Szabó Szentes bajszán

egy utolsó tánc (fotó: businessinsider.com)

A lányom kilenc éves lett tegnap. Talán nem bántom meg azzal, ha elárulom, eléggé kocka a gondolkodása, sokszor képtelen mit kezdeni azokkal a helyzetekkel, amik nem férnek bele a szabályrendszerébe. Már hetekkel ezelőtt komoly fejtörést okozott neki, hogy nem elég, hogy a születésnapján iskolába kell mennie, az még ráadásul szombatra is esik, ami ugyebár a hétvége elvitathatatlan része, amikor köztudottan nincs suli. Jöhettem neki azzal, hogy bezzeg apád anno még minden második szombaton kénytelen volt beballagni a Mórába, arról persze mélyen hallgattam, hogy alsóban ez két órát jelentett, ami az egyik tanévben konkrétan kettő darab úszást jelentett, nem hatotta meg különösebben. Lassabban mondta, hogy én is megértem: A-SZOM-BAT-HÉT-VÉGE-A-MI-KOR-NINCS-IS-KO-LA!

Megsajnáltam, plusz bevillantak azok az idők, amikor rendszeresen szabadságot vettem ki a saját születésnapomon, aztán otthon hesszeltem egész nap, esetleg megittam pár sört, hja kérem, akkor még nem volt se feleségem, se gyerekeim, én voltam a világ ura, de elsősorban a magamé, nem parancsol nékem senki, jöhet is a következő és már pattant is a kupak a hideg borsodis palackon. Visszatekintve elég gáz ez az egész, abból a szempontból feltétlenül, hogy legalább meghívtam volna valakit.

Advent időszaka van, hamarosan itt az ünnep, így aztán eljátszhattam a nagyvonalú szülőt, akinek ráadásul felelős gondviselőként van három nap Jolly Jokere, add ide gyerek azt az üzenő füzetet, hadd írja bele apád a tisztelet teljes kérelmet, miszerint lányom családi ok miatt nem megy szombaton iskolába, dátum, aláírás, pecsét helye, satöbbi, satöbbi. Ja, és kérdezd meg a húgodat, hogy ő akar-e menni, és miért nem?

Egyszer van Karácsony, nemdebár?

*

Vannak azonban olyanok, akik a hétvégi születésnapjukon sem engedhetik meg, hogy ne vegyék fel a munkát. Biztos kezű sebészek, állhatatos mozdonyvezetők, bátor tűzoltók, világhíres színészek, mindig és mindenhol értünk dolgozó politikusok kelnek a korai óracsörgésre, hogy aztán álmosan, de főként gondterhelten bandukoljanak a kihalt utcákon, mert agyuk már az aznapi teendők lehetséges megoldásait kereső programokat futtatja, aminek a végén kigyullad a lámpa, heuréka, pont beértem a műtőbe, felszálltam a vonatra, betörtem az égő házba, felléptem a színpadra, lecsökkentettem az adót.

csak legyen okunk ünnepelni (fotó: foodfairy.wordpress.com)

És akkor még nem beszéltem a futballban dolgozó százakról, meg ezerekről.

Vegyünk csak egy egyszerű és közeli példát. Mi lett volna, ha egy a huszonharmadik életévét aznap betöltő legényke azzal hozakodott volna elő az edző Kovács Imre bácsinak, hogy ő márpedig nem szeretne játszani. Szombat is van, hideg is van, meg egyébként is. Nos azon kívül, hogy nyilvánvalóan mehetett volna a tarcsiba edzeni hétfőtől, egy hatalmas élménytől fosztotta volna meg magát. Remek gólok, és ennek köszönhetően 9-es osztályzat a Népsportban, olyan méltató szavak kíséretében az aranytollú Havasréti Bélától, mint hogy „(…)az őszi idény legjobb játékát nyújtotta. Egyszerűen nem lehetett tartani, minden megmozdulása gólveszélyt teremtett, és három gólt is szerzett.”

*

1978. december 16.

Győr, 3.500 néző

Rába ETO – Videoton 5-0 (2-0)

ETO: Palla – Csonka, Pozsgai, Pardavi, Magyar – Hannich, Füzi, Mile – Szabó, Glázer, Pölöskei. Edző: Kovács Imre

Videoton: Kovács L. – Nagy III, Kovács J., Garamvölgyi, Baranyi (55’ Brettner) – Nagy II, Burcsa, Végh – Novath, Karsai, Tieber. Edző: Lantos Mihály

Gólok: 2’ Pölöskei 1-0, 27’ Szabó 2-0, 46’ Mile 3-0, 48’ Szabó 4-0, 62’ Szabó 5-0

*

Aztán eltelt három év, megint eljött a december 16., és újra pályára kellett lépni. Szaladt a szekér, örömjáték volt szinte minden mérkőzés, így hiába fújt megint kegyetlenül a jeges téli szél, talán még a hó is szállingózott, eszébe sem jutott szólni, hogy hahó, mester!, zsúrt rendeztem mára, és még kéne venni ezt-azt a csemegébe’, szóval, ha nem gond, én lécelnék máris, esküszöm nem iszok mást csak alkoholmenteset, holnap meg jövök extrán a stadionba, róni a köröket, amíg csak bírja a szuflám. Lássuk be, nem mindennap huszonhat az emberfia, és a szomszéd is megígérte, hogy süt nekem rétest. Hozok belőle.

Nem így lett, szerencsére. Hólepte forduló, meglepetésekkel – írta az újság és nem tudni mire gondolt, talán arra, hogy a Diósgyőr csúnyán elverte az Ózdi Kohászt, esetleg a Fradi debreceni szenvedésére, ami kis híján pontot sem hozott, mert Szűcs kapus a szemüket kivédte, és végül csak egy öngólnak hála mehettek haza győztesen, vagy arra, hogy a Csepel megverte a nagy Honvédot, talán a Nyíregyháza bravúrpontjára a Tatabánya ellen?

Mert az csak a balgákat, meg a szürkehályoggal vesztes csatát vívókat lephette meg, hogy újra dübörgött a gyorsvonat, és szegény sereghajtó agyonverve mehetett haza a stadionból. Az ünnepelt ezúttal kerülte a fényt, de azért rúgott egy gólt és adott egy szép asszisztot a nap hősének, a Császárnak, hogy aztán öt perccel a vége előtt, zúgó vastaps mellett hagyja el a pályát.

*

1981. december 16.

Győr, 5.000 néző

Rába ETO – SZEOL AK 8-0 (5-0)

ETO: Kovács L. – Csonka, Hlagyvik, Magyar – Hannich, Póczik, Mile, Burcsa – Szabó O. (85’ Gyurmánczy), Szentes, Hajszán (85’ Glázer). Edző: Verebes József

Szeged: Újhelyi – Furkó, Kozma (71’ Polyvás), Kutasi, Tóth – Orosházi (54’ Mező), Repka, Szabó L., Gruborovics – Kovács G., Kun. Edző: Pataki Tamás

Gólok: 11’ Burcsa 1-0, 25’ Póczik 2-0, 28’ Hannich 3-0, 32’ Szabó O. 4-0, 38’ Burcsa 5-0, 47’ Burcsa 6-0, 58’ Szentes (11-es) 7-0, 84’ Szentes 8-0

*

Szabó Ottó ma, hatvanharmadik születésnapján úgy kelt fel reggel, hogy tudta, dolga van. Nehéz kenyér manapság az ETO stábjában ténykedni, hiába a kényelmes fotelek, mégis veszettül kemény lett a kispad, bár messze vannak a drukkerek, a sokszor síri csendben jól hallatszik egy-egy élesebb szó vagy mondat. Ha ott, azon a padon valaki tudja, hogy volt ez régen másként is, nagyon másként, az a csupaszív Szabó Ottó, aki háromszázötvenszer ölthette magára a zöld-fehér dresszt, és bár voltak nehezebb pillanatok is, ez az irdatlan nagy szám csak és kizárólag NB I-es bajnokit jelent.

mindig szolidan, mindig visszafogottan (fotó: eto.hu)

Két, arany, két ezüst, egy bronz a ligában, egy arany és egy ezüst a kupában, megsüvegelendő lista. Hatvankilenc bajnoki gól, amiből most négyről konkrétan megemlékeztem. Gyors volt, mint a villám, ha nem is annyira mint Hajszán, kegyetlen a kapu előtt, ha nem is annyira, mint Szentes, de főszereplő egy daliás korban.

Egyetlen egyszer kapott lehetőséget a válogatottban, még ’84 márciusában egy jugoszlávokkal szemben elvesztett barátságos meccsen. Huszonnyolc percig volt a pályán. Sokat elmond a teljesítményéről, hogy ilyen rövid idő alatt is volt két majdnem gólpassza és még egy helyzetét is feljegyezték, amikor a lökete fölé szállt.

Ha őt emlegetik, nekem mégis két olyan momentum jut eszembe, ami nem közvetlenül a meccsekkel kapcsolatos. Az egyik, hogy gyerekkoromban, amikor ez a név még nem hordott magában semmilyen pejoratív jelzőt, a Bán Aladár utcában lakott, ráadásul nem az elitnek nevezhető négyemeletesek egyik nagyobb lakásában, hanem valamelyik tizesben. Mostanság nem tudom, hol hajtja álomra a fejét, de szerénységét ismerve, lehet, hogy még mindig ott.

A másik, hogy már edzőként dolgozott a klubnál, valamelyik ificsapatot trenírozta, amikor egy foglalkozás során Garami Józsi bácsi messziről felfigyel higany mozgására, és rögtön szólt a klubnál valakinek, haladéktalanul intézkedjenek, azt az ügyes gyereket azonnal fel kell hozni az első csapathoz. Ha nem igaz a történet, akkor is gyönyörű.

Isten éltesse hát az örökifjú Szabó Ottót!

*

Szabó Ottó és a csapat most a Ceglédet várja, bár én azt gondolom, sokkal, de sokkal jobban a szezon végét.

Én is.

legyen vége, ámen (fotó: k2awards.com)

Kategória: felkonf, legenda, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Murok maci nagy kalandja

más bérletével ékeskedik (fotó: saját)

Ő Murok.

Átlagos plüssmaci, akinek eddig hiányzott valami az életéből.

Murok ugyanis még sosem volt futballmeccsen.

Ma végre beteljesülhet ez az álma.

Aztán pedig jöhet a küldetés, mosolyt csalni egy kisgyerek arcára.

Igazi hős lesz valamelyik magyarországi kórház gyermekosztályán.

Legyen hős a te macid is!

Gyere ki az ETO-Cegléd bajnokira, és hozz magaddal egy plüssmacit!

Nehogy már Murok egyedül szomorkodjon a stadionban.

*

Murok és én ott leszünk. A tervek szerint úgy a hetvenötödik perc táján érkezünk, gyorsan felpillantunk az eredményjelzőre, belenézünk egy kicsit a meccsbe, aztán egy rövid és érzelmes búcsút követően Murok a büfé mellett felállított gyűjtőládába kerül és innentől kezdve a többi már a szervezők dolga.

Biztosan jó helye lesz.

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az írástudók felelőssége

én vagyok én, a pálya közepén (fotó: saját)

A cím hangzatos, de értelmetlen. Miért? Nem létezik olyan, hogy írástudó a szó klasszikus értelmében, vagy legalábbis nagyon kevés, ráadásul egyre ritkábban figyel rájuk a tömeg. Akik maradtak, elvesztették a tudás monopóliumát, és ezzel párhuzamosan tűnt el a tekintélyük is. A hatalmas ismeretanyag most is ott van a fejükben, de a többség nem kíváncsi rá, mert ósdi, mert poros, mert nem is úgy vannak a dolgok. A fekete immár fehér, a folyók a hegynek felfelé folynak, a Nap kering a Föld körül, és igen, a tubusból kinyomott fogrém visszatölthető. Nem tudtad?

Az igazi paradox az, hogy közben meg olyan időket élünk, amikor bárkiből lehet írástudó, persze más minőségben. A minőség nélküli minőség kora ez, amikor az érvelést meghaladja a hangerő, aki gyengébb, azt nem egyszerűen le kell győzni, hanem meg kell alázni és el is kell tiporni a biztonság kedvéért. A létezése is baj, ezért ne legyen az a másik. Napjaink írástudóinak nincs szüksége arra, hogy komplex szövegeket alkossanak, elég, ha betűket és szavakat pakolnak egymás mellé, amiket a megfelelő helyeken írásjelekkel tagolnak.

A gondolkodást pedig el kell feledni – végleg.

*

Nagy Domonkosnak vagyok, közgazdász, több mint harminc éve ETO-drukker. Két éve írom ezt a blogot úgy, hogy a nevem szinte sehol nem jelent meg. Tudatos stratégia volt ez részemről, amit elsősorban az indokolt, hogy ne rólam, hanem a szövegeimről szóljon a diskurzus, mert nem én vagyok a lényeg. Nagyon nem. Számosan ismernek, de valószínűleg sokkal többen vannak olyanok, akik nem tudják, ki a szerzője a megjelenő posztoknak. Most éreztem azt, hogy eljött az ideje, kicsit kijönni a takarásból, egyszerűen nem tehetem meg, hogy arc és név nélkül írjak.

*

Az apropó nagyon egyszerű. A múlt héten megszólítottam a tulajdonost. A kérdéseim költőiek voltak, és inkább pengettem érzelmi húrokat, mint sem racionális és kézzel fogható dolgokról szóltak a felvetéseim. Egy percig sem gondoltam komolyan, hogy személyesen válaszolni fog, és nem azért, mert nem tiszteletlennek tartom. Nem játszunk egy ligában, az a nagy büdös helyzet. Így aztán egyáltalán nem ért csalódásként, hogy tényleg így történt. Időközben már azt is tudom, hogy másoknak sem állt kötélnek.

Nos, ha kicsit más formában is, és nem is tőle konkrétan, de kaptam válaszokat, ezért fussunk gyorsan végig a listán!

Gondolt-e arra, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam?  – Igen.

Voltak-e álmatlan éjszakái? – Igen.

Érezte-e rosszul magát, amikor vasárnap kinyitotta a Nemzeti Sportot, és azt látta, hogy tizenkettedik a csapat? – Igen.

Bántotta-e a kilencven perc végén felharsanó éles füttykoncert? – Igen.

Csalódott-e bárkiben a stábból? – Erre nincs egyértelmű válasz.

Lendült-e a lába egy húsz méter körüli szabadrúgás elvégzésekor? – Biztosan igen.

Bánta-e, hogy nem volt keményebb az alkalmazottaival? – Talán igen.

Hevesebben dobban-e szíve, amikor belép a stadionba, vagy elmegy Verebes domborműve előtt? – Erre nincs jogom válaszolni más helyett.

Dühöngött-e a sokszor mutatott fogalmatlan játék miatt? – Határozottan igen.

Beszélt-e a városi potentátok közül bárkivel? – Igen. A polgármesterrel és másokkal is élő a kapcsolat.

Ott volt mondjuk a Siófok elleni hazai meccsen mínusz tizenkét fokban? – Ezt konkrétan nem tudom, de a hazai meccseken majdnem mindig ott van, és idegenben is sokszor látja a meccseket.

Találkozott-e győri vállalkozások képviselőivel annak érdekében, hogy akár szponzorként, akár hirdetőként bevonja a klub működtetésébe? – Igen, többekkel is. A teljesség igénye nélkül: Audi, Rába, Nemak, Pannon-Víz.

Bízik még Soós Imrében, és ha igen, miért? – Igen, mert a klub működése rendben van.

Röviden elmondaná, hogy mit akar a jövőben? – Sikeres sportvállalkozást, eredményes klubot.

Hosszú távon tervez-e az ETO-val? – Alapvetően igen, de az attól függ.

És végül: jól érzi magát a bőrében? – Nem mindig.

*

Ha valaki arra kíváncsi, hogy honnan veszem a válaszokat, annak annyit felelek, hogy a poszt megjelenését követően másokkal együtt engem is meghívtak egy háttérbeszélgetésre, amin az ügyvezető (nem sportigazgató, mert olyan pozi csak papíron van a klubnál! az más kérdés, hogy ezzel az alapállással gyakorlatilag házhoz megy a pofonért, mert nem egyszerű elmagyarázni valamiről, hogy van, de nincs…) Soós Imre mellett részt vett még Király edző, Zsirai nemzetközi igazgató, valamint az aktív játékosok közül egy rövid ideig Koszó Balázs és Tajthy Tomi. A korábbi generációkat Herczeg Miki, Dudás Ádám és Nagy Ádám képviselte.

zászlókat a magasba (fotó: lokal.hu)

Sok helyen olvasom, hogy miféle titkos találkozó zajlott, amin csak a kiválasztottak vehettek részt. Meglehet, hogy szűk volt a kör, de ez csupán megítélés kérdése. Azonban az eseményt úgy tálalni, hogy az már-már a szabadkőművesek legszebb hagyományait követte, botorság. Sokkal jobban bosszant, hogy egyesek pusztán a részvétel miatt, no meg azért, mert nemtetszésüknek adtak hangot a semmire sem jó nézőtéri hőzöngés kapcsán, kvázi árulással vádolnak olyan legendás drukkereket, mint Ebola vagy Rozál. Már megbocsássatok fiúk, de ebben a relációban bizony van jelentősége az időnek, márpedig ezek a derék férfiak elég régóta járják vagy járták az országot a csapattal, és számos nagy kalandnak voltak részesei, szóval egy kicsit hátrább az agarakkal!

Maradjunk annyiban, hogy roppant tanulságos közel öt órás szeánsz volt, ami talán sok mindent megvilágított, de azért maradtak kérdőjelek bőven. Volt prezentáció és szabad szöveg, sok-sok erős jelző, értetlenség. Némi düh és frusztráció, némely pillanatokban apátia és tanácstalanság. Szolid sztorizgatás, információmorzsák, pár alkalommal döbbenet. Egy erősebb kezű moderátort elbírt volna az este, de kérem ez itt a magyar futball. És a konklúzió? Lehet bármi, de annak éppen az ellenkezője is, kézben tartjuk a dolgokat, bízzatok, a csapat meg előbb vagy utóbb magára talál.

Csendesen megjegyzem, hogy a hivatalos kinyilatkoztatások ellenére én továbbra sem értem a tulajdonosi szerepvállalás valós motivációját. Fontos! Nem vitatom sem a jó szándékot, sem az elkötelezettséget. Elsősorban kockázatelemző vagyok, aki vállalati hitelezéssel foglalkozik. Nem tehetek róla, de a munkámban alapvetés a folyamatos kétkedés. Találgatni felesleges, ködszurkálásba nem kezdek, a romantikus történeteket pedig inkább a világirodalomban szeretem.

Az összeesküvés-elméleteket mindenesetre meghagyom másoknak, mert az írástudóknak talán mégiscsak van némi felelősségük. Szerényen azt javaslom, hogy ennek az aspektusnak az átgondolására mindenki szánjon pár percet, legyen akár mezei kommentelő valamelyik felülrten, vagy egyszerű szimpatizáns. Nem kell félni, ettől még nem fog becsicskulni senki.

Hajrá ETO!

Kategória: gondolatok, mindenmás | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Be kell rúgni a ziccert végre!

nyugi! nem itt lesz (fotó: zoom.hu)

„Az a helyzet, hogy a legszebb focit a Budaörs játsza a másodosztályban, gyakorlatilag nevesincs játékosokkal. Furcsa ezt leírni, de ez a Bognár egész biztos tud valamit a szakmáról. Szerintem egészen más kép alakult ki róla az emberekben a szakkommentátorkodása során (jogosan!!!) mint amilyen ő ténylegesen. Van egy ismerősöm, aki a barcikai csapat szakmai stábjában van, azt mondta, ez a Budaörs Bognár vezetésével a feljutásért is harcban lehetne, ha akarna. Persze nem akar…”

Ott tartunk drága barátaim, hogy egy elkeseredett Diósgyőr-drukker imígyen vonja le a konklúziót, miután fogalmatlan csapata porig alázva elhagyta a tatabányai Grosics Gyula Stadiont szent gyepét a szerdai kupameccset követően.

A futball öl, butít és nyomorba dönt.

Negyedik alkalommal futok neki, hogy frappáns felvezetőt írjak egy ETO-Budaörs bajnoki meccs elé, és bizony egyre nehezebb a dolgom. Az emberben egyrészt ott motoszkál, hogy eddig háromból három gyufa a mérleg, ami látatlanban a legrosszabb összevetés az elmúlt másfél év alámerülése alatt. Az időjárás sem nevezhető túlságosan inspirálónak, a kisebbik lányom például szabályos összeomlást produkált arra a felvetésre, hogy bemenjünk egy kicsit a karácsonyt váró forgatagba. Mondjuk én csendben tapsikoltam a műsorának, mert magam sem kívánkoztam oda. Meg ugye írni kell.

Súlyosbítja a helyzetet a számomra teljességgel megfejthetetlen Bognár-jelenség. Gyuri ugyebár hazai viszonylatban egy átlagon felüli futballista volt, aki sokat nem tett azért, hogy igazán nagy karriert fusson be. Manapság joggal köpködhetjük Dzsudzsit, de ne feledjük, hogy Bognár sokkal jobb képességekkel rendelkezett, mégis mindössze három idényt nyomott le Franciaországban és Belgiumban, aztán visszajött a BVSC-be.

Edzőként meg végképp semmi, ha az eredményt címekben mérjük, bár megjárta már Bácskát és Baranyát. Legfontosabb ismertetőjegye a hatalmas arcberendezés, amit vélhetően a másodosztályú csapatoknál elért stabil középmezőnybeli helyezés alapoz meg.

A fent emlegetett Budaörs-DVTK kupameccs után azon duzzogott, hogy a csapata 5-1 után ellazsálta az utolsó öt-hat percet, aminek még meglesz a következménye. Hogy végül volt-e büntetés, azt nem tudom, de a háttérben csendesen feltűnik az a harminc évvel ezelőtti átlagos kép Bogeszről, amin rendre végig zakatolja a kilencven perceket.

Ja, nem.

És most megint ott fog ülni az ellenfél kispadján, dölyfösen sétálgat majd, és bármi legyen is a vége, szavakban biztosan a Budaörs nyeri a meccset.

Hogy én ezt mennyre utálom…! Esküszöm, a feljutás vágyásának egyik meghatározó tényezője, hogy soha többé ne találkozzak ellenfélként Bognárral.

Srácok, segítsetek!

*

Miközben minket ott kísért a tavalyi 2-5 Tatabányán, amit elvileg egy jobb karban lévő ETO szenvedett el, alaposan felborzolva ezzel a drukkerek és Szentes idegrendszerét, azt azért ne hagyjuk szó nélkül, hogy a Budaörs odahaza elég harmatos szezont fut. A mindenkire életveszélyes (ez most az irónia helye volt) Gyirmót (1-2) mellett, a Kaposvár (2-3) és a Csákvár (1-2) is szedett a tréfarépából, és csupán a Dorog kapott egy nagyobb verést (4-1).

direkt előnyös képet kerestem (fotó: nso.hu)

Az a szívás, hogy az ETO idei vesszőfutása után még mindig nem írhatom le, hogy tényleg nincs mit veszíteni, mert nagyon is van. Elsősorban az önbecsülésünket.

Itt hát az idő és a lehetőség végre egy nagyot villantani. Annyi csapatot sikerült már újraélesztenünk, hogy most már az ETO is boríthatná a papírformát.

A bwin.com-on 1,8 a hazai és csak 3,8 a vendég.

Bár nekem erről markánsan más a véleményem, de a szakmai stáb és a játékosok szerint is már csak egy kis szerencse kellene. Nosza.

*

A magam részéről annyival tudok segíteni, hogy felidézek egy nagyon-nagyon régi meccset. Egy olyan találkozót, ahol az ’ETO’ és a ’Bognár György’ szavaknak van közös halmaza és egyértelműen Gyuri számára kellemetlenebb a végeredmény.

A bajnok ETO a harmadik fordulóban fogadta az újonc MTK-VM-et, akinek soraiban ott volt az alig huszonegy éves, többek által tehetségesnek mondott középpályás.

Verebes már a négy nappal későbbi, a Standard Liège ellen idegenben megvívandó BEK-meccs lázában égett, éppen hogy hazaért egy belga bajnokiról, ami után lelkesen nyilatkozott.

„Sikerült alaposan feltérképezni a remekül játszó belga bajnokcsapatot és a tapasztalatokat szerdán hasznosítani akarjuk. Most csak annyit, hogy a személyes tapasztalatok megerősítettek abban, hogy továbbjutás sorsa már most szerdán eldől.”

A Mágus kétségtelenül zseni volt, hiszen ezt is megmondta előre. Mellékesen jegyzem meg, hogy azon a bajnokin a Standard 7-0-ra verte a Lierse-t…

Hogy ezért vagy másért az ETO is erődemonstrációt tartott és simán agyonverte az MTK-t. Bognár az epizodistáknál is epizodistább szerepet játszott, a szünetben levitte Sárosi mester a sebeit nyalogatni.

*

1982. szeptember 11.

Győr, 14.000 néző

Rába ETO – MTK-VM 6-0 (4-0)

ETO: Kovács 6 – Csonka 6, Hlagyvik 6, Mile 7, Magyar 7 (74’ Szíjártó 0) – Hannich 7 (46’ Varga 5), Póczik 8, Burcsa 8 – Szabó 7, Szepesi 6, Vági 5. Edző: Verebe József

MTK-VM: Gáspár 7 – Szabados 4, Varga I 4, Turner 5, Turtóczky 5 – Bognár 3 (46’ Valuch 4), Varga II 4, Szíjgyártó 4 – Fodor 4, Borsó 3, Fülöp 3 (46’ Boda 4). Edző: Sárosi László

Gólok: 4’ Hannich (11-es) 1-0, 5’ Szabó 2-0, 12’ Burcsa 3-0, 43’ Burcsa 4-0, 58’ Burcsa 5-0, 75’ Szepesi 6-0

[A Népsport akkortájt 1-től 10-ig osztályozott, értelemszerűen az egyes volt a legrosszabb érdemjegy.]

Kategória: előzetes, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Eltékozolt esztendő

a nép szava (fotó: saját)

Várhatnék még másfél hetet, de minek? Évforduló van ma, pontosan egy évvel ezelőtt került birtokon belülre Mányi József, 2017. december 6-ával lett a Ker-Gasztro Kft. az ETO-t működtető gazdasági társaság meghatározó tulajdonosa. Ünnepeljünk!

Mindenki emlékezhet rá, milyen viharos gyorsasággal lett vége a Drucskó-korszaknak. A derék Zoltánra nagy volt a kabát, nem mellesleg megszédítette a közeg, a magyar futball bűzös akol melege, ahol nincsenek korlátok, csak lehetőségek. Ó! Mennyire más ez, mint a futsal világa! Gyarló az ember, nem biztos, hogy tudja hol a határ, torzítja a lelket rendesen a rengeteg pénz. A közösből elvenni mondjuk nem szabad. Legalábbis nem mindenkinek.

Véletlenek azonban léteznek! Szerencsére a kupameccseknek olyan barátságos a légköre, hogy egymásra találhatott Soós úr és Mányi úr, akik addig beszélgettek egymással Szegeden, hogy annak nem is lehetett más a vége, mint utóbbi belépése a győri futballba. Ha valaki azt mondja, hogy igazából ez az egész eredetileg egy nagyobb deal része volt, és kár keresni benn romantikát, szerintem nem téved óriásit.

Bár tavaly ősszel a pénzügy anomáliák következtében a kártyavár lassan dőlni látszott, a szakma úgy tűnt, sínen van. Drucskó szerencsére lépett egy jót még szeptember végén, amikor kivágta a fogalmatlan Bekő Balázst és helyére ültette Szentest. Emlékezzünk csak vissza! Vele sem sziporkáztunk, de legalább látszott, hogy a trénernek van koncepciója, érti a játékot, és nem mellékesen nyúl a fiatalokhoz. A Barcika (4-3) és az MTK (2-1) elleni hazai igazi tanmese volt, ha nem is az egyetemen, de egy erősebb szakközépiskolában feltétlenül.

Mányi belépésével úgy tetszett, a stabil háttér is meglesz, ami megalapozhatja pár éven belül az NB I-et. Az új éra első meccsén ráadásul meglepő győzelmet arattunk Kisvárdán, ami csak erősítette a csodavárást, így aztán bizakodással telt az ádventi időszak, sok karácsonyfa alá került zöld-fehér sál. Halleluja!

Aztán a tavasz közepén eltört valami. A Budaörssel szembeni bukta (2-5) volt a nyitány, ami után már a játék is dadogott rendesen. Az ETO-Szeged 0-0-ja még most is rémálmaiban jön elő. A mendemondák szerint az edző és a tulajdonos finoman szólva nem jöttek ki egymással, és mivel a Császár nem produkált olyan extrát, ami miatt ciki lett volna elküldeni, mondjuk parádés meneteléssel felviszi a csapatot a mennyeibe, vagy megnyeri a kupát, nem volt kérdés, hogy nincs maradása a következő idényre.

Az eseményeket kívülről figyelőknek közben meg az jött le, hogy a tulajt nem igazán érdekli, hogy mi történik, fizeti a cechet szépen, de minden egyebet ráhagy a sameszére, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk, mondjuk Imrének. Ő hozza a döntéseket, ő nyilatkozik keményen, ha már a klubnak is meg kell szólalnia, és ő vállalja a felelősséget. Ja, bocsi! Az utóbbit pont nem. Mondjuk miért is kéne? A főnök elégedett, annak a pár hangosodónak a zúgolódása meg simán lepereg róla.

A hazai labdarúgás egyik legerősebb időszaka a nyár, bár a szoros versenynaptár miatt már ez sem igaz, hiszen július közepétől mennek a nemzetközi kupák minket érintő, komoly élményt nem jelentő előcsatározásai, így a süketelésre még kevesebb idő jut. Mi is sztáredzőt hoztunk, bombaigazolásaink voltak és remekül játszottak a fiúk a felkészülési meccseken. Csak sajnos a bajnokikon ez nem jött ki, és gyanítom nem azért, mert annyira, de annyira nem volt szerencsénk.

Nem kell komoly szakértőnek lenni ahhoz, hogy a szakmai háttér a romokban hever, az a kevés pozitív, amit egy éve még elő lehet még kaparni, immár sehol sincs. A futballunk egy nagy kalap szar, koncepciónak a nyomát sem lehet felfedezni. Az edzőváltás semmilyen érzékelhető változást nem hozott. Mészöly például erősen hanyagolta a fiatalokat, és ezen a hozzáálláson Király sem változtatott érdemben. Az igazolásaink zúgó kapufák, hogy mást ne mondjak Baracskai, Hamar és Koltai Tomi már nincs a keretben. Abba zsákutcába most nem megyek bele, hogy a nyáron eltávozottak, bezzeg most szárnyalnak az új csapataikban, mert ennek sok évtizedes hagyománya van, és nem csak Győrben. A kommunikáció a béka segge alatt van továbbra is, a honlap egyenesen botrányos a “naprakészségével” és az infók minőségével.

A világ, mármint a mi kis világunk pedig csak figyel, és nem érti, mi történik az ETO-nál? Fel nem foghatja, hogy miért jó ez a helyzet a tulajdonosnak, aki nem kevés pénzt tol az egészbe, miközben van egy tartósan gyatra produktum, ami akárhogyan is vesszük, de összeköthető a nevével. Persze tudjuk, hogy van az a pénz, van az a vastag bőr, ami immunissá tesz a szégyentől, de itt talán többről van szó, mint egy szimpla üzlet, és ez bizony felelősséggel is jár.

Naiv vagyok? Igen! Egy próbát azért megér.

*

Tisztelt Mányi Úr!

Kérem, álljon egy kicsit a fénybe és mondja el, miként élte meg az eltelt egy évet? Gondolt-e arra, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam? Voltak-e álmatlan éjszakái? Érezte-e rosszul magát, amikor vasárnap kinyitotta a Nemzeti Sportot, és azt látta, hogy tizenkettedik a csapat? Bántotta-e a kilencven perc végén felharsanó éles füttykoncert? Csalódott-e bárkiben a stábból? Lendült-e a lába egy húsz méter körüli szabadrúgás elvégzésekor? Bánta-e, hogy nem volt keményebb az alkalmazottaival? Hevesebben dobban-e szíve, amikor belép a stadionba, vagy elmegy Verebes domborműve előtt? Dühöngött-e a sokszor mutatott fogalmatlan játék miatt? Beszélt-e a városi potentátok közül bárkivel? Ott volt mondjuk a Siófok elleni hazai meccsen mínusz tizenkét fokban? Találkozott-e győri vállalkozások képviselőivel annak érdekében, hogy akár szponzorként, akár hirdetőként bevonja a klub működtetésébe? Bízik még Soós Imrében, és ha igen, miért? Röviden elmondaná, hogy mit akar a jövőben? Hosszú távon tervez-e az ETO-val? És végül: jól érzi magát a bőrében?

Higgye el, szívesen meghallgatom Önt, mert érdekelnek a válaszai! Nekem és még sok ezer drukkernek tényleg az ETO az élete.

Hálás vagyok azért, mert NB-s osztályban tartotta a klubot, de bizony egyre többször elgondolkodom azon, hogy a mostani nihillel szemben, nem érezném sokkal, de sokkal jobban magam, és nem lenne tisztább a lelkiismeretem, ha mondjuk Győri Cápák, Écs vagy Tényő elleni bajnokira indulnék vasárnaponként a megye háromban…

Így most keserédes a visszatekintés.

Maradok tisztelettel.

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Csapó! Három!

suttogások és sikolyok (fotó: pbase.com)

„Ez ugyanolyan, mint otthon!” B. Zsolt,  debreceni futballdrukker rácsodálkozása a holland tájra, útban Utrecht felé, közvetlenül a német határ átlépése után, valamikor a kétezres évek legelején

*

– Felhúzod a redőnyt?

– Ne siess, szerintem még nem is kelt fel a nap, igazán lustálkodhatnánk még egy keveset.

– Kíváncsi vagyok.

– Tudom, te kis bolond. Mindig az vagy, és én ezt is szeretem benned.

– De ez most más. Állítólag most már tényleg úgy lesz.

– Hányszor volt már ilyen. Gyere inkább ide, bújj még egy kicsit hozzám! Fázom.

– De csak öt perc, aztán tényleg húzzuk fel.

– Öt perc. Nem több.

– Szeretlek!

– Én is! Mondd, te tényleg elhiszed? Olyan sokat csalódtál már.

– Most biztosra mondták. Egyébként is megmondtam, hogy ez az utolsó esélyük. Szükségük van rám.

– Menthetetlenül naív vagy…

– Miért mondod ezt? Te például miben hiszel?

– Benned, a szerelmünkben.

– Jó-jó. De másban?

– Istenben.

– És? Még sosem érezted, hogy nem volt veled őszinte? Vagy olyat tett, amit nem értettél, mert rossz volt neked?

– Amikor apám meghalt, gyűlöltem.

– Ugye! És most már nem is hiszel benne?

– Dehogynem! Elfogadtam, ami történt, mert nem tehettem mást. Dolga volt apámmal és kész.

– Látod? A hit már csak ilyen, és ebből a szempontból mindegy, miben hiszel.

– Azért ne hasonlítsd már össze a két dolgot! Ez már szinte blaszfémia!

– Nem az istenhitről beszélek, hanem a hitről. Egyébként is te hoztad fel példaként istent, pedig tudtad, hogy mit kell összevetni.

– Néha ijesztően profán vagy.

– Mindig az voltam. Már akkor is, amikor megismertél.

– Mindenre van válasz, látom.

itt kevés a fény (fotó: petebowes.com)

– Eltelt már az öt perc?

– Nem mértem. Szeretek melletted feküdni, szeretek veled beszélgetni. Még az is lehet, hogy túlléptük az időt. Baj?

– Dehogy, de már nagyon szeretném látni.

– Rendben, látom, hogy már nem rám figyelsz.

– Csak lassan, kérlek!

– Ahogy szeretnéd!

– Várj! Valami nem stimmel!

– Mi az?

– Látod ott, az ablak sarkán azt az árnyékfoltot? Az tegnap is ott volt.

– Igen, látom. És?

– Nem lehetne ott, mert az annak az árnyéka!

– Lehet, hogy egy madár.

– Kedves, hogy vigasztalsz. Most már húzzad gyorsan!

– Megígéred, hogy nem leszel szomorú?

– Ne is folytasd… ott van.

– Igen.

– Pedig ők mondták, hogy eljött a pillanat, amikor az ígérgetésekből elég volt. Miért kell ezt csinálni?

– Ne izgasd fel magad! Hadd csókoljalak meg!

– Miért nem lehet azt a rohadt fát kivágni végre? Hányszor mondták már, hogy minden másképp lesz.

– Sokszor.

– Nincs isten.

*

Eljött hát a finító, még ha elvileg lesz is két meccsünk decemberben. Milyen érdekes, hogy úgy megyünk neki a tizenkilencedig körnek, mintha most egy új fejezet kezdődne. Húzunk megint egy vonalat. Az ősszel volt már ilyen cezúra, de akkor nem történt csoda. A halak nem kezdtek el beszélni, a fű nem lett kék és az ETO futballistáinak sem sikerült túllépni saját korlátaikon. Mondjuk sok segítséget nem kaptak hozzá.

De majd most! Kilenc pontból kilencet szerzünk és tiszta szívvel várhatjuk Jézus Krisztus megszületését! Halleluja.

melyik ajtón menjek ki? (fotó: molvidi.hu)

A jó antréhoz ráadásul keresni sem lehetett volna ideálisabb ellenfelet, mint az agonizáló Móvár. Az már csak hab a tortán, hogy alig terheli az útiköltség a büdzsét.

A sztorit odaát a Blikkben írják, kezdve a kiégett egykori szövetségi kapitánnyal, akit senki, de tényleg senki nem értett meg, ráadásul fúrta a co-trainer, aki nem volt rest visszavágni, miszerint csalódott, nem ezt érdemelte, meg egyébként is a másik egy túlhízott primadonna, ócska sztárallűrökkel. Per lesz, ha mondom, ahová önként és dalolva csatlakozott tanúként a kapusedző. Ollálá!

Nem tudhatom, hogy az egykori Vasas-ikon mit látott bele ebbe a történetbe, de belevágott, és nagy igyekezetében majdnem nyert is egyből. Legalábbis egy meccset Csákváron.

Királynak nem lesz ismeretlen a terep, sőt Koszó Balázsnak sem, aki lehúzott egy rövid időt Mosonmagyaróváron.  Pár napja még mondhattam volna, hogy Magasföldi Dodinak is, akiért évekkel ezelőtt állítólag ölre ment a két klub, de ő már csak történelem.

Vajon az ’új’ időszak miként kezdődik? Folytatódik a tragikomédia, vagy most már valóban elkezdődik az oly’ sokszor megígért vígjáték?

Kategória: felkonf, mérkőzés | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

Parasztvakítás rulez

mivanmivanmivan!? (fotó: devoetbalkantine.nl)

Meglépték hát azt, amit a vállalati vezetők képzésére indított leggagyibb tanfolyamon is tanítanak azoknak a susogós dzsoggingos szerencsétleneknek, akiknek nem telik egy tisztességes OKJ-s kurzusra, most az MBA-ról ne is beszéljek, hogy amennyiben szarul megy a cégnek, a tulajdonosnak meg egyre nagyobb a feje, ne tétovázz: alakítsd át a szervezetet, növeld a hatékonyságot, de főképp rúgj ki pár embert. Néhány hetet biztosan nyerhetsz, de ha a csillagok állása olyan, talán hónapokat is.

Baracskai Rolandnak, Debreceni Andrásnak, Hamar Ádámnak, Koltai Tamásnak és Magasföldi Józsefnek mennie kell.

Vitatkozhatnék azzal, hogy miért pont ők, mert szerintem közel sem azonos történetekkel állunk szemben, én például minimum három sarokba küldenék embert, embereket egy szobában, ha osztályoznom kéne, de nem teszem. Elfáradtam.

Ami bánt vagy inkább idegesít, az a habverés, amit a döntés mellé raktak, mert ez egyrészt nettó hülyeség, másrészt a drukkerek totális hülyének nézése.

Miért? Megmondom én szívesen. A klubnak nincs(!) hosszú-, közép-, de még rövidtávú stratégiája sem. Pontosabban utóbbi talán van, de sajna havonta változik.

Ha lenne tartós cucc, amit kicsit patetikusabban nevezhetnénk akár klubfilozófiának is, akkor nem kéne ilyen lózungokat teleírni egy fél A4-es lapot.

(…)abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia képében elitakadémiát üzemeltet klubunk, így sok tehetséges, fiatal játékos várja, hogy bizonyíthasson a felnőtt bajnokságban. Az elkövetkező időszakban a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia fiatal tehetségeivel kiegészülve szeretnénk készülni a ránk váró kihívásokra, bízunk benne, hogy ETO nevelésű, ETO szívű játékosok segítségével újra szép eredményeket érhetünk el.” – részlet a klub keretcsökkentést megokoló közleményéből (eto.hu, 2018.11.27.)

Ki a túró akadályozta meg eddig , hogy mondjuk Szánthó Regő (kilenc meccsen 363 játékperc), Hidi Sándor (0/0), Klamár Olivér (0/0) vagy Múcska Viktor (0/0) több lehetőséget kapjon? Féltetek tőle, hogy beégnek? Igen? És most már nem?

Na, elmentek ti a fenébe!

Ráadásul az eredménytelenségre hivatkozással dobáltok be most majd rutintalanabb futballistákat a mélyvízbe? Nincs itt némi ellentmondás?

Az ETO szívű, ETO nevelésű játékosokról meg csak ennyit.

„A márciusi útnak köszönhetően nekünk nem ismeretlen terep Afrika, négy nigériai fiatal már az akadémiánkon tanulhat. Rendkívül jó benyomást tettek ránk. Beszélnek angolul, a beilleszkedésük zökkenőmentesen zajlott. Átlagon felüli a gyorsaságuk, és mentálisan nagyon erősek, hiszem, hogy általuk új impulzusokat kapnak a mi fiataljaink is.” – Tuboly Frigyes a novemberben Nigériában lezajlott rabszolgavásáron utánpótlástornán szerzett tapasztalatairól (nemzetisport.hu, 2018.11.24.)

Gondolkodjatok béláim!

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás