Szezon van, csak nem olyan

csak a nap süssön, a többi már megy magától (fotó: melodin.hu)

Azt írja a Népsport, hogy kapust tesztel a klub. Ínséges időket élünk, így aztán bármi elképzelhető.

Rátkai Zsolt 1997-ben született az ausztriai Kismartonban. A Regionalliga (harmadosztály) keleti csoportjában szereplő Traiskirchen keretének tagja, idén a csapatnak csak két bajnokija volt, amikre nem nevezték. 2015-ben védett az u18-as válogatottban a norvégok elleni felkészülési meccsen (1-3), aztán még abban az évben kapott egy félidőt az u19-eseknél a csehek elleni tesztmeccsen (1-2), ahol Demjén Patrikot (most ZTE) váltotta.

A Transfermarkt szerint száznyolcvanhét centi, pont akkora, mint én. Valaha kapus voltam, igaz kézilabdában, rám azt mondták, pont jó a magasságom. Ez már bíztató.

*

Szeretem az uborkát. Nyáron ölni tudnék egy jó kis kovi ubiért. Mióta lett egy faszányos teraszunk, pont déli fekvésű, már nem kell anyámat nógatni, hogy ugyan csináljon már, ha úgyis süt a napocska, nem mintha korábban ezzel baj lett volna, de azért mégis más a hangulata, ha te döntöd el, mikor töltöd meg a dunsztos üveget cuccal, aztán várod, hogy forrjon és érjen az anyag. Most május van, igaz, nincs még friss uborka, az Időkép ráadásul nem sokkal ezelőtt azt írta, hogy három napig esni fog, szerdán meg húsz fokkal hidegebb lesz, mint most, ha nem figyelünk oda, mind meghalunk. Hülyék ezek szerintem, ha kiállok az udvar közepére, simán leég a fejem, tojást süthetnék a járdán, ja mégsem, mert éppen beúszott egy felhő az ég közepére, elegem már abból, hogy semmi sem biztos ebben az életben.

Milyen jó lenne egy jó kis zsíros deszka kovászos uborkával!

*

2009. szeptember 12.

U-13 I. osztály Nyugat

SC Sopron – Győri ETO 1-4 (1-3)

30 néző, vezette: Várhegyi

Sopron: Rátkai – Varga, Majnovics, Barkovics, Krizsonits (60’ Takács G.) – Czingráber (60’ Simon), Tóth, Katona, Nagy (55’ Kecskés) – Horváth (46’ Németh), Balogh. Edző: Markó Zsolt

ETO: Bánki (36’ Frikton) – Bognár (36’ Horváth), Gulyás (36’ Takács Z.), Szabó (56’ Császár), Végh B. – Nyíregyházky, Takács T., Szalai – Czégány (36’ Barcsa), Végh T., Nyári (52’ Böcskey). Edző: Rozmán László

Gólok: 13’ Nyári 0-1, 25’ Nyári 0-2, 26’ Krizsonits 1-2, 30’ Végh T. 1-3, 50’ Nyári 1-4

*

Már megint átbasztak!, tette le idegesen a telefont Kaufmann, a kulturális rovat vezetője. Dühösen elővette az aktatáskáját, ami már szinte szétesett, de valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt nem volt hajlandó megválni tőle, talán babonából, végtére akkor kapta a feleségétől, amikor a laphoz érkezett, lehet, hogy attól félt, ha kidobja, őt is kidobják, amire lássuk be mostanság, amikor elkezdődtek a tisztogatások, volt némi esély. Mi történ, főnök?, tette fel az ilyenkor megkerülhetetlen kérdést Szántai, miközben a legkevésbé sem érdekelte a válasz. Szántainak egy évvel ezelőtt megígérték a pozíciót ott fenn, de valamiért csak nem akart eljönni a pillanat, hogy végre tényleg ő legyen az ász, pedig igazi nehézfiúnak számított, aki mindenre, de tényleg mindenre képes volt azért, hogy folytassa a kultúrharcot, olyan meggyőződéses izé volt, ami ha jobban belegondolok, nem is fedi igazán a valóságot, mert bár jó tollú publicistának tartotta a szakma, a műveltsége azért hagyott némi kívánnivalót. Példának okáért utálta a színházat, ezért aztán nem is járt színházba, pedig egy kulturális újságíró esetében ez lássuk be kissé problémás, mégpedig azért nem járt, mert szerinte az összes színházi ember, rendezők, dramaturgók, színészek, de még a súgók is azért dolgoztak, hogy szétessen a rendszer, ami szerinte minden idők legjobbika, de legalábbis az, amiben ő maximálisan érvényesült. Szántait az ifjúsági szervezetben fedezték fel. Lenne egy apró feladat, Árpád!, mondta neki egy idősebb mozgalmár, mikor elolvasta az egyik írását, amit a felső vezetésnek szánt. Lelkesítő volt, izgalmas, és ami a legfontosabb, totálisan passzolt az éppen aktuális irányvonalhoz. Ütött. Ez kell, Árpád!, erre van szükségünk, folytatta az öreg, holnaptól a megyei lapnál dolgozol, és ezt olyan hangsúllyal mondta, hogyha volt is bármilyen kétely, az egy pillanat alatt elillant a messzeségben. Csókolom, Laci bácsi!, ez volt az antré, amikor a szerkesztőségbe lépett, és először találkozott Kaufmannal. Melyik lesz az én gépem? Kaufmann tudta, hogy neki vége, és riadtan pislantott az asztal mellett heverő aktatáskájára.

figyelem, mindenki mosolyogjon! (fotó: fcm-traiskirchen.at)

Átbasztak!, ismételte meg legalább harmadszor Kaufmann, de inkább csak magának. Szántai továbbra sem tudta mire vélni a dolgot, ezért aztán nem tágított Kaufmann mellől. Érezte a vér szagát, valami azt súgta, hogy most már tényleg eljött az ő ideje. Arról volt szó, hogy komoly interjút adnak, erre tessék, itt van ez a szar, és egy vékony dossziét dobott az asztalra. Ennyit tudtam kihozni belőle, de én ehhez nem adom a nevemet! Ne legyen már olyan negatív, Laci bácsi!, igyekezett tettetett empátiával vigasztalni Szántai, de még maga is meglepődött, hogy mennyire átlátszóan csinálja. Tudja, hogy mindig ez van. Ezek soha semmit nem mondanak. Lehozzuk név nélkül, mint mindig, folytatta magabiztosan és közben mintha csippantott is volna a szemével. Ez nem újságírás, Árpád!, nézett rá megrökönyödötten Kaufmann. És ez miért baj, Laci bácsi? Maga hihetetlenül naív, és ráadásul menthetetlenül romantikus, tette hozzá Szántai. Lemondok, csapott az asztalra Kaufmann, most bemegyek a főszerkesztőhöz és lemondok, ismételte meg határozottan. Akkora szart csináltak ebből az újságból, hogy már több kilométerről bűzlik, puffogott tovább. Maga tudja, Laci bácsi!, felelte Szántai és lelki szemei előtt már láttai is az első vezércikket, amit már ő jegyzett a rovat vezetőjeként. Elég volt!, ez lesz a címe, és nem fog semmit és senkit sem kímélni. Új idők, új dalai, áll majd a lead alatt, kissé visszafogottabb betűmérettel.

Kaufmann közben bepakolt a vén aktatáskába és köszönés nélkül lépett ki a szerkesztőségi irodából. Soha többé nem hallottak róla. Az interjú csont nélkül megjelent a másnapi lapszámban és különösebb visszhang nélkül maradt. Igazából nem is olvasta el senki. Szerzőként Kaufmann László szerepelt a fejlécen, hiába tiltotta le Kaufmann szóban és írásban is ezt.

*

2020. február 15.

FCM ProfiBox Traiskirchen – USC INDAT Rohrbach (1. Landesliga, Niederösterreich [ IV. . osztály]) 6-1 (2-0)

felkészülési mérkőzés

50 néző, vezette: Gwandner

Traiskirchen: Rátkai (46’ Stöckl) – Maros (46’ Kubin), Cucic (46’ Szerencsi), Adamov (46’ Jatic), Yazuv (46’ Dubec) – Lederer, Stojiljkovic, Bajrami (46’ Dostel) – Helleparth (46’ Töpel), Entrup, Linhart (46’ Baldovsky). Edző: Oliver Lederer

Rohrbach: Kranabetter – Andesilic, Heindl, Briese (80’ Brader) – Misic, Ungar, Varsányi, Soljankic, Loidolt, Hrebik – Necina (68’ Lampl). Edző: Dalibor Kovacevic

Gólok: 10’ Stojiljkovic 1-0, 18’ Ungar 1-1, 48’ Entrup 2-1, 61’ Dubec 3-1, 72’ Entrup 4-1, 74’ Dubec 5-1, 88’ Baldovsky 6-1

Kategória: újfiúk, erősítés | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kerti parti

mi a baj, Zoli? akarsz beszélni róla? (fotó: Népsport)

Fél tizenegy körül kimentem az udvarra, huszonkét fok árnyékban, kellemes. A páratartalom alig több mint harmincöt százalék, ideális. A szomszédban a kendermagos cica, a Cili fekszik a fűben, nem csinál semmit, de mit várhatnék egy macskától ilyentájt, neki most nincs dologidő. Nocsak! Egy kis sötétszürke kölyökmacska botladozik mellette, beszagol hozzánk is, már amennyire a drótkerítés, meg a sűrű szövésű uborkaháló engedi, felfedezi a környéket, minden neszre figyel. Még nem láttam itt. Van két serény jószág a szomszédban, ugye az egyik a Cili, aztán ott a másik, akit mi csak Bocimacskának hívunk, mert olyan szép fekete-fehér foltos, hogyha egy mesebeli gépezettel felnagyítanám a megfelelő méretre, aztán a kellő távolságból szemüveg nélkül néznék rá, simán összekeverném egy tehénnel, bár én szívesebben fognám be lepkehálóval és vinném valahova nagyon messze, legszívesebben Szlovákiába, mert onnan talán nem jönne vissza, nem találna egy hidat sem, amin peckesen sétálhatna, a Dunán meg biztosan nem akarna átúszni, bár ki tudja?, mondanám, hogy nincs bajom vele, de van, azon kívül, hogy folyton a teraszomon ólálkodik, és mindent meg akar enni, ami nem is az övé, nem vett részt születés-szabályozási programban sem, ami persze csak részben az ő hibája, vagy egyáltalán nem, így aztán csak szüli az utódokat, kábé olyan intenzitással, mint ami a biológia könyvekbe bele van írva, én meg attól félek folyvást, hogy idehozza őket, aztán csináljak velük, amit akarok, lehet, hogy ez a kis szürke is az övé, a Cilit csak megkérte, hogy vigyázzon rá, amíg ő új partnert keres, mert megint érik a petéje, kétségtelenül aranyos most még ez a kicsi, de azért jó, hogy van köztünk ez a kerítés. Leballagok a pincébe, a polcok mélyén kutatok, itt kell lennie valahol, a múltkor láttam is, amikor kerestem azt a sövényvágót, egy doboz takarta talán, de most a doboz sincs sehol, vagy rosszul emlékszem?, kétségtelenül öregszem, esetleg a slagok mögött, és tényleg ott bújik, nincs benne levegő, ezért sokkal kisebb lett, a fénye már rég megkopott, pedig milyen sokszor kiszolgált minket, még a víztorony alatt játszottunk vele, nem csoda, hogy alig maradt rajta bőr, az aszfalt ette rendesen, meg azok az aljas kis lyukak, amik arra szolgáltak, hogy a teniszhálót tartó vasakat rögzítsék, sosem láttam, hogy valaha játszottak volna ott teniszt, talán a vízműves fejesek még a régmúltban, ha már eleget ittak a Muskátliban és elég bátrakká váltak a sporthoz, bekapcsolták a torony fényszóróit éjjel, s mehetett a gém, szett, meccs.

A mai nap méltó rá, hogy új életre kelljen az a labda, a pumpa tűje kicsit akad ugyan, de aztán megadja magát, majd könnyedén hatol az elrévült szelepbe, az első ütem csöppet nehézkes, de gyorsan légiessé válik a ritmus, a levegő szinte dalol, ahogy megtalálja helyét a belsőben, a klasszikus fekete és fehér foltok végre kirajzolódnak, az emlékek pedig egyre élesebbek, fokozom a tempót, figyelnem kell, hogy túl ne feszítsem a húrt, és szét ne durranjon ennyi várakozás után, kár lenne érte. Egyedül vagyok, bátran húzom fel a stoplist, nincs senki, aki a drága füvet féltse, ami szép ugyan, egyes helyeken most lett végre erős, de nem akarok egyébként sem becsúszni, most nem azt játszom újra, hogy Judik üldözi Szentest, csak elképzelem, hogy én vagyok Szíjártó Laci, én kezdek Mile helyett, fehér dresszben feszítek, körülöttem majd harmincezer ember tombol, még egy métert sem futottam, de már dől rólam a veríték, úristen!, mi lesz itt?, a többiek elszánt arcát látom, amitől új erőre kapok, a Mágus strandpapucsban csattog, és magabiztosan mosolyog, az ingzsebéből szinte kiesik a cigisdoboz, mellettem a bíró, Divinyi lépked, feszültnek tűnik, egyesek szerint nem szereti, ha a látják a tévében, volt egyszer valami afférja, ami után nem állt szóba vele a családja sem, már a kezdőkörben állunk, éljen!, éljen!, elkérem a labdát, megfogom, pattogtatni kezdem, aztán dekázok vele tizet, és ekkor olyat teszek, amit még soha, hatalmasat bikázok az ellenfél kapuja felé, Zsiborás éppen a tizenhatosnál ballag, mikor elzúg a füle mellett a pettyes, riadtan néz vissza, én már emelem a kezem, bocsánat!, nem akartam, és tényleg, nem is haragszik.

A labda a szomszédban, valahol a tyúkól mellett landolt, a kis szürke macska ijedten bújt el a málnabokrok tövében, míg Cili csak bágyadtan néz, ő nem vett észre semmit, éppen csak felébredt a puffanásra. Csend van odaát, nincsenek otthon. Majd ha hazaérnek, becsengetek és illedelmesen visszakérem a bőrt, hogy aztán keressek neki egy nyugodt helyet a pincében.

Esetleg megkérdezem, hogy ők is látták-e azt a bizonyos meccset nyolcvanhárom májusában?

*

1983. május 22.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 3-3 (0-2)

28.000 néző, vezette: Divinyi

ETO: Kovács – Csonka, Hlagyvik, Szíjártó (65’ Mile), Magyar – Hannich, Póczik (37’ Szepesi), Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

FTC: Zsiborás – Szántó, Judik, Rab, Takács – Ebedli (72’ Dózsa), Nyilasi, Rubold – Szabadi, Szokolai (75’ Koch), Pogány. Edző: Novák Dezső

Gólok: 16’ Nyilasi 0-1, 28’ Nyilasi (11-es) 0-2, 51’ Szentes 1-2, 58’ Hannich (11-es) 2-2, 63’ Nyilasi (11-es) 2-3, 87’ Burcsa 3-3

*

Korszakos élmény, még most is libabőrös leszek, ha felidézem az élményt. Az más kérdés, hogy amennyiben megnézem az összefoglalót, mintha egy lassított felvételt néznék a homályos múltból.

Borbély Pál három nappal a meccs után megírta a frankót a Népsportban.

„1. A futballnak változatlan a varázsa, csak a közönséget ma már elég nehéz becsapni. A szurkolók tudják, mennyit érnek az ígéretek, és hol várható fogadkozások nélkül is jó játék.

2. Labdarúgóink közül néhányan kifejezetten jó játékra képesek, ha valóban mindent beleadnak. De maximális erőbedobással akkor sem képesek végigjátszani egy félidőt(!) ha a mérkőzést személyes presztízsüknek is tekintik.

3. Az egyik bajnokesélyesünk (FTC) játéka a karmester [Nyilasi – a Blog], azaz egyetlen ember pillanatnyi teljesítőképességének a függvénye.

4. A vidéki rivális (Rába ETO) legjobbjának [Póczik – a Blog] a formája megengedhetetlenül széles határok között mozog, de az ETO képes ezt egy mérkőzésen belül is ellensúlyozni játékszervezettségével.”

Most mindenki csukja be a szemét, aztán képzelje maga elé a Nemzeti Sport mostani ömlengéseit korunk hazai rangadóiról.

Mert ez a meccs – a lehetetlen körülmények ellenére – valódi futball volt. A sport igazi ünnepe.

Mikor lesz legközelebb ilyen?

matiné

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Veszi a lapot, aki veszi a lapot

papírgyűjtésre is jó (fotó: kios.org)

Akik az Ötház utcában laknak, vagy valaha ott laktak, és gyönyörű emlékeik vannak, amit valahol meg is értek, hiszen nincs annál csudálatosabb, mint a város fölött élni, kiülni éjszaka az udvarra, élvezni a csendet, amit csak a tücskök cirpelése tör meg néha, bámulni a városi fény szennyezésétől mentes horizontot, nézni a sok csillagot az égen, de hiszen az a Göncölszekér, kicsicsillag!, az ott meg a faszomsetudjamilyen csillagkép, bébi!, te annyira romantikus vagy, Henrik!, más is mondta már, Elvira!, meg azt is, hogy annyi hullócsillag sehol nincs augusztusban, mint arrafelé, no őket most arra kérem, hogy egy pillanatra fogják be a fülüket.

Volt időszak, amikor szitkozódva tekertem a Búzakalász utcától felfelé, az Ötház utca volt a cél, és most nagyon finoman fogalmazok, mert erre a kifejezésre, mármint a szitkozódásra vannak a magyarban sokkal keményebb szavak is, ráadásul mindezt számos alkalommal hangosan, már-már üvöltve, mert nem érdekelt, ha meghallják a kanyargó út melletti gaztengerben fülelő nyulak és egyéb kisrágcsálók, no meg persze a kóborló macskák, akik Kismegyerről igyekeztek Szabadhegy felé, esetleg már vissza, én egy mázsás szolgálati biciklin ülök, szemeim kigúvadva, erőm rég elhagyott, de azért arra van még energiám, hogy sűrűn emlegessem az ott lakók felmenőit, kettőjükék név szerint is, mert hát ők voltak mindennek okozói, ők fizettek elő négyharmincért a nyomorult Kisalföldre, amit most felviszek nekik, megteszem ezt a plusz hatszáz métert a semmiért, amit persze nem mondhatok ki, hiszen a nyájas olvasó, a Magyar Posta Vállalat tisztelt ügyfele az első, mindig neki van igaza, sőt!, ha valaki lenne olyan kedves és küldene számára egy expressz levelet, még hálás is lennék, mert az még húsz fillért jelent nekem darabonként, és a sok kis fillér, az bizony értékes forintokat terem, a képeslap is jó, igaz, az csak tíz fillért ér, de cserébe megtartom a levéltitkot, azaz csak elolvasom, aztán el is felejtem a kacska gondolatfűzért, amit írt a gyerek az építőtáborból, de most legyen átkozott az Ötház utca, meg az is aki erre hajtotta a jószágait száz évvel ezelőtt, és így maradt a csapás, most már kecses aszfaltcsík vezet fölfelé, de ezzel nem vagyok kisegítve, mert nincs mozgólépcső, vagy mozgójárda, amiről egyszer olvastam valahol az IPM-ben, amit egy hétig nem vittem ki, nem hiányzott senkinek, óvatosan lapozgattam, nem gyűrtem meg, mikor bekerült a leveles ládába olyan volt, mint új korában, errefelé alig van érdekes újság, a téesz is lemondta a Szovjetuniót, meg a Szovjet Irodalmat, csak a helyi, meg országosan a Népszabi, esetleg az ellenállók kapják a Nemzetet, jó ha hárman vannak az egész körzetben, itt sem lesz forradalom sosem, jó napot Izé bácsi!, kezitcsókolom Izé néni!, meghoztam a lapot, tessék itt van, nem sokan haltak meg úgy láttam, nem ezt néztem meg, isten ments!, egy másikat, ez még meleg, külön raktam, direkt, tudják, hogy rám számíthatnak, hogy késtem?, ugyan már!, talán elfelejtették, hogy a Kollerné szinte vacsoraidőben esett ide be?, akkor is részegen, jó hogy nem hányt az apróhirdetések közé, hát az ember hiába dolgozik keményen?, ez a hála?, legalább egy fröccsel megkínálhatnának, hát igen, pont most fogyott el a szóda, tisztán meg erős lenne neked, kisgyerek, már érettségiztem mama, egy éve, jogsim is van, csak éppen nem vezetek sokat, mert egyszer nekimentem a garázsajtónak a Daciával és apám ideges lett, jobb a békesség, no majd jövök valamelyik délután is, szedem az előfizetési díjat, tessék kikészíteni pontosan, mert nem tudok majd visszaadni, lehet föle is, ha úgy tetszik gondolni, most sietek, mert az utolsót még várják nagyon, a Hajzerék a sarkon, tényleg!, nem akarnak lejjebb költözni?, úgy enbloc mindenki, aztán le lehetne zárni az egész utat egy pompás sorompóval, és csak a természetjárók jönnének erre, nem?, hogy fasza a levegő?, no igen, de rám nem gondolnak?, a mentő sem találna ide, ha magukra jönne a roham, na viszlát!, megyek tovább, hétfőn találkozunk, igen, vasárnap lesz holnap, alszom végre egy nagyot, nem kelek háromnegyed négykor, és az sem érdekel, hogy a Népsportra előfizetők rágják a kefét, a holnapi számot vigyázza a kiadó vagy a nyomda, majd hétfőn hozom, mint egy kihűlt levest, ami melegítve közel sem olyan finom, az NB I-ről mindenki tudni fogja a fontosat, a rádióból, meg a tévéből, elmondja a Knézy, a Novotny, a Vitray, a Radnóti, milyen fura!, ő nem lett most sem Y, például azt is, hogy ETO-DVSC 1-1, még mindketten kieshetnek.

*

1990. május 19.

Rába ETO – Debreceni VSC 1-1 (1-0)

6.000 néző, vezette: Molnár

ETO: Boros – Urbányi, Pecsics, Preszeller – Csikós, Sziffer (65’ Kiss), Bücs, Somogyi (76’ Bordás), Farkas – Freppán, Sallói. Edző: Pecze Károly

DVSC: Mező – Sándor, Nagy, Szűcs – Balogh, Moldván, Csiszár, Vancsa (53’ Tulba), Plókai – Tóth, Márton (65’ Ulveczki). Edző: Temesvári Miklós

Gólok: 39’ Sallói 1-0, 73’ Plókai 1-1

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Amikor májusban volt január

nagyon komoly szöveg (fotó: antikvarium.hu)

1989-ben sok érdekes dolog történt az érettségin. Például csaltak a mateknál. No, nem itt, hanem máshol, de akkor is. Mondjuk ez engem nem érdekelt, mert központit írtam. A magyar azonban rendben lement. Bevallom, hogy nem igazán készültem rá. Úgy voltam vele, hogy jöhet a műelemzés. Szövegelni bárki tud. Igazam volt. Megcsináltam. Dicsérettel. Nagy Lajost dobta a gép. Hallottam már róla. Egyszerű szöveg volt. Azóta sem olvastam Lajost. Van bennem szégyen.

*

Talán mert előtte szombaton pont a Fradit fogadtuk. Nélkülem. Nem mentem ki. Volt bérletem. Bérletünk. Apám megértette. Nagyanyám mondjuk nem értette, mi a baj? Félelem. Félelem? Ki tudja? Sokkal inkább megfelelési kényszer.

Kokó úgyis kiment. Majd elmondja, mi volt.

Azóta is sajnálom.

*

Nagy Lajos nem lett érettségi tétel. Egyesek szerint középszerű író. Lehet. Nekem élete része.

Kábé annyira, mint Rubold Péter.

*

1989. május 13.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)

18.000 néző, vezette: Huták

ETO: Boros – Csikós, Hlagyvik, Turbék, Bordás – Bücs, Somogyi, Rubold – Handel, Mörtel (75’ Sallói), Hajszán. Edző: Haász Sándor

FTC: Józsa – Vaszil, Simon, Limperger, Kelller – Albert, Strausz (77’ Bánki), Topor – Páling, Wukovics, Dukon. Edző: Rákosi Gyula

Gól: 12’ Rubold 1-0

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Arany, lakodalom

örömködő izmos férfitestek (fotó: Kisalföld)

Van előttem egy pontosan ötven évvel ezelőtti fotó. Nem igazából, csak a fejemben. Sokszor láttam korábban, gyakorlatilag én is lefényképeztem, az agyamban a negatív, amit bármikor elő tudok hívni.

Anyám sötét lencséjű szemüvegben sétál lefelé a lépcsőn, a városháza sziluettje van mögötte, nem tudom eldönteni, hogy vajon napszemüveget visel, esetleg a szikrázás miatt lett olyan, amit hord a mindennapokban, normál dioptriás egyébként, nem lehet több hármasnál, na jó, mondjuk négyes, mínuszos, az biztos, abban az időben kevéssé valószínű, hogy ilyet csiszoljon bárki, a hetvenes éveket írjuk, de ez most egy fikciós történet, simán benne van, hogy apám maga volt Alain Delon, vagy ami sokkal reálisabb, ő Jean-Paul Belmondo, például azért, mert krumpli orra van, és most itt van a perc, Jean-Paul Belmondo elveszi a szerelmét, vagy már el is vette, közben nézem a képet, a francia újrealizmus jön szembe, anyám évekkel később bevallotta, neki Belmondo volt a kedvence, azt mondjuk nem árulta el, hogy miért, az orra miatt, esetleg más volt a szexepil, nem akart tökéletest, mindenesetre jöttek ők le a lépcsőn, és anyám pörölt apámmal, hogy miért, sosem tudjuk már meg, mert apám nincs többé, anyám meg nem árulja el, szerintem nem is tudja már, ennyi évvel később, meg egyébként is kell az izgalom, ha elmondaná, eltűnne a varázs, nem is kérdezem. Minek?

Kedd volt, ami azért jó, mert apám nem izgult, hogy mindjárt jön a meccs, mostani szemmel milyen vicces, hogy kedden mondtak igent a fiatalok, nem kellett kivárni a hétvégét, ők mondjuk másért is örültek ennek, hiszen úgysem hívtak sok embert vendégnek, aki jön, jön, innentől kezdve tudjuk, hogy kinek fontos, mi azért megjegyezzük, sietni kell, szerda reggeltől érvényes a beutaló Lellén, arról nem is beszélve, hogy lesz egy másik félidő is, fent a székesegyházban, mert a nagyanyámnak ez is számít, Isten előtt megfogadom, blablabla, mit szólnak a faluban azok, akik egyébként sosem látnak többé, ha csak el nem megy apám a búcsúba, lő kettőt a puskával, megcsókol mindenkit, azt’ szevasz, de most fogadalmat tesz a Zala tisztelendő bácsi előtt, hogy soha el nem hagyja anyámat, milyen komoly ez már, az az ember lesz isten földi képe, aki gyakorlatilag elvette anyám gyerekkorát, apám persze érti a tréfát, de most nem viccel, ha kimondta, meg is tartja, ami bizonyos szempontból érthető, de ha jobban belegondolunk: mégsem, hiszen ő Jean-Paul Belmondo, aki bármit megtehet, a közönség tapsol, ő a profi, sőt!, A Profi, de apám nem olyan, neki számít az eskü. Egy életre szól.

A Rába Hotel aljában lévő étteremben koronázták meg a napot, szolid parti, semmi hajcihő, a pincérek serényen tálalták fel az ételt, milyen szép pár!, súgtak össze, s már hozták is a folyó bort, kancsóban, voltál a meccsen vasárnap?, kérdi az egyikük apámtól, Pista vagy Béla, olyan egyformák a fehér kabátkájukban, apám csippent a szemével, ne most!, szúrja oda, nem alkalmas éppen, de közben elmereng, neki is fájt a 0-2 az MTK ellen, látott már ilyen gyenge produkciót?, aligha, a táblázat nem hazudik, utolsó a csapat, micsoda szégyen, pár éve még a Benfica is rettegte a zöld-fehéreket, most meg?, hatpontnyira a Diósgyőr, és nem hátrafelé, anyám megböki, itt vagy, kedvesem?, feltétlenül, replikáz apám, mert profi, táncolunk?, természetesen, és már mennek is középre, mindenki rájuk figyel, milyen szép pár!, súgnak össze megint a pincérek, és milyen rendes vendégek, okosan isznak, nem csinálnak balhét, kevés mostanában az ilyesmi, vajon ez lesz a hetvenes évek trendje, remélem, mondja Pista vagy Béla, olyan egyformák a fehér kabátkájukban, közben apám és anyám összebújva lassúz, fejükben már a lellei romantika áll össze egy szép képpé, s talán ott vagyok én is, mint lehetőség, egy szebb jövő reménye, takaros család lesz. És tényleg.

*

Negyvenhárom évvel később álltunk a Rába Hotel alatti étterem előtt, az ajtóban marcona pincérek rostokoltak, látványosan pislogtak az órájukra, miközben rakták össze a terasz székeit. Nem volt annyira késő, de ez, meg az az apróság, hogy az ETO harminc év után újra bajnok lett, nem volt elég egy kis rugalmasságra. Csak egy sört innánk meg, esetleg tüskét melléje, még mit nem!, mondta volna Krisztián vagy Roland, ha azt tette volna, amit a szíve diktál, de azon az órán pont nem hiányzott az OKJ-s képzésen, amikor felhívták a figyelmet, ne legyél feltétlenül paraszt a vendéggel, egyébként is olyan egyformák voltak a kis köténykéjükben, és még mintha a tetoválásukat is ugyanabban a szalonban égette volna bőrükbe Zebulon, a művész, szóval nem volt maradásunk, mi legyen?, jött az adekvát kérdés?, talán a pléhbüfé nyitva van, bár amilyen időket élünk, egy próbát talán megér, és tényleg, a megbízhatóság emlékműve a lepukkant bodega a buszpályaudvar sarkán, ahol büdösbácsik, kurvának kinéző betanított munkásnők és egyéb deklasszált elemek isszák a kevertet, vagy a szivacs gyümölcsét, emlékszem, mikor kétezer-hat tavaszán yuppie-nak álcázott fiatalok pattantak ki egy hatalmas autóból, demokratának hazudták magukat, de akkor nagyon fájt nekik a meg nem értettség, még négy év, belehalok, mondta az egyik, aki talán a kosárlabdát választotta volna a bőrfoci helyett, ha felé gurította volna egy szabadnapos buszsofőr, aki csak a hangulat miatt lenézett vasárnap este a placcra, most azonban nem voltak törésvonalak, zöld vér csordogált mindenki ereiben, Pinyő!, Pinyő!, Pinyő!, zúgott bele az éjszakába egy erőteljes hang, s nem volt vita, ha ma rendeznék a polgármesterválasztást, kit emelne vállára a város, még azok is talán, ’kik sosem jártak Kiskúton, legfeljebb az állatkertben, akkor lesz egy kör unicum, meg ugyanennyi sör, szóltam szelíden és senki sem ellenkezett, meg egy melegszendvics, rombolta le a harmóniát valaki, de nem haragudtunk rá, apámra gondoltam, és azon merengtem, miért nem jött ki, legalább most, de rájöttem, hogy pontosan azért, amiért neki fontos az ETO, belső meggyőződésből, nem akart divatdrukker lenni öreg korára, ha a rögös úton nem állt ott most, miért csak a fény, az ünneplés jusson neki, majd talán egyszer, megint, hiszen neki tényleg nem kell már bizonyítania semmit, meg egyébként is házassági évfordulónk van, fiam, ez fontos, majd megérted te is, most is értem, apu, mondtam neki a telefonba, aztán letettem.

miénk itt a tér (fotó: Nemzeti Sport)

Olyan jó lenne ma is felhívni.

*

Hét évvel az ETO felért a csúcsra, miután egy a meggyőzőnél is erősebb szezont követően nyerte meg a klubtörténet negyedik bajnoki címét. Nem volt olyan régen, talán ezért is különösen szomorú a mostani helyzet, és nem feltétlenül arra gondolok, hogy a csapat jelenleg a második ligában szerepel, hanem az, hogy szinte szitokszóvá vált a helyi közbeszédben az ETO név, ha a futballal hozzák összefüggésbe.

Boldogok a lelki szegények mondhatnám lazán, s legyintenék egy nagyot, de ez ennél sokkal komolyabb ügy, szóval szégyen és gyalázat!

Most azonban az ünneplésnek van itt az ideje! Szép volt akkori fiúk, lesz ez még jobb is mostani fiúk!

Hajrá ETO!

A bajnoki keret:

Jarmo Ahjupera 3/0, Rati Aleksidze 7/0, Nemanja Andrić 21/3, Mihai Dina 8/1, MArko Dinjar 15/0, Vladimir Đorđević 4/0, Dudás Ádám 16/1, Farkas Balázs 1/0, Marian Had 5/0, Kalmár Zsolt 2/1, Đorđe Kamber 27/8, Luboš Kamenár 3/0, Tarmo Kink 10/1, Koltai Tamás 20/8, Rok Kronaveter 19/5, Giorgi Kvilitaia 2/0, Lang Ádám 4/0, Lipták Zoltán 26/0, Matetits István 1/01, Molnár Péter 1/0, Mihai Nicorec 10/0, Novák  Csanád 1/0, Pátkai Máté 26/1, Linas Pilibaitis 11/1, Lazar Stanišić 1/0, Saša Stevanović 27/0, Marek Střeštík 25/3, Michal Svec 23/0, Takács Ákos 23/0, Tokody Tibor 9/0, Nikola Trajković 23/7, Varga Roland 27/11, Varga Tamás 1/0, Völgyi Dániel 16/4.

Vezetőedző: Pintér Attila

*

2013. május 12.

Győri ETO – Ferencvárosi TC 1-0 (0-0)

13.700 néző, vezette: Farkas

ETO: Stevanović (46’ Molnár) – Svec, Takács, Lipták, Völgyi – Kronaveter (46’ Andrić), Kamber, Pátkai – Trajković (65’ Dinjar), Varga R., Střeštík. Edző: Pintér Attila

FTC: Jova – Somália, Gyömbér, Bešić, Bönig (56’ Sváb) – Alempijević, Čukić, Leonardo (82’ Ionescu), Józsi, Martinus (62’ Perić) – Böde. Edző: Ricardo Moniz

Gól: 60’ Völgyi (11-es) 1-0

Kiállítások: 59’ Alempijević, 61’ Völgyi, 78’ Střeštík

játszik az ETO!

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kézzel-lábbal

apró kötényke (fotó: Kisalföld)

Daliás idők voltak, amikor a Révai nevétől rettegtek a középiskolák kézilabda csapatai szeret az országban, és nyerni jártunk például Veszprémbe is. Emlékszem, amikor egyszer, már évekkel később hiába kerestem otthon a szekrényben drága relikviámat, azt a rongyosra mosott kapusdresszt, amiben valaha Oross Tibi is védett, és amin alig látszott már az RG felirat meg a hátán az 1-es, kipakoltam az összes polcot hiába, miközben a kétségbeesés lassan úrrá lett rajtam, mert olyan nincs, hogy lába kélt, anyám meg ott állt mögöttem, a fejét vakarta, végül egykedvűen közölte velem, hogy darabokra vágta azt a rongyot, foglalta a helyet, nem gondolta, hogy az bárkinek is kell, hiszen értéktelen, ha annyira fontos, az ujjából még találok az egyik dobozban egy kisebb darabot, mert azzal fényesíti a cipőket, mivel az anyaga kétségtelenül príma, száz százalék gyapjú, no akkor majdnem felborítottam őt, de győzött a józan és és inkább csak sírtam, befelé. Még akkor vettem magamhoz, amikor az idő szavát megértve a gimnázium új garnitúra mezeket vett a csapatnak, igazi csiricsáré felsőket, a mezőnyjátékosoknak talán piros-kéket, sárga betéttel, ami teljeséggel érthetetlen színválasztás volt, nekünk, kapusoknak meg nyilván megszokásból valószínűtlenül világító okkert, zöldet vagy sárgát talán, esetleg mindkettőt. Csak egy pillanatra akartam megfogni, kicsit magamhoz ölelni, utazni az időben, emlékezni nagy csatákra, szűk és nagy győzelmekre, az érmekre, vagyis mindenre, amit nekem az az időszak adott, de nem jött össze, mert kellett, pont az kellett anyámnak törlésre, miért is ne.

A Veres Péterrel játszottunk salakon, sima kettes lett volna a totóban, ha a városi bajnokság meccseit is felvettek volna az események közé, de közben mag veszélyes, mert azok a melák srácok szerettek ugyan játszani, csak éppen a kötöttséget nem bírták, mi az, hogy felállunk a támadásnál a hatos előtt, meg ilyenek, szaladgáltak össze-vissza, és lőttek mindenhonnan, ha úgy volt adta, akár a félpályáról is, kapusként egy rémálom, ne nyugodhatsz egy percre sem, mert rögtön jön a baj, s ha gólt kapsz, sosem mosod le a szégyent. A padon ültem, vártam az én időm, vezettünk ezerrel, mikor harsant a síp, könnyű szívvel fújta be a hetest a sporttárs, akkor most bemész, mondta Jámbor Vili, pattantam azonnal, nyújtottam egyet, a becsület miatt, majd bekocogtam szépen komótosan, azoknak a nézőknek játszva, akik kijöhettek volna, de nem, elkértem a labdát, akkurátusan vizsgáltam, mintha sosem láttam volna még ilyet, nahát!, kerek, milyen meglepő, aztán beálltam a vonalra, majd rögtön kiléptem egyet előre, hogy megzavarjam az ellenfelem, tanult mozdulat volt, sok-sok pszichológiával átitatva, eldöntöttem, kitaláltam, a jobb felsőt lövi meg, biztosan, és igazam lett.

Czakó Gabi mosolyogva csak annyit mondott utána: kellett nagyon.

*

Emlékeztek arra, amikor az ETO kézisei sorra nyerték a serlegeket és az érmeket? Bajnokság, MNK, IHF Kupa. Mind megvolt.

És mekkora csemege lehetett egy kézilabda kupadöntő odavágója, megspékelve egy NB I-es futballmeccsel..

Veszprémben.

*

1991. május 4.

Veszprém FC – Győri Rába ETO 0-1 (0-0)

5.000 néző, vezette: Drigán

Veszprém: Végh – Bognár, Bimbó, Csík, Szécsi (70’ Kiss) – Csomai, Szeibert, Kelemen (60’ Horváth I) – Rugovics, Plotár, Lehota. Edző: Dunai Antal

ETO: Huszár – Csikós, Pecsics, Sánta, Virág – Tóth (61’ Csernák), Vaidean, Bordás – Csertői, Mörtel, Farkas (80’ Petres). Edző: Glázer Róbert

Gól: 46’ Bordás 0-1

mindent elsodró lendület (fotó: Kisalföld)

Bramac SE – Rába ETO 26-20 (15-10)

500 néző, vezette: Andorka, Schober

Bramac: Cziráki – Bácsi 2, Gyurka 6, Zhitnikov 6, Gulyás, Éles 4/4, Béres 4. Csere: Németh (kapus), Sazankov 3, Zsigmond, Csoknyai 1. Edző: Valery Melnik

ETO: Horváth – Iváncsik 3, Fenyő 4/1, Rosta 4, Cseri, Felföldi 1, Csicsai 3. Csere: Gerháth (kapus), Vesztergom 1, Polgár 3, Czakó 1. Edző: Szaló Tibor.

Hétméteresek: 4/4 illetve 3/1

Kiállítások: 6 illetve 8 perc

mondhatni méltatlan

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Derékba tört karrier

kár, hogy akkor sem gondolkodtál (fotó: youtube.com)

Először a balra cselt csinálta meg. Pontosabban csak szerette volna, mert a mozdulat meglepően gyorsan megtört. Eh, morogta, de nem lankadt. A második kísérlet már lényegesen jobb volt, azonban most sem sikerült a kivitelezés. Talán a kezdő mozdulattal volt a baj, esetleg hiányzott a lendület. Idegesen piszkálta az orrát, egyértelmű volt, hogy nem fogja annyiban hagyni, már csak az volt a kérdés, miként keveredik ki ebből a kétségtelenül kellemetlen helyzetből. Akkor legyen a másik oldal, villanyozódott fel egy másodperc alatt, és a szemében komoly elszántság tükröződött, ami minden átmenet nélkül váltott át ijesztő eszelősségbe. Azt még a buzi argentinok is bevették! A közelben állók rémülten igyekeztek arrébb húzódni, ami a szűk hely miatt nem igazán jöhetett össze, így a kevésbé bátrak kérték a számlát és gyorsan távoztak. Kérnék még egy fröccsöt, meg valami kísérőt, Marika!, szólt oda a pultos hölgyhöz, aki már előre kikészítette a rendelést, mert tudta, hogy mikor és mi következik. Unicum jó lesz, ugye? Mosolyogva lépett közelebb és egymást követő két gyors húzással magába öntötte az italokat. Na gyere, csak komám!, vetette oda foghegyről, aztán felemelte a labdát és teátrálisan megcsókolta. Amikor hosszas előkészületek után végre a földre tette, egyszerre megtántorodott, de szerencsére az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie az esést. Direkt csináltam, ezt mindenki megeszi. Röhögött, de nagyon gyengén hazudott. Tisztelték azonban annyira, hogy nem vonták kétségbe, amit mond. Persze, Bandikám, tudjuk! Nagy kópé vagy te! Kitartóan nézte a labdát, aztán az ellenfél szemét. Igyekezett megzavarni, kifigyelni a gyenge pontjait, hogy aztán kíméletlenül lecsapjon, átfűzze, és egy életre elvegye a kedvét az egésztől annak a másiknak, picit talán még meg is alázza a gyalázatért, amiért kétszer nem tudta kicselezni. Ő, aki hatalmas stadionokban játszott valaha, híres csapatok ellen, neves futballisták között lépett pályára, ráadásul többnyire főszereplőként, nem csak azért, hogy kilegyen a létszám, és most itt áll egy középszerű kocsmában, az ócska székek és asztalok között kialakított spontán játszótéren, ahol két szemetesvödör a kapu, és én vagyok a csapattársa, a reménye, ami elég aggasztó, lássuk be, mutatja a figurát, mire én elindulok ütemre, nem nézek vissza, majd csak érzem, ha jön a labda, de semmi, megfordulok, kicsit félek, először csak résnyire nyitom a szemem, aztán egészen, micsoda borzalom, ő térdel, a pettyes pár lépésre mellette pihen, ellenfelünk, egy gyönyörű golden retriever békésen liheg, mellső mancsa a labdán, nem látszik rajta sem gőg, sem elégtétel, csak tette a dolgát, ha már bevettük a játékba, komolyan csinálta, nem ette meg a figurát, pedig korábban oly’ sokan, példának okáért a Rab Tibi vagy a kölni Steiner. Két perccel később az egyik asztalnál ültünk, előtte az újabb fröccs és unicum, én sört kértem és azért, hogy lássa, nem vagyok puhány, szintén egy felest, próbáltam vigasztalni, mert láthatóan ette a lelkét a kudarc, mégis milyen az, hogy egy kutya is?, tette fel a kérdést, de nem várt választ, kérdeztem őt a régi dolgokról, például, hogy milyen volt Bolíviában, mire ő csak hunyorgott és azt mesélte, hogy visszafelé a repülőn nem engedték őket piálni, pedig András nap volt éppen. Érted? András-nap! A Kutas Pista bácsi keménykedett, de mi megoldottuk és szinte a leestünk gépről Pesten, muhaha! És ekkor egy rövid ideig megint boldog volt, megitta az unicumot és húzóra a fröccsöt, kotorászni kezdett a zsebében, mire mondtam, hogy én fizetem. Ne sérts már meg, pajtás!, mondta, úgy csinált mintha megorrolt volna rám, ami csak szerep volt persze, mert nem volt nála egy fillér sem, de ugye a büszkeség, esetleg még egy kör?, kérdezte vigyorogva és már nem is volt köztünk harag. Naná!, vágtam rá azonnal, mégis csak egy majdnem világsztárt invitálok meg egy italra, aztán összeszedtem minden bátorságomat, hogy végre megkérdezzem azt, ha már így vagyunk, de először nem figyelt, aztán meg szóltak neki, hogy telefonon keresik, mire odabotorkált a pult mellé és hosszan tárgyalt valakivel, aki egy hatalmas buliba hívta, most azonnal, a Balaton északi partjára, valamilyen villába, mire egyből igent mondott, letette a telefont és máris tárcsázta a taxis társaság számát, kocsit rendelt, a lehető legrövidebb időn belül, hosszú fuvar lesz, egész estés program, többen szóltak neki, hogy mégis miből fogja kifizetni a számlát, de csak legyintett, egy barátomhoz megyek, majd ő intézi, ne aggódjatok miattam, de azért mindenki aggódni kezdett, éjfél is elmúlik, mire odaérsz, és akkor mi van?, jól ismered azt a valakit?, hagyjatok már békén!, végülis a te dolgod, Andriska, mondta a pultosnő, ekkor a taxi röviden dudált az utcán, mennem kell, mondta, vette a kabátját és máris indult, kifelé menet rám nézett, de úgy csinált mintha nem is ismernénk egymást. Mintha biccentett volna, de lehet, hogy csak képzeltem.

*

1985. április 20.

Újpesti Dózsa – Rába ETO 1-1 (1-0)

4.000 néző, vezette: Kovács I L.

Dózsa: Szendrei – Szűcs, Kardos, Bognár, Kozma – Ebedli (63’ Steidl), Herédi, Szabó A. – Schróth, Kerekes (46’ Törőcsik), Kiss. Edző: Temesvári Tibor

ETO: Mészáros – Csonka, Rezi, Stark (48’ Mile), Magyar – Kurucz, Hannich, Preszeller – Szabó O., Szentes, Hajszán (46’ Weimper). Edző: Verebes József

Gólok: 2’ Schróth 1-0, 76’ Weimper 1-1

*

„Szünet után a bal oldali partvonal mentén Törőcsik szabálytalankodott Starkkal szemben. A győri játékos megsérült, nem is tudta folytatni a játékot, bebicegett az öltözőbe, Mile állt be helyette.” [Népsport, 1985. április 21.]

„A pihenés után alig folytatódott a küzdelem, az újonnan beállt Törőcsik és Stark párharca a győri védő súlyosnak látszó sérülésével végződött. (Ahogy később elmondta, teljesen elzsibbadt a térde, szerencsére még estére sem dagadt meg, így valószínűleg csak szalaghúzódásról van szó.)” [Kisalföld, 1985. április 22.]

„Szombaton az U. Dózsa elleni bajnoki mérkőzésen a második félidő elején Stark Csaba, a Rába ETO hátvédje megsérült, le kellett cserélni. Az első diagnózis alapján senki sem gondolt súlyos sérülésre, s mégis… A győri labdarúgót hétfőn Győrött az MN 6. számú kórházában keresztszalag-szakadással dr. Dékány Sándor osztályvezető főorvos megoperálta, így a tavaszi idényben már nem léphet pályára.” [Kisalföld, 1985. április 24.]

„Napjainkban alaposan megélénkült a hazai sportkönyvkiadás, az olvasók, a rajongók nem kis örömére. Ez a kötet mindenképpen a nívósabbak közé tartozik, a szerzőnek [Szabó Ferenc – A Blog] újságíróként megismert stílusában íródott. Életrajzi regény, végigkíséri Törőcsik pályafutását az első labdaérintéstől a kezdeti sikereken át, a sokat emlegetett argentínai világbajnokságig, az ismert autóbaleseten keresztül az újrakezdésig. (…) Noha még nem ért véget Törőcsik labdarúgó pályafutása, eddig úgy tűnik, hogy a koronát nem sikerült feltennie rá. Pedig sokan szeretnék, ha a régi Törőcsik futna, játszana, lőné a gólokat. Esetleg külföldi csapatban. Táncolj, tovább, Törő!” [Kisalföld, 1985. április 24.]

mi lett volna, ha? (fotó: Kisalföld)

„- Törőcsik a bal oldalon kapott labdát – meséli [Stark – a Blog]. Számítottam rá, hogy mit fog csinálni, megtorpan és megtolja majd a labdát. Én beléptem eléje, a labda fölpattant, át a bal lábam fölött. Jobb külsővel haza akartam adni, amikor a bal térdem balra-jobbra kimozdult, nem tudom, hogy rúgást kaptam-e vagy meglökött, csak arra emlékszem, hogy nagyon fájt, és feküdtem a földön. Szó sem volt arról, hogy leragadt volna a stoplim.”

*

1986. április 19.

Újpesti Dózsa – Rába ETO 2-1 (1-1)

500 néző, vezette: Mester

Dózsa: Kiss – Harasztia, Waszner, Kürtösi, Szűcs – Gróf, Selmeczi, Aczél (Antal) – Balogh (Temesvári), Rostás, Pfeffer. Edző: Varga István

ETO: Ulbert (Józsa) – Csikós, Udvardi, Stark, Cser – Mónos, Nagy, Kiss – Süle, Erdős (Csollány), Inczédi. Edző: Győrfi László

Gólok: Rostás, Grósz illetve Süle

*

A meccset megelőző héten megírta az újság, hogy Törőcsik András családi problémája miatt nem edzett a csapattal, így csak a kispadon kezd. A szünetben állt be és láthatóan bizonyítani akart, ami miatt talán kissé túlpörgött. A bajnokit adta a tévé is, de a jelenet nem látszott jól, mert éppen kitakarta valami azt a részt, ahol az eset történt. Az ETO orvosa, dr. Király Géza később azt mondta, hogy egyértelműen Törőcsik talált lábat, de a szándékosságot kizárta. A műtétet elvégző Dékány doktor arról beszélt, hogy Stark keresztszalagja „szinte ronggyá szakadt”, amit nem lehetett megvarrni, ezért alkalmaztak nála egy akkortájt forradalmi módszert, ami egy szénszálas fonat beültetésével járt.

Törőcsik András még hét NB I-es meccset játszott. A szezon végén Franciaországba, a Montpellier csapatához került. 1988-ban jött haza, és először a másodosztályban szereplő Volánban szerepelt, majd ’89 elején a Verebes József trenírozta MTK-VM-hez szerződött.

Második fellépésén a tatabányai Udvardi Endre egy alattomos belépőjével eltörte a szárkapocs csontját.

Stark Csaba soha többé nem játszhatott az első osztályban. Még két évig maradt a klub kötelékében és felépülését követően rendszeres pályára lépett az utánpótlás bajnokságban, de a nagyobb terhelést már nem bírta a lába. 1987 áprilisában Edelénybe szerződött.

Sokkal, de sokkal több volt benne.

*

1987. június 7.

Edelényi Bányász – Kazincbarcikai Vegyész 1-0 (0-0)

2.500 néző, vezette: Orosz

Edelény: Béres – Göndör, Ragyina, Csorba, Farkas – Goór, Stark, Oldal, Czél (Németh) – Kleiber, Hubi ((Turcsik). Edző: Koleszár György

Kazincbarcika: Majer – Szabó, Sztahon (Petrovics), Kerekes, Fodor – Búza, Bartuska, Babus – Csipke (Zsiga), Orlóczky, Deszatnik. Edző: Balázs András

Gól: Kleiber

*

Húsz éve nem jártam már a Pasaréti Kocsmában. Feltételezem, hogy mostanság Törőcsik sem ott tölti a mindennapjait. Egyre kisebb az esélye annak, hogy újra találkozzunk, de azért egyszer szívesen megkérdezném tőle, hogy miként emlékszik a Starkkal történt ütközésre. Nincs túl jó bőrben, valószínűleg sok mindent ki is rostált már az agyából, de abban szinte biztos vagyok, hogy ez a pillanat megmaradt.

Már-már beégett.

Kategória: mindenmás, történelem | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Amit soha nem lehet elvenni

Eusébio sem gondolta volna (fotó: Kisalföld)

Játszott a Fradi a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a döntőért? Meccselt a Vidi BEK-fináléért? És a Honvéd? Esetleg az MTK?

Ugye, hogy nem.

*

„Néhányszor lepergettem magamban a Benfica-ETO mérkőzést. Kerestem, kutattam az okát, amelyek végül mégiscsak azt hozták, hogy a világhírű Benfica 1-0 arányban legyőzte a Győri ETO csapatát. Ilyenkor a szakszerűség álarca mögött, jól szabott mondatokkal indokolni szokás a vereséget. Úgy érzem, erre most nincs szükség.”

[Pintér István, a Kisalföld szakírója]

*

1965. április 30.

Győri ETO – SL Benfica 0-1 (0-0)

62.000 néző, vezette: Hansen

ETO: Tóth – Kiss, Orbán, Tamás – Palotai, Máté – Keglovich, Győrfi, Soproni, Korsós, Povázsai. Edző: Hidegkuti Nándor

Benfica: Costa Pereira – Cavém, Germano, Raúl, Cruz – Perides, Coluna – Augusto, Eusébio, Torres, Simões. Edző: Elek Schwartz

Gól: 72’ Augusto 0-1

*

„A Benfica csatársora a Real védelmének rúgott egy ötöst, és itt nem tudott gólt rúgni többet, mint egyet. Ez a tény az ETO legnagyobb dicsérete! Egyébként, amit ilyenkor az alkalmi szakemberek mondanak, abból erősen gyököt kell vonni. Még hadd mondjam meg, hogy a mérkőzés végén Eusébio bocsánatot kért tőlem, mert nagyon gyengén játszott.”

[Schwartz Elek, a Benfica trénere]

*

Pontosan 55 évvel ezelőtt a Győri ETO BEK elődöntőt játszott a Népstadionban a Benfica ellen. A meccset a vendégek szűken, 1-0-ra nyerték meg.

Több mint fél évszázad telt el, és azóta gyakorlatilag sarkából dőlt ki a futballvilág. Példának okáért már nem csak az aktuális bajnokok küzdenek a serlegért.

Csupán játék, de érdemes felidézni az akkori első elődöntők csapatait, no meg a remek trénereket, aztán rakjuk melléjük a tavalyi legjobb négy odavágóin szereplő kezdőket.

Nagy levegő, aztán szusszanjunk egy hatalmasat.

Akkor tizenegy nagyszerű magyar labdarúgó és két vezető edző szerepelt a listán.

Manapság övék lenne a világ.

Legyünk nagyon büszkék!

*

1964-65

Liverpool

Tommy Lawrence – Chris Lawler, Ron Yeats, Tommy Smith, Ronnie Moran – Ian Callaghan, Willie Stevenson – Roger Hunt, Ian St. John, Geoff Strong, Peter Thompson (Bill Shankly)

Internazionale

Giuliano Sarti – Tarcisio Burgnich, Giacinto Facchetti, Armanado Picchi, Aristide Guarneri – Gianfranco Bedin, Luis Suárez – Mario Corso, Joaquín Peiró, Sandro Mazzola (Helenio Herrera)

Győri ETO

Tóth László –Kiss Zoltán, Orbán Árpád, Tamás László – Palotai Károly, Máté János – Keglovich László, Győrfi László, Soproni Ferenc, Korsós István, Povázsai László (Hidegkuti Nándor)

Benfica

Costa Pereira – Domiciano Cavém, Germano, Raúl Machado, Fernando Cruz – José Perides, Mário Coluna – José Augusto, Eusébio, José Torres, António Simões (Eleke Schwartz)

2018-19

Tottenham

Hugo Lloris – Jan Vertonghen, Toby Alderweireld, Davinson Sánchez – Victor Wanyama – Kieran Trippier, Christian Eriksen, Dele Alli, Danny Rose – Fernando Llorente, Lucas Moura (Mauricio Pochettino)

Ajax

André Onana – Joël Veltman, Matthijs de Ligt, Daley Blind, Nicolás, Tagliafico – Lasse Schöne, Frenkie de Jong – Hakim Ziyech, Donny van de Beek, David Neres – Dušan Tadić (Erik ten Hag)

Barcelona

Marc-André ter Stegen – Sergi Roberto, Gerard Piqué, Clément Lenglet, Jordi Alba – Sergio Busquets – Ivan Rakitić, Arturo Vidal – Lionel Messi, Luis Suárez, Philippe Coutinho (Ernesto Valverde)

Liverpool

Alisson Becker – Joe Gomez, Virgil van Dijk, Joel Matip, Andrew Robertson – James Milner, Fabinho, Naby Keïta – Georginio Wijnaldum – Mohamed Salah, Sadio Mané (Jürgen Klopp)

*

„Köszönöm mindenkinek a lelkes játékot. Mindenki megtette a magáét. Annak örülök a legjobban, hogy bebizonyítottátok, nem lehet titeket félvállról venni. Az előforduló hibákat majd megbeszéljük, most csak arra gondoljatok, hogy a Benficától 1-0-ra kikapni egyáltalán nem szégyen.”

[Hidegkuti Nándor, az ETO edzője]

*

Hajrá ETO!

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Boldog dallama, így önti dalba ma

 

az égbe, fel (fotó: Kisalföld)

Csak napok voltak hátra a felvonulásig, lázban égett az ország, amit mi sem bizonyított jobban, mint az, hogy a Kisalföld első oldalán öles betűkkel jelent meg az MSZMP Központi Bizottságának május elsejére szánt egyik jelszava: Éljen és erősödjék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság!

Szép kék betűk voltak azok, a lap alján futottak büszkén és kissé jobbra dőltek, de csak annyira, amennyire a jó ízlés megengedte. Amikor a megye dolgozói, munkások, parasztok és értelmiségiek kezükbe vették hajnalban a friss és ropogós papírost, szinte bepárásodott a tekintetük, közben pedig együtt dobbant a szívük, előttük felsejlett a hullámzó Balaton, a Mátra pompás alakja, a kanyargó Duna, a róna síkja, háttérben a kilenclyukú híddal, füstölgő gyárkémények, a földeken berregő traktorok sora, a laktanyákban masírozó hős katonák, vidáman daloló úttörők és kisdobosok, de legfőképp a háttérben szorgosan és szerényen, a nép és az ország életéért felelősen dolgozó vezetők képe.

Kádár elvtársé, aki Bonnban vitatta meg a nemzetközi helyzet aktuális kérdéseit Harald Schmidttel, akivel együtt reménykedtek az enyhülésben, no meg abban, mármint Kádár elvtárs biztosan, hogy kapunk sok német márkát, persze nem ajándékba, mire Schmidt Harald kedvesen csak mosolygott. Ja, natürlich, Herr Kadar! Wir sind bereit dafür.

Marjai elvtársé, aki mindeközben Berlinben tárgyalt a baráti NDK vezetőivel arról, hogy minél jobban teljesüljön az évi rendes áruforgalmi megállapodás, és fejlődjön a turizmus a két ország között, jöjjön a sok Günther és Wilhelm, de főkép Hildegard és Waltraud a magyar tengerhez.

Losonczi elvtársé, aki Veszprém megyébe látogatott, a megyeszékhelyen megnézte a Tejipari Vállatot és egy általános iskolát, együtt tanult a sok kispajtással, de hagyta őket érvényesülni, nem jelentkezett az ötödikes élővilág órán pedig tudta az összes választ, majd Ajkára utazott és tiszteletét tette a helyi üveggyárban.

Lázár elvtársé, aki nem volt rest Fejér megyébe utazni, ahol felkeresett egy munkásnegyedet, becsöngetett egy harmadik emeleti panellakásba, kvaterkált egyet az éppen szabadságon lévő férfival, közben úgy csinált, mintha maga is megitta volna a felest, pedig nem, majd megtekintette a híres Munkácsy-díjas festő műtermét és tanácsot adott a helyes ecsetkezelésről.

Puja elvtársé, aki Pozsonyban gondolkodott együtt Bohuslav Chnoupekkel, az egyik legokosabb csehszlovákkal arról, hogy vajon miként mélyíthetnék el az együttműködést a gépiparban

Mikor ideértek a gondolat szárnyán a megye dolgozói, munkások, parasztok és értelmiségiek, a haza dolgoskezű építői, rögvest a hetedik oldalra lapoztak a még mindig ropogósan friss Kisalföldben, és elolvasták, hogy mire számíthatnak délután ötkor az aranylábú fiúktól, akik mindent eldöntő csatába indultak, idegen földre, az Üllői úti katlanba, amit oly’ kevesen és oly’ kevésszer tudtak bevenni az idők során, most meg ráadásul többek mellett Beles és Jancsika várt rájuk mindenre elszántan, mert bizony a Ferencvárosnak volt veszítenivalója a nagy mérkőzésen, ami ritkán esik meg a honban.

Céljaink elérésére mindenki rendelkezésre áll, a legjobb összeállításban vesszük fel a küzdelmet – mondta aranyszájával a Mágus, és bizony ekkor hirtelen, mint egy varázsütésre elfelejtődött Marjai, Losonczi, Lázár, Puja és még maga Kádár elvtárs is, mert szép-szép, hogy a haza olyan magasságokban jár, mint még talán sohasem, de a futball azért mindennél fontosabb.

Mert az emberek errefelé tényleg lázban égtek azokban a napokban.

Csak nem úgy, ahogy azt az elvtársak elképzelték.

*

1982. április 28.

Ferencvárosi TC – Rába ETO 3-4 (0-1)

30.000 néző, vezette: Szávó

FTC: Zsiborás – Jancsika, Beles (67’ Koch), Rab, Takács – Nyilasi, Ebedli, Pogány – Szabadi (77’ Mörtel), Szokolai, Pölöskei. Edző: Novák Dezső

ETO: Kovács – Csonka (46’ Burcsa), Hlagyvik, Szíjártó, Magyar – Hannich, Póczik, Mile (76’ Glázer) – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Gólok: 12’ Szabadi 1-0, 49’ Burcsa 1-1, 55’ Szentes 1-2, 65’ Szíjártó 1-3, 73’ Pogány 2-3, 84’ Hajszán 2-4, 85’ Ebedli 3-4

Kategória: legenda, mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Műanyag mártírok

megadod a fodrászod számát a végén? (fotó: Kisalföld)

Kerchner Zoltán emlékére

– Már reggel éreztem, hogy ez nem a mi napunk lesz – mondta a Nyolcadik Sor Hármas Széke a Nyolcadik Sor Négyes Székének. – Rám szállt egy galamb és nemes egyszerűséggel leszart. Ez nem jelent jót – folytatta, miközben igyekezett a csavarjait egyben tartani, ami nem volt egyszerű feladat, mivel egy bakancsos láb teljes erőből rugdosta. – Ez a Mertens a halálom, szétfeszíti a fémbetét a támlámat. Mi a fenének kell ilyeneket gyártani? – Nem értem, amit mondasz – felelte a Nyolcadik Sor Négyes Széke, de annyira halkan, esély sem volt rá, hogy eljusson szomszédjához a válasz. Neki sosem voltak illúziói. Amikor legyártották, azt hitte, majd egy parkba kerül, valami kedves, nyugodt helyre, esetleg egy óvoda udvarába, ahol az égvilágon semmi nem történik, esetleg a bodobácsok másznak rá, ami kellemetlen is tud lenni, de azért nem veszélyes. Aztán amikor a teherautó megállt közvetlenül a stadion mellett, amit túlságosan hatalmasnak, és ezzel együtt félelmetesnek talált, egyből tudta, hogy itt szó sem lesz unalmas életről. – Ez az én sorsom – motyogta beletörődötten, de a társai rá sem hederítettek, inkább fegyelmezetten tűrték, ahogy egyesével szépen lepakolják őket, aztán egy kis tolikocsival elvigyék valamennyit a szektorok bejáratához, ahonnan már kézzel cipelték a végső helyükre mindegyiküket. Egy nagy csavarás és kész. – Hát itt fogunk élni! – mondta patetikusan a T szektor Tizedik Sorának Hatos Széke, aki valamiért vezérnek képzelte magát, persze tévesen- Mondják, egyszer leesett a gyártósorról, vélhetően ott történt vele valami visszafordíthatatlan, minden bizonnyal találkozott a Műanyagszékek Istenével, és feladatot kapott tőle. – Csak simán hülye – zárt le minden felesleges találgatást a Harmadik Sor Kilences Széke – de nyugalom, nem veszélyes.

A nyitóünnepség gyönyörű volt, igaz utána sokáig senki sem ült rajtuk, mert bőven elfértek a nézők az oldalvonalak feletti egyeneseken, nem hiányzott senkinek sem a kanyar, ami annyira messze volt a gyeptől, hogy még színházi távcsövek is elkéltek volna néha, talán a mentősök közül páran másztak fel hozzájuk, ha már ott parkolt a közelben a rohamkocsi. Aztán varázsütésre újra és újra megtelt a stadion, csodálatos meccsek zajlottak a pályán, a tribünökön pedig állandó volt a jó hangulat. A székek is élvezték a dicsfényt, hogy hasznosak. – Mögöttünk az eredményjelző, így egy picit mindenki minket is figyel – merengett a Nyolcadik Sor Négyes Széke, akitől egyébként sem állt távol a fatalizmus, és ezzel együtt meglepő módon a romantika sem. A mézeshetekként megélt évek azonban elszaladtak, és újra a nihil időszaka következett. A zöld füvön alibi, a nézőtéren jó esetben ásítozás.

– Tartsatok ki! – üvöltötte torkaszakadtából a Tizedik Sor Hatos Széke. – Jelet kaptam, hogy nem lesz semmi baj! Az események azonban egyáltalán nem ebbe az irányba tartottak. Magából kivetkőzött embertömeg örjöngött a szektorban, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy itt bekövetkezhet bármilyen békés végkifejlet. Félmeztelen testek lengették a zöld-fehér sálakat, de azok nem a megszokottak voltak, közben mocskos rigmusokat mantráztak. A Nyolcadik Sor Négyes Széke becsukta a szemét és a bodobácsokra gondolt. Örök szomszédjának már elrepedt a háttámlája, de nem mutatott se fájdalmat, se félelmet. – Mindig becsültem a kitartásodat – fordult hozzá, és legszívesebben megölelte volna, ha képes lenne erre egy műanyag szék. A lelke mélyén tudta, hogy ez lesz együtt az utolsó napjuk a szolgálatban. A Nyolcadik Sor Hármas Széke ekkor egy pillanatra ránézett, a tekintete bátorságot sugárzott. – Találkozunk a mennyországban – suttogta. – Azt mesélik, hogy vannak égi grundok, ahova érdemeink alapján juthatunk. Én a régi vagongyári pályára szeretnék kerülni. Igaz, kicsit furcsán nézek ki majd a sárga műanyag a fapadok mellett, de nem érdekel. Ebben a minutumban egy-egy erős kézpár markolta meg mindkettőjük támláját, és vad mozdulatokkal kezdte ráncigálni őket. Nem is fájt. Meglepően könnyen engedték el magukat a betontuskótól a fröccsöntött testek, és már emelkedtek is fel a magasba, hogy aztán gyönyörű ívet leírva a salakos futópályán landoljanak. Egy másodperc alatt törtek ripityára, és így járt még rengeteg társuk is.

Hősök és egyben áldozatok is voltak egy gyilkos és galád háborúban, amit az emberi faj mocska folytatott a humánum ellen. Igen. Azokban az élettelen tárgyakban több szeretni volt, mint a barbárokban, akik nem tudták elviselni, hogy 3-0-ra ég a csapatuk, ráadásul még a Dezsőt is kiállították.

*

„A fradista szurkolók tombolásuk során 634 szék támláját tépték le, és ezzel mintegy 3.804.000 forint kárt okozta a győri sportklubnak. A készenlétben álló győri mentők három verekedésben megsérült személy, és egy részeg ferencvárosi szurkolót szállítottak kórházba. Közülük egyedül a detoxikáló vendégét tartották bent éjszakára is.”

[Kisalföld, 1993. április 19.]

*

1993. április 18.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 4-2 (2-0)

18.000 néző, vezette: Márton

ETO: Végh – Csikós, Bordás, B. Szabó, Virág – Csertői, Miriuta (86’ Radics), Ivanics (68’ Makkos), Mikóczi – Pena, Klausz. Edző: Verebes József

FTC: Horváth – Telek – Simon, Szűcs – Páling, Fodor (56’ Balogh T.), Kuznetsov (35’ Szenes), Lipcsei, Szekeres – Balogh G., Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor

Gólok: 32’ Pena 1-0, 42’ Mikóczi 2-0, 57’ Pena (11-es) 3-0, 64’ Pena 4-0, 65’ Balogh G. 4-1, 72’ Wukovics 4-2

Kiállítás: 55’ Horváth

*

„(…)Amikor visszatértem és bemutatkoztam a játékosoknak, egyértelműen fogalmaztam meg a célomat: a klub hagyományaihoz méltóan képviselni a Rába ETO-t, és maximálisan kiszolgálni a közönséget. Az első két bajnoki mérkőzésen már láttam, hogy az együttes szerkezetileg átalakításra szorul. Ezért öt játékost – Máriási, Fekete, Kiszi, Sipos, Rumán – szabadlistára tettem. A védelem erősítésére leigazoltuk Pintért. A nagyon tehetséges fiatal B. Szabót a beállós szerepkörébe állítottam. Új szerepkört kapott Csertői is, aki képességeit a középpályán lényegesen jobban tudja kamatoztatni a csapat érdekében. A középpályás sor erősítésére leigazoltuk Ivanicsot is. Tehát nem véletlen, hogy az a csapatrész, amely ebben a bajnokságban a győri együttes legsebezhetőbb része volt, most – az átszervezés és megerősítés után – ezen a találkozón már uralta a középpályát. Mindemellett három tehetséges, saját nevelésű játékosunkat, Radicsot, Mikóczit és Makkost is bedobtam a tűzvonalba. Már a korábbi hazai mérkőzéseken is érzékelhető volt együttesem játékán a fokozatos javulás, de a helyzeteink jó részét elpuskáztuk. Most a bajnokjelölt ellen végre kijött a lépés. Csupán azt sajnálom, hogy 4-0 után a siker átmeneti figyelemkiesést, könnyelműséget eredményezett és emiatt kaptunk gyorsan két gólt.”

[Verebes József az 1993. április 20-i Nemzeti Sportnak]

szellemes futball

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , | 2 hozzászólás