József a mérkőzés előtt (fotó: cellophaneland.com)
Házi tanárúr a szokásosnál is idegesebben robbant a terembe. Oké, a kilincs már régóta mozgott, de nem volt indokolt, hogy egy nyitás után szinte a tanári asztalig guruljon. Ahhoz már erő kellett, meg indulat, de főképp eszetlenség.
– A kurva életbe! – ordította. Nem feltétlenül az volt a baja, hogy rombolt, sokkal inkább attól tartott, hogy miután a huzat visszakézből be is vágta az ajtót, még a végén itt kell órákig dekkolnia ezekkel. A nyolcadik désekkel, akiket szívből gyűlölt, bár maga sem tudta megmondani, hogy miért.
– Ez egy nagyon jóképességű osztály, Ferikém – mondta neki egyszer angyali mosoly mellett Aranka, a matematika munkaközösség vezetője. – Csak érteni kell a nyelvükön.
– Beszéljenek magyarul, akkor majd érteni fogom őket! – üvöltötte Házi tanárúr.
Negyven éve volt a pályán, némiképp megtépázta az idegrendszerét a folyvást változó NAT. Meg a sok gyerek, de ezt nem vallotta be soha.
– Minek kell egyénieskedni? Miért kell mindent megkérdőjelezni?
Aranka nagyjából a vita ezen fázisában gondolta azt, hogy egy párhuzamos univerzumban él, ezért inkább lement a büfébe sajtos melegszendvicsért.
– Neked is hozzak egyet, Ferikém? Igazi goudát reszel rá az Irénke.
– Meg ne próbáld! – sziszegte Házi és elővette a Népsportot. Régi vágású volt, ő még mindig így hívta. Azt sem értette, hogy miért Kispest a Honvéd és miért Újpest a Dózsa.
– Aki megszereli a kilincset, egy jeggyel jobbat kap a szánalmas dolgozatára – váltott hirtelen szorult helyzetében Házi tanárúr. Maga is megrémült a nagyvonalúságától, de már nem volt visszaút, négyen sprinteltek és igyekeztek megszerezni a szent rézdarabot.
– Tanárúr! Én megcsinálom, de a Kovalszkinak van csavarhúzója. Mindkettőnkét feljavítja? – próbálta kihúzni a gyufát Lackó.
– Na, ide figyelj, Pörböly! Ez nem valami piac, szóval ne okoskodjál! Megcsinálod vagy nem?
– A puszta kezemmel? Nem megoldható. – vigyorgott Lackó.
– Akkor szépen lemész a műhelybe és megkéred Lajos bácsit, hogy jöjjön fel és intézkedjen.
– Lajos bácsi meghalt. Két hete.
– És én erről miért nem tudok? – akadt fenn a szeme Házinak. Újabb adalék, hogy ebben az iskolában őt semmibe veszik, pedig amit eddig letett az asztalra, az példaértékű. Versenyek, erdei iskola, ötnapos gyalogtúrák a Zemplénben. Arról nem is beszélve, hogy a legnehezebb időkben volt csapattanács-titkár. A rendszerváltás után meg cserkészparancsnok, igaz, csupán kényszerből, el kellett hozzá végezni egy kéthetes gyorstalpalót, de megcsinálta. Nem volt haszontalan egyébként, például akkor tanulta meg a tűzgyújtás helyes technikáját, ami még jól jöhet vészhelyzetben.
– Kovalszki! Akkor rajtad a sor! – adta ki az utasítást Házi.
– Én béna vagyok, tanárúr!
– Akkor minek van nálad csavarhúzó az iskolában? Netalántán le akarsz szúrni valakit?
– Nem kizárt – préselt ki magából egy gyenge poént Kovalszki, de már meg is bánta. – Helyzetkomikum volt. A pillanat varázsa.
– Sajnos hivatalból vizsgálatot kell indítanom szúró fegyverrel történő fenyegetés miatt, fiacskám – bújt elő Háziból a benne rejlő viceházmester. – De most először szereljétek vissza azt a nyomorult kilincset! Ketten vagy akárhányan, bánom is én.
– Kész! – vágta magát haptákba Lackó.
– Máris? De nem is kellett hozzá csavarhúzó! – szórt szikrát Házi. – Mit szívattál te engem?
– Ez már egy modernebb konstrukció, tanárúr. Pattintós.
– Persze, pattintós. Ezt a baromságot nem veszem be. Nincs jobb jegy!
– De…
– Nincs semmilyen, de! – Házinak már rákvörös volt a feje. – Itt én vagyok a törvény!
– De…
József a szünetben (fotó: losko.ru)
– Ha még egyszer megszólalsz, levonok egy osztályzatot, Pörböly László! Várjál csak! Már nincs miből. – Házi itt már hangosan röhögött. Határozottan tetszett magának, hogy milyen vicces is ő tulajdonképpen. Mondjuk ebben nagyot tévedett. Kicsit olyan volt a helyzet, mint amikor valaki spiccesen poénkodni próbál, ami mindenki más számára roppant kellemetlen.
Házi a táskájába nyúlt és megmarkolt egy papírköteget. A múltheti dolgozat kijavított példányait fogta meg erős kézzel, majd azzal a lendülettel feldobta a magasba. Az osztály egy emberként követte a fehér zuhatagot, ahogy pörögve, bucskázva repülnek az esszék. A lírai én a XX. századi magyar költészetben, ez volt a kifejtendő téma. Házi egy ihletett pillanatában meglehetősen tág és szélesen értelmezhető feladatot írt ki. A szellem szabadon szárnyalhatott és a nyolcadik dések lubickoltak is.
– Jól sikerültek a dolgozatok, pupákok! – mondta faarccal Házi. – Most gratulálnom kellene, de mégsem tudom megtenni. Vagyis csak nehéz szívvel. Olyan érzésem volt, mintha az órán tanultakon felül ti még foglalkoztatok volna az anyaggal. Netán könyvtárban is voltatok? Mire véljem ezeket az összehasonlításokat az olasz, meg a német költészettel? Többet akartok? Nagyobb céljaitok vannak? Mire föl? Szádvári tanárnő is segített, mi?! Ezt úgy hívják, hogy megcsalás, ami bűn. Nem, nem vagyok irigy és főként nem vagyok középszerű. Sokkal inkább praktikus. Vagy pragmatikus. Jól jegyezzétek meg, hogy kizárólag az én módszereim a jók! Ha valaki repülni akar, annak le fogom nyesni a szárnyait. Ha nem tetszik, el lehet menni Szádvári kollégához! És ne gondoljátok, hogy a világirodalom egyébként több, mint a miénk! Ebben az osztályban nem lesz olyan, hogy bejövök és nem értem, hogy miről beszéltek! Most pedig menjen mindenki a dolgára!
*
A meccs közben, a kommenteket olvasgatva arra jutottam, hogy sosem szeretnék a kirakatban szerepelni és olyan tevékenységet folytatni, amit mindenki és azonnal, valós időben lát. Az a hozzászólásokban manifesztálódó érzelmi hullámzás, ami a mérkőzéssel párhuzamosan zajlott, engem minimum frusztrált és kicsit kezdtem megérteni a klubot, amelyik kikapcsolja a csetelést a YouTube-on. Mert a pokolban voltunk bő negyedórát követően és kiemelten kapott Gyura a kapuban, mert létezik és béna és Borbély is a padon, mert igazából inkompetens. És még sokan mások.
Álljunk már meg egy szóra, barátaim! Nyilván azzal, hogy a csapat fordított a végére, kicsit más a leányzó fekvése és mindenki könnyebb szívvel emlékezik majd erre a történetre, de nem kéne szó nélkül elmenni amellett, mennyire eldobjuk az agyunkat, ha nem a szívünk szerint alakulnak a dolgok. Most nem arról beszélek, hogy a vakot eljátszva kell lelkesen tapsikolni a fogalmatlan megoldásoknak is. Dehogy! De disztingváljunk már egy kicsit, ha kérhetem!
Vegyük például a kapusposztot! Benne volt az első gólban Gyurákovics? Igen, benne volt, mert érzésem szerint is nagyobb rössel kellett volna kimozdulni a Pethő felé megrúgott passzt érzékelve. Plusz a visszatámadást megelőző kirúgásnál sem bizonyította, hogy fizika meg matek órán eleget figyelt volna, mert a kavargó szelet illett volna bekalkulálni. De! Amíg a csatárhoz jutott a labda, azért volt pár hiba még, nem? A második gól? Azt nem írnám föl neki én sem. Voltak még bizonytalanságai? Hmmm, akadtak. Mondják, a kapusteljesítményt erősen befolyásolja az előtte ügyködő védősor. Hát, itt most voltak gondok.
Borbély. Érdekes, hogy vele szemben is milyen gyorsan fogy a türelem. Bevallom, hogy Lukić erőltetése számomra is érthetetlen. Szerintem az az elmélet, hogy amíg pályán van, lefárasztja az ellenfél vele szemben védekező játékosait, megbukott. Pontosabban: nem igazolódott be. Vasárnap igazából csak vergődött. Volt ugyan egy olyan lehetőségecske, amikor futóversenyre ”kényszeríthette volna” a védőt, de az maradt a börleszk szintjén. Be kell látni, hogy számára ez a kaland egyelőre nagyon nem jött be, de ha példának okáért a Vasas ellen rúg egy győztes gólt, senki sem fog emlékezniu arra, mi volt előtte. A mester egyebekben abból főz, amiből tud. Van elvileg egy stabil belső védőpárosunk (Szépe-Boldor), akik bár nem a svájci retesz, de azért elketyegnek valahol. Elvileg elől van olyan minőség, ami garantálhatná, hogy eggyel többet rúgunk, mint kapunk, de most kényszerből bele kellett nyúlni a sztoriba és bizony vékony a kínálat. Bizonyos értelemben csoda, hogy eleddig ez a szituáció nem okozott versenyhátrányt. Aztán ott van a fiatalperces elvárásoknak való megfelelés, amit szintén nehezítenek sérülések. Én kimondottan örültem Bánátinak. Az elején volt kábé két meredekebb megoldása, főként védekező feladatban, de ha igazságos akarok lenni, mondjuk az első gólnál annyira nyakatekert módon tudott csak labdához férni, hogy nem volt meglepő a hiba. Később pedig bőven kompenzált, amikor kiosztott nagyon okos passzokat. Ha még az elfutása után inkább passzol és nem próbálkozik kiszorított helyzetből lövésre, kaphatott volna jobb osztályzatot is.
Legyünk reálisak, ezt a meccset simán elveszthettük volna. A Barcikának volt labdája a 3-0-ra, plusz simán vissza is szerezhette volna a vezetést egy ordító helyzetet követően. De nem tette meg, így végeredményben érvényesült a nagyobb tudás, ami nem minden esetben fordul győzelembe, ezért becsüljük meg ezt a sikert. Én azért is örülök, mert a remélt Vasas-veréssel együtt, jobb az utolsó körben úgy menni Ajkára, hogy nincs győzelmi kényszer, mi több, csak akkor bukunk, ha kikapunk. Mintha láttam volna a srácok hozzáállásán, hogy ők is így kalkulálnak, ezért nem elégednek meg az X-szel.
Külön érdemes kiemelni Bumba motiváltságát. Teljesen más nívót képvisel, mint az NB II-es mezőny 99%-a és szerencsére az utolsó meccseinken ezt újra bizonyítja is. Nagyon kell nekünk a jó Bumba, remélem a Vasas ellen is lesz benne kellő kraft és főként játékkedv, mert megkockáztatom, hogy amennyiben ezeket hozza, nem lesznek gondjaink.
József a meccs után (fotó: liveauctioneers.com)
Ami viszont a legfontosabb. Nem kellene szem elől téveszteni, hogy a meccs addig tart, amíg a spori le nem fújja. Különösen érdekes ezt kimondani, amikor a kevésbé okos barcikai elfogultak azt vetik a szemünkre, hogy kvázi bírói segítséggel nyertünk, mert a harmadik találat előtti véleményes faultnál Pintér már a szájába vette a sípját, de végül nem jelzett, de ezzel a mozdulattal leblokkolta a komplett hazai csapatot (ti. megálltak, ami egyébként egy egetverő baromság), így már könnyű volt bevinni a gyilkos döfést. Persze, hogy így volt. No de vissza az alapgondolathoz! Nem érdemes időnek előtte temetni és igenis meg kell adni a türelmet! A srácok a tragikus kezdés után sem adták föl, hanem konokul tolták végig, és ha nem is volt egy díszmenet, de meglett.
Mi szurkolók pedig nem engedhetjük meg a luxust, hogy meccs közben egy percig is lógassuk a fejünket. Még a laptop képernyője előtt sem.
Hajrá ETO!
*
Kolorcity Kazincbarcika – ETO FC 2-3 (2-1)
725 néző a helyszínen és még legalább háromszor ennyien online; vezette: Pintér (szavunk nem lehet, még akkor sem, ha…)
Kazincbarcika: Tóth – Ternován, Szekszárdi, Heil, Süttő, Vincze (65’ Papp) – Kártik, Csilus, Pekár – Pinte (78’ Szabó), Pethő (50’ Kurdics). Edző: Csábi József
ETO: Gyurákovics 2.5 – Vera 3.5, Szépe 3, Csontos 3, Vianna 2 (46’ Szujó 2.5) – Anton 3 – Boschilia 3 (72’ Diarra 3.5*), Bánáti 3.5, Skvarka 2.5 (90+1’ Kiss 0)– Bumba 5, Lukić 1.5 (65’ Farkas 2.5). Edző: Borbély Balázs
Gólok: 12’ Pethő 1-0, 16’ Gyurákovics (öngól)** 2-0, 41’ Bumba 2-1, 57’ Szépe 2-2, 86’ Bumba 2-3
Kiállítás: 87’ Pinte (kispadról)
[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt (23 perc) a pályán töltött. Ha valakit kiállítanak, nem vonok le tőle automatikusan semmit, de a kalkulus meghatározásakor figyelembe veszem a rosszalkodását.]
* Kevesebb időt töltött a pályán, de döntő érdemei vannak a győzelemben.
**A hivatalos jegyzőkönyvbe Pekár került.