Hej te csasztuska, te drága

kivilágos virradatig (fotó: Népsport)

Hatot rúgtunk a Dózsának, olyan mint egy álom,
A csapatunk nevét zengik szerte a világon,
Novothny Zoli volt a magyar nép szeme,
A rádió mellett együtt éltünk vele.

Hannich, Póczik, Szabó Otti nagy labdaművészek,
Sej, ezt közelről látták a pesti hátvédek.
Szentes Lázár, Hajszán Gyuszi gondoskodtak róla,
Hogy a labda hatszor jusson a hálóba

Sej, túl a pálya mögött, messze a határon,
Büszke most az ETO-s, félik a világon.
Kettő-null a félidőben, a végén meg hat-egy.

Minden magyar dolgozó már tudja benn a gyárba’,
A megérdemelt szép győzelem a javunkat szolgálja,
Örül ennek bizony nagyon Horváth Ede bácsi,
Lesz még jó sok Steyr traktor, megláthatja bárki.

Köszönjük a hat gólt, a pompás győzelmet,
Kedves győri fiúk, a szívünk veletek!
Nem lehetünk elég hálás a szép eredményér’,
Ígérjük, hogy megdolgozunk a sok munkabérér’.

Polgárait cseszegeti a Dózsa gazdája,
A túlerő ellenére porba hullott máma,
Hiába ütsz gumibottal hátulról és csendben,
A zöld-fehér zászló lobog és ez így van rendben.

Kismackóból nem lesz hiány, alig győzik sütni
Sok kisgyerek majszolhatja, mehet majd a nyüzsi,
Nevezetes év lett ez a nyolcvanhárom,

Méltón vettünk elégtételt a pesti lilákon.

[Hobo parafrázis]

*

„A Rába ETO bajnoki címét bebiztosító győzelméhez szünet után egy pillanatig sem fért kétség, de az ellenfél dicséretére le kell írni: az eredmény túlzott! Nem volt ekkora különbség a két csapat között, lehetett volna 8-5 vagy 12-8 is, mert ezen a mérkőzésen az Újpesti Dózsa is kitett magáért.”

„(…)a csapat veterán harcosa, Mile Sándor egy frissen nyitott pezsgősüveggel rohant a társalgóba, és annak tartalmát szétspriccelte a hozzátartozók, az egyesülethez közelállók között…”

„A Rába-parti étteremben gombostűt sem lehetett volna leejteni. A zenészekről patakzott a verejték. Megjelent a cigányvajda is, és nagy taps közepette ölelkezett össze a csapatkapitánnyal, Magyar Lajossal.”

„Ez az újabb bajnokság nagy siker a Rába-gyár számára is. A nagyvállalat termelésével ország-világ előtt tekintélyt vívott ki magának. A labdarúgók számára is megteremtette azokat az elengedhetetlenül szükséges feltételeket, amelyek biztosítják a gyár hírnevéhez méltó szereplést. A labdarúgók éltek ezekkel a lehetőségekkel, és a bajnokság egymásutáni újabb megnyerése tovább öregbíti a gyár hazai és nemzetközi tekintélyét.”

nem is 6-3

„A Magyar utcai kórház hármas számú belgyógyászati osztályának betegei a rádió mellett szurkolták végig a szombati nagy csata eseményeit. Vasárnap délelőtt, amikor dr. Varga László, a sportszeretetéről közismert osztályvezető főorvos szokásos vizitjét tartotta, a betegektől alig hangzott el panasz.”

„ A belváros sétáló utcájában is igen élénk volt a forgalom. Közép- és idősebb korú férfiak újságokkal felfegyverezve csoportosan vitatták a nagy eseményt. Néhány apuka kisfiával, illetve kislányával sétálgatott. Az apróságok kezében zöld-fehér zászlót lobogtatott a kellemes szellő. Egy szőke csöppség pirosodó arccal ismételgette: »Bajnokcapat… bajnokcapat…« Akik szem- és fültanúi voltak ennek, azok kedvesen mosolyogtak a kis emberke sajátos kiejtésén.”

„Győr városa úszik a boldogságban, szakadatlanul ünnepel. És az ünneplésnek még nincs vége! Az ipar gyorsan reagált a nagyszerű fegyvertényre: hétfőtől már árusítják a boltokban a Győri Keksz- és Ostyagyár új termékét, a »Bajnok Rába ETO« címkével ellátott édességet.”

[szösszenetek a korabeli Népsportból – jellemzően Havasréti Béla tollából]

*

1983. június 11.

Rába ETO – Újpesti Dózsa 6-1 (2-0)

28.000 néző; vezette: Győri

ETO: Kovács – Csonka (69’ Szíjártó), Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó O. (69’ Szepesi), Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Dózsa: Szendrei – Herédi, Kardos, Sarlós, Tóth – Szebegyinszky, Kisznyér, Szabó A. – Steidl (80’ Horváth), Kiss, Umoh (3’ Árky). Edző: Temesvári Miklós

Gólok: 34’ Szentes 1-0, 39’ Hajszán 2-0, 49’ Hajszán 3-0, 51’ Hannich (11-es) 4-0, 70’ Hajszán 5-0, 72’ Kardos (11-es) 5-1, 75’ Szepesi 6-1

Kategória: történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kórház utcai a a város szélén

Arnošt a fejemben (fotó: youtube.com)

– Tulajdonképpen miért van maga itt, Alžběta? – kérdezte Štrosmajer doktor a mellette lépdelő nőtől, miközben nagyot szívott a már alig látszó cigarettájából. A kertben sétálgattak a dermesztő hidegben, kihasználtak minden pillanatot, mert tudták, hogy pár perc múlva már újra a rendelőben kell lenniük. Csalták az időt. Štrosmajer újabb cigarettát vett elő, amit bántó lassúsággal gyújtott meg, úgy tett, mintha az egyes szikrák önmagukban kevesek lennének a lánghoz, ezért újra és újra csettintett az öngyújtójával, míg végül izzani kezdett a csikk, de akkor hirtelen feltámadt a szél, ami egy másodperc alatt eloltotta a tüzet. Štrosmajer egyáltalán nem bánta, hogy így történt, komótosan újrakezdte a műveletet, s mikor sikerrel járt, kéjesen szippantotta be a füstöt. Čeňkova érdeklődéssel figyelte, mit csinál az idős férfi. magában mosolygott is, de tényleg csak belül, mert nem akarta megbántani a kollégáját. Fázósan összébb húzta magán a kabátot, amit csak gyorsan magára kapott, mikor kiléptek a kórház udvarára. Nem szólalt meg, nem tudott, vagy inkább nem akart felelni a kérdésre.

Egy hete voltak még csupán a városban, ahová egy EU-s pályázattal megtámogatott csere kapcsán kerültek. Tapasztalt orvosokat kerestek három hónapra magyar, román és bolgár kórházakba. A program elsődleges célja az volt, hogy megismerjék az ottani protokollt, de nem mellesleg arra is számítottak a szervezők, hogy a már-már kritikus szakemberhiányt, ha csak ideig-óráig is, de enyhíteni lehet majd az Unió peremvidékén.

– Nem akar róla beszélni? – törte meg a csendet újra Štrosmajer, de már meg is bánta, hogy ilyen kegyetlenül bánik a nővel.

– Maga is tudja. – válaszolta Čeňkova, és félrefordította a fejét. – Rokonaim laknak itt, távoliak, igaz, de szerettem volna egy kicsit velük lenni.

– Legalább magának ne hazudjon, Alžběta! – csattant fel Štrosmajer. Meglepődött, hogy milyen indulatossá vált, kicsit el is szégyellte magát, de biztos volt benne, hogy nem engedheti tovább a nőt saját csapdájában vergődni. – Arnošt miatt van az egész, ugye?

– Nem akarok erről beszélni, Jozef! – igyekezett rövidre zárni a beszélgetést a doktornő, pedig a lelke mélyén nagyon is szeretett volna beszélni, mert már az őrület határán mozgott néha. – Ehhez Blažej doktornak semmi köze. – hazudta.

– Maga tudja – mormogta bajusza alatt Štrosmajer – de tudnia kell, hogy rám számíthat. Nekem mindent elmondhat, öreg róka vagyok már, a legjobb képességem nagyokat hallgatni, miközben a másik mesél.

– Tudom, Jozef, és nagyon hálás vagyok ezért. Na jöjjön! Még azt hiszik a magyar kollégák, hogy hazamentünk. – azzal karon fogta Štrosmajert és úgy sétáltak vissza a sürgősségi osztályra, mint egy kamasz szerelmespár. Nagyokat nevetve. Látszólag boldogan.

*

– Ki a következő? – tette fel az adekvát kérdést Unatyinszky doktor, és fel sem emelte a tekintetét, teljesen elmerült az előtte heverő ő papírhalomban.

– Huszonhárom éves férfi. Futballista. Mérkőzés közben sérült meg, a térdével van valami. – sorolta gépszerűen az asszisztens.

– Milyen nap is van? Hát persze, hogy vasárnap. – zsörtölődött Unatyinszky doktor. – Mindig ez van, szinte futószalagon hozzák ilyenkor a focistákat. Maguknál is így megy, Jozef?

– Ahogy mondja kolléga! – vágta rá azonnal Štrosmajer. – Gyűlölöm a vasárnapi ügyeleteket. Nem is olyan régen egyszer Hradec Královéban helyettesítettem, amikor egyszerre két mentő is befutott. Az egyikben ketten voltak, a másikban egy sérültet hoztak. Az Ústí nad Orlicí játszott a Rychnov nad Kněžnouval. valami sokadik ligás derbi volt, amin évente mennek ölre az emberek, meg persze a játékosok. Azt mondták, hogy egy hosszú labdára lépett ki a centert, de jött vele szembe a kapus és eltakarította. Csak éppen arra nem figyelt, hogy a centerhalf hátulról biztosít, és pontosan őt találta el a középcsatár repülő teste. Volt ott minden, szinte semmi nem maradt épen. Órákig operáltunk.

– Akkor magáé a beteg, Jozef, mi kispályások vagyunk. – vigyorgott Unatyinszky, akinek annyira tetszett a maga által alkotott borzalmas szóvicc, hogy azonnal megismételte. – Kispályások vagyunk, hehehe.

jöhet az alagút (fotó: bmsextra.hu)

– Rendben van, Mihály! Na jöjjön, fiatalember! Beszél maga esetleg csehül? Nem? Nahát!? És angolul? Kicsit? Akkor inkább támaszkodjunk a kolléganő segítségére. Alžběta! Készen áll?

– Természetesen, Jozef! – állt készségesen a kolléganő Štrosmajer rendelkezésére. – Hogy hívják?

– Partik. – felelte a fiú.

– Rá tud állni a lábára?

– Nem nagyon, jobban szeretnék ülni. – felelte a fiú, és látszott az ábrázatán, hogy nem túloz.

– Mi történt? – folytatta Čeňkova.

– Összerúgtam valakivel, csak arra emlékszem, hogy valami reccsen és borzasztóan fáj a térdem. Vagy a bokám. – igyekezett felidézni a történteket a fiú.

– Tudja hajlítani? – vette át a szót Štrosmajer, miközben óvatosan megtapogatta a fájó térdet. A fiú felszisszent, de igyekezett fegyelmezett maradni.

– Felvételre lesz szükség, de minden bizonnyal valamennyire roncsolódott a szalag. – hadarta Štrosmajer.

– Mennyire komoly, doki? – érdeklődött riadtan a fiú.

– Nehéz ilyenkor bármit mondani, de nem hiszem, hogy mostanában futballozni fog. – foglalta össze a konklúziót az idős orvos. Igyekezett biztatóan nézni a fiúra, akin látszott, hogy világ borult össze benne. – Maga még fiatal! Ne aggódjon, lesz magából még focista. Melyik osztályban játszik?

– Második.

– És? Vannak komolyabb tervei?

– Persze, szeretnék egy jobb csapatban játszani! Esetleg az NB I-ben. – válaszolta szinte sírva a fiú.

– Biztos vagyok benne, hogy össze fog jönni. – bátorította Štrosmajer. – Alžběta, kérem, kísérje el a fiatalembert a röntgenre!

– Igenis, professzor úr! – és már fogta is a kerekesszék karfáját és azzal a mozdulattal kitolta a fiút a szobából. Nem csukta be az ajtót. Alig telt el pár másodperc, máris visszalépett a helységbe.

– Jozef! Holnap este ráér? Szeretnék magával Blažej doktorról beszélni.

Nem várta meg a választ.

*

2018. november 25.

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC 0-1 (0-1)

321 néző; vezette: Bognár

Békéscsaba: Rybánsky – Szalai, Viczián, Szélpál, Zahorán (60’ Pilán) – Lustyik, Nagy S. (60’ Mészáros) – Hursán, Gránicz (22’ Király), Szatmári – Urbin. Edző: Boér Gábor

Gyirmót: Rusák –Varga, Szilvási, Villám, Széles – Střeštík (67’ Présinger), Lázár – Herjeczki (50’ Krebsz), Nagy P., Heffler (90’ Sandal) – Szarka. Edző: Szepessy László

Gól: 3’ Střeštík 0-1

Kiállítások: 63’ Szarka, 85’ Hursán, 90+1’ Viczián

*

Gránicz Patrik egy apró Baranya megyei településről indult. Alig volt nyolc éves, amikor leigazolta le bodai futballcsapat. Ha a régi 6-os úton mész Pécsre és annyira elgondolkozol, hogy elfelejtesz megállni, hamarosan jobbról felbukkannak a bodai házikók kontúrjai. A kis Patrik gyorsan kinőtte a falusi futball kereteit és 11 évesen már a PVSK dresszét viselte. Egy röpke szentlőrinci kitérőt követően aztán megérkezett minden baranyai kisfocista álomklubjába a Munkásba.

Tizenkilenc volt, amikor Véber Gyuri bedobta a mélyvízbe és becserélte a Pécs idény-nyitó meccsén. Tizenkét percet kapott, nem rajta múlt, hogy csúnya bukta lett a vége

*

2014. július 26.

Pécsi MFC – MTK 0-4 (0-0)

1.100 néző; vezette: Németh Á.

Pécs: Gőcze – Nagy J., Romic, Balogh, Mohl – Márkvárt, Horváth A. (73’ Wittrédi) – Kővári (78’ Gránicz), Szatmári, Heffler – Pölöskey P. (67’ Fröhlich). Edző: Véber György

MTK: Hegedűs – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Poór (90+1’ Kelemen) – Vass, Pölöskei Zs. – Horváth Zs., Kanta, Bese (68’ Thiam) – Hrepka (82’ Frank). Edző: Garami József

Gólok: 59’ Romic (öngól) 0-1, 76’ Kanta 0-2, 89’ Frank 0-3, 90+3’ Kanta 0-4

*

Azt a szezont kettős igazolással főként az NB III-as Szentlőrincben töltötte, majd az idény végén váltott a Kozármislenybe. Ne feledjük, ekkor hullott alá az ETO-val együtt a PMFC is. A pécsiek ráadásul meg sem álltak a megyei bajnokságig.

A Mislenyt bajnoki címmel a zsebben hagyta el és tette át székhelyét a keleti országrészbe, egész pontosan Békéscsabára. Spisljaknál is sokat játszott, de igazi sztenderd spíler Boér Gábor alatt lett. 86 NB II-es meccsen 10 gólja van. Amolyan bizalmi emberkének tűnik, nem csoda, hogy az első csabai igazolás ő lett.

Ami egy picit bezavar, hogy a Gyirmót elleni tavaly novemberben szerzett sérülése óta csak egyszer volt pályán, még februárban a ZTE ellen kapott 32 percet. Profi csapat vagyunk, a szerződés aláírását minden bizonnyal komoly orvosi vizsgálat előzte meg.

Remélem, hogy Štrosmajer doki látta a jövőt és mondjuk zöld-fehérben lesz NB I-es futballista.

Üdv az ETO-ban, Patrik!

Kategória: újfiúk | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A hetedik te magad légy

der-betze-brennt de

aztán lefagyott arcáról a mosoly (fotó: der-betze-brennt.de)

És mondják, miért nem kezdőember a magyar csapatban az, aki Törőcsik helyére állt be a második félidőben? A nevét nem tudnám megmondani, csak azt, hogy a kapu előtt minden mozdulata életveszélyes…

Ronnie Hellström nyilván nem a levegőbe beszélt. A ’70-es vébén védett az olaszok ellen, ahol többek között Mazzola, Riva vagy éppen Bonisegna támadta a kapuját. Négy évvel később már övé volt az összes meccs a németországi tornán. Cruijff-Keizer-Rep, Szarmach-Lato-Gadocha, Šurjak-Džajić-Petrović, Müller-Hoeness-Hölzenbein, egyik sem gyenge támadó szekció. Aztán jött 1978 és Argentína, ahol a brazil Zico vagy éppen Rivelino sem tudott túljárni az eszén.

A közelmúltra, jelesül a ’82-es tavaszra sem lehetett panasza. A svéd válogatottnak már búcsút intett ugyan, de klubjával, a német Kaiserslauternnel jó szezont futott: negyedik lett a Bundesligában, miközben hasítottak az UEFA Kupában, ahol csak idegenben lőtt kevesebb gól miatt bukták el az elődöntőt a Göteborggal szemben. Egy körrel korábban a Real Madridnak hintettek egy laza ötöst.

A derék Ronnie a magyar válogatott FCK elleni felkészülési meccse után nyilatkozott, amit csak két perccel a vége előtt mentett 1-1-re a honvédos Varga Kacsa. Azt nem tudom, hogy Hellström sejtette-e, hogy az a valaki, akinek képtelen volt megjegyezni a nevét, egyébként abban a klubban játszik, amelyikkel pár nappal később találkozni fognak. Ha igen, talán még örült is, hogy ezúttal elkerülik egymást, és lesz egy unalmas estéje.

Aztán kicsit másként alakultak a dolgok.

Szentest, mert természetesen róla van szó, azon a felejthetetlen szombati összecsapáson Mile Sanyi helyettesítette a center pozícióban, és ha már arra járt, rúgott egy gól a biztonság kedvéért.

Egyet a hétből.

*

1982. június 6.

Rába ETO – 1. FC Kaiserslautern 7-0 (2-0)

15.000 néző; vezette: Mohácsi

ETO: Kovács – Csonka (70’ Pardavi), Hlagyvik, Szíjártó, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Hannich, Mile (46’ Magos), Hajszán (78’ Glázer). Edző: Verebes József

Kaiserslautern: Hellström – Plath, Neues, Dusek, Brehme (46’ Schmidt) – Wolf, Melzer (32’ Hach), Geye, Brummer – Hübner, Eilenfeldt. Edző: Karl-Heinz Feldkamp

Gólok: 34’ Póczik 1-0, 42’ Mile 2-0, 55’ Hannich (11-es) 3-0, 60’ Szabó 4-0, 72’ Burcsa 5-0, 78’ Magos 6-0, 80’ Hannich 7-0

Kiállítás: 54’ Dusek

Kategória: történelem | Címke: , , , , , , , , | 1 hozzászólás

A név kötelez

csak előre, sose hátra (fotó: sportolunk.sk)

Hihetetlenül gyorsan történt. A tompa ütésre emlékszem csak, ami a jobb szemem fölött érte a fejemet. Olyan volt, mintha egy radíros ceruza végével koppintottam volna önkéntelenül oda, ahol a szemöldököm befejezi az ívét, miközben egy roppant bonyolult deriválási vagy integrálási feladat fölött ültem az asztalomnál, aminek a megoldása az istennek sem jutott az eszembe. Szorított az idő, idegesen dobogtam a lábammal, és persze babráltam a ceruzával. És akkor bang! De nem az iskolában voltam, és nem is a szoba magányában, hanem egy ártatlan útkereszteződés szélén álldogáltam a zebra előtt, várva, hogy végre az utolsó autó is elcammogjon előttem, hogy aztán átmehessek a másik oldalra. És akkor bang! Egy pillanatra meg is szédültem, önkéntelenül a fejemhez kaptam és akkor éreztem, hogy valami meleg folyik végig az arcomon, riadtan kaptam el a kezemet, ami már vörös volt a vértől. A járdán apró piros tócsa kezdett kialakulni, ami egyre nagyobb lett és arrébb kellett állnom, nehogy ellepje a cipőmet a vér. Elcsodálkoztam, mert semmim sem fájt, mégis úgy álltam ott, mint egy harci sérült valahol a lövészárokban, aki éppen most kapott halálos sebet, de még élek, talán egy-két percem van hátra, az embereket ijedten vagy éppen fintorogva néznek rám, egyesek imát mormolnak, de azt én már pontosan érzem, hogy a világ lemondott rólam, hamarosan jön a fény és nekem annyi.

– Jól vagy? – kérdezi Balázs, aki végig ott volt, de a történtek hatására teljesen megfeledkeztem róla.

– Persze! – felelem magabiztosan, de nem igazán tudom, hogy is vagyok. Ekkor egy ember lép hozzám borostás arccal, kopott pólóját teljesen átizzadta, a szája mintha remegne, határozottan idegesnek látszik. Most veszem csak észre, hogy pár méterre a kereszteződéstől ócska kisteherautó áll, a sárga elakadásjelző ütemesen villog. A plató jobb sarkán az egyik pánt mintha kissé kifelé állna, és ahogy megcsillan rajta a fény, vörösnek látszik.

hol a bibi? (fotó: theartstack.com)

– Jól vagy? – kérdezi ő is, de a hangjában nincs semmi részvét, inkább a kötelező kör hallatszik ki a mondatból. – Nem az én hibám. – folytatja és közben egy olajos piszkos rongyot nyújt felém, ami valaha fehér lehetett, de azok az idők már jócskán elmúltak – Töröld meg az arcod! – erősködik.

– Nem! – hárítom el határozottan a segítséget, arra azonban már nincs erőm, hogy megmagyarázzam neki, miért?

Gyűrött kockáslapot és tollat vesz elő.

– Papírt írunk róla, hogy te voltál a hibás – mondja ellentmondás nem tűrő hangon és már kezdi is. – Mi a neved? – kérdezi.

Nem akarok hadakozni, megmondom neki.

– Nem értem – néz rám bambán.

– Nagy Domonkos. –ismétlem meg, kicsit hangosabban.

– Domonkos mi? – horkan fel, közben megtörli a homlokát, látszik, hogy egyre türelmetlenebb, a szeme furán elszűkül, amikor beszél. Szeretne már túl lenni a dolgon.

– Orvoshoz kellene mennem – próbálkozom, mert már a sokadik papírzsebkendőt dobom a közeli szemétgyűjtőbe és a vérzés nem enyhül.

– Egy perc – söpör el minden próbálkozást. – Domonkos mi?

– Nagy Domonkos.

Látom, amint a tollal göcsörtös betűket rajzol a kockás lapra.

Én, alulírott Domonkos Tamás, elismerem…

Eszembe jut a napköziből Sári néni, aki következetesen Dénesnek hívott. Kicsit elmosolyodom, de arra nagyon vigyázok, hogy az a másik ne vegye észre virágos jókedvemet, nehogy legyen egy másik sebesülés is az arcomon.

*

Domonkos Kristóf szintén jó fogás, bár még nagyon fiatal, de van benne valami, ami nagy játékossá teheti.

Ezt a révkomáromi klub szóvivője mondta örvendezve, amikor tavaly tavasszal a KFC kölcsönvette a DAC-tól a még csak tizenkilenc éves spílert. A szavaiban kicsit több volt, mint az ilyenkor kötelező bizakodás, de ha jobban belegondolunk, nagyot nem hibázhatott, hiszen egyrészt ki fogja rajta számon kérni fél évvel később az elmondottakat, másrészt a csapat a tizenötödik helyen kornyadozott, utolsó előttiként várta a tavaszt. A feltámadást és a csodát. Szóval akár jól is elsülhet a dolog, gondolhatta a kedves munkatárs és nagyjából igaza lett. A KFC ugyanis megtáltosodott, a hatodik pozícióban zárt, a szezon végére már egyáltalán nem kellett a kieséssel foglalkoznia.

A mi Kristófunk pedig tizenháromszor kezdett és egy gólpasszal zárt. A DAC ugyan visszarendelte a nyáron, de végül úgy döntött a klubnál, hogy az ifjú titánnak jobb lesz még egy évet a szlovák kettőben izmosodni.

A tavalyi szezonja mindenképpen sikersztori, hiszen csak két bajnokiról hiányzott, és akkor is csak eltiltások miatt. Rúgott hat gólt, mellette adott még két aszisztot, ami egy alapvetően védekező középpályástól nem olyan rossz statisztika. Az összesen kilenc sárga lap, amiből az egyik szükségszerűen bepirosodott, mivel a második volt a Liptószentmiklós elleni idegenbeli meccsen, egy kicsit soknak tűnik, de közismert, hogy a szlovák másodosztály gyilkos sorozat. Az a derbi volt egyébként Domonkos számára a legmozgalmasabb, hiszen kapitányként kezdett, megrúgta a vezető gólt, hogy aztán már 1-2-nél negyedóra alatt kapjon két figyelmeztetést és hagyja el a gyepet kicsit feldúlva.

A jó értelembe vett agresszióra vagy csibészségre itt is szükség lesz, ha a csapatnak nagy céljai vannak.

Üdv az ETO-nál, Kristóf!

*

2019. május 11.

KFC Komarno – Inter Bratislava 3-1 (2-0)

573 néző; vezette: Sedlák

Komarno: Slávik – Antálek, Krén, Ondruš, Šimko – Domonkos, D. Ujlaky, Zemko – Mészáros (71’ E. Ujlaky), Nurković, Pinte (67’ Rymarenko, 84’ Kupec). Edző: Jozef Olejník

Inter: Hrdlička – Haladej (67’ Gilian), Labuda (60’ Vlček), Pavlović, Šalata, Tóth – Baldovský, Christina (64’ Ekangamene)– Kochan, Marie, Takács. Edző: Miroslav Jantek

Gólok: 38’ Domonkos 1-0, 43’ Nurković 2-0, 55’ Mészáros 3-0, 64’ Marie 3-1

0:33-nál lendül a láb

Kategória: újfiúk | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Gyula elintézi

a Császár átlép a Kakason (fotó: Népsport)

A sok-sok kispajtás izgatottan pattintotta fel szemét, és ugrott fel hirtelen az ágyából, mikor a hangszórókon keresztül recsegve megszólalt az ébresztő jól ismert dallama, majd nem kevésbé recsegve a táborvezető pajtás sivító hangja töltötte be az egész brennbergi völgyet.

– Jó reggelt kívánok, pajtások! Szép napra ébre… – itt egy pillanatra megszakadt a műsor, miközben fura sustorgás hallatszott, meg cserregés, mintha egy csapat madár foglalta volna el a stúdiót, ahol a szárnyasok előbb ügyesen megkötözték a táborvezető pajtást, beolvasták követeléseiket egy boldogabb és szabadabb madárvilág érdekében, csrrr-csrrr-csrrr, susususú, csrrr-csrrr-csrrr, majd végül eloldozták a rémült főpajtást, elrepültek Ausztria irányába nagy szárnycsattogással és máris folytatódott az adás, mintha mi sem történt volna  – …lálkozunk az alakulótéren! Reggeli torna! Senki se késsen el! A tisztasági versenyt se felejtsétek el! Előre!

*

Szíjártó jobb oldalról beadta a labdát, Szentes nagy helyzetbe került, közeli lövésébe Kakas jó érzékkel belevetődött. A labda kipattant róla, de Hajszán, mintha a földből nőtt volna ki, ott termett és öt méterről nagy erővel, laposan a jobb sarokba vágta a labdát.

*

Ó, az az átkozott rendrakás, gondoltam, rápillantva a gyűrött ágyneműmre, a szétdobált ruhákra és az asztalon hagyott vizespohárra. De nem hagyhattam cserben a többi kispajtást, így szép komótosan összehajtogattam, amit kellett, elraktam, amit kellett és a szekrénybe tettem, amit kellett. Négy napja voltunk már a táborban és a lehetséges negyven pontból eddig harminckilencet kaptunk, mindenki hajtott az extra fagyizásra, a mi a győztesnek járt.

Engem azonban sokkal jobban érdekelt a délelőtti pingpong bajnokság, amire már nem is tudom, hogy miért, de beneveztem, ráadásul kiderült, hogy csak négy másik kispajtás akart szerencsét próbálni, így belátható közelségbe került a dobogó. Nem voltam egy nagy spíler, a Bán Aladár mögötti betonasztalnál sokat játszottunk, a Németh Robi például mindig elvert. Na jó, ő idősebb és nagyobb is volt nálam, de mégis marhára idegesített, hogy furcsán mackós, mondhatnám lomha mozgásával miért volt kivétel nélkül jobb nálam? Néhány évvel később láttam Bátorfi Csillát a tévében, ami rengeteg dolgot megmagyarázott, de akkor, ott ’83-ban érthetetlen volt az egész.

*

Burcsa keresztlabdájával Hajszán a jobb oldalon megiramodott, Kakas kétségbeesetten és kissé korán, ráadásul rossz tempóban kifutott. Hajszán a 16-oson belül, az alapvonal közelében befelé cselezve elhúzta mellette a labdát, s miközben a Vasas védői kétségbeesetten rohantak a kapujuk felé, mindenkit megelőzve, tíz méterről, nehéz szögből a hálóba lőtt.

*

Kelletlenül végeztem a tornagyakorlatokat. Törzskörzés, egy, kettő, magas térdemelés, három, négy, indiánszökdelés, na, ennek mi értelme?, kizárt, hogy az indiánok ilyen baromságot csináltak volna, biztos a Gojko Mitić találta ki az geészet, a nyugatnémet stáb meg simán bekajálta, végül két kör az alakulótéren, a második végén még egy gyors sprint a hosszú egyenesen. Kész, hosszú pihegés. Kati néni éles sípja egészen az agyam legmélyebb rétegéit hatolt, vajon tanítják nekik a főiskolán, hogy ilyen embertelenül kell belefújni?, a rikácsoló Egészségetekre!, már nem osztott, nem szorzott.

Gyors reggeli és már rohantam is a nagysátorhoz, ahol a pingpongasztalok álltak ebéd előtt, és utána is, ha a konyhás nénik már leszedték az összes terítéket, szépen elpakolták a tányérokat és az evőeszközöket. Megbeszéltük Csabival, hogy üt velem még párat a verseny előtt, mert fontos az alapos bemelegítés. Ő nem akart játszani, mert eleve hülyeségnek tartotta, amikor meg kiderült, hogy öten leszünk, egyenesen röhögött. Meg tudod csinálni! – ezzel idegesített folyamatosan, de nem járt sikerrel, mert eltökélt voltam, de főként sikerre éhes.

betonba zárt szellem (fotó: viago

Gyanúsan nagy csend volt, ahogy közelítettünk a sátorhoz. Nem pattogtak a labdák, nem hallatszott a kispajtások ricsaja. Döbbenten néztünk körbe, amikor odaértünk, ugyanis sehol sem voltak az asztalok, ráadásul hosszú széksorokkal rendezték be a helyet. A sátor belsejében, szemben a székekkel egy hosszú asztal állt, szép abrosszal leterítve. Középen márkás üvegek sorakoztak szépen egymás mellett.

– Ti mit kerestek itt? – kérdezte az akkor betoppanó táborvezető pajtás, de igazából nem nagyon foglalkozott velünk, a kérdés csupán udvariassági volt, nem igazi érdeklődés.

– A pingpongversenyre jöttünk. – feleltem halkan. – Most lesz tíztől. Meghirdették.

– Pingpongverseny? – keskenyedett el a táborvezető pajtás arca. – Ja! A pingpongverseny! – világosodott meg hirtelen, majd mosolyogva ránk emelte tekintetét. – Ti nem tudtatok róla? Elmarad. Vendégeket várunk, meglepetésvendégeket. Itt fértek el a legtöbben, ezért lefújtuk a versenyt. Úgyis alig jelentkezett rá valaki. Majd kapsz egy oklevelet, ne izgulj! Harmadik hely jó lesz?

Alig kaptam levegőt a meglepetéstől, ami lassan dühbe fordult.

– Ötödik szeretnék lenni. – sziszegtem – És ki lesz a meglepetés? – kérdeztem és közben igyekeztem elfojtani a sírásomat.

– Hajszán Gyula, meg még valaki, de azt már elfelejtettem. Örültök?

– Igen. – feleltem kissé megkönnyebbülten és már bántam, hogy nem akartam az első díjat.

*

Póczik, alighogy átlépte a felezővonalat, keresztbe ívelte a labdát a hórihorgas Szepesinek, aki a 16-os közelében lefejelte azt Szentesnek. A középcsatár egy pillanatra kivárt, és miután észrevette, hogy az előtt helyezkedők miatt nem tud kapura törni, hirtelen mozdulattal továbbsarkalta Hajszánhoz, akit ez nem ért váratlanul. Rácsapott, és mintegy 12 méterről laposan kapura lőtt, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba.

*

Idegileg nehéz, nagyon nehéz az ilyen eseményeket higgadtan elviselni. Jó, hogy itt van már a bajnokság vége! – motyogta üveges szemmel maga elé a köré sereglett újságíróknak Rudi bácsi, és közben tekintetével a levonuló játékosokat figyelte, közülük is elsősorban Kakast, akit, ha lehet ilyet mondani, a nézésével semmisített volna meg egy másodperc alatt, mert szerinte az volt a döntő momentum, hiába védett szenzációsan előtte a portás, fogta meg a lehetetlent, mi a túróért futott ki akkor, és ha már igen, miért úgy? Komoly kérdések ezek, amire talán sosem lesznek válaszok. A mi életünkben biztosan nem.

*

1983. június 4.

Vasas SC – Rába ETO 2-3 (1-0)

15.000 néző; vezette: Pádár

Vasas: Kakas – Farkas, Híres, Balogh, Csima – Birinyi, Seres, Komjáti, Váradi – Kiss, Izsó. Edző: Illovszky Rudolf

ETO: Kovács – Csonka (46’ Szíjártó), Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó (53’ Szepesi), Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Gólok: 35’ Komjáti 1-0, 47’ Izsó 2-0, 55’ Hajszán 1-2, 61’ Hajszán 2-2, 81’ Hajszán 2-3

Kiállítás: 83’ Izsó

 

 

Kategória: történelem | Címke: , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Poszttraumás sokk

tuti, hogy van erre egy út (fotó: nicepik.com)

Pörög a net ezerrel, hangzatos főcímek mindenütt, a kattintás-számlálók lefagytak, az igazi hardcore hírfogyasztók albán bunkerek tervrajzai után kutatnak a gúglin, hiszen ez már nem is a világvége, hanem maga az Armageddon! Mind meghalunk, sőt a meg nem született gyermekek is, olyan pusztító csapás vár ránk, aminek nyomait még a messzi galaxisból évmilliók múlva idetévedő, a Tejút-rendszeren átutazó ufó-űrhajók kocsányos testű személyzete is szörnyülködve fedez fel, majd gázt ad és sok-sok billió csilliárdos sebességgel hagyja el a környéket, és nem kilométer per órában számolva, hanem olyan mértékegységben, amit az emberiség ép ésszel fel nem foghat, és én sem merek leírni, mert szénné égne a monitor.

Milliárdos veszteséggel zárt a Fradi.

Ezt pötyögik reszketve a klaviatúrán azok az újságírónak nevezett fantaszták, akik mélyalvásban töltötték az elmúltnyócévet, és tényleg azt hiszik, hogy ennek bármilyen jelentősége van ma Magyarországon, hogy a helyi futballgazdaság a normál piaci működés szabályait követi, hogy a valós bevételek és a tényleges kiadások bármilyen köszönő viszonyban vannak egymással. A nemzet kultúra része, mit része!, maga a nemzeti kultúra van veszélyben, a Fradika odaveszhet és akkor tényleg nincs értelme ennek az egész rohadt életnek. Uruguayban, K       enyában, Ukrajnában kezdtek adakozásba azok, akik tudják, hogy hol lakik a magyarok istene, utóbbi helyen hirtelen okafogyottá vált a krími viszálykodás, felülírt mindent az aggódás.

Mondok én valamit.

Az ETO félmilliárdos veszteséggel zárt.

Erről persze senki sem ír, nem ejtenek könnyet a pesti firkászok, talán még röhögnek is egymás között, hogy na megkapták ezek. Végre.

De még mielőtt bárkit elkapna a sikító frász, lelki szemei előtt felvillanna a gazzal benőtt stadion borzasztó rémképe, esetleg sírva futna a szelektív hulladékgyűjtő felé, hogy egy utolsó imát elmormolva belevágja az éves bérlet aprócska plasztikját a műanyagba, oda, a PET palackok és más, soha le nem bomló anyagok közé, hogy aztán egy halálugrással magát a mellette álló konténerbe, az üvegcserepek közé vesse, no, még előtte mindenkit megnyugtatok, hogy a helyzet szar, de korántsem annyira, amennyire a száraz tények alapján látszik.

A klub él és élni fog.

*

A most közzétett 2018-as beszámoló szerint az ETO Futball Sportszervező és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban ETO Kft.) a normál működéséből 387 millió forint bevételre tett szert tavaly. A szokásjog alapján ebbe a körbe a jegybevételt, a marketingtevékenységből származó pénzeket, az un. működési költségtérítést, jelentsen is az bármit és még hasonlókat sorolnak. Ez a szám pontosan 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Megsüvegelendő teljesítmény, különösen akkor, ha belegondolunk, hogy semmi extra nem történt a két év között, a termék semmivel sem lett jobb, a potenciális vevők köre pedig vélhetően nem változott. Mindezzel szemben állnak az anyagjellegű ráfordítások (pl. anyagköltségek és szolgáltatóknak fizetett díjak, etc.), amik csupán nyolc százalékkal emelkedtek. A személyi jellegű kifizetések (ti. bér és járulékok) meg egyenesen csökkentek közel 10%-kal, egész pontosan 58 millió forinttal. Taps a karzaton.

Az egyenleg tehát első ránézésre rendben van, azonban van még pár dolog, ami jól belerondíthat a képbe, és biza’ bele is rondított.

Egyéb bevételek. Azon tételek gyűjteménye, amire úgy tekintünk, hogy vagy jönnek, vagy nem. Sok mindent elmond a futballgazdaságunkról, hogy ez a sor jellemzően sokkal nagyobb számot tartalmaz, mint az árbevétel. Támogatások, közvetítési jogból származó jövedelmek, tao pénzek és egyéb falánkságok. No itt van egy 370 milliós hatalmas lyuk ’17-hez képest. A sportszerető önkormányzat egy laza százötvenmillióval adott kevesebbet, ami természetesen magyarázható, hiszen milyen sokba kerül egy-egy lélegeztetőgép, nem igaz?, de attól még ez a zsé hiányzik a kasszából. Aztán ott van még a tao, aminek feltöltése Győrben közel sem olyan egyszerű mint mondjuk Kövesden vagy Kisvárdán. Mert mit lehet tenni, ha az állami megrendeléseken lógó egykori névadó azt mondja, bocsi!, most nem adom azt az ötvenest, vagy egy másik cég hirtelen kitalálja, csarnokot húz fel, mert a hoki a trendi, az a huszonegyedik század sportja: még ötven mínusz. Könyörgöm, húzzanak már fel egy falat a hotel és a keleti lelátó közé, hogy legalább ne azt a monstrumot kelljen nézegetnem, amikor szögletet rúgunk balról.

Aztán legalább akkora probléma, hogy vannak a közelmúltnak finoman szólva is szürke foltjai, olyanok, amik billegnek a kreatív könyvelés és a konkrét számviteli csalás közötti vékony mezsgyén, és most szemet szúrtak az arra szakosodott embereknél, így aztán fájdalmas lépéseket kellett húzni a mérlegben. Jó hír, hogy ez így már nem jelenti a Damoklész kardját, rossz, hogy egyszeri tételként ott figyelget 177 millió terven felüli értékcsökkenés. Segítek: rontja az eredményt, nem kicsit. Belefér, nem igaz? A böhöm nagy, német rendszámú fekete Q7-es azért jól mutat valakinek a segge alatt.

A vége 453 millió forint veszteség.

Brutálisan nagy szám, én akkor kezdek lottózni, ha legalább ennyi a főnyeremény. Azonban nincs ok rövid távon a pánikra, mivel 2019-ben a tulajdonos már kétszer emelte a tőkét (400 MHUF+55 MHUF), így aztán kinullázta a negatív egyenleget. Nekem ez a lépés inkább az elköteleződést mutatja, mint az esetleges menekülést a rossz üzletből.

Dicsérni jöttem, nem temetni, de jó volna már egy dinamikus és előremutató pénzügyi sztoriról beszámolni – természetesen a parádés sportsikerek mellett. Például arról, hogy a száguldó gazdaság helyi nyerteseinek is fontos életben tartani ezt az egészet, ahelyett, hogy beállnak a sorba és mindenféle műmájer projekektbe ölik a pénzt.

Hahó Győr! Lenne itt egy tradicionális klub! Kicsit savanyú, de a miénk. Nem hiányzik senkinek? A Fradikánk mindig a hóna alá fognak nyúlni fent. Mi csak magunkra számíthatunk.

[Az adatok az e-beszamolo.im.gov.hu oldalról származnak.]

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Bontási terület

nem akarom látni (fotó: Nemzeti Sport)

Bizony voltak olyan idők, és nem is olyan nagyon régen, amikor a klubok nem kaptak az államtól új stadionokat ajándékba. A focializmus még csak csírájában létezett, amit mi sem bizonyít jobban, mint az egyszerű tény, hogy a felcsúti futballcsapat még nem bitorolta Öcsi bácsi nevét, egyszerűen csak Felcsút néven tengette mindennapjait az NB II-ben – relatív szerény körülmények között, a legnagyobb név pedig Bergmann volt a csapatban. Hogy a fagyis vagy a filmrendező családjából származott, azt nem tudom. Az ezüst is szépen csillog, meg különben is kijárt a Paksnak az első liga a sok-sok atomért cserébe. No lám! Ki toporog a dobogó alján? Csak nem a Gyirmót? Hisz’ ő ott szeret.

Győrben, mármint az igaziban, közben elindult valami. A pesti tulajdonos tarsolyában grandiózus tervek lapultak már egy ideje, legalábbis erről szólt a mese, amiket végre előkapott, és ki tudja?, talán meg is lobogtatott a kíváncsi közönségnek, de csupán egy rövid pillanatra, nehogy kiderüljön a titok. Csak a kezemet figyeljétek, mert csalok! Mirr-Murr, aki megboldogult fiatalkorában a miskolci egyetemi kollégium rádiójában vezette a beszélgetős műsort hatalmas hallgatottság mellett, és kiemelkedő sikerrel, ekkor már a Quaestor ingatlanos cégének első embereként keverte a lapokat. Nem értek a focihoz, plagizálta a szép emlékű miniszter asszonyt, mikor halkan megkérdeztem tőle: mi lesz a stadionnal? Mi lesz a csapattal?

Az utolsó bajnoki meccs a stadionban.

Abban az arénában, ahol alig több mint harminc évvel korábban úttörők és kisdobosok ezrei köszöntötték az építőket és sportoló pajtásaikat, hogy aztán éveken keresztül számtalanszor mutassanak be élőképet a dolgozó népnek. Abban az arénában, ahol járt a Juventus, a Standard Liège, a Manchester United, a Torino. Abban az arénában, ahol tiszteletét tette a Vikingur Reykjavík, a Dinamo Minszk és a Bohemians Praha. Abban az arénában, ahol kétszer is bajnok lett az ETO.

És most vége, nincs tovább, eltűnnek a pénztárak, amik előtt sokszor kígyózott a sor, ledőlnek a legendás kandeláberek, amelyeken évekig fennmaradtak az egykori szponzorok messziről is jól olvasható nevei, apró betondarabok maradnak csak az I szektorból lépcsőiből, amin örömittasan rohantak le a rácsig a drukkerek egy-egy gól után, nem lesz többé vizesárok, a futópályának csak hűlt helye marad, ledől az eredményjelző, ahová sokszor ki sem fért a rengeteg góllövő.

Eltűnik a történelem egy fontos darabja.

Szomorkás nap, amire csak ráerősített az Újpest, mivel hintett egy laza ötöst.

Ráadásként Böjte Attis lilában volt a pályán, ami különösen fájt.

*

2006. május 28.

Győri ETO – Újpest FC 2-5 (1-2)

4.000 néző, vezette: Vad II

ETO: Stevanović – Regedei, Jäkl (17’ Varga G.), Mátyus, Hanák – Granát, Vincze, Pusztai, Varga R. (77’ Czanik) – Szabó, Priskin (25’ Varga Z.). Edző: Csank János

Újpest: Vlaszák – Böjte, Vermes, Tóth, Füzi – Kovács (61’ Lucas), Erős, Sándor (46’ Vaskó), Tóth (84’ Gulyás) – Tisza, Rajczi. Edző: Mészöly Géza

Gólok: 5’ Tisza 0-1, 35’ Rajczi 0-2, 40’ Vincze 1-2, 52’ Szabó 2-2, 54’ Tóth 2-3, 70’ Lucas 2-4, 78’ Vaskó 2-5

Kiállítás: 90+1’ Lucas

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , , | 3 hozzászólás