Kemény menet

nincs győztes (fotó: ng.hu)

A semminél több.

*

Soroksár SC – WKW ETO 2-2 (0-1)

Soroksár: Varga – Gárdos, Takács, Gyömbér, Pászka- Derekas (66′ Farkas), Mišić (46′ Orosz) – Csernik, Huszák, Korozmán – Pölöskei (82′ Pál). Edző: Lipcsei Péter

ETO: Rengel – Gengeliczki, Vukasović, Bagi, Kalmár (82′ Múcska) – Borbély (59′ Kovács), Vashkeba, Kun – Andrić, Simon – Lovrencsics (59′ Horváth Z.). Edző: Boér Gábor

Gólok: 19′ Lovrencsics 0-1, 52′ Huszák 1-1, 72′ Orosz 2-1, 88′ Horváth Z. 2-2

Kiállítás: 90′ Huszák

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Ctrl+Alt+Del

mindenki szépen megáll (fotó: saját)

A mumus megint itt van, Imre inda House!

A mérkőzés előtt komoly meglepetést okozott, hogy Boér mester a kezdőbe jelölte Soós Imrét. A bizonytalanságot csak tetézte, hogy az MLSZ Adatbank az szerepelt: 15-ös számmal Vári Barnabás fog szerepelni. Az élesebb szeműek azonban már a melegítésnél kiszúrták, hogy az a kopasz, nem az a kopasz. Eddig is szállingóztak hírek arról, hogy a csapatot igazából az ügyvezető állítja össze, de arra azért senki sem számított, hogy Soós ennyire öntörvényű és ilyen mértékben belenyúl a csapatba. Ezek szerint úgy érezte, hogy abban van a legkisebb kockázat, ha Dvorschák, Gengeliczki és Vukasović hiányában ő játszik centerhalfot, Boér pedig jobb híján rábólintott az őrültnek tetsző tervre. Lelke rajta.

Soós mozgása szerencsére energikusnak bizonyult, egyáltalán nem látszott, hogy emberemlékezet óta nem futballozott élesben nagypályán. A kezdőcsapat páros gyakorlataiban nem vett ugyan részt, de ettől függetlenül szorgosan sprintelgetett, aztán eleresztett egy tizes sorozatot úgy huszonötről, amiből hétszer a pipába talált, míg három alkalommal majdnem eltörte a felső lécet, úgy trafálta telibe az alumíniumot, hogy a durranás szinte elnyomta a hangszórókból üvöltő popzenét és a fényszórók felett békésen szunyókáló galambok is riadtan menekültek az Ipacsatorna felé. Gyurákovics sok mindent megért már, de most csak pislogott, a labdaszedő gyerekek meg szabályosan ledermedtek, aztán gyorsan autogramot kértek Soóstól, aki mosolyogva írta alá a cetliket. A kezdő sípszó előtt nem sokkal aztán kicsit elvonult Makra pályaedzővel, akinek élesen gesztikulálva magyarázott valamit, majd levette a melegítő felsőjét és már ott is termett az oldalvonalnál, hogy csapatkapitányként vezesse fel a zöldeket.

Az első percek inkább a budafoki kapu előtt teltek, ígéretesen indult a játék. A Soós-Bagi tandemnek nemigen volt dolga, ha úgy esett, békésen és hihetetlen eleganciával adogattak hátul, aztán egy csapásra megindították a csapatot előre. A nézők elégedetten dőltek hátra, Soós magabiztosságát látva egyesek már-már az új Hlagyvikot vizionálták. Félreismertük, ismerték el a büfé előtt tömörülő néma ultrák, akik közül egyesek haladéktalanul beregisztráltak a hajragyor.hu oldalra, ahol aztán egymást túllicitálva, sűrű mea culpa mellett írták az istenítő posztokat a csúnyán félreismert ügyvezetőről. Így lett a Geci Sósból, Imi, ne adj isten Imre bácsi.

Aztán eljött a kilencedik perc…

Kósza vendégtámadás bontakozott ki a baloldalon, aminek a végén Góhér ívelte középre a labdát. A hosszan szálló bőrt Soós elvétette az ötösön belül, és a váratlan helyzet sajnos Horváthot is készületlenül érte, aki csak nézte a pettyest, amit Ihrig-Farkas könnyedén sodort pár lépésről a kapuba. Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy ugyan hibázott a középső védő, mondjuk ki a nevét bátran: Soós Imre, de ez igazából kapushiba volt, mert ennyire közel a hálóőr az úr. Persze a károgóknak már ennyi is elég volt, hogy rögvest Soós ellen próbálják hangolni a közönséget. Egyelőre sikertelenül. A bekapott gól ugyan kissé megfogta a társaságot, de Soós lankadatlanul lelkesítette a többieket, és lankadatlanul rugdalta föl a labdát a támadóharmadba, amit a vonal mellett fel s alá sétáló Boér egyetértően nyugtázott.

fények össze meg vissza (fotó: saját)

A szünet várakozással telt, mindenki kíváncsi volt, hogy vajon mit főz ki a kabinban Soós, hiszen nem volt kérdés, hogy ez most az ő meccse, ez most róla szól. A srácok mindenesetre úgy jöttek ki az öltözőből, hogy itt és most mindenkit szétszednek és ebben nagy szerepe volt a nem létező gallérját olyan szerbesen feltűrő Soósnak, aki elsőként rohant ki a pályára.

Aztán eljött a negyvenhetedik perc…

A félpályán pattogott a labda, amit Soós messziről és nagy lendülettel igyekezett megszerezni. Csúnyán elszámította magát azonban, az ellenfél egyből indíthatta gyors ellenakcióját, a fehér mezes Kovács Dávid gyakorlatilag az ő üresen hagyott helyén lépett ki, azonban nem tudott túljárni Horváth Tamás eszén, mivel a portás hihetetlen bravúrt bemutatva hárított. Ez a ballépés egyértelműen a hihetetlen győzni akarás számlájára írható, ami inkább erény, mit hiba, arról nem is beszélve, hogy végül nem lett az akcióból gól. Persze most sem maradt el a suttogó propaganda. Mit akar ez?, tette fel a kérdést jól hallhatóan X., miközben kikérte a sörét, de a józan többség szerencsére lehurrogta.

Aztán eljött az ötvenötödik perc…

A baloldalon Soós bukott el egy nyerhetőnek tűnő futópárbajt a tizenhatos előtt, majd csak üggyel-bajjal, de szerencsére még a büntetőterület határa előtt pár centivel szabálytalanul megállította az ellenfél játékosát. Jogosan villant a sárga, a szabadrúgást pedig hála isten elkapkodta a Budafok. Biztos, hogy a belső védőnek kell a szélsővel versenyt futnia?, tehetjük fel a jogosnak tűnő kérdést, ugyan hol mászkált a jobb-bekk? Az meg milyen parádés, hogy még a vonal előtt faultolt? A hajragyor.hu hirtelen elérhetetlenné vált, nyilvánvalóan ukrán hekkerek lepték el az oldalt, akik Vashkeba hiánya miatt indítottak túlterheléses támadást. A balgák nem tudhatták, hogy öt sárga miatt nincs a keretben a jó Vasyl.

Aztán eljött a hatvanötödik perc…

Az első gólnál hihetetlenül szerencsés Ihrig-Farkas kevergetett a tizenhatoson belül, majd valamilyen isteni sugallatra lövésre szánta el magát. Egyértelműen kétségbeesett próbálkozásról volt szó, mintha egy pillanatra egy másik csapatsport meccsén képzelte volna magát, és azt hitte volna, lejárt a támadóidő, vagy befújják ellene a passzívot. A labda valószínűtlen ívet járt be, a fizika minden törvényének ellentmondott a mozgása. Olybá tűnt, hogy az egyik skybox-ban ott ül vigyorogva egy misztikus varázsló, kezében egy mágikus távirányítót szorongat, és gonosz játékot űz. A pettyest egyenesen a mit sem sejtő Soós kezéhez vezeti, ahonnan nagy csattanással pattan a semmibe. A bíró persze nem látja az esetet, de a segítője, akit egyértelműen bedelejezett a varázsló, jelez neki, és innen már nincs visszaút, fütyül a rigó, tizenegyes. Soós tehetetlen, tudja ő már, hogy kívül került téren és időn, az egész világ egy hatalmas piros lap, amit neki mutatnak. Nem omlik össze,sietve, de büszkén hagyja el a játékteret, nem fog kezet senkivel, de ez nem a tiszteletlenség jele, igyekeznie kell, neki dolga van, most már immár az irodában, kimutatások, levelek, prezentációk, számlák, miegymás.

sötétbe borult (fotó: saját)

És mi történik a lelátón? A tehetetlen düh ismét felhorgad, megint jönnek a jól ismert rigmusok, majd a mindent elsöprő konklúzió: Soós takarodj!

Tényleg csak ennyi mondanivalónk lenne? M’ért kell megspórolni a gondolkodást, m’ért kell ennyire feketén vagy fehéren nézni a világot?

Hajrá ETO!

*

WKW ETO – Budafoki MTE 1-3 (0-1)

1.120 néző, vezette: Nagy

ETO: Horváth T. 2.5 – Kovács 2.5, Bagi 2.5, Vári 1, Kalmár 3 – Charizopulos 1.5 (55’ Lovrencsics 2.5), Hidi 2 – Gránicz 2.5, Andrić 2.5 (62’ Simon 2), Szánthó 3 – Horváth Z. 2 (69’ Szabados 0), Edző: Boér Gábor

Budafok: Póser – Opavszky, Króner (46’ Vaszicsku), Romić, Góhér – Micsinai, Oláh (66’ Margitics) – Ihrig-Farkas, Kulcsár (53’ Horváth R.), Szabó – Kovács D. Edző: Csizmadia Csaba

Gólok: 9’ Ihrig-Farkas 0-1, 66’ Kovács D. (11-es) 0-2, 76’ Lovrencsics 1-2, 90+1’ Szabó 1-3

Kiállítás: 65’ Vári

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Maci FC

pályán a helye (fotó: masterfile.com)

Miért mindig a medve?

Egymástól függetlenül pontosan ez a kérdés járt a plüssállatok fejében. Tyutyu, akiről nehéz volt eldönteni, hogy ő most igazából egy sima tyúk, esetleg egy félresikerült hóbagoly, vagy egy olyan sárgára festett flamingó, akinek elfelejtettek nyakat tervezni, szóval olyan valaki, akivel csúnyán kibabrált a varroda, jobb híján bosszúsan károgott magában. Miszter Megesz rögtön a villanyoltás után befordult a sarokba, és azzal igyekezett elterelni a figyelmét, hogy sípolós gumicsontokra gondolt. Mindhiába, mert folyamatosan egy joviális mackó arca villant be neki, aki ráadásul annyira bárgyún vigyorgott, hogy kezdte megsajnálni. Már majdnem azt írtam, hogy megszeretni. Módszeresen, de egyre kevesebb meggyőződéssel tudta csak elhessegetni a tenyérbe mászó fejet, végül beletörődött, hogy ez most már mindig így lesz. Szőrmók kis kitérővel a bárányokat számolta magában, ami egyáltalán nem meglepő egy olyan báránytól, akinek még az átlagosnál is kevesebb gondolatot pakoltak a puha buksijába, tőle még az is szép teljesítmény volt, hogy egyáltalán eljutott százig. Mondjuk a száz közvetlenül a kilenc után következett. Talán Frajdmakit idegesített a legjobban a dolog. Ő volt az a díszes kompániában, akinek teljesen a meggyőződésévé vált, hogy nála okosabb nincs az egész gyerekszobában, ihletettebb napjain ezt a gondolatmenetet kiterjesztette arra is, hogy ő a legszebb, de ilyenkor mindig előkerült egy tükör, és mivel nem volt hülye, gyorsan be kellett látnia, hogy egy csálé fülű kék majom azért sok minden lehet, de szép nem, így aztán maradt a tudás vonalán. Nekem kéne odamennem, dünnyögte, de igazán senki sem figyelt rá. Fura, hogy a fene nagy eszével ő sem jutott egyről a kettőre, a bosszankodása nem fordult át semmilyen aktív cselekvéssé, a felsőbbrendűsége egy kalap szart sem ért. Teodóró az ágy sarkában ült, hatalmas szemei messziről világítottak még a sötétben is. Félelemmel vegyes tisztelet övezte a közösségben, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy senki sem tudta róla, hogy ó tulajdonképpen miféle szerzet? A feje fekete és fehér csíkokban pompázott. a testét a véletlen tehette olyanná, amilyen, mivel a szivárvány minden színe megtalálható volt rajta, paca paca hátán. A hátán is. A végtagjai teljesen különbözőek voltak: kacsaláb, őzláb, dinóláb és haluszony. Tiszta iszony. Keveset szólt, de akkor is nagyon kellett figyelni, mert a makogás és a huhogás keveréke jött ki a torkából, amit megmagyarázhatatlan okból néha oroszlánüvöltéssel szakított meg, aztán ott folytatta, ahol előtte abbahagyta. Ebbe az oltári zagyvaságba rejtette el a mondandóját, ami jellemzően egy rövid, de velős mondat volt.

– Meg kell tőlük szabadulni!

Ezt mondta most Teodóró és a többiek, miután eljutott a tudatukig, hogy mit is akar közölni velük sejtelmes lakótársuk, helyeslően bólogattak.

– Negyvennyolc – tette hozzá Szörmók, aki éppen elért a százig a számolásban és nagyon elégedett volt magával.

– Ez az! – csattant föl Miszter Megesz, mert éppen megint megjelent előtte egy öntelt macifej.

– Hogy ez nekem nem jutott hamarabb eszembe? – csapott a homlokára Frajdmaki, de most valamiért nem bánta, hogy nem az ő fejéből pattant ki a mindent megoldó szupergondolat.

– Dologra! – igyekezett kézbe venni az irányítást Tyutyu, aki mindig is szeretett volna kitörni a csúfság igazságtalan börtönéből – Csináljuk ki őket, most éppen alszanak!

– Ácsi! – Frajdmaki Tyutyu vállára tette a kezét és próbálta csitítani. – Nem vagyunk mi olyanok! Finomabb módszerekre van szükség, a lényeg, hogy ők is menni akarjanak.

ott repül (fotó: philadelphiaunion.com)

– Zseni vagy, Frajdmaki! – ismerte el Miszter Megesz, – Tuti, hogy neked már van is egy terved.

– Éppenséggel van. Jól átgondoltam és szerintem mindenki jól fog járni. Voltatok már focimeccsen? – tette fel végül a mindenkit elámító kérdést.

*

A csapat bűnbocsátó mérkőzésre készül a mindenki számára veszélyes Budafok ellen, és közben a jószolgálat oltárán is áldozni fog. Kettős feladat lesz tehát, és csak az utóbbiban kapott, kaphatott hathatós segítséget. A futballt bizony egyedül kell megoldani. A Gázgyárral szemben megvívott kupacsata csupán gyenge ujjgyakorlat volt, edzés helyetti testmozgás élesben, amit tisztességgel abszolváltak a srácok. Most jöhet a mestermunka. Mi ott leszünk és figyelünk.

*

Ne feledjétek, hogy a meccs előtt lehetőség van egy jótékonysági akcióban való részvételre, amihez nem kell semmi mást tenni, csupán magatokkal hozni egy vagy több plüssmackót. Sok-sok beteg kisgyereknek szerezhetünk boldog perceket. Megéri.

Kategória: felkonf, mérkőzés, mindenmás | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Október huszonhárom

egyszerű és érthető (fotó: rferl.org)

Tegnap rengett a föld. A konyhai szekrényben összekoccantak az üvegpoharak, halkan csilingeltek, a semmiből jött a lassú remegés, azt is gondolhattam volna, hogy a bérházban trappol felettem a szomszéd. Enyhén megmozdult a csillár, de csak épp annyira, hogy miután visszaállt az eredeti állásába, újra mereven lógott a plafonról, nem lengett tovább. Vaskos darab. De ez az egész nem olyan sima rezgés volt. A hullámzást, ami engem is mintha megbillentett volna, nem okozhatta ember, még akkor sem, ha Steixner úr több mint száz kiló és szeret fel s alá járni a nappalijában. Morajlás is kísérte a jelenséget, de lehet, hogy a morajlást már csak én képzeltem hozzá, hiszen azt sem hitte el nekem senki, hogy egyáltalán rengett a föld, hiába győzködtem a feleségemet, csak mosolyogott rajtam. Te azóta hiszel a jelekben. Neked minden olyan történés, aminek nincs oka, azért van, mondta gyengéden. Gyere, inkább idd meg a teádat, simította meg az arcomat, én azonban továbbra is gondterhelten néztem ki az ablakon. Vártam, hogy most mi fog következni. Olyan nincs, hogy ennyi volt. Olyan nincs, hogy nem fog történni semmi. Nyugalom ült az utcán, a házunk előtt egy ócskás baktatott a lovaskocsijával, néha hangosan beleordított a némaságba, úgy törte darabokra a csendet. Hirtelen tompa puffanásokra lettem figyelmes. Egy, kettő, három, aztán egymás után újra és újra. Még egy és még egy. Mi ez? Újra kezdődik? Mégis? Ekkor vettem észre a szomszédos ház udvarán magányosan focizó fiúcskát, aki meglepő kitartással rugdosta az ócska labdáját egyenesen neki a tűzfalnak. Egy, kettő, három, aztán egymás után újra és újra. Van remény, gondoltam, és közben már a másnapi meccs járt a fejemben. Jön a Honvéd. Meg kell mutatni nekik, le kell győzni őket! Mert az nem létezik, hogy mindig nekik legyen igazuk.

*

1960. október 23.

Győri Vasas ETO – Budapesti Honvéd 2-1 (1-0)

12.000 néző; vezette: Hernádi

ETO: Pesti – Borbély, Kalmár, Tamás – Horváth, Orbán – Pió, Orosz, Vári, Morvai, Pálfy. Edző: Orczifalvi István

Honvéd: Faragó – Szőcs, Józsa, Dudás – Bozsik, Kotász – Cserjés, Tichy, Galambos, Nógrádi, Gilicz. Edző: Babolcsay György

Gólok: 25’ Morvai (11-es) 1-0, 58’ Vári 2-0, 67’ Cserjés 2-1

*

„Mindkét csapat – különösen a győriek – érdekes taktikával játszottak. A Győrben Horváth szorosan őrizte Tichyt és Morvai is fedezetet játszott. Elől Pió állandó helyváltoztatással próbált rést ütni a Honvéd védelmén. A vendégeknél Galambos végig negyedik hátvédet játszott és Várit semlegesítette. A mérkőzés nagy részén lanyha iramú, az első félidőben helyenként izgalmas játék folyt. Tervszerűséget, folyamatos játékot csak a fővárosiaktól látott a szépszámú közönség, bár a kapura nem voltak veszélyesek. A győriek játékát a szoros emberfogás, a szervezett védekezés, s az egyéni próbálkozás jellemezte. Csapatjátékban a Honvéd magasan a győriek fölött állt, de a határtalan lelkesedéssel játszó hazai védőkkel nem bírt.”

[Népsport, 1960. október 24.]

 

Kategória: mindenmás, történelem | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Pofonegyszerűnek tűnt, aztán…

mi mindig ott leszünk (fotó: saját)

Kezdhetjük?

Persze!

Mennyi egy meg egy?

Most szórakozol?

Nem. Miért?

A kérdés miatt.

Mi bajod a kérdéssel?

Könnyű.

Szerinted.

Miért? Nem az?

Mondom, hogy szerinted.

Most szórakozol?

Eszem ágában sincs.

Akkor kezdjük újból!

Rendben.

Kezdjed!

Én?

Mondom, hogy szórakozol.

Valami bajod van velem?

Igen.

Elmondod, hogy micsoda?

Emlékszel még, mit kérdeztél az elején?

Naná.

Az a bajom.

De miért?

Mert hülyének nézel.

Ezt csak te gondolod.

Ha nem így lenne, nem kérdeznél ilyet.

Ha így lenne, nem kérdeznék semmit.

Mondom, hogy szívatsz.

Túlagyalod ezt a dolgot.

Mert?

Abban maradtunk, hogy játszunk.

Ez játék?

Igen.

nem volt izgi (fotó: saját)

Nagyot tévedsz. Vagy csak neked az?

De miért?

Mert könnyűt kérdezel.

Szerinted.

Ne kezdd újra!

Bebizonyítsam?

Megtisztelnél.

Akkor kérdezd meg te!

Mit?

Amit én.

Komolyan?

Komolyan.

Mennyi egy meg egy?

Tíz.

Mondom, hogy nem veszel komolyan.

Miért?

Mert egy meg egy az kettő.

Nem annyi.

Szerinted…

Nem szerintem, hanem így van.

Te teljesen gáz vagy.

Szerinted.

Szerintem. Idehívjam a gyereket?

Miért?

Másodikos, ennyire még ő is tud számolni.

Nem kell. Ő még gyerek.

És?

Nem érti a világot.

Miért, egy egyszerű összeadáshoz az is kell.

Ki tudja?

Te biztosan.

Pontosan.

Akkor mondd meg, miért a tíz a jó eredmény, okoska?

Kettes számrendszer.

Aha…

még csak négy x van (fotó: saját)

Igazam van?

Nincs.

Miért nincs.

A kettes számrendszerben a 10-et nem úgy mondják, hogy tíz.

Hanem hogyan?

Nem tudom.

Akár úgy is mondhatnák, hogy tíz?

Akár. De az hülyeség lenne.

Mert?

Mert azt mondom.

Mondjál jobbat!

Kettő.

Van benne logika.

Ugye-ugye?

Látod, hogy van értelme játszani.

Volt.

Mi volt?

Volt értelme játszani. Befejeztem.

Te csak a profán dolgokat szereted, az a te bajod.

És akkor mi van?

Semmi. Mit fogsz most csinálni?

Kimegyek meccsre.

Komolyan?

Igen.

Ennyire szereted a focit.

Nem.

Akkor meg minek?

Az utolsóval játszunk.

Te azt hiszed, hogy akkor ez eleve el van rendelve?

Igen.

Szegény bolond.

*

Nem fecsérelnék túl sok szót a meccsre, mert nem akarok feleslegesen bántani senkit, de azt szeretném itt és most leszögezni, hogy nem devalválom a szó jelentését, ha azt mondom: nagyon szarul futballoztunk tegnap. Az igyekezettel nem volt baj, de most aztán hatványozottan bejött, hogy nagy akarásnak nyögés a vége. Komolyan mondom, hogy többet csúsztak a fiúk, mint valaha, pedig Vashkeba Lacika csak egy óra után lépett pályára. A gyep a meccs végére úgy nézett ki bizonyos helyeken, mintha az őszi vetésre készítették volna elő a talajt. Esküszöm pillanatokra azt hittem, hogy ezer kilométereket utaztam, egészen Japánig, ahol éppen most zajlik a rögbi vébé. Volt itt minden, de legfőképp tolongás. Istenemre, azt vártam, hogy egy Bagi bedobás után a többiek felemelik a centerben focizó Lovrencsicset, hogy könnyebben bólinthasson. Közben figyeltem Boér mestert, néztem a gesztusait, a testbeszédét, ha már a távolság miatt az arca tanulmányozására nem volt esélyem. Volt mit nézni, barátaim! Előfordult komoly tellegetés, térdcsapkodás, no és néha-néha a kis buksi is eltűnt a tenyerek mögött. Anyám!, szakadhatott fel ilyenkor, esetleg kicsúszott egy-két nemhiszemelbazmeg is. Mindenesetre komoly kommunikációs zavar lehetett a levegőben, mert bármi történt a padnál, a srácok konzekvensen rugdalták fel a bogyót a nagy büdös semmibe, még véletlenül sem gyorsítottuk a játékon kicsiben, és valami megmagyarázhatatlan mazochizmus következtében erőltették az ütközéseket, ami önmagában nem lenne baj, de ha nincs rá szükség, akkor mi a francnak? A tisztességes iparosokból, de főként tiszta tekintetű fiatalokból álló ellenfél meg köszönte szépen, marhára nem erőltette a komolyabb lábilabdázást, és még arra sem volt rest, hogy a végén elszaladjon kétszer, és még az is benne volt, hogy fütyülhetünk kétszer olyan hangosan a lefújás után.

elfújta a szél (fotó: saját)

Ami nekem nagyon fáj, hogy tavalyhoz képest semmi előrelépést nem látok abban a szituációban, ha olyan csapat jön ide, amelyik nem akar játszani. Nem futtatjuk őket, nem focizunk gyorsan, nem húzzuk szét a sünit, nem lövünk át, etc. Durvábban fogalmazva,: esetleges a mi játékunk és úgy várjuk, hogy hibázzanak, hogy ezért igazából nem teszünk semmit. Én becsülöm az igyekezetet és vitába szállok azokkal, akik szerint akaratgyenge produkciót adtak elő a fiúk, de ez nem érdem, hanem állapot.

Csendben kérdezem, tényleg csak ennyire vagyunk képesek?

Ugye nem?

*

WKW ETO – Vác FC 0-0

1.580 néző; vezette: Dolnegó

ETO: Horváth T. 0 – Kovács 2.5, Vukasović 2, Gengeliczki 2 (72’ Kun 0), Vári 2 – Charizoulos 2 (57’ Vashkeba 2), Borbély 2.5, Bagi 3 – Andrić 2, Lovrencsics 2, (57’ Horváth Z. 2), Szánthó 3. Edző: Boér Gábor

Vác: Halasi – Szűcs, Dulló, Hajnal, Juhász – Katona, Géringer (77’ Mácsik), Zámbó, Szalánszki (67’ Filipović) – Lefler (54’ Bartos), Magos. Edző: Burzi Attila

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , | 2 hozzászólás

Életben maradtak

kicsi a rakás (fourfourtwo.hu)

Egyszer régen, nagyon régen, amikor a csehszlovákok éppen elterelték a Dunát, olyan idők jártak mifelénk, hogy egy álmos kisvárosnak is lehetett NB I-es futballcsapata, és ezért nem utálta őket az égegyadta világon senki. Hogyan lehetett ez? Nagyon egyszerű: csak fociztak szépen, sokszor győztek és ezért kerültek oda. Sok víz lefolyt azóta már azon a bizonyos Dunán, ráadásul úgy, hogy közben mosta az álmos kisváros partját is szépen, talán túlzásba is vitte egy kissé a mosást, mert majdnem elvitte magával azt a futballcsapatot is a messzeségbe. De hova is? Angliába? A Marshall-szigetekre? Esetleg a pokol legmélyebb bugyrába? Mik vogymuk? Por, isa es homu vogymuk. John P. Marshall vogymuk. De vissza a Dunához, és persze a csehszlovákokhoz, akik már tényleg nincsenek, varázsló nép ők, mert úgy tűntek el, hogy igazából sosem voltak, de álljunk csak meg egy szóra! Mi van akkor, ha ők voltak a valóság és a csehek meg a szlovákok a kitaláció? Karel Gott a legnagyobb király! Lala, Liba, Růžička, mindenki megy a búsba! Éjáóóó! Három a magyar igazság! V4 helyett V3-at! Terelték el a folyót a csehszlovákok Dunacsúnynál, nézték, ahogy hömpölyög a víz, azt hitték, hogy az övék, mert nem olvasták Petrovics Sándort, aki persze nem volt csehszlovák, hogy a víz az úr. Örvendhettek is nagyon, mert az olmützi Szigma csúnyán kiporolta a konstantinápolyi Fenerbahcsét, miközben az álmos kisváros szürke, de szorgos csapata nagy kalandra készült, ment Lisszabonba, ment a Fénybe, a stadionba szerencsét próbálni, mert akkor már szerencse kellett ahhoz, amihez korábban a tudás is elégségesnek bizonyult. No etz így persze túlzás, mert nézzünk csak a táblára. Nem féltek ők semmitől, még akkor sem, ha nem sokkal előtte csúnyán elbuktak a Videoton-Walthammal szemben, no de az csak botlás volt, hiszen a Groningen. Ugye. Idősebb Szedlacsek István pontosan öt hónappal korábban a dorogi Fény Presszóban mesélte nagy lelkesedéssel, hogy miként fűzte be az ő szeretett kisfia, igen, így mondta, hogy kisfia, pedig már elmúlt huszonöt a Pista, szóval hogyan fűzte be a Pista a nánási Szemánt, a Miske-Bocskai derbin. Most meg?

álmaimban a párizsi út visszainteget (fotó: erdo-mezo.hu)

Pista az Estadio da Luzban várja a szovjet Jurant. Kevés sikerrel, mert Juran gyors mint a villám, pár éve éppen jókor autózott Pripjaty felé, félúton és neki nem egy új fej nőtt a régi mellé, hanem kétszer olyan gyorsan tudott futni, mint korábban. Szombaton még 11.02 fölött ment neki a száz, a vasárnapi edzésen már 9.98-cal repesztett. A luhanszki Carl Lewis. Juran, Juran te mindenem, 1-0 oda és hol van még a vége? Paulo Sousa nem tud leállni. Rui Koszta versus János Koszta.

Nekik mégis szép emlék.

*

Mindenkinek van egy álma. Nekem több is. Az egyikben az ETO újra tényező Európában, pontosan úgy, mint hatvan éve. Rendszeresen csoportkörös vagy az EL-ben, vagy a BL-ben. A stadiont rendre megtölti a tömeg, amikor a kontinens élcsapatai jönnek hozzánk és bizony a fiúk nem csak epizodistái, hanem sokszor főszereplői is a mérkőzéseknek. Hol van már a nyolc hazai játékossal felálló Szlávia Prága varázsa, amikor az ETO csupa magyarral, sőt mi több, túlnyomórészt Győr megyei fiatallal veri a Juventust meg a PSG-t. Zámoly, Újfalu, Szemere, Újbarát, Ság. Hallasátok a hangotokat! Pannonhalma, Kunsziget, Ikrény, Bőny. Veletek vagyunk! De a csúcsot sosem valamelyik Top5-ös klubbal megvívott derbi jelenti. A legnagyobb érdeklődés még mindig a Benfica elleni csatákat övezi. Nem véletlen. A ’65-ös emlék kitörölhetetlen és örök. ETO-Benfica. A minden.

Nekünk lesz szép jövő?

*

1992. október 21.

UEFA Kupa, 2. forduló, első mérkőzés

SL Benfica – Vác FC-Samsung 5-1 (1-0)

15.000 néző; vezette: Wójcik (lengyel)

Benfica: Silvino – Hélder, William, Schwarz – José Carlos, Paulo Sousa, Isaías, Veloso – Vítor Paneira (80’ Rui Costa), Yuran (74’ Mostovoy), Pacheco. Edző: Tomislav Ivić

Vác: Koszta – Bereczki, Nagy, Hahn, Aranyos – Kriska (81’ Schwarcz), Horváth, Simon, Szedlacsek – Répási, Romanek (60’ Nyilas). Edző: Csank János

Gólok: 42’ Yuran 1-0, 55’ Isaías 2-0, 58’ William (11-es) 3-0, 79’ Pacheco (11-es) 4-0, 82’ Szedlacsek 4-1, 85’ Pacheco 5-1

*

Júliusban egy lyukas petákot nem adtam volna, hogy ebben a szezonban vagy valamikor a közeljövőben a Váccal bajnoki meccset fogunk játszani. Aztán megtörtént a csoda, a váci klub megmenekült, gyorsan vett huszoniksz futballistát és mégiscsak elindult a ligában. Pofozógépnek. Azért nem egészen azt a szerepet viszik, mint tavaly a megyeiben a SFAC és a Fertőszentmiklós, nem kapnak meccsenként minimum egy nyolcast, de jó eséllyel már most oda pozícionálták magukat, ahol állnak majd hónapok múlva, valamikor júniusban.  Hálátlan dolog, igazi mazochistáknak való. Talán csak egy kevésbé felemelő érzés van – ellenük pályára lépni. Mert mi történhet? Nyersz. És akkor mi van? Remizel vagy veszítesz. Micsoda égés!

Most mi jövünk a sorban. Három pont. És pont.

Nem tiszteletlenségből, de legyen elég ennyi.

sima ötös

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A zöld tulipán

landskampioen (fotó: csakfoci.hu)

Van Donk úr minden áldott este pontban tíz órakor kinyitotta a kazettás ajtajú kisszekrényt, ahonnan óvatosan kivett egy üveg likőrt, hozzá két takaros poharat is keresett, amiket szépen, majdnem a pereméig megtöltött, aztán a feleségével közel egy óra alatt szertartásosan megitta a ragacsos, édes italt. Mindegyikük egy-egy pohárral, nem többel. Nem az alkohol maga volt a lényeg, hanem a körítés, a meghittség, a csend, ami ilyenkor a szobában honolt. A komódon trónoló nagy óra minden tikk-takkolását hallani lehetett, közben alig beszélgettek egymással, ha mégis igen, rövid mondatokat használtak és azok főként az aznapi időjárásra hagyatkoztak. Arra kínosan ügyeltek, hogy semmi kellemetlen ne hangozzék el, ez volt a napjuk fénypontja, amit kár lett volna holmi zaftos pletykával vagy akárcsak egy rosszul végződő történettel elrontani. Igazán kellemes napunk volt, vetette fel van Donk úr, mire felesége helyeslően bólintott. Szerencsések vagyunk, hogy még októberben is ilyen szépen süt a nap, felelte Marleen, mert fontos volt számukra, hogy egyenlő felek társalogjanak, így minden megszólalás számított még akkor is, ha a mondandó valós tartalma csekély is volt. Talán holnap lesz egy kis eső, folytatta a gondolatmenetet van Donk úr, mert aggódott a kertben kókadozó kerti virágok miatt. Milyen alapos vagy, Cornelius, nézett rá szeretetteljesen Marleen, mindig ellágyult, amikor van Donk úr a virágokról beszélt. Ötven éve éltek már együtt és mivel nem lehettek gyerekeik, a virágokban találták meg az élet értelmét. A kert telis tele volt gyönyörűséges tulipánokkal, kankalinokkal, margarétákkal és még ki tudja milyen virágokkal. Ha betévedt hozzájuk egy idegen, bizony hamar rá kellett jönnie, hogy ő semmihez sem ért, ha virágokról van szó. A környékről, de még a város más részeiről is sokszor keresték fel van Donk urat, ha tanácsra volt szükségük, és ő senkit sem küldött el, mindig szánt rá pár percet, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre. Hány óra van, Marleen?, kérdezte hirtelen van Donk úr, mintha valaki elsétált volna az ablak előtt. Nem láttad? Biztosan csak képzelődsz, Cornelius, nyugtatta férjét van Donk úr felesége. Ki mászkálna ilyen későn? Fél tizenegy is elmúlt…! Biztos vagyok benne, hogy jár kint valaki, makacskodott van Donk úr és hogy megbizonyosodjon az igazáról, felállt, közelebb lépett az ablakhoz, ami egyenesen az utcára nézett. A környék kihaltnak tűnt, a közelben világító lámpa izzója pár napja csak kisebb fénnyel világított, van Donk úr morgott is, hogy miért nem jönnek már ki a szerelők, többször is telefonált már nekik, így sokkal rosszabbul lehetett látni. Lehet, hogy igazad van, Marleen, motyogott van Donk úr a bajusza alatt, aztán visszaült a kényelmes karosszékébe. Holnap öntözni fogok, ha nem esik délutánig, vette fel újra a beszélgetés fonalát és óvatosan beleszürcsölt a félig teli pohárba. Becsukta a szemét és élvezte, ahogy végigfolyik a nyelőcsövén az ital, ahogy megborzong a karakteres íztől. A csengő hosszú sivítása a lehető legrosszabbkor zavarta meg az idilli csendet. Van Donk úr kezéből kis híján kiesett a pohár, annyira váratlanul érte a bántó hang. Ugye mondtam, Marleen?, nézett a feleségére, aki kissé ijedten üldögélt a széken. Megnézem, ki az. Van Donk úr lassan felegyenesedett, és kimért mozdulatokkal indult a bejárati ajtó felé, talán félúton járhatott, amikor a csengő ismét tolakodón megszólalt. Van Donk úr magában rakosgatta egymás után a ledorongoló a mondatokat, amiket a látogatónak szánt, és mivel nem akart összeállni a megfelelő szöveg, kissé lelassított. Ki lehet az?, morfondírozott magában. Biztosan a rendőrség, a múltkor hallott valamilyen betörésről a szomszéd utcában. De miért most jönnének? Valami forró nyom? Esetleg beugrott valaki a kertbe, és ő igazából a behatoló neszét hallotta az előbb, nem a csengőn próbálkozó ismeretlenét? A virágaim!, villant be hirtelen. Ha bármi baja lesz a virágaimnak, nem állok jót magamért. Végre odaért az ajtóhoz, amit óvatosan, először csak résnyire nyitott ki. Joost! Hát te meg mit keresel itt ilyenkor?

…és kapsz egy tévét is (fotó: hungarysport.hu)

Régi barátja, Schuurman úr állt a bejárat belőtt, akin nem látszott, hogy a kései időpont miatt akár csak egy kicsit is zavarba lenne. Szervusz, Cornelius! Zavarok? Valamit most el kell mondanom. Évtizedek óta ismerték egymást, van Donk úr semmin nem lepődött meg, ami Schuurmannal kapcsolatos, az ugyanis nem lehet teljesen normális, aki műszertechnikusként dolgozik a Philips gyárban és mellette kézilabda meccseket vezet. Nem is akármilyen szinten, hiszen még a világbajnokságon is bíztak rá mérkőzést, pedig ugye tudjuk, hogy Hollandiában mennyire népszerű a kézilabda harminc évvel ezelőtt, szóval Shuurman nem tudott olyat tenni, ami a legkisebb elképedést váltotta volna ki van Donk úrból, de most egy csöppet elkerekedett a szeme, amikor meglátta az ajtóban. Beljebb tessékelte a nappaliba, ahol Marleen ásítva fogadta a váratlan vendéget, már majdnem tizenegy óra volt. Joost?, nézett rá kérdőn. Valami baj van? Jaj, Marleen, te annyira tudsz aggódni, nekem ugyan mi bajom lehetne?, felelte nevetve Schuurman és azzal a lendülettel le is huppant a bőrkanapére. Mesélni akarok neked valamit, Cornelius, és a dolog nem tűr halasztást. Kérsz egy pohár likőrt, Joost? Gyalog jöttem, miért is ne? Van Donk úr a szekrényhez lépett, kerített egy alkalmas poharat, aztán komótosan teletöltötte. Egészségedre, Joost!, odanyújtotta az italt Schuurmannak, aztán maga is leült a székébe. Nos? Csodát láttam, Cornelius, esküszöm csodát láttam!, indította mindent átütő lelkesedéssel mondókáját Schuurman és úgy beszélt, hogy közbe szinte levegőt sem vett. Mivel ma semmi dolgom nem volt, úgy döntöttem, hogy kimegyek a stadionhoz és megnézem a gyerekeket, a délutáni edzést. Annyira szeretem azt a zsibongást, a srácokból áradó életörömet, azt, hogy imádnak játszani. Emlékszel, amikor régen Ruudöt vittem le a klubhoz? Imádott ott lenni és imádtam én is ott lenni. És ilyenkor az összes kölyökben Ruudöt látom, kicsit jobban leszek, hirtelen el is felejtem, hogy ő már nincs, belefeledkezem a gyerekek játékába és istenemre boldog vagyok. Schuurman hangja kicsit elcsuklott, titkon megtörölte a szemét aztán folytatta. Ma ott volt Ruud. Tudom, hogy képtelenség, de ma tényleg ott volt. Láttam egy fiúcskát, akit előtte soha és szakasztott olyan volt, mint Ruud tizenkét évesen. Az arca, a mozgása, a gesztusai, a frizurája. Ahogy hozzáért a labdához, ahogy passzolt, ahogy cselezett. Elsőre majdnem rosszul is lettem, mert elhittem, hogy ő az, pedig nem lehetne, hiszen… Egyszer kinézett rám és mosolygott. Úgy, mint ő. Régen. Támasztották még páran rajtam kívül a korlátot, de ők is csak tanácstalanul néztek körbe, hogy ki lehet. Valami új fiú, ebben maradtunk. Megvártam az edzés végét és odamentem az edzőhöz, megtudni, hogy ki ez a fiú? Most jött hozzánk, felelte hadarva. Magyar. Még én sem ismertem meg jobban, ez volt a harmadik alkalom, hogy velünk tréningezett. Szerintem megtartjuk, van benne valami megfoghatatlan. Hogy hívják? Bertalan. Berci. Ez a vezetékneve? Nem, ha jól értettem az ügynökét, azt mondta, hogy Koen a neve. Fura egy név, az biztos. Cornelius! Holnap neked is ki kell jönnöd a Fredriklaanra! Ígérd meg, hogy eljössz, nem fogod megbánni. Megígérem, Joost. A te kedvedért mindent megteszek. De most már ideje lenne lefeküdni.

*

2010. október 16.

u13 II. osztály, Észak-Nyugat

Győri ETO – Veszprémi FC 1-5 (0-3)

vezette: Farkas

ETO: Fehérvári (13’ Stoller) – Zimonyi (42’ Fülöp), Czégány (46’ Varga T.), Bagó, Széles – Czulák (36’ Madarász), Nagy, Detrik, Váczi (42’ Novák) – Horváth, Gere (42’ Sándor). Edző: Kulcsár Zsolt

Veszprém: Fekete (60’ Nagy) – Hegedüs, Kelemen, Nyikus, Szegi,– Babai, Varga B. (49’ Ihász), Liszi – Markó (42’ Táncos), Kun, Tóth. Edző: Kozma Csaba

Gólok: 32’ Kun 0-1, 34’ Kun0-2, 39’ Liszi 0-3, 49’ Liszi 0-4, 50’ Stoller 1-4, 55’ Kun1-5

*

Akárki meglássa, az NB II-ben csak két igazán értékelhető futballcsapat van. Az egyik az MTK, a másik meg mi vagyunk. Egy körrel korábban kellett volna befagyasztani a tabellát, hogy belássuk a tételmondat igazságát. Akkor az első helyen állt az MTK, és őket követte az ETO. És íme, itt az újabb bizonyíték, hiszen a szezon előtt az MTK az Ajax utánpótlásból hozta haza Schön Szabolcsot, míg most mi igazoltunk a PSV Eindhoven u21-es keretéből.

Új játékosunk Kun Bertalan.

felnéz és odateszi (fotó: index.hu)

A srác nagyon fiatalon, tizenkét évesen került ki Veszprémből Eindhovenbe, bár az elején voltak adminisztrációs akadályok, mikor végre bekerült vérkeringésbe, tudott élni a lehetőséggel, és szépen lépkedett a korosztályos csapatoknál. A 2016-17-es szezonban bajnok lett az u19-es ligában úgy, hogy alig tizennyolc évesen háromszor is játszott a csapatban, sőt az AZ Alkmaar ellen három gólt vágott (4-2). A következő idényben a PSV indulhatott az UEFA Youth League-ben, azaz az ifi BL-ben, ahová ugyan nevezték, de végül nem lépett pályára a legjobb tizenhat között a későbbi döntős Benfica ellen elvérző PSV-ben. A legutóbbi szezonban (2018-19) a holland második ligában vitézkedő Jong PSV stabil tagja volt, ami azért is dicséretes mert az eindhoveni fakó végül harmadik letta Twente és a Sparta Rotterdam mögött. Nagyjából márciusban törhetett el valami, amikor a Helmond Sport ellen kiállították a szünet előtt, amiért kétmeccses eltiltást kapott, majd a maradék kilenc bajnokin csak egyszer volt keretben. A hírek később arról szóltak, hogy szakított a korábbi menedzserével, aztán felbontotta szerződését a PSV-nél. Szó volt róla, hogy Belgiumba megy (Genk vagy Gent?), de nyáron volt próbajátékon például néhány kilométerre északra innen a DAC-nál is.

Most pedig itt van nálunk, és csak remélni tudom, hogy egy csiszolatlan vagy legalábbis félig csiszolt gyémántra leltünk, még akkor is, ha nem az Antwerpenben nevelkedett.

Üdv a fedélzeten Kun Bertalan! Akire én – kizárólag a név alapján! – meglehetősen igaztalan módon Kun Bélára és Farkas Bertalanra asszociálok. Ha igazam van, akkor ő egy forradalmár, de nem a legjobb eresztésből, vagy ellenkezőleg egy olyan ember, aki meg sem áll az űrig. Hogy miért az NB II-es ETO-t választotta friss állomáshelyéül ilyen előélet után, az igazi talány, ha naív vagyok, akkor azt mondom, hogy oly’ magasan ragyog a klub csillaga, hogy még Hollandiából is érdemes érte otthagyni csapot-papot.

Azt azért őszintén remélem, hamarosan eljöhet Eindhovenből Győrbe, nívós első osztályú meccsre a nyolcvan felé közelítő Schuurman úr és újra átélheti a csodát, egyrészt láthatja a dribliző Kun Bertalant ETO-dresszben is futballozni, és közben, mikor felnéz az égre, ellibeg a stadion felett a néhai Ruud Schuurman szelleme.

*

2019. január 13.

Keuken Kampioen Divisie (II. osztály)

Jong Ajax Amsterdam – Jong PSV Eindhoven 2-2 (1-1)

1.683 néző, vezette: Martens

Jong Ajax: van Bladeren – Dest (84’ Solomons), Timber, Botman, Bakboord – Bijleveld, ter Heide – Kühn – Thethany (46’ Johnsen), Danilo, Nunelly (67’ Brobbey). Edző: Michel Reiziger

Jong PSV: Roulaux – Wallenburg, Daverveld, Abels, Theunissen – Frey – Lonvijk (59’ Mendonça), Lundqvist – Schoonbrood (69’ Hattu), Daneels (82’ Thomas), Kun. Edző: Dennis Haar

Gólok: 40’ Danilo 1-0, 42’ Daverveld 1-1, 58’ Danilo 2-1, 69’ Kun 2-2

Kategória: újfiúk | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése