Visszafogott ünnep

ez itt a lényeg (fotó: saját)

Napra pontosan harmincnyolc évvel ezelőtt az ETO heroikus küzdelemben 1-0-ra megverte a Budapesti Honvédot.

Volt ott minden, mint a búcsúban, meg nem adott tizenegyes, elmaradt kiállítás, aztán egy büntető a Honvédnak, amit szerencsére Kerepeczky az égbe lőtt, a tragikus hőst annyira megviselt az eset, hogy nem sokkal később, a második durva szabálytalansága után kiállt, aztán a végén, ahogy egy igazi hollywoodi sztoriban kell, jött a csattanó, az alig húsz perce pályán lévő Vági, közvetlenül a lefújás előtt bevágott egy lecsorgót.

Bár sok volt még hátra a bajnokságból, kétségtelenül kulcsmeccsről beszélünk, ez a győzelem is nagyon kellett, hogy jó fél évvel később, a szezon zárásaként meglegyen az annyira vágyott címvédés.

A végén mégis csak kisült az igazság! – nyilatkozta a Mágus lakonikusan a Népsportnak, és közben hamiskáson mosolygott volna a bajusza alatt, ha lett volna valaha is bajusza.

Minden bizonnyal ez a meccs járhatott a városházi emberek fejében, amikor kitalálták, hogy ma reggel névadó ünnepséget szerveznek a nem olyan régen nyitott, és épülő sorházakkal övezett utcában a szabadhegyi lankán.

Nem verték nagydobra az eseményt, polgári erény a szerénység, arról a klub nem tudott, és egyes hírek szerint a család sem.

Pandémia van, meg vészhelyzet, ilyenkor az ember nem kérdezget feleslegesen.

Most egyelőre csak ízlelgessük: Verebes József utca. Örüljünk, hogy immár ilyen is van Győrben.

Aztán, ahogy a klasszikusok szokták mondani, a végén csak kisül az igazság.

Hajrá ETO!

*

1982. november 27.

Rába ETO – Bp. Honvéd 1-0 (0-0)

15.000 néző, vezette: Kuti

ETO: Kovács – Mile, Hlagyvik (70’ Szíjártó), Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Szepesi, Hajszán (70’ Vági). Edző: Verebes József

Honvéd: Menyhárt – Kanász – Paróczai, Nagy, Garaba, Tóth – Gere, Kerepeczky, Varga – Dajka (88’ Gyimesi), Esterházy (46’ Bodonyi). Edző: Komora Imre

Gól: 89’ Vági 1-0

Kiállítás: 59’ Kerepeczky

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Mindenki táncol

megy a jobb (fotó: eto.hu)

Nem volt már messze a part, az öböl fölött magasodó sziklák sziluettjét szabad szemmel is ki lehetett venni. A nap éppen megkezdte szokásos égi pályáját, így már nem csak a világítótorony aprócska fénye segítette a kimerült legénységet, hogy végre befejezzék hónapok óta tartó kilátástalan bolyongásukat. Három hónapja indultak útnak, és akkor úgy gondolták, könnyed hajókázás lesz az út, mivel minden, de tényleg minden tényező ezt vetítette előre.

A hajót két éven keresztül építette az a cég, amelyik az utolsó három Vendée Globe kiírás győztesének is szállított. Mike Burney ausztrál vitorlás, aki 2018-ban nyerte meg a legendás versenyt, a célba érést követően, a könnyeivel küszködve mindenkinek mondott köszönetet, akinek a legkisebb köze volt fantasztikus sikeréhez, de arra azért gondosan ügyelt, hogy a hosszú lista elejére tegye a Phénoménal&Endémique-et. Nem tudom eléggé kifejezni hálámat a fiúknak, vigyorgott Burney, végig olyan érzésem volt, mintha a víz fölött járnék és nem egy katamaránt, hanem egy űrhajót, de legalábbis egy repülőt vezetnék. Köszönöm nektek, srácok!, rebegte, miközben gazellatestű barátnőjét, az aktuális Ms. Trinidad&Tobagót ölelte szorosan, nem tudhatta szegény, hogy a céda Latisha már egy uruguay-i rögbijátékost szeret. Egészségetekre!, emelte pezsgőspoharát és a mólón lábukat lógató munkásokra kacsintott, akik tényleg beleadtak apait-anyait, amazok kényszeredetten mosolyogtak, mivel tudták, hogy a jó Mike remek vitorlás ugyan, a szerelemben azonban egy hatalmas vesztes.

A vezető tervező, az a Jean-Jacques Petitbon volt, akinek vannes-i műhelyében egymásnak adták a kilincset az orosz oligarchák és az arab sejkek, hogy az ő rendelésüket teljesítse előbb, és ezért készek voltak egészen elképesztő összegeket is fizetni. Petitbon nem is mérnök volt, hanem egy igazi művész, egészen hihetetlen allűrökkel. Mondják, egyszer már teljesen készen álltak egy hatalmas yacht tervei, megszállottként, szinte éjt nappallá téve dolgozott a nagy művön, amikor közel volt a befejezéshez, az összes munkatársát elküldte egy hét szabadságra, de nem ám csak úgy, hogy menjenek haza, esetleg Elzászba semmit sem csinálni és élvezni a márciusi napsütést, vagy az Alpokba, a gleccsereken síelni, hanem bérelt egy magángépet, és mind a huszonkét emberét elreptette Bora Borára, ők pedig három napon keresztül csak feküdtek a vakítóan fehér parti homokban és butára itták magukat azokkal a semmivel sem összehasonlítható koktélokkal, amiket lengén öltözött helyi turisztikai asszisztensnők, komolyan ez állt a hotel prospektusában, jót röhögtek rajta, amikor a megérkezést kövezően még tudtak magukról, aztán a végén nagyon sajnálták, hogy semmire sem emlékeznek, mert egy árulkodó fotó alapján folyamatos volt a kényeztetés, nos, közben Petitbon már az utolsó vonalakat rajzolta a pauszpapíron, amikor egyszerre berepült az iroda ablakán egy tengeri sirály, tébolyultan körözött a félhomályban, jól láthatóan zavartan viselkedett, ami lássuk be nem annyira meglepő egy olyan madár esetében, amelyik elsősorban tajtékzó hullámok felett száll, szabadon, most meg hirtelen megtapasztalta a bezártságot, amivel láthatóan nem tudott mit kezdeni, Petitbon érdeklődve nézte a szerencsétlen állatot, eszébe jutott egy gyerekkori emlék, amikor parittyával lövöldözött Iseltwaldban a Brienzersee-t ellepő sirályokra, talán öt éves volt, az apja utána szíjjal verte meg, mert látta, ahogy eltalálja az egyiket, ami aztán élettelenül hullik a tó jeges vizébe, most újra itt van egy sirály, félni kezdett, hogy ez megint valami rossznak a jele, és nem is tévedett, mert a termetes madár egyszerre megpihent a kiterített tervrajzon, amit rögvest meg is tisztelt a nem is olyan régen elfogyasztott apró halak fel nem dolgozott maradékával, nem volt veszélyes a dolog, csak a papír széle lett piszkos, olyan helyen, ahol nem is voltak fontos rajzok, csupán néhány mellékszámítás ceruzával felfirkantva, de Petitbon-t ez nem érdekelte, miután egy vonalzóval lesújtott a meglepett sirályra, fogta a tervet, egy gyors és meglepően hatékony mozdulattal összegyűrte az egészet, a csupasz földre dobta és a félig elszívott szivarja segítségével felgyújtotta, majd haladéktalanul tárcsázta a távoli hotel recepcióját és ellentmondást nem tűrő hangon utasította a kagylót gyanútlanul felvevő londinert, hogy azon nyomban szedje össze azt a huszonkét franciát, akik nem is olyan régen érkeztek, és rakja fel a reptéren várakozó gépre.

És akkor még nem beszéltem azokról a navigációs eszközökről, amiket a NASA-val együtt fejlesztett ki számukra egy azeri garázscég, talán mindenki emlékszik rá, hogy az alapító három srácot évekkel korábban először maga a közismerten gengszter hajlamú Ilham Aliyev igyekezett meggyőzni arról, hogy szerencsésebb lenne, ha átadnák a tudásukat neki, mondjuk ő úgy fogalmazott, hogy az azeri népnek, de mivel nem tudott értelmezhető ellenszolgáltatást felajánlani, így érthetően nem született megállapodás, mindezek után jött képbe a belbiztonsági szolgálat, ami egy gumi jogszabályra hivatkozva elébb kedvesen, aztán egyre kevésbé kedvesen kérte ugyanazt, amit az elnök úr, majd konkrétan úgy megverték a médiában már hazaárulóként emlegetett fiatalembereket, hogy a saját édesanyjuk sem ismerte volna meg őket, de sajnálatos módon a három asszonyt már korábban elhelyezték egy az ellenségeknek fenntartott átnevelő táborban, ami egyébként hivatalosan szanatóriumként működött a kies Çilov szigetén a Kaszpi-tenger közepén, így nem láthatták a felismerhetetlenségig felpuffadt három arcot, a vérben fürdő testeket, talán jobb is, tiszta szerencse, hogy az egyik őr, miután önfeledten szelfizett az amorf emberi húsokkal, a képet felrakta a Vkontakte oldalára, amit nem véletlenül monitorozott az AI, lett nagy nemzetközi felháborodás, aminek a végén Trump megállapodott Aliyevvel, hogy engedje el a gazfickókat az USA-ba, lesz helyette valami faszányos kis deal, gáz vagy olaj, igazán egyre megy, pózoltak a kamerának, ők voltak a világ legjobb fejei, a FoxNews már-már Béke Nobel-díjat vizionált, Donald felrakta a Twitterre a közös képeket a hazaútról, szegény azeriekről nem lehetett eldönteni, hogy vajon mosolyognak, vagy csak néznek bele a világba, bár már sokat javult az állapotuk, a vér helyett csak kék-zöld foltok látszódtak néhol, pedig sokat dolgozott rajtuk Melania sminkmestere, beszélni nem tudtak ugyan, de arra rábólintottak, hogy kapnak egy ezer négyzetméteres irodát a Szilikon-völgyben, no meg egy kis indulótőkét, kétmillió dollár elég lesz?, kérdezte nevetve narancsfej, good job!, a NASA-nál meg csak néztek később, hogy honnan picsából tudják ezek a kaukázusi birkapásztorok mindazt, amit ők tíz éves fejlesztés után sem, pedig a szövetségi kormány tolta nekik rendesen a zsét.

rossz nézni, amit csinálsz (fotó: eto.hu)

Azért érdemes feltenni a kérdést ezek után, hogy miként tévedhetett el a díszes társaság és kóválygott a Balatonon több mint száz napig, amikor ők csak Füredről akartak áthajózni Siófokra a Soundra? Ja, hogy nem volt köztük senki, aki már kormányozott is valaha akár egy hétméteres vitorlást? Tiszta mázli, hogy egyszer csak összefutottak a tó közepén békésen horgászgató Sanyi bácsival, aki ugyan vakargatta a fejét, amikor ránézett az összevissza villogó műszerfalra, de aztán gond nélkül kivitte a hajót a partra. Sajnos a Soundnak addigra már régen vége lett, de állítólag lesz jövőre is.

*

Általában az a munkamódszerem, hogy meccs közben – mármint akkor, ha tévén vagy streamen követem az eseményeket – nem jegyzetelek, fejben igyekszem tárolni a gondolatfoszlányokat, néha komplett mondatokat is, és reménykedem abban, hogy azok megragadnak, és amikor papírra vetem az okosságaimat csupán fel kell idézni őket. Százszor bebizonyosodott már, hogy ez nem működik, de nem adom fel, mert egyszer sikerülni fog így is, tudom, hiszek benne, babona, miegymás.

A Gyirmót elleni összecsapás kapcsán külön tanulságos lenne látni, hogy mit tartottam fontosnak elraktározni az első húsz-huszonöt percben. Persze most is, mint korábban mindig, megbízhatóan működött a láthatatlan Delete gomb, az azért megvan, hogy semmi jót. Most nem is elsősorban a két negatív momentumra, azaz a bekapott gólra és Simcho sérülésére gondolok, hanem az összképre, ami abban a periódusban egyáltalán nem volt bíztató.

A 0-1-ről tényleg csak annyit, hogy lehet Kisgundit szapulni, miért ilyen kibaszott flegma néha, de egyrészt az lehet a háttérben, hogy mióta fater kevésbé van benne a showbusiness-ben, mert a NER podcast az Origón (ti. Szpíker Korner), meg néha-néha egy kis műsorvezetés azért messze van a hősidőktől, amikor mondjuk hülyejelmezes figurák versengését közvetítette le Játék határok nélkül fedőnév alatt, szóval most a családban Bencének kell megfelelni annak az örök igazságnak, hogy fenntartani a feszültséget. Sikerült, köszi, utólag neked volt igazad. Másrészt szakmailag nézve az a hiba nem csak a kapusé volt, aki láthatóan nem statikusan, hanem nagyon is dinamikusan gondolkodott, értsd!, a bekknek is lett volna lehetősége kettőt lépni előre a hazadást követően. Spongyát rá! Viktor faultja után mérges és szomorú is voltam egyszerre. Dühített, hogy mennyire ostobán és esetlenül lépett oda Széles, ami minimum megkérdőjelezi a képességeit és főként a kompetenciáját ehhez a játékhoz. A lelkesedés fontos erény, de nálam kevés. Az azonban még jobban aggasztott, nehogy odalegyen a hosszú rehabilitáció és megint gajra menjen a tavaly ősszel csúnyán szétrúgott láb. Most úgy tűnik, nem ez történt és ez jó.

Ha volt valaki, aki biztosan alul teljesített vasárnap este, az az M4 kommentátora, aki sok-sok és ritka nagy baromsággal szórakoztatta azokat a mazochistákat, akik inkább ezt nézték és nem valamelyik álarcos-maszkos bohóckodást a kertévéken. Kedvencem az volt, amikor az ETO kapcsán arról értekezett, hogy a nagy öregek rúgják a gólokat, Priskin kilencet, Lipták hármat vágott, azaz az összesen huszonegy találatból ők ketten vállaltak tizennyolcat. Apám! Én már egy ideje alig számolok fejben, az Excel az egyik legjobb barátom, de ez még azért menne. Akkor még nem sejthette Horváth Péter, hogy bármennyire gyatra matekból, ettől ő még egy igazi vátesz, hiszen két ígéretes próbálkozás után jött a parádé, egy sima gólhelyzet elbénázása után, amikor csupán szemből, négy méterről kellett volna rést találni a pajzson, nem sikerült, jöhetett az utánlövés, de egy olyan, amit egy átlagos fantáziával rendelkező polgár mint el nem tud képzelni: Temesvári-oxi, Lipták-olló és máris a hálóban táncol a bogyó, szól a vers, és ott abban a pillanatban a Gyirmót minden bizonnyal elvesztette minden győzelembe, de akár pontvesztésbe vetett hitét.

álruhás fekete párducok (fotó: eto.hu)

A második félidő igazi diadalmenet volt, tökéletesen megkomponált szereplőkkel, mestermunka, amiben minden egyes szereplőnek fontos szerep jutott, még azoknak is, akik egyébként halványabban teljesítettek. Neveket nem mondok, mert nem akarom elrontani a jókedvet, az osztályzatok magukért beszélnek.

Vallom, hogy akkor is helye van a bírálatnak a kritikus hangnak, amikor éppen fut a szekér, sőt akkor talán még hitelesebb, bármennyire fikázásnak, a soha semmi nem jó attitűdjének tűnik. Most nekem hirtelen két dolog jut eszembe.

Egyrészt könyörögve kérem a Mestert, hogy felejtse el Várit, mint centert. Tudom, hogy valaha csatár volt, megnéztem az Adatbankot, oké. Meghallottam az üzit, miszerint ez már bevált Csákváron is, de ezt hadd ne vegyem már komolyan ezt az érvet: hullagyenge ellenféllel szemben bekanalazott egy lecsorgót két lépésről. Sokat focizok a tacskómmal, aki nő létére remekül bánik a labdával, gyors, jól fedezi a bőrt, és a kaput is érzi. Mégsem ajánlanám a csapatba, pedig ha egy kicsit több időt szánnék rá, esküszöm lenne benne fantázia. Vissza Barnit a védelembe, mert ott jó, legalábbis jobb.

A másik, hogy magyarázza már el nekem valaki, mi a túróért nem kap több lehetőséget Vitális Milán? Amit én látok, ha ő bent van, felpörgünk, hirtelen ötletek kezdenek bekéredzkedni a pályára. Biztos van ok, de akkor mondják bele a mikrofonba, plíz!

Ami nagyon jó, hogy Kovács Kriszbe visszatért az élet. Neki biztos törést okozott, amikor eladtuk Regőt, a szezon első felében néha úgy ténfergett a gyepen, mint az őszi legyek, most azonban újra önmaga volt, robbanékony, bátor, pontos. A vezető gól előtti akciózás plusz a tűpontos ütempassz világszínvonalú volt, akárki meglássa.

Nekem kurvára hiányzott már Vaske, és öröm volt nézni, ahogy beszállt a meccsbe. Kicsit igazságtalan dolog őt kiemelni, hiszen szűk tíz percet kapott, de a blogírás már csak ilyen műfaj.

Jók voltunk na! Végre bizonyosságot nyert, hogy Priska nélkül is tudunk gólokat rúgni és nyerni, ráadásul egy jó csapattal szemben. Kicsit dühít, hogy Bagi Pista megkapta az ötödik sárgáját és nem lehet ott Szegeden, de talán jobb is, mert a Vasas ellen nagyobb szükség lesz rá.

Vérszagot érzek, szerintem vasárnap megüthetjük a bezzegcsapatot és akkor tizenkilenc kör után egész elfogadható helyen fogunk állni. Mondjuk addig le kéne hozni tisztességgel és főleg vereség nélkül a szerdai bajnokit.

Isten minket úgy segítsen!

*

WKW ETO – Gyirmót FC 4-1 (1-1)

zárt kapuk mellett, vezette: Bogár

ETO: Gundel-Takács 2.5 – Kovács 4.5, Temesvári 4, Lipták 4.5, Kerkez 3.5 (74’ Fejes 3) – Kiss M. 2.5 (83’ Vashkeba 0), Bagi 4 – Szimcho 3 (22’ Sipőcz 3.5), Berki 4, Májer 4.5 – Vári 2.5 (46’ Farkas 3). Edző: Csató Sándor

Gyirmót: Rusák – Major, Széles, Hudák, Hajdú (78’ Kiss B.) – Vogyicska, Vass, Nagy – Szatmári (64’ Heffler), Varga (66’ Mayer), Herjeczki. Edző: Csertői Aurél

Gólok: 12’ Nagy 0-1, 28’ Lipták 1-1, 50’ Májer 2-1, 84’ Májer 3-1, 88’ Berki (11-es) 4-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

újra meg újra

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?

bezárt a bazár (fotó: saját)

Ma nincs bajnoki a megye egyben.

Olybá tűnik, hogy a DAC-nál valamiért fáznak az ETO elleni összecsapásoktól, mert még a Pápai úti stadion hivatalos megnyitója kapcsán is létezik olyan olvasat, hogy az nem is volt nyitómeccs, hiába írta meg a Kisalföld, hiába búcsúztattak hat legendát, hiába játszottak utána még az öregfiúk is egymással. Nyilván bekavart a történetbe, hogy már tavasszal szerették volna látványosan birtokba venni a stadiont, de a kivitelezés csúszott, ezért az eredeti időpontban, azaz április 20-án volt ugyan hivatalos meccs (MÁVDAC-Sabaria 2-3), azonban a körülmények miatt a vendégnek meghívott nagyon fontos elvtárs és elvtársnő inkább bemondta az unalmast, mint a mikrofonba az ünnepi beszédet.

Így aztán jöhetett a nyári uborkaszezonban egy békés gurigázás, előre megbeszélt 3-3-mal, sörrel, virslivel, kellemes bebaszással a Kun Bélán, ahogy kell… Vagy mégsem? A hat idős sporttárssal felálló kékek még körül sem tudtak nézni, már 0-2 volt a táblán, a hetedik percben gyors sorcsere, mindhiába, negyedóra után néggyel mentünk. Havaj, dídzsé, napszemüveg!

Ekkor valaki szólhatott, hogy helló!, mert jött a padlófék és a maradék játékidőt letudták a felek 1-1-gyel.

Dé javu. 78’-ban Amszterdamban, a nagy Johan Cruijff búcsúmeccsén a vendég Bayern hintett egy laza nyolcast az 55 ezer döbbent holland pillantásaitól övezve.

Nádorvárosban csak hatszázan voltak, és Verebes Józsi bácsi még a fehérvári öltözőben szuggerálta az álmélkodó játékosokba, hogy márpedig náluk jobb futballcsapat nincs a Föld kerekén.

És mégis, mindig és minden helyzetben illik megmutatni, hogy ki az úr a házban.

Boldog karácsonyt, kék-fehér barátaink! Tavasszal találkozunk.

Kétszer.

*

1980. július 30.nagy Johan

MÁVDAC – Rába ETO 1-5 (1-4)

600 néző, vezette: Kőrös

MÁVDAC: Farkasdi (Horváth) – Fehér, Gulyás (Baumann), Molnár, Kovács – Domanyik, Cs. Kovács (Sági), Csóka (Wunder) – Csollány, Tamási, Dobos. Edző: Kovács Csaba

ETO: Hornyák (Kiss) – Lipót (Szíjjártó), Szegő (Füzi), Pardavi, Magyar – Hannich (Pásztor), Onhausz, Póczik (Mile) – Szabó, Glázer (Koltai), Hajszán. Edző: Kovács Imre

Gólok: Molnár illetve Glázer (3), Hajszán, Mile

Kategória: Egyéb, történelem | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A fű zöld

szolgálati közlemény (fotó: saját szerkesztés)

Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, kettőezerhúsz november tizedike, délután öt óra van. Ennek a ténynek egyébként nem lenne semmi jelentősége, ha éppen nem egy gonosz vírus elleni harcba indulnék csatába. De így van. Indulok. És ha rajtam múlik, le is fogom győzni bazmeg, mert kemény vagyok. Mert győzni akarok, mert akarom vissza a normális életemet.

*

A Covid miatt vasárnap elmarad a DAC-ETO meccs.

*

Megcsinálták.

Megcsinálták, bazmeg! Augusztusban tudtam, hogy meg fogják csinálni, a kérdés csupán az volt, hogy miként? Biztos vagyok benne, hogy dolgoztak rajta sokan és keményen, tuti, hogy voltak ott jogászok, jöttek biztonsági szakemberek, egyeztettek a központtal, btw a KÖZPONT-tal, számíthattak önkéntesekre is szép számmal, akik között voltak nyaloncok is számosan, ők azok, akik bármiben benne vannak, ha kell, ha a budi ülését még nem hajtották le a tudjukkik, az izék, akkor ők ott vannak, megcsinálnak mindent, megeszik a szart is, ha kell, bocs, nem akartam megbántani senkit, Pista, téged se, komolyan, emlékszel még arra, hogy hashtagcsakadiósgyőr?, ja nem, neked se kell beledugni a fejedet oda, bárhova, de ha mégis, az sem baj, mert a cél szent, meg jól is fizet. És biztosan voltak számosan, akik elhitték, hogy ez fontos, mert ott voltak ötven éve az Erzsébet Ligetben, mert nekik ez az életük, és ez nagyon helyes, és senki sem cseszegetheti őket, azért sem, ha felhasználták az érzelmeiket olyanra, ami roppant távol áll tőlük.

Emlékszem, apám egyszer, nagyon régen kivitt minket egy DAC-meccsre. Adta magát, az Ifjúság körúton laktunk, ha jól kiléptük, legfeljebb tíz perc volt a pálya. Ültünk a betonkaréjon, az öcsém tombolt, hogy menjünk haza, én fegyelmezett voltam, de legfőképp szerettem volna apámnak megfelelni, hogy fasza minden, itt képzelem a jövőmet, rám számíthat, piszkosul nem emlékszem, ki volt az ellenfél, a történet szempontjából nincs is különösebb jelentősége, hogy a Sabaria vagy a MÁV Előre tette tiszteletét a víztorony alatt, az öcsém ordított, apám egy félidőt bírt, aztán hazamentünk, ő vélhetően szomorúan itta sörét vagy fröccsét, és azon gondolkodott, hogy mit rontott el, a későbbi depressziójának ágyaztunk meg mi ketten, pisisek, kevéssé megértően, jó lenne tudni már, hogy mi lett a vége, az Arcanum talán segít, mondjuk ahhoz kellene az évszám, ami persze nincs meg, talán hetvenhat?, esetleg hetvennégy?, meglehet, megyek a Kassák oviba serényen, de nem jó, mert az a kis pöcs, akkor még nincs képben, mégiscsak hetvenhat lesz a vége.

Most meg jönnek percemberek és azt mondják, hogy ott van a múlt, ott van a tradíció, ott van minden, csupán azért, mert nekik mások az emlékeik, az ő apjuk az árnyékba vitte ki őket, esetleg nyert is a csapat, és nem üvöltött közben egy pelenkás hülyegyerek folyamatosan azért, hogy megsajnálják és végre hazavigyék, hogy aztán aljas módon megnyerje a csiksz világbajnokságot a Diósgyőrrel. Most mit lépsz erre, Pista?

Az amatőr futball bezár, és még a leginkább optimista előrejelzések szerint is csak tavasszal éled fel tetszhalott állapotából. Az akadémista srácok szépen hazamennek, csendben álmodnak az ifi Bajnokok Ligájával, kimennek otthon az udvarba, futnak két kört a kertben, a szülők vesznek nekik egy kutyát, ha előrelátók, akkor weimari vizslát, mert az imád rohanni, amíg üldözöd, mindent elfelejtesz, azt is, hogy miért rohansz utána. Az álmodért? Igen. Rossz korban születtél.

Megcsinálták.

Végül nem kellett szánalmas magyarázkodásba fogni, nem volt szükség hazugságra, mert megoldották föntről. Most nyugalom van, látszólagos béke, mindenki boldog.

Vége.

Vége?

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Sokadszor estünk pofára

kapitány, kapitányom (fotó: M4 Sport+)

Vajon van-e értelme azon rágódni, mi lett volna, ha felveszem a sapkát mínusz tíz fokban, és így elkerül a megfázás, ha egyébként ott van a fiókban a megfellebezhetetlen ítélet: önnek agydaganata van, olyan betegség, amire jelen állás szerint nincs gyógymód. Hiszen úgyis meg fogok halni, akkor meg nem mindegy miként? Az onkológián, magatehetetlenül, lassú leépülés után, az összes büszkeségemtől megfosztva, lóg belőlem a katéter, amit igyekszem módszeresen kitépni, amiért persze gyűlölnek a nővérek, akik egyébként előtte szerettek, vagy legalábbis elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Most miért csinálja ezt?, kérdezi az éjszakás műszakban kínlódó, enyhén túlsúlyos hölgy, aki előtte nap még annyit viccelt velem. Fogja fel, üvölti, vagy dehogyis üvölti, csak hangosabban mondja, ettől nem lesz magának jobb, Nagy úr! Igaza van, de miért pont most lenne az a pillanat, hogy belássam a tévedésemet. Pedig még tudok gondolkodni, és ez most nem annyira jó. A másik lehetőség, ami előttem áll, hogy módszeresen kiszárítom a tüdőmet, ha már egyszer nem vettem fel a sapkámat mínusz tíz fokban. Miért is nem vettem fel? Készültem valamire? Valamit éreztem az agyamban? Talán… Ha így döntök, lassabb lesz az elmúlás, ráadásul lényegesen fájdalmasabb, de talán megmarad az önbecsülésem. Megmarad a választás lehetősége, hogy így legyen, hogy így menjek el.

Milyen hirtelen jött minden. Emlékszem, éppen egy gyönyörű kirándulásról jöttünk haza valahonnan az Őrségből, szikrázóan sütött a nap, az egész környék tiszta volt, rajtam kívül senki sem igyekezett a város irányába a kanyargós aszfalton, egy pillanatra még a szememet is becsuktam, mert hosszan és egyenesen vezetett az út. Semmi zavaró tényező. Katarzis. Ekkor hirtelen azt vettem észre, hogy nem fog a fék, pontosabban nem engedelmeskedik a lábam a parancsnak, hiába küldöm a jeleket, hogy lassíts!, nem történik semmi, suhanunk tovább, szerencsére a pálya egyenes volt, nem történt semmi végzetes, mentünk tovább, előre, a nagy semmibe, aztán egyszerre, mintha mi sem történt volna, visszatért az élet a testembe. Ez lenne a vég?, futott át rajtam a gondolat hirtelen, korábban sokszor elképzeltem már, hogyan lesz vége, az autós verzió bőven benne volt, nem tudok fékezni, ez többször is bevillant, de most mégis megijesztett. Jó lenne csak úgy szépen elaludni, szerintem a többségnek ez az álma, aztán persze nem így történik soha. Majdnem soha. A nagyapám állítólag lekapcsolta a tévét, befordult aludni, aztán meghalt. A nagyanyám évekkel később éppen színes képekről álmodott, egy aprócskát horkantott, aztán megállt a szíve. Jó emberek voltak, megérdemelték a kegyes halált. De én miért nem? Miért kell szenvednem? Nekem miért kell?

Most itt fekszem egy ágyon, fogalmam sincs milyen osztályon a kórházban. Nem tudok mozogni. Meg fogok halni, a kérdés csak az, hogy mikor. Szép életem volt. El akarom mondani, hogy mire figyeljenek az utódaim, de valamiért nem mozog a szám. Legalábbis nem úgy. Mit akartok? Hagyjatok békén! Hagyjatok meghalni!

Hagyjatok!

*

Sokat hallunk arról, hogy a járvány következtében a mindennapok mások, a pandémia miatt nem tudunk felkészülni normálisan egy meccsre. Önmagában vagyok szar játékos, nem más miatt…

A járvány így, a járvány úgy…

A móka mást akar, mint ropit….

A járvány így, a járvány úgy…

Most nem kell mondani mást, mint egy brokit

A járvány így, a járvány úgy

Miért nem akarsz normális focit?

A járvány így, a járvány úgy

A Sió nem akar faszányos makit

A járvány így, a járvány jó

Lopjatok számos lacit

Vagy Lacit…

A járvány nem érint senkit, aki fontos

Fontos

A járvány persze érdekes tényező

De a járvány miatt adhatunk rendes passzot

Ami fontos

Fontos

*

Hatvan percem nyugalom, hatvan percet nem adom.

Aztat mondták előre az okosok, hogy a covid miatt nekünk igazából semmi esélyünk. Elfogadom. No de közbejött, hogy az ellenfél is megfertőzödött. Innentől kezdve azonban már elvárható lett volna, hogy partiban van a mi akadémiánk az övéékkel, főleg, hogy Zsuzsi szintén elkapta a kórságot, mer’ ugye mi vagyunk az u19-es bajnok, az ifi BL résztvevő, a Champions League Teilnehmer, ahogy a művelt osztrák mondja. Ehhez képest láttam egy órányi olyan futballt, amibe egyrészt nem fért bele, hogy kapura lőjünk, ez persze lehet egy olyan háttérmegállapodás része mint a Molotov-Ribbentrop paktum, másrészt nem sikerült a harmadik passzokat egymásnak adresszálni, ami szintén titkos megegyezést sejtet, hiszen ki hiszi el, hogy ezen a szinten ez megoldhatatlan feladatot jelent. Az M4 Sport Plusz, vagy mi a tököm csatorna szpíkere igazán megengedő volt, amikor az összes gázos megoldásunkat a vírusra húzta, de józan ésszel fel nem fogható, hogy mit akartunk előadni. Nem sokkal a mi meccsünk után volt szerencsém belepislantani a Valencia-Getafe La Liga összecsapásba, ami azért volt jó, mert legalább egy hangyányit megnyugodtam, nem minden szar, ami magyar. Az más kérdés, hogy Lim papa, meg Murthy alvezér legalább olyan kedvelt a városban, mint minálunk Mányi úr, vagy Soós mester. A Túria és a Rába szinte összefolyhatna.

Zizou most nem villantott (fotó: M4 Sport+)

Kicsit fájt, hogy az ellenfélnél Sárosi és Fűzfői lefociz bárkit, az meg már csak hab volt a tortán, ahogy a százhetvenkilenc centis Bárány megelőzi a tíz híján kétméteres Dvorschák Gabit, és majdnem gólt fejel. Aztán sajna kicsit később bohócot csinál a Bagi Pista vezényelte belső védelemből, és szimpla gólt rúg. Erre nincs az a virológus, aki azt mondja, hogy igen, egészségügyi problémáról van szó, sokkal inkább komoly taktikai hibát feltételezek. Az első félidőt követően arra gondoltam, hogy vagy megkapjuk az ötösünket, mint tizenötben, vagy olyan feltámadást csinálunk, ami nincs is, hiába van Mindenszentek napja.

Középút lett, ami egyrészt köszönhető annak, hogy egy óra vergődést követően a kolbászkirály behozta Vitálist, aki mostanság az egyetlen reménység, illetve a Lokika is úgy döntött, köszöni szépen, inkább rápihen a Barcika elleni, szerdán esedékes kemény ütközetre. Így már csak egy gólt kaptunk, plusz a mazochista ETO-istákkal elhitették a srácok, hogy van remény.

Barátaim! Nincs remény. Ráhúzhatjuk ezt a vírusra, kényelmes megoldás, nyilván az a buzi vírus teszi reménytelenné a futballunkat, olyanok vagyunk, mint Magyarország, ami egyedül áll ellen a gonosznak, körülöttünk mindenkit sokkal jobban sújt a veszedelem, de a végén mégis csak mi szívunk egyedül, a Pécs sorra nyeri a meccseit, már lassan dobogós, pedig azt sem tudom, kik játszanak köztük, az Ajka azt veri meg, aki éppen szembe jön, plusz a Gyirmót is ficánkol, valszeg a halételek immunissá teszik a szervezetet és most a Bognár Gyurit sajnálatosan elveszítő Budaörsről ne is beszéljek.

Itt maradtunk egy apró zárványban, mi szerencsétlenek, azt hisszük, hogy lesz jobb, pedig dehogy, és az utolsó reményünk, hogy két hét múlva megverjük a DAC-ot a megye egyben.

Tényleg csak ennyit érdemlünk?

*

Debreceni VSC – WKW ETO 3-0 (2-0)

2.120 néző, vezette: Oláh

DVSC: Gróf – Sárosi (76’ Sármány), Pávkovics, Szatmári, Fűzfői (69’ Korhut) – Baráth – Pintér (90’ Szabó), Bódi, Szécsi – Bárány (76’ Tischler), Bévárdi (69’ Kundrák) Megbízott edző: Bogdanović Igor

ETO: Gundel-Takács 2.5 –Kovács 2, Bagi 1.5, Dvorschák 1.5, Kerkez 2 (74’ Vankó 0) – Múcska 1.5 (57’ Vitális 2.5), Kiss 1 (82’ Rébék 0), Májer 2– Simcho 1.5 (57’ Szuhodovszki 2), Erdei 1 (57’ Farkas 1.5), Berki 2. Edző: Csató Sándor.

Gólok: 30’ Pintér 1-0, 42’ Bárány 2-0, 87’ Tischler 3-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , | 1 hozzászólás

Kicsit félek, ordít rólam, ilyen boldog még sosem voltam

Norbert első léptei (fotó: Nemzeti Sport)

-Kell valami?

-Igazából semmi.

-Azért egy mikrósütő nem lenne rossz.

-Aha.

-Kazettás magnó?

-Minek?

-A gyerekeknek.

-Ott a BRG.

-Húzza a szalagot.

-De finnyásak lettünk.

-Cherry, cherry lady!

-De kurva jó nóta!

-Érzed?

-Érzem.

-Akkor?

-Akkor.

-Megnőttek.

-És?

-Másoknak már van olyan, ami nem húzza.

-Kicsúfolják őket?

-Megeshet.

-Van egyáltalán útleveled?

-Van.

-Akkor menjünk?

-Menjünk!

-Bécsbe?

-Nickelsdorf elég lesz.

-Ott is van műszaki bolt?

-Lesz!

*

Annyira készültem, de tényleg. Jöttek is a srácok, a világ végéről szálltak a szélben: helló!, szia!, szevasz!, van nálatok terasz? Vagy tavasz? Már megint itt van a szerelem, mondtam nekik kicsit bolondosan, gyertek a szobába, legyetek boldogok, keressetek hálózsákot, mert ki tudja, mit hoz a holnap… És tényleg, azért a buzi havazásért nem vállalok, nem vállalhattam felelősséget. Irány a stadion! Nincs olyan messze, ha valaki elvész, az nem az én hibám. Hoppá! Milyen vendég? Amikor eljöttél, vállaltad a felelősséget. Nemdebár? Nem ismersz? Nem is mersz? Akkor? Miről is beszélsz, te kis piros-fehérbe öltözött ellenforradalmár…? Kicsit elfáradtam, nekem mennem kell. Szünet van? És? Most már meglesz! Ez a rohadt hó csak esik, és esik. Most lefekszem. Elalszom. Nem érdekel semmi. Megjöttetek? Győztünk, pupák! Mi van? Mégsem? Miről beszélsz? Ki van itthon…? Hazudsz… Menjetek a picsába! Nem hívok ide senkit, soha… Most elalszom megint. Valami elromlott. Sípoló hang.

Hol vagyok?

*

1995. november 4.

Győri ETO – Debrecen-Epona 1-3 (1-1)

2.000 néző, vezette: Molnár

ETO: Bíró – Pető, Lantai, Lakos, Virág – Ördög, Agić, Miriuta, Füzi (46’ Hajszán) – Azoiţei (83’ Fehér), Hámori. Edző: Póczik József

DVSC: Horváth – Goian – Vadicska, Szabó, Pető (71’ Szatmári) – Sándor T., Madar (69’ Dobos), Sándor Cs., Ilea, Arany – Dombi. Edző: Garamvölgyi Lajos

Gólok: 28’ Miriuta 1-0, 43’ Arany 1-1, 69’ Arany 1-2, 90’ Sándor T. 1-3

Kiállítás: 75’ Lantai

*

A kicsik is nyomták. Milyen kár, hogy nem oda mentünk…

Ágics neki lendül (fotó: Kisalföld)

*

1995. november 4.

Győri ETO – DVSC-Epona 5-0 (2-0)

100 néző vezette: Szarka

ETO: Jakab – Radics (Stemmer), Stark, Szabó – Ivanics, Segovits (Mikóczi), Böjte, Bordás, Czetti (Zsirai) – Moke, Csenteri. Edző: Gunyhó Ferenc

DVSC: Horváth D. – Pinczés – Kotvasz, Sarkadi, Nagy – Balogh, Péntek, Makra, Magyari, halmi – Horváth K. Edző: Tomes János

Gólok: Bordás, Mike, Csenteri, Böjte, Ivanics

*

-Láttad a tabellát?

-Igen.

-Sírtál?

-Sírtam.

-És?

-És…

-Ennyi?

-Hol van még a vége…

-De akkor is…

-Nem vagyok jól, elhiheted.

-Ugye?

-Lajoska meghalt.

-Melyik Lajoska?

-Az a Lajoska.

-Az a Lajoska?

-Az.

-Az nem lehet.

-De.

-Az a Lajoska látta még a tabellát?

-Látta.

-Azért halt meg?

-Ki tudja.

-Ne kamuzz!

-Lehet.

-A kurva anyjukat!

-Jól mondod…

-Most mi lesz?

-Mi lenne?

-Téged kérdezlek.

-Nem lesz semmi, bazmeg.

-Mert?

-Mert ezeket nem érdekli semmi…

-De hát van elmaradt meccsünk…

-És?

-Az a buzi vírus…

-Másoknál nincs?

-Dzsudzsi is elkapta.

-Pont leszarom.

-Tizennyolcadik hely.

-Kieső.

-Az.

-Nem érdekel engem már semmi…

-…

-Kiégtem.

*

Azt mondják… vége. És baszki tényleg vége, mert hiába kiáltotta sokszor bele az éjszakába az a pár hős, aki még ebben a helyzetben is elment a világ végére, hogy hajrá ETO!, csak kaptuk a tockost a fejünkre szépen, a Laci már azt mondta előtte, hogy köszi!, nekem ez nem hiányzik, ellenben Cellár beállt a kapuba, mert nem volt más választása, beírta magát a történelembe, nem feltétlenül a szép sorokba, és így lett a három Szabó legények a bukta mása. Narancsba öltözve mentünk szépen a halálba, mint egy fricska, nesztek, én építettem stadiont magamtól, most meg eldobtok, mint egy ócska. semmire sem jó bábot. Hát köszi! Legyen minden éjszakátok csataktól teljes, ha van még lelkiismeretetek, az harapjon belétek, amikor a legkevésbé várnátok.

Mindenkinek azt, ami jár…

*

2015. május 31.

Debreceni VSC – Győri ETO 5-0 (3-0)

3.268 néző, vezette: Iványi

DVSC: Verpecz – Nagy, Szatmári, Mészáros, Korhut – Ludánszki (68’ Berdó) – Bódi, Szakály (46’ Szécsi), Ferenczi – Kulcsár (56’ Sós), Balogh. Edző: Kondás Elemér

ETO: Cellár – Nagy B. (42’ Lénárt), Kelemen, Nagy Á., Németh – Szabó L. – Kerékgyártó, Medgyes (69’ Szabó T.), Tóth – Szabó B. (83’ Szalai), Mayer. Megbízott edző: Németh Zoltán

Gólok: 9’ Ferenczi 1-0, 15’ Bódi 2-0, 18’ Bódi 3-0, 65’ Bódi 4-0, 81’ Sós 5-0

*

Eltelt már pár év. Nem jártunk errefelé mostanság, most meg jött ez a gonosz vírus, mint egy jel, hogy mindennek van határa.

Ünnep lesz, szomorú. Annyira nincs miért vidámnak lenni, hogy már igazán járna nekünk a feltámadás.

Azt mondják: a hó nem fog esni.

Akkor meg mi bajunk eshet?

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kiskút non coronat!

kicsi vagyok, székre állok (fotó: timesofindia.indiatimes.com

Kedves Barátaim, ETO-isták,

Az utóbbi időben sokan mondtuk azt, hogy elég.

Elegünk van, ez, amit látunk, mindennek a legalja.

Sokszor igazunk volt.

Most azonban helyzet van.

A futball fontos, sokak szerint a futball fontosabb, mint az élet.

Aláírom.

Eljött azonban a helyzet, amikor tényleg dönteni kell.

Futball vagy élet?

Válaszd az életet, miközben ne engedd el a futballt!

Mert a futball megvár.

Legyél türelmes!

Legyél önmagad!

Szeresd a futballt!

A futball hamarosan visszatér.

Hajrá ETO!

*

2020. október 24.

ETO Akadémia – SFAC 1900 7-3 (4-2)

ETO: Gyurákovics – Fendrik, Ignácz, Forró, Kovács (46’ Szabados) – Rébék (67’ Karvaj), Szabó (57’ Múcska), Vitális (67’ Orosz) – Szuhodovszki, Farkas, Erdei (57’ Szalka). Mb. edző: Preszeller Tamás

Gólok: 8’ Farkas 1-0 … 38’ Vitális 2-2, 40’ Szuhodovszki 3-2, 42’ Szuhodovszki 4-2… 62’ Farkas 5-3, 85’ Farkas 6-3, 86’ Szalka 7-3

Kategória: mérkőzés, mindenmás | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Lesz még tavasz?

keresi, kutatja, repül jobbról balra (fotó: valogatott.blog.hu)

„A DVTK megszerezte ugyan a hőn áhított vezetést, de ezután a hatalmas iramot diktáló hazaiak gyorsan fordítottak. A vendégek nem adták fel, többször is zavarba hozták a Rába védelmét, de helyzeteiket (ki tudja már hányadszor) ezúttal sem értékesítették. A győriek már az első 45 perc hajrájában eldöntötték a találkozó sorsát. A szünet után sem lazítottak, rengeteget mozogtak, és sorra dolgozták ki veszélyes helyzeteiket. Az élvezetes, jó iramú mérkőzést a hazaiak megérdemelten nyerték meg, de a gólkülönbség túlzott. A DVTK-ból Veréb nem tehet a gólokról. A különböző csapatrészekből senki sem dicsérhető.”

Észak-Magyarország, 1981. október 25.

*

Egyszer régen, valamikor a kilencvenes évek elején, közepén egy buszmegállóban ébredtem. Nem tudom már, hogy merre jártam az előző hajnalon, mindenesetre az Avas valahányadik üteménél ért a reggel. Érdeklődő arcok, főleg idős nénik és bácsik, aztán meg kedves cigányemberek álltak körbe, nem volt bennük egy csöpp indulat sem, nem akartak agyonverni, a pénzemre sem hajtottak, mondjuk az nem is volt nálam, és nem az óvatosság miatt. A padka szélén üldögélve támasztottam a fejem a térdemen, az eszmélést követően ijedten pislogtam szerteszét, miután rájöttem: ez bizony nem a pihe-puha kollégiumi ágy, hanem valami egészen más, és ha nem vigyázok, mindjárt elcsap a 33-as járat. Vagy a 31-es, de ennek nincs különösebb jelentősége, jóanyámék akkor is sírni fognak utánam, aztán pedig ezerszer elátkozzák a pillanatot, amikor elengedtek a miskolci egyetemre. A rémület járta végig a testemet, de érdekes módon ez az állapot csak pár másodpercig tartott, aztán a helyét átvette a sztentori nyugalom. Itt nem eshet bajom, gondoltam, és eszembe jutott, ahogy hetekkel korábban a tapolcai kőbánya szélén egyensúlyozom a vaksötétben, alattam a borzasztó mélység, sehol egy biztostókötél.

-Jól vagy, kisfiam? – kérdezi egy néni, afféle klasszikus parasztasszony, akit csak a körülmények gonosz játéka kényszerített arra, hogy a hernádcsécsi takaros házat feladja, és helyette a Testvérvárosok úti harminchat négyzetméteres panelban várja a halált. – Szóljak valakinek? -Köszönöm, nem kell – motyogom, miközben hálásan nézek rá. – Megoldom valahogy.

Itthon vagyok.

*

„Remek gólok mérkőzésének is nevezhetjük a találkozót, hiszen nem egy alkalommal került ritkán látható támadás befejezéseként, vagy remek egyéni alakítás végén a labda a kapuba. A remek napot kifogó Rába ETO többségében kihasználta gólszerzési lehetőségeit, ezért tudott ilyen fölényesen nyerni. A Diósgyőr nem játszott olyan alárendelt szerepet, mint amire az eredményből következtetni lehet, de nehézkes védelme nem tudta feltartóztatni a nagy kedvvel és jól játszó hazaiakat.”

Kisalföld, 1981. október 25.

*

1981. október 24.

Rába ETO – Diósgyőri VTK 7-1 (4-1)

4.000 néző, vezette: Urbán

ETO: Kovács – Csonka, Hlagyvik, Szíjártó, Magyar – Hannich, Póczik, Glázer (73’ Pardavi) – Szabó, Szentes, Hajszán (79’ Gyurmánczy). Edző: Verebes József

DVTK: Veréb – Teodoru I, Giron, Oláh, Görgei – Osváth, Tatár, Fükő, Szemere – Borostyán, Szlifka. Edző: dr. Puskás Lajos

Gólok: 4’ Fükő 0-1, 9’ Szentes 1-1, 16’ Hajszán 2-1, 38’ Hajszán 3-1, 39’ Hannich 4-1, 52’ Hannich 5-1, 65’ Póczik 6-1, 85’ Hannich (11-es) 7-1

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Nagy a mélységnek kútja

majdnem pöttyös (fotó: saját)

Nem is fájt.

Utólag, az események értékelését követően teljeséggel érthetetlen, hogy miért nem üvöltött, mint egy eszét vesztett őrült. A bomba ugyanis pontosan mellette robbant fel, ami normális körülmények között azt jelentette volna, hogy egy a sok repesz közül biztosan eltalálja, felkaszabolja a testét, aminek következtében lassan elvérzik, kicsit agonizál, de nincs más kimenet, mint a halál.

De nem ez történt. Éles fájdalmat érzett ugyan, hadakozott a sors ellen, hátha most csoda történik és túléli, ezért aztán átgondolta az életét: az elejétől a végéig, a legrosszabb emlékek is visszatértek, hihetetlen mennyi borzasztó dolog bukkant elő a múltból, azt a macskát például nem kellett volna fejbe dobni azzal a hegyes téglával. A néni a szomszédból másnap kérdezte őt, meg az öccsét, nem látták-e a cicát, ők meg azt hazudták, hogy nem. Mikor elment a néni, röhögtek, mert pontosan tudták, hogy a cica ott fekszik az árokban, szétnyílt koponyával és soha nem derül ki a turpisság, mert a faluban sosem tisztítják az árkokat, így aztán a falu cinkosan megőrzi a titkukat, örökké. Évekkel később gondolt csak a lelkiismeretre.

Minek is jöttem ide?, fut át az agyán, miközben körülnéz a homszi utcán, amit beterít a rengeteg rom. Szép lassan elfogy az ereje, aztán lefekszik. Nem keres ágyat, ami persze csak egy fikció csupán, hiszen Homszban sosem feküdt ágyban, legfeljebb vízszintes helyeken, amiket széklábakból eszkábált össze. Most jó. Mellette halottak hevernek mindenütt, hús-vér emberek voltak azok, akik pár perce még arról beszéltek, mi lesz holnap. Ők sem hitték persze, hogy lesz holnap, de már csak azért, mert beszéltek róla, sokkal jobban érezték magukat. Kérdések, amiket sokkal korábban fel kellett volna tenni, de annyiszor bebizonyosodott már, hogy az igazi kérdéseket mindig rosszkor tesszük fel, ha egyáltalán. Közben magára néz, és csak annyit lát, hogy vérzik, mindenhol csorog az a borzasztó piros lé, ami elvileg az élet, de most valamiért ő is tudja, hogy ez most nem, az sokkal inkább a halál.

Ordítani lenne kedve. Bevillan egy régi kép, amin futballmeccsre vitte az apja, rengetegen vannak a stadionban, mindenütt zászlók, a boldogságot semmi sem ronthatja el, de aztán mégis, jön egy ember, fekete ruha van rajta, szájában síp és pont akkor fújja meg, amikor nem kéne. Az utolsó csepp vér is el elfolyik.

Mindennek vége, gondolja, de szerencsére téved.

Ugyanis egy új élet kezdődik.

*

Szombathelyre úgy mentünk el, hogy ide nekünk az oroszlánt is! Ez normális körülmények között azt jelentette volna, hogy bátran nekiugrunk az ellennek, aztán meglátjuk, mindez mire elég. A valóság? Nem tudom. Biztosan ez történt, de sajna a tévén keresztül más jött át. Az első félidő maga volt a pokol, a borzalom, a foci-armageddon, ha a gyermekeimet futballal kellene riogatni, ez a negyvenöt perc tökéletes anyagot szolgáltatna a cucchoz. Nem is vagyok hajlandó többet írni a látottak alapján, hiába telt el már négy nap.

A második félidőben aztán kicsit javult a helyzet, amihez nyilván az is hozzájárult, hogy cseréltünk párat, például bejött a mi kvázi messiásunk, a Vitális Milán, akinek vannak gondolatai a játék kapcsán, amit nem árt becsben tartani. Tök szerencse, hogy közben a másik oldalon Mátyus Jani takarékon tartotta az egyébként is analfabélta Halit, aminek következtében visszajött az esély. Ők nem erőlködtek, mi meg imádkoztunk rendesen és csendesen, hogy csak bejön valami a vakszerencséből. Így is lett, a kis Milán lába elsült, a fotball istene pedig megajándékozta azt a csapatot, amelyik kevésbé csalta játékot, ráadásul volt baja rengeteg.

Az egy ponttal nem lettünk beljebb, ráadásul elszabadult a vírus is, de azt azért elmondhatjuk magunkról, hogy van tartásunk, jelentsen is ez bármit.

A meccs több szóra nem érdemes.

*

Mielőtt apám beteg lett, a Soroksárral játszottunk egy szolid 1-1-et 2017-ben. Amennyire emlékszem, az eredmény nyugtázásán felül nem igazán foglalkozott a meccsel. Ő már sokkal korábban elengedte ezt a történetet. Túlságosan sokat látott az előző ötven évben.

Most mondjam azt, hogy az utolsó két év miatt nőtt az agyában daganat…?

*

Szombathelyi Haladás – WKW ETO 1-1 (1-0)

1.151 néző, vezette: Szőts

Haladás: Verpecz – Mocsi, Devecseri, Bosnjak (75’ Németh) – Tóth, Holdampf, Csilus, Kiss (80’ Farkas Balázs), Debreceni (80’ Doktorics) – Medgyes (75’ Horváth), Rácz (61’ Tóth). Edző: Mátyus János

ETO: Gundel-Takács 0 – Szabados 2 (46’ Sipőcz 2.5), Dvorschák 2.5 (75’ Vankó 0), Lipták2.5, Forró 2 (75’ Erdei 0) – Vashkeba 1.5, Temesvári 2.5, Bagi 2 – Berki 2.5, (82’ Szuhodovszki 0), Farkas Balázs K. 1.5 (46’ Vitális 3), Májer 2. Edző: Csató Sándor

Gólok: 29’ Medgyes 1-0, 77’ Vitális 1-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Adj. Király. Koronát.

pukkandúr (fotó: bnn-news.com)

– Szia, bébi! Gondjaim voltak a napokban. Ugye nem baj, ha pár napig nálad fogok lakni?

– Te ki vagy?

– Meg sem ismersz, cicababa? Pedig mennyire élvezted, amikor… No, de sebaj.

– A hangod ismerős, de akkor is.

– Megmutassam a tetkómat a seggemen?

– Ez most egy kicsit gyors nekem.

– Nem voltál te mindig ilyen visszafogott.

– A hangod tényleg ismerős.

– Búgok. Ezt te mondtad egyszer, és nekem tetszett. Romantikus.

– Nem akarlak megbántani, de az utóbbi időben sokan jártak nálam.

– Azt mondtad, elveszel.

– Mi van?

– Nem is gondoltad komolyan?

– Dehogynem. Mit is?

– Te nem veszel emberszámba.

– De.

– Akkor?

– Biztos közbejött valami.

– Most mégis emlékszel?

– Blöfföltem.

– És most mi lesz?

– Az csak rajtad múlik.

– A tiéd vagyok.

– Oké, értem. De tulajdonképpen ki vagy?

– Életed szerelme.

– Mi lenne, ha első körben levennéd a maszkod?

*

Ronaldo, Ashley Young, Ibrahimović, Nainggolan, Manè, Zieliński, Thiago Alcântara, Sallói Dani, İlkay Gündoğan. A kispadon Diego Simeone.

Még ketten hiányoznak. Legfőképp egy kapus.

Šefik bácsi! Zlatan lejöhet focizni?

Miért is ne…?

*

GDPR.

*

Az ETO futballcsapata a hatályos szabályozások szerint folyamatosan teszteli a futballistáit és a stábot. A legutóbbi alkalommal kiderült, hogy többen is fertőződtek a koronavírussal. Az eredmény nem meglepő, hiszen mostanság csak az nem pozitív, akit nem teszteltek a hatóságok. A vírus köztünk él.

Az más kérdés, hogy hivatalosan semmit sem lehet tudni arról, vajon kik is az érintettek.

Nincs ezzel semmi baj, hiszen egyik magyar klub sem adott korrekt tájékoztatást arról, ki a fertőzött. Ez az infó ugyanúgy szupertitkos, mint a fizetési adatok.

Majd a hétvégi bajnoki előtt tisztul a kép, amikor az MLSZ Adatbankon keresztül nyilvánosak lesznek a meccskeretek.

*

– Ditta néni! Beni miért nem jön focizni?

– Csak!

– De nekünk kell egy kapus…

– Leszarom, gyerekek!

– Kikapunk…

– És?

– Fontos lenne.

– Nyelvtanból az ötös, no az fontos lenne!

– Csak most az egyszer…

– Ha most, akkor máskor is.

– Ígérjük.

– Ígértetek ti már sok mindent.

– Csókolom.

– Szevasztok!

*

– Mi volt ez, Krisz?

– Nem t’om.

– Hapciztál?

– Hapciztam.

– Az gáz.

– Tudom.

*

– Hogyan állunk fel, Sanyi bá’?

– Péntek van, pupák, hol van még a hétfő este?.

– De akkor is.

– Fingom nincs, ki lesz a center…

– Komolyan?

– Komolyan.

– Vári?

– Nem.

– Valamelyik fiatal?

– Nem.

– Miért?

– Csak!

– Kérdezhetek még?

– Nem.

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése