azaz Kiss Úr, is oldottan beszélt már a megérkezést követően. „Viszonylag jó utunk volt, bár a kedvezőtlen időjárás miatt Ausztria fölött kicsit rázott a légiszekér.” Nem egészen tíz évvel voltunk a MU müncheni tragédiája után.

Az egészből végül egy jó kis mérkőzés kerekedett közel húszezer néző tombolása közepette. A győri szurkolók szájíze csak akkor lehetett volna még jobb, ha öt perccel a vége előtt nem szépít Semmeling, akkor már éppen a semmiből, és ezzel nem adja vissza reményt a belga csapatnak. Mint utóbb kiderült a legendás spíler, aki felnőtt ként csak a liège-i klubban futballozott, ahol 449 meccsen 73 gólt lőtt, közben nyert öt bajnokságot és két kupát, ’62-ben pedig elődöntőt játszhatott a bivalyerős Real ellen (0-4, 0-2), ezzel a góllal megágyazott a belga továbbjutásnak, mert egy héttel később 2-0-val húzták be a hazait.

Léon Joseph Semmeling egyébként edzette is a Standardot egy alkalommal, mondanom se kell, hogy más csapatot egyébként nem, mégpedig 1984 tavaszán, amikor azt a Raymond Goethalst váltotta, aki az ETO elleni BEK-meccsen is a padon ült.

Kicsi a világ.

Mielőtt elutaztunk Liège-ből, a helyi rádió riportere nyilatkozatot kért tőlem, s az első mérkőzés esélyeiről kérdezett. Azt mondtam neki, hogy egy magyar csapat soha nem lehet olyan rossz, hogy ne féljek tőle. Vereségre számítottam.

Ezek a vendégek szerb edzőjének szavai a 2-1-re elvesztett meccs után. Milorad Pavić a jugoszláv válogatott tagjaként játszott Szusza Ferenc ellen, tudta mit beszél.

Mégsem olyan kicsi a világ.

*

1967. március 1.

KEK negyeddöntő, 1. mérkőzés

Győri Vasas ETO – Standard Liège 2-1 (2-0)

ETO: Tóth – Szániel, Orbán, Tamás – Palotai, Kiss – Stolcz, Győrfi, Szaló, Somogyi, Keglovich. Edző: Szusza Ferenc

Standard: Nicolay – Jeck, Beurlet, Dewalque, Spronck, Pilot – Semmeling, Vandenberg – Naumović, Claessen, Jurkiewicz. Edző: Milorad Pavić

Gólok: 34’ Stolcz 1-0, 40’ Szaló 2-0, 85’ Semmeling 2-1

A visszavágón: Standard Liège – Győri Vasas ETO 2-0 (0-0)

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Adi összes

Ady somwhere in Siófok (fotó: femina.hu)

Ady 100? Nem! Adi 90! Év? Ugyan! Perc!

*

-Apu! Megvetted már a jegyeket?

-Persze, ne izgulj! Még kaptam a 2-esbe.

-De jó! Még sosem láttam olasz csapatot élőben futballozni.

-Juventus…

-Neked már megvolt az olasz.

-82’-ben elkaptuk volna őket. Mindenki örült, hogy a Standard jön, de én mondtam, hogy baj lesz.

-Tényleg tudtad előre?

-Éreztem. Ők nem leptek volna meg minket, itthon meg végük lett volna.

-Apu! Ne viccelj!

-A futballban nem ismerek tréfát.

*

A második percben Árky labdája üresen találja Adit, aki lép párat, nem sieti el a dolgot, aztán végre elhatározza magát és lő. Ulbert azonban a helyén van és véd. A labda kiperdül, valószínűtlenül lassan csorog visszafelé a mezőnybe, de nem kíséri a támadást senki, így odalesz a lehetőség. Adi dühösen bokszol a levegőbe, egy kicsit pöröl a többiekkel, hogy miért nem jöttetek bazmeg?, de senki sem figyel rá, tudják, hogy az ETO életveszélyes a kontrában, iszkolnak vissza a saját térfél irányába.

Adi egy pillanatra megáll, igazít egyet a sportszárán, oldalra köp, majd lassan ő is kocogni kezd.

A következő negyven percre alámerül, nem mutatja magát, nem keresi a társakat. Talán megsértődött? Ki tudja? Megadta az alaphangot, pontosabban megadhatta volna az alaphangot.

Nem értik meg.

Verseket kellene írnom, fut végig az agyán, de elhessegeti a gondolatot.

*

-Apu! Azért a Minszket verni kellett volna, nem?

-Tudod fiam, a futballban is van olyan, hogy kényelem.

-Nem értem. Egy csomó ember kijött és ünnepelni akart.

-Ez így van, de nagy volt a kísértés. Mégiscsak 4-2 lett kint, innen marha nehéz bukni.

-De ezek oroszok, akarom mondani fehéroroszok, mit beszélek?, szovjetek voltak. Azt tanultam, hogy ők nem viccelnek.

-Ők is csak emberek, fiam.

-Tényleg!

-Miért? Nem úgy néztek ki?

-Azért a futópálya miatt elég messze vannak a játékosok. Ali láttam valamit belőlük. A Szokolt különösen meg akartam nézni.

-És? Sikerült?

-Ott volt, azt hiszem.

-Na látod, akkor minden rendben. Egyébként is továbbjutottunk, nem?

*

A második félidő második percében Adi Hlagyvikkal fut versenyt. Nicsak! Adi a pályán van ismét. Szerencsére nem olyan gyors, de Hlagyvik nehezen tartja vele a lépést. Közelítenek a tizenhatos felé, a párharc továbbra is eldöntetlen. Ekkor hirtelen mindketten elesnek, kicsit hempergőznek a friss gyepen, olyan jó közelről érezni a fű szagát, gondolja Adi. Hlagyvik nem tudom, mire gondol közben, neki ez a fű nem olyan nagy újdonság, ijedten keresi a vonalat, a mészcsíkot, miközben tápászkodik föl, szerencsére odébb van. Nem is hallotta a sípszót, csak ösztönszerűen nézett körbe, ha mégis baj lenne, tudjon majd reklamálni.

a látszat ellenére Szabó Béla játékvezető szerette a fényt (fotó: magyarfutball.hu)

Én? – néz a bíróra kérdőn. Én most mit csináltam? – teszi fel a kérdést, amit álmából felkeltve is el tud mondani, bűnbánó arccal. Bosszantja, hogy mintha Adi szája szegletében lenne egy aprócska mosoly. Megállj, Adi! Meglásd, meglesz még ennek a böjtje!, sziszegi.

Zsadányi nem tétováz, húsz méterről bevágja a szabadrúgást.

Megállj, Adi! Meglásd, meglesz még ennek a böjtje!, mondja Hlagyvik most már hangosan, és hisz is benne.

*

-Apu! Szombaton kimegyünk?

-Persze? De miért kérdezed?

-Öt meccse nem nyertünk…

-És?

-Félek.

-Ugyan mitől?

-Hát hogy megint nem nyerünk.

-Ide figyelj! Hány éve is jársz velem meccsekre?

-Három vagy négy.

-Mindig nyertünk?

-Nem.

-Na látod! És mindig kimentünk a következőre, meg az utána következőre, meg az utána következőre. Erről szól ez az egész.

-De nem jobb nyerni?

-Dehogynem! Most például meg fogjuk verni a Siófokot, aztán pár hét múlva a Torinót.

-Honnan tudod, apu?

-Érzem, fiam, érzem.

*

A hosszabbítás második percében Csonka robog a jobb oldalon, nem ismer akadályt, egy cél lebegett a szeme előtt, be kell adni középre. Nincs mese. Valaki biztosan érkezni fog, mert érkeznie kell. Felnéz, de lép még kettőt, mert onnan még jobb lesz a pozíció, aztán lendül a láb és már repül is a labda szépen középre, úgy, ahogy kell, nagy ívben, magasan a védők fölött, akik csak nézik a pettyest, talán el is szenderednek egy kicsit, vagy inkább ámulnak, mert a labda hirtelen távolodni kezd, amikor már majdnem elérik, aztán újra furcsa gellert kap, és megint lefelé vágódik, még Melist is becsapja, aki elvéti, de jön mögötte Szentes és befejeli.

Egy hatalmas ordítás a stadion, mindenki a másik nyakában, a hármas sípszó némán szól, csak annyi látszik, hogy Szabó Béla mintha belefújna a kicsi ezüst hangszerbe, a feje elvörösödik, és már sprintel is a játékos-kijáró felé. Tudja jól, hogy üldözni fogják, robog utána a komplett Siófok, de nem érik utol, mert príma a kondi, még így kilencvenkét perc után is.

A kezdőkörben Adi áll, ő nem futott sehova. Távolról olybá tűnik, mintha sírna, de az biztosan nem igaz. Vagy mégis? Hlagyvik sétál el mellette és a nyolc és fél ezer néző zaja mellett tisztán hallom, amint azt mondja neki, hogy megmondtam, látod, megmondtam.

Adi János. Egy meccs, két perc, három mozzanat.

*

1986. október 18.

Rába ETO – Siófoki Bányász 2-1 (1-0)

Vezette: Szabó Béla

ETO: Ulbert – Csonka, Hlagyvik, Horváth R., Turbék – Kiss (48’ Somogyi), Póczik (55’ Hajszán), Preszeller – Szabó, Szentes, Melis. Edző: Gellei Imre

Siófok: Kovács – Brettner, Pardavi, Balázs, Jancsika – Olajos, Zsadányi, Quirikó (88’ Lakatos) – Árky, Horváth L. (90’ Boda), Adi. Edző: Kaszás Gábor

Gólok: 28’ Melis 1-0, 46’ Zsadányi 1-1, 90+2’ Szentes 2-1

*

A Siófok elleni bajnoki után négy nappal az ETO tükörsimán kikapott 4-0-ra Torinóban, ami után a hazai visszavágó már csak puszta formalitás maradt. Hétezren mentünk ki, kevesebben mint a Siófok-meccsre, de aki ott volt sosem felejti Somogyi Dodó húsz méterről megeresztett bombáját, amit csak szemmel követett a derék Fabrizio Lorieri.

nekünk túl Grande Torino (fotó: it.wikipedia.org)

Ez a  meccs már csak azért is emlékezetes maradt, mert huszonkét évvel később jött a következő komoly nemzetközi kupameccs amit a BEK, BL, KEK, UEFA Kupa, EL égisze alatt rendeztek.

*

1986. november 5.

Rába ETO – Torino Calcio 1-1 (1-1)

ETO: Ulbert – Turbék, Hlagyvik Preszeller – Csonka, Rubold, Póczik (60’ Rezi), Somogyi – Szabó, Szentes, Hajszán (70’ Handel). Edző: Gellei Imre

Torino: Lorieri – Corradini, Cravero, Rossi, Francini – Sabato, Junior, Dossena, Beruatto – Kieft (26’ Lerda), Comi (76’ Ferri). Edző: Gigi Radice

Gólok: 14’ Somogyi 1-0, 18’ Comi 1-1

*

A Vasas elleni diadal után megint egy tisztes NB I-es múltra visszatekintő párharc következik, ezúttal a Siófok lesz a soros. Jó hírem van, a Bányász sosem győzni járt Győrbe, a huszonegy itteni derbiből csak egyszer ment haza teli zsákkal. Az más kérdés, hogy a maradék húsznak csupán a felét nyertük meg, a többi mérkőzés remi lett.

Azért mondjuk kár, hogy a tavalyi, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtti másodosztályú meccset elbuktuk, de a sztorit fogjuk arra, hogy a remekül sikerült törökországi edzőtábor mindenre felkészítette a csapatot, de a mínusz tizenöt fokra mondjuk nem. Spongyát rá, sok minden történt azóta, példának okáért, már idén is eltörött a vízvezetékcső a stadion budijában, így újra lemehettem pisilni az eredményjelző alá, és csápolhattam egyet utána a szégyenháló mögött.

Nagy élmény volt.

lejt vagy emelkedik? (fotó: szeretlekmagyarorszag.hu)

A kívánságom most egyébként nem nagy, legyen meg zsinórban a harmadik pipa.

A Siófok mindenkit beijesztett azzal, hogy nyitásként nyert Vasasban, de utána szépen a helyére került a csapat és elvesztette a két következő bajnokiját. A feladatot könnyíti, hogy elég lesz Magasföldi Józsit kivenni a játékból, ami talán menni fog, két közösen eltöltött év után.

*

Az ördög azonban sosem alszik, így némi óvatosság nem árt, hiszen ahogy nálam okosabbak már felírták egy plakátra:

Nektek is jogotok van tudni. Siófok győzni akar, ezért azt tervezi, hogy gólokat rúg. Ez veszélyes!

Na jó, nem pontosan ezt írták, de majdnem.

zárszóként egy kis nemzetközi minőségű futball

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Egyenlő pályák, egyenlő esélyek

mertek nagyot almodni (fotó: moderngyor.com)

1969. február 21-én, azaz pontosan ötven évvel ezelőtt, egy álmos télvégi pénteken sajtótájékoztatót tartott Knausz László vezérigazgató-helyettes, amin főként az immár Rába Vasas ETO néven működő egyesület dolgos hétköznapjairól beszélt.

Természetesen nem maradhattak el az ilyenkor szokásos kötelező körök, miszerint a közel húszezer dolgozónak milyen jó, hiszen a fárasztó munka után még sportolási lehetőségekkel is megtámogatja őket a gyár, szóval minden nagyon szép elvtársak, számíthattok ránk, csak termeljetek szorgosan a szocialista haza üdvéért. Cafeteria ŕla hatvanas évek.

Az összejövetelen részt vett a futball szakosztály alelnöke Czöndör János is, aki nem rejtette véka alá a problémákat sem. No, nem a futballcsapat gyászos tizenharmadik helye került szóba, amit az előző évek szárnyalása után valóságos sokként élt meg a győri szurkolósereg, hanem a vészes infrastrukturális helyzet. A csúcson akár öt pályán is kergethették a labdát a derék sportemberek, de mára csak egy maradt, a center, ami egyértelműen hátráltatja a fejlődést, panaszkodott János.

Szerencsére a gyár szinte együtt lélegzik a klubbal, meghallja a jelzéseket, ezért aztán ismét lendületet vehet az új stadion építése, aminek előkészületei már két éve megindultak. Példának okáért már ’67 májusában kitűzték az építési területet „a kiskúti erdő, a Nagy Sándor utca, az Ipar utca és a Bécsbe vezető nemzetközi főútvonal által határolt területen.”

A beszélő fejek mindenesetre nem kispályáztak ötven évvel ezelőtt, kész tényként közölték, hogy a 25-30 ezer nézőt befogadni képes stadiont, amelyet atlétikai pálya vesz majd körül, 1971. június 30-án, Győr várossá nyilvánításának 700. évfordulóján fogják átadni, punktum.

Két esztendővel korábban, a Kisalföld 1967. május 31-i számában megjelent egy cikk a projekt indulásáról. A cikkbe meglepő módon bekerült pár aggódó sor is, miszerint „A Kiskúti Stadion beruházója a Magyar Vagon- és Gépgyár. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügy nem szorul támogatásra.”, ami finom utalás lehetett arra, hogy még nem igazán állt össze a finanszírozás. A tervezett büdzsé első körben 54 millió forintra rúgott, ami akkoriban irgalmatlanul sok pénz volt. Csak összevetésként: ’67-ben hatvan fillérbe került a Népsport, ma 220 forint az ára.

Ma már tudjuk, az ünnepélyes avatás végül hat évet csúszott.

Az a stadion már sehol, de így is megállapítható, hogy az ilyen típusú beruházások kapcsán ötven év után sincs új a nap alatt.

Kategória: történelem | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Csak előre

többszörös túlerő (fotó: vasasfc.hu)

– Mindig többet!

– Még ennél is?

– Igen, mert úgy érzem, képes a csapat kiemelkedőbb szereplésre is.

– Mit jelent ez?

– Meg akarjuk védeni az MNK-t! Úgy akarunk az első öt között végezni a bajnokságban, hogy miénk legyen a legjobb vidéki csapat címe. S a KEK-ben is helyt szeretnénk állni.

*

1967 elején, a bajnokságot megelőzően zajlott ez a párbeszéd a Népsport újságírója és Szusza Feri bácsi, az ETO trénere között. Akkortájt naptári évben, tavasz-ősz rendszerben folyt a versengés.

Az ETO ’66-ban megnyerte az MNK-t, ötödik lett a bajnokságban, és három kört ment a KEK-ben úgy, hogy kiverte a Fiorentinát, a Bragát és csak a Standard Liège-zsel szemben vérzett el a negyeddöntőben.

És ezek után mi történt 1967-ben?

Az ETO megnyerte az MNK-t, harmadik lett a bajnokságban az FTC és a Dózsa mögött, és két kört ment a KEK-ben úgy, hogy csupán idegenben lőtt kevesebb góllal vérzett el az AC Milannal szemben (2-2 itt, majd 1-1 ott).

Más időket élünk, de a fiúk ma méltó módon tisztelegtek az egykori mester előtt a Szusza Ferenc Stadionban.

Nem mellesleg ebben a szezonban először fordult elő, hogy egy győztes meccs után a következőt is behúzzuk.

Megérte várni!

*

Vasas – WKW ETO 0-4 (0-3)

Vasas: Bese – Szivacski, Kelemen, Tóth, Hajdú (66’ Bévárdi) – Kovács M., Talabér (41’ Szilágyi) – Murka, Szatmári, Birtalan (77’ Rétyi) – Balajti

ETO: Horváth –Kovács K., Tar, Vadász, Völgyi (66’ Andrić) – Bagi (79’ Szánthó), Vukasović – Vashkeba – Szimcso, Lovrencsics, Madarász (77’ Tajthy)

Gólok: 11’ Lovrencsics 0-1, 31’ Lovrencsics 0-2, 36’ Madarász 0-3, 75’ Vadász 0-4

Kiállítás: 90+2’ Balajti

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás