Hosszú hétvége

Nemanja beadja (fotó: saját)

Az a jó ezekben a felkészülési meccsekben, hogy egy kicsit visszahozzák számomra a nyolcvanas évek falusi bajnoki összecsapásainak hangulatát. Most a műfűtől tekintsünk el persze, mert az akkoriban még a science fiction írók fejében sem fordult meg, bár egyesek szerint Verne Gyula Grant kapitány gyermekei című klasszikusában van egy aprócska utalás, ami akár a műfű előképének is tekinthető, de ezen még erősen vitatkoznak az irodalomtörténészek és a kertépítők.

Sosem felejtem, amikor egyszer Pannonhalmán lengetten, másnaposan.

A fonál ott szakadt el végérvényesen előző nap este, mikor egy szabadhegyi családi ház emeleti folyosóján heverészve, kezünkben kommersz vodkát szorongatva, azzal az ártatlan kérdéssel fordult felénk egy csapat elborult, láthatóan szabadszellemben nevelt lányka, hogy mivel révaisok vagyunk, akkor ugye Doors-osok is vagyunk, esetleg szakítva a csúnya sztereotípiával valami más zenét hallgatunk rongyosra a Toshibán? Ezek itt most szexelni akarnak?, néztünk egymásra ijedten vagy inkább reménykedve, aztán nagyot húztunk az üvegekből, abból baj nem lehet. Mit gondoltok Kaffka Átváltozásáról, fordítottam a beszélgetés menetén és csavartam feljebb az intelligencia potméterét, de sajnos rám jött a hányinger, így gyorsan behúztam a mosdóba. Fura időutazás vette ekkor kezdetét, amihez képest a derék Franz víziója gyenge gyermekmese. Az egyik pillanatban még a vécé fölött görnyedek, aztán egy gyors váltással már a sötétség birodalmában lépkedem ólomlábakkal, ráadásul mintha valamilyen láthatatlan kéz igyekezett volna visszarángatni, így szinte alig haladok. Folyamatosan kerítések állják utamat, amiket kényszeresen átmászok, majd rögtön el is bizonytalanodom, hogy vajon jó irányba haladok-e, de ekkorra már el is tűnik mögülem a kerítés, viszont egy újabb magasodik előttem, és kezdődik minden elölről. A fejemben monoton szól a Doors, a The End taktusait próbálom kitörölni az agyamból, de minden kísérlet hiábavaló. Közben elhagyom a várost, egy szántóföldön botorkálok, a cipőm alatt ropog hó, a messzeségben mintha autók fényszórói látszódnának. Oda kell érnem! Nagyon fázom, ekkor veszem észre, hogy a kabátom alatt nincs pulóver. Biztosan otthagytam, abban az elátkozott buliban. Hol vagyok? Hol lehetnek a többiek? Meg fogok fagyni. Meg fogok halni… Futásnak eredek, követem a fényt. Megáll egy autó, a sofőr kérdőn néz rám, én csak makogok, nem tudok szavakat formázni, ő mutatja, hogy szálljak be. A Rába Hotel előtt tesz ki a Tanácsköztársaság úton. Már járnak a buszok. Hány óra lehet? Nem merem megnézni. Amikor leszállok a 10-esről, már messziről látom, hogy anyám a nyitott ablaknál áll és vár. Még mindig nagyon hideg van. A fürdőkádban ülök, anyám kisírt szemmel igyekszik megtudni, hogy merre jártam este tíz és reggel öt között, én meg kábán vigyorgok, nem bántásként, egyszerűen képtelen vagyok másra. Nem tudom, mondom. Már eltemettünk apáddal, üvölti és közben folyatja rám a forró vizet a zuhanyból. Ilyen lenne a halál?, merengek és kezd visszajönni belém az élet. Mint egy villámcsapás hasít belém a gondolat: déltől meccs van Pannonhalmán.

Ahhoz képest, hogy november közepe van, és az utolsó őszi fordulóban feszülnek egymásnak a felek, a körülmények azonban inkább a zord telet, azon belül is a Delta főcímét idézik. A jeges szél a domb felől érkezik, és akadály nélkül süvít keresztül a pályán. Kizárt, hogy a szerzetesek szeretik a futballt, mi másért nem lépnek közbe és kergetik el a felhőket, szabadítják ki a napot fogságából. A játékosok keményen küzdenek, a stoplik szinte kopognak a fagyott gyepen, amiről még tegnap tolták le a pár centis havat. A vonal mellett szaladgálok, a sapkát egészen lehúztam, szinte a szemem se látszik. A gyomrom még mindig háborog, de muszáj kihúznom magam, mert a futás nem megy görnyedt testtel. A fekete dressz kötelez, egyszerűen nem mutathatok gyengeséget. Gyors támadás indul az oldalamon, a jobbszélső hatalmas lendülettel tör előre, amit észlel a centerhalf, és kétségbeesetten igyekszik kisegíteni a lemaradt balbekket. Már messziről csúszik a labdára, tanítani való mozdulattal, nem is hibázik, pontosan érkezik a pettyesre, amit megalkuvás nélkül kivág oldalra.

villámcsődület (fotó: saját)

Hirtelen történt minden. Igazából nem is fájt, ahogy a kőgolyóként viselkedő bogyó telibe trafálta az arcomat. Sőt! Mintha újra visszatért volna az élet a szinte teljesen elhagyott testembe. Másodpercekkel később, amikor kezdtem kiolvadni, akkor kezdett iszonyatosan égni a bőröm, és szívem szerint berohantam volna az öltözőbe ordítani, hogy senki se lásson. Megráztam magam és beintettem a bedobást, persze a rossz irányba. Elemi erővel zúdult rám az összes hazai szurkoló dühe. Ötvenen lehettek, frusztráltsággal terhesek. Úgy éreztem, süllyedek. Ekkor felnéztem a felettem magasodó apátságra, és mintha megcsillant volna az egyik ablak.

Nagyon úgy tűnt, hogy ez volt számomra a penitencia az előző esti helytelen viselkedésért.

*

Szombaton nem volt olyan hideg. A napokkal korábban leesett hó még nem olvadt el, így jéggé fagyott kis kupacok magasodtak a vonal mellett. A pálya természetesen kifogástalan állapotban volt, így a korlátok mögött elhelyezkedő mintegy százötven ember számára biztosítva volt a felhőtlen szórakozás. A srácok egész jól mozogtak, a Gyirmót ellen két héttel bemutatott kóválygásnak nyomát sem lehetett látni. Nyilván nehéz ítélkezni, de van a társaságban spiritusz, ráadásul egy komplett kezdőcsapat le sem vetkőzött, hiszen másnap a horvátországi Kaproncán volt jelenése.

A benyomásaim a spílerekről egy-egy mondatban.

Gyurákovics (3): Különösebben nem dolgoztatták meg, de azért volt két szép védése. Most is feltűnt, hogy kissé túlmozgásos a verbális kommunikációban. Oké, hogy irányítja a védelmet hátulról, de talán nem kéne minden alkalommal a támadásainkat is kommentálni. A visszavonulása után szép jövőt jósolok neki a médiában, esetleg mentális trénerként.

Szabados (2.5): Megbízható védőmunka, semmi flikk-flakk. A támadásépítésben nem vett részt különösebben. Arra kíváncsi lennék, hogy a második félidőben mire vonatkozott Elemér beszólása, miszeint „Most már fejezzük be, Attila!” Sajna a túlsó sarokban álltam.

Dvorschák (3): Átjátszani nem tudták, az esetleges felívelések totál halott megoldásnak tűntek, mivel simán kifejelgette őket. A második félidőben egy-kétszer felért a támadásokhoz is, de nem jelentett a veszélyt. Volt egy helyzetecskéje, de elmérte a távolságot. Bezzeg, ha a félpályán túlról próbálkozott volna…

Charizopulos (2): Nekem új volt, hogy középső védőt játszik, bár az ősszel középpályásként inkább defenzív futballt adott elő. Kissé idegenül mozgott a posztján, volt egy nagyon csúnyán eladott keresztlabdája, amiből simán gólt kaphattunk volna.

Fejes (3): Azt írta az újság, hogy belső védő, most ellenben balbekként melózott. Nem rossz, nem rossz. Én megvenném, mert belül vékony a keret, ráadásul nem árt Kalmár Olivérnek egy komolyabb posztrivális.

Kun (3.5): Én bírom a gyereket, mert elég technikás, másrészt beleáll a keményebb szitukba is. Előbb vagy utóbb gólokat is fog rúgni.

Kiss (3): Kicsit mérsékelten futballozott, de azért látszott rajta, hogy komoly erősítés lehet a fedezetsorban

Vashkeba (4): Az ő meccse volt. Az első félidőben még lézengett, de a fordulás után nagyon odatette magát. Személy szerint örülök, hogy övé lett a második gól is, mert keményen melózott benne.

nem kiskapura játszák (fotó: saját)

Andrić (3): Ha már második gól, akkor Nemanja sem maradhat ki a dicséretből. Olyan kulcspasszal indította az akciót, amit öröm volt nézni. Nem mellesleg, ha lassabb is, mint ’13-ban, de még mindig hihetetlenül motivált.

Lovrencsics (3): Volt mellettem egy szakértő, aki kimondta a tutit. Labda nélkül nehéz gólt rúgni. Kevés lehetősége volt, de robotolt rendesen.

Horváth (2): Nemanja egyszer lebaszta rendesen erős motivációs előadást tartott neki, hogy ugyan mozduljon már egy kicsit élénkebben a labdavesztésünket követően. Nem különösebben hatotta meg, és ez fájt. Majdnem gólt rúgott, de szűk volt neki a hely, vagy nem mérte fel eléggé a kapus helyzetét, vagy egyszerűen dekoncentrált volt. Én az utolsó verzióra szavazok.

Rengel (3): Megbízható kis portás, a gól nem az ő bűne.

Farkas (3): Ebből a srácból lehet valaki. Elég jó felépítése van és meglepően robbanékony. Vigyázzunk rá!

Vitális (3): Ő is érték. Lát a pályán, vannak egész briliáns elképzelései, de az egyes megoldások kivitelezésén még van mit csiszolni.

Pareira (2.5): Láthatóan a kamaszkor legbénább korszakát éli át, amikor az ember egyszer csak elkezd még nyúlni. Tapasztalatból beszélek. Pakoljatok rá izmokat és jó lesz!

Múcska (2.5): Nagy talány. Jó kis spíler, de most már ideje lenne virítani valami igazán nagyot.

Szamosi (2.5): Megmutatta magát. Szorítottam, hogy a neki jutó kis időben egyszer eljusson a szögletzászlóig és közelebbről is megnézhessem, mit tud, de ez most nem jött össze. Sebaj, majd legközelebb!

[Az osztályozás a szokásos metodika szerint történt, azaz 1-től 6-ig, ahol az utóbbi a lehető legjobb kalkulus. Csupán annyit változtattam, hogy mindenki kapott jegyet, aki a pályára lépett.]

*

2020. január 25.

WKW ETO – ŠTK 1914 Šamorín 2-1 (0-0)

150 néző, vezette: Krasznai

ETO: Gyurákovics (46’ Rengel) – Szabados, Dvorschák, Charizopulos (70’ Szamosi), Fejes (60’ Pareira) – Kun, Kiss (55’ Vitális), Vashkeba, Andrić – Lovrencsics (60’ Múcska), Horváth Z. (55’ Farkas). Edző: Kondás Elemér

(A Somorja összeállítása sajnos nem nyilvános…)

Gólok: 48’ Vashkeba 1-0, 51’ Sharani 1-1, 53’ Vashkeba 2-1

*

A vasárnapi vendégjátékról pedig álljanak itt szimplán a száraz tények. Állítólag jók voltunk.

*

2020. január 26.

NK Slaven Belupo – WKW ETO 3-2 (1-1)

vezette: Matočec

Slaven (kezdő): Filipović – Zirdum, Međimorec, Mikulić – Lulić, Lovren, Kamber, Brković, Delić- Etoundi, Lima: Edző: Tomislav Stipić

Slaven (kispad): Ježina, Vrljičak, Goda, Havelka, Šego, Radivojević, Soldo, Slukić

ETO: Horváth T. – Kovács, Gengeliczki, Vári, Kalmár (60’ Fejes) – Gaál (70’ Lovrencsics), Bagi (70’ Charizopulos), Simon Á. (70’ Kiss)– Tömösvári (55’ Múcska), Simon A. (70’ Horváth Z.), Priskin. Edző: Kondás Elemér

Gólok: 11’ Bagi 0-1, 45’ Lovren 1-1, 63’ Soldo 2-1, 81’ Lima 3-1, 90’ Lovrencsics 3-2

Kategória: felkészülés, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Nagy idők tanúja

like a rockstar (fotó: Labdarúgás)

Az első fellépés…

1969. június 29.

Csepel – Rába ETO 4-2 (1-1)

3.000 néző, vezette: Radó

Csepel: Fatér – Vellai, Molnár, Kandi, Hunyadi – Rottenbiller, Losonczi – Major (84’ Csordás), Pető (86’ Gulyás), Kalmár, Gondár. Edző: Keszthelyi Mihály

ETO: Tóth dr. – Keglovich, Orbán, Kiss, Horváth – Pozsgai, Nagy, Somogyi – Varsányi, Győrfi (73’ Glázer), Magyar. Edző: Mészáros József

Gólok: 26’ Kalmár 1-0, 33’ Varsányi 1-1, 48’ Kalmár 2-1, 64’ Somogyi 2-2, 83’ Pető 3-2, 85’ Losonczi 4-2

*

Álltam a DAC füves edzőpályája mellett a felezővonalnál, és izgatottan vártam, hogy végre befuthassak a gyepre, aztán szétszedjek mindent és mindenkit. Dolgozott bennem az adrenalin rendesen, amit csak megerősítettek a tornatanárom, az adott pillanatban inkább edzőm, mesterem, mi több, szövetségi kapitányom, Kovács Gyuri, akkor még jellemzően Gyuri bácsi, bíztató szavai: bemész, eldöntöd. Nem cifrázta túl, nem kezdett bele hosszabb lamentálásba, hogy most történelmet csinálhatsz, egész életedben emlékezni fogsz erre a pillanatra, ha…, meg ilyenek. Ha jobban belegondolok, elég érdekes, hogy valamiért mégis emlékszem arra a pillanatra most is, pedig már eltelt vagy harminc év. Egyszer például, amikor a gyerekekkel megnéztük a városban turnézó cirkusz állatait, és az elefántok meg lámák és egyebek nagyjából azon a helyen tanyáztak békésen, ahol a pálya állt valaha, erős késztetést éreztem, hogy megkeressem a képzeletbeli kezdőkört. A számításaim pontosságát sajnos nem tudtam ellenőrizni, mert a helyen egy oroszlán szunyókált békésen, akit nem akartam bevenni egy pajkos szerepjátékba.

Gyuri bácsi erősen a szemembe nézett és azért abban sok minden volt. Jött a hunyorgásba oltott kisugárzás, és én tényleg úgy láttam, hogy bízik bennem, és komolyan mondja, amit mond. Talán a hátamat is megpaskolta, olyan atyailag, de ebben azért nem vagyok teljesen biztos. Abban annál inkább, hogy hirtelen van Bastenné váltam, röpülni tudtam volna és a pálya minden pontjáról bevágtam volna a Gullit bármelyik csűdre érkező pontos passzát. Csináltam hát két-három gyors felugrást térdemeléssel, fújtattam, aztán minden átmenet nélkül jöhetett egy kamu törzskörzés majd egy derékhajlítás. Ezt a pályára lépés előtti rituálét a tévében láttam, többször elképzeltem magam, hogy ott állok egyszer, morajlik a tömeg, rám svenkel a kamera, keresztet vetek, felnézek az égre, megcsókolom a füvet, újabb babonákat legyőzve szökellve ugrom át az oldalvonalat és máris elfoglalom a pozíciómat. Most talán négyen álltak a korlát mellett és a tévések sem voltak sehol, így a minimál programnál maradtam. Az sem tűnt haszontalannak, hogy a szolid gimnasztikázással mutassam Gyuri bácsinak, én bizony figyelek az óráin. Egymás után megigazítottam az egyik, majd a másik sípcsontvédőmet, illetve csak úgy csináltam, mert olyanom nem volt, nem azért, mintha nem tellett volna rá, de még annyira bizonytalan volt a jövő, mondjuk, ha most kiesünk, akkor például minek? Még az is lehet, hogy a következő szezonra kinőném, és akkor még arra az eshetőséget nem is vettem számításba, hogy nem leszek soha többé kerettag.

Bő tíz perc volt csak hátra a meccsből, de az istennek nem akart megszakadni a játék. Az ellenfél mintha direkt azon igyekezett volna, hogy ne kapjak lehetőséget, és teljes harci díszben, a bemelegítéstől csatakosan, megszégyenülve vonuljak az öltözőbe úgy, hogy egy másodpercet se taposhassam a gyepet. Felesleges és rém idegesítő oldalpasszok sorjáztak egymás után. Nyilván féltek és ültek az eredményen. Látták daliás alakomat és találkoztak elszánt tekintetemmel is, ami az akarattól már-már könnybe lábadt. A dac könnyei voltak ezek. Dúvadként követtem szemmel a labdát és igyekeztem mindenféle praktikákkal megbabonázni, hogy menjek már ki végre valahol. Gyuri bácsi látta harcomat, de tehetetlen volt. Aztán egy göröngy a segítségemre sietett, a lassan guruló átadás egyszerre gellert kapott az egyik korábbi becsúszás ásta árkon és végre átjutott a mészcsíkon. Eljött az én időm.

A múlt sok mindent megszépít, de tíz perc alatt legalább kétszer kezdtem még közepet.

*

… és az utolsó.

1982. május 6.

Bp. Honvéd – Rába ETO 1-1 (1-1)

10.000 néző, vezette: Tompa

Honvéd: Gujdár – Paróczai, Lukács, Grósz, Varga – Détári (70’ Gyimesi), Nagy, Garaba – Bodonyi, Segesvári (46’ Dajka), Esterházy. Edző: Tichy Lajos

ETO: Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Szijártó – Hannich, Burcsa (70’ Pardavi), Glázer – Szabó (85’ Gyurmánczi), Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Gólok: 10’ Garaba 1-0, 28’ Szabó 1-1

*

„A 75. percben Glaser(!) faképnél hagyta a csepeli védelmet, de lövés helyett beadta a labdát Varsányinak, aki az ötösön álló Kandiba lőtt.” [Népsport, 1969. június 30.]

Ki tudja? Ha az alig két perce pályán lévő 19 éves fiatalember, akkor a lövést választja, lehet, hogy másként alakul az a meccs. Például a neve mellé írnak egy győztes dugót a statisztikába, ami máris emeli az ázsióját. Szalagcímek a hétfői újságokból. Patetikusan: Glázer lett az ETO megmentője, vagy egy picit pikírt módon: Egy tinédzser elvégezte a nagyok dolgát, esetleg túlzón: Új csillag született. Az antré végül nem lett meseszerű, az az első tizenhét perc azonban így is minden bizonnyal emlékezetes maradt, mint minden szerelem kezdete.

fiatalon és üdén (fotó: Labdarúgás)

2-2-nél dobta mélyvízbe Mészáros Dodó bácsi a debütánst, a Győri Textilesből nem olyan régen igazolt srácot, amit aztán még további 295 fellépés követett az első ligában. Glázer Róbert tizennégy szezonon keresztül viselte folyamatosan az ETO dresszét.

“Elsődleges feladatomnak mindig is azt tartottam, hogy a lehető legtöbbet nyújtsak az egyesületemnek. Ha ennél többet kell mondanom, hát csak annyi kiegészítést tehetek, hogy minden más NB I-es játékostársamhoz hadonlóan én is szeretném valamivel többre vinni. Ez a tervem telhesülget is, meg nem is… (…) Sohasem sajnáltam, s úgy érzem nem is fogom megbánni, hogy nem hallgattam a hívó szóra, s itt maradtam Győrben, ‘vidéki’ játékosként. Azt hiszem nem tagadhatom, hogy mindig azon a véleményen voltam, hogy: a fóvárosban sokkal nagyobbak a lehetőségek, a budapesti játékosok mindig nagyobb figyelemnek örvendhettek, s ezért talán könnyebben érvényesülhettek. Vidéken tulajdonképpen sokkal nagyobb erőbedobásra van szüksége annak a játékosnak, aki az ország kegjobbjai közé akar kerülni, vagy legalább is arról álmodozik.” – nyilatkozta a Labdarúgásnak 1976 márciusában, talán egy kicsit szomorkásan. Elég jól és reálisan látta a korlátait.

A jók azonban néha elnyerik jutalmukat. Ritkán ugyan, de ilyen is van. A megbízhatósága, a hűsége végül meghozta jól megérdemelt gyümölcsét, hiszen a ’74-es bronz és a ’79-es kupagyőzelem után, az utolsó idényében bajnok lett a csapattal. S bár nevét nem szerepel a legendás összeállításban, amit mindenki fúj, akár álmából is felébresztve, azért ne feledjük, hogy a 34-ből huszonháromszor a pályán tett hozzá a feledhetetlen sikerhez.

A sors fintora, hogy ilyen múlttal Veszprémben lett igazából legenda, ott, ahol több alkalommal is dolgozott, de igazából az a két év tette őt halhatatlanná, amikor 1988-ban edzőként felvitte a korábban sehol sem jegyzett helyi csapatot az NB I-be, és még egy hatodik helyet is megcsípett a társasággal ’90-ben.

Glázer Róbert ma 70 éves. Ne feledjük a klubnál végzett szolgálatát!

A jóisten éltesse!

Kategória: legenda, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Felejtős matiné

nem nézek oda (fotó: saját)

Az eredmény nekem most nem számít, a lényeg, hogy mérkőzésterhelést kapjanak a játékosok. Mondta Elemér és tökéletesen bevált a számítása. Mármint az eredmény tekintetében. A meccs is lement rendesen, kétszer negyvenöt percet engedett csak a spori, egy minutummal sem többet, mikor a mutató körbeért, már harsant is a síp. Hármat, éleset.

A játékunkban nem volt benne a gól. A játékunkban nem volt benne a játék sem. A játékunk a terhelésről szólt. A játékunk a teherről szólt. Hogy játszanunk kell. Sok-sok képzeletbeli súlyzót láttam, medicinlabdákat, már ha egyáltalán vannak még olyanok, iramfutásokat és felüléseket, sprinteket és ütközéseket. A labda csak zavart, szükséges rossznak tűnt. Mi gurul itt, jajj!, el ne bukjak benne!

A szünetben Freddie énekelt egy melankolikus dalt. Nem tudnám felidézni egyetlen sorát sem, de ez nem az ő hibája, hiszen ő csak előadja azon a mély és bús hangján a nagy világfájdalmat, amit a szövegíró érzett valaha. Vagy kidobta neki a bullshit-generátor, amit a stúdió szerzett be baráti áron, és csak úgy ontja magából a slágereket.

Ne sírj Freddie! Nincs miért. A világ nem áll meg, a munka folytatódik tovább, egy hét múlva itt a Perutz.

Móra-Kék 15-0. Egy idő után lekopott a felirat a panel faláról. A Garab Büfétől nem messze csúfította vagy éppenséggel ékesítette a szürke és kopár épületet az a pár betű és szám, csak nézőpont kérdése, hogy ki és mit érzett, mikor elsétált mellette, aztán kért egy csoki-vaníliát.

Egy forint lesz, kiskomám, mondta Sanyi bácsi vagy a felesége, attól függően, hogy melyikük állt a pult mögött.

*

Gyirmót FC – WKW ETO 5-0 (0-0)

50 néző, vezette: Móri

Gyirmót (1. félidő): Rusák – Krebsz, Hudák, Széles, Zeke – Nagy, Lázár, Vogyicska – Májer, Szarka, Herjeczki.

Gyirmót (2. félidő): Hársfalvi – Villám, Németh, Lipták, Présinger – Varga, Lázár, Koltai – Szabó, Mayer, Heffler.

ETO (1. félidő): Horváth T. (32′ Gyurákovics) – Kovács, Bagi, Vári, Kalmár – Charizopulos, Vitális, Andrić – Irmes, Lovrencsics, Gaál.

ETO (2. félidő): Gyurákovics (60′ Rengel)  – Múcska, Bagi (62’ Dvorschák), Gengeliczki – Kiss, Vashkeba, Kun – Farkas, Horváth Z., Simon A., Tömösvári

Gólok: 48′ Lázár 1-0, 63′ Mayer 2-0, 65′ Koltai 3-0, 83′ Szabó 4-0, 89′ Mayer 5-0

Kategória: felkészülés, mérkőzés | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Bálabontás

szinte még meleg (fotó: thveszprem.blog.hu)

Az az óra jól megy, lányok?… Nálam már elmúlt nyolc… Zsanikám! Igazítsd meg a szélső gondolánál a vállfákat! Annyiszor elmondtam, hogy katonás rendben szeretném látni az összest, ebből nem vagyok hajlandó engedni!… Ne kelljen mindenkinek kotorásznia, ha bejön és keres valamit… A takarítás mindenhol megvolt? Klári néni elég gyorsan lelépett… A múltkor is állt a szösz a próbafülkék padlóján. Az egyik kis purgyé persze ott hempergett, az anyja meg visított, hogy tiszta kosz lett a Krisztoferke gatyája… A jó édesanyádat! Majdnem megütöttem, de nem mondtam semmit, mert a vevő az első… Még az is lehet, hogy próbavásárló volt. Trükköznek ezek ezerrel, aztán meg szórják a büntetést… Értem én, hogy alig kap pénzt az öreglány, de attól még felmoshatna rendesen… Majd mondjátok neki legközelebb, hogy nyitás után mehet csak el. Köszi!… Talán nem sértődik be, és megy inkább a teszkóba árufeltöltőnek, én meg nyalhatom magam a linóleumot… Az akciós táblákat rakd egy kicsit odébb, drágám!.. Dzsennifer! Nem hallasz? Tedd már le azt a kurva telefont, ezerszer elmondtam, hogy ne itt kaszinózzál! A cigiszünetedben azt csinálsz, amit akarsz, de most meló van!… Na, most már tuti nyolc óra. Mindenki menjen szépen a helyére, nyitunk!… Dzsenni! Nem mondom még egyszer! A közmunkából nem tudod majd fizetni a műkörmöst!… Hagyjál már az érettségiddel! Simán feldughatod magadnak. Beszélsz valamilyen nyelvet? Na ugye! Anyád még lehetett adminisztrátor a célgépgyárba, de azokat az idők már elmúltak, kisanyám! Állj be szépen a sorba!… De előtte még kapcsold be a rádiót…

*

2011. augusztus 6.

BFC Siófok – Győri ETO 0-1 (0-1)

NB I

3.000 néző, vezette: Szilasi

Siófok: Mester – Kiss, Lengyel, Fehér Zs., Fejes – Tusori – Haraszti, Kecskés (76”’ Lattenstein), Huszák, Melczer (63’ Rebryk)– Farkas (87’ Horváth). Edző: Mihalecz István

ETO: Stevanović – Babić, Đorđević, Fehér Z., Völgyi – Pilibaitis – Koltai, Trajković (84’ Windecker), Ji-Paraná (68’ Kiss), Dinjar – Simon (15’ Aleksidze). Edző: Csertői Aurél

Gól: 26’ Aleksidze 0-1

*

Jó reggelt! Tessék bátran bejönni!… Majdnem minden új cucc, pár darab maradt csak meg a múlt hétről, azok ott vannak baloldalon hátul… Igen, a ruhák ezeröt, a cipők meg ezernyolc… Tessék? Mit tetszik kérdezni? Ja, a régebbieket el lehet vinni ezerért. Tényleg. Nézze csak meg, ott van a táblán… Szívesen… Ezek? Angol, meg svájci! Amerikai? Nem, olyan itt nincs… Miért? Ááá! Azok komolytalanok… Ők is Angliából hozatják… Tudom, mert együtt voltunk kint a partnernél… Ráírták, hogy amerikai? És mennyiért adják? Csak azért, mert amerikai… Na szép. Én nem akarom megszólni őket, de elég gyenge próbálkozás. Majd beszélek a Hajnika fejével… Azért csak tessék megnézni a címkéket!… Itt garantált a származás… Margit néni! De régen láttam!… Ugye nem volt beteg? Hú, az komoly!…Most viszont jól néz ki! Unokák voltak az ünnepekkor? Neeem? Pedig nincs olyan messze Nottingham… Majd húsvétkor tuti jönnek… Mit tetszi keresni?… Jajj, Margit néni! Maga kis huncut!… Már megint valami zenés-táncos a Muskátliban?… Aztán vigyázzon magára! A nyolcvanöt év, az nyolcvanöt év… Feri bácsi? Ne beszéljen mellé!

Vladimir fogja Mátét, Máté fogja Vladimirt (fotó: sporthirado.hu)

Tudom, hogy a vén gavallér van a háttérben… Nem kell ezt szégyellni!… No nézze csak! Itt vannak kis kosztümök… Ez például L-es, az szerintem jó lesz… Meg ez is… Meg ez is… Vigye csak be a fülkébe, aztán próbálja föl… Majd a Zsani segít, ha kell… Zsanikám! Figyelj oda a hölgyre!… Dzsennifer hol vagy?… Azt a dobozt eléggé megkotorták, kicsit csinálj benne rendet, ha éppen ráérsz… Csak vicceltem, persze, hogy ráérsz… Láttam, hogy most jöttél vissza a bagózásból… Azért ilyenkor igazán megmoshatnád a kezedet…

*

2011. november 5.

NB II

FC Ajka – Győri ETO II 3-1 (1-0)

200 néző, vezette: Gyarmati II

Ajka: Jánosa – Péter (22’ Pavlitzky), Subicz, Pákai, Gunther, – Kovács, Pothárn, Szabó – Gaál, Wittman (70’ Horváth), Major (53’ Szalai). Edző: Artner Tamás

ETO: Nacsa – Kálmán, Bieder, Nyitrai, Nagy – Windecker (70’ Berde), Zámbó, Kis (60’ Molnár), Střeštík – Németh, Varga (75’ Serfőző). Edző: Klement István

Gólok: 16’ Gaál 1-0, 46’ Gaál 2-0, 87 Subicz 3-0, 89’ Németh 3-1

*

Ennyi ember!… Hányadika is van? Hat? Ma volt fizu?… Mondjuk most már mindenhol máskor fizetnek. Erre építeni nem lehet. Folyamatosan nyomni kell… A múltkor kitaláltam, hogy minden tizedikén extra akció. Féláron vihetik a ruhát, ha legalább annyi cipőt is vesznek… Erre? Alig jött be valaki, és még azok se vásároltak, csak turkáltak… Aztán mondták, hogy késett a nyugdíj, mert valami gond volt a központi utalásokkal… Én meg belefeccöltem egy csomó pénzt… Hirdettem az Új Hírnökben, és még egy egy tizenöt másodperces spot is futott a PlusMinus Rádióban… Kétszázezret áldoztam a bulira, de a fele nem jött vissza… Mit a fele? A tizede sem… Megfogadtam, soha többet!… A Hajnika meg ott röhögött rajtam… Tudom, mert mondták a fodrász csajok… Fel akartam gyújtani a nyomorult kis kóceráját, de szerencsére a Dezső meggyőzött, hogy hülye vagyok… Inkább küldtünk oda két nagydarab állatot, azzal, hogy fenyegesse meg őket… Persze csak finoman, meg úgy, hogy ne derüljön ki, mi voltunk… Csecsenek voltak, csak annyit beszéltek magyarul, amennyit megtanítottunk nekik… A Hajnika annyira beszart, hogy utána egy hétig nem nyitott ki… Mi meg kaszáltunk, apám… A reklámos bukta is simán visszajött, mert az ő vendégeik is nálunk kötöttek ki… Annyira jó, hogy a Dezső így szeret engem… Azt imádom benne, hogy okos és úgy ért az üzlethez, ahogy senki más a városban… De talán még a megyében sem… Ha ő nem lenne, biztos valami soron dolgoznék a gyárban…

*

2014. október 11.

NB I, U17

Győri ETO – Honvéd-MFA 3-2 (2-2)

50 néző, vezette: Kovács

ETO: Kovács M. – Király, Tóth, Lénárt, Varga – Kelemen (65’ Csordás), Bíró B. (46’ Samodai), Cseszlai (75’ Nyakas) – Fodor, Szabó (65’ Benyó), Ködmön (83’ Németh). Edző: Kulcsár Zsolt

Honvéd: Vajda D. – Rádi, Gergényi, Bodrogi, Nemes – Hegedűs (74’ Bence), Soós (79’ Kovács N.), Váczi, Vajda R. (74’ Király) – Biró Á., Tömösvári. Edző: Farkas Tibor

Gólok: 8’ Ködmön 1-0, 19’ Tömösvári 1-1, 20’ Bíró B. 2-1, 36’ Vajda R. 2-2, 57’ Szabó 3-2

*

Na mondjad, Zsoltika!… Megint mezeket keresel?… Jött egy-kettő, de nem túl sok… Micsoda? Barca vagy Real?… Zsoltika drága! Ezeket nem spanyolból hozom!… Még kamu cucc sincs olyan, ami neked kell… A múltkor volt közte egy annyira rikító lila Real dressz, hogy majd kiégett a Dzsennifer szeme… Azóta is napszemüvegben dolgozik… Volt rajta felirat is, hogy ZEIMENZ… Nem. Nem SIEMENS… Igazi adibas volt, esküszöm… Félreraktam neked, de nem jöttél… Zárás előtt tettem a kupacba, és pillanatok alatt elvitte valaki… Szerintem a Huszák Martin volt, tudod az a félszemű gyerek, mert nem sokkal előtte jöttek be az anyjával… Vettek öt kiló cipőt, mert mondták, hogy kell az egész télre… Állítólag egy pár szétmegy két hét alatt, ha sokat esik… A hó még jobb is, mint az eső, mert az kevésbé kíméletlen… Na azért keresünk neked valamit Zsoltika!… Azt mondja, hogy!… Nézd csak! Ezek szerintem svájciak… Erre a pirosra az van írva, hogy SV Teutonia Watzenborn-Steinberg… Vagy ott van az a másik… VfL Osnabrück… Szerintem ott voltunk síelni a Dezsővel… Én nem értek a focihoz, de ez biztosan svájci… Legfeljebb nem NB I-es… Nem tetszik? Angolt szeretnél inkább?… Az lehet, hogy az, mert azok a pólók az angol zsákba voltak… Boston United… Ez már majdnem Mencseszeter, kisfiam… Dzsenni! Mérd ezt le a Zsoltinak!… Készpénzes lesz ugye?…

*

Rövid a téli szünet, valamire való futballcsapat ezért gyorsan bevásárol. Mi is így tettünk, szereztünk négy spílert. Gaál Bálint a Haladástól, Simon András az MTK-tól, Kiss Máté a Zalaegerszegtől érkezett. Őket végleg leigazoltuk. Új fiú még a Honvéd kötelékébe tartozó Tömösvári Bálint, aki egy kaposvári kanyar után nálunk lesz fél évig – kölcsönben.

Az előéletük könnyen fellelhető a nyilvános adatbázisokban, ezért nem is traktálnék a pályafutásukkal senkit. Jót mindenkiről le lehet írni, így például Simon és Kiss benne volt a bronzérmes u20-as csapatban, ráadásul Máté rúgta a torna a legszebb gólját, ami meg a non plus ultra, hogy ETO-nevelés. Gaálnak voltak ígéretes pillanatai az NB I-ben, egyszer például a Fradit verte a Haladás az ő góljával, míg Tömösváriról az a hír járja, hogy ügyes gyerek. A Loki elleni tekerése az utolsó őszi bajnokin elég pompásra sikerült.

Bálint harapófogóban (fotó: csakfoci.hu)

Ha valakinek, ennek ellenére hiányérzete támad, esetleg csalódott, ne adj isten csúnya szavakat használva kommentálja a tényt, azon sem csodálkozom.

Nekik csak annyit üzenek a klaviatúra mellől, hogy ez itt a való világ.

A kritikus mondatokat megtartom arra az időre, ha esetleg a tavasszal, immár zöld-fehér dresszbe teljesítenek úgy, hogy erre rászolgálnak.

Addig is hajrá ETO!

Kategória: újfiúk | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Farkasok és törvények

egy megy, egy marad (fotó: Facebook)

Semmi sem olyan, mint régen.

Állok az ablakban, nézem a kertet, és azt látom, hogy virágzik valami. Nem tudom mi az. A fű és a magaságyás határán nőtt ki a földből egy növény. Amikor ősszel elraktam a fűnyírót, mert azt gondoltam, hogy most már a vegetációs szakaszba a lépett a természet, még nem volt ott. Később tűnt fel, hogy ott meredezik egy szál, amit először a fáról letört ágacskának véltem, olyannak, ami az egyik szeles napon eshetett a földre, aztán beszorult két terméskő közé, és nem tudott szabadulni. A későbbi fuvallatok csupán megrángatták, de nem rántották ki fogságából. Szegény, aggodalmaskodtam, segítek neki, biztosan szenved. Úgyis össze kellene már szedni a többit is a földről, léptem a tettek mezejére, de amikor odaléptem hozzá, meglepetten konstatáltam, hogy az bizony önálló életet él. Nem egy száraz fadarab, ami tehetetlenül vergődik, amit már az sem érdekel, ha a mellette dolgát végző macska rálép, miután befejezte szertartását. Hanem éppen ellenkezőleg, büszkén és erősen kapaszkodik a talajba. Nem tudtam eldönteni, hogy egy makacs gazzal állok szembe, esetleg valamelyik virág elhullott magjából szökkent szárba, de nem is igazán foglalkoztam a kérdéssel, mert becsültem az akaratát és a kitartását, így hamar elvetettem az ötletet, hogy egyszerűen letépjem, vagy inkább kihúzzam gyökerestől a földből. Maradjon csak, senkit sem zavar. És lám, végül meghálálta a bizalmat, mert most, tél közepén virágozni kezdett. Ami lássuk be, nem normális dolog, hiszen ilyenkor vastag hótakarónak kellene borítania az egész kertet. De már semmi sem olyan, mint régen. A madáretetőt is csak azért akasztottam fel a barackfa egyik ágára, mert az nem létezik, hogy tartósan tíz fok fölött legyen decemberben a hőmérséklet, biztos elromlott a kinti hőmérő, és mintha a múltkor láttam is volna egy apró cinegét a terasz korlátján pihegni, ijedten nézett körbe, aztán egészen az ajtóig merészkedett és bánatosan pislogott befelé. Amikor meglátott, riadtan repült el, pedig csak pár pirított tökmagot szerettem volna adni neki. Megmaradt az egyik unott tévézés után, ráadásul dohos is volt, ami bosszantó, de egy ilyen kis jószágnak biztosan jólesett volna az a pár falat. Később verebek és galambok lepték el az etetőt. Cinegének, csúszkának, vörösbegynek nyoma sem volt, órák alatt kiették a nem nekik szánt eleséget, közben hatalmas szemetet hagytak maguk után a kopár fűben. Még azt az örömöt sem adták meg nekem, hogy egyenes adásban lássam, amint a végig lesben álló macskák áldozataivá válnak, pedig szurkoltam ennek a kimenetnek nagyon. Semmi sem olyan már, mint régen. A macskákat elkényelmesítette a jólét, de főként a Whiskas, ami óramű pontossággal érkezik a tányérokba, kiölve ezzel az utolsó vadászösztönt is belőlük.

Kellene ide egy kutya, az talán visszaállítaná a világ rendjét.

*

Bekövetkezett. Persze lehet hinni a mesékben, de nem érdemes. A futball, de ne legyenek illúzióink, a komplett világ is így van ezzel, egyre kevésbé szól a romantikáról. Megkockáztatom, régen sem volt minden úgy, ahogy mi most sok-sok év távlatából visszaemlékezünk rá, mert igyekszünk szépíteni az egykor megesett történeteket. Miért? Kontrázok. Miért ne? Nem jobb így? Sokat bosszankodom, hogy valahol eltűnt a ’82-es Fradi-ETO meccs tévéfelvétele, mert olyan jó lenne újra átélni azt a katarzist. De közben el is bizonytalanodom, mert nem lehet, hogy csalódnék? Nem is pontosan úgy hatna rám az élmény, ahogy akkor? Vagy még inkább, ahogy most szeretném? Ha így veszem, ez az állapot a jobb. Egész pontosan, a reménykedés, hogy egyszer valaki felleli az archívumban, és akkor mégis megnézhetem. Hiszen olyan nincs, hogy valami csak úgy elveszik. Annyi minden értéktelen maradt fenn. Talán csak olyanok keresték eddig az intézményben, akiknek egyáltalán nem volt fontos, így idő előtt feladták a keresését.

Valahol ugyanígy lehetünk a klubhűség mítoszával. Fontos és értékelendő, ha valaki az ambíciói elé helyez egy magasztosabbnak tartott célt, jelesül azt, hogy nem igazol más klubba. Negyven, vagy ötven évvel ezelőtt egészen más viszonyok között kellett meghozni a menni vagy maradni kérdés kapcsán a választ, mint most. De így volt ez akár két évtizede is. Tudomásul kell venni, hogy ez már egy másik világ, amit lehet nem szeretni, de egyet biztosan nem tehetünk meg, tudniillik kizárjuk az életünkből a valóságot. Történelmietlen a kérdés, de ha a hetvenes, nyolcvanas évek legendái most lennének aktívak, akkor is ilyen hosszú ideig lennének az ETO kötelékében? Ki tudja? Az viszont biztos, hogy hasonló sikeresség mellett nem kerülnének olyan méltatlan helyzetbe, mint például Magyar Lajos, aki a kocsmája visszaadása után jött rá, hogy meglopták, vagy Hannich Peti, aki tipikus kényszervállalkozóként éli életét, esetleg Latyi, aki nyugdíj mellett is kénytelen volt biztonsági őrként, éhbérért dolgozni, hogy ne legyenek anyagi nehézségei, hogy Póczikról most ne is essék szó, mert…

Mi történt most? A második liga középcsapatának ifjú tehetségét elvitte a regnáló bajnok. Kifizette a szerződésben rögzített kivásárlási árat, így megköttetett a deal. A klubot lehet ekézni, hogy elherdálta az értékét, de nem biztos, hogy jogos a kritika. Nyilván lehet vitatkozni azon, hogy mikor kiderült, többen is figyelik, komoly esély van arra, hogy előbb vagy utóbb elviszi valaki, nem lett volna lehetőség az élő kontraktust akként módosítani, hogy magasabb legyen az a minimum összeg, amiért elvihető. Elképzelhető. És akkor mi lenne más? Mondjuk nem 50, hanem 100 milla esett volna be a pénztárba, de Regő akkor is ment volna.

Az meg, hogy ki lett a szerencsés nyertes, egész egyszerűen nem a mi dolgunk. Én sem gyújtok örömtüzet, hogy a nemzet Fradikája lett a célállomás, de jobb híján tudomásul veszem. Rühellem azt, ami a pesti zöld-fehér klubot körülveszi, a neresített magyarfutballt Kubatovtól kezdve, Orosz Pálig bezárólag, de nincs dolgom vele. Jó húsz éves történet, amikor Lakos Pali elment a Ferencvároshoz. Mivel az unokaöcsémről beszélek, így kétszeresen fájt a dolog. Nagyapám, aki ritka jó ember volt, valamiért az FTC-nek szurkolt. A nagybátyám is. Mindenkinek vannak hibái, nekik ezt dobta a gép, plusz Mihályi közelebb esik Sopronhoz mint Győrhöz, így a defektus előre kódolható volt. Ha az öreg élne, biztos vagyok benne, most komoly bajban lenne, mivel ő nem ezt a Fradit kedvelte. Szóval okozott pár kellemetlen szituációt Pali klubváltása, de ott és akkor annak is megvolt a maga oka. Péter nagybátyám meg örült, mert kapott tiszteletjegyeket az Üllői útra. Elnéztük neki, mert erről is szól a család. Arra azért emlékszem, hogy roppant méltánytalannak találtam, milyen sokan kezdték el köpködni, még azok is, akik évekig a vállukon vitték. Pedig nem lett más, nem lett rosszabb ember.

Regő tizenegy évig futballozott az ETO-ban, ami elképesztően hosszú idő. Most akkor cselekszünk a legjobban, ha tiszteletben tartjuk a döntését. A kezet ökölbe szorítani ér, a verbális ámokfutásnak ellenben nincs helye. Hogy jól választott? A fene sem tudja, a jövő majd eldönti. Én abban ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ő lesz még szeretett csapatunk megbecsült tagja. Mondjuk, amikor hosszú és sikeres évek, rendszeres BL szereplés után visszajön az AZ Alkmaarból az NB I-be!

Mert higgyétek el, fontos neki az ETO!

*

– Attila bácsi! Azt mondják, hogy megszűnik a csapat…

– Ne beszélj már sületlenségeket, kisfiam!

– Attila bácsi! Az újságban is benne volt…

– Nem kell elolvasni minden hülyeséget!

– Attila bácsi! Ugye nem igaz?

– Persze, hogy nem! Látod, most is itt vagyunk. Meccsünk van. Játszunk. Élünk.

– Tudom, de…

– Akkor ne nyavalyogj! Tessék melegíteni, mert a félidőben beszállsz!

– Megyek Attila bácsi!

– Várj egy pillanatot, kisfiam!

– Igen?

– Szóval bemész és eldöntöd.

– Értem.

– Ne csinálj semmi mást, csak azt, amit mindig is szoktál!

– Rendben.

– Biztos, hogy megértetted?

– Persze!

– No akkor indulj! Bízom benned, Regő!

– Nem lesz gond, Attila bácsi!

*

2015. március 28.

NB I, U15

Győri ETO – Paksi FC 1-0 (0-0)

50 néző, vezette: Herm

ETO: Pálfi – Jakab G., Farkas, Mocsi, Zeke – Kőfalvi (41’ Buzora), Bencz, Kiss (51’ Zachár) – Csiba (51’ Vincze), Múcska, Kozma (41’ Szánthó). Edző: Nagy Attila

Paks: Pomozi (68’ Győrfi B.) – Győrfi D., Podmaniczki, Rodenbücher (68’ Jakab A.), Lénárt – Laczkó, Benes, Matos – Ráthgéber, Bruckner (77’ Fazekas), Prantner (49’ Varga). Edző: Orosz József

Gól: 76’ Szánthó 1-0

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Húszhúsz

akkor most mindenki keressen helyet (fotó: theraymondfoundation.org)

Egyszer régen, nagyon régen, sűrű erdő közepében, az ETO tuti, hogy le akarta igazolni Marek Dziubát a téli szünetben.

Határozottan emlékszem rá. Hogy pontosan mikor, arra persze már nem. Januárban. Valamikor a nyolcvanas évek közepén lehetett mindez, amikor Szarajevóban téli olimpiát rendeztek a jugoszláv ürgebőrbe varrt szerbek, horvátok és bosnyákok, amikor a nyitott gazdaságot az jelentette, hogy kínaiak és lengyelek dolgoztak a Rába gyárban, hogy aztán mellékesként piacot nyissanak valahol a város szélén, a senki földjén, szabadidejükben meg rettegés alatt tartsák a műjégpályán korcsolyázókat. A mai eszemmel most már teljesen világos, hogy miért a kínaiak sportja a rövidpályás gyorskorcsolya. Ez volt talán az utolsó nagy korszak, amikor még egyáltalán nem volt szokás, hogy külföldi spílerek rúgják a bőrt a magyar első ligában, és akkor még finoman fogalmaztam. Írd és mondd, egyáltalán nem játszott légiós a bajnokságban. Ede bácsi, meg Szániel szabályos forradalmat robbanthatott volna ki, ha a csúcson ugyan már túljutott, de azért még elég piacképes lengyel védőt sikerült volna idecsábítani a Widzew Łódźból. Valamiért végül nem jött össze a deal, a lengyel-magyar örökbarátság apróbb, de nem halálos sebet kapott, ráadásul mindenki tudta, de legalábbis érezte, hogy ezért nem a vajdaság sportközpontjában felelősek az ottani elvtársak, hanem Buda komisszár meg a többi nagyfejű tett nekünk keresztbe. A nyomorult sportkommunisták, a labdarúgás Szamuely Tiborjai, akik folyamatosan attól fostak, hogy a Budapesti Honvéd elveszítheti a pünkösdi királyságát, a csalással megszerzett trónt, és nem lesz mindig kéznél egy Győri játékvezető, ezért nem féltek megakadályozni az ártatlannak tűnő átigazolást.

Marek így nem kerülhetett bele Papp Győző lexikonába, nem lett belőle szócikk, bánatában, jobb híján elfogadta a flamand Sint-Truideni SE ajánlatát és elment focizgatni a jobb sorsra érdemes belga bajnokságba. Szíve mélyén azonban soha nem lett ő kék-sárga. Amikor álmodott, zöld dresszbe bújva futott a gyepen, és hallgatta a tízezres tömeg hangos morajlását, ami minden egyes megmozdulását kísérte. Már rég kihunytak a stadion fényei, a nézők hazamentek, de ő még mindig ott ült a kezdőkörben, lúdbőrös volt a háta az izzadt mez alatt, nézte az üres székeket, és belül mosolygott, mert tudta, hogy hazatért. Aztán felébredt és már alig várta a Standard Liège elleni derbit, hogy végre nemes bosszút állhasson a 0-5-ért.

Cudar hideg január volt. Még az is lehet, hogy abban az évben esett le az a rengeteg hó.

*

Ezerkilencszázhetven

„(…) gyors telefon a vagongyári sportirodára. Kedves női hang jelentkezett:

– A labdarúgó-szakosztály vezetőjét kérem!

– Sajnos nem adhatom. Czöndör János szakosztályelnök lemondott. Kovács Imre szakosztályvezető pedig a MÁV DAC edzője lett. A tisztségek nincsenek betöltve. Jelenleg a labdarúgó-szakosztálynak nincs vezetője.

– Akkor kérem a sportkör elnökét.

– Pálkövi elvtárs szabadságon van!

– Szíveskedjék a módszertani előadót adni.

– Őt sem adhatom, mert december 31-ével kilépett. Utóda még nincs!”

Ezerkilencszáznyolcvan

„Az őszi eredmények, teljesítmények alapján változtatni kell az edzésmunkán. Nem sok, hanem jó edzésekre van szükség… Az a tapasztalatom, hogy a játékosok eddig is elvégezték a rájuk kiszabott edzésmunkát, de közel sem olyan módon, ahogyan az igazán hatékony lenne. Így a foglalkozások tartalmán feltétlenül változtatni fogunk. Szaporítjuk az edzőmérkőzések számát, terveim szerint a rajtig 15 előkészületi mérkőzésen szerepel majd a csapat. [Kovács Imre vezetőedző gondolatmenete]”

Ezerkilencszázkilencven

„Az idei első névsorolvasás után kiderült, hogy Freppán Györgyön kívül (akivel decemberben 1992. június 30-ig szóló szerződést kötöttek) Farkas (DVTK), Kökény (MÁV DAC), Csákvári (Celldömölk) és Ronhák (Ács) is a Rábával kezdi meg az alapozást.

– További sorsukról a végzett közös munka során döntünk – újságolta Horváth Béla, majd így folytatta:

– Megállapodtunk a Sabáriával, hogy a jelenleg katonai szolgálatát Celldömölkön töltő Schäffer februári leszerelése után nálunk folytatja. Balázs is nálunk kezdi a munkát, de előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a ZTE-vel és várhatóan rövidesen pecsét kerül a Balázs-Huszár cserére. Sullivan még az Egyesült Államokban tartózkodik, de néhány napon belül már ő is bekapcsolódik a munkába. Bordás külső porc-műtéten esett át, egyelőre úszik, de jövő héttől kezdve már futóedzéseket is végezhet.”

Kétezer

„- A szabadságukat Marosvásárhelyen töltő Claudiu Salageantól és Molnár Leventétől üzenet érkezett, hogy a kedvezőtlen erdélyi útviszonyok miatt egy-két napot késnek – tért rá Garami József a hiányzókra. – Üzenetet hozott Bajusz Endre is a szabadságát hazájában, Jugoszláviában töltő Radovan Markovicstól. Eszerint a csatár beteg, ezért nem érkezett meg Győrbe. Kiser László felesége január negyedikére várja kisbabáját, ezért a középpályás számára két nap pótszabadságot engedélyeztem. A műtéten átesett Rósa Dénes várhatóan csak március közepén kezdheti el az edzésmunkát.”

Kétezer-tíz

„Szeretném, ha a felkészülésünk végén kijelenthetném, hogy a kitűzött feladatokat maradéktalanul végrehajtottuk, és tiszta lelkiismerettel tekinthetünk a tavaszi szezon elé – mondta Pintér Attila.

(…)

Játékosvásárlásra fordítható összeg: 10-30 millió forint,

Külföldi edzőtáborozásra szánt összeg: 5 millió forint,

Felkészülési mérkőzések száma: 6-10.”

[Az idézetek a Népsport illetve a Nemzeti Sport januári első számaiból származnak. Igazi korrajzok.

Kategória: mindenmás, történelem | Címke: , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Amíg élünk, remélünk

rá! rá! hajrá! (fotó: Old football pictures FB)

„Mielőtt az ó-év

Átminősül újjá,

Vess rövid számadást

Kiáltsd velünk „hajrá!”

 

Hiszen ötvennégyben,

Hidd el nekem kérlek,

Minden eddiginél

Kedvezőbb a mérleg.

 

Diadalt és babért

Halomra arattunk,

Hagyjuk most hogy néha

Alul is maradtunk.

 

Búdat, bánatodat

Akasszad a szögre,

Ülj mellém és együtt

Nézzünk 55-be.”

[Morvay Tihamér: BUÉK sportolóknak – 1955 januárja, részlet]

*

Nem volt ez olyan rossz év, elvégre élünk. Jó, persze, nem akasztanak már annyira könnyen, most már tenni kell a halálért, de az ördög nem alszik, még sok minden megtörténhet. Ott van például a Nyilas Székely Feri bácsi. Eddig húzta valahogy, igyekezett kibekkelni, egy ideig csendben meghúzódni, de aztán csak fennakadt a rostán. Mondják, talán nem kellett volna annyira lelkesen felajánlkozni a pártnak, az ávónak. Nem bírt a vérével. Hiába igyekezett eladni, hogy ő mennyire komoly szakember, sok éves tapasztalattal, nem fognak csalódni benne, azért a biztonság kedvéért lekáderezték, és mint tudjuk, sokan nem felejtenek. Így aztán azt sem, amikor lelkesen hajtotta a zsidókat a gettóból a vasútállomás felé, és minden külön kérés nélkül lőtte le azokat, akik kidőltek a sorból, a gyengéket, akiknek jártányi ereje sem maradt a hosszú éhezés után, miközben vonultak a menetben. Vagy inkább vonszolták magukat. Feri bácsi a háztömbben lakott, a lépcsősor melletti első lakás volt az övé. Igazából csak Székely Ferencnek hívták, de mindenki a neve elé biggyesztette a Nyilast, mikor egymás között őróla beszéltek az emberek. Megszokásból. Amikor Feri bácsi meghallotta, sértődötten tiltakozott, hogy az nem úgy volt, igazából a hazát védte. Azoktól, szaladt ki a száján, de már meg is bánta. Nem bírt a vérével. Egyszer este jöttek érte az ávósok, nem csináltak nagy zajt. Utána soha nem láttuk már, azt beszélték, hogy gyorsított tárgyaláson ítélték el, és rögtön fel is akasztották. Állítólag sírt és mindenkitől bocsánatot kért. Vajon megbocsátott neki valaki is? Hiszen ölt, az áldozatai mind halottak és jó eséllyel a hozzájuk közel állók, rokonok, barátok is. Nem képmutatás volt a feloldozás kérése? A gyávaság újabb biztos jele? Furcsa dolog a lélektan. Számosan vannak, akik halálos betegen térnek meg és kerülnek közel istenhez. De azok a találkozások őszinték, még akkor is, ha ugyanúgy a kétségbeesés szüli őket, mint a bűnösök esetében. Mindkettő a görcsös életigenlés következménye, de mennyivel másabb, ha valaki elsősorban a saját bőrét, a saját lelkiismeretét igyekszik menteni, és nem egy új, magasabb nívójú életminőségben kívánja leélni élete utolsó periódusát.

A lakásba később újak költöztek, egy fiatal család két apró gyerekkel. A hivatal jelölte ki számukra a helyet, mivel Feri bácsinak nem voltak rokonai, ők pedig valahonnan Szabolcsból jöttek Budapestre, a jobb élet reményében, de teljesen nincstelenül. Hadiárvák, akiknek elkél a segítség. Övék lett hát az apró lakás, közvetlenül a lépcsősor mellett az első emeleten.

Nem volt rossz ez az év, elvégre élünk. A vébé döntőt meg el kell felejteni egy életre.

Vagy nem.

*

1954. december 31.

Csepeli Vasas – Győri Vasas 2-4 (0-2)

5.000 néző, vezette: Zsolt

Csepel: Tóth I (46’ Mészáros) – Kónyai I, Mednyánszky, Takács – Csornai, Kleibán – Ughy, Horváth, Preiner, Tóth II, Lovász. Edző: Marosvári Béla

Győr: Palotai – Kárpáti, Kalmár, Pió – Tamás, Fehérvári – Dombos, Koós, Hegedüs, Raffai, Pálfy. Edző: Kovács Imre

Gólok: 10’ Hegedüs 0-1, 32’ Koós 0-2, 60’ Tóth II 1-2, 81’ Koós 1-3, 88’ Hegedüs 1-4, 89’ Tóth II 2-4

*

Nem volt rossz év, elvégre létezünk. Sokszor ezt is érdemes megbecsülni. Királlyal kezdtük januárban, akit egy Herczeg követett. Nyáron megérkezett Boér, akiről nincs hír, hogy vajon németalföldi telepesek késői leszármazottja-e, de ha igen, akkor érdemes holland-magyar szótárt ragadni és megkeresni a boer szó jelentését. Nem minősítés, hanem egy becsületes foglalkozás lesz a megfejtés. Egy új szemlélet, ami nem aratott osztatlan sikert azoknál, akik az igazán fontos döntéseket hozzák, hiába vette Gábort körül olyan imázs, ami már-már a valószínűtlenséggel volt egyenértékű. Good guy, good entertainer, but!, where’s the fucking results? And the nice play? Most Kondás van helyzetben, a sorminta pompás, a választás tökéletes, mivel a csapat sokszor úgy tűnt, százfelé tart.

Van nekem egy barátom, aki azt mesélte, hogy valaha Szegeden lejárt közéjük egy szófukar srác focizni. Tényleg nem beszélt sokat az a fiú, még a nevét sem tudták, de mivel ügyesen játszott, nem is akadt fel ezen senki. Teltek az évek, a pajtások lassan kisfelnőtté cseperedtek, és eljött végre az igazság pillanata. A várost ellepték a ballagási tablók, mindenütt jólfésült fiatalemberek és ondolált hajú leányzók mosolyogtak a járókelőkre, akik két harisnya és pár háztartási gép között kíváncsian nézegették a fotókat az ódivatú kirakatokban. Ne feledjük, hogy a nyolcvanas évek legvégén járunk, amikor még nem öntött el bennünket a plázák igénytelen világa, így a sétálóutca megmaradhatott a társasági élet középpontjának. A titokzatos fiú is felbukkant egy kócos tablón, talán a Ságvári Gimnázium IV. c. osztályának tanulói között. Olyan volt, mint a többi tizennyolcéves ’89-ben. Bizonytalanul megnövesztett pajesz és zsenge pinabajusz az orr alatt. És persze a név, szépen cizellált betűkkel, bár a rajzoló mintha szégyellte volna, amit ír, ezért nála kissé megcsúszott a toll, így egy árnyalattal nehezebb volt kisilabizálni a szöveget. Halál Dezső. Nem tévedés, ez állt ott büszkén és kérlelhetetlenül. Nem látták utána Szegeden, minden bizonnyal elsodorta az élet, felszippantotta egy jó nevű pesti egyetem. A varázslat elillant, a fővárosban a halál sem olyan különleges. De mi történhetett Dezsővel az elmúlt harminc esztendőben, ki tudja? Egy poros könyvtárban üldögél a kötetek között, esetleg tanítja a jövő mérnökeit valamelyik tanszéken, vagy megtörtént a teljes beteljesülés, és patológusként dolgozik az egyik vidéki kórházban? Még az sem kizárt, hogy futballedző vált belőle, hiszen láthatóan olvasta a játékot már ifjúként, ismerte e csodálatos sport csínját és bínját. Ha így van, mekkora a valószínűsége, hogy egyszer ő lesz a következő az ETO kispadján?

boldogság, gyere haza! (fotó: Old football pictures FB)

2022 decembere. ETO-Videoton 1-0. Kiélezett mérkőzésen szerezte meg a három pontot a győri csapat és ezzel átvette a vezetést a tabellán. Jó volt látni, hogy a fiúk az utolsó leheletükig melóztak és szinte az életüket adták a győzelemért, mondta átszellemült arccal Halál Dezső, a hazaiak mestere, percekkel a lefújás után. A sportcsatorna fiatal riporterének sok kérdése lett volna még, de az éles szavakra hirtelen elfogta a jeges rémület. Köszönöm a beszélgetést, stúdió!, csupán ennyit tudott elrebegni. Másnap a főszerkesztőtől annyit kért, hogy őt többé ne küldjék ETO-meccsre, ha nem probléma.

*

Szerencsés új évet kívánok minden ETO-szimpatizánsnak. Legyen az esztendő gólokban, pontokban és legfőképp győzelmekben gazdag!

Hajrá ETO! Hajrá 2020!

Kategória: mérkőzés, mindenmás | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése