Nem én sírok, hanem a labda

 

a szélvédőkre vigyázz (fotó: ETO YouTube)

A zarautzi birkózóteremben még soha nem fordult elő olyan, hogy egy futball-labda pöffeszkedjen a két szőnyeg között, pedig már legalább hetven éve használta ezt a helyiséget az »Aparteko garaipena« egyesület. Nem csoda, hogy amikor azon a reggelen Patxi Ugalde kinyitotta az ajtót, majd gondosan elhúzta a sötétítő függönyöket és körülnézett a kissé dohos teremben, először a döbbenet ült az arcára, amit aztán viszonylag gyorsan a düh és a kétségbeesés fura keveréke váltott fel. Ő ugyanis nagyon jól tudta, hogy ez nem csupán egy baljós jel, hanem bizony valaminek a végét is elhozza az egyébként ártatlannak tűnő bőrfoci.

A klubot még Ugalde dédapja hozta létre valamikor az 1900-as évek elején, amikor hazatért egy hosszabb kaukázusi körutazásáról. Gorka Zumalacarregui az alapító professzorok egyikének számított a bilbaói Duesto Egyetem földrajz fakultásán, és akinek fő kutatási területe Kelet-Európa és Nyugat-Ázsia határvidéke, ezen belül is a Fekete-tenger medencéjének hegy- és vízrajza volt, így aztán többször is járt azon a vidéken. Szinte megszállottként utazott keresztül-kasul a vadregényes tájakon, és amellett, hogy szorgosan rajzolta térképeit, rengeteg mást is meg akart tudni a helyiek életéről és kultúrájáról. Egyik legérdekesebb tapasztalása az volt, hogy arrafelé milyen nagy becsben tartják azokat a férfiakat, akik rendszeresen hódolnak a testkultúrának, ezen belül is azoknak a mozgásformáknak, amik kifejezetten a puszta emberi erőn alapulnak. Amikor csak tudomására jutott, felkerekedett és ott nyomorgott a tömegben, ahol világvégi falvak erős emberei vívták vérre menő, de mégis sportszerű csatáikat. Teljesen magával ragadta az a semmivel sem összehasonlítható hangulat, ami körülvette ezeket az ünneppel felérő performaszokat, így nem volt számára kérdés, hogy otthon is elülteti ennek az életérzésnek a magját, megalapítja Baszkföld első birkózó klubját.

Az egyetemen nem osztották a lelkesedését, a jezsuiták alapból ódzkodtak minden olyan tevékenységtől, ami nem a szellemi élet dicsőségét hirdette, egyetlen kivételnek a foci számított, ezért aztán szülővárosában, Zarautzban tette meg a kezdőlépéseket. Így jött létre az »Aparteko garaipena«, amit azóta is Zumalacarregui leszármazottai vezetnek. Először a fia, Gorka állt a klub élén, őt követte Iker Ugalde, a legidősebb lányának, Korónak a férje, mivel Gorkának csak lányai születtek, majd jött az ő fiúk, Patxi, aki immár harminckét éve elöljáró és a nem mellesleg főedző. Büszke bajnokok egész sorát nevelte az egyesület a hosszú évtizedek alatt, akik közül sokan világbajnokságokat és olimpiákat is megjártak. Ennek ellenére soha nem vetette fel őket a pénz, ami nem is akkora baj, hiszen talán ezért sem változott meg a családias légkör, ami mindig is körül lengte az »Apartekót«, ahogy nevezték szerte a baszk vidéken a szent őrültek különleges közösségét. És volt még valami, ami a kezdetektől megmaradt, ez pedig a futball iránti mérhetetlen gyűlölet, amit az indulás nehézségei miatt keletkezett mély seb okozott, és ami nem akart begyógyulni soha, hiába telt már el több mint egy évszázad. Mondjuk nem is tettek ellene semmit, sőt csak erősítették a mindenkori tagokban az ellenszenvet. A futball nem sport, a futball játék, ami nem része a baszk identitásnak, hirdették megalkuvás nélkül, s tagadták el ezzel a valót, hiszen gyakorlatilag minden településen voltak már csapatok a tartományban, szinte csak Zarautz képezett kivételt. Egészen fura helyzeteket teremtett ez a lehetetlen állapot, példának okáért a vasárnapi misét követően sokszor teljesen elnéptelenedett a város, mert az emberek elmentek inkább Urtetába vagy Askizuba meccsre, ahelyett, hogy otthon lógatták volna a lábukat. Amikor ’80-ban az ETA robbantott az Aizea bárban és meghalt öt ember, Iker Ugalde azt is a foci nyakába varrta, mert valamelyik szomszédos település csapatának játékosai ünnepelték átutazóban a győzelmüket éppen ott, köztük két rendőr, akik, mint utóbb kiderült, az akció célpontjai voltak. Látjátok!, a foci megöl minket!, harsogta Iker a terror elleni békés felvonuláson, és a fájdalom és kilátástalanság miatt elcsigázott emberek egy csöppet talán el is gondolkoztak a szavain, az biztos, hogy utána hosszú-hosszú ideig nem is volt téma egy labdarúgó klub létrehozása.

citrom, narancs, citrom (fotó: ETO YouTube)

A helyzet akkor változott meg gyökeresen, amikor a városba költözött Gaizka Anotea, az Athletic legendája, akit egy régebbi utazása során megfogott a kies zarautzi táj szépsége. Aztán amikor szögre akasztotta a stoplist, és úgy döntött, hogy nem akar maradni a zajos Bilbaóban, vett egy házat Zarautzban, a város szélén, közel a tengerhez, és ahol végre megvalósította régi álmát, nyitott egy húsboltot. Először nem tudták a helyiek, ki az a titokzatos idegen, aki remek füstölt sonkákat kezdett árusítani, hamar csodájára járt a pompás serranóinak, aminek illatát kilométerekre is elvitte a fanyar tengeri szél, és akkor még nem is beszéltünk a mesés marhafelsálról. Miután egyre többen tértek be hozzá, és közvetlensége egyenesen megbabonázta az embereket, a rejtély hamar megoldódott, onnantól kezdve pedig már nem volt megállás. Anotea naphosszat és szívesen mesélt a múltjáról, kezdve az első meccséről, amikor a La Riazorban lépett pályára a Depor ellen 16 évesen, arról a Murcia elleni mesterötösről, amivel 5-4-re nyertek egy hózáporos decemberi estén, vagy éppen a nagy KEK menetelésről, aminek során kiverték a Rangerst, a Dynamo Drezdát, a Nottingham Forrestet és csak az elődöntőben állította meg őket a Mechelen, idegenben lőtt több góllal. És persze ott volt a csúcs, a nyolcvankettes vébé, ahol elszoruló torokkal hallgatta a spanyolt himnuszt a Hondurasszal megvívott csoportmeccs előtt, de közben becsukta a szemét és belül azt énekelte, hogy „Areitz bat Bizkaian da/Zar, sendo, zindo/bera te bere lagia lakua”.

Bizkaiaban áll egy tölgyfa/

öreg, erős és ép a gallya/

akár a törvényeink szava.

A zarautzi férfiak katartikus állapotban hallgatták Anotea történeteit, a többség hangosan zokogott, lélekben maguk is ott álltak egy képzeletbeli pálya kezdőkörében, a mellkasukon vörös-azúr dressz feszített, és közben arra gondoltak, az ördögbe is, elég már Patxi Ugalde ellenkezéséből, a városnak igenis kell egy saját futballcsapat, amit lehet szeretni, de ha úgy adódik gyűlölni is, mert a szenvedély már csak ilyen felemás érzés. És ez az, amit a birkózás nem ad meg a helyieknek. Az igazi szenvedélyt.

Megkérték hát Anoteát, hogy amikor legközelebb Donostiába megy húst vásárolni a nagybani piacra, vegyen nekik egy labdát is a városban.

*

Csapjunk a lecsóba!

Veszem a bátorságot és egy győztes meccs után írom le: a DEAC elleni produktum teljességgel fogyaszthatatlan volt, sőt még azt is megkockáztatom, hogy csak és kizárólag erős tudatmódosító szerek hatása alatt lett volna élvezhető a játék. Játék? Hogy is került ide ez a szó? Az átkozott megszokások. Mivel törvénytisztelő polgárként ilyenekkel nem élek, ráadásul két kiskorú gyerek mellett nem comme il faut vasárnap kora délután lerészegedni, így aztán nem maradt más hátra, minthogy a saját szememnek higgyek. Szahar, mondogatják a szereplők sűrűn az Übü királyban, pedig kicsi a valószínűsége annak, hogy Alfred Jarry sok magyar másodosztályú bajnokit látott volna életében. A hiba vélhetően az én készülékemben van, így nem marad más hátra, mint átértelmezni mindazt, amit én erről a gyönyörű sportágról gondolok. Legalábbis arra az időre, amikor leülök a stream elé és ott maradok szűk két órára.

többet elő ne forduljon (fotó: ETO YouTube)

Van ugye az az alaphelyzet, miszerint ellátogat hozzánk a tökutolsó, nevében egyetemi csapat, amelyik tizenegy pontra, azaz majdnem négy győzelemre van a még bent maradó pozíciótól, jogos tehát az elvárás, hogy akkor most jöhet a fieszta. De legfőképp a gólgála. Sajnos vagy szerencsére a futball közel sem ilyen pofonegyszerű történet, nem is csoda, hogy ezek után nem lett a fentiekből semmi. Naivan én is nagy győzelmet vártam, hiába, van ilyen. Ami fáj, hogy mindez nem azért maradt el, mert a DEAC olyan marha nagy ellenállást tanúsított volna, hanem szimplán azért, mert töketlenek és bénák voltunk. Egy héttel ezelőtt a csapat megpróbált focizni, értsd!, gurigázni egy arra totál alkalmatlan ’pályán’, aminek nagyjából a vízen futással egyenértékű volt a hatékonysága. Most olybá tűnt, hoppácska, leesett a tantusz, inkább legyen a levegőben a labda, abból baj nem lehet, csak az a gond, hogy cirka hét napot csúszott a felismerés. Nekünk van egy közel biliárdasztal minőségű gyepünk és számos olyan futballistánk, akinek komoly kihívás a magasról érkező bogyó gyors megszelídítése, amiből egyenesen következik, hogy a játék folyamatossága elillant, mint a kámfor. Nem látom be, hogy mi a fenéért nem lehetett ezúttal tudatosan a földön tartani a bőrt, mert arra azért már volt néhány példa a elmúlt időszakból, sajnos inkább 2020 végéről, hogy ez a fajta stílus nem idegen a srácoktól.

A debreceniek nem csináltak semmi extrát, még a buszt sem tolták be a kapu elé, vagy mondjuk azt a pár kamiont, amelyik a párhuzamos filmforgatás miatt az északi kapu mögött parkolt, ezért egy-két váratlan húzással talán meg lehetett volna lepni őket. Olyan sok kísérletet mégsem láttam ebből a műfajból. Oké, valamiért nem nyíltak ki még a bekapott gól után sem, ami elvárható lenne egy hátrányba kerülő mannschafttól, talán tisztában voltak a saját képességeikkel, de azért ez nem a Helenio Herrera által irányított Inter volt, ami tökélyre fejlesztette a catanacciot. Hála istennek elől meg végképp kapufa volt a debreceni csapat, Sidibe bácsi inkább egészségügyi sétaként fogta fel a sztorit, mint lábilabdás testmozgásnak, így a veszélyt jelző kütyü egy pillanatra sem mozdult el a nulla értéktől. Jut eszembe! Tavaly ősszel láttam a Gyirmót ellen meccselő Barcikában azt a Bereczki Dánielt, aki most a DEAC-ot erősítette. Ott és akkor teljesen fogalmatlanul futballozott a védelem közepén, a vendégek menedzsmentje a fejét fogta, amint közelített felé a labda. Most két sorral előrébb használta őt Sándor Tamás, de úgy tűnik az sem az ő posztja. Talán majd egy másik csapatban, a kapuban kiteljesedik.

A második félidő egy hangyafasznyit jobban indult, amit egyértelműen Vitális beállásának tulajdonítok. Mintha egy másik bolygóról érkezett volna a srác, ami persze költői túlzás, hiszen sokszor a vakok között a félszemű a király, de ő használt olyan, a labdarúgásban egyébként széles körben elterjedt és bevált elemeket, mint ritmusváltás, üresbe passz, etc. Az ő teljesítményét akkor értékelném kifogástalannak, ha annál az egy helyzetnél, amikor tényleg passzolnia kellett volna, ti. a középen várakozó Priskának, kicsiben, nem választ rossz megoldást és nem akarja befejezni egyedül, így elmaradt a tuti assziszt és a megnyugtató 2-0.

szellemekkel suttogók (fotó: ETO YouTube)

Így aztán maradt a végén a körömrágás, hogy nehogy büntessen a futball istene és kapjunk egy nokedlit valami megpattanó szabadrúgásból, esetleg egy kósza felszabadító eltalál egy pálya fölé betévedt sast, ami a nagyjelenet közben lelép a filmesek elől, mert fontosabb neki a szabadság, mint a madár Oscar, és a begyéről behullik Gundi fölött a pettyes. Hála az istennek ilyen sztorik csak Hollywoodban történnek meg, itt pedig nem valamelyik nagy filmstúdió készít remekművet az örökkévalóságnak, így maradt a kínkeserves 1-0. Tényleg! Nem tudja valaki, hogy milyen produkció munkálatai zajlanak?

Három pont a zsákban, Priskin Tomi továbbra is vezeti a góllövőlistát, szóval minden rózsaszín.

Vagy mégsem? Én mindenesetre már piszkosul unom a birkózást.

*

WKW ETO – Debreceni EAC 1-0 (1-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Dolnegó

ETO: Gundel-Takács 0 – Kovács 3, Lipták 2.5, Temesvári 3, Fejes 2.5 – Egerszegi 3 (78’ Múcska 0), Kiss M. 2.5 – Hanzli 2 (71’ Sipőcz 0, 90+2’ Vári 0), Berki 2(46’ Vitális 3.5), Májer 2 (78’ Erdei 0) – Priskin 2.5. Edző: Csató Sándor

DEAC: Tóth – Bényei, Papp, Orosz – Spitzmüller – Székely, Sárosi (81’ Kiss B.). Sándor (72’ Nagy K.), Kundrák (81’ Nikitscher) – Bereczki (72’ Kertész), Sidibe (81’ Nagy Z.). Edző: Sándor Tamás

Gól: 22’ Priskin 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A családi ezüst nem eladó!

az út eleje (fotó: ETO YouTube)

Jégkrém és csendespihenő van!, recsegte a hangosbemondón keresztül a falu hírmondója, ami már önmagában is egy súlyos ellentmondás, mert a csendespihenő alatt nem lehet csinálni semmit, jégkrémet nyalogatni meg végképp nem, a takaró alatt, titokban, de ha jobban belegondolok, az egész késő kádárizmus egy hatalmas önellentmondás volt, akkor meg miért lett volna másként egy átlagos balatoni úttörőtáborban, Balatonszárszó-külsőn. A költségvetési üzem, annyira imádom ezeket a kissé avítt kifejezéseket, még most is árad belőlük a nyolcvanas évek kissé rothadó bűze, persze, kiskamaszként részemről teljesen rendben volt az a kor, túl sok gondom nem akadt, elvileg nyomorogtunk négyen a másfél szoba hallban, mégsem éreztük, hogy összenyomna bennünket a tér, seggünk alatt ott volt a Trabant, vagy már a Dacia?, összecsúsznak ennyi év távlatából az események, emlékszem, az utóbbinak azonnal beragadt az anyósülés felőli zárja, amint apám hazahozta a Merkúrból, egy darabig próbálkozott vele, hátha valahogy meg tudja csinálni, mi kevésbé hittünk benne, mert annyira nem volt ügyes, inkább csak elszánt, aztán elege lett, hagyta az egészet a francba, bebaszta a másik ajtót, ami kis híján tokostul esett ki, de apámat már az sem érdekelte, aztán mielőtt följött volna, tett egy utolsó próbát, és lássanak csodát, a zár simán kinyílt, valószínűleg a akkorát rándult a kocsi a hatalmas durranástól, hogy helyrebillent a pöcök, a román ipar büszkesége pedig ismét teljes pompájában tündökölt, nem csoda, ha később mentünk valamerre, az olyan volt, mintha legalább egy Ferrarival száguldoznánk, így hasítottunk nyolcvanvalahány nyarán Szárszó felé is, ahol a költségvetési üzem használt két faházat vagy bungalót, ahogy tetszik, a táborban.

Igazi kommuna jött össze a kopottas alakuló tér körül, ahol szépen sorakoztak egymás mellett a faházak, amiben aztán vidám pajtások töltöttek el egy gondtalan hetet, messze az otthon melegétől, no meg a parttól is, mert nem egy panorámás telek jutott a pannonhalmi tanácsnak, hanem egy akácfákkal körül ölelt izé, ahova még a Balaton jellegzetes illata sem jutott el, de ez egyáltalán nem érdekelt senkit, már önmagában egy kaland volt eljutni a strandig az ősbozótos leküzdésével, így a nyaralás végére mindenki még vidámabb lett, és végtére is: ez volt a cél. Én egy darabig nem tudtam őszintén lelkesedni, mert zavart az a sok pöcs kisgyerek, akik folyamatosan rohangáltak és ordítoztak a bungalónk környékén, ami az utolsó előtti volt a sorban, ott már el lehetett bújni az ifivezetőnek álcázott kápók elől, és hogy még ez se legyen elég, majdnem szemben volt velünk az a vécé, amit mindenki használt. Ha meg éppen csend honolt, Takács Jóska bácsi szédített bennünket a szomszédból, a cégnél volt gépkocsivezető, apámat istenként tisztelte, ami a nyaralás alatt abban nyilvánult meg, hogy állandóan fröccsözni akart vele, nem bízott semmit a véletlenre, hozott is valami borzasztó kannásbort, azt mondta, pannonhalmi, apám bólogatott, de este anyámnak bevallotta, hogy ez biztos nem az, talán nyúli, nagyon szar, ég tőle a gyomra cefetül, nem tudom, engem nem kínáltak, pedig nagyon szerettem volna, már nőtt a bajuszom, egyedül jártam busszal suliba.

éppen befért (fotó: ETO YouTube)

A történet akkor fordult nagyot, amikor kiderült, hogy a szomszéd táborban ügyködő tanárok meg kísérők, vélhetően unatkozni kezdtek, ezért aztán kihívták a mieinket egy barátságos futballmérkőzésre. Egy ilyen lehetőséget nem illett visszautasítani, már csak azért sem, mert az ETO sikereinek okán mindenki kurva jó futballista is lett egyszerre, ráadásul azok valahonnan az Alföldről érkeztek, egy olyan településről, ahonnan az ember bármelyik irányba elindulhatott és csak száz kilométer megtétele után talált értékelhető focicsapatot, amin kábé a második ligát értem. Nagy volt az öröm, még nagyobb a mellény, gyakorlatilag mindenki elkönyvelte előre a diadalt, mikor hirtelen valaki a homlokára ütött, baj van, béláim!, nem vagyunk elegen, hiányzik egy ember, mégsem mehetünk tízévesekkel a csatába. Szerencsére Takács Jancsi bácsi a táborvezetőt is itatta, ő mesélte neki sírva, bukás lesz a meccs vége, hatalmas égés, rajtam fog röhögni a nagyközségi pártbizottság, plusz a vébétitkár, öntsél még egy pohárral, Jancsikám!, aztán meg igyunk meg egy kevertet is a biztonság kedvéért, az legalább olyan szar, mint a te borod, de legalább nem hazudom jónak, na isten, isten! Nem úgy van az, Karcsi!, replikáztott Jancsi bácsi, bár ő ezt nem így hívta volna, mindenre van megoldás, ott van például a Jóska fia, én ugyan nem láttam még játszani, de az apját ismerem, vagy száz éve, rendes ember, jó főnök, a gyerek is biztos az, olyan csendes fajta, de magas, vékony, fejelni biztos tud, majd a Nemoda feltekeri neki, vagy rúgja csak simán fejbe, no persze azért okosan, szólok neki, ha gondolod? Ha te mondod, Jancsikám, leköteleznél, szerzek neked olcsón benzint, aztán a felét betankolod a céges Nysába, a maradékot meg elviszed kannában, hány éves az a kölyök? Asszem tizenöt. Na az pont tökéletes.

Életem meccse volt. Talán nyolc kettőre nyertünk, én vállaltam négyet, még gólt is fejeltem a szaggatottról, utána tíz évig egyáltalán nem sikerült. A második dugóm után, aminél egy félpályáról elindított szólót követően pár lépésről gurítottam a hosszú alsóba, a csékánk biccentett, majd barátságosan odaszólt: hogy is hívnak téged?

Kár, hogy apám nem látta a meccset. Nem tudott eljönni, mert a Jancsi bácsi lőréje miatt folyamatosan a budira járt, nem mert kockáztatni. Józsikám! Sajnálhatod, hogy nem jöttél, kurva jó volt a fiad, döfte bele később apámba a kést, mikor visszaértünk.

*

Nem ismerem a pontos erőviszonyokat a megyei első osztályban, csupán abból indulhattam ki, hogy listavezetőként a masszív középcsapat, kilencedik Kapuvárt fogadjuk, a győzelem nagyjából borítékolható, csupán a különbség a kérdés. Ebben a ligában kicsi az esélye, hogy tévedsz, itt sem lett másként, bár bevallom a differencia kissé meglepett és itt most nem csak a tíz köztére gondolok, hanem arra is, hogy játékban mennyire felette voltak a srácok az ellenfélnek. Nem túlzok, ha azt mondom, ez bizony lehetett volna több is. Hogy aztán ennek mennyi a valós sportértéke, az más kérdés, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sokkal hasznosabb egy ilyen meccs, mint a korosztályos bajnoki.

na hol a pettyes? (fotó: ETO YouTube)

Egy 10-0-át soha nem kell megmagyarázni, ezért itt és most kizárólag a dicséretnek van helye. A fiúk az elejétől a végéig totál koncentráltan, a korosztályukhoz képest meglepően nagy alázattal tolták. Nem szeretnék túlzásokba esni, de tényleg szeretném hinni, hogy amit láttam, az picit az egykor fényes ETO-stílushoz való visszatérés egyik szép pillanata volt, ami remélem, tartós lesz, és előbb vagy utóbb megjelenik az első csapatnál is.

Presszing végig, gyors ütem- és oldalváltások, tempó és nem utolsó sorban meglepő húzások, amiből most – némileg igazságtalanul – kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik a hatodik gól volt, amikor Horváth Olivér szinte az alapvonalról lepte meg Giczi kapust egy éles lövéssel, méltón a hátán feszülő 11-es számhoz. Nem oly régen azon lamentáltam, hogy manapság mintha mindenki félne a klasszikus számozástól, nagyobb keletje van a nem olyan tradicionális mezeknek. Nos, Olivér egy picit most Hajszán Gyulává változhatott, és remélem élvezte a percet. A másik momentum a kilencedik találat előtti kulcsmozdulat, amikor Múcska Viktor a felezővonalt nem sokkal átlépve, lendületből sarokkal tette tovább a bogyót, ezzel teremtve igazán váratlan és az ellenfél számára megoldhatatlan szituációt. A futballisten igazán kegyes volt Viktorhoz, mert a támadás végén ő rúghatta a gólt. Így kell ezt!

Ha van némi szomorúság bennem, az nem a produkcióhoz kapcsolódik, hanem ahhoz a nyomorult helyzethez, amit koronavírusnak hívnak, és amire hivatkozással ezeket a srácokat megfosztották attól a lehetőségtől, hogy megmutassák magukat Európában és már ilyen fiatalon igazi, mi több, nemzetközi szintű futballistának érezhessék magukat. Ez a bűn az UEFA-é és bár nem vagyok különösebben haragtartó, remélem rájuk is ég az idő végezetéig. A klubnak ellenben jár a kalaplengetés, gyönyörű gesztus volt, hogy a BL-himnusz hangjaira vonulhattak kezdésre a csapatok. Riszpekt!

Csak így tovább fiúk, ti vagytok a jövő! Lebegjen a szemetek előtt, hogy ti lehettek az ETO jövője! Ha ez így lesz, a mi, a szurkolók hálája örökké üldözni fog benneteket és az bizony édes lesz!

Érdemes kipróbálni!

*

ETO Akadémia – Kapuvári SE 10-0 (4-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Herm

ETO: Ruisz 0 – Vincze 4, Forró 3.5, Vukasović 3, Ignácz 3.5 – Sipos 4.5, Szabó Ta. 4.5 – Vankó 4 (62’ Sipőcz 3.5), Vitális 5 (46’ Márton 3), Horváth O. 4.5 – Farkas 3.5 (46’ Múcska 4). Edző: Király József

Kapuvár: Giczi – Kelemen, Horváth P., Bognár-Barzsó, Horváth K. – Fekete (78’ Simon), Czanik, Szabó Ti. (78’ Győrvári) – Matetits, Tar – Szakács (74’ Böcskör). Edző: Mayer János

Gólok: 8’ Vitális 1-0, 11’ Vankó 2-0, 19’ Vitális 3-0, 21’ Vankó 4-0, 55’ Horváth P. (öngól) 5-0, 61’ Horváth O. 6-0, 65’ Sipőcz 7-0, 79’ Sipos 8-0, 82’ Múcska 9-20, 84’ Horváth O. 10-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés, utánpótlás | Címke: , , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kőleves

ember a vízben (Fotó: ETO YouTube)

Azt mindenki tudja rólam, hogy imádok főzni. Nem volt ez mindig így, sőt, igazából csak három éve kezdtem el az egészet, mert például az anyám sosem engedett a konyhába, pontosabban állandóan kizavart, ha meg néha egyedül belevágtam valamibe, no nem kell nagy dologra gondolni, mondjuk egy köménymagos levesre vagy egy szimpla rakott krumplira, akkor bejött okoskodni, hogy miért úgy csinálom a rántást, miért nem főzöm meg előre a krumplit, az a kolbász szar, a szerecsendió meg minek, úri huncutság, elcseszi az ízét az egésznek, mondtam is neki, hogy húzzál ki a francba, de csak nyomta, meg nyomta, közben kihasználta, hogy nem vagyok elég éber, a biztonság kedvéért belebaszott még egy csipet sót, no akkor kezdtem el keresni a csontozókést, de szerencsére apám éppen levitte a pincébe, hogy megtisztítsa vele a bicikliláncot, most meg ne kérdezd, hogy miért azt használta, a történet szempontjából az a lényeg, hogy nem csontoztam ki anyámat egy nyomorult rakott krumpli miatt, szerencsére, így aztán most is itt beszélgetünk és nem mondjuk a Csillagban Szegeden, hú bazmeg, de kicsin múlt, azt azért eldöntöttem, hogy akkor én soha többé nem főzök semmit, addig biztos nem, amíg anyám él, aki egyébként elképesztően jó volt a konyhában, nem is értem, miért volt velem ilyen, talán nem akarta, hogy kiderüljön, én is esetleg tehetséges vagyok, aztán nem tudott volna zsarolni, és így picit magához kötni. A te anyáddal mi van? Ja, hülye kérdés volt, a múltkor ettem a provanszi sült bordáját, éreztem benne a jó szándékot, de ettől még menthetetlenül nyers maradt, amit az sem tudott semmissé tenni, hogy világbajnok lett a mártás, szép mentés volt, meg kell hagyni, de a lassan csorgó vér látványa azóta is kísért, tegnapelőtt arra ébredtem, hogy a kutya rajtam fekszik és nyalogatja a könnyeimet, mert sírtam istenemre sírtam, álmomban egy étteremben ültem a középső asztalnál, körülöttem pincérek egész hadserege, előttem egy kupac valami a tányéron, körülbelül sem tudom, mi lehet, azt mondja az egyik pincér, hogy az bizony bélszín szelet, gránátalma pudinggal megbolondítva, a köret pedig csicsókás bulgur, a séf ajánlata, az utolsó ajánlat, mert ha nem eszem meg, belőlem csinálják holnap a főételt, nyilván nem az lesz az étlapon, hogy emberhús, hanem valami egzotikusat írnak majd, olyat, amit jó eséllyel még senki nem evett errefelé, mondjuk vikunyát, hú ez nem is rossz ötlet, vajon a vikunya húsának íze, ha jól el van készítve, hasonlíthat a vádlimból kanyarított, grillen sütött finomságra, főleg, ha kap még némi curryt és tesznek mellé mangó chutney-t? Egye már meg!, dörrent rám az egyik pincér, mit gondol, meddig várunk még, de én nem mozdulok, azt találtam ki, hogy megpróbálom elhagyni a testemet, egyszer láttam egy filmet a National Geographicon, ott megcsinálta valami faszi ezt a dolgot, ott nincsenek ilyen kamu videók, szóval tuti igaz lehetett a sztori, akkor meg nekem is menni fog, becsukom hát a szemem és arra gondolok, hogy mi a faszért is jöttem be ebbe az étterembe, hiszen nem is voltam éhes, jó, ennek már nincs jelentősége, most ki kell jutnom innen valahogy, istennek biztosan van még velem terve, hiszen csak harmincnyolc vagyok, és ekkor szolid remegés fut végig a testemen, könnyűnek érzem magam, lebegek, továbbra is csukva a szemem, mert ha kinyitom, ezer százalék, hogy annyi a varázslatnak, hirtelen ütést érzek a hátamon, a séf jöhetett ki a konyhából egy hatalmas lapáttal?, ezek tényleg meg akarnak ölni, elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, ki kell tartanom!, az arcomon nedvesség, nem bírom tovább, óvatosan pislantok egyet, a kutya lefetyel nagy lendülettel, a nyelve újra és újra végig húz az orromon, elképesztően büdös a lehelete, már megint megette a saját ürülékét, nem akar leszokni róla, neki kellett volna az álomban ott állni a tál előtt, simán befalta volna az egészet egy perc alatt, vagy mondjuk anyád provanszi sült oldalasát.

hull az elsárgult levél (fotó: ETO YouTube)

Tudod, hogy szeretem anyádat. Téged hagyott főzni? Igen? Akkor most miért nem csinálsz sose semmit? Ha meghívtok, mindig hozattok valami fine dining kaját valamelyik étteremből. Nekem aztán egyáltalán nem kell felvágni. Egyébként nincs bajom velük, mert most már bevallhatom, hogy engem is egy ilyen két Michelin-csillagos puccos helyen kapott el mégis a gépszíj, ami után újra érdekelni kezdett a konyha, a művészet, ahova egyszer elrángatott a Zsanett, mert a cégnél már mindenki járt ott, csak ő nem, fúziós rakott krumpli volt a húzónév a menüsoron, kalabriai fésűkagylóval és hagymás omlettel, és engem egyből megvettek, amint belekóstoltam, mert az első falatnál rögvest a szerecsendió átható aromájával találkoztam. Baszki!, ezt kell nekem is csinálni, mondtam Zsanettnek, amikor kiszállt a házuk előtt a taxiból, furcsán nézett rám és sosem találkoztunk utána, ami csakis az én hibám volt, de szakítanom kellett vele, mert porcukorral ette a káposztás cvekedlit, ami nálam onnantól kezdve nem fért bele. Tudod, hogy most mit főztem nektek? Csirkebecsináltat, barátom, de olyat, hogy beszarsz!, van benne édeskömény, kardamon, meg még valami, de többet már nem segítek, neked kell kitalálni, hogy mi benne a hájp, azért előtte igyunk már egy kortyot ebből a cabernet sauvignonból, 2010-es, egyenesen Astigarribiából, nem tudod, hol van, mi?, annyit mondok, nem Chile, na milyen?, nem tudod?, Euskadi, öregem, Euskadi, kicsit testes, nekem bejön, imádom azt a gyümölcsös utóízt, kicsit mangós, pedig nem az, még egyet?, ugye, hogy fasza?, és mennyire passzol a csirkéhez, apám!, na gyertek, üljetek már le, most jó a temperatúra, szedhetek mindenkinek?, Mercike?, a sűrűjéből, csak kicsit teszek, mert ebből hülyén néz ki, ha púpos a tányér, na egészség!, örülök, hogy eljöttetek, ha jobban belegondolok, talán Árminka keresztelőjén találkoztunk utoljára, most meg már lassan ovis ballagása lesz a kis tökösnek, tényleg!, ugye számíthatunk rátok?, nem tervezek nagy bulikát, csak akkorát, hogy utána ne szégyellje magáét a suliban, ha el kell mesélnie, mi volt, annyira idióták mostanság a szülők, megy a rongyrázás, egy kis gokartverseny, egy kis siklóernyőzés, ne is mondd, barátom, hallottad mi történt a Gellért fiával?, elbaszta az a dinka csávó az ereszkedést, aztán öt hétig volt utána az intenzíven, de most már rendben van, jövőre tényleg elkezdheti az elsőt, szerintem jobban is járt így, mert nem volt ő még igazán érett, szedhetek még?, nem?, mi a baj?, látom, hogy valami gond van, mondjátok bátran, bírom a kritikát, azt szoktam mondani, hogy csak azt mérgezem meg, aki nem őszinte, viccelek persze, mutatom is, hogy ezt hogyan kell úgy enni, hogy a nyelveden pontosan ott találkozzon az étel az ízlelőbimbókkal, ahol kell, így ni!, fogod a kanalat, szép lassan, kicsit hátrább, mint ahogy szoktad és hamm…

Bazmeg kihagytam belőle a sót!

*

Az előző hetek sanyarú tapasztalatait követően új stratégiát választottam. Ugyebár van az un. rugalmas elszakadás, ami az élet számos területén kiválóan működik, például, ha a csajodat le akarod pattintani, először csak apró jelekkel hozod a tudomására, hogy már eleged van, aztán egyre direktebb vagy, végül megmondod neki, hogy szevasz!, ha még így sem érti meg, zárat cserélsz, elköltözöl, elhagyod az országot, esetleg befizetsz Elon Musknál egy körre és elmész a Marsra. Ennek az ellentettje a rugalmas közelítés, ami a fenti példára alapozva egy laza fagyizással indít és a végén dugtok. Na most én ezt úgy fordítottam le labdarúgásra, hogy szombaton majdnem végig streameltem az Érsekvadkert-Karancslapujtő Nógrád megyei bajnokit, amit valamiért Balassagyarmaton játszottak. Gondolom az érsekvadkerti arénát súlyos TAO pénzekből újítják fel éppen és nem készült el a tavaszi rajtra a faszányos vendégöltöző, esetleg a pályamunkások lettek koronások, akik így nem tudták rendesen előkészíteni a gyepet, és még számos más remek opciót fel tudnék sorolni, de minek.

esküszöm, nem én ástam el (fotó: ETO YouTube)

Balassagyarmaton igazán kellemes viszonyok fogadták a küzdő feleket és a monitor előtt görnyedő érdeklődőket, bár az utóbbiak komfortérzetét némileg csorbította, hogy a közvetítő állványt nem sikerült kellő magasságba felemelni, így egy kicsit állatkerti fílingem volt, lévén végig a drótkerítésen keresztül lehetett nézni a meccset. Később kiderült, hogy egy platós kocsin állt a kamera és a másik oldalon annyira mély volt a talaj, hogy a sofőr nem mert odaállni, mert attól félt, a félidő közepére totál elsüllyed a járműve. Őszintén meg kell mondanom, az élvezeti értékből semmit sem vont le ez a kis malőr, mert egész jó kis meccset játszottak a csapatok, amit teljesen megérdemelten nyert meg 3-0-ra a vendég ’Lapujtő, akiket én úgy raktározok el az emlékeimbe, hogy a nógrádi ’Lautern. Pedig az elején szorítottam a hazai csapatnak, mert el nem tudtam képzelni, hogy kikaphat az a társaság, amelyikben kezdő Balga Martin és Balga Larion, ráadásul a padon ott ül még bevetésre készen Balga Krisztián János is. Valószínűleg az volt a baj, hogy a játékosedző Szenográdi, oh! mily’ beszédes név!, magát hamarabb küldte be, mint a Krisztián Jánost. Az mindenesetre biztos, hogy a nógrádi futball újabb lelkes hívet szerzett magának a személyemben, és már most várom a hétvégét, mert ki nem hagyom a Héhalom-Szécsényt vagy a Rimóc-Diósjenőt!

Eddig húztam, halogattam, de most már muszáj írnom a Szpari elleni buktáról. Laza átkötés, hogy mikor Farkas játékvezető a sípjába fújt, már javában zajlott a Városi Stadion másik pályáján a Kemecse-Mátészalka, amit nem lehetett nem észrevenni, mivel folyamatosan fütyörészett odaát Veres János sporttárs. Bár néha odavetődött a stream kósza kamerája, azt nem sikerült kifigyelnem, hogy vajon az egykori pénzügyminiszterhez, Szabolcs megye büszkeségéhez volt-e szerencséje a fotballistáknak, vagy valaki máshoz.

A centeren akkor még relatív zöld volt a pálya, de a helyzet percről percre változott és nem azért, mert arrafelé annyira gyorsan regenerálódik a fű. Húsz perce van itt annak, aki focizni akar, mondta a szpíker, aki egyébként nagyon korrekten nyomta le a 90 percet, és igazán tisztelettel beszélt rólunk végig, ami ugye azért nem annyira meglepő a Nyírségben. Nekem úgy tűnt, hogy Csató mester is megkapta időben az infót, be is gyújtottuk a rakétákat, nyomtunk rendesen, ment a presszing, helyzetek is voltak, csak az a kurva gól nem jött össze, ami később végzetesnek bizonyult. Szokták mondani, hogy a fostalicska pálya mindkét csapatot egyformán sújtja, de szerintem ez nem teljesen igaz, mert a hazaiak minimum jobban szokva vannak a mostoha körülményekhez, ami azon is meglátszott, hogy mikor már inkább a sár volt az úr, ők meg sem próbáltak gurigázni. Sajnos nekünk ez nem jött le, aztán meg mindenki nézett hülyén, hogy mi a pöcsért áll meg a bogyó pár méter után.

most már mindegy (fotó: ETO YouTube)

Sejtettem, hogy baj lesz, azért egy ikszre talán jók lehettünk volna, de persze megint jött egy olyan bekapott gól, aminek igazából nem kellett volna jönnie. Ártatlan labdavesztés a saját térfélen, amit a Szpari meglepően tudatosan megkontrázott, Gundi elszámította magát a kiindulással, a nagyon motivált és ráadásul hasznosan is futballozó Paku Roland meg adott egy kihagyhatatlan passzt Gresónak. Nem hibázott persze…

Onnantól kezdve ez már a veszett fejsze nyele volt, amit vélhetően nálunk nagyságrenddel jobb csapatok sem tudtak volna megragadni, nemhogy mi. Remek kirándulás volt a semmiért. Pontosabban nem a semmiért, mert kezdőként mutatkozott be Hanzli Péter, akiről én az égvilágon semmit sem tudtam korábban, ez az én szegénységi bizonyítványom, aki jól és rendkívül bátran játszott. Tizennyolc éves és tavaly még a Fejér megyei bajnokságban rúgta a bőrt, ennek ellenére simán fölfelé lógott ki.

Mi jön most? ETO-DEAC és ETO Akadémia-Kapuvár.

Nagy a kísértés.

Ilyen időket járunk…

*

Nyíregyháza Spartacus – WKW ETO 1-0 (0-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Farkas

Nyíregyháza: Fadgyas – Szokol, Papucsek, Jánvári, Galambos – Paku, Márkus (64’ Papp) – Kalocsai, Gresó (84’ Végső), Hamed (64’ Zamostny) – Hornyák (67’ Györgyi). Edző: Gálhidi György

ETO: Gundel-Takács 3 – Kovács 3 (56’ Vári 2.5), Lipták 3, Temesvári 2.5, Fejes 2 – Egerszegi 2 (85’ Sipos 0), Kiss 3 – Hanzli 3.5 (68’ Múcska 0), Berki 2.5 (85’ Vitális), Májer 2 (68’ Horváth 0) – Priskin 2. Edző: Csató Sándor

Gól: 52’ Gresó 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Életünket és vérünket

eljön a mi időnk (fotó: connect2local.com)

Én tizennyolc vagy tizenkilenc voltam, és lengettem serényen, a csapatokban nagyjából velem egykorú, sőt!, inkább fiatalabb srácok rohangáltak lelkesen, no és akkor még ott állt a kapuban Dezső bácsi. Az volt a kiírásban, hogy legfeljebb négy túlkoros játszhat. A helyzetet a legtöbb ifiedző úgy oldotta meg körzeti egy bében, hogy használta a józan paraszti eszét, no nem azért azt, mert nem volt neki semmilyen licensze, mondjuk az nehéz is lett volna, mert nem is volt semmilyen licensz, még az idegen szavak szótárában sem, a nyolcvanas évek legvégéről beszélünk, és ugye mint említettem, a körzeti egy béről, szóval semmi hókuszpók, fogta a tréner és az első csapatból visszajátszó sérültek mellett a titánok közé berakott egy rutinos centerhalfot, aki hátulról igyekezett irányítani a gyereksereget, meg beküldött még egy idősebb kapust, főként olyat, aki imádott ugyan futballozni, de komolyan sosem volt esélye arra, hogy a felnőttek közt pályára lépjen, ezen azonban egyáltalán nem sértődött meg, elvállalt mindent, de tényleg mindent, aminek része volt az is, hogy általában ő volt a kapus az ifiknél. Tudsz vetődni, Dezső?, puhatolóztak nála egyszer, mikor a Levente Karcsika maródi lett, mert betörött a feje. Dezső bácsi éppen végzett a fűnyírással meg a vonalazással. Már hogyne tudnék?, sértődött meg csöppet már a kérdésfelvetésen is Dezső bácsi, biciklivel járok bazmeg, tudod milyen göröngyös a Dr. Kovács Ármin utca. Talán a Felpéc ellen vonult ki nagy büszkén először a gyerekekkel, hátán a méretes egyes számmal, idegenben. A boldogság azonban nem tartott sokáig, mert azok a méretes felhők, amik egész bemelegítés alatt a pálya felett tornyosultak, hirtelen semmivé lettek és szikrázó napsütés vakított el mindenkit. Dezső bácsi egyszerre azt hitte, hogy megint előjött a semmiből az a betegsége, ami miatt kis híján a jogosítványát sem akarta meghosszabbítani a Marx doktor úr, de aztán rájött, hogy csupán belesüt a nap a szemébe. Danika! Visszaszaladnál az öltözőbe, kisfiam? Ott van a táskám oldalsó zsebébe egy siltes sapka, hozd már ki legyél szíves a Dezső bácsinak, ha megkérhetlek szépen! Majd fizetek egy kólát a sportbüfében. És Danika, aki nem mellesleg az unokaöccse volt a Dezső bácsinak, már szaladt is lelkesen, majdnem nekifutott az egyetlen partjelzőnek, megijedt, hogy majd ezért húzza be a lest a spori, ha ne adja isten haragtartó, gyorsan elnézést kért. Dezső bácsi pontosan tizenhárom gólt kapott azon a meccsen, amik közül legfeljebb négyről tehetett. Mindenki dicsérte, ami elsősorban annak szólt, hogy a Levente Karcsika feje lassabban gyógyult a vártnál, ki kellett hagyni az egész tavaszi idényt, és ugye kapus nélkül botorság kiállni a meccsekre. Tudta ő ezt nagyon jól, de azért megmártózott rendesen a népszerűségben, és akkor döntötte el, hogy soha többé nem véd a siltes sapkája nélkül, mert az mekkora szerencsét hozott neki. És valóban, azóta csak egyszer rúgtak neki tíznél több gólt, tizenkettőt, Nagyszentjánoson, ahol a bíró hét tizenegyest fújt be a hazaiaknak, utóbb mesélték, hogy valami fogadás volt a háttérben, amiből kettőt ugyan megfogott a Dezső bácsi, de azért így is sok lett a vége. Annak a meccsnek egyébként sem volt különösebb tétje, már korábban eldőlt, hogy a két csapat lesz az utolsó meg az utolsó előtti a körzeti egy bében, ezerkilencszáznyolcvanöt azóta is fekete betűkkel szerepel a baráti sportévkönyvben, de nem Dezső bácsi miatt.

Négy év telt, Dezső bácsi már az ötvenhez közelít, de még most is ugyanabban a siltes sapkában ugrál a vonalon, miközben várja a becsavarodó szögletet. Danika továbbra is a csapattársa, de már túlkorosként, hiába játszhatna akár a felnőttek között, nem merült fel a neve, amikor a Slujtner Bazsi elment, inkább hoztak Écsről, meg Győrságról két srácot balszélre, akik nem sokkal ügyesebbek, mint Danika, de ők értik a lest, amit Danika még most sem. Csendesen csordogál a játék, szinte alig történik valami, nem is világos teljesen, hogy miként lett az eredmény ötven percet követően 5-5, helyzet nélkül estek a gólok, a hatékonyság már-már százszázalékos, milyen kiszámíthatatlan ez a körzeti egy bé, de ekkor Dezső bácsi arca görcsbe rándul. Danika! Beszaladnál az öltözőbe, kisfiam?, üvölti Dezső bácsi, épp hosszan rúgta ki a bőrt, most egy ideig nem lesz történés az ő térfelén, asszem beszartam, hozzá már legyél szíves egy guriga vécépapírt a Dezső bácsinak, ha megkérhetlek szépen! Majd fizetek egy unikum-sört a sportbüfében. Danika pedig rohan, kis híján elüt engem, szerencsére időben arrább sasszéztam, rám néz, illedelmesen elnézést kér.

Én meg közben arra gondolok, ha egyszer végre kapna egy jó indítást, kilépne és öles léptekkel nyargalna a kapu felé, istenemre elengedném neki a lest.

*

Az átigazolási időszaknak immár egy hete vége. Amikor már majdnem elindult a tavasz, bőszen készültünk a Pécs elleni idénynyitóra, azt a felelőtlen kijelentést tettem, hogy most már nagyon meglepődnék, ha új arcokkal bővülne a keret. Egész egyszerűen arra gondoltam, hogy szakmailag nehezen indokolható, ha a komplett felkészülés alatt nem jön senki, egyik tesztmeccsen sincsenek próbázók, majd élesben építünk be embereket a csapatba. Tudván azt is, hogy Csató Jani, azaz a mi Bob Paisleynk nem a változtatások nagy híve. Tévedtem, mert a nyitva maradó bő két hétben öt friss emberke került az ETO-hoz, akik közül négyen már pályára is léptek, eddig jellemzően epizodistaként.

Volt némi kényszer, mivel a sztenderd kezdőnek szánt Vashkeba Laci és Szuhodovszki Soma megsérült, nekik erre a szezonra már harangoztak. A koncepció másik eleme, hogy olyan fiatalok kapjanak szerződést, akiket a nagycsapat mellett be lehet vetni a megyei bajnokságban az NB III-at becélzó ETO Akadémiában is, no meg a zászlóshajónak szánt ifi BL-bel (UEFA Youth League). Most már tudjuk, hogy az utóbbi sorozat elszállt a szélben, mert az uefás nagyurak nevetséges indokokkal egy huszárvágással kidobták az egészet a kukába.

Ezek után őszinte izgalommal várom, hogy Egerszegi Tamás, Horváth Olivér, Molnár Rajmund, Sipos Zoltán és Vincze Ádám miként fog vitézkedni az NB II-ben.

Adatokkal nem akarok elhalmozni senkit, ezért csak röviden annyit, ki, merre járt eddig a futball világában.

Molnár Rajmund (19): Magyar Futball Akadémia – MTK – Honvéd – SL Benfica

Sipos Zoltán (19): Puskás Akadémia – Csákvár – Puskás – Paksi FC

Vincze Ádám (20): ETO – Budaörs –Pápa – Ménfőcsanak

Horváth Olivér (20): FTC – MTK – Ajax – PSV Eindhoven – MTK – Haladás

Egerszegi Tamás (29): Újpest – Siófok – St. Truiden – Gyirmót – Diósgyőri VTK – Mezőkövesd-Zsóry – Miedź Legnica – Vasas – Paksi FC – Honvéd – DVTK

Kalandos.

A bizalmat természetesen mindenki megkapja, aztán tessék vele élni! Azt egy pillanatra se feledjétek, srácok, hogy a zöld-fehér dressz és a szívetek fölött feszülő címer komoly kötelezettséget ró rátok! Aki ennek megfelel, számíthat a szurkolók megbecsülésére.

Most pedig álljon itt egy kisebb csokorban pár jegyzőkönyv, amikor tejfelesszájú utánpótlás játékosként Győrbe sodorta őket a sors vagy az aktuális hazai pályájukon néztek farkasszemet az ETO futballistáival. Érdekes gyűjtés, az élesebb szeműek számos egyéb érdekes névvel is találkozhatnak az alábbi sorokban.

Kellemes böngészést!

*

u19 I. osztály

2009. szeptember 19.

Győri ETO – Újpesti TE 3-3 (1-2)

50 néző, vezette: Edelmayer

ETO: Farkasdi – Paget, Czeitler, Karácsony (60’ Szabó Gy.) – Sharashinadze (65’ Nemes), Kálmán, Németh, Windecker (60’ Horváth B.) Szabó B. – Föglein, Molnár (83’ Hajnal), Varga. Edző: Preszeller Tamás

Tamás, a jólfésült (fotó: honvedfc.hu)

Újpest: Szabó B. – Lázár (70’ Horváth R.), Szalai, Banai, Rácz – Egerszegi, Domonyi – Tajthy – Gyürü (62’ Pahkasalo), Magos (79’ Iflinger), Pfeffer (62’ Illés). Edző: Mundi Viktor

Gólok: 2’ Gyürü 0-1, 30’ Németh 1-1, 43’ Szalai 1-2, 59’ Varga 2-2, 65’ Czeitler (öngól) 2-3, 79’ Németh 3-3

*

u15 I. osztály, nyugat

2015. május 27,

Szombathelyi Haladás – Győri ETO 0-5 (0-4)

30 néző, vezette: Vass

Haladás: Pethő – Falussy, Nagy, Kalányos, Auer – Pék (41’ Elekes), Hart, Szakasics (39’ Bazsó) – Horváth, Hertelendi, Perger

Ádám, a jótanuló (fotó: borsonline.hu)

ETO: Pálfi – Kiss, Farkas, Mocsi (55’ Múcska), Zeke (41’ Buzora) – Bencz (41’ Kőfalvi), Vincze, Szánthó B. – Csiba, Tamás (55’ Lovász), Pócsik (55’ Szánthó R.)

Gólok: 9’ Pócsik 0-1, 23’ Szánthó B. 0-2, 31’ Vincze 0-3, 38’ Pócsik 0-4, 80’ Vincze 0-5

*

u17 I. osztály, felsőház

2016. március 11.

MTK Budapest – ETO FC 5-1 (2-0)

30 néző, vezette: Kovács

MTK: Ritzl – Szabó, Molnár (65’ Opavszky), Berdó, Adorján – Dencinger, Bolla (46’ Szoboszlai), Schäfer (46’ Szekeres) – Szuhodovszki (51’ Kugli), Kisari (46’ Torvund), Horváth.

Olivér, a kíváncsi (fotó: soccratesimages.com)

ETO: Gyurákovics – Krebsz, Jakab, Mió, Kiliti – Kovács, Horváth (73’ Varga), Bagó (60’ Németh) – Nagy (46’ Baranyai), Téglási (46’ Zimonyi), Kirják (46’ Fülöp).

Gólok: 4’ Kisari 1-0, 25’ Berdó 2-0, 50’ Szoboszlai 3-0, 76’ Zimonyi 3-1, 90’ Horváth 4-1, 90+1’ Horváth 5-1

*

u15 I. osztály

2016. november 19.

ETO FC – Honvéd-MFA 2-2 (0-1)

25 néző, vezette: Bejczi

ETO: Ruisz – Szabados (57’ Varga), Molnár M., Orosz (75’ Kovács O.), Fendrik (30’ Pereira) – Ominger, Volter, Tamás (75’ Lázár) – Vitális, Farkas (57’ Tóth), Illés (75’ Kalla)

Rajmund, a vérprofi (fotó: slbenfica.pt)

Honvéd: Megyeri – Csiba, Földesi, Horváth, Sikorszki – Szecsődi (59’ Eördögh), Buna, Kovács Do. (80’ Kovács Dá.) – Pogonyi (64’ Bónus), Molnár R. (64’ Kocsis), László (59’ Fazekas)

Gólok: 11’ Molnár R. 0-1, 66’ Fazekas 0-2, 68’ Ominger 1-2, 82’ Ominger 2-2

*

u17 I. osztály, felsőház

2017. november 18.

Puskás Akadémia – ETO FC 3-2 (0-2)

15 néző, vezette: Nagy

Puskás: Papp Zs. – Gáspár, Koch, Papp M. (55’ Radics), Skribek – Papp L. (90+1’ Kotula), Sipos, Nagy (74’ Horog) – Kocsis, Magyar, Körmendi (46’ Dankó).

Zoltán, a megfigyelő (fotó: paksifc.hu)

ETO: Gyergyádesz – Balogh (83’ Szamosi), Lovász, Csonka, Kalmár – Múcska (46’ Somogyi-Bakos), Hidi, Méry (80’ Kulcsár) –Krén, Szentes, Márton.

Gólok: 10’ Márton 0-1, 31’ Márton 0-2, 51’ Nagy, 58’ Sipos 2-2, 63’ Sipos 3-2

Kategória: újfiúk | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Nagyon fáj

nézz, nézz az ég felé! (fotó: ETO YouTube)

– Üdvözöljük! Kérem, válasszon az alábbi lehetőségek közül a telefonja nyomógombjai segítségével!

A francba! Ezen a rohadt kütyün sosem sikerül megtalálnom a billentyűzetet… Várjál már! Mindjárt sikerül…. Aha, igen…

– Létező világ, egyes gomb. Virtuális valóság, kettes gomb. Amennyiben a kezelővel kíván beszélni, nyomja meg a hármas gombot! If you speak english, please press four!

Meglesz az! A múltkor is itt volt valahol. Vagy, mégsem?

– Ön még nem választott menüpontot!

Kösz, hogy szóltál, kisbarátom! Most mi van? Ezt nem hiszem el! Már megint kinyomtan az egészet! Mi a túróértért sürgetsz, he? Akkor elölről. Nulla, hat, tíz, három, negyvennégy, kilencvenkettő, harminchat.

– Üdvözöljük! Kérem, válasszon az alábbi lehetőségek közül a telefonja nyomógombjai segítségével!

Szevasz bazmeg!

– Létező világ, egyes gomb. Virtuális valóság, kettes gomb. Ame…

Blábláblá!

– Kettes gomb. Kérem, válasszon az alábbi lehetőségek közül! Egyéni sportágak, egyes gomb. E-sportok, kettes gomb. Csapatspor…

Beszarok már, hogy az e-sportok is rajta vannak a listán. Tóni mondta, de nem hittem el.

– Hármas gomb. Kérem, válasszon az alábbi lehetőségek közül! Gyeplabda, egyes gomb. Jégkorong, kettes gomb. Kézilabda, hármas gomb. Kosárlabda, négyes gomb. Labdarú…

Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Nem érek rá, mindjárt kezdődik. Hamarabb kellett volna indítani ezt a szart! Az a baj, hogy még a Tóni sem tudta, hogy mi van akkor, ha későn kapcsolódok be. Sosem fogom megbocsátani magamnak, ha ezen a tökölős nyomkodáson bukik el a dolog…

– Ötös gomb. Köszöntjük a labdarúgás csodálatos világában! A foci rengeteg izgalmat és meglepetést rejt magában, de egyes kutatások szerint mindez nem feltétlenül tesz jót a szív- és érrendszernek. Applikációnk segítségével tehermentesíteni tudja szervezetét, ráadásul még extra boldogsághormonokhoz is juthat, ami akár az élet meghosszabbodását is eredményezheti! Ne hagyja ki ezt a remek lehetőséget! Felhívjuk a figyelmét a jelenleg érvényes akcióinkra! Amennyiben kíváncsi az aktuális ajánlatunkra, nyomja meg a nullás gombot!

Nem kell a süketelés, nem érek rá! Három percem van még!

– Elsőosztályú felnőtt férfi bajnokság, egyes gomb. Másodosztályú felnőtt férfibajno…

Pámpárá! Mindjárt ott vagyok!

– Kettes gomb. A telefon nyomógombjai segítségével kezdje el gépelni az ön által támogatott csapat nevét! Használja a magyar billentyűzetet! A rendszer a kis- és nagybetűk, valamint a rövid és hosszú magánhangzók között nem tesz különbséget.

Azt mondja, hogy vékávéeto. Bazmeg! Szimpla vével írtam… Újra. Wékáwéeto. Na! Így már jó lesz.

– Wékáwéeto. Betűzöm. Dupla vé, mint Wilhelm, ká, mint Károly, dupla vé, mint Wilhelm…

Ó, anyám! Ezt tényleg végig fogod mondani? Hú de jó, hogy nem a Barcikának vagy a Szparinak drukkolok!

– E, mint Elemér, té, mint Tamás, o, mint Ottó. Amennyiben elfogadja, nyomja meg az egyes gombot!

Nyomom, nyomom, nyomom!

ezt kapd ki? (fotó: ETO YouTube)

– A telefon nyomógombjai segítségével kezdje el gépelni az ellenfél csapatának nevét! Használja a magyar billentyűzetet! A rendszer a kis- és nagybetűk, valamint a rövid és hosszú magánhangzók között nem tesz különbséget.

Ha ezek után mégsem az lesz, amit a Tóni mondott, tuti, hogy beverem a képét. D-o-r-o…

– Kiskundorozsma. Betűzöm. B, mint Béla, i, mint István…

Na ne szórakozzál már velem! Milyen adatbázist használ ez a szar? D-o-r-o-g-i F-C.

– Dorogi FC. Betűzöm…

Nem lehet léptetni? Beleőszülök mire ez végig mondja. Azért ha ennek vége lesz, majd írok a fejlesztőnek, vannak ötleteim. Ja, egyes gomb!

– Kérem, hogy gépelje be a kívánt végeredményt! Mindkét csapat esetében csak egyjegyű számokat használjon! Amennyibe végzett, nyomja meg a kettőskereszt gombot!

Hétkettő! Ezt álmodtam meg tegnap este! Hétkettő!

– A rendszer automatikusan küldött önnek egy linket a regisztráció során megadott e-mail címre. Az aktiválást követően a mérkőzés elindul. Az alkalmazás okostelefonon, tableten, laptopon és asztali számítógépen is fut, de a legjobb minőséget a legmodernebb tévékészülékek biztosítják. Kellemes szórakozást kívánunk. Köszönjük, hogy a mi alkalmazásunkat választotta! Ne feledje! A GoodGames Vizuális Élmény Kft. még senkinek sem okozott csalódást! Hajrá Wékáwéeto!

De sajnálom, hogy nem tízegyet mondtam!

*

Mondják, hogy a tacskók falkában érzik jól magukat. és ennek egyik legbiztosabb jele, hogy igénylik a testi kontaktust. Folyamatosan törekszenek arra, hogy az általuk vezérnek elfogadott emberhez valamilyen trükkel hozzáérhessenek. Nálunk a családban én lettem a falkavezér, ami roppant jóleső érzéssel tölt el, bár nem tudom, hogy mivel szolgáltam rá. Talán elég volt annyi, hogy én vagyok a legmagasabb, és én ordítok a leghangosabban, ha éppen arra van szükség. Sokszor megtörténik, hogy mosogatás közben egyszer csak belerúgok szegénybe, mert nem veszem észre, hogy odaheveredett a lábam mellé. Ő érez engem, én ellenben nem érzem őt, gyorsan megtörténik a baj. Ilyenkor kicsit vinnyog, de nem haragszik, csak néz rám értetlenül, most ez miért volt, pedig tudhatná, hogy miatta. De nem tudja. Honnan is tudhatná, hiszen ő csak egy kutya, én meg ugyebár a teremtés koronája, amit mi sem bizonyít jobban, hogy én mosogatok és nem ő. Persze minden egyes baleset után elszégyellem magam, alaposan megdögönyözöm, aztán adok neki valami apró rágcsát, így nyugtatom meg a lelkiismeretemet. A kutya vélhetően nem gondolja túl az eseményeket, boldogan majszolja azt a borzasztóan kinéző valamit, amiről én sem akarom tudni, hogy pontosan mi van benne. Egyszer jártam Beleden egy állateledeleknek alapanyagot előállító cégnél, azt hatalmas, több négyzetméteres kocsonyás izét azóta sem tudom feledni. Sertéstüdőből préselte össze egy roppant intelligens gép, rengeteg sertéstüdőből.

Bodza most itt fekszik az ölemben, együtt nézzük a streamen az ETO-Dorog bajnokit, pontosabban csak én nézem, mert ő békésen szunyókál, érzem, ahogy ütemesen veszi a levegőt, mozdulni sem merek, nem akarom felébreszteni. Elzsibbad a lábam, muszáj egy kicsit igazítani magamon. Lélegzet visszafojtva, lehetetlenül lassú mozdulattal emelem a combom, amire persze azonnal felriad. Odafordul a monitorhoz, nem igazán szokták lekötni a mozgóképek, de most mintha figyelne. Eltelik négy-öt másodperc, aztán határozott mozdulattal kiszabadítja magát és kisétál a szobából.

Vajon mit jelent ez?

*

Volt egy álmom, miszerint az előző szerdán lejátszott Dorog-FTC kupameccs hosszabbításba fordul, ami aztán szintén nem hoz döntést, majd egy maratoni tizenegyespárbaj végén a zöldek 62-61-es összesítéssel mennek tovább, s a délután egy órakor kezdődő csata szereplői végül valamikor hajnal kettőkor kerülnek ágyba. A dráma mind fizikailag, mind fejben annyira megviseli a dorogi legényeket, hogy vasárnap aztán lépni sem tudnak, így az ETO mészárlást végez a stadionban. Nem lett igazam, pedig a való élet azzal is megspékelte az álmomat, hogy elképesztő mélységű talajon kellett játszani a feleknek, így aztán a remélt energia-leszívás plusz dimenziót kapott. De csak kaphatott volna.

akkor lépjünk skacok! (fotó: ETO YouTube)

Egyrészt ezek a srácok, ha másért nem, a múltjuk miatt, a lelkük mélyén mindannyian bányászok, igen!, még a Lukas is, akit Beliczky Gergővel azért elég nehéz elképzelni, hogy mennek le a járatba, fejükön világít a lámpás, és közben dudolják, hogy szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete!, szóval ritka kemény fából faragták, faraghatták őket, másrészt a Tulipán-Nyíri, Berkó, Ryashko, Zabari-Nagyházi, Belényesi,Kanalos-Girsik,Vígh, Csillag tizenegy csak nyomokban emlékeztetett a kupázó seregre, arról nem is beszélve, hogy még a kispadon is váltottak, harmadrészt, és ez talán a legfontosabb, az ETO elképesztően fostalicska produkcióval állt elő.

Nekünk az utóbbival lenne dolgunk, és ezen most még vitázni se kell Sanyival, mert biza’ még ő is rácsodálkozott, hogy mennyire szarok vagyunk.

Én már régen nem keresem az okát, hogy miért van ez így, mert aki nem vak, az látja, hogy komoly képességbéli korlátokkal küzd a brigád. Az akarattal nekem most sem volt bajom, csupán csendben jegyzem meg, hogy ezt a részt triumfálni azért erős túlzás, kábé olyan mintha téged vagy engem azért dicsérnének meg, mert pontosan beértél a munkahelyedre. Nem ilyenekért jár a taps. Persze kenhetjük a rossz és kilátástalan passzokat arra, hogy annyira fagyott volt a föld, mintha leaszfaltozták volna a komplett pályát, aztán az illúzió kedvéért lefestették az egészet zöldre, hát csodálkozol azon, mennyire másként pattant labda? Nem igaz, hogy nem láttad.

Láttam. A dorogiak mégis tudtak játszani. No nem középiskolás fokon, de annyira mindenképpen, hogy a végén mindannyian szépen összetehettük a két kis kezünket, és hálát rebeghettünk a jóistennek vagy bánom is én kinek azért, hogy maradt itthon egy pontocska. Mondom ezt annak ellenére, hogy végül hosszas hezitálást követően úgy döntöttem, nem adok osztályzatot Gundinak, mert igazából nem kellett komolyat védenie.

A többieknek azonban muszáj volt valamilyen kalkulust adni, ami ezúttal igazi embert próbáló feladatnak bizonyult, hiszen a baromfiudvaron látszólag céltalanul lődörgő tyúkok értékelése sem egyszerű. Az a kendermagos egészen jól mozgott nem? Többször is magabiztosan hárította a kakas közeledését, nem is beszélve arról, hogy milyen ügyesen mászott fel a szemétdombra. Azért kotkodálásban kicsit többet vártam tőle, de őt végülis a tojásért tartjuk, abban meg elég jó átlagot hoz. Legyen mondjuk egy három és feles! Rendben?

Van azonban egy sokkal nagyobb, a konkrét meccsen, meccseken túlmutató probléma, mégpedig az, hogy ez az átkozott járványhelyzet, a zártkapus meccsek hosszú sora szép lassan megöli a futballt. Megöli a játékosokat, és igen, megöl minket is. Egyre inkább azt érzem, hogy a hangulat hiánya, legyen az sokszor fájdalmasan szomorú, nem csak a mi lelkünket eszi meg módszeresen, hanem folyamatosan erodálja a játék minőségét is. Igaz, korunk hősei számára nem újdonság az üresen tátongó stadion, de azért pár száz elmebeteg, példának okáért mondjuk én, minden vasárnap ott üldögél a lelátón, és bármilyen furcsa, egy egészséges lelkületű futballista számára, ha nem hallja, amint egy borgőzös hang beüvölti, miszerint mi a kurva anyámat csináltál megint te szerencsétlen, nem igaz hogy ennyire fogalmatlanok vagytok bazmeg, akkor előbb vagy utóbb elkedvetlenedik, aztán óhatatlanul felmerül benne a kérdés: mi végre vagyok itt a pályán?, és ezzel egyenesen arányosan romlik a teljesítménye.

Márpedig ha a számegyenesen, mondjuk a hármastól indulsz a negatív tartomány irányába, akkor meglepően gyorsan a nullához érsz. Nekem elhihetitek, mert nem olyan régen „tanultam” az alsós matekot.

Tévedés ne essék! Mindez nem felmentés, csupán roppant pesszimista látlelet.

Nagy Domonkos. Hosszabb mint zöld Blog. Győr. ETO Stadion. A rideg valóság.

*

WKW ETO – Dorogi FC 1-1 (1-1)

zárt kapuk mögött, vezette: Kovács I.

ETO: Gundel-Takács 0 –Kovács K. 3, Lipták 2.5, Temesvári 2.5, Fejes 3 –Bagi 2.5, Kiss 2.5 (65’ Egerszegi 2) – Sipőcz 2.5 (46’ Erdei 2), Berki 2.5 (65’ Horváth 2), Májer 2 (77’ Vitális 0) –Priskin 2. Edző: Csató Sándor

Dorog: Borsos – Kárász, Dlusztus, Belényesi, Papp – Mészáros, Ryashko, Tóth – Zuigeber (89’ Nyíri), Szabó (88’ Beliczky), Kanalos (79’ Girsik). Megbízott edző: Antal Gábor

Gólok: 22’ Kanalos 0-1, 27’ Fejes 1-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Gondosan illatosított piszoár

elmentek a fiúk (fotó: pinterest.com)

„Egy hang,

egyhangú hang,

szavakban fürdik a száj.

És még,

még elég,

hogy beszél, mert szólni muszáj.

Gyönyörű szavakban hallgatja el,

amit jelentenie kell,

és ha kell, ott hallgat el, ahol kell.

És ha itt,

itt a perc,

és mindenki érzi: ez így jó,

a szent, szent helyen

saját farkába harap a kígyó.”

[Európa Kiadó: A szem és a száj, 1987]

*

A többiek játszanak valamit. Előbb csak néhányan, aztán egyre többen. Nem feltétlenül a játék öröme miatt, inkább valamilyen Bruderschaft-féle terel szép lassan a pályára mindenkit. Korábban voltak ott mások is, de azok egyre kevésbé érzik jól magukat. Érdekes, a szabályok nem változtak, de ez a játék már nem az. ’Kik eloldalognak, egyeseket noszogatni kell. Szép szóval. Erővel. Ha egyszer nem ért a nyelvünkön, akkor mégis mit akar? Mert ez már a mi nyelvünk, nevetnek össze. Te nem vagy közéjük való. Csak odacsapódtál, de nagyon szeretnél oda tartozni. Ezért aztán bármire képes vagy, de tényleg bármire. Mit veszíthetsz, igaz? Emelni kell a tétet, srófolni egyre magasabbra a nagyot mondást. Nem, nem a nagyotmondást, bár az sincs megtiltva. Így talán észrevesznek és…, de ezt leírni nem mered, elképzelni pedig csak a merész álmaidban szoktad. Titokban. Otthon, a négy fal között. Igen!, azt, hogy szeretnek. Nem, nem!, már hessegeted is el a gondolatot, még baj lesz belőle. Csak fogadjanak el! Könyörögve kéred. Fogadjanak már be! Nem, egyáltalán nem érzed megalázónak, de miért is lenne így, hiszen a vágyódáson kívül nincs semmi, ami viszonyítási alap lenne számodra. Középszerű tudásodat állítod csatasorba, azt viszont megalkuvás nélkül. A toll a te fegyvered. Kaptál felületet, használod. Ki tenne másként? Ők? Hazugság, nyugtatod a lelkiismereted. Most hirtelen furcsa bizsergés fog el, itt a te időd. Játszani akarok!, szól a belső hang, mert ez az én játékom is. Percember lehetsz. Rólad szólnak a hírek. Te tudtad, hogy ő is? Sejtettem. Milyen bátor! Végre kihúzhatod magad, ugye, hogy ehhez is értek? Használnak. Nem bánod. Büszke vagy.

*

„(…)Éppen ezért felszólítok minden jóakaratú magyar embert, különösen azokat, akik tehetnek is valamit ez ügyben, kellő összefogással ne hagyjuk, hogy paprikajancsit csináljanak belőlünk, és törvényes úton mentsük meg az Újpestet!

Mert ez már régen nem az Újpest ügye, hanem a magyar önbecsülés és magyar nemzeti identitás ügye.”

[Részlet Fricz Tamás írásából, ami a Magyar Nemzetnek nevezett KESMA termékben jelent meg, 2021. február 9-én. Linket szándékosan nem mellékelek, ha valaki szeretné, keresse meg a komplett szöveget a neten.]

*

Érdekes gondolatok járnak a fejemben, de azok valamiért nem a valamikori Bayern-Dózsa BEK-elődöntő körül forognak. Az megvan például, hogy ETO-Benfica?

Nem kelek és fekszem a sokszoros bajnokkal. Példának okáért a négy is sok.

Tisztelem Göröcsöt és Benét. Törőcsik szuper focista volt és még lehetett volna sokkal jobb is, de ha nevét hallom, Stark Csaba jut eszembe.

Nem rágódom a belügyi múlton, hiszen a történelem sokunkat megtréfált, kit így, kit úgy.

Nem gondolok a tradícióra, mert mindenkinek van, és nem hiszem, hogy az egyik többet ér, mint a másik.

A szolidaritás itt most nem pálya. Egyébként is mi volt 2015-ben? Vagy a nyolcvanas évek közepén, mi is volt az a Kardos-ügy?

Ebben az összefüggésben nem gondolok a hazára. Miért kellene? Mert a Megyeri úton, egyedüliként, a meccsek előtt eléneklik a himnuszt? Tegyék! A haza mindenkié, mondta régen egy nálam sokkal okosabb, és milliószor befolyásosabb igaz magyar hazafi.

És végül. Soha nem vetemednék arra, hogy aljas módon, önös érdekből, kihasználva a lehetőségeimet, a saját ügyemet helyezzem minden elé.

Ha nem lenne világos, a mai nappal újabb bizonyítékát kaptuk annak, hogy azok, akik számára a fair játék még mond valamit, nem akarhatják a magyar futball első osztályát!

Hajrá ETO

“ha lát is, csak sötétet lát”

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

‘Til I Die

ennyin múlt… ennyin múlt? (fotó: ETO YouTube)

A szomszéd nevelget pár csirkét. Jó is az, amikor már ötven körül van a tojás. Nem igazán látom őket, mert a szomszéd kissé régivágású, a zártketreces tartásban hisz, így aztán egy kábé két négyzetméteres kis kutricában kapirgálnak egész nap, és megállás nélkül kárálnak. Az elején volt bennem némi feszültség, amikor állandóan a monoton hangjukat kellett hallgatnom, de viszonylag hamar rájöttem, hogy ez még mindig ezerszer jobb, mint a flex. Ráadásul azóta már belefutottam a Spotify-on egy másfél órás pszichodelikus trash válogatásba, ami aztán végképp megváltoztatta a gondolkodásomat a témáról. Az a vicc, hogy azt sem tudom, hányan vannak, mert amikor néha-néha nyitva marad a börtönük ajtaja, és ezáltal, ha átmeneti időre is, de kiszabadulnak a rabszolgaságból, igyekeznek láthatatlanná válni, és elbújnak az összes lehetséges helyre. Nincs szerencséjük, mert a szomszéd roppant pedáns ember, így nála a rendetlenség tiltólistás szó, jobb híján marad pár farakás, meg esetleg az üvegház. Mondjuk nem annyira okosak, az illegalitásban is nyomják a kotkodácsot, nem csoda, hogy gyorsan jön a lebukás. Egyszer jót akartam tenni velük és átdobtam egy méretes meztelen csigát, amit a szivattyú mellett találtam. Állítólag imádják, egészen hihetetlen, hogy miket tud meg az ember az állatvilágról, ha kiköltözi város szélére. Azonban elvétettem, kicsi lett az ív, a szerencsétlen csigának talán boldog volt az utolsó másfél perce, repült, mielőtt nekivágódott a nyári konyha falának. Hála istennek nem kenődött szét a fehér meszelt falon a narancssárga takonyszerű lény, csak egyszerűen lepattant és élettelenül hevert a járdán. Fogalmam sincs, mi lett a sorsa végül a tetemnek, lehet hogy a macskák ették meg, esetleg a szomszéd nézett nagyot, amikor rátalált, vajon ez hogyan került ide?, tanakodott magában, és a lelke mélyén rám gondolt, de aztán elhessegette a gondolatot végül pedig egy lapátra húzta és behajította a kukába. Azóta nem dobálok meztelencsigákat.

Pár napja a kutyám szigorú arccal cövekelt a kerítés mellet, felvette a harci állást és nagyon nézett valamit. Először csendesen szemlélődött, de egy idő után elvesztette az türelmét és vad ugatásba kezdett. Volt már ilyen, gondoltam, de aztán csak kíváncsi lettem arra, hogy vajon mi okoz nála ekkora izgalmat? Nos, egy csirke heverészett a fűben, és láthatóan semmi sem hozta ki a sodrából. Micsoda kötélidegei vannak!, morfondíroztam, hiszen a kutya csak nagyjából egy lépésre volt tőle és hihetetlenül éles hangon igyekezett megriasztani, ehhez képest a csirke meg sem rezdült, a fejét ugyan gyorsan forgatta, de nem úgy nézett ki, hogy menekülőre fogná. A hangzavarra természetesen a szomszéd is megjelent, tudom, hogy nagy barátja a kutyámnak, főleg, ha csendben van. Felkészültem egy kényelmetlen beszélgetésre, de kellemesen csalódnom kellett, mert egyáltalán nem volt ellenséges. Hamiskás mosollyal közeledett és mintha kitalálta volna a gondolataimat, egyből belevágott a közepébe. – A csirkét nézed? – kérdezte. Különleges példány, az egyik legjobb tojóm! – De ennyire bátor vagy inkább süket? – tettem fel a teljesen logikus kérdést. – Vacak már tíz perce ugatja, és meg sem moccan. – Féllábú – ezt úgy mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a csirkéknek csak egy lábuk lenne. – A többiek kicsinálták. Állandóan csipkedték, aztán módszeresen lerágták a lábát. A combja azért még megvan! – ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha már előre látta volna, ahogy a közeli vagy távoli jövőben ott rotyog az a comb a vasárnapi levesben. – Szerintem az volt a bajuk, hogy tiszta fehér. – És tud járni? – most már kezdtek érdekelni a részletek. – Ha nagyon muszáj, akkor igen. Bár inkább csak gurul. Én inkább kirakom valami napos helyre, ott elvan jó sokáig. Örül, hogy él! Beszélgettünk már párszor, de talán még soha nem volt ennyire érző, ennyire emberi. Örül, hogy él! Furcsának találtam, hogy ezt éppen egy csirke kapcsán kell megtapasztalnom. De hát én meg meztelencsigát hajigáltam emberi szívjóságból, szóval mi itt a probléma?

Aztán feltettem magamnak azt a kérdést, ami ebben a helyzetben szerintem mindenki számára adná magát, azaz ha lenne egy csirkékből álló futballcsapatom, vajon beálltanék-e egy ilyen sánta jószágot az utolsó negyedórára 0-0-nál?

*

Mit csinál a feleséged 3-tól 5-ig?

Ez volt a címe egy régi magyar filmnek a hatvanas évekből, aminek persze semmi köze nincs a futballhoz, azon kívül, hogy az egyik főszereplő, Pécsi Ildikó később focistafeleség lett, ellenben bemutatta, hogy milyen pajzán volt Mátyás korában a királyi udvar, már most tiszta para vagyok, mit hoz ki a nagy uralkodónál a friss DNS vizsgálat.

ebben x lett (fotó: ETO YouTube)

Mit csinál a férjed 2-től 4-ig?, tehetnék fel az obligát kérdést számos drukkerfeleségnek, mert bizony rajtam kívül még sokan odaszegeztük magunkat a képernyő elé, ráadásul vasárnap, hogy aztán a végén szomorkásan, faarccal, dühösen, kinek, hogyan tetszik, de mindenképpen csak a fogunk között sziszegve mondjuk: 0-1. A sokat azért merem mondani, mert volt olyan pillanat, amikor a számláló elérte vagy legalábbis megközelítette az ezret.

Megvolt ez is, a vereség rovatba be lehet húzni még egy vonalkát.

Bennem nincsenek különösebb indulatok és ez csak részben magyarázható azzal, hogy a nagyja már réges régen kiveszett belőlem. Miért lennék, mondjuk mérges? A csapat darált, ahogy szokott és csak kis híja volt annak, hogy tíz perc elteltével ne vezessünk. Most már utólag könnyű okosnak lenni, de nagy valószínűséggel, ha ott nem kapufa a vége, a végén lett volna pont a zsákban. Nem lett gól és nem lett pont sem, mert utána már nem igazán volt lehetőség a gólszerzésre, ráadásul megint jött egy hiba.

És itt most helye van egy rövid felhorgadásnak, totálisan ellentmondva a korábbi nyugodt hangnemnek, mert én sok mindent elviselek, de a dekoncentráltságot, és főként a flegmaságot nagyon nem. Kimondom: Vári Barni kábé annyira vette komolyan a feladatát a bekapott gól előtt, mint mondjuk Kim Dzsong Un az atomcsend egyezményt. Volt egy könnyed labdavesztése, amit ugyan korrigált, de rögvest utána, ahelyett, hogy csinált volna egy biztonsági passzt, lendületből megint könnyedén elajándékozta a bőrt. Most lehet azzal jönni, hogy a gólhoz kellett még pár momentum, például a belső védőink is foglalkozhattak volna inkább a soroksári spílerekkel, ahelyett, hogy hol fognak ülni a buszon hazafelé? A meccs végére jött még egy kis görcsös nyomás, de nem lehet mindent az utolsó pillanatban megoldani. Arra azért kíváncsi lennék, hogy az edzőiskola hányadik osztályában tanítják azt a furfangot, miszerint vesztes állásnál az utolsó percben kell kettős cserével próbálkozni? A válaszokat a kiadóba kérem!

Az egészben az a legszarabb, hogy ebben a meccsben az iksz simán benne volt, de még a győzelem is, erre megint szoptunk, és ebben a szezonban már nem először csináltuk meg ezt a flikkflakkot. Azért a tendencia mindenképpen ijesztő, de minimum elgondolkodtató.

A Netflixen ment az a minisorozat nem olyan régen, ami a Sunderlend pokoljárását mutatta be. Miért érzem egyre többször, hogy valahol mi is egy hasonló film szereplői vagyunk? Először nem hisszük el, ami velünk történik, csupán valami átkozott varázslat lehet, aztán egyre többször jön a felismerés: amit látunk és átélünk, az a valóság. Vannak ugyan jobb napok is, de egyre kevesebb.

Az a szürkeség, amit most kinézve látok az ablakon keresztül, egyre inkább ereszkedik lefelé és szép lassan rátelepszik a csapatra.

Aztán meg ránk.

Azért mi maradunk.

Amíg meg nem halunk.

*

Soroksár SC – WKW ETO 1-0 (0-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Zierkelbach

Soroksár: Varga – Gárdos, Valencsik, Csontos, Pászka – Derekas, Hudák – Orosz (70’ Ramadam), Korozmán (90’ Takács), Csernik (82’ Magyari) – Lovrencsics. Edző: Lipcsei Péter

ETO: Gundel-Takács 3.5 – Kovács 3, Lipták 3, Temesvári 3, Fejes 2.5 (71’ Vári 1.5) – Bagi 3.5, Kiss 3.5 – Erdei 2 (54’ Sipőcz 2), Berki 2.5 (90’ Farkas 0), Májer 2.5 (90’ Sipos 0) – Priskin 2.5. Edző: Csató Sándor

Gól: 87’ Gárdos 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.

A saját magam által felállított szabályokat szerencsére kivételesen és indokolt esetben felülírhatom. Így teszek most is, amikor Vári Barnabás osztályzatot kap, annak ellenére, hogy kevesebbet volt pályán, mint amennyi az értékeléshez kell. Igazából meg jóval többet…]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Nem kell mindig sziporka

kő, papír, olló (fotó: PMFC Facebook)

– De hiszen maga nem is tud úszni, Bednárik! – csattan fel Sajben úr, miközben igyekszik nem ránézni az előtte unott arccal álldogáló ötvenes férfi satnya testére. – Vegye fel azonnal a fürdőköpenyét és hagyja el az irodámat!

Bednárik azonban nem mozdul, megállás nélkül rágózik tovább, roppant idegesítő módon mozgatja alsó és felső ajkát, leginkább egy szótlanul kérődző tehénre hasonlít, attól eltekintve, hogy a tehenek nem szokták csíkos fecske fürdőruhában tölteni a drága idejüket egy csillogó irodaház huszonharmadik emeletén, egy üvegfalakkal körbevett elegáns tárgyalóban. A sarokban magasodó szobrot figyeli, picit oldalra is biccenti a fejét, úgy próbálja jobban megérteni az alkotást, de nem sokra jut. Vajon ez egy nő vagy egy férfi?

– Egy pillanat, Sajben úr! – szólal meg hirtelen, óvatosan közelebb lép a szoborhoz, megtapogatja, majd nem mindennapi merészséggel elfordítja kilencven fokkal. – Mit is mondott, Sajben úr? Teljesen magával ragad ez a csodálatos alkotás. Ugye ez egy eredeti Breitenbruch? Ha nem tévedek a korai időszakából. Nem hittem volna, hogy pont itt fogok találkozni egy ilyen remek darabbal. Tudja! A kétezres évek elején sokszor jártam a Guggenheim Múzeumban, Bilbaóban. Rengeteg Breitenbruchjuk van. No meg Leguizamón, Merentiel és Beccacece. Nahuél Beccacece! Én nem is értem, miért nem kezeli helyén a művészettörténet a chilei exponenciális virtualistákat? Önnek van erre valamilyen magyarázata?

Bednárik annyira belemelegedett a nagyívű esztétikai előadásba, hogy észre sem vette, Sajben úr közben már leült az íróasztalához. Előtte míves viszkis pohár, kedves emlék Louisville-ből, aztán lassú és kimért mozdulatokkal tölt a huszonegy éves Bushmillsből, amit kizárólag a legnagyobb üzleti partnerek látogatásakor szokott elővenni, de akkor is csak ujjnyit kap mindenki. Most azonban nem áll le a mozdulattal, csak folyik az aranysárga nedű bele a pohárba, egészen a pereméig. Miután végez, kicsit megemeli a kristályt, kinéz az ablakon, el a messzeségbe, gyönyörűen csillog a viszki a lemenő nap fényében, majd hirtelen felhajtja az egészet. Forróság önti el a testét, először nem is érez ízt, csak a nyelve hátsó fertályán kezd bizseregni valami, de az a valami mindent megér. Aztán szépen jöhet a torok, a nyelőcső és végül a gyomor. Borzongás van, Sajben úr kívül helyezi magát a világmindenségen, hirtelen újra Louisville-ben jár, ahol talán utoljára volt boldog.

– Nem kellett volna hazajönnöm, Bednárik! – ezt már bárgyú vigyorgás közepette mondja. – Ha adhatok magának egy tanácsot, minden döntését úgy hozza meg, hogy hallgat az intuícióira! Régen ökörségnek tartottam ezt, béna női magazinok agyatlan szövegének, de most már be kell, hogy lássam, sok igazság van benne. Kér egy pohárral, Bednárik? Na! Ne utasítson vissza! Nem biztos, hogy valaha ihat még ilyen minőségű viszkit!

– Köszönöm, Sajben úr! Igazán megtisztelő. De tényleg csak egy keveset. Tudja a feleségem…

– Ugyan már, Bednárik! Ne legyen ilyen! Itt van most a felesége? – horgad fel Sajben úr, miközben előkeres egy másik poharat. – Egyébként is majd a sofőröm hazaviszi magát, aztán holnap visszajön a kocsijáért.

hiába futsz, hiába menekülsz (fotó: PMFC Facebook)

Koccintanak és isznak.

– Amit az exponenciális virtualistákról mondott, abban van valami. Én azonban kevésbé kedvelem a modern művészeteket. Talán meglepő, amit mondok, de egész egyszerűen megőrjít, ha egy alkotásban nem látom meg a direkt mondanivalót. Régi vágású vagyok, engem ezek a dolgok szórakoztassanak, és ne gondolkoztassanak! Tudja mi ennek a szobornak a címe? – fordul Sajben úr a sötétszürke gránit valami felé, ami totálisan uralja egyébként az irodát. – Amikor a magányos juharfa rájön, hogy az életének tulajdonképpen nincs értelme.

Nevet. Először csak halkan, aztán egyre harsányabban.

– Ez egy baromság, Bednárik! Egetverő baromság! – Sajben úr hirtelen feláll, kissé megtántorodik, ami nem meglepő, mivel már a harmadik pohár viszkit tartja a kezében, odamegy a szoborhoz, aztán rámutat egy kidudorodó részre. – Ez nem egy női mell, Bednárik? Hol van itt egy faág, vagy akár egy fatörzs, Bednárik? – kicsit visszahőköl -Maga még mindig fürdőnadrágban van?

Bednárik zavartan feláll, az ajtó melletti szekrényhez somfordál, ahonnan elővesz egy rózsaszín fürdőköpenyt, amin hatalmas fehér flamingóminták törik meg a monotonitást. Miután felveszi, visszaoldalaz az íróasztalhoz.

– Nem szeretnék kioktatónak tűnni, – vág bele egy hosszúnak ígérkező monológba, bár nem tudja, hogy ennek most itt van-e a helye. –  de pontosan ez az exponenciális virtualizmus lényege. A kettőség, az, hogy a nézőt folyamatosan kétségek között tartsa, sőt tovább megyek, előhozza belőle gondolatainak legmélyebb rétegét Ebből a szempontból önnek igaza van, az a valami, akár lehetne egy női mell is, ez egy legitim nézőpont, de vajon ön miért látja annak? Ez itt a kérdés, Sajben úr? – miközben Bednárik ezeket mondja, már meg is bánta, hogy belekezdett, de már nincs visszaút.

– Bátor ember maga, Bednárik! Először is megjelenik egy komoly állásinterjún fecske úszónadrágban, aztán most meg arra céloz, hogy bennem elfojtott szexuális aberrációk rejtekeznek. De tudja mit! Díjazom a merészségét, maga lesz itt az kereskedelmi igazgató, de egyrészt megkérem, hogy haladéktalanul öltözzön fel, másrészt a beadott önéletrajzából húzza ki a képességei közül az úszást, mert azt mindketten nagyon jól tudjuk, hogy maga nem tud úszni, Bednárik.

*

Helyreállt a világ rendje, idejön egy masszív kis csapat, tele ambícióval, ötlettel, elszántsággal, cibálja a bajuszunkat rendesen, van ok a körömrágásra bőven egészen az utolsó percig, ennek ellenére a táblán végül az áll, hogy nyert a hazai. Emlékszem még azokra a daliás időkre, amikor ez volt a normalitás: régen volt, hogy is volt?

A pécsiek őszi menetelésének maximális riszpekt. Igazi jutalomutazás volt, lehetett merengeni arrafelé, hogy milyen is a normalitás, azaz a Munkás a legjobbak közé igyekszik. Bevallom, engem meglepett, hogy a piros-feketék a második helyen karácsonyoztak, de ezt kizárólag az augusztusi találkozásunkra alapoztam, amiből ennyi idő után is csak annyi maradt meg, hogy nyernünk kellett volna, és a pécsi bekksor nem túl ügyes, ellenben kibaszott pokróc. Onnantól kezdve a tudásomat a Nemzeti Sport közismerten magas szakmai nívójára alapoztam, akik végig azt írták, hogy a PMFC jó, mert például alig kap gólt. Mert lerúgnak mindenkit, aki a kapu felé merészel csalinkálni, tettem hozzá én, és elképzeltem Feczesint, ahogy sírva fekszik a tizenhatos előtt.

Ehhez képest most az történt, hogy kemény, de férfias játék zajlott a pályán, a tisztátalanság bőven az elfogadott keretek között maradt, plusz a mecseki legények kombináltak is. Jujj! Az biztosan tudatos volt, hogy kezdés után rögvest nyomni kezdtek, plusz a pszichológusuk vagy az edzőjük elmondhatta nekik, nálatok nincs jobb a földtekén, de legalábbis a Dunántúlon biztosan, slussz, passz! Jut eszembe, ha valakinek van infója arról, hogy Vass mester valamilyen módon kötődik a rábaközi labdarúgást markánsan meghatározó Vass-famíliához, bátran tegye fel a kezét!

No de! Nem jött szerencsére a gól, így aztán az ETO megmutathatta, hogy miben jó manapság igazán. Segítek. Fel tud építeni pár egészen parádés támadást, amiből a végén gólhelyzet vagy gólhelyzetecske lesz, amit aztán meglepően nagy hatékonysággal ki is használ. Az utolsó két meccs (DAC, Pécs) tapasztalata számomra az, hogy ez egyelőre inkább csak az első félidőben megy, szóval ha ott összejön a dolog, akkor van sansz a sikerre. Most összejött, ami (itt most nagyon igazságtalan leszek, amiért előre is elnézést!) kettő embernek volt köszönhető. Bagi Pista. Én ilyen ihletett formában még nem láttam játszani a Pistát. Az egy dolog, hogy sosem látott elánnal lépett bele a párharcokba, tudtam én, hogy kemény a kis hamis! Attól ellenben totál lehidaltam, természetesen csakis jó értelemben, hogy lakozik benne egy kis labdaművész is. Hölgyeim és uraim! Az első találat előtti kulcspassz (sarokkal, talán kis kötényke is volt mellette, de ez már lehet, hogy csak a múlt megszépítése, nem akarom lerombolni az illúziót, nem nézem vissza videón), a legnagyobbakat idézte. Ha mondjuk Modrić csinálja, akkor mindenki ejakulál, és fix vágókép az UEFA promóciós kisfilmjében. Így azonban csak, és ez most egy nagyon idézőjeles csak, azoknak okozott egy remek vasárnap estét, akik belefutottak az M4sport+ közvetítésébe. Apró mellékszál, hogy kis csapatunk annyira gazdag ebből a szempontból, hogy szerintem ezt a figurát a keretből még számosan meg tudják csinálni, a Berki Pista például álmából felébresztve, hajnal kettőkor bekötött szemmel a másfélméteres hóban. Is. De nem akarom leárnyékolni a másik Pista, a Bagi nagyságát. A másik emberke természetesen Priska, aki már az elébb megénekelt előkészítést is meg tudta fejelni, hoppácska!, micsoda szójáték!, mert abból a beadásból, amit Erdei eresztett meg, egyébként remekül, erősen, kérlelhetetlenül, relatív pontosan, száz centerből jó ha ketten szereztek volna gólt. Mert odaért, mert emelkedett, mert tekeredett, mert tett bele erőt, mert pont oda stukkolt, ahová a kapuspók már nem szőhetett hálót. Aztán jött a második dugó (assziszt: Bagi), mert Tomi ott volt, mert ott volt és mert megint csak ott volt. Szögezzük le, lehet, hogy Priska már csak statiszta lehetne az első ligában, ami egyébként egyáltalán nem biztos, lásd például a vidis Zivzivadze sorozatos bénázásait azért a kurvasokmillió forintért, amit te meg te meg te adtunk neki az adóforintjainkból okosan áttranszformált nemközpénzből, de hogy bőven kinőtte az NB II-t, az teljesen bizonyos.

hé mambó (fotó: PMFC Facebook)

A második félidő aztán egy kicsit másról szólt. Szerintem tudjuk le a sztorit a nem feltétlenül mi domináltunk sokszor elcsépelt fordulatával, ami vagy tudatos volt, vagy nem. Ha a cél a kedves nézőközönség vérnyomásának konstans magasban tartása volt, akkor a projekt totális sikert aratott, amit Gundi még meg is tolt egy csöppet. Legyünk pozitívak, szóval egyébként kibaszott magabiztosan tette a dolgát, és ami fontos, a végén mutatott három extrát is. Nála az a helyzet, hogy nem működik kilencven percen keresztül a stand-by gomb. Ami jó hír, hogy ezek a szakaszok mintha rövidülnének, bár a kapusoknál két másodperc homály pont elegendő a látványos bukáshoz, illetve az önmarcangolást nem a pályán folytatja, vagy ha igen, akkor abban vérprofi.

Azt írtam felvezetésként, jó lenne azzal a tudattal zárni a meccset, hogy magasabb volt a nívó, mint a megelőző DVTK-Budafok meccsen. A küldetés teljesítve, és nem azért, mert ott a béka segge alatt volt a színvonal, hanem azért, mert igazi férfiak küzdöttek egymással az utolsó pillanatig.

De mi ebben a meglepő, hiszen egyik oldalon az Egyetértés, a másikon meg a Munkás volt a főszereplő.

Csak így tovább!

*

WKW ETO – Pécsi MFC 2-1 (2-0)

zárt kapuk mögött, vezette: Szilasi

ETO: Gundel-Takács 3 – Kovács 3.5, Lipták 3, Temesvári 3.5, Fejes 3 – Bagi 4.5, Kiss 3 – Erdei 3 (73’ Sipőcz 0), Berki 3.5 (74’ Sipos 0), Májer 3.5 (88’ Szabó) – Priskin 4.5. Edző: Csató Sándor

PMFC: Hermány – Sági (46’ Króner), Rácz (83’ Keresztes), Preklet, Katona – Grabant (46’ Hegedűs), Futó, Bartha (61’ Tihanyi), Óvári, Kónya – Adamcsek (61’ Geiger). Edző: Vass László

Gólok: 13’ Priskin 1-0, 24’ Priskin 2-0, 59’ Óvári 2-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Fogd meg a kezem és induljunk!

az élet él és élni akar (fotó: natura-zala.blogger.hu)

Álmos decemberi vasárnap koradélután volt, amit tönkretett az a semmiből jött gól. Negyvenkilencet aludtam azóta, a seb persze begyógyult, az idő ugyebár nagyon jó barát. Álmodtam közben sokfélét. A legtöbbre nem is emlékszem, de fura mód az egyik ilyen éjszakai szellemutazás tökéletesen megmaradt. Talán mert annyira valószerűtlen volt az egész. Emlékszem, mikor felriadtam erősen koncentrálni kezdtem, hogy maradjon meg minden mozzanata, mert akarom később is élvezni az összeset. Ez az akarás általában nem szokott sikerülni, pár perc múlva elillan a történet, hiába ások nagyon mélyre, egész egyszerűen semmi. Most azonban minden másként alakult. Mint egy mesében.

*

Szép tavaszi nap. Igazi nagypálya jelenti a kulisszát egy apró falucskában. Ülök a kispadon, mondják, az álmok a vágyainkból összerakott absztrakt filmek, és tényleg. Gyönyörű zöld dressz feszít rajtam. A címer? Nem igazán emlékszem, de arra azért igen, hogy nem az. A pályán kissé elmosódott, de mégis ismerős arcok futkároznak szorgosan. Az egyikükkel mintha dolgoztam volna együtt évekkel előtte, aztán ott az a srác, aki Quimbyt gitározik a vasúti aluljáróban. Hol volt, hol nem volt. Vezetünk, ha szorosan is, 2-1 ide. Talán tíz perc lehet hátra, amikor int a mester, a többiek Kari bának hívják, és rendre összenevetnek vele. Érdekes, számomra vadidegennek tűnik, mintha az elején nem is ő lett volna az edző. Gyere öcskös!, szól hozzám határozottan és szárazon. Igen, öcskösnek hív, valamiért nem bánom. Bemész, eldöntöd. Nem bonyolítja túl, határozottan hátba ver, előveszi gyűrött cigarettás dobozát, rágyújt, aztán elmegy. Mikor már a pálya közepén járok már, látom, ahogy felszáll egy buszra. Integet. Vagy legalábbis mutat valamit. Nem értem, mit. Itt vagy már végre?, ordít rám Kiss Tibi. Hiszen ez nem is a srác az aluljáróból! Nincs időm lamentálni, sprintelek teljes erőből a tizenhatos felé. A labda íve tökéletes, hagyom, hogy pattanjon egyet, aztán teketóriázás nélkül bevágom tizennégyről a hosszú felsőbe. Az érzés leírhatatlan. Hirtelen minden és mindenki eltűnik mellőlem, én csak rohanok ki a világból. Üvöltök. Az univerzum határánál járok, amikor egy szelíd kar átölel hátulról és nem ereszt tovább. Megfordulok, Mile Sanyi mosolyog rám. Ő is zöldben van, akkor döbbenek rá, hogy kivel játszok egy csapatban. Ez most fájni fog, tudom, mondja lassan, miközben tekintetét az oldalvonal felé emeli. Követem őt, és akkor látom a magasan lobogó sárga-vörös kockás zászlót, annak a gonosz fekete embernek a kezében. Nem volt les, de ennek semmi jelentősége, mondja Mile Sanyi, és megsimogatja az arcomat. Gyere, csináljuk tovább! Nincs bennem szomorúság, nincs bennem dac, ha ő mondja, a legmagasabb kerítést is átmászom. A végén marad a 2-1.

*

Hét hét telt el és végre újra pattog a labda. Hurrá! Felemás érzéseim vannak, a pandémia, a zártkapus meccsek, bevallom picit eloltották bennem a közelmúlt szerencsétlenkedései miatt egyébként is alacsonyabban lobogó tüzet. A világért sem akarom bántani azokat a fiúkat, akik most viselik a zöld-fehér mezt, mert kevéssé az ő hibájuk, de lassan már csak a múlt egyre távolodó emlékei hoznak lázba, ha látom a három betűt, amik egymás mellé jelentik a mindenséget: ETO. Most egy ilyen világ van, be kell érni a kevesebbel.

Azért ott motoszkál hátul: biztosan jól van ez így? Tényleg nincs semmi, ami valamit visszahozhatna abból a hangulatból, ami régen volt?

A meccsek előtti nagy meneteléseket az Ipar úti felüljárón.

A hétfői napkezdéseket, amik szinte kizárólag a hétvégi bajnokiról szóltak iskolában, munkahelyen.

A reggelre elfogyó újságokat, a könyörgő tekinteteket, tessék mondani, biztos, hogy nem maradt még egy ’Sport?

Azt, ahogy a focistákat megrohamoztuk egy-egy autogrammért a lakótelepen, mert ők is ott laktak.

A Manchester Unitedet. A Juventust. A világfutballt.

A büszkeségemet.

A fiatalságomat.

Nem vagyok annyira naív, tudom, hogy a mostani futball már másról is szól. Sőt! Igazából teljesen másról szól! De akkor is!

Adjátok vissza a játékomat, a szenvedélyemet!

*

Kezdetnek rögtön egy ETO-Pécs, ami egy csöpp reménysugár arra nézvést, hogy a normalitás nem csak egy múló szeszély a mai magyar labdarúgásban. A modernitás és a tradíció nem egymást kioltó erő. Mennyi remek párharcra emlékezhetünk, legyen elég csak a ’82-es majálisra gondolni! Nagy idők, nagy tanúja volt apám is, aki egy év kihagyás után baktatott ki azon az esős szombaton a stadionba.

Most a Pécs van nyeregben, igazi tündérmese, amit eddig produkáltak, a szívem mélyén ilyen sztoriról álmodtam ’17 nyarán, amikor feljutottunk a második ligába. Sokak szemében a PMFC jelenti a példát, miszerint a világ végtére igazságos, ahol a legkisebb királyfi tényleg megcsinálhatja a szerencséjét, fél királyság, gyönyörű feleség, miegymás. Nekik azért üzenem, hogy a valóság közel sem ilyen szép, pécsi barátaink egyrészt lassan kipukkadnak majd, azt sem zárom ki, hogy a végén mi leszünk előrébb, és az a királyfi sem olyan makulátlan, mint aminek látszik.

Azért legyünk szerények és mértéktartók, a csapatok játsszanak ma egy értékelhető meccset, amit ugye ország-világ láthat a tévé nyilvánosságának köszönhetően, és aminek végén mondhassák az igazán hardcore futballdrukkerek: bazmeg, ez százszor jobb volt, mint a Diósgyőr-Budafok!

A tippem: ETO FC – Pécsi MFC 3-1.

Hajrá ETO!

Kategória: felkonf | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Legyen úrrá rajtunk a virtuális láz!

aki nem lép egyszerre (fotó: joydigitalmag.com)

– Te! Ezeket hogyan fogjuk megkülönböztetni? – tette fel a rém egyszerű kérdést P., miután óvatosan bekukkantott a résnyire nyitott ajtón.

– Kérdezd attól, aki kitalálta ezt a baromságot! – kezdett azon nyomban védekező manővert H., akitől sosem állt távol a passzív agresszió – Én az első perctől fogva elleneztem az egészet. Egyébként meg kap mindenki egy szép névtáblát, színes logósat. Haza is vihetik a végén.

– Haza? Nem lehetsz ennyire hülye. Persze, ki tudja? Nekik lehet, mást jelent a haza, és pont így gondolnak arra a büdös és sötét raktárépületre. Tudnak egyébként önállóan gondolkodni?

– Nem kérdeztem a szállítót – felelte H., aki hirtelen rápillantott az órájára, csinos darab volt, olyan, ami nem csak szép, hanem legalább háromszáz méterig vízálló is, igaz H. nem tudott úszni, de itt nem az volt a lényeg, hanem a státuszszimbólum. K.-nak, az Orákulum Kft. ügyvezető igazgatójának is volt valami hasonló, de az egyrészt nem mutatta az ezredmásodperceket, másrészt csak kétszázötven méterre lehetett vele merülni biztonságosan.

– Mi van? Sietsz valahová? Mondtam, hogy ezt az időt tett szabaddá, nem? – horgadt fel P.és még nem hívott

– Dehogy! – dünnyögte H. kicsit kelletlenül. – Csak a gyereknek most kellene odaérnie a szinkronúszó edzésre és még nem hívott. Mit is kérdeztél?

– Nem fontos.

– A szállító egyébként azt mondta, hogy csak a programot kell betölteni mindegyikbe. Mehet pendrájvról is, de elvileg a bluetooth és a wifi is működik. Remélem T. megcsinálta a szükséges konfigurációkat – H. most már teljesen visszatért a valóságba, a gyerek küldött magáról egy úszóruhás fotót a messengeren, ahogy éppen beleugrik a medencébe. – Tényleg! Hol van T.?

– Ott matat a második sorban az egyiknél – P. hangja továbbra sem volt nyugodt. Valahogy nem hitt ebben az egészben. Nyitott volt ugyan mindenre, ráadásul a tanácsadó cég is azt javasolta, hogy kevés az elérés a fiatalabb korosztálynál, kellene némi vérfrissítés, egy igazi nagy durranás, de nem bízott a nem kipróbált dolgokban. –Öt perc múlva kezdenünk kellene – morogta, – és még sehol sem vagyunk.

– Nyugi van! Szólok T.-nek, hogy húzzon bele, oké? – amikor a munkára koncentrált, hamar kiderült, hogy H. pótolhatatlan.

– Rendben van, de előtte gyorsan fussuk át a karaktereket! – váltott határozott stílusra P. – Akkor van a mindig aggódós, aztán a máshol nagyon bátor, de itt beszari, az okoskodó, aztán az, aki már ötven éve blablabla, a javíthatatlanul naív és romantikus, a kekec, a hülyeségeket kérdezős. Kihagytam volna valakit?

van még kérdés? (fotó: raywilliams.ca)

– Aki mindig ugyanazt kérdezi? Vagy esetleg M. bácsi?

– Ő átpártolt, nem tudtad?

– Rebesgették, de nem akartam elhinni – tettetett meglepetést H.

– Van ez így – legyintett P., aztán gyorsan rápillantott a jegyzeteire. – A többiek akkor csak díszletek?

– Aha. Elvileg képesek az érzelemnyilvánításra. A leírás szerint a többségi hangulattal mennek, de távirányítóval szabályozható a működésük. Egyszerre és egyesével is kikapcsolhatod őket. Sőt! Egy mozdulattal át tudod fordítani a viselkedésüket az ellenkezőjére. – az utolsó mondatoknál H. már annyira leplezetlenül lelkendezett, hogy a megindultsága több volt, mint gyanús.

– Valld be, hogy ez az egész a te ötleted volt! – P. nem volt mérges, sőt! Magában röhögött is, mert az elejétől sejtette, csupán arra volt kíváncsi, H. mikor bukik le.

– Főnök!

– Nincs gond! – atyáskodott P. –De azt most megmondom, hogy amennyiben beválik a kísérlet, akkor az az én dicsőségem, de ha befürdünk, te viszed el a balhét.

– Természetesen!

– Akkor nézz rá T.-re, aztán kezdjük!

– Már megyek is!

– Egy pillanat! Eszembe jutott valami! – P. arcára valami különleges izgalom ült ki, – Olyat lehet csinálni, hogy ne egyformán nézzen ki az összes?

– Kicsit többe kerül, de megoldható.

– Teljes hasonmásokat is tudnak küldeni?

– Csak egy jó minőségű teljes alakos fotó kell, meg a magasság hozzávetőlegesen.

– Szuper! Nyáron az asztal mögött is robotok fognak ülni. Teljes létszámban itt leszünk. A komplett keret a stábbal, plusz menedzsment. És! Most figyelj! A tulajdonosok is! Zseni vagy! Egyszerűen zseni vagy! Pontosabban én vagyok az! Ezt ne felejtsd el!

P. talán még soha nem volt ennyire elégedett magával, és tegyük hozzá: joggal.

Mondjuk H. nem feltétlenül gondolta ugyanezt, de már csak ilyen igazságtalan az élet.

*

Ha az a volna ott nem lett volna, és a Covid járvány csupán egy rossz álom lenne az életünkben, amiből simán fel lehet ébredni, akkor most, azaz az leső bajnoki előtti csütörtökön, pontosan hat órakor minden bizonnyal ott ülnénk az ETO Park Hotel konferenciatermében és hallgatnánk a félévkezdet előtti szokásos szövegeket.

A dolgok mostanság nem úgy történnek, ahogy szeretnénk, a pandémiás szabályok következtében jó ideig meccsre sem járhatunk még, így arra sincs lehetőség, hogy a szezont megelőzően találkozzunk a csapat képviselőivel. Van, ahol bevonták az interaktivitást, szeretett klubunk nem él ezzel a lehetőséggel.

Jobb is ez így. Nekem ugyanis elfogytak a kérdéseim.

 

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése