Amikor T. Barnabás először gondolt arra, hogy kivándorol Ámerikába

Téger a rendezői balon (fotó: dailymail.co.uk)

„Fehér cselezgetett Téger mellett a tizenhatos előterében, majd fordulásból, 17 méterről bombagólt lőtt a léc alá.” (Nemzeti Sport)

„Fehér forgolódott Tégerrel a nyakában a 16-os vonalán, majd középről bombagólt ragasztott a bal felső sarokba.” (Észak-Magyarország)

Az Észak mindig szerette a drámát, nem meglepő tehát, hogy sokkal élesebb képpel sokkolta azokat a borsodi olvasókat, akik nem utaztak el hétfőn Győrbe, mint a már akkor is roppant visszafogott Népsport.

Szinte látja maga előtt az ember, ahogy Téger halált megvető bátorsággal ugrik Miki nyakába, küzd, amig csak lehet, de egyszerűen nem győzheti le a helyi hőst, a legkisebb királyfit, a sorsa, mármint Tégeré, egyszerre megpecsételődött, Fehér, azaz a Fehér Lovag, bevégzi amit neki szánt az élet nagy rendezője, és bebassza a bőrt a helyére.

Gól.

Függöny.

A közönség aléltan távozik az arénából.

*

1997. augusztus 11.

Győri ETO – Diósgyőri FC 1-0 (0-0)

8.000 néző, vezette: Megyebíró

ETO: Molnár – Korsós, Lakos, Stark – Mracskó, Csató J., Csató S. (58’ Gőgh), Salagean – Fodor, Fehér, Vayer (70’ Szarvas). Edző: Reszeli Soós István

Diósgyőr: Rácz – Varga, Téger, Farkas, Kovács – Ternován (82’ Turóczi), Kiser, Buliga, Kákóczki – Jakab (73’ Domokos), Kulcsár. Edző: Tornyi Barnabás

Gól: 90+1’ Fehér 1-0

mindenki döntse el

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kímélő program, fékezett habzással

szervusz, engem Zoltánnak hívnak (fotó: bama.hu)

Zbigniew Brzezinski a Nemzetbiztonsági Tanács éppen esedékes ülését követően, amit szokás szerint az Ovális Irodában tartottak a Fehér Házban, a tárgyalás szünetében hirtelen arról kezdett értekezni, hogy a nyúlpecsenye akkor jó igazán, ha a nyúlhúst legalább öt napon keresztül pácolják. Az első döbbenetet követően Cyrus Vance külügyminiszter a maga visszafogott stílusában csak annyit tett hozzá, hogy a pác kétségtelenül fontos, de annak kizárólag akkor van értelme, ha juharszirupot is tesznek bele, és természetesen figyelnek a megfelelő hűtésre. Carter elnök, szokásához híven mérlegelte a felmerült javaslatokat, azokat összevetette a saját tapasztalataival, majd mély bölcsességgel csupán annyit tett hozzá a kialakult disputához, hogy természetesen mindenkinek megvan a maga igaza, de a klasszikus nyúlgerinc szerinte csak abban az esetben finom, igen, ezt a szót használta, hogy finom, közben ügyelt arra, hogy ne bántson meg egyetlen társadalmi csoportot sem, ha a sütés előtt apróra vágott és pörkölt mogyoróval is megbolondítják a pácot. Már megbocsásson, Elnök úr!, szólt közbe ekkor hirtelen, szinte a semmiből Cyrus Vance, óvatos volt, de a hangja sokkal határozottabbnak tűnt, mint pár perccel korábban a SALT II egyezményről szóló vitában, a mogyoró agyoncsapja az egészet, a pác textúrája összeomlik és az egész étel ehetetlenné válik, tudom, kipróbáltam. Határozott álláspontom, hogy amennyiben öt napon át ázik a hús, akkor történjék bármi, finom marad, horgadt fel Zbigniew Brzezinski, aki láthatóan nem szokott hozzá, hogy ellentmondjanak neki. Egyáltalán milyen nyúlról beszélünk?, tette fel az ártatlan kérdést Carter, de a mögötte dolgozó háttéremberek nagyon jól tudták, hogy az érdeklődése nem valós, csupán időt szeretne nyerni. Nálunk Georgiában legalább hétféle nyulat tart nyilván az Állami Nyúlász Szervezet, és akkor még nem is beszéltem a szövetségi szabályokról. Nem akarok áskálódni, Cyrus, de mi a helyzet felétek Nyugat-Virginiában? Passz!, felelte Vance, a feleségem vásárol, egyébként is ez öv alatti volt, Jimmy, hiszen nagyon jól tudod, hogy nekem még fegyverviselési engedélyem sincs. A nemzetközi egyezmények szerint a nyúl egyébként szabadon vadászható, de a WallMart-ban egyébként is nagyon széles a kínálat. Bocsássatok meg, hogy ezen a ponton ismét közbe szólok, szólalt meg a semmiből Brzezinski, de nálunk Közép-Európában a kisrágcsálók nagyon elterjedtek, bizonyos fajtáik már-már házikedvencnek számítanak. A megítélésük azonban nem egyértelmű, a nyúl például sokak asztalán megtalálható. Nagyapám tenyésztett nyulakat, amit egész Sziléziában árult és keresett is rajtuk rendesen. Gyerekként láttam, ahogy megnyúzza őket, igazán megrázó élmény volt, magam azóta sem eszem a húsukból, mindig előttem van a hatalmas szemük, amint riadtan néznek rám, szinte könyörögnek, ment meg, Zbigi! Akkor honnan a fenéből tudod, hogy öt napig kell pácolni?, tette fel a teljesen logikus kérdést Carter elnök. Olvastam egy csehszlovák szakácskönyvben, a feledhetetlen Zdenek Millertől, számomra ő megkérdőjelezhetetlen tekintély, Jimmy. Aha, bólogatott Cyrus Vance, és nem tudta titkolni cinizmusát, remélem az afgán kérdés kapcsán nem egy partizán regény alapján tájékozódtál… A mogyoró akkor is egy baromság, erősködött tovább Brzezinski, erről ne tudtok meggyőzni. És a juharszirup?, igyekezett őt zavarba hozni Vance, az azért rendben van, nemdebár? Engem ez már nem is érdekel, kezdett gyerekes duzzogásba Brzezinski, egyébként is mennem kell, jönnek hozzám Gdańskból valami gyári munkások. Forradalmat akarnak csinálni, muszáj őket lehűteni, de lőtte vennem kell pár lengyelórát, mert kissé megkopott a nyelvtudásom. Csak azt kérem tőled, Zbigniew, hogy azért tartsd bennük a tüzet, kérlelte Carter, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a kommunista országok ellenállói elbizonytalanodjanak, és azt higgyék, cserbenhagyjuk őket. Ja és vegyél fel valami normális ruhát, viccelődött Cyrus Vance, ez a kockás rövidnadrág, no meg a kopott póló elég gáz. Mégiscsak te vagy a nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigi! Teheránról mikor egyeztetünk?, próbálta terelni a beszélgetést valamilyen számára kellemesebb téma felé Brzezinski. Szerintem ráér, a jövő heti ülésen mondjuk elővehetjük az ügyet, nyugtatta meg Carter. Mit adsz a lengyeljeidnek, Zbigi, zökkentette vissza beszélgetés folyamát az elnök, nyulat? Vance és Carter röhögtek. Kurvára humorosak vagytok, dohogott Brzezinski, az asszony csinál pirogot meg gołąbkit. Nem tudjátok mik ezek, mi? Na ennyit erről… És ti gondoljátok, hogy egy világhatalmat úgy irányítotok, hogy minden tudás birtokában vagytok, nélkülem a béka segge alatt sem lennétek, a szovjetek már itt lennének Tulsa alatt. Azért egy nyakkendőt vegyél fel, Zbigniew!, az Egyesült Államokat képviseled, zárta le a vitát nagyon rövidre az elnök. Vár rám Begin.

*

Apám azt tanította, hogy minden alkalommal az alkalomnak megfelelő ruhát kell felvenni. Étterembe és boltba nem megyünk be csupasz felsőtesttel, még akkor sem, ha tegyük fel, a Balatonnál nyaralunk, egész egyszerűen azért, mert megtiszteljük az ott dolgozókat, és nem kevésbé a többi embertársunkat. Még akkor is, ha ők ezt nem teszik meg.

köszi, bazmeg! (fotó: bama.hu)

Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá, mondta Esterházy és mennyire igaza volt. Ehhez képest mit látok? Lipták Gengeliczki levetett dresszében lép pályára, a nevet gondosan leragasztották zöld ragaccsal, Temesvári Kalmár mezében feszít, Király Boti Charizopoulos trikóját hordja, míg Májer Simon Andrásét koptatja. Arról most ne is beszéljünk, hogy Viktorra már nem jó a tavalyi 21-es, így az 5-ösben igyekszik meghúzni a jobbszélt. Mi ez a kupleráj? Értem én, hogy lesz új garnitúra, amit a beszállító nem hozott meg időre, de ez nem gáz? Lement három kör, és úgy nézünk ki, mint valami szedett-vedett társaság, ami csak véletlenül keveredett az NB II-be…Nagyon nem jó ez így, nagyon rossz üzenete van az egésznek.

*

Ezt a meccset simán elveszíthettük volna, mégis, csupán tíz centin múlt, hogy nem nyertük meg. Nem mellesleg, akkor bejött volna az előzetes tippem, ami rohadt jót tett volna az önbecsülésemnek. A Pécs úgy kezdett, ahogy az ember egy hazai csapattól elvárja, és ahogy mi már nagyon régen nem éltük meg. Futottak mint az állat, felszántották a gyepet, csíptek, haraptak, és közben néha-néha még fociztak. Az első góljuk parádésra sikeredett. Adamcsek Máténak, aki egyébként most lesz huszonhárom, ez az első komoly szezonja a másodosztályban, korábban az NB III-ban futballozott, epizodista volt jobbára. Most mégis úgy nézett ki, mint aki szétszedi a kerítést. A futball szépsége nem a PMFC sajátja, az akarás és a nem túl szofisztikált technika miatt számos tisztátalanság is becsúszott, úgy játszottak, mint a skótok idegenben, ettől függetlenül az elején momentumunk sem volt ellenük, és összetehettük a két kezünket, hogy csak 0-1 állt a táblán, amikor Priskát felkérte egy táncra a kevéssé kedves arcú Rácz Laci, no persze nem a kijevi. A tizi, meg a négy perccel későbbi kegyetlen kontragól után azt hittem, hogy most már megesszük őket szombat esti vacsorára, már csak azért is, mert láthatóan kezdett kipukkadni az erőnléti lufi. Kurva rosszkor jött a szünet, az szentigaz.

Mégis. Ha Temesvári és Kisgundi nem bénázza össze az egyenlítő góljukat röviddel a fordulás után, szerintem akkor nem lett volna semmi baj, okosan kibekkeljük a maradék negyven percet. Ám így… Vérszemet kaptak a skótok, mi meg csak néztünk mint a moziban, én meg egyre idegesebben vakkantottam rá a gyerekeimre, ha ne adj isten beálltak a tévé elé, no nem azért, mert kitakarták volna az ETO-támadásokat. Roppant vérszegény produkciót adtunk elő, és még az sem mentség, hogy ment a darálás rendesen, izzadtak a dresszek a harminc fokban ott lenn délen, Baranyában. Ami számomra különösen ijesztő, hogy egész egyszerűen nincs építő középpályánk. Vaske hozta a szokásos megalkuvás nélküli futballját, de sokkal kisebb hatékonysággal a labdaszerzésben és elképesztő hibaszázalékkal az előrejátékban. Kiss Máté tragikus volt, és bizony Múcska is kábé harminckettedszer igazolta, hogy nem több mint ígéret, aki képtelen átlépni a saját árnyékán. Ha a padra, meg a keretre nézek, egyáltalán nem leszek nyugodtabb, mert ugyan mi változik, ha Bagi Pista felépül? Lesz, aki képes elvégezni egy nyomorult bedobást? Bravó.

sokan voltunk, de nem elegen (fotó: bama.hu)

A csapat potenciálja egyelőre a támadósorban rejlik (szombaton Priskin+Májer), de ők csak akkor lesznek igazán segítségére a csapatnak, ha megkapják a kellő támogatást az egy sorral hátrébb serénykedőktől.

Amondó vagyok, nehéz szezon elé nézünk.

*

„Gratulálok a csapatnak, nehéz három mérkőzésen vagyunk túl, és úgy érzem ma nagyot melóztak a srácok. Az első húsz percben még az ellenfél dominált, majd kiegyenlített lett a meccs és két gólt szereztünk. Szerettük volna megtartani az eredményt, de egy érdekes szituációban egyenlített a Pécs. A végén még eldönthettük volna a találkozót, de sajnos nem sikerült.”

Bullshit, b*u*l*l*sh*i*t, BULLSHIT!

*

Pécsi MFC – WKW ETO 2-2 (1-2)

3.000 néző, vezette: Antal

Pécs: Helesfay – Sági, Rácz, Preklet, Katona – Grabant, Futó, Hegedűs (46’ Óvári) – Bartha – Adamcsek, Geiger (80’ Tihanyi). Edző: Vas László

ETO: Gundel-Takács 2.5 – Vári 2, Lipták 3, Temesvári 2, Fejes 2 – Vashkeba 2, Kiss 1.5, Múcska 1.5 (62’ Vitális 2) – Májer 3, Priskin 3.5, Király 0 (10’ Simcho 2, 84’ Vankó 0). Edző: Tuifel Péter

Gólok: 11’ Adamcsek 1-0, 37’ Priskin (11-es) 1-1, 41’ Priskin 1-2, 50’ Adamcsek 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Nem középiskolás fokon

vendégszektor (fotó: Facebook)

Bár már augusztus elején elkészült a megyei első osztály sorsolástervezete, hivatalosan még mindig nem ismert a menetrend. Az ok nagyon prózai, minden klubnak van valami hasfájása az időpontok kapcsán, így aztán megy a cicaharc. Az ETO például praktikus okokból, ti. hadd menjenek haza hétvégére a kerethez tartozó fiatal srácok a családjukhoz, szeretné szombaton délelőtt rendezni a bajnokikat, ez azonban annyira nem tetszik a régivágású ellenfeleknek.

Most megosztom veletek, hogy melyik hétvégén kivel fogunk játszani, a listában szereplő vasárnapok természetesen csak technikai dátumok, remélhetőleg a megelőző pénteken már lehet majd tudni, mikor is lesz pontosan a meccs.

Zárójelbe tettem azokat az eseteket, amikor a nagyok is itthon játszanak éppen, így kinéz egy kettős rangadó (Kemping pálya+Stadion). Nem sok ilyen alkalom lesz, de példának okáért a jövő héten pont igen.

A Blog tervezi, hogy lehetőség szerint számos alkalommal tudósítson, de ezt még egyeztetni kell a családdal is. Legalább olyan nehéz feladatnak tűnik, mint manapság feltölteni a TAO-t.

Mindenesetre már elővettem a hótaposómat, hogy november közepére készen álljon a DAC-ETO-ra.

*

I. 2020. augusztus 16. ETO Akadémia – FSC Hegykő (Soroksár)

II. 2020. augusztus 23. Kapuvári SE – ETO Akadémia

III. 2020. augusztus 30. ETO Akadémia – Bácsa FC

IV. 2020. szeptember 6. Gyirmót FC II – ETO Akadémia

V. 2020. szeptember 13. ETO Akadémia – Csornai SE

VI. 2020. szeptember 20. Lébény SE – ETO Akadémia

VII. 2020. szeptember 27. ETO Akadémia – Jánossomorja SE

VIII. 2020. október 4. Abda SC – ETO Akadémia

IX. 2020. október 11. ETO Akadémia – Győrszentiván SE

X. 2020. október 18. Vitnyéd SE – ETO Akadémia

XI. 2020. október 25. ETO Akadémia – Soproni FAC (Budaörs)

XII. 2020. október 31. Pannonhalma SE – ETO Akadémia

XIII. 2020. november 8. ETO Akadémia – Loland Nyúl SC

XIV. 2020. november 15. DAC Nádorváros 1912 –ETO Akadémia

XV. 2020. november 22. ETO Akadémia – Gönyű SE (Gyirmót)

Hajrá ETO!

Frissítés!

Megvannak a végső időpontok!

2020.augusztus 16. 16.30 ETO Akadémia – FSC Hegykő

2020. augusztus 22. 17.00 Kapuvári SE – ETO Akadémia

2020. augusztus 30. 17.00 ETO Akadémia – Bácsa FC

2020. szeptember 5. 17.00 Gyirmót FC II – ETO Akadémia

2020. szeptember 12. 11.00 ETO Akadémia – Csornai SE

2020. szeptember 19. 16.00 Lébény SE – ETO Akadémia

2020. szeptember 26. 11.00 ETO Akadémia – Jánossomorja SE

2020. október 3. 16.00 Abda SC – ETO Akadémia

2020. október 10. 11.00 ETO Akadémia – Győrszentiván SE

2020. október 17. 15.00 Vitnyéd SE – ETO Akadémia

2020. október 24. 11.00 ETO Akadémia – Soproni FAC

2020. október 31. 14.00 Pannonhalma SE – ETO Akadémia

2020. november 7. 11.00 ETO Akadémia – Loland Nyúl SC

2020. november 15. 14.00 DAC Nádorváros 1912 –ETO Akadémia

2020. november 21. 11.00 ETO Akadémia – Gönyű SE

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Egy rég nem látott ismerős

béke poraira (fotó: zoom.hu)

És a hetedik napon Isten letekintett a Földre, és tetszett neki, amit látott, de valamiért még volt egy kis hiányérzete. Béke honolt mindenütt, az emberek és az állatok is tették a dolgukat, szaporodtak serényen, szép lassan kezdett benépesülni a világ. Az élet él, és élni akar, gondolta Isten, akkor még nem tudhatta, hogy az összes mondatát később majd valakik sajátként fogják árulni, simán csak elégedett volt, minden hátsó szándék nélkül, az aforizmát még nem teremtette meg, az majd csak valamikor a századik nap körül következik, a lényeg, hogy maga sem hitte, hogy ilyen jól alakul majd minden, mikor belekezdett ebbe teremtéses történetbe. Hatalmas zsiráfcsapat száguldott keresztül egy szavannás területen, valahol az északi féltekén, az időjárás, a klíma még nem forrott ki teljesen, Isten egyelőre nem tudta eldönteni, hogyan lenne a legjobb, ezért aztán gyakran tényleg feje tetejére állt a glóbusz, a Nap sem feltétlenül ott kelt fel, ahol az előző reggel, próbaüzem, mondanánk manapság. A zsiráfok csak futottak és futottak körbe-körbe, megállás nélkül, úgy tűnt, soha nem fognak elfáradni, a kedvük azonban mintha lassan alábbhagyott volna, a kezdetben vigyorgó zsiráffejek kezdtek eltünedezni és helyüket előbb közömbös, majd később üveges tekintetű zsiráffejek foglalták el. A futást azonban egyáltalán nem hagyták abba, a tempó sem változott, egyenletes iramban követték egymást, és ez igaz volt az idősebbekre és az egészen fiatal példányokra egyaránt. Isten érdeklődéssel figyelte, hogy mi történik, bár a zsiráfok is az ő teremtményei voltak, túlzás lenne azt mondani, hogy mindent tudott róluk. Legyetek kitartóak és állhatatosak!, mondta az első zsiráfpárnak, mikor útjára engedte azokat a vadonban, közben mosolygott, mert nagyon jó kedvében teremtette a zsiráfokat, a hosszú nyakra és azon ülő mókás fejre külön büszke volt, aztán nehogy elillanjon az ihlet, gyorsan létrehozta a tarajos sült és a bohóchalat. Arra azonban ő sem számított, hogy az a két tulajdonság, amit rájuk hagyományozott, ilyen egészen extrém módon jelenik meg a viselkedésükben. Hopp! Hirtelen egy idős csődör megbillent a nagy rohanásba, éppen kanyarodott a csorda, így nem is sikerült megtartania az egyensúlyát, hanem egyenes vonalban futott tovább, valószínűtlen módon bukdácsolva, igyekezett megállni, de ettől csak még kacskaringósabb utat írt le, végül egy óriási cserjében landolt. Fájdalmasan nyüszített, három lába biztosan eltörött és a nyakát is borzalmasan beütötte. Tehetetlenül feküdt a szúrós ágak között, döbbenten vette észre, hogy társai ügyet sem vetnek rá, mintha mi sem történt volna, folytatták eszelős vágtájukat. Isten elkomorodott, nem tetszett neki, amit látott, úgy érezte elrontott valamit, ami teljesen új érzés volt számára, egy soha nem volt tapasztalás, gyógyírra volt hát szükség, méghozzá gyorsan. Nem, nem az öreg zsiráfot gyógyította meg, neki szerencsétlenségére a kísérleti nyúl, micsoda képzavar!, szerepe jutott, a szenvedését azonban lerövidítette. A nagy forgolódás következtében ugyanis a hányatott sorsú állat a farába fúródott egy tüske, ami, mit ad isten?, és ezt most tényleg ő adta, halálos, gyorsan ölő méreggel volt tele, s bizony ez a méreg mind a zsiráf testébe jutott és két másodperc alatt végzett is vele. Hét nap után ez volt az első haláleset a sok-sok teremtés után, ami kissé elszomorította Istent. Az én hatalmam is véges, és ezzel a teherrel jobb mielőbb megbirkózni, szólt a konklúzió, ami aztán évmillió évekkel később egy Coelho könyvben köszönt vissza, méltán szerezve hatalmas olvasottságot a derék szerzőnek. Vagy mégsem? Istennek azonban nem volt segítsége, csak magára számíthatott, de ezúttal sem kellett magában csalódnia. Egyetlen pillantással megállította a zsiráfcsordát, majd magához szólította az első párt, minden zsiráfok anyját és atyját, majd komoly képpel megkérdezte tőlük: Miért rohantok oly esztelen körbe és körbe, ti tudatlan állatok? Mert imádjuk a sebességet és a versengést, Teremtőnk, felelték azok egyszerre. De akkor miért lett olyan bánatos a képetek, mikor már megtettetek egy csomó kört ezen a hatalmas pusztaságon?, kérdezte az Isten, mert meg akarta oldani a problémát. Rájöttünk, hogy a futás önmagában nem okoz örömet Teremtőnk, mondták őszintén, s bár nem mondanánk le róla semmiért, a szívünket eltölti a nagy semmi. Akkor ezen változtatni kell!, emelte fel a hangját az Isten, és mélyen elgondolkozott. Egy cél kell nektek, hogy legyen értelme a cselekedeteknek, hogy újra boldogok lehessetek, tette hozzá ellentmondást sem tűrve, nem mintha bárki ellent akart volna mondani az Istennek, még az embereknek sem volt ilyen szándéka, ne feledjük, még csak egy hete tartott a teremtés, nemhogy a balga állatoknak.

És ekkor az Isten megteremtette a labdát, amit azon nyomban a zsiráfok közé dobott. Ezt kergessétek, és soha többé nem lesz gondotok ebben az életben!, folytatta kissé patetikusan. Cserébe azonban a déli féltekén fogtok élni, ahol sokkal több a forró nap egy évben, mint itt északon. Ezt követően az Isten az emberekhez fordult, mert tudta, hogy ők megirigyelhetik a zsiráfok legújabb játékát, és ebből még komoly perpatvar kerekedhet, jobb az ilyet megelőzni, elvégre a Földet az idők végezetéig tervezte. Ádám! Ha végeztél azzal a munkával, amit rád szabott a sors, azaz én, és a feleségednek is kedvére tettél, a fennmaradó idődben te és a férfiak birkózni fognak egymással, hogy lekössétek a fölös energiát, és nem mellesleg így a testetek is egészséges marad. Ha majd tudtok ruhát szőni magatoknak, készítsetek fehér kiskabátot és úgy folytassátok a testmozgást, amit ezennel és előre cselgáncsnak nevezek el. Éva! Ha elláttad méhednek gyümölcseit, és a férjednek is kedvére tettél, a fennmaradó idődben te és az asszonyok versenyt fogtok úszni egymással a sebes sodrású folyóban, a tenger öblében, kedvetek szerint. Tegyétek ezt a karotok és lábatok együttes mozgatása által, akár gyorsan haladva, akár úgy, hogy a hátatokra feküsztök és közben nézitek a napot vagy a csillagokat, akár úgy, mint egy béka, akár úgy, mint egy pillangó.

megy a bal (fotó: youtube.com)

És az emberek boldogan követték Isten akaratát, és eszük ágában sem volt a zsiráfok bolondos játékát követni, mi több, azt lenéző mosollyal figyelték, s abban, hogy valami egészen mást művelnek, csak a maguk mindenek fölöttiségét látták, ide nem értve természetesen magát az Istent, mert még nem voltak annyira bátrak, ugyan ki az az elmebajos, aki egy labdát kerget. Csak úgy.

S látá az Isten, hogy ez így jó.

*

Pécs végre visszatért a térképre! Sosem volt jó helyen, mármint a térképen, az igazin, majdnem lelógott az országról, az autópálya is meglehetősen balfék módon közelíti meg, igazán lehetet volna egy erős potentát a hőskorban, aki rácsap az asztalra és azt mondja, márpedig erre fog menni mindenki Horvátországba, hülyeség az a Letenye izé, oké, lehet, hogy kerülő, de innen már Bosznia csak egy ugrás. Egyszer régen Miskolcról stoppoltunk Pécsig, az életemet meguntam, mire végre megérkeztünk, jó bulinak tűnt, aztán meg kiderült, hogy oda egy teljesen más ruhatár kell, mer’ ez már szinte a Mediterránum, én meg álltam a nagyon béna hosszú télikabátomban, amit megfejeltem egy kiszuperált Lennon-szemüveggel, a Háczkynál csak röhögtek, amikor bevittem a keretet, hogy ebbe kérek lencsét, van az a pénz, mondták, én meg szó nélkül átadtam a félhavi húspénzemet és még hálás is voltam nekik, iszonyú menőnek képzeltem magam ebben a szerelésben, vert a víz, de nem érdekelt, csajoztam bátran és ügyesen, én voltam Chandler Bing, és még sikereket is elértem, bár lehet, hogy csak a sőr mondatta velem, hogy jó vagyok, na meg azt, hogy mindenki milyen szép, öt napig szinte ki sem mozdultam az Univ kollégium és a közeli kocsma Bermuda-háromszögéből, volt még egy harmadik fix pont, de arra már nem emlékszem, mit nekem Székesegyház, mit nekem Dzsámi, mit nekem Zsinagóga, egyszer élünk, hazafelé már nem akartam stoppolni, de sajna annyira elfogyott a pénzem, hogy csak a Budapest-Mezőkövesd viszonylatra futotta, így az elejét meg a végét, megint az út mellett töltöttem, elcsigázottan, nem mosdva, már egy hete, szánalomból azért felvettek, ott meg végre csillogtathattam éles elmémet, ami jó volt arra, hogy öt kilométerrel tovább vigyenek, mint azt előre kigondolták, mire Miskolcra értem, már hiányzott a meleg, a sok pálmafa, amit csak hozzáképzeltem a tájhoz, az Egyetemvárosban ropogott a talpam alatt a friss hó.

Rapp, Katzirz, Dárdai, Lutz, Toma, dr. Brezniczky, Lovász Feri, Mészáros Feri, Gera, dr. Bérczy. Nekem ez a pécsi foci, ami most ott van, ahová minimum tartozik. Ott még örülnek az NB II-nek, lelkesek, örülnek nekünk, hogy megyünk, lehet nosztalgiázni, akár még háromezer ember is összeverődhet, úgy legyen!

Egyszer egy boldog világban majd megint az első osztály dobogójáért küzd a két klub, fogadjuk a Manchester Unitedet, meg a Stuttgartot a kupában. Jó lesz! Addig? Ahogy Csabi barátom mondta egyszer, Pécs egy elcseszett hely, kiváló lehetőségekkel. Személy szerint azt javasolná a városnak, hogy bátran vállalja fel a nyugati turisták, főként angol és skót legénybúcsúsok hosszú hétvégéinek menedzselését, azok imádni fogják, és esetleg a százból kettő a Zsolnay Negyedbe is elmenne. Ő csak tudja, évekig élt ott.

*

A bajnokság kezdetétől számítva ma van a hetedik nap. Egy pontunk van. Mindezt látá az Isten, s bizony mondja, hogy ez így nem lesz jó.

Az ankét után azon tanakodtunk, hogy amennyiben az elején nem jönnek az eredmények, akkor az a kis megértés is hamar elillan, ami a nehezen kezelhető drukkerek esetében maga a csoda. Nos, közel vagyunk az illanáshoz.

Nem mondok túl eredeti dolgot, hogy ma csak a győzelem elfogadható, még akkor sem, ha ennek az alapjai meglehetősen rozogák. A Kaposvár elleni hazai utolsó negyedóráját láttam streamen, Meronka Peti azt találta mondani a nyolcvanadik perc táján, hogy jól nézünk ki. Nem tudom mennyire szólt belőle a realista vagy inkább az idealista énje nyerte a belső csatát, azt a klasszikus marcangolósat. Most az m4 okostojása fog közvetíteni, akinek tényleg se kutyája, se macskája nem vagyunk, feltételezhetném tehát az elfogulatlanságot, csak ugye az az átkozott kompetencia…

3-2-re nyerünk és kész!

Hajrá ETO!

*

2014. november 8.

