Mint a mesében

hajrá ETO! ott van egy-két siló! (fotó: sc-esv-parndorf.at)

-Te figyelj, Jani! Az ott nem a Vukasović Marko?

Ez az obligát kérdés, akkor hangzott el, amikor a kissé rozzant Opel Kadett kitette az indexet a parndorfi leágazás előtt, és elsuhant mellette egy magyar rendszámú busz. Mintha valaki integetett volna arról a buszról. Természetesen ez egyáltalán nem biztos, de az Opel sofőrje határozottan állította, volt az egyik ablakban egy mosolygós fiatalember, akit vasárnap még a gyirmóti pályán rohangált, hiába.

-És miért integetne, te nagyeszű? – kérdezte a társa, a Jani, és ha jobban belegondolunk, teljesen igaza volt, mert eleve mit keresett épp ott és, épp akkor egy olyan busz, amin enbékettes focisták utaznak, és ha mégis, mi a fészkes fenéért akart volna bármelyikük barátkozni vadidegenekkel, ahelyett, hogy behúzta volna a függönyt, és úgy tett volna, mintha nem is létezne.

-A Magasföldi is ott ült eggyel előtte. Fűcsomó legyek, ha nem így van. Kint hagytam a kalaptartón az ETO-sálat, tuti, hogy azt látta meg. Tudod, hogy mennyire nem normálisak ezek ott a Balkánon.

Kálmán még egy pár percig merengett magában, de aztán már csak arra koncentrált, hogy megtalálja azt a kurva boltot a sok között, ahová az asszony küldte, persze szombaton, hogy visszacserélje a múltkor vett puccos ruháját.

Amikor próbálta, még jó volt, de valamiért otthon már nem fért bele.

-Még a levegőtől is hízik, apám!

Röhögtek.

*

A Rapid kereste meg az ETO-t. A Regionalligában játszó második csapatuk Parndorfban játszott bajnokit, és jó ötletnek tűnt, hogy a bundesligás társaság is játszik egy meccset, ha már nincs forduló. Állítólag a Sopront hívták, de miután tizedszer sem vette fel senki a telefont, hirtelen ötlettől vezérelve tárcsázták a győri stadion számát.

-Grüss Gott! Wir möchten mit Herr Korsós sprechen! – dörmögte bele a mobilba az osztrák funkcionárius, mert tudta, hogy a Gyuri győri.

-Mi van? – szólt bele valaki a vonal túlsó végéről. – Ő-már-nem-dol-go-zik itt! – mondta aztán az a valaki tagoltan és jó hangosan, hogy Bécsben is megértsék.

Szerencsére elcsípte a beszélgetést az éppen arra járó Böjte Attila, és pikk-pakk letárgyalta a derbi részleteit. Szerdán történt mindez, volt idő szombatig a komplett felkészülési tervet újragondolni.

*

Akik látták azt mondják, régen láttak ilyen összeszedett ETO-t futballozni. A védelem magabiztosan állt a lábán, esélye sem volt az osztrákoknak egy támadást normálisan végigvinni. Tajthy úgy szűrt, mint az álom, a megszerzett labdákat egyből dobta tovább Magasföldi felé, aki tanárian osztogatott.

Tényleg a semmiből jött a Rapid vezető gólja. Egy hosszan felívelt labdát Koszó fejelt ki, de szerencsétlenségére pont a már induló Vukasović hátára esett a bogyó, onnan meg hova máshova, mint visszafelé gurult. Az éppen arra poroszkáló Weyermayr köszönte szépen, begyalogolt a tizenhatosra, csinált egy lövőcselt, majd elgurította Gyurákovics mellett a bőrt, aki még belepiszkált egy cseppet, de csak lassítani tudta a gurulást megállítani nem.

játszottak már zöldekkel (fotó: zimbio.com)

Nem omlottunk össze a demoralizáló találattól. Sőt! Olyan huszáros rohamokba kezdtek a srácok, hogy ihaj. Kühbauer mester nem győzött ordibálni az oldalvonal mellett. A segédedző folyamatosan tolta elé az online statisztikákat, és bizony a labdabirtoklás a 30. perc tájékán már 75-25 volt ide.

Meg is étrkezett a megérdemelt egyenlítés nemsokára. Kovács viharzott el jobb oldalon, nem bírták utolérni, amikor a tizenhatoshoz ért, felnézett, lágyan átívelt a hosszúra, amit Hamar egyből visszafejelt középre, és a tizenegyes ponton érkező Koltai kapásból, kegyetlenül bevarrta hosszú fölsőbe. Tapsolt a publikum, mert ilyet utoljára akkor láttak, amikor az osztrák válogatott táborozott náluk több mint harminc éve. Akkor Schachner-Krankl-Prohaska volt a három állomás.

Szünet után sem álltunk le. Kicsit több mint tíz perc elteltével Magasföldi szögletét Koszó fejelte be az ötösről. Egy fejjel volt magasabb mindenkinél.

A folyamatos cserék mintha kicsit megzavarták volna a csapatot, akadozni kezdett a játék. A Rapid ennek ellenére a kapunk közelébe sem jutott, néhány erőtlen átlövéssel próbálkoztak, de azokat Keserű lekapkodta mint a legyeket. Sohanapján rúgtak volna gólt, de a spori megsajnálta őket és befújt egy nevetséges tizenegyest. Mondjuk, ha előtte a kolléga behúzza a méteres lest…

A 2-2-vel aztán mindenki megelégedett, szépen lassan lepörgette a két csapat az órát.

Király József: „Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó játékra is képesek vagyunk, főként, hogy több hete folyamatosan meccselünk. Le a kalappal a srácok előtt! Persze ez a produkció semmit sem ér, ha a hátralévő négy fordulóban nem szerzünk legalább tíz pontot. Már a Barcika ellen szeretném viszontlátni a mai teljesítményt. Ami biztos, sok ilyen kemény ellenféllel megvívott mérkőzésre van szükségünk, ha NB I-esek akarunk lenni.”

Dietmar Kühbauer: „Megleptek minket a győriek. Korszerű gyors futballt játszottak, ráadásul rengeteg technikás játékosuk van. Nem is értem, miért szerepelnek csak a második ligában. Hogy mit gondolok a mi játékunkról? Nem sok jót. Páran bizonyíthattak azok közül, akik kevesebb szerepet kaptak eddig, de csak Christoph [Weyermayr] élt a lehetőséggel. A LASK-kal szemben ez édeskevés lesz, a Szpartak Moszkva elleni EL-meccsre meg még gondolni sem merek.”

*

-Ide többet nem jövök, bazmeg! Ha az asszony akar valamit, kijön busszal vagy taxival, bánom is én. Kifizetem az egészet.

-Oda süss, Kálmán! Nem azt a buszt láttuk idefelé jövet?

-Ugye mondtam! És tényleg ott van Vuka! Otthon meghívhatsz egy sörre a Karavánban. Vagy kettőre. Meg egy unicumra, természetesen. Nálam ma lesz vége a száraz novembernek.

*

2018. november 17.

Parndorf, 300 néző

SK Rapid Wien – WKW ETO 2-2 (1-1)

Rapid: Knoflach (46’ Haas) –Bolingoli-Mbombo (66’ Schobesberger), Müldür, Dibon (46’ Greiml), Potzmann – Nader (70’ Schwab), Martić (70’ Murg), Ljubićić, Knasmüllner – Berisha (66’ Ivan), Weyermayr (80’ Pavlović)

ETO: Gyurákovics 3 (46’ Keserű 3) – Tóth 3 (80′ Kalmár 0) , Koszó 3.5, Vukasović 3, Vadász 2.5 – Tajthy 4 (72’ Jakab 2.5) – Magasföldi 4 (65’ Szimcso 2.5) – Kovács 3 (80′ Szánthó 0), Koltai 3.5 (46’ Múcska 3), Baracskai 2 (72’ Andrić 2.5) – Hamar 2.5 (65’ Mervó 3)

Gólok: 12’ Weyermayr 1-0, 33’ Koltai 1-1, 57’ Koszó 1-2, 78’ Schwab (11-es) 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

*

A fenti történet, és pláne a mérkőzés merő kitaláció.

Harmadszor van hosszabb szünet a második ligában a válogatott fellépése miatt, amit sok csapat arra használ fel, hogy felkészülési meccset játszik. A mi esetünkben erről nincs szó, bár például szeptemberben szóltak arról kósza hírek, hogy összecsaptunk a Budaörssel valahol, titkosan és kikaptunk 3-1-re. Ki tudja, hogy így volt-e? Nyoma ennek nincs.

Az ETO más utakon jár, úgy tűnik, hogy a szakma az edzések mindenhatóságában hisz, és a megelőző időszak nagyobb terhelése után inkább a regenerációra helyez nagyobb hangsúlyt. Kétségtelen, hogy egy átlagos magyar focista hosszabb távon nem bírja a szerda-vasárnap ritmust. Még az NB I-ben sem, nem hogy eggyel lejjebb. No de akkor is! Egy elvileg komolyabb célokat maga elé tűző csapatnál nem kéne néha erősebb ellenfelekkel is megütközni? Értem én, hogy most a kupa miatt idejött az Újpest, ráadásul tétre menő meccset kellett játszani velük, nem holmi tingli-tangli kilencven percet, de kinek ártott volna, ha teszem azt, kihívjuk a Haladást a hóra?

igazi meccs, igazi szereplőkkel (fotó: balmazfoci.hu)

Veszteni nem vesztett volna senki, mert ilyenkor aztán végképp nem az eredmény számít.

A hétvégén többek között a következő párharcokra került sor. Ismétlem: ne az eredményeket nézzétek!

Puskás Akadémia – Kazincbarcika 4-0

Balmazújváros – DVTK 0-0

NK Osijek – Zalaegerszegi TE 3-1

MTK – Gyirmót 4-5

Kategória: mérkőzés, mindenmás | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Megint nem sikerült

 

a csúcs túl messze van (fotó: saját)

Vasárnap kora délután, amikor gondolataim már jócskán a gyirmóti stadionban jártak, egyszerre furcsa zajokra lettem figyelmes. Kíváncsivá tett ez a távoli, kissé rikácsolós hangzavar, ezért kiléptem a teraszra és a forrást kezdtem keresni. A kisebbik lányom sietett a segítségemre, aki érdeklődő szemekkel bámult felfelé és bőszen mutogatott az égre. Körülbelül száz vadlúd húzott el a házak felett a magasban. Nem alkottak egységes tömeget, kisebb csapatokra szakadva siettek egy irányba. Az első, nagyobb társaság még a tankönyvekből ismert szabályos V-alakban repült, őket követte egy már csöppet megtépázott brigád, ahol a V egyik szára ugyan még szépen kirajzolódott, de a másik már nagyon csonka volt, talán egy-két madár igyekezett követni egymást. Aztán egyre hosszabb szünetek következtek az egyes csoportok között, ráadásul ezek már egyáltalán nem mutatták a nyíl hegyes alakját, az elől repülőt szépen követték a többiek egymás után. Előbb húszan, aztán már csak alig tízen.

Az mindenesetre feltűnt, hogy a csapatok vezetői pontosan egy irányba tartanak, ami önmagában nem is annyira érdekes, de ha húztam volna gondolatban egy hosszú egyenest, az égbolton megjelenő vonal minden bizonnyal az Alcufer Stadion kezdőkörét metszette volna.

Ez egy jel, gondoltam, de fogalmam sem volt, hogy mi a fenére akar célozni ezzel a sors.

*

Leállítottuk a kocsit a füves rétnek álcázott parkolóban, gondosan orral előrefele, hogy ne legyen probléma a hazainduláskor. Az egyből látszott, az átlagosnál nagyobb az érdeklődés, sok az autó, vidáman beszélgető társaságok meneteltek a már messziről jól látható reflektorok irányába. Ilyen lehet, amikor a háborgó tengeren igyekszik vissza az elfáradt tengerész, kémlel mindenfelé, biztos pontot keres, aztán hirtelen megpillantja a jól ismert világítótornyot. Új erőre kap, mert tudja, most már nem lesz baj. Nekünk nem kellett hosszú utat megtenni, hogy megérkezzünk a stadionhoz, de a Ménfői út aprócska házai között bandukolva mégis megszállt a nyugalom.

hátsó füves (fotó: saját)

Most már nem lesz baj!

Pár lépéssel előttem egy testes fiatalember igyekezett megtartani a helyes irányt, de ebbéli próbálkozása nem volt túl sikeres. Gonoszság volna egyből azt feltételezni, hogy az italtól veszítette el az egyenes vonalú egyenletes mozgás képességét, és nem az az eufória bizonytalanította el, hogy újra látja kedvenceit. Magányosnak tűnt, olyannak, akinek valaha voltak barátai, de most nincsenek. A sercenésre figyeltem fel először, majd arra, hogy a lassú és bizonytalan mozdulatokat felváltja egy sokkal gyorsabb, a sötétben szikra villan, egy tárgy, ami mintha a kabát ujjából bújt volna elő és végig vöröses sárgán izzik, az árokparton végzi íves repülését, aztán beáll a csend. Rosszallóan csóváltam a fejemet, hogy talán nem kellene ebben a száraz időben ilyen felelőtlenül eldobálni a félig elszívott csikkeket, amikor hatalmas robbanás rázta meg az álmos utcácskát. Nem volt messze, a szívem a torkomban dobogott, de azt gyorsan felmértem, hogy nem sérültem meg, sőt senki sem, mi több a többség hangosan röhög.

A testes fiatalember arcára elégedett mosoly ült ki. Hirtelen, kicsit előrébb, az emberfolyamból visszafordult két figura, ők ugyan nem nevettek, de nem is tűntek morcosnak, és egyenesen a bárgyú vigyorral bóklászó fiatalember felé tartottak.

Most már elég lesz, mondták neki, itt már lehetnek rendőrök meg szekusok.

A petárda durranása egy jel, de mit üzenhetett vele a sors?, tettem fel magamnak a kérdést, és közben arra gondoltam, hogy mégiscsak vannak barátai ennek az idiótának.

*

A természet furcsa tréfát űz velünk. Ha a naptárra nézünk, azt látjuk, hogy mindjárt itt van a december, ennek ellenére fel sem merült bennem, hogy sapkát vegyek föl erre a kétszer negyvenöt percre. A sállal bajban voltam. Egy percig sem gondoltam, hogy ez lesz az a hely, ahol a zöld-fehér színekben pompázó kiegészítő veszélybe sodorná az életemet, de ki tudja? A sötét sokszor hajlamos állattá tenni az embert. Főként, ha hintünk egy laza ötöst. Aztán amikor a barátom egy 2013-as darabbal a nyakában jelent meg, amin már talán szerepelt a negyedik csillag is, eldőlt a kérdés.

Ha máskor nem, a szektort keresve aztán végképp elillant minden, ha máshol nem, a tudatalattiban lakozó félelem, hiszen a rengeteg ismerős arc láttán egyértelművé vált, hogy tulajdonképpen hazai pályán vagyunk, ahol nem csak a fű zöld.

mégis kevés volt az adalékanyag (fotó: saját)

Pedig a létesítmény tervezője figyelt a legapróbb részletekre is, a mosdók falát burkoló szürkésfehér színű tucatcsempe unalmas látványát nagyjából szemmagasságban sárga és kék darabokkal dobta fel. Az ókori fürdők mozaikképeinek másolására azért nem vetemedett, de így is finoman jelezte, hogy ki az úr a háznál.

Egy valamire azonban ő sem számíthatott. A takarítószerek és egyéb kemikáliák beszerzését végző kolléga nem volt ilyen figyelmes, vagy esetleg csak trollkodni szeretett volna, így a kézmosó tartályokba zöld folyadék került. Touche!

Ez egy jel, derültem fel, miközben kinyomtam egy adagot a tenyerembe, de vajon mi volt a szándéka ezzel a sorsnak?

*

Csúnya büntetést kaptunk.

Ha dönteni kell aközött, hogy esélytelenül, minimális ellenállást tanúsítva, 5-0-s vereséggel távozunk, vagy egy kezdetben tempós meccsen, ami aztán szép lassan ellaposodik, aztán a semmit sem mutató ellenfél előbb talál egy gólt és egyenlít, majd az első, na jó második kaput eltaláló kísérletével megfordítja az eredményt, és így kikapunk eggyel, gondolkodás nélkül az első opciót választom.

Velünk most a második eset történt. Nem tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy ha a sorsnak volt is más szándéka előzetesen, a stadionban uralkodó hangulat miatt végül változtatott, és példát statuált. Lehet persze dicshimnuszokat zengeni, hogy milyen csodálatos volt a miliő, de ha vendégségbe megyünk, jellemzően nem akarjuk megdugni a házigazda feleségét, és nem szarunk az asztalra.

Mert az, hogy 1-0-nál, amikor futott a szekér, Nemanja sorra csinált bohócot szegény jobb bekkből, és a többi gyirmóti futballista sem nagyon tudta, hogy merre van az arra, fontos volt sokaknak hangosan buzizni, parasztozni meg faszszopózni a hazai csapatot, és ezzel nem mellesleg azt a harminckét ifistát, akik meggyőződésből vagy sem, de kitartóan és egérhangon buzdították végig a Gyirmótot. Igen, tudom! Volt még rajtuk kívül egy kábé háromfős keménymag is, két közepes méretű dobbal és egy zászlóval. Őket is.

De ezzel magunkról állítottunk ki bizonyítványt.

Ez nem a szurkolói kultúra része.

álruhások (fotó: saját)

Van itt baj bőven azzal, hogy egy ekkora gazdasági potenciál és ilyen futballmúlt mellett a város két második ligás csapattal erőlködik, ráadásul láthatóan a kisebbik fiú a kedvezményezett. Miért gondolom ezt? Nézzük meg gyorsan egymás után a két pályát körbe ölelő reklámtáblákat, aztán folytassuk a beszélgetést! Vagy olvassunk, nézzünk Győr Pluszt, ha tényleg nincs jobb dolgunk.

A zöld-fehér oldalról felzúgó Hajrá Győr! buzdítás tehát ebből a szempontból a maga áthallásával együtt is teljesen rendben volt. Akinek szólt, biztosan hallotta, még azt is megkockáztatom, hogy értette, de az már egyáltalán nem fogadnék, hogy érdekli is.

Ez a szurkolói kultúra része.

Mindez persze nem fedi el, hogy újfent kiderült: van egy végtelenül töketlen csapatunk, amelyik kvázi nyerő helyzetből sem tud lehozni egy éles meccset. Nekem úgy tűnt, hogy a többség számára egyáltalán nem jött át, hogy a kilátogató drukkerek döntő hányadának mit jelentett volna egy győzelem. Nem is beszélve arról, hogy a tehetetlenséget szimbolizáló, a lefújást követően berepülő műanyag poharak és egyéb kisebb tárgyak vélhetően még pár százezer forintot ki is vesznek a klub zsebéből.

Gondom van a szakmai stábbal is, mert bántóan gyorsan kaptunk gólt a kényszerű emberhátrány alatt, amiben vastagon benne volt, hogy a védelem átmeneti kilyukadására nem volt semmilyen vészmegoldásunk. Ha mégis, akkor meg elégtelen a pálya és a kispad közötti kommunikáció. Nem világos, hogy a második félidőben miért volt sokkal, de sokkal visszafogottabb a csapat baloldala az előrejátékban, pedig tisztán látszott, hogy ott simán meg lehet nyerni a meccset. Nekem hiszem, hogy Szepessy a szünetben úgy megvuduzta a jobbhátvédjét, hogy az hirtelen gyorsabb lett és megtanult futballozni.

Nem értem, hogy miért Bagi játszik Tajthy előtt és nem fordítva? A tapasztalat azt mutatja, hogy egyikük sem képes színezni a játékot, de talán mégiscsak Modrićnak van ehhez nagyobb affinitása. Ő tegnap nagyon maga alatt volt, egyes szakaszokban nagy tétet tettem volna rá, hogy előbb vagy utóbb jön egy egyből piros valamelyik eszetlen szerelési kísérlete után.

jobban csúszik (fotó: saját)

Mervó Bence megint nem volt jó. Hamis kilencest játszott, de nem úgy, ahogy ezt a szakma manapság érti. Egy az oldalvonal mellett bemutatott sikeres cselsorozaton felül, ami egyrészt nem lenne feladata szerintem, másrészt a partizánakció eredménye egy pálya közepi bedobás lett, köszi!, nem tudott megfogni egy vak hangot sem normálisan.

Pozitívum?

Nemanja Andrić. Nagyságrendekkel lógott ki fölfelé a mezőnyből. A gól parádés volt, és még azon felül is mutatott be jópár flikkflakkot. A mentalitásával sosem volt probléma, és mintha az örefedési folyamat részét képezné, hogy sokkal letisztultabb a játéka, az öncélú bohóckodást meg hanyagolja. Amennyire emlékszem, Hajszán Gyula is bejárta ezt az utat.

Kár, hogy nem voltak méltó társai.

A másik választásom Koszó Balázs. Látszik rajta, hogy érzi, olvassa a futballt. Ha kellett, sprintelt, de azzal is tisztában van, hogy nem egy Usain Bolt, ezért ha lassabb a támadónál, helyezkedéssel veri meg. A megszerzett labdákat meg nem vagdossa ki a francba, hanem igyekszik megjátszani a társakat. A hatékonyságon azért van még mit javítani.

Középső hátvéd, kizárólag  védőmunkával azonban ritkán nyer meg meccset, és most sem történt csoda.

*

A jelekről.

Olybá tűnik, hogy a győri futballban most még a Gyirmót mutatja az irányt, jelentsen ez bármit. A győzelmet nem kell megmagyarázni, de amit láttam, az roppant vékony volt. Zárójel: vezetik a tabellát.

Kis csapatunknak sajna még mindig nagyobb a füstje, mint a lángja, a nagy durranás egyelőre hiányzik. Marha kíváncsi vagyok, hogy miért nincs meg az áttörés, mert a mezőny annyira nem izmos, hogy ne lehetnénk a dobogó közelében.

sárga öröm (fotó: saját)

Az első félidő alapján nem hittem volna, hogy ezt a derbit el tudjuk veszíteni, de összejött a bravúr. A szerencsétlen öngól az elvártnál lényegesen jobban befékezte a csapatot, ami újfent azt mutatja, hogy fejben valami nagyon nem oké. Vajon mi a baj? A tulajdonos úrnak a töke tele van a nihillel és már szabadulna az egésztől? Vagy valami más? Ha valaki tudja a választ, mondja el nekem is. A tegnapi teljesítmény egy döntetlent megérdemelt volna, de a sors ezúttal azt akarta, hogy a végén szépen ússzon el minden.

Ahogy a szép zöld folyékony szappan is az egyes kézmosások után az Alcufer Stadion lefolyójában.

*

Gyirmót FC – WKW ETO 2-1 (0-1)

Gyirmót: Rusák – Varga, Szilvási, Lázár, Széles – Kontár – Heffler, Nagy, Střeštík (88’ Présinger), Herjeczki (82’ Krebsz) – Horváth R. (55’ Sandal)

ETO: Horváth T. 2 – Kovács 2, Koszó 3, Vukasević 2, Völgyi 2 (78’ Koltai 0) – Tajthy 2 – Bagi 1.5 (58’ Vadász 2) – Szimcso 2.5, Jakab 2, Andrić 3 – Mervó 1.5 (64’ Magasföldi 2)

Gólok: 11’ Andrić 0-1, 58’ Vukasović (öngól) 1-1, 85’ Kontár 2-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Isten útjai kifürkészhetetlenek

miért nem jó az argentin vizipóló? (fotó: euronews.com)

Sorra szálltak le a gépek a paraguayi Luque városa mellett fekvő Silvio Pettirossi nemzetközi repülőtér kifutóján. Alejandro Domínguez az épület elegáns tárgyalójában kissé feszülten várta a többieket, miközben újabb és újabb cigarettára gyújtott. Az alelnökök közül először a venezuelai Laureano González bukkant fel a teremben, amin senki sem csodálkozott, hiszen majdnem mindig ő érkezett elsőnek, mivel utált késni. Pár perccel később követte őt a mindig rendkívül elegáns kolumbiai Ramón Jesurún. Most sem okozott csalódást a tengerkék inggel, amihez halszálka mintás öltönyt választott, amit egy magenta színű díszzsebkendővel dobott fel.

-Ramón! Te nem tudsz hibázni! – ölelte meg mosolyogva Domínguez, de a testbeszéde elárulta, hogy csak tetteti a jókedvet. – Na végre! Arturo is itt van! – folytatta hirtelen, amikor újra kinyílt az ajtó.

-Elnézést! – szabadkozott Arturo Salah – Tudjátok milyen rémesek a chilei légiirányítók. Állítólag megint sztrájkolni akarnak. Micsoda bagázs! Pinochet idejében nem volt ekkora a szájuk.

-Várunk még valakit? – kérdezte Laureano González türelmetlenül. – Szeretném, ha gyorsan végeznénk, mert ki tudja, mi történik közben otthon?

-A végrehajtó bizottságból meghívtam még Tapiát, elvégre ők a leginkább érintettek. – válaszolta Domínguez. – Coronelnek is szóltam, de ő annyit válaszolt, hogy elsöpörné a népharag, ha részt venne a megbeszélésen. Egyébként meg együk meg, amit főztünk.

-Elegem van már a brazilokból! – füstölgött Jesurún – Állandóan megsértődnek, azt hiszik, hogy mindenki ellenük van. Pont leszarom, hogy a River vagy a Grêmio játszik a döntőben. Nekik semmi sem elég.

-Ne dühöngj, Ramón! Gyere igyunk meg egy jó kávét, amíg Claudio ide nem ér! – próbálta vigasztalni barátját Salah.

Az ötletből azonban nem lett semmi, mivel kinyílt a fotocellás ajtó, és belépett rajta az emlegetett Tapia.

-Mi a gáz? – tette fel szokott harsány stílusában a kérdést még azelőtt, hogy köszöntötte volna a többieket. – Rengeteg dolgom lenne a döntő miatt. Már a fél világ keres, akár egymillió jegyet is el tudnék adni. Kurva nagy biznisz ez, barátaim!

-Részben erről is lenne szó. – felelte Domínguez – Az üzletről. No meg arról, hogy van itt valami, ami halványítaná az első meccs fényét. De a többit beszéljük meg a székházban!

A főbejárat előtt már várta a taxi az öt urat, majd miután mindannyian beszálltak, nagy gázzal elindult az Autopista Pettirossin keresztül az Avenida Sudamericana irányába.

*

-Uraim! – vágott bele mondandójába azonnal az elnök Alejandro Domínguez, amint mindenki kényelmesen elhelyezkedett a hetedik emeleti exkluzív tárgyaló kényelmes foteljeiben. – Hatalmas lehetőség előtt állunk! Itt a nagy esély, hogy végre ránk is jobban odafigyeljen a futballvilág, kibújjunk az európaiak árnyékából. Ez a Boca-River Libertadores Kupa-döntő egy égből pottyant ajándék, olyan valami, ami ki tudja, mikor lesz még egyszer. Az idő is nekünk dolgozik, az óceánon túl még csak ébredezik a Bajnokok Ligája, nem hiszem, hogy egy CSZKA-Pilzen – jól mondom, Conchita? –tűzbe hozna bárkit Európában.

-Khm! – köszörülte meg a torkát Tapia. – Alejandro! Ezt mind tudjuk. Térj végre a lényegre! Mi a tökömért rángattál ide minket?

-Egy pillanat, Claudio! – nyugtatta Domínguez a túl heves argentint. – Mindjárt ott járok. Szóval! Mindenkinek az az érdeke, hogy semmi másról ne szóljon a november 10-11-i hétvége, mint a mi fantasztikus finálénkról! Nem igaz, Laureano?

-De-de! – bólogatott bőszen a venezuelai, és vett még egy pár darabot abból a csodás paraguayi sütiből, amit annyira szeretett.

-Csak nem akar keresztbe tenni valaki? – kerekedett el a szeme Arturo Salah-nak.

-Lehet, hogy így van. – komorodott el Domínguez egy pillanatra, de tényleg csak néhány percre, majd erőt vett magán és folytatta. – Azt nyilván ti is tudjátok, hogy azon a szombaton a németeknél Dortmund-Bayern meccs lesz, de az minket nem zavar, mert megelőzi a mi derbinket. A manchesteri rangadó már kényesebb kérdés, mert azt vasárnap játszák, de szerintem ezt Claudióék megoldják, majd bedobják a baráti sajtóban a Malvin-szigetek témáját, ezzel az angol focinak lőttek is.

-Megoldjuk, Alejandro! – bólogatott Tapia, és rágyújtott egy szivarra. –Tudom, hogy nem lehet, Presidente, de esküszöm, hogy ez az utolsó.

-Tudomásomra jutott, hogy kis távoli országban, konkrétan Magyarországon szintén lesz egy városi derbi. A feltörekvő Gyirmót csap össze a patinás ETO-val.

ahol tud, segít (fotó: lanacionweb.com)

Ekkor hirtelen zúgolódás tört ki a teremben, mindenki a másik szavába vágott, Domínguez, alig bírta lecsendesíteni őket.

-Ilyen nincs! – csattant fel az addig szótlanul ülő Jesurún. – Ezt nem tehetik!

-Sajnos: igen. – lombozta le Domínguez. – Nem tudunk mit csinálni. Az UEFA-val már beszéltem, semmilyen ráhatásuk nincs. Ceferin annyival rázott le, hogy második liga, ne tojjunk be.

-Jellemző az európaiakra ez a gőg. – méltatlankodott Arturo Salah.

-Vegyünk meg őket kilóra, hogy halasszák el a meccset! – dobta be ötletét Tapia, és a többiek tudták, hogy nem viccel.

-Esélytelen. Ezeket nem lehet korrumpálni. Abban az országban a futball tisztasága, a szabályok betartása mindenek felett áll. – hűtötte le a kedélyeket Ramón Jesurún.

-Ezek szerint tehetetlenek vagyunk? – kérdezte elkeseredetten González.

-Úgy néz, hogy igen. – vallotta be őszintén Alejandro Domínguez.

-Én ezt nem hagyom annyiban! – erősködött Claudio Tapia. – Nem hagyom, hogy beleköpjenek a levesembe, és főképp megrövidítsenek akár csak egy pesóval is. Mármint az argentin labdarúgást, természetesen. – és közben óvatosan a plafonra sandított. Aztán hirtelen a homlokára csapott.

-Conchita! Segítene nekem? Van itt valahol egy telefon? Sajnos a mobilom lemerült.

-Hogyne, uram! Ott a sarokban talál egyet. – felelte készségesen Conchita.

-Megbocsátotok egy pillanatra?

Sietősen a telefonhoz lépett, majd pár pillanat gondolkodás után tárcsázni kezdett.

-Halló! Önnel beszélek, excellenciás uram? Zavarhatom most néhány percre? Először is hajrá San Lorenzo! Tudom, hogy ön az egyetemes egyházat képviseli, de most nemzeti ügyről lenne szó. Ami persze egyetemes is. Ígérem, rövidre fogom. Szóval november 10-én délután öttől lenne a Bombonerában a Boca-River kupadöntő. Most úgy áll a dolog, hogy jobb lenne, ha egy napot csúszna az egész. A részletekről később természetesen tájékoztatom. Nem tudnánk tenni valamit? Igen, persze várok… Aha! És ez tényleg működne? Nagyon hálás vagyok önnek, excellenciás uram! Higgye el, hatalmas szívességet tesz ezzel egész Dél-Amerikának, és ami fontos, senkinek sem lesz ettől rosszabb. Isten áldja, excellenciás uram!

Miután befejezte a beszélgetést és letette a telefont, Tapia a levegőbe csapott, hatalmasat ordított, majd úgy tért vissza térden csúszva a tárgyaló közepébe, mintha belőtte volna élete gólját egy brazilok elleni vébédöntőn.

-Megcsináltam, bazmeg! – visította, mint egy kamasz gyerek. – Megcsináltam, értitek?

Domínguez, Jesurún, González és Salah földbe gyökerezett lábbal figyelték Tapia magánszámát, de ők is érezték, hogy az argentin elhessegette a viharfelhőket az égről és nem esik meg az a szégyen, hogy a Boca-River Libertadores Kupa-döntő úgy kerül be a futball évkönyvekbe, mint a Gyirmót-ETO NB II-es rangadó felvezető mérkőzése, hanem pont fordítva lesz: a magyarok lesznek az előzenekar.

Hogy ez miképpen jön majd össze, azt nem tudják, de igazából nem is érdekli őket.

*

Libertadores Kupa, döntő első mérkőzés

2018. november 10. 17 óra (helyi idő szerint)

Buenos Aires, La Bombonera

Boca Juniors – River Plate (az özönvízszerű eső miatt elhalasztva)

*

Nem tudom, ki és hogyan van vele, de nekem kicsit fájt, amikor közel két héttel ezelőtt a Gyirmótot edző Szepessy László a Monor 7-3-as leigázását követően a következő mondatra ragadtatta magát.

„Már-már a győri futball-láz idején megszokott produkciót nyújtott a csapat.”

Nos, ezzel a gondolattal több probléma is akad. Egyrészt látatlanban azt mondom, hogy ez a mérkőzés nyomába sem léphet a nyolcvanas évek elejének lejátszott egyik ETO-meccsnek sem. Az egy dolog, hogy az NB I volt egy boldogabb időben, ez meg NB II a nagy ínség közepén. A két kort, a két hangulatot egész egyszerűen nem lehet összevetni egymással. Ha valaki mégis megteszi, az bizony istenkáromlás.

nem tudnátok egy kicsit közelebb állni egymáshoz? (fotó: rangado24.hu)

A másik, hogy Szepessy, igaz, akkor még Szepesiként ETO-sként élte meg a sikerek egy részét, így neki aztán különösen illene tudnia, hogy mit szabad és mit nem.

Ezt mondjuk nem. És ezzel nem a Gyirmót ellen beszélek, mert arra nincs okom, hanem az ETO-ért.

Mélységesen zavar az az attitűd, amivel sokan a Gyirmót FC-hez állnak. Tudomásul kell venni a létezésüket, egész egyszerűen azért, mert léteznek. A dicső múlt fontos és tiszteletet parancsol, de nem jelent előjogokat. Kemény dolog ez, de így van. A kor pedig nem érdem, hanem állapot.

Azonban a másik oldalnak is le kéne vetkőznie a kisebbségi érzésekből fakadó frusztrációt, és elfelejteni a sértettséget és a durcit.

Mert együtt többek vagyunk.

*

Az egész szezon valahol az önbecsülésről szól, és ha komolyan vesszük mindezt, akkor nem lehetne jobb bizonyítéka annak, hogy igenis ez fontos, mint egy szép győzelem a rivális otthonában.

Az előjelek minimum vegyesek és az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy egy hosszú és fárasztó menetelés végén csapunk össze a szomszéddal, ami még a Vác elleni fájó iksz-szel indult, és volt benne két szerdai fellépés is. A Gyirmót is pályán volt minden alkalommal, így a mi lábainkban, jó nagy leegyszerűsítéssel persze, csupán az Újpest elleni hosszabbítás harminc perce a plusz. No meg az, hogy ők mintha könnyen elengedték volna ezt a kupakalandot a III. Kerület ellenében.

ketten is elférnek (fotó: aquatherm.hu)

Az elmúlt sok év tapasztalata alapján nem igazán tudom komolyan venni a kék-sárgák feljutásról szóló fogadkozásait, és az elvileg gázos kiesés is inkább csak a színház részét képezné a dolognak: a nemes cél érdekében nem akarunk két vasat a tűzben tartani. A tavasszal úgyis elválik a szar a májtól, ellenben egyrészt ezt a meccset holnap kell lejátszani, másrészt a külső körülményektől függetlenül ez a konstelláció mindig éles lesz.

Okozzunk már meglepetést, lécci-lécci!

Hajrá ETO!

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Ó, ió, ció, revolúció!

kilövéshez felkészülni (fotó: turizmus.com)

– Háromezerhatszáznegyvenhatos számú Makszim Gorkij Úttörőcsapat, vigyázz! Fogadás középen, csapatzászlónak tisztelegj!

(dobok) Tara-tam, tara-tam! Tara-tam, tara-tam, tara-tam!

(ének) Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy, a szovjet hatalma és egysége éljen, sok nép így akarta és megalkotta így, lá-lááá! láá-láá-lááá-lálááá! lá-lááá! láá-láá-lááá-lálááá!

– Pihenj!

(trombiták) Tá-tááá! Tátátá-tááá! Tátátátátátátááá!

– Kedves pajtások! Kedves kisdobosok, kedves úttörők!

– Mit csinálsz holnap?

– Mert?

– Csitt!

– Hatvannégy évvel ezelőtt győzött a forradalom…

– Ne mondd már, hogy nem tudod, mi lesz!?

– De mi?

– Ne duruzsoljatok egymással, álljatok rendesen!

– A munkások és a parasztok, az értelmiséggel szoros szövetségben, végleg levetették magukról az elnyomás igáját, nem kértek a cári rendszer megdöntését követően felálló ideiglenes kormányból, a burzsoá hatalomátvételből, és a saját kezükbe vették sorsukat…

– Nem lehetsz ennyire hülye! Te nem olvasol újságot?

– Ritkán.

– Szégyen szemre ki foglak vezetni benneteket, ha nem hallgattok el azonnal!

– A Néva folyón horgonyzó Auróra cirkáló ágyúdöreje adta a jelt…

– Meccs lesz, te pupák!

– Ja!

– Utoljára szólok. Kovács, igazítsd meg a nyakkendődet! Még mindig nem tudod rendesen megkötni?

– A bolsevik párt tagjaiból álló Vörös Gárda körbezárta a Téli Palotát…

– Apámék mennek Pestre. Állítólag valami szovjet fejesek adnak fogadást a követségen.

– Az jó.

– Nem hiszem el…

– Vlagyimir Iljics Lenin a Szmolnijból irányította az eseményeket. Lassan a bolsevikok kezére került az állami bank és a telefonközpont is…

– De a lényeg! Előtte kimennek Csepelre!

– Vörös Csepel, tanultuk. És?!

– Szabó! A Kovácsról tudtam, de benned mindig bíztam. Csalódást okoztál, hát így viselkedik az, akinek párttagok a szülei?

– Az emberek nem haboztak és egyszerre a felkelők mögé álltak…

– Menthetetlen vagy. Ennyire nem érdekel a foci?

– Kijutottunk a vébére, hurrá! Irány Spanyolország, de jó.

– Miért is érdekel ez engem? Majd az igazgató!

– A szovjethatalom végképp elsöpörte a régi rendet, a dolgozó népet nem lehetett és soha nem is lehet megállítani. Éljen a Szovjetunió!

(ének) Föl, föl ti rabjai a földnek, föl, föl, te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek, rabságunknak vége már! Lá-lááá! lálá-lálá-lááá-lááá!

(zörej) Grrrgrrrgrrrgrrr!

– Szerinted mi ez?

– Nem tudom, de asszem a rádióból jön.

– Jézusom! Mi jöhet még? Hol az igazgató?

a vörös zászlók hol vannak, kiskomáim? (fotó: mult-kor.hu)

(hangszóró) Egy csapat van csak nyugaton! Verebes a Mágus! Pölöskei sánta kutya, legjobb szélső Hajszán Gyula! Hülye Fradi! Hajrá ETO! Éljenek a csajok!

– Szabotázs! Senki nem menjen sehová! Kapcsolják ki! Ebből hatalmas botrány lesz! Hol van a karbantartó? Hol van Lajos bácsi!?

– Mekkora buli! Eddig nem bírtam ezeket az ünnepségeket, de ez nagyon király!

– Nem fogjuk megúszni…

– Hol van a Szalai Zoli? Ugye ti nem voltatok benne?

– Van még egy hely a kocsiban. Eljössz?

– Hát? Ha a faterom elenged.

(ének) Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát! És nemzetközivé lesz, holnapra a világ!

(hangszóró) – Kapcsold már ki te büdös gyerek! – Hajrá egyedül!

(trombita, dob) Tá-rá-rááá! Tam- tatam!

*

1981. november 7.

Csepel, 3.000 néző

Csepel SC – Rába ETO 3-4 (0-1)

Csepel: Kovács A. – Godán, Kőhalmi, Wéber, Elekes – Drahos (58’ Lazsányi), Kelemen, Varga – Tulipán, Mészöly, Budavári (58’ Vincze). Edző: Keszthelyi Mihály

ETO: Kovács L. – Csonka, Hlagyvik, Glázer, Magyar – Hannich, Póczik, Mile – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Gólok: 45’ Póczik 0-1, 54’ Hannich (11-es) 0-2, 73’ Mészöly 1-2, 75’ Póczik 1-3, 83’ Mészöly 2-3, 88’ Hajszán 2-4, 89’ Kőhalmi 3-4

*

Megint november hetedike van, Csepelt csupán a Duna választja el Soroksártól, és az embernek egyre inkább az az érzése, hogy az ETO háza táján nem ártana egy kisebb fajta forradalom, mert ami van, amit látunk, az nagyon nem jó.

Én a látványos fociról már nem is beszélek, mert az talán utoljára Verebes idejében volt, esetleg Reszelinél 1997-98-ban. No de mi a helyzet a kiegyensúlyozott játékkal, a tartós eredményességgel, ami mondjuk jelentse azt, hogy nyerünk zsinórban hármat vagy négyet, és utána sem kapunk ki egyből. Olyan nagyot kérek?

Lipi bácsi nem viccel (fotó: ulloi129.hu)

És most jön a Soroksár, amelyik nyolc idegenben lejátszott meccséből megnyert négyet és csak kettőt vesztett el, többek között gálázott Gyirmóton. Mi meg újfent rághatjuk a körmünket már előre, hogy vajon szerda este melyik arcát mutatja meg szeretett kis csapatunk, bár, ha őszinték akarunk lenni, olyan sokféle nincs is neki. A stadionba képzelem magam, erővel elnyomom a bennem lakozó elfogultságot, majd óvatosan kikukucskálok a védekezésként a szememre tapasztott kéz mutató- és hüvelykujja között, először látom az eredményjelző homályos sziluettjét, aztán lassan élesedni kezd a kép, ott vannak a klubcímerek, megijedek, újra becsukom a szemem, de pár pillanat múlva már megint nyitva van, és akkor egy éles villanás, az élmény egészen az agyamba hatol.

Két hatalmas fehér számjegy világít egymás alatt.

2-2.

Ugye ez csak egy rossz álom? Ha mégsem, szépen sorjában meg lehet írni a közös megegyezéses szerződésbontásokat, aztán betenni a széfbe, és valamikor karácsony környékén elővenni.

Ennyi volt, viszlát!

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Kupa után, szabadon

érdekes dorogi kombináció (fotó: google.com/Sztakovics János)

Igazán szuper dolog utólag, a végkifejlet ismeretében visszanézni sok-sok évvel ezelőtti történeteket.

1963 őszén az átlagos drukker csak nézett, mint a moziban, amikor az éppen zajló bajnokság kirakósát próbálta összerakosgatni. Kezdődött ugye azzal, hogy valamelyik nagyeszű kitalálta, nálunk is jobb lenne, ha inkább naptári év szerint rendeznék a ligát, és hagynánk végre a hanyatló nyugat által preferált ősz-tavaszi rendszert a péróba’. Teljesen logikus döntés volt, hiszen az itteni klíma sokkal jobban hasonlított a szovjet-orosz sztyeppék időjárásához, mint mondjuk a német síkságokon uralkodóra. Hiszen ne feledjük egy percre sem, hogy a jó példát, mint az élet összes területén, hogy, hogy nem a nagy testvér szolgáltatta. A váltáshoz szükség volt egy csonka idényre, ez lett a ’63 őszi.

Egy tizennégy csapatos bajnokságban eleve kevés meccs van, ráadásul ilyen-olyan okból halasztgattak derbiket, így a szezon alatt szinte sosem volt teljes, az összehasonlításra alkalmas tabella.

Amikor a hetedik körben, azaz nagyjából félidőben az ETO simán kikapott 4-2-re Győrben a Fraditól, csupán azt lehetett tudni, hogy ezzel az FTC két pontot vert ránk és a második helyen áll, míg mi a negyedik pozícióban tanyázunk. Első volt a Dózsa, és a két zöld csapat közé még beékelődött a Komló.

A Honvéd pedig, egy meccsel kevesebbet játszva nyolcadik.

Semmi jel nem mutatkozott arra tehát, hogy valami különleges készülne, a vagongyári pályáról hazafelé tartó tizenötezres tömeg hol csendben, hol kicsit hangosabban nyugtázhatta: jó esetben a középmezőny eleje még a miénk lehet.

Ráadásul a csapatnak Dorogon volt a következő fellépése, ahol nem nagyon termett korábban sok babér. A tizenkét próbálkozásból csupán egyszer sikerült nyerni a politikailag túldimenzionált bányászokkal szemben, abban a hegyektől ölelt stadionban, ami rendszeresen dugig megtelt a helyi drukkerekkel, akiknek ez jelentette a szórakozást, így a csapat kötelező jelleggel vért ivott egy-egy bajnoki előtt. Egyes hírek szerint innen vette az ötletet az a kínai edző, aki évtizedekkel később teknősöket csapolt le és az abból készült turmixokkal tömte az általa trenírozott atlétákat. Vagy úszókat, már nem tudom pontosan, de ami biztos, elég sikeresek voltak így, a WADA meg csak lesett.

Szerencsére az ETO nem tojt be a feladattól, hanem rendesen odatette magát a meccsen, aminek az lett a következménye, hogy nyolcvan percig iszonyú rohanást mutatott be mindkét csapat, hullámzott a játék, hol az egyik, hol a másik fél nyomott, de gól az nem esett, mert inkább a mezőnyben gyurmáztak, és ha ki is alakult egy-két ziccer, az ihletett formában védő kapusok nem adtak esélyt.

bronzba öntött Jenő bácsi (fotó: vagy.hu)

Óriási taktikai csata!, írta volna a Népsport, , ha akkor is Szöllősi lett volna a főszerkesztő és Vincze András osztotta volna az észt a focirovatban. Futballgigászok összecsapása!, utalt volna arra, hogy az egyik padon Buzánszky, a másikon pedig Hidegkuti ült. De a kor csak egy Tabák Endrét tett meg a redakció élére, és Göb Sándor körmölte a tudósítást lelkesen, de nem cifrázta a túl.

„Nyolcvan percen keresztül nagy iramú és igen színvonalas mérkőzést vívott a két csapat (…) Az utolsó percekben a nagy iramtól elfáradt mindkét csapat.”

Semmi túlzó lelkesedés, csoda, hogy fogyott az egy forintért kínált lap.

A párhuzamos meccseken a Fradi otthon ikszelt a Tatabányával (1-1), a Honvéd meg pályaválasztóként a Népstadionban verte a Dózsát (2-1), a Komló pedig bedarálta az egyébként totál reménytelen Debrecent (3-2), így hirtelen a spiccen találta magát.

Hat meccs volt hátra, az ETO továbbra is őrizte a negyedik helyét.

Az idény maradék részében aztán olyan történt, amire senki sem gondolt, senki sem gondolhatott. Míg mi begyújtottuk a rakétákat és már nem vesztettünk, a Fradi még háromszor elbukott, a legvégén például Dorogon, így a győri futball a mennybe ment.

Megérdemelten.

*

1963. szeptember 29.

Dorog, 6.000 néző

Dorogi Bányász – Győri Vasas ETO 0-0

Dorog: Ilku – Lévai, lakat, Fellegi – Szűcs, Takács – Karába, Szuromi, Lakics, Kertes, Csóri. Edző: Buzánszky Jenő

ETO: Tóth – Koós, Szániel, Kiss – Palotai, Máté – Szaló, Orosz, Povázsai, Korsós, Keglovich. Edző: Hidegkuti Nándor

*

Az Újpest elleni kupaderbi előtt már ejtettem szót róla, hogy amióta nem vagyunk elsőligások, mindig kapunk egy NB I-es ellenfelet a sorozatban. Most megnéztem, hogy az izzasztó ki-ki meccsek után, mert ezek kivétel nélkül olyanok voltak, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet egyszer sem, mire mentünk a következő bajnokin, ami ugyebár a mi az igazi terepünk, legalábbis olyan értelemben, hogy nagyobb a sanszunk egy esetleges végső sikerre. Mielőtt bárki fanyalogni kezdene az aktuális tabellát nézegetve, igen!, én is látom, de elméleti szinten ez a valóság.

Jó hír, hogy annak ellenére, hogy nálunk kisebb lehetőség van a rotálásra, mint mondjuk egy Lokinál vagy Honvédnál, nem olyan lézengő seregként játszottunk pár nappal később, akik tizenöt perc után már a fülükön veszik a levegőt, hanem meggyőző magabiztossággal, szinte kivétel nélkül behúztuk az aktuális mérkőzést.

2015. augusztus 12. ETO-Honvéd 0-2 (MK)

2015. augusztus 15. ETO-Csepel 5-0

2016. szeptember 14. ETO-DVSC 1-0 (MK)

2016. szeptember 18. Honvéd II-ETO 0-4

2017. november 29. ETO-Vasas 2-3 (MK)

majdnem meglett (fotó: saját)

2017. december 3. ETO-Kaposvár 1-0

2018. február 21. ETO-Balmazújváros 2-1 (MK)

2018. február 25. ETO-Siófok 0-1

2018. február 28. Balmazújváros-ETO 0-0 (MK)

2018. március 11. ETO-Cegléd 3-0

2018. október 31. ETO-Újpest 2-3 h.u. (MK)

2018. november 4. Dorog-ETO ?-?

Az idei jeges-havas tavasz kicsit belerondít a képbe, de a Siófok elleni hazai meccset én hivatalosan nem is venném bele a listába, mert az jégkorong volt, ahol valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mi nem húztunk korcsolyát, miközben az ellenfél meg igen. Arról meg nem mi tehetünk, hogy a Balmaz-visszavágó után elvileg Csákvárra kellett volna utazni, de mivel ott is ismerték ezt a félelmetes eredménysort, inkább nem takarították le a havat, így egy kicsit nagyobb szünet lett két fellépés között, amit aztán a Cegléd bánt, de nagyon.

Szóval lehet bizakodni sporttársak!

*

Már csak azért is, mert a dorogi csapat elég vérszegény ebben a szezonban hazai pályán. A Buzánszky Stadionban nyert a hullagyenge Mosonmagyaróvár, és pontot csent a nem túl izmos Monor is. Úgy tűnik, ők is hasonló szindrómában szenvednek, mint mi, azaz amint elhagyják a településük határát, egyből szárnyalni kezdenek. Azért beszarni nem kell, mert bár a vert seregek jó nevűnek mondhatók, éppen keresték önmagukat, amikor a dorogi megérkeztek vendégségbe: Balmaz, Soroksár, Barcika. Gyirmóton, Budaörsön és Zalaegerszegen azért ők sem villogtak.

A keret névre nem túl izmos, de ott játszik például az a Kitl Miklós, aki évekkel ezelőtt nagy szerencséjére megkapta a nagy ígéret címkét, és így nagyjából ketté is vágták a karrierjét. Van két ismerős arc: Lénárt Tomás és Csató Martin is dorogi spíler, ők rendszeresen játszanak is. Lénártnak van egy gólja is, a Vasas ellen egyenlített.

A vezetést egyébként Szatmári Lóránd szerezte meg az angyalföldieknek.

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az élet szép

sok zöld lilát győz (fotó: Nemzeti Sport)

Anyám már túl volt a félidőn. Egyre nehezebben mozgott, hamarabb vesztette el a türelmét, úgy érezte ráborul az egész világ. Kicsit félt az egésztől, az ismeretlentől. Nem volt segítsége, bár az a fene nagy büszkesége talán nem is engedte volna, hogy elfogadjon bármilyen támogatást. Megoldom! – sziszegte a foga között sokszor, magában, magának, amikor hétköznapokon a Tanácsi Tervezőből hazafelé ballagott az aprócska Otthon utcai albérlet felé, és közben betért egy boltba vásárolni, de belül sírt, mert olyan jó lett volna, ha van ott valaki és megfogja a teli szatyrot.

Esténként, ha éppen apámnak készített ebédet, amit aztán ő másnap elvitt magával, csinálta a tésztát a grenadírmarshoz, mert azt apám nagyon szerette, már fájt a keze a gyúrástól, a lába pedig bedagadt a sok állástól, kinézett az ablakon, a függöny mellett nem sok minden látszott, sötét volt, nem szűrődött be fény az utcáról, az udvart belepte a nagy feketeség, a csupasz szőlőtőke mellett azonban mintha valami apró fényesség lenne, pici pont, körbe-körbe ugrált, cikázott, és anyám azt gondolta, hogy az én vagyok. A fájdalmak elillantak és ő feltette a krumplit főni.

Mikor este lefeküdtek, apám úgy mondott köszönetet, hogy gyengéden magához ölelte, és így aludtak el, békésen. Anyám ilyenkor elfelejtette minden baját. Mosolygott és közben azt álmodta, hogy lánya lesz, akit majd egészen másként készít az életre, mint őt az anyja. Minden reggel gondosan fésüli hosszú szőke haját, engedi a konyhában sertepertélni, azt sem bánja, ha kiönti a sót, vagy összetör egy teljesen jellegtelen poharat. Foglalkozik vele, kirándulnak, varrnak. Szeretik egymást.

És sosem emel rá kezet.

Egy reggel arra ébredt, hogy apám a pénztárcájában kotorászik. Apám nem akarta őt felébreszteni, de suta igyekezete éppen a visszájára fordult. Csilingeltek a forintok az ócska bukszában, nagyon igyekezett, hogy észrevétlen maradjon, azonban azzal, hogy újra meg újra megállította a mozdulatot, aztán, ha csend lett, megint elkezdte, még jobban felhívta magára a figyelmet. Amikor hallotta, hogy anyám mocorogni kezd, hirtelen kővé dermedt, próbálta az időt is megállítani. Szerencséje volt, hogy háttal állt, így néhány röpke másodpercig elleplezhette, hogy miként vörösödött el hirtelen, amikor anyám megszólalt.

-Mit csinálsz?

Apám úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést, sőt, mintha ott sem lenne.

-Mit csinálsz? – jött újfent a kérdés, de most már egy kicsit türelmetlenebbül. –Mész valahová?

-Tudod, vasárnap van. – vett magán erőt apám. -Délután játszik az ETO. Elugrom gyorsan a trafikba, veszek egy Népsportot, de te csak aludj nyugodtan.

-Hozzál tejet. – mormogta bosszúsan anyám, és közben fázósan magára húzta a takarót. –Már megint az a hülye futball… – dörmögte, de már csak magának és még jobban szerette volna, ha lánya születik.

-Az Újpesti Dózsa jön. – szólt vissza apám az ajtóból, de csak halkan, mert inkább magát akarta megnyugtatni, mintsem anyám rossz kedvét elűzni. Úgysem tudta volna elmagyarázni, hogy itt van a nagy esély, hiába menetelnek a bajnokságban a lilák, a a Honvéd ellen már csak 0-0-ra futotta, aztán a Zvezdától kaptak egy négyest a BEK-ben. Meg lehet fogni őket.

Igaza lett.

Amikor hazaért a meccset követően, és anyám csillogó szemmel fogadta, nagyon meglepődött. Nem ehhez volt szokva, minden alkalommal kapott pár pikírt megjegyzést, és ami még jobban fájt neki, rosszalló pillantásokat. Most azonban nyoma sem volt ilyesminek. Mi történhetett? Furdalta a kíváncsiság, de nem akarta egy rossz pillanatban feltett kérdéssel elrontani a hangulatot, így úgy tett, mintha nem vette volna észre anyám feltűnően jó hangulatát.

ha van, parizert is (fotó: saját)

-Na mi volt? – kérdezte anyám és a hangja alapján őszintének tűnt az érdeklődése.

-Győztünk. – felelte apám szikáran és közben egy másodpercre sem esett ki a szerepéből.

-Az jó. – nyugtázta anyám, de már nem tudta leplezni az izgalmát és belevágott. –Képzeld, megtörtént!

-Micsoda? – ijedt meg apám hirtelen, mert nem tudta hova tenni, amit hallott.

-Hát rúgott a baba! Először! – mondta szinte önkívületben anyám és közben már sírt. Felszabadultan, úgy, ahogy csak a legnagyobb örömében tud az ember. –Amíg oda voltál, rúgott a baba! Kétszer is!

És ebben a pillanatban apám már biztosan tudta, hogy fia lesz.

A fia leszek.

*

1970. október 11.

Győr, 6.000 néző

Rába ETO – Újpesti Dózsa 2-1 (2-1)

ETO: Földes – Keglovich, Orbán, Kiss, Izsáki – Pozsgai, Horváth L. – Stolcz, Nagy, Horváth B., Glázer. Edző: Dombos Ágoston

Újpest: Szentmihályi – Noskó, Solymosi (46’ Káposzta), Horváth J., Juhász – Dunai III, Fazekas – Zámbó (46’ Tóth A.), Bene, Dunai II, Nagy L. Edző: Baróti Lajos

Gólok: 17’ Stolcz 1-0, 19’ Bene 1-1, 31’ Horváth B. 2-1

*

A ’90-es évek közepe maga a vadkapitalizmus a magyar futballban. Az élet más területén is, de már akkor igaz volt, ami manapság még inkább az arcunk előtt zajlik, hogy a foci a társadalmi mozgások legjobb leképezője.

Az ETO a nagy sikerek után visszaszürkült középcsapattá, és itt is megjelentek a csapat körül mindenféle szerencselovagok. 1994 őszén például mínuszos hírben számoltak be a lapok arról, hogy Zsidi Csabával, az ETO FC Kft. korábbi igazgatójával szemben őrizetbe vétel mellett kezdett bűnvádi eljárást a hatóság.

nem maradok sokáig (fotó: saját)

A csapat közben vergődött a ligában, tíz forduló után már öt vereséget számlált, ráadásul az utolsó három meccsét zsinórban elbukta. Különösen fájó volt a BVSC elleni hazai 1-3, ami után az edző és a klub vezetője sem fogta vissza magát, ha elé toltak egy mikrofont. Beszéltek és beszéltek: őszintén, vágatlanul. Már ott tartottunk, hogy kijelentették, a nyáron vásárolt új játékosok rosszabbak, mint akik ilyen-olyan okok miatt elhagyták a klubot.

A klubigazgatót Bolla Péternek, a vezetőedzőt Verebes Józsefnek hívták.

Ilyen előzmények után jött az Újpest elleni hazai bajnoki, ami túl sok jót nem ígért, mivel a lilák kilenc győzelem mellett csupán egyszer ikszeltek. Gyakorlatilag legyalultak mindenkit, aki velük szembe érkezett. Az eredménysorban volt 4-2, 4-0, 5-3, 6-1, sőt 7-1 is.

Pontosan az történt, ami majdnem huszonöt évvel korábban, 1970 őszén: az ezerrel száguldó Újpestet várta a szárnyaszegett, több sebből vérző ETO.

A végkifejlet, azonban picit más lett, bár a lila-fehér csapat vert seregként távozott, ezúttal gólt sem kaptunk.

„Örülök, hogy ezen a számunkra fontos találkozón bebizonyosodott: verebes nem hazudik. Már korábban többször mondtam, hogy ezt az együttest meg kell ’csinálni’, ugyanis a sok új, jó játékos még nem jelent csapatot. Azt egybe kell gyúrni, ehhez pedig idő kell. Erre a találkozóra különösen nehéz helyzetből indultunk. Szinte ezer sebből vérzett a csapat, válogatott játékosok egész sora hiányzott, sérülések, betegségek miatt a héten nagy volt az edzésekről hiányzók létszáma is. Ilyen körülmények között sikerült feltüzelni úgy a pályára lépőket, hogy le tudtuk győzni a jelenlegi legjobb magyar csapatot.” – nyilatkozta utánozhatatlan stílusában Verebes a mérkőzés után.

A szép és hangos siker azonban csak pürrhoszi győzelem volt. Az őszi idény maradék négy meccséből hármat elvesztett a csapat, a következőt például vízszintesen szakadó hóban, reménytelen játékkal a Loki ellen Győrben (1-3), és végül a tizenharmadik helyen telelt. Verebes az félszezon végén távozott, és a tavaszt már a Vasas kispadján kezdte.

*

1994. október 22.

Győr, 6.000 néző

ETO FC – UTE-Novabau 2-0 (2-0)

ETO: Disztl – Bordás – Radics, Kuttor – Korsós, Miriuta, Farkas (32’ Mikóczi), Árgyelán, Kövecses – Hámori, Popescu (77’ Hajszán). Edző: Verebes József

Újpest: Praj – Füzesi – Bérczy, Molnár – Jenei (84’ Kovács), Kozma, Véber, Szlezák, Egressy – Szanyó, Horváth (61’ Belvon). Edző: Garami József

Gólok: 6’ Árgyelán 1-0, 24’ Miriuta (11-es) 2-0

*

Amióta az NB I alatt játszik a csapat, minden kupaszezonban kap bónuszként legalább egy elsőligás csapatot. Járt itt a Debrecen, a Vasas és legutóbb a Balmazújváros.

Most az Újpestet dobta a gép, ami azért csodás, mert lehet a habot azzal is verni, hogy a címvédő látogat a stadionba. Hurrá! Van is felhajtás, ha elhinnék mindent, amit az újságok írnak, akár még a teltház is összejöhet, plusz itt lesz a tévé, ahonnan szívem szerint a kis Knézyt várnám szívesen, hogy vajon tud-e olyan szívhez szólóan beszélni nálunk is, mint azt tette legutóbb KádárKubatov elvtársról a Diósgyőr-Fradin. Erre azonban kevés a sansz, mert Juniornak nyilván derogál a második liga, a Dózsát sem szeretheti, ha már az FTC mellett kötelezte el magát, ráadásul hűvösek is lehetnek az október végi éjszakák.

Lajos bával mindenkit vertek – majdnem (fotó: magyarfutball.hu)

apuHogy én mire számítok személy szerint? Tudja a fene. Ha abból indulok ki, amit vasárnap láttam a Vác elleni bajnokin, akkor sok jóra nem. Ráadásul egy alsóbb ligás, elvileg nagy célokat maga elé kitűző (értsd: irány az NB I! nem röhög!) társaság nem biztos, hogy a kupát preferálja, különösen akkor, ha ilyen korai szakaszban akaszkodik össze egy papíron jobb csapattal. Ne égjünk nagyot és ússzuk meg sérülés nélkül, adja ki az ukázt a szakmai stáb. Ebbe a tervbe most némiképp bekavar, hogy adja a tévé a derbit, tehát az ország futballszerető polgárai ott fognak lógni a képernyők előtt, és árgus szemekkel nézik majd, mire képes a hajdanán szebb napokat látott ETO, a hajdanán szebb napokat látott Újpest ellen. A feltételezhetően sokmilliós tömegből most vegyük le a RB Leipzig, a Hoffenheim, a Milan, a Genoa, a Chelsea és a Derby szurkolóit, illetve azokat a hardcore Barca- és Inter-drukkereket, akik egy hét elteltével képesek nyolcadik ismétlésben megnézni egy már ezerszer leadott meccset.

Az önbecsülést talán még felpiszkálja, hogy nem csak a családtagok, illetve azok látnak játszani, akik a megye egyben is kijönnének. Legalábbis remélem.

Én csupán annyit kérek az aranylábúaktól, hogy legyenek szívesek és lepjék meg kellemesen az érdeklődőket!

Engem sajnos online nem tudnak, mert hónapokkal korábban, amikor a feleségem jegyet rendelt egy színházi előadásra, sajnálatos módon elsiklott a figyelmem afölött a tény fölött, hogy október 31-én kupaforduló lesz. Késő bánat.

Amikor tíz körül újra bekapcsolom a telefonomat, és boldogan belebokszolok a levegőbe, szeretnék egy nagyot üvölteni a pesti éjszakába.

Hajrá ETO!

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Majdnem minden rendben

pedig olyan jól csapódott lefelé (fotó: saját)

Az az én egyéni szociális problémám, hogy ez volt az ötödik meccs a szezonban, amit láttam és kivétel nélkül x lett a vége mindegyiknek, így aztán az élőben megélt győzelem édes ízét kezdem lassan elfelejteni. Az öt igazából négy, mert egyszer online voltam szurkoló, mivel a Kaposvár elleni heroikus pontszerzést a gép mellett ülve, a képernyőre tapadva abszolváltam, miközben lassan, egyesével szedtem ki a klaviatúra billentyűit idegességemben, az egeret meg odaadtam a cicának, hogy inkább ő játsszon vele, mert akkor talán marad esély arra, hogy a kilencven perc letelte után is használható lesz.

Persze nem várom el, hogy az egyszeri Vasas-drukker ebben a pillanatban empatikus legyen velünk, hiszen ha a Gyirmót elleni gyalázat után fáradtan hazatérve rápillantott a tabellára, egyetlen öröme talán az maradt, hogy látta a saját csapatának neve mellett azt a sok-sok átkozott rovátkát a döntetlenek oszlopában. Mit sírtok, pupákok?– szúrná be bosszúsan kommentjét a Vác elleni 2-2-ről szóló poszt alatt sorakozó, nem kicsit elkeseredett, sokszor cinikus hangnemet megütő, más esetben frusztrációba hajló, egyes esetekben csúnya szavakat használó, sőt, a verbális fenyegetéstől sem visszariadó ETO-s hozzászólások közé. A nyolc több mint az öt!

Kurvára ki vagyunk segítve.

*

Az újság szerint legalább nyolcszázötvenen döntöttek úgy Győrben, hogy az El Classicó helyett a minőségi labdarúgást választják. Rengeteg motivációja lehet annak, hogy valaki így tesz, de az nem lehet kérdés, hogy az első és legfontosabb tényező az a feltétlen klubszeretet, amire ugyan nem jelent megoldást a MasterCard, de közben olyan gyermeki naivitással vértez fel minden erre affinitással rendelkező sportbarátot, kicsit és nagyot egyaránt, amire az élet más területén nincs esélyed.

A korábbi tapasztalataid ellenére ugyanis újra és újra azt hiszed, hogy jó és élvezhető futballt fogsz látni.

Egy kívülálló könnyen mond erre ítéletet: zombi vagy, nincs agyad, de ne higgyünk neki! És ami még fontosabb, ne is próbáljuk erről a meggyőződéséről lebeszélni, mert ő egy párhuzamos univerzumban él, hisz a racionalitás mindenhatóságában, ami azért hiba, mert ezzel azonnal zárójelbe teszi a magyar focit. Mi, nyolcszázötvenen tegnap sem csalódtunk, mert egyrészt ezt a szót már régen kitöröltük a szótárunkból, másrészt meg tudjuk, hogy a jövő a mi világunk, és nem a múlt meg a jelen, szerdán jön az Újpest, akit kicsapunk a kupából, mint a szél, hiszen Andrić például olyan extramotivációval fog pályára lépni, ami megtízszerezi amúgy sem kicsi induló sebességét, Litauszki legyen a talpán aki utoléri, de ha mégsem, akkor majd Dorogon oktatjuk a futballt a hétvégén.

simán kivédekeztük (fotó: saját)

Páran talán fütyültek, meg anyáztak is kicsit, de a lelkük mélyén ők is tudják, teljesen rendben volt ez a meccs is, mert ez vagyunk most mi, ezt tudja a mai ETO. Szemléletes példa, hogy az ultrák is csak a vezetés megszerzése után éledeztek egy kicsit, üvöltöztek pár percet, aztán visszatértek a normál kerékvágásba és itták a sörüket. Ellenben egy apró szöszke kisfiú 0-1 után bánatosan, leszegett fejjel indult neki a vakvilágnak, ami az ő esetében annyit tett, hogy lendületesen átsétált a C-ből a B- szektorba, ott csípte el az anyukája, aki próbálta vigasztalni. Miattad jöttünk ki. Mondta kedvesen, ami felért egy ’Nem lesz semmi baj!’-jal. És lám, nem sokkal később Mervó megszerezte első gólját.

*

Én azért is részesítem előnyben az élő meccseket a tévéközvetítésekkel szemben, mert torkig vagyok a sok nagyokossal, akik szakmányban osztják az észt az iksz plusz egyedik stúdióban a meccsek előtt, közben vagy után. Mivel ezt az ágazatot is ugyanúgy sújtja a krónikus szakember hiány, mint a balatoni vendéglátást, számos félcédulás hülye kaphat nyilvánosságot, és ez még akkor is igaz, ha az inzerten a neve alá kiírják, hogy kétszeres ezüstérmes az NB I-ben vagy egyszeres bajnok edző, volt szövetségi kapitány vagy huszonsokszoros válogatott vagy a világ legjobb játékvezetője négyszer. De nem akarom én ezt kihegyezni senkire, mert bárkit idehozhatnék példának.

A stadionokban is vannak önjelölt szakértők, doktorhorváthzsoltba öltött simekpéterek, de ők ezért mondjuk nem kapnak pénzt és viszonylag gyorsan szembejön velük a népharag, ha túlságosan sok farokságot ordibálnak. Még azt is mondhatnám, hogy szerethető figurák.

A Vác elleni derbin is megkaptuk a magunk Special One-ját, akinek tudása, ha jól sikerült bekalibrálnom, és az egyszerűség, no meg az összehasonlíthatóság kedvéért most vegyük csak a német vonalat (Bocs, Pali! Ebből most tudatosan hagylak ki!), a Nagelsmann-Klopp-Tuchel-Favre kvartett összegzéseként értelmezhető, vagy talán még egy kicsit fölötte is, mindezt Várhidi Péter szolid visszafogottságával és közismert szerénységével. A következőket tudhattuk meg tőle a teljesség igénye nélkül.

Az elmúlt két hazain tucat fölött rúghattunk volna könnyű gólt, ha a remek beadásokra mindig érkezett volna valaki. Olyan szituációk voltak ezek, amiket nehezebb volt elrontani, mint góllal befejezni. Kétségtelenül van benne igazság, de ehhez mondjuk az is kellett volna, hogy Godzilla a mi igazolt játékosunk és centert játszik, mert tízből nyolcszor másként nehezen értelmezhető a kurvajó beadás definíciója.

Horváth Tamás sosem azt csinálja, amit kell. Ha ki kell jönnie, bent marad, ha a vonalon ragad, robbannia kéne, mint a párduc és a sas szerelemgyerekének. Horváth nálam kezdi leépítenie az ázsióját, és lassan beáll a jó felépítésű, ellenben közepes képességű portás kategóriába. Az első dugónál nem nagyon kapott segítséget sem szélről, sem középről, de határozottabb mozgással talán nagyobb sansza lett volna. A második gól messze volt, ettől függetlenül sanszos, hogy részben az ő sara. 0-1-nél egyszer elhitte, hogy ő Manuel Neuer, de gyorsan kiderült, hogy a cselező-készsége Vasas Zoliéval vetekszik, és elég gyorsan berezel az ellenfél kicsit agresszívabb támadójától. Ettől függetlenül pont az ütemérzéke szerintem rendben van.

a világ színesben (fotó: saját)

A megszerzett labdával nem indulunk elég gyorsan, nincsenek gyors ellencsapások. Ez mondjuk igaz, de meglátásom szerint ez a keret erre egyáltalán nem képes. Sőt! Az meg nem is olyan nagy baj, ha a Tar vagy Debreceni nem kezdi színezni, hanem jobb híján a szervezéssel megbízott Tajthyt keresi, aki sajnos néha szerelmes önmagába, így aztán még párszor megkerülné magát mielőtt indítana, vagy a fizika szabályait legyőzve az ellenfél testén keresztül küldené előrefele a bőrt. Ezek a próbálkozások praktikusan lassítják a támadásindítást.

Az is kiderült, hogy rajta tartja a kezét a nemzetközi futball vérkeringésének ütőerén, így a Barca-Real részeredményei egyáltalán nem lepték meg, hiszen míg a Madrid csupán az Asensio-Lucas Vázquez-Mariano Díaz hármast tudta felmutatni, mint új igazolást, jelentsen is ez bármit, az ellenfél bezzeg odavitte Vidalt és Démbelét. Arról nem is beszélve, hogy Toni Kroos csak alibizik idén, és Modrić is a vébédöntőn futott utoljára. Vagy talán még ott sem.

A fiatalembernek csak annyit tudok mondani, hogy volt az előző idényben egy olyan meccsünk a Szeged ellen (0-0, milyen meglepő…), amikor a B szektorban üldögélt Zoran Spisljak és Stark Peti is, most meg szemben láttuk őket a kispadok környékén, szóval ne adja fel, itt kérem szépen minden megtörténhet, bár csak reménykedem abban, hogy ő egyébként nem valamelyik környékbeli klubnál gardírozza az u9-es csapatot, mert akkor a magyar focinknak tényleg vége.

*

Zárszóként még néhány meglátás.

Bagi Pista nem a szurkolók kedvence. Nem lehet emiatt mérges, mert elég sokat tett érte, valahogy nehéz elhinni, hogy szükségünk van rá. Én eddig védtem, de most ennek egyszer és utoljára vége. Az első félidőben sokat javíthatott volna a megítélésén, ha nem bombázza az égbe nyolc méterről a kipattanót. Azt meséld el Pista, hogy mire gondoltál, amikor elindítottad a mozdulatsort? Ami viszont kevéssé magyarázható, hogy messziről olybá tűnik, nőtt egy kis poci az elmúlt időszakban, nem is beszélve a hátsó „erősödéséről”. Van egy távoli ismerősöm, akit Segges Ferinek hívnak a háta mögött. nem láttam még hófehér futballdresszben, de van egy tippem, hogy miért?

A belső védőink bántóan ugatták a futballt, amihez párosult egy jó adag unottság is, legalábbis ez jött le kívülről. Nem igaz, hogy az ellenfél két helyzetből két gólt lőtt, mert volt még sanszuk bőven, és ahhoz is asszisztált a Tar-Debreceni duó. Talán nem véletlenül jutott eszembe Koszszó Balázs neve.

És Marko Vukasović merre járt tegnap öt és hét között, mert ma az Árkádban nem bicegősen korzózott? (Ja! A sárgaláz.)

Legyünk pozitívak: Tóth Dávidot és Szimcsót megdicsérem. Előbbinek korlátosak a képességei ugyan, de nem is akar több lenni egy rakkolós jobb bekknél. Tegnap volt két olyan megindulása, ami egy nívósabb ligában szót sem érdemelne, de itt, a mi kis játszóterünkön mindenképpen megsüvegelendő. A második alkalommal ráadásul volt szeme megtalálni azt az üres területet, ahol érkezett Nemanja. Sajnálom, hogy az első vendéggólnál az ő oldalán futott az akció, mert így van egy csúnya folt a biziben.

Viktor elképesztő sokat mozgott, ha rátettek volna egy nyomkövetőt, az tuti beszart volna a hatvanadik percre. Majdnem fejelt egy gólt, ami azért is nagy teljesítmény, mert a szögletekhez rendre előre battyogó Debreceni Andrisnak erre esélye sem volt. A vezető gól meg csak és kizárólag az ő érdeme, most végre kamatozott az a vélhetően Ukrajnából hozott mentalitása, hogy nincs elveszett labda. Arról beszéltünk utána, hogy ilyen gólt csak és kizárólag tőle várhattunk és várhatunk. Maximálisan jogos volt a standing ovation a cserénél.

nyomtunk, nyomtunk, de minek

Mervó Bence gólt vágott és ez derék. A naivitásom odáig terjedt a szünetben, hogy én még kettőt vártam tőle. Tévedtem. A fölöttem óbégató Mini Menotti végig osztotta szegényt, főként a világsztárjelzőt emlegette, gunyoros hangsúllyal.

Nem volt igaza. Semmivel sem játszott rosszabbul, mint a csapat többsége. Az már más kérdés, hogy ehhez nem kellett sokat nyújtani sajnos.

*

WKW ETO – Vác FC 2-2 (1-1)

ETO: Horváth T. 2 – Tóth D. 3, Tar 2, Debreceni 2, Völgyi 2 – Bagi 1.5 (61’ Koltai 2) – Tajthy 2.5, Jakab 2 – Szimcso 3.5 (83’ Kovács 0), Andrić 2.5 – Mervó 2.5 (90’ Magasföldi 0)

Vác: Halasi – Hegedűs, Dlusztus, Szabó, Földi – Görgényi (78’ Murai), Tóth G. – Kákonyi (82’ Mátyás), Zsolnai, Varga (87’ Borvető) – Csillag.

Gólok: 32’ Tóth G. 0-1, 41’ Mervó 1-1, 70’ Szimcso 2-1, 90’ Murai 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: elemzés, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , , , | 3 hozzászólás