Ez még szódával se megy el, faszikám!

a repül a nehéz kő (fotó: YouTube)

1

„Nesze hülye paraszt itt egy sor

Mondjad velem és jól szórakozol”

[Sickratman]

2

„A közönség biztos jól szórakozott.”

[Klausz László]

A hatalmas bársonyfüggöny komótosan legördült, miközben a zenekar tagjai mozdulatlanul ültek a helyükön a sötétben. A túloldalról, a nézőtér felől félénk taps kezdett kibontakozni, egy idősebb hölgy ütötte össze a tenyerét bátortalanul és ütemtelenül, mivel azonban nem akadtak követőei, amilyen gyorsan elkezdte, olyan szélsebesen abba is hagyta. Rövid köhécselések szakították félbe a kínos csendet. Valahol hátul megszólalt egy mobiltelefon, de a tulajdonos egy hirtelen mozdulattal ki is nyomta a készüléket. Valamiért mégsem mozdult senki a helyéről, amit tisztán lehetett érzékelni a színpadon is, mivel a legóvatosabb léptek is elefántdübörgéssé változtak a síri csendben, hiába no, a hely akusztikája egészen kiváló volt. A karmester finom mozdulattal kapcsolta fel a kottatartója sarkára rögzített apró olvasólámpát, aminek következtében a közvetlen közelében lévő zenészek arca már kivehetővé vált. Kérdőn nézett az első hegedűs hölgyre, aki ideges mozdulattal dobolt a combján a vonójával, mialatt folyamatosan a földre szegezte a tekintetét. Érezhette a karmester pillantását, mert egyszerre felszegte a fejét, hatalmas vörös, hosszú hajzuhatag önálló életet kezdett élni, úgy szállt a levegőben, mint egy nemes madár, majd büszkén és öntudatosan belenézett a szemébe.

– Igen. A második tétel ötödik futamában félrefogtam a ciszt.

Mintha varázsütés történt volna, a közönség soraiban mozgolódás kezdődött. Előbb csak visszafogott, majd egyre hangosabb hangok szűrődtek át a függönyön, mire a karmester a szájához emelt ujjal jelezte, hogy most mindenki maradjon csendben.

– Az én karrieremnek már úgyis mindegy – folytatta ennek ellenére az első hegedűs hölgy. – Láttam, hogy itt volt a Szomoráky. Bal oldal, ötödik sor közepe. Meg fogja írni, szét fog szedni.

– Maradjon már veszteg, Klára! – sziszegte a karmester. – Várja meg, hogy kimennek! – majd látványosan tölcsért formált a tenyeréből, amit a jobb füléhez tapasztott. Egyesek szerint arra az oldalra picit süket volt, de ez sosem bizonyosodott be, lehet, hogy csupán egy gonosz pletyka volt az egész.

A nézőtér immár teljesen elcsendesedett. A karmester lassú mozdulatokkal felállt a helyéről, odasettenkedett a függönyhöz és résnyire húzta, így már ki tudott kukucskálni. Hosszú másodpercekig kémlelte az üres széksorokat.

– Villany! – kiáltott fel váratlanul miután megfordult és szembeállt a melankóliába esett társulattal.

– Most pedig nem megy senki sehova – mondta ellentmondást nem tűrően. – Klára! Hallgatom.

– Elment a kedvem tőle – felelte tettetett fájdalommal a hangjában az első hegedűs hölgy.

csendesen elsétált (fotó: YouTube)

– Maga sosem változik meg, Klára – mosolygott a karmester. – Egyébként a teljes harmadik tételnél ütemkésében volt, és szerintem a hangnem is csúszott. Jogosan húzza le a magáról a vizes lepedőt Szomoráky a Zene Világában. Ne aggódjon! Nem olvassa azt már a kutya sem.

A zenekar hátsó soraiban kuncogni kezdtek az ütősök, de a karmester rögvest véget vetett a fene nagy jókedvnek.

– Maguk sem különbek ám! – szólt oda határozottan. – István! Karcsika! Mi a túrót műveltek? Azt hiszik rockkoncerten vannak? A fortepiano mégis mit jelent maguknak?

– Maestro! – nyújtogatta a kezét Balkay úr, a mindig haláslosan elegáns fagottos. – Maestro!

– Mit akarsz, Béla? – lepődött meg a karmester. Kizárólag Balkay urat tegezte, együtt jártak a Zeneakadémiára.

– Kihagytuk a komplett harmadik tételt…

Vágni lehetett a csendet.

A karmester elsápadt, de pár másodperc múlva már hangosan röhögött. Először csak úgy, mint aki éppen hallott egy jó viccet, de a röhögése az idő múlásával sem hagyott alább, inkább átalakult gurgulázó hahotázássá.

– Ne izguljon senki! A Wekerle bérleteseknek majdnem mindegy, hogy mit játszunk, nem hiszem, hogy bárki felfedezett volna akár csak egy pici disszonanciát. A ráadás Terefere polkája meg úgyis elvitte a showt. – mondta amikor végre sikerült abbahagynia. – Végtére is! Eljátszottunk több darabot, működött a fénytechnika, ez az egész összességében nem volt annyira gáz. A közönség biztosan jól szórakozott…

*

Minden csak viszonyítás kérdése. Van bennem némi mazochizmus, ami sok más mellett abban is megmutatkozik, hogy képes vagyok meghallgatni a Kossuth Rádió Déli Krónikáját. Régebben nem értettem, hogy apám miért hallgatja a Kossuthot a kocsiban, miközben felrobban a feje, annyira felcseszi az agyát az ott elhangzott milliónyi baromság és hazugság. Most meg én is ugyanazt csinálom, pedig majd’ felrobban a fejem, annyira felcseszi az agyamat az ott elhangzott milliónyi baromság és hazugság. Agydaganat vitte el, tán nem ártana vigyáznom. Például, hogy míg nálunk egy számsor növekedése a világ legtermészetesebb dolga, ugyanakkor, ha átlépjük a határt, az már maga az apokalipszis.

Furán kapcsolódik össze ez a fajta önkínzás és relativizálás minden egyes ETO-meccs nézése közben. Amikor kiderült, hogy idén nem úgy lesz a streamelés, mint az előző szezonban, azaz inkább nem adják a klubok a hazai bajnokikat, mint igen, nem feltétlenül a bosszúság uralkodott el rajtam. Félek bevallani, kicsit meg is könnyebültem. Én azok közé a nyúlbélák közé tartozom, akiknek a vendég maximum a gyirmóti kirándulást jelentette, de tavaly mégis volt lehetőség egy kis barangolásra, és nem mellesleg viccesen eredeti szpíkerek megismerésére. Most ez nincs így, és ez nem is baj. Egyszerűen illúzióromboló pár összecsapás, nem feledve, hogy a mozgóképes megoldás szükségszerűen lassítja az amúgy sem tempós játékot. Éppen ezért nem is kell.

Nagy szívességet tett volna a csákvári klub is, ha hagyja a dagadt ruhát másra és nem rakja ki azt a kamerát, hanem simán lenyomja a szöveges tudósítást a honlapon. Mert akkor talán elhittem volna, hogy ezt a passzírozást a helyszínen megjelenő cirka háromszáz néző élvezte.

kétszer örültek (fotó: YouTube)

A kezdés után nem sokkal lehetett látni, hogy a felező környékén az első sorba beült a felcsúti tréner, Hornyák Zsolt, mellette a volt focista, a jelenleg a klub alkalmazásában álló Tóth Balázs, meg még egy maki, akit nem ismertem fel, de nem lehetek naprakész a Vál-völgyi NASA központ összes munkavállalójáról, biztos vannak vagy ezren, termelem nekik az adómból áttranszformált munkabért tisztességgel. No, az ő arcukra lettem volna kíváncsi, ahogy lomhán teltek a percek és egyre inkább világossá vált, hogy ezek a srácok ott a pályán reménytelen küzdelmet folytatnak a minőséggel, végtére is ez a fura képződmény, mások szerint torzszülött, a Puskás nevet bitorló társaság jelenti Magyarországon az első osztályt, ahol ők a szakmai stáb. Vajon nekik tetszett? Lehet, hiszen én csak egy laikus vagyok, aki könnyed szórakozást remél, miközben képtelen felismerni egy tökéletesre begyakorolt háromszögelést, vagy egy ravaszul feltolt presszinget, most a vakon lejátszott kontrákról ne is beszéljünk.

Igazságtalan vagyok, az utóbbiból a másodikban volt kettő, amiből az egyiket Vitális elrontotta a végén, aztán másodszorra Berki Pista már nem hibázott az egyenlítő gólnál. A pozitív történések sorát ezennel le is zárhatjuk, és már lényegesen megengedőbb voltam, mint indokolt lenne, de ahogy Joli néni mondta anno az orosz órákon, a kettő az már sorozat.

Gyenge volt ez a teljesítmény nagyon, maximum középszerű, ami azért fáj nagyon, mert szögezzük le, egy olyan ellenféllel szemben sikerült ezt előadni, amelyiknek úgy általában nincsenek különösebb céljai, ráadásul most is langyos és meggyőződésem szerint könnyen kiismerhető futballal rukkolt elő.

Tavaly, nagyjából a bajnokság azonos szakaszában ugyanitt simán nyertünk, egy olyan start után, amikor öt fordulót követően kvázi újra kellett építeni a csapatot. Igaz, akkor csak három akadémista játszott.

Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen…

*

Aqvital FC Csákvár – WKW ETO 2-2 (0-1)

289 néző, vezette: Zierkelbach

Csákvár: Auerbach –Major, Tányéros, Dulló, László – Mészáros (46’ Ominger), Posztobányi (63’ Torvund) – Komáromi, Mim (75’ Magyar), Baracskai (46’ Kalmár) – Takács (87’ Murai). Edző: Mónos Tamás

ETO: Ruisz 3 – Kovács 2.5, Lipták 0 (10’ Simcho), Fodor 2, Forgács 2 (73’ Vernes 0) – Kiss 2 (73’ Farkas 0), Bagi 3 – Berki 3 (87’ Múcska 0), Kulcsár 3 (46’ Vincze 2), Vitális 2.5 – Bacsa 2. Edző: Klausz László

Gólok: 21’ Kulcsár 0-1, 61’ Takács (11-es) 1-1), 70’ Komáromi 2-1, 83’ Berki 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Régen minden jobb volt

árnyjátékosok (fotó: saját)

A 2535. számú Móra Ferenc Úttörőcsapaton belül az egyes rajok elnevezését korlátok közé szorították a csapatvezető pajtásokon keresztül a még fontosabb pajtások, így lettünk mi például Ságvári Endre raj, emlékeim szerint ezt mi nagyon apró pajtások nem éltük meg tragédiaként, részben azért, mert az elején fingunk nem volt arról, hogy ki lehetett Ságvári Endre bácsi, vagy sokkal inkább elvtárs, aztán meg átestünk a ló másik oldalára, amikor kiderült, hogy Ságvári Endre elvtársnak harminckét neve volt, és nagyon csúnya véget ért a földi pályafutása, igaz, hősieset, majdnem olyan volt ő, mint egy indián a Vadnyugaton, csak őt nem Gojkó Miticsnek, hanem Ságvári Endrének hívták, ami sokkal hülyébben hangzik, talán ezért is nem lett belőle híres filmszínész, hanem inkább terrorista-anarchista, a kurva anyátok!, sziszegte Bandi, miközben darabokra tépte a születési anyakönyvi kivonatát, nem is értem miért pont a Ságvárit használta a harminckettő közül, lehetett volna mondjuk Visnyevszky Romuáld, a messze földön csodált oroszlánszelidítő, vagy éppenséggel Kovács Béla utcaseprő, nyugodt élet, biztos nyugellátás, de nem, Endre inkább egyesülni akart a világ proletárjaival.

Azért előnye is volt ennek a Ságvári Endrének, hiszen lett egyből pattogós indulónk, megírta nekünk két bácsi, akik ügyesek voltak, de néha-néha beszippantott őket a szocialista realizmus, becsukták a szemüket, befogták az orrukat és már szállították is a slágergyanús dallamra felfűzött vonalas szöveget, és mi üvöltöttük is felszabadultan a Cuha völgyében, szemünkben lobogott a tűz, bár fingunk nem volt, kik lehetnek azok a kimszesek, akik vágtak e tájnak, talán valamilyen indián törzs, akik együtt harcoltak az apacsokkal és a cserokikkal a sápadtarcúak ellen, élükön Ságvári és Gojkó Mitics állt. Egyébként Ságvári sokkal nagyobb arc lehetett, mint Gojkó Mitics, mert a nyomi apacsnak csak két neve volt, ugye a Winnetou a másik, ami ráadásul román név, Vinetu, rémlik, a nyolcvanegyes román-magyaron játszott is, a Stoica-Beldeanu-Iordanescu középpálya előtt, együtt támadta a kapunkat Camataruval, Crisannal és Balaci-val, de folyton kiesett az övéből a tomahawk, így sikeresen kihúztuk 0-0-ra. Ságvári meg lent, hol a tölgyek, őrzik a völgyet, röhögött a markába, akkor éppen Ioan Muresannak hívták, a Zsil-völgyében bányászott álruhában, egy európai a szenesképűek között, az egyik vájatban bújt meg és szupertitkos jeladón hallgatta a meccs közvetítését. Szegény nem tudhatta, hogy mindjárt megbukik a kommunizmus, hamarosan elfeledi őt a nemzeti emlékezet, legfeljebb mumusként emlegetik valamelyik reinkarnációját a közoktatásban, mert akkor biztosan az ajkára fagyott volna a mosoly.

No de az őrsök már teljesen más tészták voltak! Ott szabad volt a pálya, legalábbis így emlékszem, a rajparancsnoknak maszkírozott osztályfőnök a világért nem szólt volna bele, hogy mi legyen az önmeghatározás, találjátok ki bátran gyerekek, de ne feledjétek, három őrsünk van, legyen meg a koherencia, jelentsen is az bármit, a hét törpéből ne válogassatok. Mondjuk Kaszper, Jeszper és Jonatán? Esetleg a három szabó legények? Na? Vagy már elég érettnek érzitek magatokat? Érzitek a rendszerünk nagyszerűségét? Melegvíz és tévé. Háztáji. Balatoni nyaralás. Marksz, Engelsz, Leninsz? Erős lenne? Az ötödik efesek már lestopizták? Ó, azok az efesek! Komoly emberek lesznek belőlük, akárki meglássa! Nem akarom helyettetek megmondani, mert ugye fontos az önállóság, hamarosan középiskolába mentek, busszal fogtok suliba járni, de az én időm is drága. Hold, Nap, Csillag? Miért nem jelentkezik senki? Mindjárt kicsengetnek. Elfogy a türelmem. Jó, ha ti így akarjátok, legyen. De nekem ne sírjon senki utólag, adtam elég lehetőséget. Utolsó lehetőség. Három, kettő, egy! Ne idétlenkedj Zoli! Ezek nem őrsnevek, hozd ki azonnal az ellenőrződet! Holnapra meg küldd be a szüleidet! Mit mondasz, Gábor? Vinetu, Tasunkó Szapa, Oldsetterhend… Nem rossz, nem rossz, de a fél osztálynak borzalmas a helyesírása, mégis hogyan fogjátok vezetni az őrsi naplót? Szerintem csapatparancsnok pajtásnak sem tetszene. Frakk, Lukrécia, Szerénke és kész. Ebben minden benne van. Ráadásul még nem láttam olyan gyereket, aki ne szerette volna ezt a mesét. Meg fogjátok szokni.

beugratós labirintus (fotó: saját)

Szerintem kábé egy évig égtünk. Minden egyes őrsi gyűlésen elöntött bennünket a mérhetetlen szégyen, például, amikor kimondtuk: a Lukrécia őrs tizenkét fővel megjelent. Nem volt rajtunk kívül a teremben senki, de mégis azt éreztük, hogy mindenki minket néz és röhög. Csak azok a pillanatok voltak felhőtlenül boldogok, amikor a többiekről, egészen pontosabban a Szerénke őrsről beszéltünk, mert ők még nálunk is jobban megszívták. Kicsit relativizálta a mi szerencsétlenségünket, de nem nyomta el azt az irigységet, amit a Frakk őrs minden egyes tagja iránt éreztünk. Miért pont ők? Miért különbek nálunk? Az idő múlásával egyre inkább elhatalmasodott bennünk a vágy, hogy ezen változtatni kell, mert egyszerűen nem élhetünk egy ilyen teherrel a vállunkon. Én voltam az őrsvezető, nekem kellett lépnem. Legyünk Szentes Lázár őrs!, dobtam le az atombombát az első lehetséges alkalommal. Az meg ki?, néztek rám a lányok úgy, ahogy csak a hatodikra készülő lányok tudnak, amikor egy vézna és nagyon visszahúzódó fiúcska szól hozzájuk, ráadásul olyan nyelven, amit ők nem értenek. Egy jóképű sportoló, egy igazi hős, most rúgott gólt a Diósgyőrnek, mármint nem pont most, hanem tegnap. Ráadásul bajuszos. Azt hiszem az utolsó szó volt a döntő érv. Tőlünk aztán lehet, vihogták. A mennybe menten, de bántóan gyorsan jutottam a pokolra, minekutána előálltam Marika néninek az ötlettel. Élő emberről nem lehet elnevezni őrsöt!, söpörte le a javaslatomat, de mit szólnál, mondjuk Bozsik Józsefhez, ha már mindenáron focistát akarsz?

Fiatal voltam, mit tehettem volna?

*

Annyira, de annyira vártam ezt a meccset. Amikor a szezon előtt nyilvános lett a sorsolás, összeraktam a két kezemet: szeptember közepén, hazai, kell ennél jobb? A csajok végre kijönnének a bérletükkel, a feleségem és az apósom meg mehet a vendégbe, szevasztok! Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban fogyott a lelkesedésem, és nem igazán tudom megfogalmazni, hogy miért. Talán az a legjobb leírás, hogy úgy általában telepedett rám a futball kapcsán egy általános apátia. Ráadásul jött a hír, hogy a tévéközvetítés miatt a délutáni kezdésből este nyolcas lett. A csajoknak másnap suli, azt meg nehéz megmagyarázni, hogy ezért maradjanak fent tovább a szokásosnál. Nem is próbáltam sem őket, sem magamat meggyőzni. Zsuzsa kedvesen rám mosolygott szombaton, hogy nem haragudnék-e rá nagyon, ha nem jönne. Ugyan, feleltem majd átöleltem, ő pedig a „Szombat este már a meccsre gondolok” kezdetű örökzöldet dúdolgatva folytatta tovább azt, amit éppen csinált. Apósomat vasárnap délelőtt hívtam. Este? Mostanában kicsit fáradtabbnak érzem magam, szólt bele a kagylóba, és nem volt okom kételkedni, hogy igazat mond, nem csupán ócska kifogást keres, hetven felé már lehet az ember fáradt. Szégyen vagy nem szégyen, ez volt az a pont, a mikor magam is elbizonytalanodtam és egészen addig kerültem minden tükröt a házban, amig végre pittyent a mobil, Ádám volt az ST-ből. Jössz este? Mert mi igen. Akkora gyalázat meg nem érhet, hogy valaki reggel elindul Kisvárdáról, délután végigszenved egy Budafok-Tiszakécskét, aztán kocsiba vágja magát és meg sem áll Győrig, miközben én Nádorvárosból nem vagyok erre képes. Hát ember vagyok egyáltalán? Háromnegyed nyolckor a parkolóban vagyok, pötyögtem be rögvest.

*

Ha valaki csupán az m4sport összefoglalóját nézi meg a találkozóról, abban a csalfa hitben fog leledzeni az élete végéig, hogy hiba volt kihagyni ezt a remek összecsapást. Feloldozlak benneteket, barátaim, ez a négy perc ötven másodperc olyan, mint a Cosmopolitan címlapja, ahol a modellcsajt órákig készítik elő a felvételhez, utána meg megy a retus fél napig, de ha véletlenül mellette ébrednél reggel az apartmanjában, és megnéznéd közelről az arcát, miközben édesen hortyog, sikítva rohannál ki a világból, de minimum a városból.

helló, röfik (fotó: saját)

Pedig jól kezdtünk. Pontosítok. A Diósgyőr értett félre valamit a játékból, szerintem ők azt hitték, hogy tökmindegy melyik kapuba rúgják a bogyót, a gólt nekik írják be. Hát nem így van, talán érdemes lenne átnézni az akadémia képzési anyagait. Az optika miatt egyébként is azt írom, hogy Vitális szöglete annyira tökéletesre sikerült, a belőtt labda sebességének és irányának kombinációja maga volt a perfekció, egy százas skálán százhatvankettő, hogy a miskolci legényeknek egyszerűen nem volt idejük lereagálni a történéseket, a téridő kontinuum viharába kerültek, számukra egyetlen megoldás maradt, a dupla öngól. Én, konyhapszichológusként azt gondoltam, hogy egy ilyen szituáció után a szenvedő fél összeomlik, a játékosai mérgezett egérként szaladgálnak a pályán és csak egyetlen biztos pont van az életükben, a bekapott gólt követő középkezdés. A stadion technikai személyzete egyébként partner volt abban, hogy forgassuk a diósgyőri szívekben a kést, hiszen simán kiírták a táblára, hogy Bacsa a gólszerző, aminek következtében miskolci szüzek tömegei vetették magukat a Mályi-tó habjai közé.

Rá kellett jönnöm, hogy a pszichológia igenis egy komoly tudomány, mert egyáltalán nem ez történt. Bár az első félidő elején voltak lehetőségeink, és bizony szerezhettünk volna újabb találatokat, a DVTK szép lassan magához tért, a testükbe ültetett chipek aktivizálódtak, aminek következtében rájöttek, milyen rendezvényen is vannak. Az más kérdés, hogy náluk is több az ipari munkás, ami Miskolc világháborút követő történetének alapján teljesen logikus, mint a valódi labdarúgó, azért annyira nem tartottam a főnixmadárszerű feltámadásuktól. Ha teszem azt, megfojtjuk Molnár Gábor játékát nem lett volna itt hiba.

A szünetet követően folytatódott a Dió védőinek dilipartija, s bár a fejüket és a csüdjüket már nem a saját kapujuk felé fordították, sikerült minden más játékelemet elbaszni, így Óvári büntetett. Bumm a fejbe egy újabb golyó! Onnantól kezdve nem igazán jöttek a kidolgozott akciók, mondjuk előtte sem hozták szorult helyzetbe a percről percre rovat munkatársát a srácok, de legalább Lipták gyertyái elfogytak. Sajnos Molnárt hagytuk ficánkolni, aminek gyors egyenlítés lett a következménye. A góljánál mondjuk totál kijött, hogy az Óvári-Bacsa párosnak nem a védekezés a fő szakterülete, így a tinédzser Zsemlye zavarása annyira megkavarta őket, hogy simán elakadtak egymásban, Molnárnak meg így nem maradt embere. Amikor a pontrúgások levédekezésről, annak fontosságáról hadovál a mindenkori tréner, pontosan miről beszél? Talán érdemes lenne átnézni az akadémia képzési anyagait. Az egyenlítést én, minden elfogultságom ellenére Ruisz Barni számlájára is írom, mert az ötös vonalára beívelt labdát öklözze már ki, még akkor is, ha egy Könyves nevű könyvesszekrény robban felé.

Volt még hátra egy bő huszas, de ott már nagyobb volt a sansz a 2-3-ra, mint a 3-2-re. Mondjuk a spori megsegíthetett volna minket egy kamu tizenegyessel, de sajnos ahhoz be kell jutni a tizenhatosra. Maradt az iksz, ami úgy tűnt Kondásnak is rendben volt, mert a végére lehozta az egyetlen futballistáját.

engedjenek ki (fotó: saját)

Nem vagyok csalódott, mert nem vártam túl sokat, de azt meg is kaptam. Egy pont elrablása a papíron esélyebb csapattól, négy gól a meccsen, bohókás jelenetek tömkelege a pályán, extraként mókás éjszakai kergetőzés a diósgyőri ultrák és a rendőrök között a parkolóban, az üldözéses jelenet szerintem magának Gojkó Miticsnek is bejött volna. Szóval mi kell még?

Mondjuk a küzdésen felül némi játék? Hát hol élünk barátaim?

Az mondjuk lehet egy legitim kérdés, hogy tényleg olyan keserves időket élünk, amikor nem lekezelve az ellenfelünket, de Győrben a DVTK a favorit?

Biztos, hogy ezt el kell fogadni?

*

Bár hivatalosat még nem láttam, olvastam, de úgy tudom, hogy Priskin Tomi sérülése súlyos, konkrétan elszakadt a térde. Ez nagyon szomorú hír, mert idén ugyan még nem brillírozott (értsd: rugdosta a gólokat!), de ha valaki figyelte, hogy mit csinál úgy egyébként a pályán, az nagyon jól tudja, hogy kurvára fog hiányozni. Valószínűleg hónapokig.

Jobbulást Priska!

*

WKW ETO – Diósgyőri VTK 2-2 (1-0)

1.087 néző, vezette: Csonka

ETO: Ruisz 3.5 – Kovács 3, Lipták 2.5, Fodor 2.5, Forgács 3 – Toma 2 – Óvári 2.5 (80’ Vernes 0), Bagi 3 (80’ Kiss 0), Bacsa 2, Vitális 3.5 – Priskin 0 (22’ Simcho 2.5, 76’ Berki 0). Edző: Klausz László

DVTK: Póser – Polgár, Szatmári, Szűcs (46’ Zsolnai) – Eperjesi, Oláh (64’ Bertus), Zsemlye, Molnár (88’ Hornyák), Bárdos (46’ Bokros) – Könyves, Horváth (70’ Suljić). Edző: Kondás Elemér

Gólok: 2’ Polgár (öngól) 1-0, 47’ Óvári 2-0, 63’ Molnár 2-1, 71’ Könyves 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Zöld ember, fekete ember, igaz ember

irányt mutat (fotó: YouTube/ESPN)

Palotai Károly a futballuniverzum igazi reneszánsz embere, aki nagyot alkotott a pályán, mint az ETO játékosa, sőt mi több vezére, hogy aztán utána ne lassítson és immár fekete ruhában, síppal kezében, lapokkal a zsebében legyen újfent zseni, és írja be a nevét arany betűkkel a labdarúgás történelemkönyvébe.

Megkockáztatom, hogy a Földön két ETO-hoz köthető focista neve ismert rengeteg helyen. Az egyikük a szomorú sorsú Fehér Miklós.

A másik pedig Palotai Károly.

*

Ha minden bíró Karcsi bácsi lenne, nem lenne szükség a VAR-ra.

Ez a kijelentés természetesen túlzás, mert neki is bőven voltak tévedései, hibázott számtalanszor, ráadásul nem is láttunk belőle sokat, hiszen a tévén csak ünnepnapokon ment focimeccs, a Népsport meg kizárólag mindig akkor írt róla csúnyákat, ha mondjuk a Pécs egy általa befújt tizenegyessel verte a Fradit, vagy a Honvéd ellen nem állította ki Veréb Gyurit. Ezek fikciók ugyan, de a történetet egyáltalán nem gyengítik. Hiszen Budapest volt a világ közepe.

De mégis! Ha ő megítélt valamit, a szurkolók fejében fel sem merült, hogy nincs igaza, és ez csak részben annak a következménye, hogy gondolkodás nélkül és határozottan sípolt. Más időket éltünk persze, a tekintélynek volt becsülete, ugyanakkor nem volt hátrány a sok-sok NB I-es bajnoki a lábában és főként a fejében.

Egyszerűen jó volt, akinek ma sem lenne szüksége millió visszajátszásra, vörös és kék vonalakra a képernyőn. Aki mostanság minden bizonnyal szelíden mosolyog, ha látja, milyen színházzá változott ez az egész, ahol sokszor a bohóc szerepét osztják az immár  láthatósági mellényre hajazó dresszben futkározó emberre ott a pálya közepén, síppal a szájában, lapokkal a zsebében.

*

Amikor a pályafutása nagy meccsei kerülnek szóba, természetesen mindenkinek a ’78-as Rosarióban lejátszott brazil-argentin ugrik be, jogosan. A küldés azonban nem volt véletlen és főként nem volt előzmények nélküli. Legyen elég annyi, hogy egy évvel korábban rábízták egy angol-skót derbit a Wembley-ben, amit aztán tökéletesen lehozott. Ezt a találkozót a gazdag múltra visszatekintő rivalizálás egyik ikonikus meccseként tartják számon, ahol a nívós játék mellett volt minden mint a búcsúban, a végén a lelkes skót drukkerek gyakorlatilag haza akarták vinni a komplett stadiont.

Talán csak egy valamire nem emlékszik senki, mégpedig arra, hogy ki is volt a bíró?

Nem igazán van ennél nagyobb dicséret.

*

1977. június 4.

Anglia – Skócia 1-2 (0-1)

98.103 néző, vezette: Palotai

Anglia: Clemence – Mills, Neal, Watson – Kennedy (67’ Tueart), Greenhof (57’ Cherry), Hughes, Talbot – Channon, Francis, Pearson. Edző: Don Revie

Skócia: Rough – Donachie, Forsyth, McGrain, McQueen – Hartford, Johnston, Masson (83’ Gemmil), Rioch – Dalglish, Jordan (43’ Macari). Edző: Ally MacLeod

Gólok: 43’ McQueen 0-1, 60’ Dalglish 0-2, 87’ Channon (11-es) 1-2

*

Palotai Károly ma lenne 86 esztendős.

Emlékét sosem feledjük!

Hajrá ETO!

Kategória: mindenmás, történelem | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Karcos harcos

nincs baj, bébi (fotó: Kisalföld)

„Böjte Attila fejlett technikájú, jó taktikai érzékű, kiválóan ütemező, labdabiztos, tud irányítani, lát a pályán, hátránya az alacsonysága. (…) E keményen megfogalmazott bizonyítvány ne okozzon gondot a szülőknek. Az erények mellett a hiányosságok nyers megfogalmazása inkább ösztönzőleg hasson a gyerekekre, mintsem elrontsa hozzáállásukat. Ne feledjék a kis labdarúgók – de szüleik se – , hogy ha még csupán serdülő a koruk, de már NB I-esek, akikről hétről hétre írnak az újságok.”

[Végh Ferenc, Kisalföld, 1992. március 25.]

*

Nem egy könnyű ember, nekem elhihetitek.

A maximalizmusa fölöttébb megsüvegelendő, de kissé pocakos ötvenesként, heti nulla edzés mellett azért sokszor bosszantó tud lenni, amikor számon kéri rajtad azt a taktikai fegyelmet, amit mondjuk még megboldogult Bicskei Berci bácsi próbált azon a keserű a Vaduz elleni meccsen.

Neki sikerült? Ugye hogy nem! Akkor legyen elég ennyi a szakmáról.

A szíve viszont hatalmas. Ez leginkább abból ismerszik meg a pályán, hogy tiszta lövőhelyzetben is passzol. Neked. Lődd el, Atti! Ugyan már!, morogja maga elé, ez rólatok szól. Aztán gondolkodás nélkül lebasz, jobb esetben mond valami cifrát, ha sikerül fél méterről fölé vágni azt, amit még Moke is berúgott volna.

Megpattant. Hát persze. A műfű már csak ilyen.

*

1995. november 18.

Újpesti TE – Győri ETO 1-0 (1-0)

2.500 néző, vezette: Vágner

UTE: Szűcs – Tomka, Füzesi, N’Doumbe – Jenei, Túri (73’ Đorđević), Bérczy, Szlezák – Tiefenbach, Szanyó, Egressy (59’ Belvon). Edző: Garami József

ETO: Čaban – Böjte, Lakos, Hornyák (61’ Bíró), Hajszán –Moke (57’ Ördög, 78’ Fehér), Korsós, Miriuţa, Fűzi Á. – Azoiţei, Hámori. Edző: Póczik József

Gól: 42’ Szlezák 1-0

Kiállítás: 60’ Čaban

*

A kortársaim bizton emlékeznek még a hetvenes-nyolcvanas évek legendás Móra Kupáira. Elképesztő derbiket játszottak töpörtyű emberek, komoly presztízse volt egy Móra-Kék meccsnek. Évekig égette a szerencsétlenek szemét a Garab Büfé melletti a tűzfalon a diadalmas eredménysor, az ítélet, mármint a Munkásőr út túloldaláról szemlélve a végítélet, maga az armageddon: Móra-Kék 15-0.

Egyébként a Ságvárinak és a Pirosnak is egész jó kis csapatai voltak, de természetesen a legnagyobb királyok mi voltunk, azaz a Móra. Olé-olé-olé!

Attila a korosztályához képest kicsi volt, de elképesztően ügyes. Szinte ficánkolt a parketten, sorra pattantak le róla a melákok a bordásfal mellett. Nem volt kérdés, hogy ő lett a gólkirály, meg a torna MVP-je, akarom mondani, a korszellemnek megfelelően az LFP, azaz a Legügyesebb Futballista Pajtás.

*

2004. május 19.

EFC Békéscsaba – Győri ETO 2-0 (2-0)

1.500 néző, vezette: Bede

Békéscsaba: Fekete – Schindler, Grujić, Udvari, Valentényi – Szeverényi (73’ Paróczai), Simon, Kovács, Vincze – Hoffmann (63’ Tóth), Yavruyan (84’ Bánföldi). Megbízott edző: Németh Zoltán

ETO: Sebők – Zsók (39’ Valjić), Stark, Regedei (39’ Németh) – Böjte (53’ Jäkl), Horváth, Kartelo, Makra – Varga – Perić, Nichenko. Edző: Reszeli Soós István

Gólok: 9’ Udvari 1-0, 29’ Kovács (11-es) 2-0

*

Lövésem sincs hogyan kerültünk oda, mindenesetre üdítő volt a hűs levegő a klubházban. Kibaszottul meleg volt, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen augusztus elején, vasárnap fél tizenkettőre tűzték ki a kezdést. Én másnaposan kóvályogtam be a stadionba, kicsit hosszúra nyúlt az előző este. Stoplik kopogására lettem egyszerre figyelmes, ami egyértelműen jelezte, hogy ez nem a 2-es szektor lesz. Attila a fal mellett, egy ócska asztalon, civilbe öltözve lógatta a lábát. Te mit keresel itt?, kérdeztük tőle. Pontosabban, miért itt vagy?

Nem akarok szerződést szegni, felelte rezignáltan.

Ez volt az utolsó alkalom, amikor őt utoljára az ETO futballistájaként láttam.

Már ott és akkor is szarul érintett, pedig még nem sejthettem, hogy ő igazából létszámfelettivé vált és nincs számára hely a klub jövőképében.

A nyolcadik percben 2-0-ra vezetett a Fradi, a védelem átjáróházasat játszott és nyerésre állt.

Szemetek!

*

Böjte Attila ma 45 éves. Ikon. Manapság gyerekekkel igyekszik megszerettetni ezt a fájóan gyönyörű sportot és nem mellesleg az ETO-t.

Akik nála játszanak, jó kezekben vannak. Csak arra figyeljenek, hogy minden percben tegyék oda magukat, mondjuk százhúsz százalékig. Mert akkor nem lesz baj.

Isten éltessen Oggie!

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vár áll ott most, kőhalom

mi akkor is győzünk, ha kikapunk (fotó: wearethemighty.com)

MOTTÓ

Akciós csirkefarhát van-e?

KONTEXTUS

Keserédes történelmi burleszk, ami játszódik egy összeomlás szélén álló birodalomban, valamikor a sötét középkor derekán.

SZEMÉLYEK:

KIRÁLY

KANCELLÁR

KAPITÁNY

VERTSEREG

BÜSZKENÉP

BAKÓ

KRÓNIKÁS

ELŐHANG

KRÓNIKÁS

Szirénhangokra ne figyeljen senki

Hisz’ nem lehet állandóan nyerni

Hős seregünk tette dolgát büszkén

Áruló, ki nem látja be tüstént

Mily’ derekasan küzdött a had

S nem árt, ha némi erő marad

Mert messze még e háborúnak vége

Csak így kerülhet a gaz ellenség

A legvégén kardélre.

1.KÉP – trónterem

KIRÁLY

Mi ez a zúgás odakünn?

KANCELLÁR

Csak a szokásos, uram.

KIRÁLY

Nekem nem úgy tűnik.

KANCELLÁR

A győzteseket ünneplik, akik az elébb tértek vissza.

KIRÁLY

Értem. De miért hallok csörömpölést is?

KANCELLÁR

A korsók lesznek, uram. A kocsmárosok csapra verték az összes hordót, hogy még nagyobb legyen a vigasság.

KIRÁLY

Derék dolog. Merre is járta a sereg, kancellár?

KANCELLÁR

Csak a szomszédos tartánokat leckéztettük meg. Könnyű prédák, még sosem nyertek csatát, azonban az utóbbi időben egyre többször merészkedtek a falainkhoz. Járt már nekik a lecke.

KIRÁLY

Akkor illő lenne, hogy lemenjek és magam is megsüvegeljem e derék harcosokat.

KANCELLÁR

Azt nem ajánlanám, uram.

KIRÁLY

Miért nem.

KANCELLÁR

Egyrészt a méltóság miatt, másrészt a törvény sem engedi, hogy a király a büszkenéppel mutatkozzon.

KIRÁLY

És ugyan ki hozza a törvényeket?

KANCELLÁR

Végtére is ön, uram.

KIRÁLY

Akkor adja ide rögvest a palástomat!

KANCELLÁR

Kapitány! Őrség!

ne segíts, tudom (capovelo.com)

2.KÉP – piactér

BÜSZKENÉP

Hol vannak a fiaink?

VERTSEREG

Lemaradtak kissé, mert oly’ sok kincset szereztünk, hogy a dugig megrakott szekereink elakadtak a sáros úton.

BÜSZKENÉP

De miért véres a gúnyátok és miért borús a képetek?

VERTSEREG

A levágott tartánok vére fröccsent a páncéljainkra és a hosszú ütközet miatt fáradtak vagyunk.

BÜSZKENÉP

De hiszen ti sírtok?

VERTSEREG

Csupán a verejték csorog az arcunkon.

BÜSZKENÉP

Elég a csalafinta beszédből! Mondjátok el a valót!

VERTSEREG

Azt nem lehet, s jobb, ha ti sem kérdezősködtek már sokáig.

BÜSZKENÉP

Elég volt!

3.KÉP – a palota udvara

KIRÁLY

Ez felségárulás!

KAPITÁNY

A birodalomért tesszük, jóuram.

KIRÁLY

Önt én emeltem fel a semmiből és most mégis így cselekszik?

KAPITÁNY

Szabályt szegett, s ezért felelnie kell. A király sem lehet mindenek felett.

KIRÁLY

Hiszen hazudtatok nekem, a csata elveszett, a birodalom elveszett, minden elveszett. S ti most azért ítéltek el, mert elhagytam a palotát? Miféle igazság ez?

KAPITÁNY

A mi igazságunk, jóuram. Bakó! Végezd a dolgodat!

BAKÓ

Szolgálatára, kapitány! A birodalom érdeke az első, s ha ennek ára a király feje, nem tétovázok. (Lesújt.)

4.KÉP – főtér

KANCELLÁR

Büszkenép! Ti vagytok a birodalom tartópillérei. Azért hívtalak össze most benneteket, mert láthatóan össze vagytok zavarodva.

BÜSZKENÉP

Igazságot!

KANCELLÁR

A csatát megnyertük, s immár közel a végső győzelem.

BÜSZKENÉP

De hisz a Vertsereg… Ők azt mondták, elhullottak fiaink.

KANCELLÁR

Magam is hallottam effélét, de nem kell felülni minden mendemondának.

BÜSZKENÉP

És a vér, a könnyek?

KANCELLÁR

Átmeneti nehézségek csupán. Ti nem is tudjátok, mennyire kimeríti a katonákat az embert próbáló ütközet. Utána még napokig félrebeszélnek sokan.

BÜSZKENÉP

De hol vannak a fiaink? Napok óta nem jöttek haza.

KANCELLÁR

Nyugodjatok meg! A tartánoktól elfoglalt várban pihentek meg, s hamarosan visszatérnek.

BÜSZKENÉP

És hol van a király?

KANCELLÁR

Gyengélkedik, de nemsokára jobban lesz.

BÜSZKENÉP

Éhezünk.

KANCELLÁR

Bakó! Végezd a dolgodat!

BÜSZKENÉP

Na most lett elég! Bakó! Ide azt a bárdot, míg szépen kérem. (Lesújt.)

nagy gázzal előre (fotó: 5thingsilearnedtoday.com)

UTÓHANG

KRÓNIKÁS

A hosszú élet titka sokszor az

S tudom, ez számotokra nem vigasz

Ha nem piszkálod az oroszlán bajszát

Legfeljebb bámulod a fene nagy arcát

Ám néha mégis az asztalra kell csapni

Borítani mindent, s nem hallgatni

Mert a hazugság attól még nem lesz való

Ha folyton mondogatja neked

A milliónyi szánalmas talpnyaló.

*

Amikor szombat kora este a nyúli sporttelepen, az éppen zajló Nyúl-Pannonhalma megye egyes meccs nyolcvanadik percében befordult a sporttelepre egy kábé tíz-tizenkét autóból álló lakodalmas menet, azt hittem, hogy ennél röhejesebb dolog már nem történhet velem a hétvégén. Mondják, annak az egykori hotdog árusnak a lagziját tartották utóbb a pálya melletti, igazán pazar vendéglátóipari egységben, aki egyszer megverte az egyik nyúli játékost, mert az vélhetően kapatosan, minőségi kifogást emelt az általa forgalmazott termékkel kapcsolatban. Úgy tűnik, már nincs harag, ráadásul a hotdog árust megtalálta a szerelem, ami normál esetben a legjobbat hozza ki az emberből, de a szelídséget mindenképpen. A szépen felöltözett emberek türelmesen kivárták a maradék tíz percet, megnézték Varga Zsomi tökéletesen elvégzett büntetőjét, aztán szépen bevonultak mulatozni, miközben a pálya közepén a győztes csapat torkából önfeledten tört ki a Nyúl! felkiáltás. A 6-2, az 6-2, jár a taps.

Nos, tévedtem. Ugyanis az ETO ajkai vendégjátéka is legalább ekkora kabaré volt, csak sajnos nekem nem volt kedvem röhögni. Én szent fogadalmat tettem, hogy a Diósgyőr elleni meccsig nem fogom komolyabban ütni a palávert, de most piszok nehéz, hogy visszafogjam magam. Nyilván lehet belekapaszkodni abba, hogy amennyiben az első percben gólt rúgunk, vagy bemegy Priskin valamelyik próbálkozása, akkor most akár lehetne tizenkét pontunk is, de egyrészt nincs, másrészt a mutatott játék tragikus volt. Az egyébként nem oszt, nem szoroz, hogy cca. 20 percig emberelőnyben voltunk és ezzel nem tudtunk különösebbet kezdeni. Több is veszett Mohácsnál.

Bizonyos értelemben a mutatott játékszófordulat is túlzás, mert tegye fel a kezét az, aki látott bármilyen tudatosságot a kilencven perc alatt. Az nem ér, hogy volt párszor, egymást követő négy jó passz.

Nyilván igazságtalan, hogy amikor a hatodik fordulóban szenvedjük el az első vereségünket, máris tömeges harakirit javasolok a keret nagyobbik hányadának, de már csak ilyen nehéz a gyöngyhalászok élete.

Most mondhatnám azt, hogy szerencsére van előttünk két hét, ami elégséges idő a kemény munkára, arra, hogy végre sikerüljön összerakni egy épkézláb csapatot, de nekem erről csak az jut eszembe, hogy a nagyobbik lányomat, mint az összes többi negyedik osztályost a városban, ha jól tudom, nyolc héten keresztül, heti egy alkalommal elvitték úszásórára, ahol valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt a hátúszást akarták elsajátíttatni vele, természetesen sikertelenül, plusz egy életre elvették a kedvét ettől az úszásnemtől, pedig az tök szuper.

Nincsen lehetetlen, csak tehetetlen – szól a mondás, aminek egyébként kevés az értelme, így attól tartok, hogy a DVTK ellen sem a mini Barca fog pályára lépni, de még csak nem is a kilencvenes évek második felének ETO-ja.

Mert kis pénz, kis foci.

Én csak annyit kérek az illetékesektől, hogy ne akarják már elhitetni velem azt, amit nem látok. Köszi!

*

FC Ajka – WKW ETO 1-0 (1-0)

1.800 néző; vezette: Gaál Á.

Ajka: Horváth – Tóth, Heffler, Tar, Présinger – Lehoczky, Kenderes – Csizmadia, Sejben, Gaál B. (78’ Murka) – Dragóner. Edző: Kiss Károly

ETO: Fadgyas 2.5 – Kovács 1.5, Lipták 1.5, Fodor 1.5, Vincze 1 – Toma 1 – Óvári 1.5 (60’ Simcho 1), Bagi 1.5, Berki 1.5 (60’ Bacsa 1), Vitális 1.5 – Priskin 2. Edző: Klausz László

Gól: 39’ Lehoczky

Kiállítások: 67’ Dragóner, 90+5’ Fadgyas

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az ember, aki ott sem volt

nekem fáj a létezés (fotó: Labdarúgás)

Weimper Pista nekem azt a futballistát szimbolizálja, aki ott van és ez jó, de igazából akkor vesszük észre a fontosságát, a létezésének a jogosultságát, ha éppen hiányzik. Hol a faszban van a Weimper? Talán ez a kevéssé szép, és még kevésbé szofisztikált kérdés mutatja meg az ő szerepének lényegét. Szeretném jelezni, hogy ő ennek a típusnak csak az egyik, korai mintapéldánya, akit követett számos utód. Melis, Mörtel, Handel, megvan? De ne legyek ennyire historikus. Mit gondoltok például Lovrencsics Balázsról? Szólok, az ő felhozása egyáltalán nem tekinthető blaszfémiának.

Számtalan alkalommal játszottam el a gondolattal, hogy vajon milyen negatív hatással lenne az én általános életemre, ha teszem azt, levágnák a kisujjamat. Egyet vagy kettőt. A lábamról vagy a kezemről. Hiszen annyira kicsi testrészről van szó, ráadásul a gyakorlati haszna alig látható. Amikor azonban eltűnik, tudniillik dr. Pol levágja szegény kiscica bal hátsó lábát élő egyenes adásban a NatGeo Wildon, akkor a helyzet átértékelődik. Fontos azonban megjegyezni, hogy míg a cicus relatív boldogan éli tovább sanyarú életét Cincinatti-ben, addig az ETO már nem olyan Weimper nélkül.

Hivatalosan két szezonban játszott a csapatban, igaz, meglehetősen furcsa eloszlásban, mivel 1985 elején érkezett és októberben már el is ment, viszont a vicces flikkflakk következtében elkönyvelhet egy ezüst- és egy bronzérmet. Mivel 15 bajnoki meccsen szerzett három gólt, jár neki a kalaplengetés.

Weimper István ma 68 éves. Az, hogy rá szánok egy posztot, kissé igazságtalan sok más ETO-legendával szemben. Tisztában vagyok vele.

De engedtessék meg, hogy néha igazságtalan legyek.

Különösen azért, mert Weimper Pista erre rászolgált.

*

1985. április 20.

Újpesti Dózsa – Rába ETO 1-1 (-)

4.000 néző, vezette: Kovács I L.

Dózsa: Szendrei – Szűcs, Kardos, Bognár, Kozma – Ebedli (63’ Steidl), Herédi, Szabó A. – Schrót, Kerekes(46’ Törőcsik), Kiss. Edző: Temesvári Miklós

ETO: Mészáros – Csonka, Rezi, Stark (48’ Mile), Magyar – Kurucz, Hannich, Preszeller – Szabó O., Szentes, Hajszán (46’ Weimper). Edző: Verebes József

Gólok: 2’ Schrót 1-0, 76’ Weimper 1-1

*

”A 76. percben győri támadás végén Szabó a jobb oldalról, a tizenhatos oldalvonala és a partvonal közötti területről beívelt. Szendrei későn mozdult, és a felugró Weimper fejese után a labda egyet pattant a földön, majd éppen hogy átjutott a gólvonalon., amikor Szűcs visszahúzta a mezőnybe. Nagy M. partjelző azonban határozottan jelezte a gólt, amelyet Kovács nyomban meg is adott.”

*

A nyitóképen Weimper küzd Rab Tiborral, akinek szintén átok volt, hogy a futballban van labda.

Kategória: történelem | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Mi vagyunk az igazi belgák

a magyar Sócratés (fotó: Labdarúgás)

Éjszaka ránéztem a hírfolyamra és azt láttam, hogy meghalt van Moer. Borzalom. Negyvenötös volt, egy évvel idősebb, mint apám, aki már évekkel ezelőtt elment. No de van Moer más. Ő benne volt a belga gombfoci csapatomban. Olyan nincs, hogy gombfoci játékosok meghalnak. Jó, Tandori is meghalt, de ő író volt. Meg persze zseni. Szóval ő igazából nem is halt meg, csak elment egy másik dimenzióba. Van Moer egyébként aktív idejében kopasz volt, és nem azért, mert borotválta a fejét. Úgy könnyű. Lehet, hogy Tandorinak sem volt haja? Elvégre állandóan hülye sapkákat hordott. Hóbort? Aligha. Stílus. No de van Moerral mi van? Ennyire öreg lennék már?

Van nekünk egy legendánk. Sok szempontból pont ellentétje van Moernak, ha csak azt vesszük, hogy neki volt haja. Sokáig. de legalábbis addig, amíg futballozott. Közel sem futott be akkora karriert, mint van Moer, ami az élet egyik legnagyobb igazságtalansága. Mert legalább olyan focista volt.

Mit tehetünk mi? Nagyon egyszerű! Ne felejtsük el sem őt, sem a társait, már csak azért sem, mert roppant büszkék lehetünk arra, hogy a klubtörténet tele van ilyn karakterekkel

*

„(…)Farsang Ferenc véleményével – úgy gondoljuk -, egyet lehet érteni. S ha idáig eljutottunk, hadd tegyünk fel egy őt közvetlenül érintő – ha úgy tetszik – kényes kérdést: van-e a mai győri Rába ETO-ban olyan középpályás, aki akár világbajnoki szinten tudná ellátni a középpályás szerepkört?

– Nem kényes kérdés ez. Könnyen tudok rá válaszolni. Csapatomnak igenis van ilyen játékosa, mégpedig Somogyi József. Ideális középpályás, aki mindazokkal az adottságokkal rendelkezik, amelyek a mai labdarúgásban ezen a poszton nélkülözhetetlenek. Ezt a fiút, aki ma már valóban teljesen érett labdarúgónak tekinthető, én el tudtam volna képzelni a VB 16-os mezőnyének legjobb együtteseiben. Bármelyikben! Tehát a legjobb 4 között is! Bevallom, a küzdelmek  legfontosabb és legkényesebb szakaszaiban is többször gondoltam arra, hogyan oldotta volna meg ezt vagy azt a szituációt Somogyi József. S nemegyszer jutottam arra az eredményre, hogy bizony  ez a győri ugyanúgy csinálta volna, mint Hoeness vagy Overath, Neeskens vagy Deyna. És volt eset, amikor szerettem volna felkiáltani, „ezt bizony Somogyi Jóska célszerűbben, eredményesebben fejezte volna be!”. Higgyék el, nincs ebben a véleményemben semmi túlzás, inkább az szunnyad a dolgok mélyén, hogy én nagyon jól ismerem a fiaim képességét, s nem vagyok hajlandó alábecsülni bármiféle összehasonlítás során-„

[Labdarúgás, 1977, Különkiadás]

*

1966. szeptember 11.

Győri ETO – MTK 4-1 (1-0)

7.000 néző, vezette: Emsberger

ETO: Tóth – Szániel, Orbán, Izsáki – Palotai, Kiss – Stolcz, Varsányi, Szaló, Somogyi, Keglovich. Edző: Szusza Ferenc

MTK: Lanczkor – Keszei, Csetényi, Jenei – Nagy I., Dunai – Török, Takács, Nagy E., Oborzil, Kuti. Edző: Lakat Károly

Gólok: 32’ Szaló 1-0, 65’ Varsányi 2-0, 67’ Nagy I. 2-1, 81’ Varsányi 3-1, 84’ Somogyi 4-1

Kategória: történelem | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Lípty oda!

világszint is volt (fotó: saját)

Egyes források szerint Coelho azt mondta egyszer, miközben valamelyik kiadójával vacsorázott, hogy a futball az a játék, amit bárki játszhat, de az a szép benne, hogy a meccset bárki meg is nyerheti. Ugyanazon források közül az egyik azt is mondta, hogy mikor ezt elregélte, a kiadó képviselője, aki egyébként a Flamengo bérletese volt már legalább ezer éve, azt mondta Coelhonak, hogy már ne is haragudj Paulo, de ekkora baromságot még sosem hallottam, és lehetsz te a világ legnagyobb megmondója, bazdmeg, de a futball kapcsán inkább kussolj, ha már okosat nem tudsz mondani. Az elmondások szerint Coelho innentől kezdve nem bocsátkozott okoskodásba a futball, de kizárólag a brazil futball kapcsán, és bosszúból vett egy bérletet az argentin San Lorenzo stadionjába. Az egészből számomra az derül ki, hogy a nagy Paulo Coelho nem volt több divatdrukkernél, aki ráadásul be is akart nyalni a pápánál, ami különösen undorító cselekedet.

A 2021-es Copa America döntőjénél, amit a riói Maracanã stadionban vívtak meg a felek, a felső karéj C szektorában feltűnt Paulo Coelho a rajongók körében és megállás nélkül adta a jobbnál jobb tanácsokat. 0-1–re állt a meccs, mikor néhány szegény gyermek vette körül a mestert, olyanok, akiket a favellákból szedett össze a szövetség, bemutatva a világnak, hogy milyen humánus, miközben a ballábas gyerkőcöket párezer reis ellenében vette meg kábé ötven évre, mert nem bíztak benne, hogy születik egy új Roberto Carlos, nos ezek a csikók csüngtek a mester ajkán, hogy akkor most mi lesz, miként verik szarrá a gauchok szánalmas ivadékait, és akkor Coelho körülnézett, kereste az összes Flamengo szimpatizáns tekintetét, mert annyire nem akart beégni, megköszörülte a torkát és csak annyit mondott, hogy a futball kiszámíthatatlan, de aki tesz a sikerért, az előbb vagy utóbb elnyeri méltó jutalmát, mert az élet igazságos, blablabla.

A favellák népe először nem értette, hogy mi van, aztán meg nem akarta érteni, mert elkezdett forrni bennük az indulat, hiszen ők konkrét tanácsért jöttek, nem ilyen faszságért, már elnézést, nagyjából most gondolták át először, hogy ezért a szövegért miért is jár az irodalmi Nobel-díj? Mondjuk, eddig lövésük sem volt, mi a túró az az irodalmi Nobel-díj, de valaki elhintette köztük, mekkora pénzzel jár egy ilyen kitüntetés, ami csak olaj volt a tűzre, egyesek követelni kezdték Coelho telefonszámát, mások nem álltak meg ennél, és a címéért kezdtek ugrálni, ami már csak azért is érthető volt, mert a döntő ment szépen tovább, és a brazilok az istenért nem kerültek közelebb az egyenlítéshez, ami az idő múlásával egyértelműen Coelho hibájának tetszett.

Felmerülhet a kérdés, Coelho valójában brazil, vagy esetleg az argentinok titkos ügynöke, egy ürgebőrbe bújtatott Borges, esetleg Cortazar. A mai világban már semmi sem biztos, miért normális például, hogy Neymar Messi vállán sír, hiszen még egyáltalán nem biztos az Iguazú vízesés státusza. Ugocsa non coronat, mondja a büszke magyar, én meg azt mondom, hogy Tucumán nem hisz a könnyeknek, Jujuy örökké a mi szent földünk, a Malvinas szigetekről most ne is beszéljünk.

itt még minden rendben volt (fotó: saját)

Coelho mindeközben elmenekült valahová Alaszkába, esetleg a polinéz szigetvilágba, mert nem értette, miért olyan ellenségesek az ő békére hajazó gondolataira, és nehéz volt számára elmagyarázni, hogy nem az a baj, hogy nem áll ki senki mellet, sokkal nagyobb probléma, miszerint a gondolatai üresek, semmit mondóak és buták. De hát Bolsonaro sokszor idézett engemet, igyekezett tompítani fájdalmát a derék Paulo, de már késő volt, elvitte őt a valós gondolatok hulláma, amit annyira sokszor szeretett volna elérni, hiába.

Mi lenne, ha most csak szimplán beszélgetnénk?, kérdezte egy kiadó Coelhótól, aki aztán később bevallotta, hogy a Vasco da Gamáért szorít. Miért ne maradhatnánk emberek? És a derék Paulo belátta, hogy muszáj ellenállni a közhelygyár csábításának, ha másért nem, azért, mert hármat fújt a bíró és bizony elvitte a Copát az argentin csapat. Szólt az idegen himnusz a hatalmas stadionban, és lássatok csodát, nem omlott össze semmi. Neymar zokogott Messi vállán, aztán az élet ment tovább.

Úgy, mintha egy ócska Coelho szövegben olvastuk volna.

*

Mikor ezeket a sorokat írom, már túl vagyok a meccsen, így aztán elég szánalmas lenne előadni, hogy mik lettek volna az elvárásaim, és ehhez képest mennyire meglepett az, amit láttam.

Pedig volt bennem jócskán várakozás, és utólag nézve mindez meglehetősen naivnak bizonyult. A Soroksár jócskán alulteljesített az első négy fordulóban, így én arra számítottam, hogy a budaörsi parádé után fáklyás felvonulást mutat be a csapat, de minimum megismétli az egy fordulóval korábbi tüzijátékot.

Most mégis csalódott vagyok, és Coelho szellemét idézve jócskán van bennem hiányérzet. Miért is?

Első körben azért, mert az óvatos kezdést követően iskolajátékot mutatott be a csapat, aminek csúcspontja a végletekig kijátszott első gól volt, amit látva szinte sírtam a gyönyörtől. Normál esetben ez a jelenetsor elvisz a győzelemig, a flow hátára veszi a komplett csapatot. Erre mi történt? Csonka kétségbeesetten integet, hogy a sérülése nem jött rendbe, cserét kér. A csapat vagy észre veszi vagy sem, mindenesetre elvileg van egy edző a padon, a centerhalf sántikál, eltelik egy perc, aztán még egy, nem történik semmi, nem rúgjuk ki, hogy cseréljünk, küzdünk hősiesen, Dugovics izmozik a törökkel, felesleges önfeláldozás, szerintem az ellenfél is látja, mi van, okos bepassz középre, közepesen erős lövés a védelem közepéről. Gól. Mondjuk, ha van egy kapusunk, lehet, hogy nem megy be, de nekünk van egy közepesen divatos utolsó emberünk, aki még egy nagyot nem fogott, hiába ment már le öt forduló. Lehetr, hogy Sándor Pista bácsinak mégis jó a szeme?

félhomáyban rohangáló emberek (fotó: saját)

A bekapott gól következtében totális lefagyás, amit csak tetéz a pad, a mikor lehozza Kanalost fél órát követően. Nyilván van olyan dolog, amit mi nem látunk, mondjuk végzetes taktikai fegyelmezetlenség, amiért jogos a megalázó csere, de az a legkevesebb, hogy a lejövő spíler kap egy pacsit, egy búbolást, hiszen egyek vagyunk, egy család, a saját gyerekünket sem bántjuk meg, hiszen a mi kutyánk kölyke, mert még ezen a szinten is figyelünk a másikra, mert még ezen a szinten is fontos a pedagógia. Nyilván túlzás, de nálam a harmincharmadik percben ment el a győzelem lehetősége, de főképp az abba vetett hit, hogy itt most valami mást látok, mint mondjuk egy évvelk korábban.

A második félidő tömör lüktetés, ahol mi használjuk ki a lélektani lehetőségét az asszisztens sérüléséből fakadó váratlan helyzetnek. Tudom, hogy NB II, de ebben a kötegben Óvári megmozdulása egészen zseniális. És megint ott van az a pont, amin talán Coelho segítségével lehetne olyan lendületet venni, ami egészen a győzelemig vezet, de nincs itt Coelho, nincs itt Csernus doki, és megint minket nyomnak be egészen kapuig, vagy azon is túl, mikor az a helyzet jön, hogy kéne egy kapus.

De nincs.

Érdekes kettősség van bennem. Nem lehet panaszom a tempó, a piszok nagy rohanás miatt, de mégis elszomorít, hogy könnyű három pontból csinált csak egyet a csapat. Mert nem volt rossz ez a Soroksár, de ezt a győzelmet végtére is mi basztuk el.

Márpedig lassan jönnek a komolyan veendő csapatok, így a felelőtlenül elszórt pontok roppant mód fognak hiányozni.

*

WKW ETO – Soroksár SC 2-2 (1-1)

1.082 néző, vezette: Szilasi

ETO: Fadgyas 1.5 – Kovács 1.5, Csonka 1.5 (24’ Bagi 2), Fodor 2, Vincze 2 – Toma 2.5 – Óvári 4 (84’ Bacsa 0), Berki 1.5 (46’ Simcho 1.5), Vitális 2.5, Kanalos 2 (34’ Kulcsár 1.5)– Priskin 1.5. Edző: Klausz László

Soroksár: Major – Ternován, Gengeliczki, Gyömbér, Pászka – Csernik, Katona – Szerető (70’ Korozmán), Lőrinczy (66’ Lovrencsics), Hajdú (79’ Ladányi) – Kováć (79’ Magyari). Edző: Lipcsei Péter

Gólok: 9’ Óvári 1-0, 23’ Katona 1-1, 54’ Óvári 2-1, 86’ Ladányi 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Gyökerek

nem csak szimpla betűk (fotó: saját)

– Apa! Tudod, hogy miről beszélsz? –tette fel a roppant egyszerű kérdést a srác, aki egyébként évekkel később belső védőt játszott a csapatban.

– Miért kérdezed, fiam? – igyekezett elbújni a válaszadás elől a kissé kopaszodó bácsi, bár a bácsi megszólítást rühellte.

– Mert szerintem fontos – folytatta a fiú és közben már sírt.

– A család, az család – igyekezett elütni a dolgot az öreg, de közben nem tudott elvonatkoztatni a rongyos zöld dressztől, ami ott lógott az előszobában.

– Megölleg, Laci bácsi! – zárta rövidre a beszélgetést Norbert, akinek egyébként semmi köze nem volt az egészhez. Felszámolóként dolgozott és nem szeretett volna semmilyen történethez közel kerülni. Mármint érzelmileg.

*

Szerintem felér a szocialista rendeszer megdöntésének szándékával, ha egy újszülöttet Zalánnak neveznek el a hetvenes évek közepén. Bekaphatjátok, szarháziak!, mondhatta az Apa, miközben lassan bediktálta a nevet. Z mint Zemlja, A mint Akunyin, L mint Lenin, Á mint Ásztakurva, N mint Nicsevó. Szép diktálás, az anya közben aléltan feküdt az ágyon.

Meg fogjuk dönteni a hülye rendszereteket!, ordította Biczó úr, miközbern már azon járt az esze, miként megy ki az ETO meccsre.

Kiért. Aztán várt még pár évet és kivitte a kis Zalánt. Szerencsére.

Mert a nyolcvanas években a gyerekeknek két útja volt a városban. A Párt, a szent Párt, vagy esetleg a foci. Valakinek elmesélték, hogy milyen labdaszedőnek lenni a Juve ellen, ahol ott van mondjuk Causio, aztán meg elindulni a jövő útján, ahol szembe jön az emberrel Tahamata.

Tahamata kirúgja a bőrt, ami aztán meg sem áll a Stadion utcáig. Ki mer kimenni érte? Te, Kistaki? Esetleg te, Szőrös? Vagy senki? Micsoda szégyen…

Zalán?

Miért is ne?

*

Van egy klub, millió történettel.

Megírod, Zalán? Miért is ne!

Köszönjük. Soha nem feledjük.

Megcsináltad, helyettünk is.

Lelkesedésből.

*

Elkészült a klub, a győri ETO immár közel százhúsz éves történetének első harmadáról egy életrajzi lexikon. Komoly munka, mélyre ásó kutatás. Azt mondják, hogy ilyen csak a Fradinak van. Jár a kalaplengetés.

Vegye meg mindenki, akinek fontos a három betű: E-T-O.

Vegye meg az, aki évtizedek óta kijár meccsre.

Vegye meg az. akinek a Körkapcsolás volt az élete.

Vegye meg az, akinek az apja elmesélte, mi is ez.

Vegye meg, akinek nincs apja.

Vegye meg az, aki győri.

elmondok mindent (fotó: saját)

Vegye meg az, aki nem győri, de szereti a régi történeteket.

Vegye meg az, aki verekedni is kész.

Vegye meg az, aki csendesen szorítja a karfát.

Vegye meg az, aki látta Standard Liège-t.

Vegye meg az, aki látta a Manchester Unitedet.

Vegye meg az, aki látta a Racing Santandert.

Vegye meg az, aki látta a Montpelliert.

Vegye meg az, aki szereti a klubot.

*

Nyolcvannégy évvel ezelőtt játszotta első NB I-es mérkőzését a Győri ETO.

Képzeljük el, mi lehetett a városban. Szerintem őrület.

Biczó Zalán nagyjából ezt a fílinget szerette volna egy zöld-fehér könyvbe ültetni.

Szerintem sikerült.

Múlt nélkül nincs jövő, barátaim!

Hajrá ETO!

*

1937. augusztus 22.

Győri ETO – Budai „11” 0-3 (0-3)

3.000 néző, vezette: Gerő

ETO: Pécsi – Brezányi, Tóth II – Hrabovszky, Kovács, Lantos – Balogh, Boros, Limperger, Farkas, Tóth III.

Budai „11”: Budavári – Kovács, Ligeti – Steiner, Szigeti, Schuszter – Jászberényi, Vértes, Sáros, Lyka, Vermes.

makacs tények (fotó: Nemzeti Sport)

Gólok: 15’ Vértes 0-1, 21’ Sáros 0-2, 41’ Jászberényi 0-3

„Az ETO-t azonban nem szabad temetni. A csapat ezen a mérkőzésen is megmutatta, hogy komoly képességek rejlenek benne, de megmutatta azt is, hogy még nincs együtt a társaság. Az új fiúk, Kovács, Limperger, Frkas szemmel láthatólag idegenül mozogtak. Mindent egybevetve az ETO-nak sokat kell javulnia, ha komoly szerepet akar játszani a Nemzeti Bajnokságban.” [Nemzeti Sport, 1937. augusztus 23.]

*

Biczó Zalán: A győri ETO életrajzi lexikona (1904-1945)

Palatia Nyomda és Kiadó Kft., 203 old., 2.500 Ft.

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Állásfoglalás

uh, micsoda bátorság (fotó: inf.news)

Félek, mondta X.

S már ütött is

Mert nem akarta belátni

Saját korlátait

Amik polipként ölelték

Magukhoz a lelkét

De sajnos a kezét nem fogta

Le senki

És semmi

Így lassan megölték

Őt

Magát

Is.

*

Több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a tegnapi meccset követően egy nagyobb csoport rátámadt pár szentlőrinci drukkerre és bizony tetlegességre is sor került.

Majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt történt az a gyalázat, hogy Siófokon megverték egyik szurkolótársunkat a helyi biztonsági szolgálat munkatársai.

Gyáva cselekedet volt az is és ezt a mostanit sem értékelhetem másként, a többszörös túlerő hihetetlenül bátran lecsapott a kisebb, így óhatatlanul gyengébb csapatra, ezért aztán most sem maradhatok csendben.

A Haladás-meccs kapcsán írt szösszenetemben alig egy napja tettem szóvá, hogy mekkora feszültség van egyesekben és milyen kevés szükséges ahhoz, hogy mindez ne forduljon át erőszakba. Ott „csak” a chatfalon ment az ütlegelés, és lám, egy héttel később máris eljutottunk oda, hogy valóságos pofonok is elcsattanjanak.

Van az a szánalmas tévhit, miszerint a normális szurkolói kultúra része a bunyó. Én már kellően öreg vagyok ahhoz, hogy elmondjam a fiatalabb generációnak, hogy beleüvöltsem a levegőbe, miszerint ez egyáltalán nincsen így. A probléma nyilván többszörösen összetett, beszélhetünk a társadalom általános állapotának ijesztő romlásáról és nem különben a futballunk vakrepüléséről. Mindent meg lehet magyarázni.

A kérdés az, hogy ennek vajon van-e értelme?

Súgok: nincs.

A csendes többség felelőssége azonban óriási. Nekik kell első körben edukálni azokat, akik nem bírnak magukkal, aztán ha ez nem vezet eredményre, kivetniük maguk közül, bármennyire fáj is, mert a hallgatás egyenlő a cinkossággal.

Egyszerűen nincs más megoldás.

Azzal ugyanis tisztában kell lennie mindenkinek, ha ilyen esetek történnek, mehet a terelés, az áldozathibáztatás, és megint nem a lényegről kell beszélnie a klubnak.

Arról például, hogy a reménytelenség nehéz köde az istennek sem akar felemelkedni a Nagysándor József utca környékéről.

Hajrá ETO!

Kategória: mindenmás | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése