Adj. Király. Koronát.

pukkandúr (fotó: bnn-news.com)

– Szia, bébi! Gondjaim voltak a napokban. Ugye nem baj, ha pár napig nálad fogok lakni?

– Te ki vagy?

– Meg sem ismersz, cicababa? Pedig mennyire élvezted, amikor… No, de sebaj.

– A hangod ismerős, de akkor is.

– Megmutassam a tetkómat a seggemen?

– Ez most egy kicsit gyors nekem.

– Nem voltál te mindig ilyen visszafogott.

– A hangod tényleg ismerős.

– Búgok. Ezt te mondtad egyszer, és nekem tetszett. Romantikus.

– Nem akarlak megbántani, de az utóbbi időben sokan jártak nálam.

– Azt mondtad, elveszel.

– Mi van?

– Nem is gondoltad komolyan?

– Dehogynem. Mit is?

– Te nem veszel emberszámba.

– De.

– Akkor?

– Biztos közbejött valami.

– Most mégis emlékszel?

– Blöfföltem.

– És most mi lesz?

– Az csak rajtad múlik.

– A tiéd vagyok.

– Oké, értem. De tulajdonképpen ki vagy?

– Életed szerelme.

– Mi lenne, ha első körben levennéd a maszkod?

*

Ronaldo, Ashley Young, Ibrahimović, Nainggolan, Manè, Zieliński, Thiago Alcântara, Sallói Dani, İlkay Gündoğan. A kispadon Diego Simeone.

Még ketten hiányoznak. Legfőképp egy kapus.

Šefik bácsi! Zlatan lejöhet focizni?

Miért is ne…?

*

GDPR.

*

Az ETO futballcsapata a hatályos szabályozások szerint folyamatosan teszteli a futballistáit és a stábot. A legutóbbi alkalommal kiderült, hogy többen is fertőződtek a koronavírussal. Az eredmény nem meglepő, hiszen mostanság csak az nem pozitív, akit nem teszteltek a hatóságok. A vírus köztünk él.

Az más kérdés, hogy hivatalosan semmit sem lehet tudni arról, vajon kik is az érintettek.

Nincs ezzel semmi baj, hiszen egyik magyar klub sem adott korrekt tájékoztatást arról, ki a fertőzött. Ez az infó ugyanúgy szupertitkos, mint a fizetési adatok.

Majd a hétvégi bajnoki előtt tisztul a kép, amikor az MLSZ Adatbankon keresztül nyilvánosak lesznek a meccskeretek.

*

– Ditta néni! Beni miért nem jön focizni?

– Csak!

– De nekünk kell egy kapus…

– Leszarom, gyerekek!

– Kikapunk…

– És?

– Fontos lenne.

– Nyelvtanból az ötös, no az fontos lenne!

– Csak most az egyszer…

– Ha most, akkor máskor is.

– Ígérjük.

– Ígértetek ti már sok mindent.

– Csókolom.

– Szevasztok!

*

– Mi volt ez, Krisz?

– Nem t’om.

– Hapciztál?

– Hapciztam.

– Az gáz.

– Tudom.

*

– Hogyan állunk fel, Sanyi bá’?

– Péntek van, pupák, hol van még a hétfő este?.

– De akkor is.

– Fingom nincs, ki lesz a center…

– Komolyan?

– Komolyan.

– Vári?

– Nem.

– Valamelyik fiatal?

– Nem.

– Miért?

– Csak!

– Kérdezhetek még?

– Nem.

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Szombathelyi hasadás

ez most nem ment be (fotó: dinamo-minsk.by)

Minszkben jártam

Sok mindent láttam

Belarusz oly’ szép

Kevés a büszkébb nép

Elég volt sokáig

Nem mennék odáig

Soha többé

Ha nem baj

Tudom, hogy nehéz lesz

Robban majd a kukta

Ki tudja, mekkorát szól

És kit miként

Érint ez

Szokol, Szokol

Te vagy az megint

Miért nem nyugodsz le?

A góljaidtól nem lesz

Országod büszke

S te?

Hazamegyünk

Visszavágunk

A becsület fontos

Szarul érzi magát

Minden zöld, ki fontos

Ennek levét issza

Az összes halista

S bánják már ezerszer

Kinek volt pontos

Tudása, hogy éppen

Játssza őket

A slágerlista.

*

1983. november 5.

Haladás VSE – Rába ETO 1-5 (1-2)

10.000 néző, vezette: Nagy L.

Haladás: Hegedűs – Fitos, Vörös, Kiss – Nagy J., Hegyi, Papp (46’ Horváth I.), Bognár – Domján (61’ Hauzer), Dobány, Szabó F. Edző: Török Péter

ETO: Leskó – Turbék, Rezi, Szíjártó, Magyar – Kurucz, Hannich, Szepesi, Burcsa (41’ Horváth Z.) – Szabó O., Szentes. Edző: Verebes József

Gólok: 17’ Kurucz 0-1, 39’ Dobány 1-1, 40’ Kurucz 1-2, 48’ Szabó O. 1-3, 77’ Szepesi (11-es) 1-4, 86’ Kurucz 1-5

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A megráncigált bajusz

Szentmihályon diszkó lesz (fotó: Népsport)

A győr-szigeti Engels Frigyes Általános Iskola pajtásai nagy izgalommal várták a vasárnapot, ami nem is csoda. No, nem azért, mert aznap nem kellett suliba menniük. Ugyan már! Hessegessük is el gyorsan ezt a botor gondolatot! Ők ennél sokkal öntudatosabbak voltak, tudták jól, hogy az életben az állja meg a helyét, aki már az iskolában is odateszi magát. Csak semmi lazaság! Egy igazi úttörő egyébként sem hisz a csodában, sokkal inkább a szorgalomban és a kitartó munkában, a csoda misztériumát ezért inkább hagyjuk a csudába, vagy legalábbis legyen az a múlt ködébe bámuló, maradi klerikálisok hitbizománya. A várakozás oka az volt, hogy vasárnap rangos mérkőzés várt a labdával ügyesen bánó tanulókra, a sportolók krémjére, azokra, akik a Pajtás Kupán elnyert második helyezés után megint értékes serlegért indulhattak csatába. Ráadásul a Budapesti Úttörőstadion ifjú futballistáit várták Győrbe, hogy megmérkőzzenek velük az Engels jubileumi kupáért. A név pedig kötelez! Ezen felül pedig közeledett a nagy Engels Frigyes születésének százötvenedik évfordulója, és az aula főhelyén álló vitrinben, ami már így is roskadozott a sok-sok éremtől, oklevéltől és kisebb-nagyobb kupától, talán egy kicsit elhamarkodottan, de ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem ok nélkül, üresen hagyták a főhelyet az óhajtott serlegnek.

A Sieber – Szarvas, Nagy, Kulcsár – Hibik, Sághy – Schögli, Kőhegyi, Horváth, Kovács, Nagy összetételű csapat, amelyben pályára lépett még Bella, Kálmán és Pölczl is, nem okozott csalódást, az Erzsébet ligeti DAC-pályán délben kezdődő meccsen egy laza 7-0-val küldte haza a vendégeket, akik az úttörővasút üzemeltetése terén biztosan előrébb tartottak győri pajtásaiknál, de a fociban volt még mit tanulniuk.

Szűk egy órával a lefújást követően már a Vagongyári oroszlánbarlangnál gyülekezett hatezer ember, hogy aztán tanúja legyen annak, amint a bajnokságban addig gyengélkedő ETO harcos játékkal veri meg a kor sztárcsapatát, az Újpesti Dózsát.

Micsoda időket éltünk! A Dózsát a Crvena Zvezda ejtette ki a BEK-ből pár nappal korábban, a Ferencváros a Liverpoolla szemben vérzett el az EVK-ban, a Budapesti Honvédot a Manchester City búcsúztatta a KEK sorozatától, míg a Pécsi Dózsa, miután kiverte a Newcastle Unitedet, csak szoros párharc után hajtott fejet a Juventusnak, szintén az EVK-ban.

Most meg, divatmajmok várják, hogy jöjjön Ronaldo, meg Messi…

*

1970. október 11.

Rába ETO – Újpesti Dózsa 2-1 (2-1)

6.000 néző, vezette: Wottava

ETO: Földes – Keglovich, Orbán, Kiss, Izsáki – Pozsgai, Horváth L. – Stolcz, Nagy Gy., Horváth B., Glázer, Edző: Dombos Ágoston

Dózsa: Szentmihályi –Noskó, Solymosi (46’ Káposzta), Horváth J., Juhász – Dunai III, Fazekas – Zámbó (46’ Tóth), Bene, Dunai II, Nagy L. Edző: Baróti Lajos

Gólok: 17’ Stolcz 1-0, 19’ Bene 1-1, 31’ Horváth B.

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A selejt bosszúja

mi volt itt a gond? (fotó: ETO Youtube)

Meghalt a cipőm. A csukám. Levált a felső része, azt is mondhatnám, hogy a csüd, a teli csüd kezdett önálló életet, igaz, nem önként, de akkor igazságtalan lennék a pengés külsővel és az erőteljes belsővel, mert ők így voltak a szentháromság. Jaj, sarok! Téged ki ne hagyjalak a világért se, hisz te vagy, csak azért sem írom még le, hogy te voltál, kicsit még csalom az időt, a meglepetés, a váratlan, ha azok ott elől már kifogytak az ötletekből. Test és talp. Nem volt lehetőségük elbúcsúzni egymástól, pedig évekig elválaszthatatlanok voltak, annyira gyorsan történt minden. És nem csak azért voltak igaz barátok és társak, mert összetartotta őket a ragasztó és a varrás, hanem azért, mert számtalan csatát éltek, éltünk meg együtt. Parádés cselek, sokszor köténnyel fűszerezve, leheletfinom passzok, amiknél nincs szebb dolog a futballban, lecsúszott lövések, amik nélkül nincs futball, sokszor megtartott boka, mert a védelem is fontos, csúszkálások az esőtől áztatott műfüvön, hiszen a természet nem győzhet le minket soha, elkésett belépők, na igen!, ötvenhez közelítve nem mindig engedelmeskedik a test, kemény blokkok, mert bizonyítani kell, mindig. Aztán persze a közös pihenés és várakozás a következő meccsig, utóbb már elég mostoha és méltatlan körülmények között, a teraszon, egy műanyag dobozba zárva, csak azért, mert az idő múlásával egyre erőteljesebbé váltak a szagok. Piha! Akkor mit mondjak a tároló többi lakójáról, a lovascsizmákról és lábszárvédőkről? Most ennek vége. Talán ezért is lett vége? A megaláztatás miatt, szimpla bosszúból vetett volna véget a pályafutásának, még az is lehet, hogy önálló döntés volt a szakadás, és csupán a megfelelő pillanatot várta a csukám? Hogy jöjjön egy keresztező láb, amelyik csúnyán rátart? Kínálta is magát? Pedig isten lássa lelkemet, szerettem ezt a cipőt, és még egyáltalán nem tűnt szükségszerűnek, hogy újra lesz szükségem. Egyébként is úgy vagyok a futballcipőkkel, mint a fodrászokkal. Csak akkor váltok, ha nagyon muszáj. Ha kimennek Bécsbe ondolálni több pénzért, ha szülnek egymás után három gyereket, ha elegük lesz az egészből, és inkább jógaoktatók lesznek. Vagy ha meghalnak. Most ez történt. Kétségbe vagyok esve, mert nem készültem fel a helyzetre. Emlékszem, öt-hat évvel ezelőtt nagyon sokáig kerestem, jártam a boltokat kitartóan és vártam, hogy beleszeressek valamelyikbe. Nem vagyok egyszerű eset, ha mellém lépett egy eladó, tényleg jószándékkal, és csak annyit kérdezett: Miben segíthetek?, majd kettéharaptam a torkát. Hogyan tudna segíteni, hiszen nem is ismer? Olyan furán hunyorít, belül biztosan csak nevet rajtam, akkor meg hagyjon inkább békén. Csak ezek vannak?, tört ki belőlem ilyenkor a haragba oltott keserűség, de olyan hangsúllyal, ami nagyjából egy gyors gyomrozással ért fel, és amit egy képzeletbeli szép felütés-balhorog kombináció zárt le. A lány persze otthagyott, jogosan, soha nem derült ki, hogy abban az üzletben vajon volt-e negyvenöt és feles abból a szép lila Umbróból. De ez is kellett, hogy végül megtaláljam őt! Egy pillanat műve volt. Én mondom, a heves szívdobogás, az izzadó tenyér és a párás tekintet az ilyen helyzetekben is egyértelmű jelzés. A narancs és szürke kombináció teljességgel magával ragadott, ezek után igazi sorscsapás lett volna, ha nincs megfelelő méret.

Most pedig ott hever az előszobában, reménytelenül. Már soha többé nem fog pályára lépni. A cipőm meghalt. Én úgy tartom, hogy W. ölte meg, az ostoba keresztezésével. A cipőm lehet, hogy tudja ezt, de lehet, hogy nem, mert a cipőm nem egy élő organizmus, nem gondolkodik, bár abban például mélyen hiszek, hogy vannak érzései. Most egész biztosan szomorú. Ha mégis tudná a cipőm, megkeresné W.-t és azt kérdezné tőle: miért tetted ezt W.? Miért vagy ilyen gonosz W.? Bántottalak én téged? És W. nem tudna erre válaszolni. És jó esetben W. elszégyellné magát, aztán sokáig nem keresné a társaságomat.

*

Már megint ez az átkozott ébredés. Más szóval pofára esés. Ez utóbbit most kizárólag csak arra értem, hogy hajlamos elhinni az ember, hogy minden szép és jó, elvakítja a talmi csillogás, pedig a lelke mélyén tudja, csak éppen annyira rossz kimondani, de főként elfogadni, hogy itt most a középszer üli torát, szürke hétköznapok váltják egymást, a napot alig látjuk, de a természet is olyan már, hogy néha azért előbukkan a felhők közül az izzó korong, biztosan azért, hogy elvegye az élét a szuicid gondolatoknak, mert ugyan minek élni? Ezért, tényleg minek?

ki fogjátok húzni a gyufát (fotó: saját)

Vegyünk egy alaptézist. Idejön hozzánk egy eleve lesajnált csapat, egy olyan társaság, amelyikről én még akkor sem hittem el, hogy elindul az NB II-ben, amikor már lement pár forduló, igaz, közben megverték a Gyirmótot, de hát ismerjük a Gyirmótot, tőlük aztán minden kitelik, szóval van ez a baranyai brigád, akiket lehet, hogy a nevük tart életben, mert ez itten egy keresztény ország, és ugye vannak régi, de főképp új szentek, kifutnak a pályára, ezzel jelzik, hogy vannak, léteznek, foglalkozni kell velük, kicsit fociznak is, de csak olyan fékezett habzású játékot adnak elő, semmi flikk-flakk, semmi trükközés és ezzel simán partiban vannak velünk. Most lehet azt mondani, hogy ha az a három kapufa bemegy, akkor egy hetessel vagy nyolcassal utaznak haza, de nem ment be.

Én maximálisan elismerem, hogy hajtottak, meg akartak a fiúk, mert láttam, tényleg tekertek, de ez sajna nem a háromezer méteres akadályfutás, nem az ötven kilométeres sífutás vagy éppen a maratoni úszás, itt néha nem árt, ha játszik a gyermek, ötletei vannak, már-már csínyt követ el. Ehhez azonban gondolatok kellenének, meg kreativitás, és ez az, ami fájó módon hiányzik. Pedig van pár ember a keretben, a nagy számok törvénye alapján azt hinném, hogy csak kicsusszan egy ilyen kaliber, hiszen már egy négylakásos társasházban is él mindig legalább egy hülye lakó, aki szétcseszi a közösséget, akkor huszoniksz spíler között miért nincs legalább egy olyan, aki meghúzza a váratlant. Hát igen, a futball ebből a szempontból is más, egy igazi zárvány, egy fekete lyuk, aki megfejti, tuti megkapja a fizikai Nobel-díjat.

A szünetben úgy voltam vele, hogy azért ki nem fogunk kapni, hiába vitte el a hév Kerkezt, és állíttatta ki magát totál fölöslegesen, de már megint tévedtem. A mágnestáblán vélhetően nem volt rajta Torvund, akinek még mondott is valamit a neve, ha másért nem, azért, mert ő is úgy döntött, jobb az itteni posvány, mint a komolyabb megmérettetés a hanyatló nyugaton, és lehet, hogy igaza lesz. Vasárnap mindenesetre beverte, és akkor már tudtam, hogy ebből csak nagyobb küszködés lesz, a görcs nem oldódik, hanem csak erősödik, ami egyébként a szentek esetében konkrétan meg is mutatkozott, mert fetrengtek eleget, húzták ki egymás lábából a fájást, nehéz eldönteni, hogy kriminális náluk az erőnléti edző tudása, esetleg sokan jártak levelezőre az SZFE-n. Szimpatikusak nem lettek ettől, de szerintem nagyívben leszarták.

A végén meg még az isten sem verte meg őket, ugye, hogy jó védőszentet választottak?, hiába robbant a stadion. A kissé joviális bíró azonban nem akart helyi hős lenni, pedig Győrben trendi a kibuggyanó pocak, és annulálta azt a gólt, amit nem csak a lelátón ülő-álló közel ezer Palotai Karcsi bácsi, de még Dubraviczky sporttárs is megadott volna, annak ellenére, hogy ő nem a lágy szívéről volt híres aktív korában. Mondjuk nagyanyám is sokkal megengedőbb volt élete delén túl a devianciákkal szemben, mint fiatalabb éveiben.

Abba a hibába nem szeretnék beleesni, hogy erre az ítéletre fogjam a bukást, mert az hatalmas önbecsapás lenne. Van gond bőven. A PMFC drukkerei úgy szurkolnak, hogy Csak a Munkás! Hát baszki, nekünk is van egy munkáscsapatunk. Az más kérdés, ha példának okáért valaki ennyi szar minőséget gyártott anno a Rába gyárban, azt Horváth Ede személyesen vágta ki az üzemből.

Tanulság? Az nincs.

Tudom, hogy költői kérdés, de ugye valamikor azért lesz majd az is, tisztelt nagyemberek?

*

WKW ETO – Szentlőrinc SE 0-1 (0-0)

1.037 néző, vezette: Barna

Gundel-Takács 4 – Kovács 2.5, Lipták 2.5, 5 Temesvári 2 (79’ Farkas 0), Kerkez 1.5 – Bagi 2.5, Vashkeba 3 (68’ Kiss 0) – Simcho 2.5 (79’ Vankó 0), Berki 3, Májer 3.5 (89’ Vitális 0)– Vári 2 (68’ Forró 0). Edző: Csató Sándor

Szentlőrinc: Slakta – Czuczi (30’ Nagy), Havas, Keresztes, Forgács – Hleba, Nikić (79’ Vajda), Sili, Fröhlich (46’ Torvund), Kapronczai Kondor (71’ Dulló). Edző: Marián Sluka

Gól: 47’ Torvund 0-1

Kiállítások: 35’ Kerkez, 63’ Hleba, 90+1’ Stark Péter másodedző (kispadról)

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Éljen Belarusz!

Győr, kora este és a hajam még mindig tart (fotó: Kisalföld)

Most már azt mondom, hogy apámmal együtt ellenállók voltunk, de akkor, a nyolcvanas években ezt még sajnálatos módon nem vettük észre. Útépítőként dolgozott világ életében. A költségvetési üzemben volt üzemvezető, tette, amire kérték és boldog volt, ha egy kisebb faluban új aszfaltozott utat vehetett birtokba a közösség. Épített. Mindemellett boldog családapa is volt. Templomban vette el anyámat, ráadásul a székesegyházban volt a szertartás, fent a Káptalandombon, ami az utólagos legendák szerint szinte megrengette az egész rendszert. Belső bomlasztó, igazi forradalmár, mondanám most, ha legendát akarnék építeni, de nem teszem, mert minek. Ráadásul ő a mozgalomban is szerepet vállalt. Hitt a kommunizmusban, hitt az igazságos életben. Naiv volt, később be is látta. Ha jobban belegondolok, kemény csatákat kellett megvívnia a szüleivel, akiket még a legvégén is szigorúan magázott. Csókolom, anyuka, mondta, mi meg csak röhögtünk az öcsémmel, hogy szevasz nagyi! Egyszer, mikor már nem volt tétje, elmesélte, hogy egy alkalommal kérte az embereit, hogy ugyan meszeljék már le a falu szélén borzasztó állapotban lévő Krisztus szobrot. Valaki feljelentette, meghurcolták. Józsikám!, mire volt ez jó?, kérdezte valamelyik nagyfejű, ő meg csak csak mosolygott magában, mert tudta, nála az igazság. Vajon hol vannak most azok, akik baszogatták?

Nagy bizalommal indultunk a stadionba, mert elképzelhetetlennek tűnt a kiesés. 4-2 Fehéroroszországban, akarom mondani a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaságban. Itt az igazság pillanata, mondta apám, miközben gondosan kifésülte a hajából azt a pár hullámot az előszobai tükör előtt, mert neki minden meccs ünnep volt, és mert őszintén hitte, hogy kiegyenesítheti a göndört. Én akkor még csak másodikos voltam a Révaiban, a frissen érkező Ladich tanár úrral éppen csak belekezdtünk a középkorba, nem is gondoltam az internacionalizmusra. Szokol neve azonban nagyon mélyen beégett a tudatomba, képtelen voltam túllépni a pár évvel ezelőtti 3-6-on, azon a kibaszott mesterhármason, a hülye ünneplésén, amikor sután felugrott és belecsapott a levegőbe. Éppen ezért legszívesebben szétvertem volna a konyhai ablak párkányán pihengető rádiót, amin ott világított az öt karakter, és hogy ez ne legyen elég, az arcomba röhögött a cirill betűs felirat: Сокол. Nehezen győztem le a belső hangot, ami folyamatosan arról igyekezett meggyőzni, hogy dobjam bele a készüléket a Ruszki-tóba. Talán a józan ész, vagy éppen az attól való félelem, hogy a Tó Vendéglő egyik pincére, aki egyébként az elhárítás fedett ügynökeként működött, meglát, és a fülemnél fogva kényszerít arra, hogy gázoljak bele a derékig érő vízbe és keressem meg a még mindig recsegő dobozt, hozzam ki a partra és kérjek elnézést a komplett béketábortól. Tudom, hogy te voltál az Sanyi, aki folyamatosan langyosan hoztad ki a rántott húst, de nem adtam meg neked ezt az örömöt. Ha egyébként úgy alakult volna, és az idióta mellényke alatt búvó géppisztoly kényszere alatt bemegyek, mert nincs más választásom, aztán két nappal később tüdőgyulladással fekszem otthon, és várom, hogy végre valaki elhozza a házi feladatot, anyám úgyis megtalált volna és simán kikergetett volna a világból, Sanyi, mert őt nem érdekelte semmilyen ideológiai szarság. Végül nem tettem meg, valamin hallgatni kell a Ki nyer mát? fél egytől, így aztán jobb híján kavicsokat dobáltam a vízbe, ami már alig látszott a békalencsétől, és lendületből felaszaladtam a Ruszki-dombra és vissza.

A 2-es szektorban ültünk, nem érdekelt minket, hogy a Dinamo, vagy egyesek szerint, akik okosabbak voltak fonetikából, a Gyinamó az 1-es út felé támad az első félidőben, mert fordulás után jön a bosszú, hiába verte be az elején Rodnyenyok a könnyű gólt, Handel bármikor villanhat. Nem villant, talán azért, mert neki sem sikerült kifésülni a göndört, mint apámnak, bár az ő haja hosszabban lengett a szélben, lehet, hogy éppen ez volt a baj, a túlzott légellenállás akadályozta, hogy lefussa Borovszkijt és Truhant. Majd a következő körben összejön, Gyurikám!, üvöltötte a nyolcvannyolcadik percben egy kedves bácsi a hatodik sor tizedik székében, bár kissé hiteltelenítette a jókívánságot az a tény, hogy a lódenkabát alatt kilógott egy fegyvernek látszó tárgy, és lássuk be, volt némi oroszos akcentus a hengjában.

*

1986. október 1.

Rába ETO – Dinamo Minszk 0-1 (0-1)

16.000 néző, vezette: Petrović (YUG)

ETO: Ulbert – Csonka, Hlagyvik, Horváth (39’ Somogyi), Turbék – Szabó, Kiss, Rubold, Preszeller – Szentes, Handel (81’ Melis). Edző: Gellei Imre

Dinamo: Zhekiu – Yanushevsky, Borovsky, Trukhan – Rodnenok (64’ Shalimo), Kisten, Aleynikov, Zygmantovich, Kurnenin – Kondratiev, Sokol (75’ Derkach). Edző: Ivan Savostikov

Gól: 15’ Rodnenok

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A legesleges legnagyobbak

én itt elestem (fotó: footballyesterdayandtoday.com)

Kilencvenötezer ember. Képzeljük azt el, hogy Győrben fogja magát mindenki, és leteszi a kiskanalat, a Nők Lapját, a hülye matek könyvet, a kötésmintát. a sarlót és kalapácsot, a buszmenetrendet, a tévéműsort, a lantot, a permetezőt, a mindent, és kimegy meccsre. Majdnem mindenki, mert nyilván mindig vannak kihúzók, olyanok, akiknek semmi sem szent, találnak ezer kifogást, köszi!, kapjátok be!, mondjuk nekik mi normálisak, akkor se kérjetek semmit, amikor ég a ház, dögöljetek meg!, nem érdekelnek a kifogások, ja, hogy beteg a gyerek, az más. Az más kérdés, hogy a stadionba nem férne el ez a sok ember, ezért a környéken tanyáznának le a népek és onnan néznék a spontán felhúzott kivetítőkön a mérkőzést. Élettel töltődne meg a Stadion utca például. Ugye, hogy nem nyerészkedne ezen senki? Az állatkerti oroszlánok szűkölve bújnának a ketrec sarkába, mert az a hangzavar, ami beteríteni a környéket, elviselhetetlen lenne az állatok királya számára. Most a törpe vízilóról ne is beszéljünk, mert ő is érzékeny lélek, de legalább neki van lehetősége lebújni a víz alá. Hajrá víziló! Éljen sokáig a természet!

A Camp Nou gyepén, kilencvenötezer lelkes drukker előtt tizenegy hős igyekezett útját állni a dél-amerikai rohamoknak. Gerets, Millecamps, De Schreijver, Baecke. Ők voltak az első vonal. Az újság azt írta, hogy Gerets a huszadik percben szabályosan állította meg Maradonát, ami igazi bravúrnak számított, mert előtte senkinek sem sikerült. A második félidő elején aztán Bertoni elkaszálta Geretset, amiért sárga lapot kapott. Eric, az igazi hős, aki képességei határán törekszik a győzelemre törő argentin srácokat mindent alárendelve a céloknak. Sikerült. Vandenbergh gólt rúgott és nyertek az alulra taksált belgák. Gerets a jók között. A szürke eminenciás felemelkedett.

Három hónappal később Gerets arról beszélt, hogy fél.

A Rába Stadionban játszott, valós futballisták ellen. Maradona és Bertoni nem volt az ellenfelek között, ahogy Ardiles, Tarantini és Kempes sem. Ellenben ott száguldozott mellette Szentes, Burcsa, Hannich és a többiek. Lehet, hogy soha nem olvasott róluk a Het Laatste Nieuws sportoldalán, de ez csak az ott dolgozó újságírók hibája. Emlékezzünk, ha még tíz percig tart a meccs, vélhetően Eric felhagy a labdarúgással, sajtot készít, esetleg kézműves sört, jobb híján elmegy Spa-Francorchampba és lengeti a sárga zászlót, ha kell.

Nem így történt, a görög spori lefújta, ahogy kell, a belgák futottak be az öltözőbe, lezuhanyoztak, aztán sírva könyörögtek, hogy jöjjön értük a különgép, mert innen el kell menniük nagyon gyorsan, jön a Seraing és a Molenbeek, szeretnének felejteni, tök szerencse, hogy ezek a magyarok a vasfüggöny túloldalán laknak, ezek ördögök, nem akarjuk őket látni. Bárkit kapunk, csak jobb lehet. Juventus? Oké!

Szép volt Eric!

Álljanak most itt azonban a mi legendáink, szépen sorban:

Kovács László

Csonka Gyula

Mile Sándor

Magyar Lajos

Hannich Péter

Póczik József

Burcsa Győző

Szabó Ottó

Szentes Lázár

Szepesi László

Hajszán Gyula

Szijjártó László

Verebes József

Mindent köszönünk!

*

1982. szeptember 29.

Rába ETO – Standard Liège 3-0 (1-0)

25.000 néző, vezette: Solakidis (GRE)

ETO: Kovács – Csonka (69’ Szijjártó), Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Szepesi, Hajszán. Edző: Verebes József

Standard: Preud’homme – Delangre, Daerden, Gerets, Poel, Plessers – Vandersmissens, Haan, Grundel – Tahamata, Wendt (58’ Sciascia). Edző: Raymond Goethals

Gólok: 38’ Szentes 1-0, 57’ Hajszán 2-0, 68’ Burcsa 3-0

Kiállítás: 57’ Gerets

Kategória: legenda, mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Egy lépcső fölfelé

csillag született (fotó: youtube.com)

Markovics Bálint vagyok, szurkoló. Drukkernek nem nevezném magam, mert a drukkolás nekem hangos tevékenységet jelent, ami roppant távol áll a jellememtől. Be kell vallanom, hogy szeretem a csendet.

Régebben tartottam halakat, de azok sajnos elpusztultak. Pedig takarítottam az akváriumot rendesen, áttetsző volt a víz, és ha a hátsó üvegfalon megjelent egy apró folt, én azonnal észrevettem, hogy valami nem stimmel. Ilyenkor gondolkodás nélkül és azonnal cselekedtem. Újratervezés, szólt a parancs. Lecsapolás, szűrés, friss víz, zsilipelés, új élet. Boldogság. Mégis meghaltak. Haragudtam rájuk, mert nem az én hibám volt, én mindent megtettem, most meg ők az áldozatok. Ha élnének, akkor mindenki őket sajnálná. Pedig. Az etetéssel akadhattak gondok. Hiába csináltam mindent úgy, ahogy a könyvekben, meg a szakirodalomban írták. A legjobb cuccokat rendeltem a neten, egy milligrammal sem adtam több tápszert, mint az előírás, úgy tűnt, az állatkáim is elégedettek, falták a pici porszemcséket, fickándoztak, vidáman úszkáltak, olybá tűnt, még azt is elfelejtették, hogy fogságban vannak, aztán hirtelen, egyik percről a másikra minden elromlott. Először csak kedvtelennek tűntek a vízben, aztán szépen lassan zombivá váltak, a szemeik ijesztően meredtek rám, csak rám. Egy idő után hányni kezdtek, a víz zavarossá változott a mindenféle zagyvaléktól, ami a szájukon keresztül jutott a medencébe, majd elkövetkezett az utolsó stádium, amikor a hátukra feküdtek és nem mozdultak többé. Meghaltak. Az összes. Tizenegyen voltak és nem maradt belőlük egy sem. Akartam írni a netes cégnek, hogy ez mégis miért történt, de hamar kiderült, hogy a cím, amit a csomagolásra írtak, igazából nem is létezik. A Google Maps nem ismeri.

Az mondjuk nem kizárt, hogy ponttalanul írták át a kínai írásjeleket.

Markovics Bálint vagyok, szurkoló. Csak hazai meccsekre járok, mert nincsenek barátaim és nem tudok vezetni. A busztól pedig félek. Nem tudom, hogy ez miért lett így, talán az vitt félre, amikor nyolcvanhétben egyszer rám csukta az ajtót a sofőr a Munkásőr úton, mikor éppen csak elértem a csuklós tizenhetest. A sarkon vettem észre, hogy jön a busz, reménytelenül kezdtem futni, olyan minden mindegy alapon, magam is meglepődtem, amikor egyszerre a hátsó ajtó mellett találtam magam, már szólt az az idegesítő zörgő hang, a figyelmeztetés, vélhetően elfogyott az oxigén az agyamban, csak ez lehet az oka, hogy felugrottam. Ha kés lett volna, kettévág a záródó ajtó egy szempillantás alatt, így csak akként választotta el a testemet, hogy a fejem és a mellkasom helyet kapott a járaton, míg a lábaim kívül maradtak, és igyekeztek felvenni az induló jármű tempóját. Riadt pislogás közben egy idősebb asszony húzta meg a vészféket. Hálásan néztem rá, hogy megmentette az életemet, utóbb kiderült, hogy a megállóban felejtette a centrumos zacskóját, benne a Versenyben vásárolt fél mirelit csirkét, így nem volt teljesen önzetlen.

A végeredmény szempontjából a szándék közömbös.

Markovics Bálint vagyok, szurkoló. Idén is vettem bérletet, bár meg kell, hogy jegyezzem, ezért a szarért igazából nem nekem kellene fizetnem. Jön itt nekem mindenki, hogy azért ez nem így van, de mondja el már nekem valaki, hogy a tyúk és a tojás viszonyát tisztázták már megnyugtató módon? Most lehet ekézni, hogy demagóg vagyok, de ha én a gyárban tíz sorozatból kettőt elbaszok, akkor levonnak a normámból, és egy szavam sem lehet. Nem arról van szó, hogy majd egyszer, később jó leszek, hanem nekem egyből teljesítenem kell. Mégis mi a különbség egy sima labdaátvétel és egy csavaranya pontos méretezése között? Ugye, hogy semmi! Akkor meg? És itt most nem eurós fizetésekről beszélünk, bazmeg!

a rózsaszín bombázó megállítja Pistát (fotó: youtube.com)

Nekem ne gyere azzal, hogy ez látványsport, mert egyből megfejellek!

Markovics Bálint vagyok, szurkoló. Nem akarok semmi mást, csak annyit, hogy vegyenek komolyan. Hogy lehessenek kérdéseim. Hogy amennyiben valaki kíváncsi a véleményemre, válaszolhassak. Nem megbántva senkit, nem vagdalkozva, hanem a legjobb tudásom szerint. Tisztességesen. Mert nem akarok én mást, csak jó focit. Azt, amit mindenki.

Az utóbbi időben volt már némi pislákolás, amiért hálás is vagyok nagyon. Mindenki láthatja, hogy nekem nem kell annyira sok.

Arra gondoltam, hogy megint veszek halakat.

*

Egy csapat erejét az is megmutatja, ha behúzza a kötelezőt. Ha ez a tétel igaz, akkor most erős csapatunk van, legalábbis erősebb, mint amelyik pár hete elutazott Debrecenbe megenni a DEAC-ot, ami aztán csúnyán a torkán akadt. Most azon kár keseregni, hogy amennyiben az a könnyű három pont benne lenne a zsákban, már a hetedik helyen dekkolnánk és csupán egy győzelemre lennénk a második Gyirmóttól.

A csákvári kirándulás legnagyobb durranása kétségtelenül az volt, hogy Csató mester Várit rakta fel centerbe. Ha engem kérdeztek, én egyrészt kalapomat lengetve üdvözlöm a váltást, mert így a derék Barni lényegesen kevesebb kárt tudott okozni hátul, ami eddig nem volt tőle idegen, ugyanakkor szomorkodom is egy kört, mert kizárt, hogy Farkas Balázs ne tudta volna eljátszani azt az alibit, amit ő. Most persze lehet megdobálni vizes kotonnal, meg mindenféle más undorító dologgal, hogy de hát gólt lőtt, de azért mindenki nézze meg a visszajátszást, hogy neki a második gólunknál mekkora esélye volt úgy elugrani, hogy ne pattanjon be róla a bogyó. Segítek: semmi.

Ami csöppet aggasztó volt, hogy az első félidőben semmit nem mutattunk, a lelkes amatőr társulat szerepét remekül és hitelesen eljátszó Aqvital különösebb nehézség nélkül tartotta az ikszet. Sőt! Nekik voltak helyzeteik/lövéseik, nekünk meg nem. Szívesen meghallgatom a stáb verzióját, miszerint ez tudatos taktikai húzás volt, bár arról egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy minezt bárki hitelesen el tudná adni egy minimum nyolc általánost elvégzett polgár számára. Meg is kaptuk, ami jár, Madarász beizélte a vezetést.

Szünet után aztán történt valami. Gandalf bement előtte az öltözőbe és azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, mormogott valamit, pattintott a varázspálcájával, aztán hirtelen eltűnt. Esetleg mindenki ránézett a szíve fölött feszülő címerre és elszégyellte magát. A legvalószínűbb, hogy Csató szólt a társaságnak, hogy ez így nem annyira kóser, kicsit fel kéne pörögni. A hazaiaknál meg elfogyott az erő a karantén áldásos tevékenysége után. A két történés aztán szerencsés csillagállást eredményezett, aminek következtében tükörsima negyvenöt perc következett, aminek a végén 1-6 is lehetett volna a táblán.

szépen eltekerte (fotó: youtube.com)

Rögzítsük a helyzetet. A milliárdos Vasas a hátunkat nézi, és amennyiben vasárnap leverjük a szegény ember (ti. Pécs) Gyirmótját, azaz a Szentlőrincet itthon, akkor már a dobogót támadhatjuk a következő válogatott szünet után.

Nem sokkal szebb így az élet?

*

Értékelés, röviden.

Gundel-Takács: Nem kellett védenie semmit. A kirúgások esetében indokolt a több célzóvíz.

Kovács: Krisz! Több önbizalom!

Lipták: Hátul sallangmentes, elől sajna csak akkor veszélyes, ha pont lábra/fejre jön a bőr.

Temesvári: Magas fiatalember, hosszú piszkafa lábakkal. Tegnap ült a sok bepiszkálás.

Kerkez: Sok rohangálásnak görcs lett a vége. Megint.

Bagi: Jó lesz ez, Pista!

Vashkeba: Vászka visszatért: csúszott, mászott és néha még épített is.

Simcho: Az alacsony súlypont határozottan jó hendikep. Érkezni meg tudni kell!

Berki: Hol volt a Zidane-csel, Pista?

Májer: Nagy nyereség! A befelé húzása plusz a visszalőtt labda, már majdnem Robben.

Vári: Jolly Joker. Kell még valamit kérdeznem?

Farkas: Fehér Miki Light. Azért van még mit tanulni.

Kiss: Ébresztő!

Forró: Az első csajomat is Forrónak hívták, mondjuk ő Andi volt és nem Gyula.

*

Aqvital Csákvár – WKW ETO 1-3 (1-0)

400 néző, vezette: Takács

Csákvár: Markek – Vukasović, Albert, Koch (63’ László) – Major, Magyar (56’ Daru), Posztobányi (71’ Vörös), Madarász, Mim – Tamás, Ganbayar. Edző: Visinkai Ed

ETO: Gundel-Takács 0 – Kovács 3, Lipták 3, Temesvári 3.5, Kerkez 3 (83’ Forró 0) – Bagi 3.5, Vashkeba 4 – Simcho 3, Berki 3 (77’ Kiss 0), Májer 4 – Vári 3 (71’ Farkas 0). Edző: Csató Sándor

Gólok: 40’ Madarász 1-0, 47’ Simcho 1-1, 61’ Vári 1-2, 69’ Májer 1-3

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Pápán nincs csomó

egyszer még találkozunk (fotó: Kisalföld)

Kicsi a világ.

Lengyel Ferit eltiltották egy tavalyi, nagyon komoly szabálysértés miatt, ezért Orovecz András meccselt pápai oldalról.

Ismerős a neve? Igen? Ha mégsem, akkor se akarjál öngyilkos lenni.

Bandi ugyanis játszott anno a DAC-ban. Sőt! Gólt rúgott egy NB II-es örökrangadón és még gólt is vágott a Gyirmót ellen 2006-ban.

Szeressük?

*

Letudtuk. Komolyan vettük. Hagytuk őket. Tovább mentünk. Várjuk a sorsolást.

Jó volt.

*

Pápai Perutz – WKW ETO 2-6 (1-4)

? néző, vezette: Kovács

Perutz: Horváth – Nagy, Koronczai, Bence, Böröczky – Iványi, Szilágyi – Irmes (46’ Kalász), Skriba (80’ Márton), Hanzl – Szabó (60’ Benecz). Edző: Orovecz András

ETO: Gundel-Takács 0 – Kovács 2.5, Vári 2.5, Temesvári 2.5, Kerkez 2.5– Kiss 2 – Bagi 2.5, Berki 2.5 (82’ Múcska 0) – Simcho 2.5 (80’ Szuhodovszki 0), Májer 4 – Priskin3.5 (70’ Farkas 0). Edző: Csató Sándor

Gólok: 6’ Májer 0-1, 30’ Priskin 0-2, 34’ Priskin (11-es) 0-3, 37’ Szabó 1-3, 44’ Májer 1-4, 71’ Hanzl 2-4, 76’ Temesvári 2-5, 84’ Farkas 2-6

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A center magányossága, amikor nem kapja meg a jogos tizenegyest

legalább finom volt (fotó: saját)

A Sokoró felől pont úgy fújt a szél, hogy a tőkéken lógó érett szőlőfürtök testes illata belengte a pályát. A kellemes szüreti hangulat elbizonytalanította a nézőteret elválasztó drótkötél mellett álldogáló pár embert, akik savanyú képpel kortyolták a klubház melletti parkolóban terpeszkedő Kockalada csomagtartójából kínált langyos Sopronit. Nem lett volna jobb egy laza fröccs? Dehogynem, konstatálta Jani bácsi, akit már az ifimeccs előtt másfél órával ott evett a fene, de most már nincs mit tenni, azzal nagyot húzott a söréből, amit azzal a lendülettel ki is hányt a pálya sarka mellé, de úgy, hogy még a szögletzászló is kapott az anyagból rendesen. Most már legalább mintás, röhögött Jani bácsi, miután letörölte a szája széléről az ebédből maradt falat zaftját, ami azt követően, hogy futott egy gyors kört a nyelőcsőben és így némiképp romlott az állaga, a mészcsíkon talált magának biztos helyet. Csak néhány másodpercig tartott az idilli állapot, mert Satu, a biztonsági őri funkciót is ellátó keverék szolgálaton kívül helyezte magát, bekapta, majd elégedett mosollyal majszolta a cupákossá szelidült pacalfoszlányt. Nagyon fűszeresen főz az asszony, hunyorgott Jani bácsi, miközben a mellette terpeszkedő Jolánra nézett, akit már régen szeretett volna elvinni egy körre a vurstliba, hogy úgy mondjam, de ez persze csak virágnyelv, mert az öreg inkább a fészerbe vonszolta volna a testes asszonyt, hogy adjon neki rendesen. Álom, édes állom. Ja, Jani!, te olyan izé vagy, évődött Jolán, akinek szintén nem lett volna ellenére egy kis dodzsemezés, de azok a nyomorult társadalmi elvárások, no meg Jusztin atya rosszalló pillantásai az apácarácson keresztül, amikor kéthetente meggyónta a templomba, hogy éppen milyen rossz fát tett a tűzre. Lányom!, kezdte minden egyes alkalommal Jusztin atya, mikor Jolán még bele sem fogott a Tutti Frutti Magazinba illő történeteibe, de olyan részleteséggel, hogy a pap nem győzte locsolni magát a gondosan maga mellé készített buborék nélküli hideg ásványvízzel, tíz Miatyánk, plusz tizenkét Üdvözlégy, és te díszíted az oltárt két hónapon keresztül, de ami még fontosabb, vess véget a paráználkodásnak, ámen! Én csak annyit akartam mondani, atyám, hogy gonosz pletykát terjesztettem a Terusról, és már mélyen megbántam.

Ketten álltak ott a kajárpéci futballpálya mellett s várták, hogy végre elkezdődjön az ifimeccs. Jani bácsi unokája, a Golyvás Pityu játszott bal oldali középpályást a csapatban, és mit ad isten, a Jolán keresztfia volt előtte a szélső. A Kajárpéci Garrincha, csak így nevezték, ami hízelgő volt a tizenhat éves fiúra, mert bár nagyon nem volt ügyes, ellenben tényleg olyan kacska futása volt, mint a brazil spílernek, és a mozgása bizony számos jobb bekk számára jelentett megoldhatatlan feladatot a körzeti bajnokságban. Az más kérdés, hogy miután Karcsika, a falusi újságban mindig Karrchikának írták a nevét, lerázta a védőjét és elbucskázott az alapvonalig, elfogyott a tudománya és többnyire kirúgással folytatódott a játék. No nem őt rúgták ki a csapatból, mert így is csak kilencen vagy tízen álltak ki egy-egy bajnokira. Nem baj kisfiam, vigasztalta Jolán a csüggedt fiút, és mikor holt idő volt, odahívta magához, hogy megkínálhassa egy kis hazaival. A partjelző ilyenkor szégyenlősen félrenézett, amit Jolán azzal jutalmazott, hogy neki is adott egy kortyot. Ritka jó asszony vagy, Jolán!, mosolygott rá Jani bácsi, és ilyenkor látszott igazán, hogy gyakorlatilag hiányzik a komplett fogsora, de ő nem foglalkozott ezzel, különösen azért, mert érezte, hogy megint kezd felhorgadni a büszkesége. Pityukám!, üvöltött rá a langaléta Golyvásra, ne szivasd már ilyen hosszú labdákkal a Karcsit!

Szép számmal összegyűltek közben a népek, ami nem feltétlenül a két falu utánpótlásának szólt, mert még a rokonokat sem igen hozta lázba a mérkőzés, talán csak a serdülőkort éppen letudó, igazi Skuhravý-frizurával lézengő srácok nem kevésbé gáz módon kinéző csajai unatkoztak látványosan a kispad környékén, miközben arról trécseltek egymással, hogy mikor és hol lesz legközelebb bulika valamelyik kultúrban. Az mind semmi, vette át a szót Henrietta, aki a Rejtőben volt harmadikos Győrben, jövő szombaton Sziámi lesz az Ifiházban és lesz fű is. A többiek csak néztek rá értetlen szemekkel, mert nem tudták, hogy ennyire szereti a macskákat a Heni. Itt is van, te nagyon hülye, zárta rövidre a vitát határozottan Mariann, és a megszólalása olyan volt, mintha legalábbis székfoglalót tartott volna az MTA-n, persze a körülményekhez képest.

Jujj! Sikított ekkor Jolán, mert olyat látott, amit korábban még sohasem. Karcsika, akarom mondani Karrchika, vagy az annalesek számára a Kajárpéci Garrincha ugyanis hirtelen a kezdőkörben találta magát, ő sem tudta, miként került oda, viszont, ha már ott volt, megpróbált átlényegülni, és cselsorozatba kezdett. A kettő az már sorozat, mondta régen megboldogult orosztanárom, akit történetesen szintén Jolánnak hívtak, de nem ő volt az, és a sztori szempontjából nem is fontos a neve, az már azonban inkább, hogy Karcsika a második driblingnél csúnyán elvesztette az egyensúlyát, óriásit perecelt, és hogy ez még ne legyen elég, azzal a mozdulattal indította is az ellenfél centerét. Kicsit hosszú volt a labda, de nem reménytelen, el is indult rá Huszár Béla, aki a bőnyrétalapiak egyik túlkorosa volt, egy a négyből, akit nevezni lehetett a szabályok szerint, idősebb volt egymaga, mint a teljes bőnyi védősor, állítólag régebben két szezont játszott a Győri Dózsában, volt két gólja is, de ez már nem biztos, a Kisalföldben mindenesetre erre nem található adat, de hát tudjuk, hogy mennyire megbízhatóak ezek a lapok. Robbant a Béla, közelített a tizenhatos felé, no de a kajárpéci kapus, a Klein Gyurka sem volt rest, égett a ház, 2-2-re álltak, nem volt több hátra mint nyolc perc, kellet a pont, már csak azért is, mert a nyakukban loholt a Felpéc, az meg mégis hogyan néz ki, ha a nagyfejűek beelőznek, márpedig nekik elég könnyű meccsük volt a Nyalka ellen, otthagyta a gólvonalat, érezte, hogy szárnyai nőnek, elemelkedik a talajtól, hirtelen meg is ijedt, mi történik?

nem történik semmi (fotó: saját)

Jujj! Sikított másodszor Jolán, de most már vele üvöltött Henrietta, Mariann meg a többi picsa is, mert a Gyurka már egy méterre a lebegett a föld felett, a tizenegyes pont környékén egyenesen kinyújtotta a lábát és igyekezett visszatérni a földre, mert attól lehetett félni, hogy elrepül Béla fölött, hiába a nagyszerű mutatvány, üreskapus gól lesz a vége, Karcsika-Garrincha a gondolat erejét szedte össze, miközben a saját lábaiba gabalyodott, szúrós szemmel nézett Gyurka irányába, hirtelen lézernyaláb lövellt ki a retinájából, éles vöröses sárga fény, amitől Gyurka megbillent, zuhanni kezdett, majd teljes erőből mellbe rúgta Huszár Bélát, aki mintha meg is könnyebült volna ettől, mert addigra teljesen elvesztette az erejét, gondoljunk csak bele, a félpályától sprintelt, elmúlt már negyvenöt és a kajárpéci pályának az a térfele enyhén emelkedett. Hatalmasat esett, kicsit mintha meg is halt volna, ő feltétlenül így élte meg, csak arra koncentrált, hogy nézze a bírót, vajon mi lesz a vége, harsan-e a síp, meg miegymás.

Én ekkor értem a tett helyszínére. Egy pillanatig nem volt vitás, hogy büntetőt adok, csupán azon morfondíroztam, milyen legyen a kártya színe? Ez volt az első meccsem. Éles a szitu, a hazaiak ellen kell, hogy ítéljek. Nagy melák az a kapus, ráadásul olyan fura a fizimiskája. Meg egyébként is! Kell egy esélyt adnom a számára, hogy jóvá tegye a hibáját.

Elég lesz a sárga is.

*

Ha olcsó poénnal akarnék előhozakodni, azt mondanám, hogy nem elég a polgármester sorozatos verbális agressziója, most fura fintorként idejön egy olyan csapat, amit úgy hívnak, hogy Csaba. Ráadásul a gyászos eredménysorunk ismeretében is azt kell mondanom, hogy a kilencedik körben találkozunk az első komoly játékerőt képviselő társasággal.

Mindezek ismeretében az eredmény oké, bár a játék alapján bőven több is volt ebben a meccsben. No nem az első félidő alapján, különösen, ahogy nyitottunk. Tesze-tosza játék, direkt nem írom, hogy tingli-tangli, mert ez a kifejezés már jogvédett. Óvatos, kicsit durvábban fogalmazva beszari lábilabdázás, amit tetézett még legalább három vagy négy durva belehibázás hátul, amit szerencsére nem büntetett az ellenfél. Sőt! Kicsit olybá tűnt, hogy a liláknak, azon felül, hogy megőrizzék veretlenségüket, nincsenek komolyabb céljaik szerda délután. Esetleg arra bazíroztak, hogy pontozással megnyerhetik a meccset, mert a helyzetkialakítással nem sokat bíbelődtek.

A félidő derekán kezdtünk kicsit éledezni, aminek hamar meg is lehetett volna az eredmény, de a ziccereket nem sikerült gólra váltani. Abban biztos voltam, hogy olyan sok lehetőség nem lesz, elég masszív a csabai bekksor, mi meg kellő impotensek vagyunk, ment az idióta felívelés – szokás szerint.

Csató mester a fordulás után frissített, a halovány Májer helyett jött a Piros Lapok Hercege, alias Vaske, ami minimum azzal kecsegtetett, hogy lesz egy kis csúszkálás és a spori is többet sípolgat majd. Vaszilka nem okozott csalódást, sajnos pozitív értelemben sem, ami annyit jelent, hogy számos labdát szerzett, amit gyorsan el is szórt. Stabilabbak lettünk hátul, de továbbra sem építkeztünk semmit. Ehhez kellett Vitális pályára dobása, aki csupán azzal, hogy csinált pár ritmusváltást, máris életet lehelt a támadójátékba. Az persze más kérdés, hogy ez még önmagában kevés az üdvösséghez, mert játszótársak is kellenének.

A lelátón üldögélve éppen azon merengtem, hogy vajon hány átlövésünk volt az elmúlt közel nyolcszáz perc alatt, szerintem nulla, amikor Bagi Pista bevállalt egy huszonöt-harmincas löketet, amit inkább ívelésnek értékelek, de legalább megtornáztatta a kapust. Karius benyelte volna, de sajnos ilyen nívótlan portásokat nem foglalkoztat a Merkantil Bank Liga.

Reménytelenül peregtek a percek, amikor Vitális villant, Priska jól lépett ki, aztán… Ducsai sporttárs, aki addig látványosat nem bénázott, mondjuk én a kis köcsög Bidzilya Antont már kiszórtam volna a picsába, és bizony Tamás is kaphatott volna egy tizit korábban és nem csak a századik ETO-s meccse alkalmából, ajándékba, szóval Ducsai megvakult egy pillanatra, esetleg bevillant neki, hogy a tavasszal Barcikán befújt a kilencvenötödik percben egy véleményes büntetőt nekünk, plusz piros a „kezező” védőnek, így aztán elérkezettnek látta az időt, hogy isteni igazságszolgáltatást végezzen. Márpedig van pár spori, aki tényleg istennek képzeli magát.

Priskin sajnos heveny idegbajt kapott a tényleg vérlázító ítélettől, pontosabban a jogos ítélet hiányától, és úgy viselkedett mint egy középsős óvodás, akinek elvették a dömperét a homokozóban. Mármint eltekintve attól, hogy az ovisok elvileg nem kurvaanyázzák egymást a homokozóban, bár amennyire felgyorsult a világ, még az is lehet, hogy ez már így van, bevallom, négy éve jártam utoljára homokozó környékén.

Nem volt okos dolog. Értem én, hogy rengeteg indulat van a fociban, meg mindenmás, de gazdag a magyar nyelv, számos egyéb kifejezési forma van az őszinte csodálkozás artikulálására.

hülye szimuláns (fotó: saját)

Bocsásson meg kedves uram, hogy megszólítom! Ne vegye tolakodásnak az érdeklődésemet, de mire véljem, hogy a könnyed futásom helytelen módon való megakasztását nem torolja meg, és ezzel jogos igazságérzetemben okoz olyan hiátust, ami érthető módon rombolja a mentális egészségemet, és bizony nagyon uralkodni kell magamon, nehogy az mondjam, hogy a rézfán fütyülő rézangyalát! Csupán ennyit szerettem volna mondani. Nézze el, hogy raboltam a drága idejét! További kellemes szerda délutánt!

Így is történhetett volna. Életszerű. Meg az is, hogy ezek után előkerült volna a VAR a szekrényből.

*

WKW ETO – Békéscsaba 1912 Előre 0-0

1.082 néző, vezette: Ducsai

ETO: Gundel-Takács 0 – Vári 2.5, Temesvári 3, Lipták 3, Kerkez

 2.5 – Bagi 2.5 – Simcho 2.5, Májer 2, (46’ Vashkeba 2.5), Berki 2.5 (62’ Vitális 3), Vankó 2 (85’ Márton 0), – Priskin 1*. Edző: Csató Sándor

Békéscsaba: Czinanó – Nagy, Farkas, Bora, Kitl – Hodonicki, Hursán (72’ Mészáros) – Bidzilya (58’ Szabó), Pantović, Lukács – Paudits (67’ Gránicz). Edző: Brlázs Gábor

Kiállítás: 89’ Priskin

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

*Pedagógiai okok miatt.

mazochista-e vagy?

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A rendszer ellenségei

a hülye pirosak egymásra másznak, miközben az okos zöld a háttérben nevet (fotó: Képes Sport)

Behazudhatnám, hogy emlékszem, ráadásul egy tizenhárom éves képes olyanra is emlékezni, ami sosem volt. Legalábbis úgy gondolom. Ami biztos, hogy ott voltunk, és fűtött bennünket az indulat, mert azt a tavaszi meccset nem volt olyan könnyű kitörölni a fejekből. A mi kis Trianonunk, jelentsen is bármit egy semmit sem mondó helységnév, ráadásul akkor még nem volt is olyan, hogy Versailles, meg izé. Az igazságtalanságot azonban ismertük, azt az érzést, amikor minket elnyomnak onnan fentről, nem győzhetünk, hogy miért?, azt nem tudjuk, pedig nálunk az igazság, akkor meg mi bajunk lehet? Megtudtuk. Kikaphatunk. Eltiporhatnak.

Megint megyünk, rendületlenül, a tizennégyes buszok suhannak egymás után az Ipar-hídon, mi gyalogolunk, mert ez is a vezeklés része, mert olyan isten nincs, hogy megint. Mi az, hogy isten? Apám és anyám a székesegyházban esküdtek, hetvenben, nem volt titkos, pedig milyen jól mutatna most az önéletrajzomban, lehetnék első az egyenlőtlenek között, amikor szinte mindenhol a pártkönyv ad igazolást, egy másik, a semmi sem változik, amikor a világ hazug, és a többség tudja is ezt, de nem érdekli őket, sőt!, ebben tapicskol büszkén, kommentel név nélkül a fészen, feljelent, hörögve üti le a billentyűket. Vajon hányan vannak, akik még emlékeznek arra a gyaloglásra, arra a menetre, amin egymás mellett, vállat vállra vetve mentünk, bár jött pár kocsi, de riadtan tértek ki előlünk, zúdulunk lefelé a hídról, egyre többen vagyunk, szinte betöltjük mind a négy sávot, de senkit sem érdekel, hogy szegjük a szabályt, hiába nagy a tét, a rendőrök ott állnak ugyan, de elfordítják a fejüket, pedig azt hinnéd, hogy a parancs egyértelmű, hiszen megint a Honvéd jön. Nekik kell győzni.

Hányan találnak otthon hamis fotókat, retusálnak képeket, hogy bizony ott voltunk mi is, még nagypapa is, az öreg komcsi, aki meghasonlott, találkozott Jézussal egy pillanatra, ami hülyeség, hiszen csak eggyel több Avicumot töltött a mama a pohárba, abba a félliteresbe, abba, amibe ha több került, még a sörtől is kifeküdt a bácsi, fingott, meg néha beszart, de nem is úgy volt, nem igaz, hogy jelentéseket írt, azok igazából versek voltak, szabad költészet, csak mindig félreértik, de szerencsére most megkapta a József Attila-díjat a Jani bácsi, ha meg nem hal jövőre, a Kossuth is meg lehet. Az ötödikes irodalom könyvben azért benne lesz, és még dolgozunk a törin is, hiszen vezette a forradalmárokat a Puskás Tivadarnál, Hannich góljánál meg dobta a boltból ellopott pénztárszalagot. Célzottan. A komcsi zsarukra.

Gyerek voltam. Boldog, és alig vártam, hogy hazaérjünk, mert anyám pizzát sütött, gombásat, amit csak minden második hazai után. Most már tudom, hogy a pizza nem zsíros kelt tészta, de akkor elhittem mindent, ráadásul eszeveszett finom is volt, faltuk kétpofára, ha jól emlékszem öt szeletet is megettem.

Apám később sok gombát szedett. Érdekes, hogy a konzervben valami egészen más volt, de még évekkel később is összecsengett a két íz.

*

1984. szeptember 15.

Rába ETO – Bp. Honvéd 1-0 (0-0)

24.000 néző, vezette: Kovács I L.

ETO: Kovács L. – Turbék (76’ Csonka), Judik, Hlagyvik, Magyar – Kurucz, Hannich, Presszeller – Szabó, Szentes (46’ Vági), Stark. Edző: Verebes József

Honvéd: Andrusch – Sallai, Nagy, Garaba, Varga – Détári, Sikesdi, Tóth – Bodonyi, Dajka (81’ Kovács K.), Esterházy. Edző: Komora Imre

Gól: 89’ Hannich

„Kurucz erőszakosan megszerezte a labdát Sikesditől, a jobb oldalon Szabót indította, a szélső mintaszerűen adott be, és a túlsó oldalon kitűnő ütemben érkező Hannich fejjel a kapuba bólintotta a labdát. 1-0.”

Verebes József: Óriási mérkőzés volt, nagyon nagy küzdelmet és taktikai csatát láthatott a közönség. A második félidőben Szentes sérülése után a kétékes játékkal határozottabbá vált a támadójátékunk, a középpályások is jobban feltalálták magukat. Összességében azt hiszem, a 90 perc alatt nyújtott teljesítményünk alapján megérdemeltük a győzelmet.

Komora Imre: Rendkívül kemény, ugyanakkor látványos mérkőzés volt. Szerintem a szerencsésebb csapat győzött, hiszen nem volt több helyzetük a hazaiaknak, mint nekünk. Ennek ellenére gratulálok a Rába ETO-nak a jó játékához, és azt kívánom, hogy sikeresen szerepeljen a kupamérkőzésen.

[Négy nap múlva az ETO 3-0-ra kikapott Manchesterben a Unitedtől.]

*

Emlékezzünk meg a győri férfi kézilabdáról, ami ezekben az években a város másik közkedvelt csapata volt, olyan társaság, amelyik még évekig szállította a sikereket, és csábított ki rengeteg nézőt a Magvassyba. Legyen örökké átkozott, aki asszisztált a haláltusához, aki ott állt a sír mellett, és legyen tanúság a történet arra, hogy roppant könnyű valamit tönkretenni, ugyanakkor az újjáépítés sokkal nehezebb, mint egy működő organizmust életben tartani.

Figyeltek győri tehetős sportbarátok? Értitek, amit mondok?

Másként szólok hozzátok: nem szégyellitek magatokat?

*

1984. szeptember 14.

Debreceni Dózsa – Rába ETO 19-23 (10-12)

500 néző, vezette: Kliment, Papp

Dózsa: Medgyessy – Pusztai, Török 3, Kasku 1, Szilágyi 3 (2), Kordás 4 (2), Menyhért 5. Edző: Árva Sándor

Cserék: Szabó (kapus), Kóti 1, Péter 1, Köteles, Horváth I. 1.

ETO: Oross – Iváncsik 4, Kádár 2, Tóth 2, Balogh, Vura 7 (2), Csicsai 8. Edző: Joósz Attila

Cserék: Horváth (kapus), Vesztergom, Deáki, Cseh, Polgár

Kiállítások: 6 illetve 4 perc

Hétméteresek: 5/4 illetve 2/2

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , | 1 hozzászólás