Pécsi MFC – Győri ETO 0-3 (0-2)

672 néző, vezette: Szabó

Pécs: Poleksić – Nagy, Balogh, Romic, Mohl (46’ Manjrekar) – Pölöskey (63’ Frőhlich), Horváth, Čaušić, Szatmári, Márkvárt – Wittrédi (46’ Kővári). Edző: Kulcsár Árpád

ETO: Kočić – Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar – Windecker, Pátkai, Priskin, Koltai (90+4’ Illés), Rudolf (82’ Andrić) – Martínez (63’ Trajković). Edző: Tokody Tibor

Gólok: 13’ Martínez 0-1, 19’ Martínez 0-2, 67’ Priskin 0-3

az utolsó találkozás

Kategória: felkonf | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Már megint tévedtem…

földön játsszák (fotó: fcajka.hu)

FC Ajka – WKW ETO 2-1 (0-0)

2.370 néző, vezette: Barna

Ajka: Horváth T. – Tar, Kenderes, Tóth, Présinger – Kovács N., Csizmadia, Heffler, Rétyi (88’ Irimiás) – Nagy K. (76’ Zsolnai), Zamostny (69’ Lengyel). Edzó: Kiss Károly

ETO: Gundel-Takács – Kovács K., Fejes, Vári, Forró . Vashkeba – Vitális (46’ Múcska), Kiss M. (61’ Király)  – Simcho (79’ Szuhodovszki), Priskin, Májer. Edző: Herczeg Miklós, Tuifel Péter

Gólok: 57’ Nagy K. 1-0, 79’ Zsolnai 2-0. 82’ Priskin 2-1

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , | 3 hozzászólás

Támad a Mars!

csak egy út van (fotó: wallup.net)

Lenin hamar kitűnt gyerekként is kortársai közül, például olvasás közben percenként lapozott.

Amikor én, szintén gyerekként, először találkoztam ezzel a mondattal, párás szemmel és komoly áhítattal gondoltam Leninre. Micsoda géniusz! Persze nem ezt a kifejezést használtam, mert én nem voltam olyan okos, mint Lenin hétévesen, és később sem soha, így a szókincsem is lényegesen szegényebb volt, mint az övé, talán a húha! volt, ami először eszembe jutott. Percenként lapozott! El is képzeltem, ahogy a padban mellette ülő kisgyerek, Makszim Nyikolajevics Scserbakov lassan húzza az ujját a tankönyvben, miközben némán olvas, néha megakad, vagy éppenséggel elkalandozik a gondolata, hatalmas pillangókat kerget a városi parkban, arcára kiül a boldogság, ám hirtelen megtörik a varázslat, a tanító pálcájának szelíd érintését követően újra keresni kezdi azt a sort, ahol az előbb járt, megköszörüli a torkát, nekilódul, pontosabban nekilódulna, mert kifog rajta a kezdőbetű, az az átkozott scsá, ami kétségtelenül nagyon mókás, olyan mint egy fésű, de milyen hang is tartozik a fésűhöz?

Mire végre a mondat végére ér, Vologya közben már ötöt lapozott. Mármint Lenin.

Nem tudom később mi lett Makszim Nyikolajevics Scserbakov sorsa? Talán ő is belépett a pártba, és egy kis alapszervezetet vezetett Szimbirszkben. Aztán amikor eljött a forradalom, a szovjet élére állt a tanácsban, de az intrikák hatására előbb kiszorult a vezetésből, hónapokkal később hamis vádak alapján börtönbe vetették, majd tárgyalás nélkül kivégezték, mint jobboldali elhajlót, a holttestét pedig elkaparták valahol egy elhagyatott területen a város szegénynegyedében, ami egyébként hivatalosan nem is létezett, hiszen az első, ami megszűnt, az a szegénység volt. Esetleg a fehérekhez állt, részt vett sok véres ütközetben, amiket ugyan túlélt, de újabb és újabb sebesüléseket szenvedett el, először a bal karját kellett levágni, mert eltalálta egy kósza golyó, amit igazából nem is neki szántak, sőt senkinek, a fegyverét tisztogatta valaki az ellenséges lövészárokban, aztán a bal szemét szúrta keresztül egy szurony, ami csodálatos módon megállt a szemgödörben, így nem lett végzetes a csapás, de a látását elveszítette, pedig arra nagyon büszke volt mindig, hogy több száz verszta távolságból is meg tudta mondani, milyen madár ül annak a kecses nyírfának a legfelső ágán, utóbb a fél tüdeje is megsemmisült, amikor a földön fekve rálépett egy hatalmas ló, tiszta szerencse, hogy egy semmiből jövő, hatalmas durranás annyira megzavarta az állatot, hogy az hirtelen megfordult, így aztán nem teljes súlyával nehezedett a mellkasára, bár a felcser egy lyukas garast sem tett volna arra, hogy túléli a műtétet, de élni akart, nagyon, legfőképp pedig legyőzni a vörösöket, mert az nem lehet, hogy övék lesz a szent Oroszország, végül egy ártatlan baleset, egy fatális félreértés okozta a halálát, mert a kulacsát összekeverte a hadtápos a században, és friss víz helyett fertőtlenítővel töltötte tele, ő pedig nagyot húzott belőle, lássuk be!, nagyon forrók tudnak lenni a nappalok a tundrán, négy napig szenvedett, rettenetes módon, míg végre jobb létre szenderült. Aztán persze az is megtörténhetett, hogy kutatóorvos lett belőle, aki roppant unalmas cikkeket írt, felfedezett valami ellenszert valamilyen betegség gyógyítására, amit egyébként egy évben négyen kaptak el az egész világon, és a hőemelkedésen, valamint a sűrű tüsszögésen kívül semmilyen tünettel nem járt, de egyértelmű bizonyítást nyert, hogy ez egy teljesen új kórság, kapott rendes nevet és valami értelmetlen csak pár bennfentes által használt betűkből és számokból álló kombinációt, miért nem egy csillagot fedeztél fel nagyapa?, kérdezte tőle egyszer a sok unokája közül az egyik, és ő ezen hosszan gondolkodott, de nem tudott igazából válaszolni, onnantól fogva azonban még búskomorabb lett, mint annak előtte, pedig sosem volt egy szórakoztató személyiség, és már tényleg semmilyen érdekes nem történt vele a hátralévő életében, mígnem kilencvenhárom évesen, egy kellemes márciusi napon nem kelt fel az ebéd utáni szunyókálásából, azt hitték, csak nagyon elfáradt, három napig nem szólt hozzá a család, nem akarták zavarni, hadd pihenjen csak Makszim bácsi, mondták, de a negyedik napon csak megnézték, hogy minden rendben van-e vele, és akkor derült ki számukra, hogy nagyon nem.

Lenint meg tudjuk.

Azért sok-sok évvel később, egy filozófikusabb pillanatomban, a semmiből hirtelen belém villant a gondolat, hogy bizony az önmagában semmire sem bizonyíték, ha valaki percenként lapozza a könyvet, főként arra nem, hogy az a bizonyos személy egy szellemi óriás, egy korszakos zseni, hiszen sosem derült ki, hogy a lapozások között vajon elolvasta-e a papírra vetett szöveget, vagy simán elkalandozott a gondolata, azon álmodozott, hogy hatalmas pillangókat kerget a városi parkban, de arra azért volt lélekjelenléte, hogy a békesség megőrzése, és főként a tanító figyelmének elkerülése érdekében szabályos időközönként lapozzon, aztán amikor kérdezték tőle, hogy mégis mi állt a könyvben, óvatosan a mellette ülő Makszim Nyikolajevics Scserbakovra sandított, aki megsúgta neki a helyes választ.

már tudok olvasni (fotó: soviet-art.ru)

Mindez csak azért jutott eszembe, mert az élet jóval bonyolultabb annál, mint sokan szeretnék. Példának okáért egyáltalán nem biztos, hogy a szezon végén a Vasas és a Debrecen jut majd fel az NB I-be.

*

Az ember életében vannak egészen elképesztő asszociációk. Olyanok, amiket csak pár ember, és olyanok, amiket kizárólag ő maga tud értelmezni. Nekem is van néhány, most arról fogok mesélni, ami a futballal függ össze. Bár, ha jobban belegondolok, majdnem az összes ebbe a kategóriába tartozik.

Bükkszentkereszt-Kaposvári Rákóczi.

Nyolcvanhét nyarán a Bükkben nyaraltunk. Ha jól emlékszem tanácsi üdülő volt ott, egy viszonylag normális épület, ahol két család pihenhetett csendesen. Anyám sokat kapart, hogy időpontot szerezhessen, kicsit elege volt már, hogy állandóan a Balatonra járunk és azon kívül, hogy naphosszat heverünk a strandon, no meg néha beugrunk a vízbe, igazából nem csinálunk semmit. Ismerd meg hazádat!, adta ki a jelszót, és tudtuk, hogy nem viccel. Életemben akkor jártam először Borsodban, s mint általában minden korombéli kamaszt, engem sem érdekelt különösebben semmi. A Diósgyőr éppen NB II-es volt, szóval nagyon radar alatt volt a térség. Bejártuk az egész környéket, bóklásztunk a hegyekben, és nem mellesleg megismertük Miskolcot is, ami pechünkre nem a legszebb arcát mutatta, mivel éppen valamilyen hatalmas rekonstrukciós munkák folytak a belvárosban, az emberek pallókon jártak a főutcán, mindenütt hatalmas földkupacok, szállt a por rendesen. Nagyon lehangoló volt. Nekem kizárólag akkor csillan fel a szemem, amikor visszafelé tartottunk Diósgyőrön keresztül, és a Dacia elsuhant a DVTK kopottas stadionja mellett. Megbabonázott a betonmonstrum sajátos szerkezete, amit minden behemótsága ellenére szépnek láttam. Apu! Lassíts!, mondtam apámnak, de nem hallgatott rám, rémülten tekerte a kormányt és lépett a gázra. Akkor vettem észre, hogy mellettünk, szinte a semmiből megjelent a villamos, ami csengetett is egy picit. Lassan letelt a pihenés, pénteken anyám már azzal foglalatoskodott, nehogy valamit ott hagyjunk. Apámnak és nekem azonban teljesen máshol járt az eszünk. Mi ugyanis tudtuk, hogy délután kezdődik a bajnokság, és csak az motoszkált bennünk, hogy a lehető leggyorsabban értesüljünk majd a meccs eredményéről. Bár akkor ez sokkal nehezebb feladat volt, mint manapság, mindenkit megnyugtatok, hogy a küldetést sikerrel teljesítettük, így aztán vidáman térhettünk nyugovóra.

hajrá Kereszt! (fotó: hatsofuves.nemzetisport.hu)

 

A másik lakosztályban Somogyból érkező vendégek töltötték a hetet. Ők ott és akkor kevésbé osztoztak az örömünkben, ami a körülmények ismeretében nem volt meglepő.

Bükkszentkereszt, én így szeretlek!

Az első körben anno a Kaposvár-ETO derbi mellett rendeztek még Haladás-Vasas és Békéscsaba-Pécs meccseket is, míg a Siófok Tatabányán, a Debrecen pedig az Üllői úton vizitelt.

Ugye senkit sem kell emlékeztetni arra, hogy a tízből nyolc csapat most az NB II-ben vitézkedik. Régen volt, talán igaz sem volt…

*

1987. augusztus 14.

Kaposvári Rákóczi – Rába ETO 1-2 (1-0)

12.000 néző, vezette: Maczkó

Rákóczi: Kollár – Rácz, Deákvári, Riczu, Barna – Prukner (57’ Csrepka), Szajcz, Havasi, Adorján – Miovecz (79’ Murai), Meksz. Edző: Csordás István

ETO: Boros – Csikós, Hlagyvik, Bordás – Nagy (64’ Kiss), Csongrádi, Rubold, Preszeller – Handel, Mörtel (69’ Májer), Hajszán. Edző: Győrfi László

Gólok: 8’ Havasi 1-0, 55’ Handel 1-1, 73’ Kiss 2-1

*

Azon a nyolcvanhetes augusztusi hétvégén a MÁVDAC is szezont nyitott az NB III-ban, és Csollány két góljával megverte idegenben a Pápát. A győri csapatban végig pályán volt az ifjú Tuifel is.

Most meg Herczeg Mikivel együtt ülnek majd a padon, hogy sikerrel vegyék az első akadályt Ajkán.

tavaly szoros volt

Nem szeretném, ha a klub vezetői megorrolnának rám, ezért már most megírom a meccs rövid összefoglalóját.

A kezdeti tapogatózás után az ETO ragadta magához a kezdeményezést, és bátran megállapítható, hogy onnantól kezdve végig domináltunk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Ha meg nem, akkor vagy Horváth védett bravúrosan, vagy mint Priskin fejesénél és Kiss Máté huszonötről eleresztett löketénél, a kapufa segítette ki a hazaiakat. Éppen ezért volt hidegzuhany, amikor a negyvenkettedik percben egy gyors kontrát követően Vári csak szabálytalanul tudta akadályozni a tizenhatoson belül Nagy Krisztiánt, Barna játékvezető pedig habozás nélkül befújta a tizenegyest. Zamostny elemi erővel rúgta meg a bőrt, jól is helyezte azt, de Gundel-Takács földöntúli bravúrral kipiszkálta a bal felsőből. Ha nem látom, nem hiszem el. Biztos vagyok benne, hogy ez a jelenet bejárja majd az internetet.

A második félidőben aztán eljött az igazság pillanata! Előbb Szuhodovszki ihletett pöttyintése talált utat a kapuba, majd Király Botond lőtt bombagólt. A harmadik találatot egészen zseniális tikitaka előzte meg. Vashkeba-Vitális-Király-Kiss-Vashkeba-Király volt a labda útja, aki varázslatos ütempasszal ugratta ki Priskint. Tamásnak már nem volt nehéz dolga, öt méterről belsőzött, magabiztosan. Az örömfocit az sem zavarta meg, hogy két perccel a vége előtt az Ajka kapott egy kamu büntetőt, amit Rétyi nem hibázott el. A vége tehát 3-1 ide.

A csapat és a szurkolótábor tehát gyorsan egymásra talált, boldog autókaraván kígyózott a csillagos éjszakán hazáig.

Mit is mondhatnék? Csak így tovább szerdán, a Kaposvár ellen!

Hajrá ETO!

Kategória: felkonf | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Megtölteni tartalommal

mikrofonpróba (fotó: saját)

Az Első Magyar Bizbasz-, Mütyűr- és Izé-gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság nem szakított a hagyományokkal, és a nehéz körülmények ellenére idén is megtartotta szokásos évindító beszélgetését a cég mindennapjai, de főképp jövője iránt élénk érdeklődést mutató kedves emberek bevonásával. És a kevésbé kedves emberek számára is természetesen, mert így helyes. Bár bizbaszra mindenkinek szüksége van, mütyűr nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az átlagos háztartás és izé híján is olyan az élet, mint leves só nélkül, meglepően kevesen gyülekeztek az e célból szépen feldíszített kultúrház nagytermében. Pedig a hétköznapi beszélgetések sokszor másról sem szólnak a városban, mint az Embimi sorsáról. Az Embimi fogalom, az Embimi tradíció, az Embimi valami olyan, amihez mindenkinek viszonyulnia kell. Az Embimit lehet szeretni, az Embimit lehet utálni, az Embimi kapcsán csupán egy valamit nem lehet: semlegesnek maradni.

Terhelt időszakon volt túl a gyár, mert tavaly nem jöttek az értékesítési számok. Pár alkalommal voltak minőségi kifogások is, mert egyes bizbaszok, mütyűrök és izék valami gépbeállítási hiba miatt nem feleltek meg az ISO, a TÜV, meg még isten tudja milyen elvárásoknak, aminek következtében fejek hullottak az előkészítő üzemben. De mintha valami átok ült volna a vállalkozáson, a váltás sem hozta meg a várt eredményt, és akkor még nem is beszéltünk arról a hatalmi harcról, ami a háttérben zajlott az új farizeusokkal. Aztán slusszpoénként jött az ebola és leállt a termelés. Hiába a vér, a verejték, a könnyek, az új farizeusok, akik bár ügyesen tempóznak, de nem biztos, hogy tudnának kettőt dekázni, úgy vélték, hogy szív nélkül nincs élet mégsem.

A teremben a szokásos koreográfia szerint zajlott minden, a pulpitus közepén ott ült a vezérigazgató, mellette balra a művezető foglalt helyet, míg jobbján a munkások képviselője hintázott a székében. Kíváncsi szempárok szegeződtek rájuk, az emberek többsége ismerős lehetett, mert általában ők jöttek el minden évben meghallgatni a beszámolót. Jó napot, Guszti bácsi! Tiszteletem, Zellermann úr! Hogy ityeg a figyeg, Zoárdkám? Szevasz, paraszt! A vezérigazgató szúrós tekintettel nézett körbe, mély levegőt vett, majd nagy lendülettel belekezdett a mondókájába. Számok záporoztak egymás után, mintha géppuskából eresztették volna azokat, egymást követték a sheet-ek és a slide-ok, amit a legmodernebb technikával vetítettek a közben finoman elsötétített helyiség falára. Talán nem volt minden rendesen olvasható, de az bizton látszott, hogy a göbék és a nyilak mind felfelé szárnyalnak, egyenesen a magas égbe. Szó esett célokról, lehetőségekről, a körülmények változásáról, áldozathozatalról, a szomszéd lányának szeretőjéről, a klímaváltozás elkerülhetetlenségéről, piros pipacsokról, a nemzetközi tendenciákról, a tenger mélyén úszkáló halakról, a dizájner drogok rémisztő térnyeréséről a tizenévesek körében, a fésűs kagyló elkészítésének módozatairól, különös tekintettel a legújabb gasztronómia forradalomra Észak-Amerikában, anyámról, róla többször is, és nem utolsó sorban arról, hogy jövőre minden jobb lesz.

A művezető és a munkás közben maga elé meredt, az utóbbi lassan abbahagyta a hintázást és igyekezett láthatatlanná válni, ami persze nem sikerült, pedig ő komolyan azt hitte, hogy menni fog, ezért nagyon erősen behunyta a szemét. Ha én nem látom őket, ők sem látnak engem. Már az iskolában is ezt csinálta, amikor készületlenül ment be órára, és az ott igenis bevált. A művezető akkurátusan igazgatta az előtte magasodó papírhalmazt, a jegyzeteit, amit hetekig készített elő, de most rémülten vette észre, hogy nem azt hozta el, amit kellett volna, talán a felesége kevert el valamit, hanem az évekkel ezelőtt félbehagyott realista regényének kéziratát, ami egy bányászcsaládról szólt, akik valahol Kelet-Sziléziában éltek és dolgoztak sok-sok generáción keresztül, csak fiúk születtek abban a családban, akik miután férfivá cseperedtek, mind alászálltak a földbe, és hozták fel a szenet éjt nappallá téve, rendületlenül, míg egyszer aztán született egy lány, akit azonban el akart vinni az ördög magával, feleségnek, de a férfiak nem engedték, szembe szálltak az ördöggel, és amikor a művezető, aki akkor még nem volt művezető, csak egy műkedvelő író, idáig ért az írásban, hirtelen elszomorodott és egyik pillanatról a másikra abbahagyta a regényt, eltette a fiókjába, és most ott volt előtte újra.

büszkén, előre (fotó: saját)

– Szeretne valaki kérdezni?, tette fel az obligát kérdést a vezérigazgató, miután befejezte nagyívű előadását és kikapcsolta a high-tech projektort, de a hangsúlyában benne volt egy hatalmas, ne merészeljetek!, a biztonság kedvéért. Hamarosan kezdődött valami romantikus film az IzauraTV-n, a világért nem hagyta volna ki. Ha rajta múlik, nyomatéknak az asztal alatt kiélesített Smith&Wessont is elővette volna, de szerencsére győzött a jobbik esze, no meg az sem jött rosszul, hogy el is felejtette, hogy ott van.

Egy kéz meredt csak a magasba. Párkányi Zoárd, sziszegte a vezérigazgató, de csak olyan hangosan, hogy senki meg ne hallhassa, egyből gondoltam, hogy te leszel az.

– Parancsolj! De csak röviden, ha kérhetném!

– Csupán két aprócska. Először is azt szeretném kérdezni tőled, hogy hol vetted ezt a parádés tengerészkék öltönyt? Másrészt Bélától meg azt tudakolnám, mikor jelenik meg az új verseskötete? Imádtam az elsőt. A lótuszvirág mosolyát akár fejből is el tudnám mondani most, ha gondoljátok.

– Nem gondoljuk.

*

Nem így zajlott. Mármint a tegnapi szurkolói ankét. Tudom, sokan vagytok, akik semmit és soha nem hisztek el, akik jobban tudtok mindent mindenkinél. Nektek mindegy, ha a klub honlapján jelenik meg egy zanzásított leirat, vagy éppenséggel elolvassátok az én benyomásaimat az összejövetelről. Mer’ az nem is úgy volt. Meg egyébként is mindenki hazudik. Meg mindenki is. Jön Paár Attila. Jön a WHB. Szívetek joga.

Nem jön, nem jönnek. Saját akaratából soha nem is fog. De ez nem új információ, ez eddig is így volt, ezután is így lesz. Ha majd egyszer lesz egy magasabb akarat, akkor majd jön. Most nincs ilyen akarat. Addig meg az a felállás, hogy van egy szegedi illetőségű úriember, aki életben tartja a klubot. Beleteszi azt a pénzt, ami egy NB II-es csapat működtetéséhez kell. Nem többet, nem kevesebbet. Lehet ezért köpködni, de egyelőre nincs helyi segítsége. Se a rengeteg jómódú vállalkozás, se a rengeteg komoly egzisztencia nem szállt be a dologba. Az önkormányzat se. Ők egész pontosan kivonultak az utánpótlás(!) finanszírozásából.

De lássuk a részleteket!

Van egy a földön két lábon álló, nem mellesleg győri kötődéssel rendelkező tréner duónk, akik láthatóan nagy lelkesedéssel, és ami nem kevésbé fontos, kellő hittel vetették bele magukat a munkába. Tudnak kommunikálni, hitelesek. Van víziójuk. Nyerni akarnak.

Lesznek fiatal helyi srácok a keretben, meg persze lesznek nem helyi fiatal srácok is a keretben, akikben egyaránt dolgozik az adrenalin és a bizonyítási vágy. Azt ígérték, menni fognak, mint az oroszlánok. Úgy legyen!

Az új igazolások kapcsán elmondható, hogy elsősorban posztokra voltak jelöltek, és elvileg minden lyukat betömtünk. Azért van relatív sok kölcsönjátékos, mert a tényleges játékjogok ára még a pandémia ellenére is a csillagos égben van. Az nem kizárt, hogy amennyiben jól teljesítenek később is maradnak. Kétségtelen, hogy a múltban erre nem igazán volt példa, ha egyáltalán volt.

Lesz egy attraktív másodosztály, ami ezerszer érdekesebb élményt nyújthat, mint a velejéig kommercializált és politikai játszótérré degradált NB I. Őszintén! Kit nézel szívesebben? A Kisvárdást, a Mezőkövesdet, a Paksot, a Budafokot, a Puskást? Lófaszt! DVSC, Vasas, Nyíregyháza, Pécs, Kaposvár, Haladás, Siófok!

A kitűzött cél az 1-10. hely, ami sajna a realitás. Sokak számára nyilván nem hangzik jól, de tényleg minek hülyíteni a jónépet? Én is azt mondom, hogy van benne bőven óvatosság, mert a Transfermarkt értékei alapján mi vagyunk a negyedik legerősebb keret, nem véletlenül mondta Herczeg Miki, hogy ő inkább a felső régiókat szeretné becélozni. Hajrá!

Az U19 ifi BL-t játszik valamikor az ősszel. Egy hazai meccs tuti lesz, igazi Bajnokok Ligája körítéssel.

Az ETO Akadémia, mint már köztudott a megye egyes bajnokságban nyomja majd. A sorsolás függvényében cél, hogy kettős mérkőzések legyenek, ami ugyan nem két derbit jelent a centeren, mert az előmeccs a Kemping pályán lenne, de én a lelki szemeim előtt már látom, ahogy a II a DAC-ot oktatja, utána meg a nagycsapat veri kenterbe a Gyirmótot a Stadionban.

Az utánpótlásképzés rendben van. A kiemelt akadémiák közé tartozás bizonyos korosztályok esetében hozott plusz forrást, de nem a komplett vertikum kap pénzt. Az önkormányzati támogatás tehát lukat ütött a büdzsén, ami miatt történtek átcsoportosítások a minőség fenntartása érdekében. Árulkodó jel, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem elvisznek embereket az ETO utánpótlásából, hanem ide akarnak jönni más műhelyekből.

kritikus tömeg (fotó: saját)

Óvatos tárgyalások folynak esetleges szponzori szerződésekről, de ezek kimenete – elsősorban a bizonytalan helyzet miatt – megjósolhatatlan. A WKW újabb három évre aláírt, hála és köszönet!

Végére hagytam a bulvárhíreket. Alakul az un. Társadalmi Tanácsadó Testület (TTT), ami nem keverendő össze a Tízen Túliak Társaságával, illetve a TILT-TŰR-TÁMOGAT hármassal. Ami tuti, hogy benne lesz Simon Róbert országgyűlési képviselő, mint társelnök, illetve ötlet szintjén felmerült pár közismert ember. Amikor többek mellett elhangzott a Győrből elszármazott popzenész neve, azért erősen vakargattam a fejemet. Természetesen nem  elhanyagolható, sőt nagyon is fontos a nyolctól tizennégy éves korig terjedő célcsoport. A komplett csapat állítólag majd a BL meccs környékén áll össze, akkor jöhet a nagy bejelentés. Ja, el ne felejtsem! Lesz benne lelkész is. Az, mondjuk tényleg nagyon kell.

Kövezzetek meg: én bizalmat szavazok a srácoknak és sok sikert kívánok a Herczeg-Tuifel párosnak! Soós Imre eltakarítását pedig nem támogatom, de ne kíméljetek, és ha bárkinek valós(!) alternatívája van, nyugodtan írja meg.

De csak akkor, ha a kommentjében mellékel minimum egy tulajdonosi szándéknyilatkozatot és egy bankgaranciát. Köszi!

Hajrá ETO!

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Fantomas visszatér

Övrebö lenget (fotó: saját)

Müller mindig nagyon vigyázott arra, hogy lehetőleg semmilyen nyomot ne hagyjon maga után. Ez ugyan a szakmájában alapvető elvárásnak számított, de valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt számos pályatársa rendre hibázott. Bár csak apró dolgokban vétettek, de azok sajnálatos módon végzetesnek bizonyultak.

Schönfeld, akivel együtt kezdték valaha, például egyszer, miután elvégezte a munkát és távozni készült, egy pillanatra azt hitte, hogy otthon van, s mivel szokása volt, hogy indulás előtt megmossa a fogát, akkor sem tett másként. Nem kellett volna, már csak azért sem, mert általában nem hordott magánál fogkefét. A rendőrök már másnap reggel csöngettek nála, s miközben hárman ugrottak rá, hogy még véletlenül se tudjon ellenállni, hangosan röhögtek azon, hogyan lehet valaki ennyire amatőr. Schönfeld maga is verte a fejét a parkettába, aminek kopásállósága a prémium kategóriába tartozott, nem kellett hozzá segítség. Amikor Müller pár nappal olvasta a beszámolót az újságokban, erősen elcsodálkozott, majd gondolkodás nélkül elment a közeli drogériába és vett egy palack szájvizet.

Aztán ott volt Leibnitz esete, aki egyszerűen nem tudta elviselni, hogy a konyhai üzenőfalon milyen szarvashibáktól hemzseg a háziúr, feleségének szánt szerelmes vallomása, az utolsó, de ezt csak Leibnitz tudhatta akkor, ezért módszeresen átírta a szöveget. Nem kellett volna, már csak azért sem, mert balkezes volt, és még ehhez képest is furcsán döntötte a betűket, mondhatni igazán egyedi módon. Amikor a rendőrök egy héttel az eset után meglepték a kedvenc kávézójában. Először lezárták az összes kijáratot, és amikor már biztos volt, hogy nem tud elmenekülni, megengedték neki, hogy megigya azt a klasszikus salvadori füstös feketét, ami ott gőzölgött előtte, és amit csak és kizárólag ott, a Waldstrasse-n főztek, talán Usulutánból hozták a babokat, Leibnitz hosszasan szürcsölte az italt, kiélvezte a helyzet minden pillanatát, a rendőröknek nem volt sürgős, mára ez volt az utolsó küldetésük, szóval utána kértek tőle egy autogramot, majd az egyikük megjegyezte, hogy a ’mindig’-ben bizony mindkét i rövid. Müller egy barátjától hallotta, hogy mi történt, erősen csodálkozott, majd még aznap elment a legközelebbi könyvesboltba és vett egy helyesírási szótárt.

Aztán elkövetkezett a nap, amikor Mittermaier és Wasmeier, akik kizárólag együtt dolgoztak, akiket bennfentes körökben csak Maiermeiernek hívtak, akik a szakma igazi csúcsát képviselték, akikről elképzelni sem lehetett, hogy valaha is bajba kerülhetnek, egy balul sikerült akciót követően szintén kelepcébe kerültek. Nekik védjegyük volt, hogy kamerával felvették az elejétől a végéig, hogy mit csinálnak, majd a felvételt áttöltötték egy pendrive-ra, amit egy magukkal hozott laptopba csatlakoztattak, amit aztán otthagytak a tetthelyen. Aki utánuk érkezett, csak megnyomta a play gombot, és máris borzongva nézhette a brutális mozit. Fontos momentum, hogy a jelenetsort Wasmeier, akinek ifjúkorában komoly színészi ambíciói voltak, végig kommentálta, sőt néha táncjeleneteket is belevitt a műsorba. Mittermaier nem igazán értette, hogy ez mire jó, sőt, egy kicsit talán zavarta is az egész, de végülis nem bánta. A maga módján mindenki bolond, gondolta Mittermaier, vegyük csak azt, hogy én is csinálhatnék valami egészen mást. Wasmeier folytatta a műsorát, már éppen a zárótételnél tartott, amikor az szokott következni, hogy közeli snitteken szerepel az áldozattal, miközben piruettezik, egy ártatlan mozdulatnál beállt a dereka. Elterült a földön és mozdulni sem tudott. Mittermaier rémült arccal figyelte, hogy mi történik, Wasmeier tehetetlenül feküdt egy pompás perzsa szőnyegen, ami hihetetlenül puha volt, de ez most egyáltalán nem vigasztalta. Lumbágó, morogta Wasmeier, apámnak volt ilyen, és visszaemlékezett rá, hogy ilyenkor az idős Wasmeier csak valami bivalyerős gyógyszer hatására tudott, és csak órákkal később újra felülni. Azt hiszem itt a vége, Heidi, nézett szomorkásan Mittermaierre, akinek a tekintetében inkább dühöt látott, mint együttérzést. Tudtam, hogy egyszer ez lesz a vesztünk, Jürgen, felelte. Odasétált hozzá, elővette az overálja belső zsebéből a kis kapszulát, amit egy hirtelen mozdulattal kettéharapott. Az egyik felét máris lenyelte, a másikat pedig Wasmeier kinyújtott nyelvére helyezte. Megcsókolták egymást. Pár másodperc múlva élettelenül hevertek a lábuknál tornyosuló véres holttest mellett. A kamera tovább forgott. Müller a tévében látta a beszámolót, amiben többször is, lassítva lejátszották a Maiermeier duó kamerájának felvételét, természetesen kiblőrözve, hogy az még a koraesti híradóba is beleférjen.

elvesztettem zsebkendőmet (fotó: saját)

Nincs igazság, vélte Müller, és nem arra gondolt, hogy a többszörös pedofil bűnöző, Wilhelm Höfl volt a harmadik áldozat. Azt hiszem, másként fogom csinálni, vonta le a konklúziót, majd még aznap bejelentkezett egy teljes orvosi kivizsgálásra. Ő még fiatal volt és ambíciózus, s bár csak egy bérgyilkosság volt a számláján, mégis mindenki azt gondolta róla, hogy ő lesz a legnagyobb. Ki tudja, miért?

*

Ha valaki Barcikán pár héttel ezelőtt hosszabb szabadságra ment, aztán hazatérve elővette az Északot, értetlenül pislogott az újság végére érve, hogy mi a fenét keres a csapatnál edzőként a Vitelki Zoli. A helyi klubvezetés inkább azon kesergett, hogy mi a fenéért nem írtak Boér szerződésébe nagyobb kivásárlási árat. Mindenesetre amint jött a nagy bejelentés Zalaegerszegen, három nappal később az is kiderült, hogy az előzetes tervekkel ellentétben itthon játszunk a ZTE-vel, azaz jön a Gabesz. Pikáns? Papíron mindenképpen. Az élet azonban egészen másról szól. Én mindenesetre egy csöppet csalódott voltam, hogy Borbély Bálint, miután – milyen meglepő! – elutasította a Kazincbarcika szerződésajánlatát, egyelőre nem öltözött kékbe, de itt most csak a rosszabbik májam beszél belőlem.

Szomorkás időben léptek pályára a csapatok. A hangulat már csak azért lehetett rosszabb, mert normál esetben egy ilyen bajnoki főpróbán mi lennénk azok, akik az első ligára készülünk, de hát ne legyen az ember telhetetlen. A meccsen egyébként nem is látszott, hogy ki a király, ha Vaske emelése, esetleg Vitális ordító ziccere, no meg Priskinnek a kapu előtt keresztben elsuhanó lökete jobban sül el, bezony lógó orral mentek volna az öltözőbe a kékek negyvenöt perc után, Mányi úr meg kajánul felhívhatta volna Boért a szünetben, hogy na mi a helyzet? De kurvára nem ez történt, mert a karácsonyt egy cseppet előre hozva adtunk két méretes ajándékot a Zegnek eladott labda formájában, amit kíméletlenül büntetett. Az első hiba után még erősen lengettem a kalapomat, hogy Gundel-Takács mekkorát fogott az első kísérletnél, de a második már csúnyán az ő számlájára írható. Nem tudom, mi van a fejében, már túl öreg vagyok, hogy pontosan értsem a mai huszonévesek agyának járását, de az tuti, hogy pihével több alázatra lesz szükség, mert ahogy mi egymás között mondani szoktuk a bulifocik alkalmával az ilyen ordító egyéni, ráadásul ki nem kényszerített hibák után, menjél inkább teniszezni kis barátom, mert ott, ha elbaszod, annak csak te iszod meg a levét. A futball ellenben csapatsport. Az egyébként jól látszott, hogy rendesen megfogta a baki, mer’ utána csinált egy még meredekebb megoldást, szerencsére korrigált és nem lett 0-3. Annyit talán a mentségére, hogy ott az eső is hibás volt, de vélhetően az ilyen kevéssé meglepő természeti jelenségekre felkészítik a kis portásokat, akik mire nagyra nőnek, már tisztában vannak a csúszós talaj fizikai hátterére, így az elhárítás sem okozhat problémát.

A pihenő alatt örömmel konstatáltam, hogy a büdzsé nagyjából rendben lehet, ugyanis öt-hat lelkes munkatárs igyekezett rendbe rakni a gyepet. Az más kérdés, hogy kissé kaotikusnak tűnt a szakmai felkészültség, mivel a fiatalemberek elég esetlegesen igyekeztek elvégezni a feladatot. Itt is van még hova fejlődni.

mintha esett volna (fotó: saját)

A második félidőben nem jött sorcsere, ami mutatta, hogy a két asszisztens edzőnk már tényleg a rajtra gyúr. A ZTE megint talált egy gólt a semmiből, aminek az lett a következménye, hogy szépen, csendesen triumfáltak magukban, míg meg mentünk és mentünk, meg mentünk, de legfőképp mentünk, de valahogy hiányzott a frissesség, aminek hiányát sajna nem tudom megítélni a felkészülésnek ebben a szakaszában. Megengedő vagyok és hittel vallom, vasárnap majd kicsattanunk az erőtől és szétcsapjuk, de minimum megesszük vacsira az Ajkai Bányászt vagy Alumíniumot. A futball istene mindenesetre díjazta a küszködést, így lett becsületgól, ami miatt már vidámabban trécseltünk a nyugati lelátó kerengőjében. Csak az a régi 1-3 ne jutott volna azonnal eszembe a nyolcvanas évek végéből…

Tavaly úgy könyvelték el az ETO-t, mint az egyik élcsapatot, amelyik potenciális esélyes a feljutásra, aztán lett, ami lett. Most messze nincs ilyen teher, egyes hírek szerint már augusztus végén megosztott első helyezettként kihirdetik a Lokikát, meg a Vasaskát.

Amondó vagyok, ez a szezon tökéletesen alkalmas lesz, hogy most ellenkező értelemben tréfáljuk meg a mezőnyt! Lehet veszíteni ezen? Aligha!

Hajrá ETO!

*

WKW ETO – Zalaegerszegi TE 1-3 (0-2)

100 néző, vezette: valaki (második asszisztens: Övrebö)

ETO: Gundel-Takács – Kovács, Vári (83’ Temesvári), Fejes, Forró (71’ Lipták) – Kiss – Vashkeba, Vitális (56’ Múcska) – Májer (67’ Király), Priskin, Szuhodovszki (56’ Simcho).

ZTE: Demjén (46’ Gyurján) – Szépe, Lesjak (46’ Hegedüs, 75’ Németh), , Bobál (46’ Sebestyén), Bedi – Kun (46’ Gergényi), Tajti (46’ Bedő), Sanković (46’ Dragóner), Vass (46’ Zimonyi) – Babati (46’ Szökrönyös), Könyves (75’ Takács).

Gólok: 36’ Könyves 0-1, 44’ Sanković 0-2, 51’ Dragóner 0-3, 65’ Priskin 1-3

Jók: Fejes, Vashkeba, Szuhodovszki

egy kis mozi

Kategória: felkészülés, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Pamacs lábrázás

B vagy 13? (fotó: saját)

Megfogtál egy másodperc alatt. Ha nem lennék ennyire kurvára tájékozott a magyar futballban, azt mondanám, hogy itt van a semmiből az új Bognár Pista. Klasszikus séró, semmivel sem összetéveszthető mozgáskultúra, talán csak az lehet zavaró, hogy a labdával azért láthatóan volt gondod. No meg a 21-es szám a hátadon. Azt piszkosul nem értettem. Mondjuk, nem ismerem a teljes családtörténetet, így simán benne van, ha valamelyik felmenőd huszonegyedikén született, esetleg ez apád szerencseszáma, no de nem akarok sebeket feltépni. Az mondjuk tök jó volt, hogy ilyen szépen feliratoztátok a mezt, szólok is gyorsan Graninak, hogy érdemes lenne elgondolkozni egy ilyen tipográfián. Tényleg! A beszállítónk nem akar újítani? Kicsit uncsi már ez a zöld-neonzöld kombó. Akkor is, ha most a fehér dresszben toltuk. Jó, értem, a pandémia miatt nem jó a tárgyalási pozíció. Esetleg egy magenta-fekete vendég?

Abbahagyom…

Majdnem harminc évvel ezelőtt láttam először a BVSC stadiont kívülről. Olyan pipecnek tűnt, extravagánsnak. Menő kandeláberek, vagány lelátó. Aztán utána hosszú éveken át rengetegszer mentem el mellette, mikor az M3-as kivezetőjén száguldottam kelet felé, de az idő múlásával egyre inkább látszott, hogy az egy halott terület. Be kéne menni, hasított belém a gondolat számtalanszor. Vajon nő-e még a fű? Vannak-e még kapufák? Kinőtt-e a gaz a betonlelátón, amit sosem láttam ugyan, de elképzeltem a tévéközvetítések alapján, amikor ott járt például a Betis. Ilyenek jártak a fejembe, de persze sosem találtam meg azt a sávot, ami levezetett volna a pálya felé. Igaz, nem is kerestem olyan nagyon.

A BVSC meg közben eltűnt a kertek alatt.

Ha a hentes és mészáros Gulyás Máté nem igazol oda az év elején, nem is figyeltem volna rájuk, esküszöm. Most meg eljöttek, játszottak, aztán szépen hazamentek.

Gulyás Máté nélkül.

*

Azon agyaltam, hogy ennek tulajdonképpen mi értelme volt? Gyakorolni egymás között is lehet, ma már tényleg szuper bábukat lehet venni a Ziccerben. Jó, azok nem rúgnak vissza, meg nem izzadnak, szóval kevésbé életszerű a dolog. Most el is képzeltem, hogy milyen fejlesztésekre lenne szükség. Például lehetne egy a nemzetközi futballból visszatérő prototípus, ami @korhut néven futna, esetleg szégyenlős futballkurvát imitáló baba @rado elnevezéssel, vagy bármi más. Aztán lennének frissen feljutó, túlmozgásos figurák, no meg persze csalódott kiesők, sok könyökössel.

leng a lobogó (fotó: saját)

A tegnapi derbi kábé addig volt érdekes, amig az egyik kék srác kapott egy nagy tockost az első gólunk előtt, amit közel öt perces kényszerszünet követett. Ostorozom magam, mert éppen a telefonomat bújtam, mikor elterült az áldozat, így nem foglalnék állást. Miután magához tért a fiatalembere, széles mozdulatokkal magyarázta, hogy őt pedig lekönyökölték. Nem tudom, mi történt, de az biztos, hogy elvitte a mentő, így innen kívánok neki jobbulást. Nem az ő hibája, hogy a meccs lendülete elfogyott a sajnálatos esetet követően.

Ez persze nem jelenti, hogy ne dicsérném Vászkát, aki nem csak robotolt szokás szerint, de lőtt is két okos gólt. Szintén pozitív csalódás Vitális teljesítménye, aki egész ügyesen osztogatott. Szuhodovszki pengés spíler, aki ezúttal kellő alázattal játszott. Simcho kurva sokat mozgott, bár inkább öncélú volt amit csinált, és most éreztem leginkább úgy, hogy nem csak izom van rajta, hanem.

A leginkább az új kapusra voltam kíváncsi. Nos, Gundi, már megbocsásson a világ a közvetlen hangért, meglehetősen lazára vette a figurát. Védenie talán csak egyszer kellett, a rendező ráadásul eleve a kvázi söprögető szerepét osztotta rá, amit relatív jól eljátszott. Nagyon nem hozták zavarba, a második percben azért rögtön csinált egy meredek visszacselt, ami rosszul is elsülhetett volna, de kockáztatott és nyert. Én azért jelezném neki, hogy ő nem Neuer, de még csak nem is ter Stegen, vagy éppen Dibusz, szóval csak óvatosan, ez itt a magyar második liga. A hosszú indításokkal meg csak csínján, mert jó az a balos, de nem annyira, amennyire hiszi.

A másik új fiú, a honvédos Májer, sokat kapart, de nem eleget. Volt egy tuti ziccere, amit ellőtt a világűrbe. Nekem bejön a stílusa, de mondjuk alapból elfogult vagyok azokkal, akik panyókára veszik a sportszárat, lásd mondjuk Caniggia.

Szombatom érdekes derbivel zárjuk a felkészülést, jön az imidzsbajnok Boér Gabi a bezzegcsapat Zetével. Sallói Pista valszeg kap egy komplett üvegkalickát a keleti lelátón, ahol aztán feldobhatja a lábát az asztalra és mondhatja folyamatosan a tutit a mindenligáról.

Ha jót akarunk magunknak, bemikrofonozzuk a VIP-t, aztán jó pénzért elsózzuk a cuccost.

Hajrá ETO! Hajrá magyarfoci!

*

WKW ETO – BVSC-Zugló 3-0 (3-0)

100 néző, vezette: egy méltatlanul háttérbe szorított sporttárs

ETO (1. félidő): Gundel-Takács – Kovács, Vári, Fejes, Forró – Vashkeba, Kiss, Vitális – Simcho, Priskin, Szuhodovszki.

ETO (2. félidő): Gyurákovics – Dvorschák, Lipták, Temesvári, Kerkez – Sipőcz, Múcska, Király – Márton, Farkas, Májer M.

lesz ez még tele is (fotó: saját)

BVSC (kezdő): Horváth – Kovács G., Balogh M., Balogh B., Májer G., Tóth, Fisli, Simon, Szabó Á., Schrammel, Murai.

BVSC (kispad): Balázs, Bartos, Gábor, Hinics, dr. Horváth, Hrepka, Juhász, Komódi, Ladányi, Pintér, Szabó Z.

Gólok: 13’ Priskin 1-0, 24’ Vashkeba 2-0, 44’ Vashkeba 3-0

Jók: Vashkeba (a mezőny legjobbja), Vitális, Szuhodovszki, Kovács, Temesvári, Sipőcz

Kategória: felkészülés, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A név kötelez

megy a bal (fotó: csakfoci.hu)

Epilógus

Az előző szezonban összesen huszonhét bajnoki meccsünk volt, amiken harminckét gólt kaptunk. Horváth Tamás (33 éves) volt az első számú portás, az ő mutatója 22 meccs/21 gól, azaz meccsenként 0,95 bekapott dugó. Gyurákovics Eriknél (21) a következők szerint alakultak a számok: 3/8 [2,67], míg Rengel Péter (33) 2/3 [1,50] adatsorral zárt. Az utóbbi két sporttárs kapcsán különösebb tanulságot nem lehet levonni, mivel az esetszám bőven a hibahatáron belül van. Gyurákovics ráadásul most tavasszal, akkor kapott lehetőséget, amikor a komplett csapat belegabalyodott egy komoly negatív spirálba (Barcika, Szeged, Vasas). Nem lett megmentő, de ez legkevésbé rajta múlt. Ha visszatekintek az idényre, nekem a csapat hátsó alakzatáról az olyan zsé kategóriás film ugrik be, aminél pontosan kiszámítható, mi fog történni, s bár a rendező elég szarul csinálja meg az ijesztő jeleneteket, mégsem merek odanézni.

Általában elmondható, hogy Horváth Tomi az átlagosnál talán ügyesebb bravúrkapus, akinek voltak egész jó meccsei is, de a kiegyensúlyozott teljesítményre képtelen. Már egy ideje azt is tudjuk, hogy nem hosszabbított, tehát mindenki biztos lehetett benne: kapust fogunk venni.

És lőn! Vettünk.

*

Első szín

A lisztet, a cukrot, a tojásokat, a sót és a szódavizet keverőtálba tesszük, és simára keverjük, majd apránként hozzáadjuk a tejet és az olajat. A hozzávalókat alaposan összekeverjük. Ezután kiolajozott, felforrósított palacsintasütőben egyenként kisütjük a palacsintákat.

2013. április 27.

U15 I. osztály

MTK Budapest – Győri ETO 0-2 (0-0)

50 néző, vezette: Magyar

MTK: Gundel-Takács – Pancsuska, Krizsán (49’ Máté), Nagy, Sziklási (41’ Faragó) – Szász, Hinora (41’ Tóth-Ilkó), Takács – Cseszlai, Lassú, Pünkösdi (49’ Szerencsi). Edző: Molnár Richárd

ETO: Kovács – Nyakas (80+1’ Varga), Tóth, Király, Erdősi – Varga, Koncsag (80+2’ Ladányi), Kelemen (64’ Schillinger) – Ködmön (77’ Benyó), Németh (80’ Töreki), Samodai (59’ Bíró). Edző: Pacsi Bálint

Gólok: 46’ Koncsag 0-2, 69’ Bíró 0-2

*

Második szín

A töltelékhez felforraljuk a tejet a cukorral és a citromhéjjal, levesszük a tűzről, majd belekeverjük a diót, a mazsolát és a rumot is.

2018. május 12.

OTP Bank Liga

Újpest FC – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)

2.040 néző, vezette: Karakó

Újpest: Gundel-Takács – Balázs, Bojović, Litauszki, Bureković- Pauljević, Nwobodo, A. Diallo, Szűcs (85’ Cseke) – Zsótér (54’ Onovo) – Tischler (46’ Novothny). Edző: Nebojša Vignjević

PAFC: Hegedűs – Poór, Heris, Spandler, Trajkovski – Molnár, Knezević (46’ Henty), Bačelić-Grgić, Márkvárt (89’ Szécsi), Szakály – U. Diallo (52’ Balogh). Edző: Pintér Attila

Gól: 64’ Márkvárt 0-1

*

Harmadik szín

Az öntethez a tojássárgáját, a lisztet és az egy deciliter tejet simára keverjük, majd felforrósítjuk a maradék tejet, a kakaóport és az apróra tört csokit. Óvatosan, vékony sugárban hozzáöntjük a tojásos masszát, majd folyamatos keverés mellett, lassú tűzön besűrítjük. Nem kell felforralni! Végül hozzáadunk 1-2 kanál rumot, vagy rumaromát.

2020. március 14.

NB III Nyugati csoport

Érdi VSE – MOL Fehérvár II 1-2 (0-1)

zártkapus, vezette: Szommer

Érd: Kertész – Májer, Bozsoki, Gál, Németh – Gera, Durso, Melczer – Pál, Mojzer, Kollega (9’ Csiszár). Edző: Limperger Zsolt

Fehérvár II: Gundel-Takács – Kojnok, Mocsi, Vágó, Major M. – Nikolov, Dinnyés – Hadžić, Galacs (46’ Molnár), Szalai (90+1’ Tóth), – Pápai (87’ Major E.). Edző: Tímár Krisztián

Gólok: 39’ Galacs 0-1, 64’ Melczer (11-es) 1-1, 83’ Szalai 1-2

*

Negyedik szín

A palacsintákat megtöltjük a diós krémmel, négybe hajtjuk, és leöntjük a csokiszósszal. Porcukorral megszórva tálaljuk.

Jó étvágyat!

*

Epilógus

Végy egy jó kapust! Azt mondják, hogy Gundi jó.

Meglátjuk.

Üdv a klubban!

Kategória: újfiúk | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése