Pápán nincs csomó

egyszer még találkozunk (fotó: Kisalföld)

Kicsi a világ.

Lengyel Ferit eltiltották egy tavalyi, nagyon komoly szabálysértés miatt, ezért Orovecz András meccselt pápai oldalról.

Ismerős a neve? Igen? Ha mégsem, akkor se akarjál öngyilkos lenni.

Bandi ugyanis játszott anno a DAC-ban. Sőt! Gólt rúgott egy NB II-es örökrangadón és még gólt is vágott a Gyirmót ellen 2006-ban.

Szeressük?

*

Letudtuk. Komolyan vettük. Hagytuk őket. Tovább mentünk. Várjuk a sorsolást.

Jó volt.

*

Pápai Perutz – WKW ETO 2-6 (1-4)

? néző, vezette: Kovács

Perutz: Horváth – Nagy, Koronczai, Bence, Böröczky – Iványi, Szilágyi – Irmes (46’ Kalász), Skriba (80’ Márton), Hanzl – Szabó (60’ Benecz). Edző: Orovecz András

ETO: Gundel-Takács 0 – Kovács 2.5, Vári 2.5, Temesvári 2.5, Kerkez 2.5– Kiss 2 – Bagi 2.5, Berki 2.5 (82’ Múcska 0) – Simcho 2.5 (80’ Szuhodovszki 0), Májer 4 – Priskin3.5 (70’ Farkas 0). Edző: Csató Sándor

Gólok: 6’ Májer 0-1, 30’ Priskin 0-2, 34’ Priskin (11-es) 0-3, 37’ Szabó 1-3, 44’ Májer 1-4, 71’ Hanzl 2-4, 76’ Temesvári 2-5, 84’ Farkas 2-6

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A center magányossága, amikor nem kapja meg a jogos tizenegyest

legalább finom volt (fotó: saját)

A Sokoró felől pont úgy fújt a szél, hogy a tőkéken lógó érett szőlőfürtök testes illata belengte a pályát. A kellemes szüreti hangulat elbizonytalanította a nézőteret elválasztó drótkötél mellett álldogáló pár embert, akik savanyú képpel kortyolták a klubház melletti parkolóban terpeszkedő Kockalada csomagtartójából kínált langyos Sopronit. Nem lett volna jobb egy laza fröccs? Dehogynem, konstatálta Jani bácsi, akit már az ifimeccs előtt másfél órával ott evett a fene, de most már nincs mit tenni, azzal nagyot húzott a söréből, amit azzal a lendülettel ki is hányt a pálya sarka mellé, de úgy, hogy még a szögletzászló is kapott az anyagból rendesen. Most már legalább mintás, röhögött Jani bácsi, miután letörölte a szája széléről az ebédből maradt falat zaftját, ami azt követően, hogy futott egy gyors kört a nyelőcsőben és így némiképp romlott az állaga, a mészcsíkon talált magának biztos helyet. Csak néhány másodpercig tartott az idilli állapot, mert Satu, a biztonsági őri funkciót is ellátó keverék szolgálaton kívül helyezte magát, bekapta, majd elégedett mosollyal majszolta a cupákossá szelidült pacalfoszlányt. Nagyon fűszeresen főz az asszony, hunyorgott Jani bácsi, miközben a mellette terpeszkedő Jolánra nézett, akit már régen szeretett volna elvinni egy körre a vurstliba, hogy úgy mondjam, de ez persze csak virágnyelv, mert az öreg inkább a fészerbe vonszolta volna a testes asszonyt, hogy adjon neki rendesen. Álom, édes állom. Ja, Jani!, te olyan izé vagy, évődött Jolán, akinek szintén nem lett volna ellenére egy kis dodzsemezés, de azok a nyomorult társadalmi elvárások, no meg Jusztin atya rosszalló pillantásai az apácarácson keresztül, amikor kéthetente meggyónta a templomba, hogy éppen milyen rossz fát tett a tűzre. Lányom!, kezdte minden egyes alkalommal Jusztin atya, mikor Jolán még bele sem fogott a Tutti Frutti Magazinba illő történeteibe, de olyan részleteséggel, hogy a pap nem győzte locsolni magát a gondosan maga mellé készített buborék nélküli hideg ásványvízzel, tíz Miatyánk, plusz tizenkét Üdvözlégy, és te díszíted az oltárt két hónapon keresztül, de ami még fontosabb, vess véget a paráználkodásnak, ámen! Én csak annyit akartam mondani, atyám, hogy gonosz pletykát terjesztettem a Terusról, és már mélyen megbántam.

Ketten álltak ott a kajárpéci futballpálya mellett s várták, hogy végre elkezdődjön az ifimeccs. Jani bácsi unokája, a Golyvás Pityu játszott bal oldali középpályást a csapatban, és mit ad isten, a Jolán keresztfia volt előtte a szélső. A Kajárpéci Garrincha, csak így nevezték, ami hízelgő volt a tizenhat éves fiúra, mert bár nagyon nem volt ügyes, ellenben tényleg olyan kacska futása volt, mint a brazil spílernek, és a mozgása bizony számos jobb bekk számára jelentett megoldhatatlan feladatot a körzeti bajnokságban. Az más kérdés, hogy miután Karcsika, a falusi újságban mindig Karrchikának írták a nevét, lerázta a védőjét és elbucskázott az alapvonalig, elfogyott a tudománya és többnyire kirúgással folytatódott a játék. No nem őt rúgták ki a csapatból, mert így is csak kilencen vagy tízen álltak ki egy-egy bajnokira. Nem baj kisfiam, vigasztalta Jolán a csüggedt fiút, és mikor holt idő volt, odahívta magához, hogy megkínálhassa egy kis hazaival. A partjelző ilyenkor szégyenlősen félrenézett, amit Jolán azzal jutalmazott, hogy neki is adott egy kortyot. Ritka jó asszony vagy, Jolán!, mosolygott rá Jani bácsi, és ilyenkor látszott igazán, hogy gyakorlatilag hiányzik a komplett fogsora, de ő nem foglalkozott ezzel, különösen azért, mert érezte, hogy megint kezd felhorgadni a büszkesége. Pityukám!, üvöltött rá a langaléta Golyvásra, ne szivasd már ilyen hosszú labdákkal a Karcsit!

Szép számmal összegyűltek közben a népek, ami nem feltétlenül a két falu utánpótlásának szólt, mert még a rokonokat sem igen hozta lázba a mérkőzés, talán csak a serdülőkort éppen letudó, igazi Skuhravý-frizurával lézengő srácok nem kevésbé gáz módon kinéző csajai unatkoztak látványosan a kispad környékén, miközben arról trécseltek egymással, hogy mikor és hol lesz legközelebb bulika valamelyik kultúrban. Az mind semmi, vette át a szót Henrietta, aki a Rejtőben volt harmadikos Győrben, jövő szombaton Sziámi lesz az Ifiházban és lesz fű is. A többiek csak néztek rá értetlen szemekkel, mert nem tudták, hogy ennyire szereti a macskákat a Heni. Itt is van, te nagyon hülye, zárta rövidre a vitát határozottan Mariann, és a megszólalása olyan volt, mintha legalábbis székfoglalót tartott volna az MTA-n, persze a körülményekhez képest.

Jujj! Sikított ekkor Jolán, mert olyat látott, amit korábban még sohasem. Karcsika, akarom mondani Karrchika, vagy az annalesek számára a Kajárpéci Garrincha ugyanis hirtelen a kezdőkörben találta magát, ő sem tudta, miként került oda, viszont, ha már ott volt, megpróbált átlényegülni, és cselsorozatba kezdett. A kettő az már sorozat, mondta régen megboldogult orosztanárom, akit történetesen szintén Jolánnak hívtak, de nem ő volt az, és a sztori szempontjából nem is fontos a neve, az már azonban inkább, hogy Karcsika a második driblingnél csúnyán elvesztette az egyensúlyát, óriásit perecelt, és hogy ez még ne legyen elég, azzal a mozdulattal indította is az ellenfél centerét. Kicsit hosszú volt a labda, de nem reménytelen, el is indult rá Huszár Béla, aki a bőnyrétalapiak egyik túlkorosa volt, egy a négyből, akit nevezni lehetett a szabályok szerint, idősebb volt egymaga, mint a teljes bőnyi védősor, állítólag régebben két szezont játszott a Győri Dózsában, volt két gólja is, de ez már nem biztos, a Kisalföldben mindenesetre erre nem található adat, de hát tudjuk, hogy mennyire megbízhatóak ezek a lapok. Robbant a Béla, közelített a tizenhatos felé, no de a kajárpéci kapus, a Klein Gyurka sem volt rest, égett a ház, 2-2-re álltak, nem volt több hátra mint nyolc perc, kellet a pont, már csak azért is, mert a nyakukban loholt a Felpéc, az meg mégis hogyan néz ki, ha a nagyfejűek beelőznek, márpedig nekik elég könnyű meccsük volt a Nyalka ellen, otthagyta a gólvonalat, érezte, hogy szárnyai nőnek, elemelkedik a talajtól, hirtelen meg is ijedt, mi történik?

nem történik semmi (fotó: saját)

Jujj! Sikított másodszor Jolán, de most már vele üvöltött Henrietta, Mariann meg a többi picsa is, mert a Gyurka már egy méterre a lebegett a föld felett, a tizenegyes pont környékén egyenesen kinyújtotta a lábát és igyekezett visszatérni a földre, mert attól lehetett félni, hogy elrepül Béla fölött, hiába a nagyszerű mutatvány, üreskapus gól lesz a vége, Karcsika-Garrincha a gondolat erejét szedte össze, miközben a saját lábaiba gabalyodott, szúrós szemmel nézett Gyurka irányába, hirtelen lézernyaláb lövellt ki a retinájából, éles vöröses sárga fény, amitől Gyurka megbillent, zuhanni kezdett, majd teljes erőből mellbe rúgta Huszár Bélát, aki mintha meg is könnyebült volna ettől, mert addigra teljesen elvesztette az erejét, gondoljunk csak bele, a félpályától sprintelt, elmúlt már negyvenöt és a kajárpéci pályának az a térfele enyhén emelkedett. Hatalmasat esett, kicsit mintha meg is halt volna, ő feltétlenül így élte meg, csak arra koncentrált, hogy nézze a bírót, vajon mi lesz a vége, harsan-e a síp, meg miegymás.

Én ekkor értem a tett helyszínére. Egy pillanatig nem volt vitás, hogy büntetőt adok, csupán azon morfondíroztam, milyen legyen a kártya színe? Ez volt az első meccsem. Éles a szitu, a hazaiak ellen kell, hogy ítéljek. Nagy melák az a kapus, ráadásul olyan fura a fizimiskája. Meg egyébként is! Kell egy esélyt adnom a számára, hogy jóvá tegye a hibáját.

Elég lesz a sárga is.

*

Ha olcsó poénnal akarnék előhozakodni, azt mondanám, hogy nem elég a polgármester sorozatos verbális agressziója, most fura fintorként idejön egy olyan csapat, amit úgy hívnak, hogy Csaba. Ráadásul a gyászos eredménysorunk ismeretében is azt kell mondanom, hogy a kilencedik körben találkozunk az első komoly játékerőt képviselő társasággal.

Mindezek ismeretében az eredmény oké, bár a játék alapján bőven több is volt ebben a meccsben. No nem az első félidő alapján, különösen, ahogy nyitottunk. Tesze-tosza játék, direkt nem írom, hogy tingli-tangli, mert ez a kifejezés már jogvédett. Óvatos, kicsit durvábban fogalmazva beszari lábilabdázás, amit tetézett még legalább három vagy négy durva belehibázás hátul, amit szerencsére nem büntetett az ellenfél. Sőt! Kicsit olybá tűnt, hogy a liláknak, azon felül, hogy megőrizzék veretlenségüket, nincsenek komolyabb céljaik szerda délután. Esetleg arra bazíroztak, hogy pontozással megnyerhetik a meccset, mert a helyzetkialakítással nem sokat bíbelődtek.

A félidő derekán kezdtünk kicsit éledezni, aminek hamar meg is lehetett volna az eredmény, de a ziccereket nem sikerült gólra váltani. Abban biztos voltam, hogy olyan sok lehetőség nem lesz, elég masszív a csabai bekksor, mi meg kellő impotensek vagyunk, ment az idióta felívelés – szokás szerint.

Csató mester a fordulás után frissített, a halovány Májer helyett jött a Piros Lapok Hercege, alias Vaske, ami minimum azzal kecsegtetett, hogy lesz egy kis csúszkálás és a spori is többet sípolgat majd. Vaszilka nem okozott csalódást, sajnos pozitív értelemben sem, ami annyit jelent, hogy számos labdát szerzett, amit gyorsan el is szórt. Stabilabbak lettünk hátul, de továbbra sem építkeztünk semmit. Ehhez kellett Vitális pályára dobása, aki csupán azzal, hogy csinált pár ritmusváltást, máris életet lehelt a támadójátékba. Az persze más kérdés, hogy ez még önmagában kevés az üdvösséghez, mert játszótársak is kellenének.

A lelátón üldögélve éppen azon merengtem, hogy vajon hány átlövésünk volt az elmúlt közel nyolcszáz perc alatt, szerintem nulla, amikor Bagi Pista bevállalt egy huszonöt-harmincas löketet, amit inkább ívelésnek értékelek, de legalább megtornáztatta a kapust. Karius benyelte volna, de sajnos ilyen nívótlan portásokat nem foglalkoztat a Merkantil Bank Liga.

Reménytelenül peregtek a percek, amikor Vitális villant, Priska jól lépett ki, aztán… Ducsai sporttárs, aki addig látványosat nem bénázott, mondjuk én a kis köcsög Bidzilya Antont már kiszórtam volna a picsába, és bizony Tamás is kaphatott volna egy tizit korábban és nem csak a századik ETO-s meccse alkalmából, ajándékba, szóval Ducsai megvakult egy pillanatra, esetleg bevillant neki, hogy a tavasszal Barcikán befújt a kilencvenötödik percben egy véleményes büntetőt nekünk, plusz piros a „kezező” védőnek, így aztán elérkezettnek látta az időt, hogy isteni igazságszolgáltatást végezzen. Márpedig van pár spori, aki tényleg istennek képzeli magát.

Priskin sajnos heveny idegbajt kapott a tényleg vérlázító ítélettől, pontosabban a jogos ítélet hiányától, és úgy viselkedett mint egy középsős óvodás, akinek elvették a dömperét a homokozóban. Mármint eltekintve attól, hogy az ovisok elvileg nem kurvaanyázzák egymást a homokozóban, bár amennyire felgyorsult a világ, még az is lehet, hogy ez már így van, bevallom, négy éve jártam utoljára homokozó környékén.

Nem volt okos dolog. Értem én, hogy rengeteg indulat van a fociban, meg mindenmás, de gazdag a magyar nyelv, számos egyéb kifejezési forma van az őszinte csodálkozás artikulálására.

hülye szimuláns (fotó: saját)

Bocsásson meg kedves uram, hogy megszólítom! Ne vegye tolakodásnak az érdeklődésemet, de mire véljem, hogy a könnyed futásom helytelen módon való megakasztását nem torolja meg, és ezzel jogos igazságérzetemben okoz olyan hiátust, ami érthető módon rombolja a mentális egészségemet, és bizony nagyon uralkodni kell magamon, nehogy az mondjam, hogy a rézfán fütyülő rézangyalát! Csupán ennyit szerettem volna mondani. Nézze el, hogy raboltam a drága idejét! További kellemes szerda délutánt!

Így is történhetett volna. Életszerű. Meg az is, hogy ezek után előkerült volna a VAR a szekrényből.

*

WKW ETO – Békéscsaba 1912 Előre 0-0

1.082 néző, vezette: Ducsai

ETO: Gundel-Takács 0 – Vári 2.5, Temesvári 3, Lipták 3, Kerkez

 2.5 – Bagi 2.5 – Simcho 2.5, Májer 2, (46’ Vashkeba 2.5), Berki 2.5 (62’ Vitális 3), Vankó 2 (85’ Márton 0), – Priskin 1*. Edző: Csató Sándor

Békéscsaba: Czinanó – Nagy, Farkas, Bora, Kitl – Hodonicki, Hursán (72’ Mészáros) – Bidzilya (58’ Szabó), Pantović, Lukács – Paudits (67’ Gránicz). Edző: Brlázs Gábor

Kiállítás: 89’ Priskin

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

*Pedagógiai okok miatt.

mazochista-e vagy?

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A rendszer ellenségei

a hülye pirosak egymásra másznak, miközben az okos zöld a háttérben nevet (fotó: Képes Sport)

Behazudhatnám, hogy emlékszem, ráadásul egy tizenhárom éves képes olyanra is emlékezni, ami sosem volt. Legalábbis úgy gondolom. Ami biztos, hogy ott voltunk, és fűtött bennünket az indulat, mert azt a tavaszi meccset nem volt olyan könnyű kitörölni a fejekből. A mi kis Trianonunk, jelentsen is bármit egy semmit sem mondó helységnév, ráadásul akkor még nem volt is olyan, hogy Versailles, meg izé. Az igazságtalanságot azonban ismertük, azt az érzést, amikor minket elnyomnak onnan fentről, nem győzhetünk, hogy miért?, azt nem tudjuk, pedig nálunk az igazság, akkor meg mi bajunk lehet? Megtudtuk. Kikaphatunk. Eltiporhatnak.

Megint megyünk, rendületlenül, a tizennégyes buszok suhannak egymás után az Ipar-hídon, mi gyalogolunk, mert ez is a vezeklés része, mert olyan isten nincs, hogy megint. Mi az, hogy isten? Apám és anyám a székesegyházban esküdtek, hetvenben, nem volt titkos, pedig milyen jól mutatna most az önéletrajzomban, lehetnék első az egyenlőtlenek között, amikor szinte mindenhol a pártkönyv ad igazolást, egy másik, a semmi sem változik, amikor a világ hazug, és a többség tudja is ezt, de nem érdekli őket, sőt!, ebben tapicskol büszkén, kommentel név nélkül a fészen, feljelent, hörögve üti le a billentyűket. Vajon hányan vannak, akik még emlékeznek arra a gyaloglásra, arra a menetre, amin egymás mellett, vállat vállra vetve mentünk, bár jött pár kocsi, de riadtan tértek ki előlünk, zúdulunk lefelé a hídról, egyre többen vagyunk, szinte betöltjük mind a négy sávot, de senkit sem érdekel, hogy szegjük a szabályt, hiába nagy a tét, a rendőrök ott állnak ugyan, de elfordítják a fejüket, pedig azt hinnéd, hogy a parancs egyértelmű, hiszen megint a Honvéd jön. Nekik kell győzni.

Hányan találnak otthon hamis fotókat, retusálnak képeket, hogy bizony ott voltunk mi is, még nagypapa is, az öreg komcsi, aki meghasonlott, találkozott Jézussal egy pillanatra, ami hülyeség, hiszen csak eggyel több Avicumot töltött a mama a pohárba, abba a félliteresbe, abba, amibe ha több került, még a sörtől is kifeküdt a bácsi, fingott, meg néha beszart, de nem is úgy volt, nem igaz, hogy jelentéseket írt, azok igazából versek voltak, szabad költészet, csak mindig félreértik, de szerencsére most megkapta a József Attila-díjat a Jani bácsi, ha meg nem hal jövőre, a Kossuth is meg lehet. Az ötödikes irodalom könyvben azért benne lesz, és még dolgozunk a törin is, hiszen vezette a forradalmárokat a Puskás Tivadarnál, Hannich góljánál meg dobta a boltból ellopott pénztárszalagot. Célzottan. A komcsi zsarukra.

Gyerek voltam. Boldog, és alig vártam, hogy hazaérjünk, mert anyám pizzát sütött, gombásat, amit csak minden második hazai után. Most már tudom, hogy a pizza nem zsíros kelt tészta, de akkor elhittem mindent, ráadásul eszeveszett finom is volt, faltuk kétpofára, ha jól emlékszem öt szeletet is megettem.

Apám később sok gombát szedett. Érdekes, hogy a konzervben valami egészen más volt, de még évekkel később is összecsengett a két íz.

*

1984. szeptember 15.

Rába ETO – Bp. Honvéd 1-0 (0-0)

24.000 néző, vezette: Kovács I L.

ETO: Kovács L. – Turbék (76’ Csonka), Judik, Hlagyvik, Magyar – Kurucz, Hannich, Presszeller – Szabó, Szentes (46’ Vági), Stark. Edző: Verebes József

Honvéd: Andrusch – Sallai, Nagy, Garaba, Varga – Détári, Sikesdi, Tóth – Bodonyi, Dajka (81’ Kovács K.), Esterházy. Edző: Komora Imre

Gól: 89’ Hannich

„Kurucz erőszakosan megszerezte a labdát Sikesditől, a jobb oldalon Szabót indította, a szélső mintaszerűen adott be, és a túlsó oldalon kitűnő ütemben érkező Hannich fejjel a kapuba bólintotta a labdát. 1-0.”

Verebes József: Óriási mérkőzés volt, nagyon nagy küzdelmet és taktikai csatát láthatott a közönség. A második félidőben Szentes sérülése után a kétékes játékkal határozottabbá vált a támadójátékunk, a középpályások is jobban feltalálták magukat. Összességében azt hiszem, a 90 perc alatt nyújtott teljesítményünk alapján megérdemeltük a győzelmet.

Komora Imre: Rendkívül kemény, ugyanakkor látványos mérkőzés volt. Szerintem a szerencsésebb csapat győzött, hiszen nem volt több helyzetük a hazaiaknak, mint nekünk. Ennek ellenére gratulálok a Rába ETO-nak a jó játékához, és azt kívánom, hogy sikeresen szerepeljen a kupamérkőzésen.

[Négy nap múlva az ETO 3-0-ra kikapott Manchesterben a Unitedtől.]

*

Emlékezzünk meg a győri férfi kézilabdáról, ami ezekben az években a város másik közkedvelt csapata volt, olyan társaság, amelyik még évekig szállította a sikereket, és csábított ki rengeteg nézőt a Magvassyba. Legyen örökké átkozott, aki asszisztált a haláltusához, aki ott állt a sír mellett, és legyen tanúság a történet arra, hogy roppant könnyű valamit tönkretenni, ugyanakkor az újjáépítés sokkal nehezebb, mint egy működő organizmust életben tartani.

Figyeltek győri tehetős sportbarátok? Értitek, amit mondok?

Másként szólok hozzátok: nem szégyellitek magatokat?

*

1984. szeptember 14.

Debreceni Dózsa – Rába ETO 19-23 (10-12)

500 néző, vezette: Kliment, Papp

Dózsa: Medgyessy – Pusztai, Török 3, Kasku 1, Szilágyi 3 (2), Kordás 4 (2), Menyhért 5. Edző: Árva Sándor

Cserék: Szabó (kapus), Kóti 1, Péter 1, Köteles, Horváth I. 1.

ETO: Oross – Iváncsik 4, Kádár 2, Tóth 2, Balogh, Vura 7 (2), Csicsai 8. Edző: Joósz Attila

Cserék: Horváth (kapus), Vesztergom, Deáki, Cseh, Polgár

Kiállítások: 6 illetve 4 perc

Hétméteresek: 5/4 illetve 2/2

Kategória: mérkőzés, történelem | Címke: , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Egyszer egy királyfi

ott a pont! (fotó: youtube.com)

És akkor az öreg király azt mondta az öt fiának, hogy egy pillanat, csak felveszem a szemüvegemet, addig is kapcsoljátok ki a mobilt két percen belül, mert aki nem, az máris kiesik a versenyből, és egyébként is mi a túró az a Tic-Toc, édesfiam, a mi időnkben maximum olyan volt, hogy tikk-takk, aztán meg jött a kakukk az órában, fú!, mi hangja volt, apám?, mármint nem az igazi apámnak, ő nem volt beszari, persze én sem, csak nekem egy békésebb történelmi időszak jutott, háborúk nélkül, ellenség is sehol, muszáj volt nekem csinálni, most kérem a kedves operatőr kollégát, hogy állítsa le a kamerát, mert egyébként karóba húzatom, vagy legalábbis kaloda lesz a vége, köszönöm szépen, van ez a kakukk, ami csak nyomatja a magáét, a kurva anyádat!, remélem nem szorult be, nem akartam bántani, vagyis dehogynem. Aztán kimentünk vadászni a nagy kerek erdőbe, tudjátok, ami ott van a feneketlen kút mögött, ne röhögj, Atavesz, nem minden vicces, amiben benne van a fenék, és a mókust lelőttük ugyan, minek ugrált a kis köcsög?, de direkt csak a fülére céloztunk. Most neked mi a bajod, miért sírsz?, miért vinnyogsz, Bulez?, azt hittem kiegyezel azzal a kies kúriával ott a fenyvesek mögött, ott van egy faszányos tó, amibe azért ne menj be úszni, mert a birodalom renitenseit megzabolázó kigyókat ott neveljük, nem szóltam volna?, bocsi! A többiek itt vannak? Culikám, te mindig más voltál, ellenben számíthattam rád, azon kívül, hogy folyamatosan meglopsz. Dodó! Kedvenc fiam, csoda, hogy a testvéreiddel egy levegőt fújsz, biztos voltam benn, hogy tizenkét éves korod alatt megölnek a többiek. És végül, Ebergőc, te kis szerencsétlen, tévedésből jöttél a világra, mindent megtettem, hogy eltűnjél a balfenéken, miattad csináltattam egy saját Taigetoszt, nem lett túl meredek, valamiért mindent túléltél, talán puhára estél volna, ó!, azok az átkozott mohák, azokról mindig megfeledkeztem.

Most itt vagytok mind az öten, és én azt parancsolom, hogy tegyetek próbát, mert érzem, a végét járom, ugyanakkor az örökséget csupán kétfele tudom osztani, ne kérdezzétek miért, ez a fránya jogi helyzet, no meg az egyház, ha van valami, amit bánok, hogy a szarházi csuhásokkal nem tudtam elbánni, de most már mindegy, ti azért figyeljetek árgus szemekkel. Az istállóban áll három táltos paripa és két görhenyes fakó, ami nem jelenti azt, hogy egyenlőtlen a verseny, már csak a Google miatt sem, szóval válasszatok magatoknak lovat, csendben elárulom, van ott a sarokban egy kis parázs, amit valamelyik megeszik, valamelyik nem, valamelyik meg megdöglik tőle. Dodókám!, te inkább a szalmával foglalkozz, Ebergőc!, tudod mi az a parázs ugye? Felejtsd el, higgy apádnak, jó lesz, meglásd! Nos! Ha készen álltok, induljatok a nagy Kristályhegy irányába, kövessétek a hollót, ami mindig mutatni fogja az utat, vagy mégsem, mert néha bezavar a térerőbe, hoppácska!, itt a második nehezítés, egészen az Opál-tengerig száll a hű madár, a tenger biztosan elvakítja a szemeteket, pont ez a cél, reményeim szerint itt már csak hárman maradtok, Culi!, ugye, hogy nem kellett volna a komplett festékgyűjteményt lenyúlnod, késő bánat, hidd el, hogy szerettelek, de nem úgy. Ott lesz egy csónak, de csak azok találnak hozzá evezőt, akik megfelelnek a parton ácsorgó Manó Bácsi találós kérdéseire, most mondom, nem lesz könnyű és minimum középfokú szankszkrít nyelvvizsga kell hozzá, mindig mondtam, hogy tanulni, tanulni és tanulni, nem véletlenül tanulmányoztam folyamatosan Lenin cár életrajzát, ja hogy ő nem volt király? Így jártatok. No onnantól kezdve nyílegyenes út vezet a megdicsőüléshez, no meg az örökséghez.

ott az első! (fotó: youtube.com)

Ha átjuttok a háborgó tengeren, egy szép zöld gyep vár rátok, szép fehér csíkokkal keretezve. Nem láttatok még ilyet? A ti hibátok, nem azért fizettem elő a Családi Csomag Extra Non Plusz Ultra izére a szolgáltatónál, hogy ti folyamatosan a mamipornót nézzétek este tizenegytől , hanem néha kapcsoljatok értelmes csatornákra is, például futball. Csillagközi harcosok? Mi a tökömről beszélsz Atavesz? Szerintem el se induljál! Azon a pompás gyepen lesz két lécekkel határolt kapu, amit hátulról szűzlányok hajából font háló vigyáz. Lesz még a fűben egy kerek valami, elárulom nektek, tüzelő szarvasok bőréből varrt labdák gurulnak majd előttetek, nem bántanak senkit, csak pihennek a puha fűszálak között, és lesz még ott egy félszerzetekből álló társaság, akik azért állnak majd őrt, hogy ezeket a gömböcöket ne tudjátok a lécek közé juttatni. Mert erről van szó! Az nyeri a versenyt, aki legalább ötször berúgja, befejeli, igen!, a fejeteket is használhatjátok, Bulez!, nem baj, ha kócos leszel, attól én még szeretni foglak, te kis majom!, bár jobban esne, ha leiratkoznál a Tinderről, menni fog ez segítség nélkül is, meglásd! Mi van? Csak húzd az ujjad jobbra és Delete! Ugye, hogy nem is olyan nehéz?

Megértettétek, amit mondtam? Hát akkor induljatok, száguldjatok, gondoljatok az őseitekre, és persze az örökségre! Találkozunk este hétkor, nem kell feltétlenül hazaérni, elég, ha streameltek! Culi! Ne csalj! Látom, hogy mit csinálsz! na jó, Ebergőcöt kicsinálhatod, egy picit félrenézek.

*

Az első félidő nem mutatott semmi ilyet. Ment a szarakodás, bár kétségtelen, hogy ez most nem egy impotens szarakodás volt, hanem sokkal inkább a stadiont körül ölelő pompás hegyek árasztottak olyan hangulatot, mintha mindenki a táj szépségével foglalkozott volna, és csak sokadrangú dolog volt, hogy közben futballmeccs zajlik a pályán. A barcikai bácsi meg háromszor üvöltötte, hogy kéz, mintha maga sem tudná mi az, ilyen alapon azt is ordíthatta volna, hogy méz!, esetleg azt, hogy réz!, ami Recsk relatív közelsége miatt talán indokolt is lett volna. Az már kevésbé, hogy szerinte a spori zsebéből kilógott pár ezres vagy tízezres, azt most nem tudom megítélni, vajon Borsodban mi számít soknak, már egy ideje nem jártam a környéken. 92-ben vagy 93-ban még nem néztek ki minket a tardonai lagziból csak azért, mert hatan hatszáz forintért táncoltuk körbe a mennyasszonyt. Régi szép idők!

Most ellenben Vitelki állt a hazai kispad előtt szép ősz fejjel, ami ötvenévesen azért kicsit túlzás, de aki ismeri a diósgyőri futball általános viszontagságait, különös tekintettel a kilencvenes évekre, nem lepődik meg az ezüst kobakon. Utóbb olvastam, hogy Zolinak elege lett, ami meglehetősen visszás hozzáállás, mégiscsak ő rakta össze a csapatot. Bár Kováč Alen futómennyisége állítólag nagyon hiányzott.

Nálunk ellenben nem volt gond Berki aktivitásával, aki láthatóan extra motivációval lépett pályára. Az előző időszakban inkább látványos alibizésével kitűnő Pista most fickándozott rendesen, hozta az előzetesen beharangozott Zidane-cseleket, én legalább négyet számoltam, adott egy pimasz asszisztott a második gól előtt, meg befejezte a harmadik találat előtti roppant hatékony kontrát. Apropó ez a gól! A semmiből, akarom mondani az ETO Akadémia csapatából előrántott Erdei Milán hidegvérű passza a legnagyobbakat idézte. Csak így tovább!

ott a kulcspassz! (fotó: youtube.com)

3-0 után a Barcika tulajdonképpen meghalt. Nyomtak becsülettel, de nem jutottak tovább egy újabb kezezésgyanús esetnél, ami után nézőtéri főhősünk már könyörgőre fogta a helyzetet, és sírva kérte Nagy játékvezetőt, hogy legalább ezt adja meg. Nem tette, és ebben totál igaza volt. Vajon mit mondott a bácsi, amikor egy ígéretes átlövést a centerhalf Fótyik blokkolt?, vagy éppen a Boér-bébi Borbély pukkant ki kábé negyedóra játék után? Valamiért nem kellett télen Győrbe és most Zalaegerszegre sem a srác.

A vége már csak jutalomjáték volt, amikor a statikus futball királya, Lipi, és ez most nem gecizés, esküszöm!, kétszer büntetett. Ha nem romlik el a stream a végére, meg valamilyen megfoghatatlan ok miatt száz percig vezeti a bíró a meccset, tuti 8-0 a vége, de az meg kinek lett volna jó?

Starek azt magyarázta egy hete, hogy a fejekben kell rendet tenni. Oké, hogy ez a tegnapi Kolorcity nem volt sehol, de azért valami csak sikerült ebből a projektből. Most szusszanunk egyet, aztán jöhet a Csaba elleni komoly erőpróba. Nincs mese, Pásztor Józsi bácsinak most már ott kell hagynia a Pikk Dámát, és kilépni a komfortzónából. Mi lenne számunkra optimálisabb, mint az, hogy ebből régi játékosa, Csató Sanyi zökkentse ki?

Stark Peti kvázi próféta lett otthon, Barcikán.

Van még kérdés, Sándor?

*

Kolorcity Kazincbarcika – WKW ETO 0-5 (0-0)

578 néző, vezette: Nagy

KBSC: Horváth L. – Majzik, Fótyik, Farkas, Mikló – Tóth L., Tóth B., Toma, Németh (62’ Mitruscsak) – Bereczki (62’ Oldal), Kelemen (66’ Borbély). Edző: Vitelki Zoltán

ETO: Gundel-Takács 3 – Kovács 2.5, Lipták 4.5, Temesvári 3.5, Fejes 3 (70’ Kerkez 0) – Bagi 3 – Simcho 3, Berki 4.5, Májer 2.5 (61’ Kiss 2.5), Erdei 3.5 (78’ Vankó 0) – Priskin 4.5. Edző: Csató Sándor

Gólok: 49’ Priskin 0-1, 54’ Priskin 0-2, 72’ Berki 0-3, 88’ Lipták 0-4, 90+1’ Lipták 0-5

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Utolsó esély

örömködni Borsodban (fotó: Nemzeti Sport)

Amikor felhúztam a Révai kopottra mosott sárga mezét, amit előttem Oross és Hoffmann is viselt, annak súlya volt. Amikor ebben a dresszben a Bercsényi vagy éppen a veszprémi suli ellen játszottunk ki-ki meccseket, nem ismertem lehetetlen, talán kis túlzással meg is haltam volna a pályán a győzelemért. Pedig „csak” második számú kapus voltam Horváth Tomi és Gerháth Zoli mögött, aki számos esetben kizárólag hetesekre ugrott be, hogy a sztárkapus szusszanjon egyet, én meg csináljak esetleg egy bravúrt, ha mégsem, az sem baj. Sosem felejtem el, amikor az országos döntőben beküldött Jámbor Vili bácsi egy büntetőre. Odahajolt hozzám, ami nem volt nagy kunszt, mert gyakorlatilag folyamatosan derékszögű testtartásban meccselt, és csak annyit mondott, bemész, megfogod. Mintha vért ittam volna, tudtam, éreztem, hogy a jobb felsőbe dobja, elkaptam a ritmust, a mozgásom gyakorlatilag tökéletes volt, összeszedett és gyors. Gól lett. A karom majdnem eltörött, mert a nyíregyházi Medve Róbert egy állat volt, nagyobbat és erősebbet dobott, mint Baruta a négyszázasból, ami egyébként a kor ismeretei szerint nem volt lehetséges, de Medve megcáfolta a tudományt, minden bizonnyal a szovjet, akarom mondani kárpátukrán doppingot használta, amit a benzindílerek hoztak át Záhonynál, mint valami bónuszt ötszáz liter tuti cucc felett. Ültem a gólvonalon, szívtam a fogamat erősen, összeszorított ajkakkal néztem a másik térfélre, Medve, te igen hülye!, hát nem lett volna egyszerűbb bepöttyinteni egy laza testcsel után? Ápolást nem kértem, mert az már hogyan nézne ki, egyébként is még három ide, Orossra és Hoffmannra gondoltam, hogy biztos őket is érte ilyen csapás, de nem foglalkoztak vele, mert ott volt a szívük felett a címer, a két betű: R és G, márpedig aki felhúzhatja ezt a trikót az becsülje meg magát, adjon hálát a sorsnak, hányan vannak például a bé meg a dé osztályban, akik csak álmodnak arról, hogy az iskola becsületének megóvása közben agyonlövi őket egy nyírségi grizzly medve.

*

1967-ben a Celtic nyerte a BEK-et. A Lisszaboni Oroszlánok, ahogy a döntőben a Milant 2-1-re legyőző hősöket hívták, arról voltak nevezetesek, hogy a csapat minden tagja Glasgow 30 mérföldes körzetéből származott. Most megy a szájkarate, hogy a mai ETO-t zsoldosok alkotják, olyanok, akiknek a klub nem több egy szimpla munkahelynél. Bezzeg máshol ez nem így megy a városban, tiszta tekintetű fiatalok lépnek hétről hétre a pályára és persze nyernek is. Mert ez ennyire egyszerű. Egy alsóbb ligában egyébként tényleg.

Vankó, Priskin, Kovács, Farkas, Márton, Sipőcz, Múcska, Gyurákovics, Kiss, Vitális, Szabados, Pereira, Szabó, Kerkez.

Nem feltétlenül Csanakon, Gyirmóton, Likócson, Szabadhegyen, Nádorvárosban, Révfaluban, Kismegyeren, Újvárosban, esetleg Nyúlon Győrújbaráton, Szemerén, Koroncón, Győrújfalun, Abdán vagy Écsen nőttek fel, de akkor is a mi kutyánk kölykei, az utánpótlásunkból felkerült spílerek. Szeressük őket!

Ti meg srácok, szakadjatok meg! Ha így lesz és hozzátok csatlakoznak azok a csapattársak, akik máshonnan érkeztek, nagy baj már nem történhet.

Akkor számíthattok ránk.

De csak akkor!

Mi, szurkolók pedig steameljünk szorgosan! Még akkor is, ha ebben a kellemes időben akad másik hívogató program is vasárnap öttől, ráadásul szabadtéren. Halálos ölelés ez, higgyétek el…

*

Kolorcity Kazincbarcika – WKW ETO 1-2

Így legyen!

*

2008. május 31.

DVTK-Borsodi – Győri ETO 1-3 (0-1)

5.000 néző, vezette: Bede

Diósgyőr: Köteles – Mogyorósi (56’ Lipusz), Hegedűs, Elek – Pintér, Vitelki (81’ Virág) – Pelecaci, Kamber, Honma (46’ Szélpál) – Simon. Edző: Vágó Attila

ETO: Stevanović (84’ Varga) – Bank, Stark, Šupić, Völgyi – Nikolov, Jäkl, Józsi (80’ Kiss), Böőr – Bajzát, Brnović (60’ Koltai). Edző: Egervári Sándor

Gólok: 43’ Böőr 0-1, 54’ Brnović 0-2, 76’ Bajzát 0-3, 86’ Kamber 1-3

„Vitelki Zoltán (5). Nem sikerült túl szépre a búcsú, hiába ünnepelték, hiába tapsoltak neki, elkövetett egy óriási hibát, de aligha erre emlékeznek majd vele kapcsolatban.

(…)

54. perc Vitelki a saját tizenhatosa előtt elveszítette a labdát, amellyel Brnović begyalogolt a tizenhatoson belülre, majd 12 méterről, középről jobbal a jobb alsó sarokba helyezett. 0-2.”

„Stark Péter (7). Az ETO csupaszív kapitánya megérdemelte, hogy szép siker részese legyen.”

[részletek a Nemzeti Sport tudósításából, amit Doros László és Sinkovics Gábor követtek el.]

 

Kategória: előzetes | Címke: , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Van még valaki a palackban?

majd egyszer te is itt fogsz játszani (fotó: eto.hu)

Hárman ültek a homokozó szélén, Kefe, a vezér, Zászlós Feri, no meg a Kisbala, és éppen azt figyelték, ahogy egy hatalmas fülbemászó komótosan bevonul a váruk hűlt helyére, egy apró lyukba, ahol az elébb még büszkén állt a főkapu, de most már nincs ott semmi, mert a Perc utcai ovisok, akik talán az intézmény neve miatt, de lehet, hogy egészen másért, mindent gyorsan intéztek, lehet, hogy idejük sem volt semmire, szóval a Perc utcai ovisok egy szempillantás alatt rombolták le az egészet, aztán eltűntek a tuják mellett, csak az idétlen röhögésük hallatszott a távolból, ők meg bánatos szemmel meredtek a romokra, be kell látni, tökéletes munkát végeztek a Perc utcai ovisok, nyoma sem maradt a nagy műnek, amit órákig építgettek, nagy gonddal, ha látta volna valaki a kis csapatot, joggal hihette volna, hogy ezek nem is gyerekek, hanem sokkal inkább apró mérnökemberek, akik életük művén dolgoznak, pedig ők hárman a Korvin Ottó utcai oviba jártak, egész pontosan a Frakk csoportba, ami nagyon menő volt, mert már milyen gáz, ha valaki lukréciás vagy szerénkés, és fiú, és csak szerették a szépet, meg szerettek együtt lenni, gyönyörű lett az a vár, miután álltak a falak, kerítettek valahonnan egy girbe-gurba faágat, meg egy hatalmas platánfalevelet, amit ráhúztak az ágra, kész volt a zászló, Feri!, te tűzd fel!, mondta Kefe, így helyes, aztán csak nézték, és boldogok voltak, mikor megjöttek azok, a Perc utcából, és most csak az emlék maradt, a hatalmas, amorf homokkupac, meg az a lyuk, amibe éppen bemászott a fülbemászó. Egymásra néztek, nem szóltak egy szót sem, nem is kellett, egyszerre álltak fel, egyszerre léptek, majd agyontaposták azt a fülbemászót. ami egyébként nem tehetett semmiről, csak pont arra járt, élte a saját szaros életét, és most ennyi…

*

Két hét alatt nem történt semmi. Sanyi lett az edző. akit segít a Peti. Olcsójánosok diadala. A fejekben kell rendet tenni, meg miegymás, szól a duma. Őszintén! Ki hisz abban, hogy változás jön? A magam részéről marad a naiv várakozás, meg a visszaemlékezés.

A Mágus él? Szeretlek Pinyő! Szeretlek Horváth Feri! Szeretlek Várhidi Peti! Szeretlek Miriuta Laci!

De főként szeretlek bárki más, aki ad pénztet nekünk, de főként nem kerül semmibe.

Totál leszívták az ihletemet. Elegem van…

Kategória: mindenmás | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

És akkor Sziszüphosz elindult felfelé, de megint az történt, ami szokott

most akkor merre? (fotó: escapegames.ca)

– Te vagy az, Adri?

– Persze. Miért?

– Nem is tudom, olyan furcsa vagy.

– Mert?

– Amikor legutóbb találkoztunk, nem így néztél ki.

– A hajamra gondolsz?

– Például, de mondhatnék mást is.

– Akkor mondjad is, mer’ ez így csak lóg a levegőben.

– Az orrod is új.

– Még valami?

– A füled.

– Igen?

– Jól van bazmeg!, az egész arcod!

– Mi?

– Az egész arcod. Talán csak a szemed maradt a régi.

– Az egész arcom? Akkor mégis hogyan ismertél meg?

– Rajtad van a kitűző.

– Azta! Tényleg.

– Mi van veled, Adri? Csak pár nap telt el.

– Semmi.

– Ne szórakozz már velem! Ezer éve ismerlek. Szerdán söröztünk utoljára, most meg vasárnap van.

– Mondom, hogy semmi.

– Nekem elmondhatod.

– De mégis mit?

– Neked melled van, Adri!

– Csak rossz a tartásom. Meg tényleg le kéne szoknom a sörről.

– Hallod magad, Adri?

– Persze.

– Akkor?

– Hagyjál békén, Guszti!

– Adrián!

– Tessék?

– Most bemegyünk a mosdóba.

– Nekem nem kell pisálnom.

– Lassan mondom: most bemegyünk a mosdóba.

– Miért?

– Csak.

– Látod! Te sem mondod meg, mit akarsz. Nem megyek sehova!

– Ha megmondom, bejössz?

– Igen.

– Akármi is lesz?

– Esküszöm.

– Akkor szépen bemegyünk és megnézed magad a tükörben.

– Nem megyek.

– Megígérted.

– Meggondoltam magam.

– Nálad ez így megy?

– Most igen.

– Régen voltak elveid.

– Szerinted változtam. Igazad van.

– Ne legyél cinikus!

– Ne legyél erőszakos!

– Gyerünk!

– Ááá! A hajam!

– A te érdekedben csinálom.

– Ne anyáskodjál már!

– Nyisd ki a szemed!

– Belement valami és csíp.

– Nesze!

– Tiszta hülye vagy! Vizes lett a ruhám.

– Leszarom.

– Akkor sem nyitom ki.

– Ráérek.

– Most ez tényleg mire jó?

– Nem vagy hajlandó szembenézni a dolgokkal.

– És? Felnőtt ember vagyok, azt csinálok, amit csak akarok.

– Hahaha!

– Milyen barát vagy te?

– Igaz barát, te fasz! Hát nem érted? Örülj, hogy még valaki törődik veled! Nézd meg, hányan maradtak körülötted! Senki! Csak és kizárólag én. Jobb lenne, ha ezt megbecsülnéd.

magamtól jöttem ide (fotó: Facebook gyűjtés)

– Köszi.

– Ez a minimum.

– Mehetünk?

– Megnézted már magad?

– Oké! Csak engedj még egy kis időt.

– Mondtam, hogy ráérek.

– Tudod, annyira bizonytalan vagyok.

– Semmi gáz.

– Nem tudom megmagyarázni. A körülmények, meg izé… anyám miatt van az egész.

– Mi?

– Ismered anyámat, nem?

– Persze, rendes nő. A paprikás krumplija meg egyszerűen mennyei.

– Hát, igen. Látod, te is milyen könnyen ítélsz.

– Nem beszéltél róla sosem, így nehéz kitalálni, hogy valami gond van.

– Hosszú történet, most nem mennék bele. Mindegy. Akkor csináljuk!

– Számolok háromig, rendben?

– Rendben.

– Egy.

– Huhh.

– Kettő.

– Mellettem maradsz?

– Persze.

– Így sokkal könnyebb.

– Három!

– Nő vagyok, bazmeg!

– Én így is szeretlek, Adrienn!

*

Igazságtalan lenne a meccsről komplex és releváns elemzést írni, mert a stream gyalázatos minősége miatt, a kilencvenből talán ha húsz perc volt élvezhető normálisan nézhető, és az öt gólból is csak a debreceniek szépítő találatát láttam, ami egy roppant gyenge szóviccel élve tényleg szép volt. Valamit azonban mégis ide kéne pötyögni, mert csak rászántam a vasárnapból két órát, ahelyett, hogy a kutyát elvittem volna sétálni. Szegény tacskó persze csak nézett azokkal a szomorú szemeivel, hogy mi van?, nem igazán tudta értékelni a klubszeretetnek ezt a mazochista formáját, ami teljességgel érthető, el is gondolkodtam pár percre, hogy mi lenne, ha ma bent aludna, és nem kellene megosztani az életterét a kertben lézengő macskákkal, de győzött a józan ész, ki a házból Bodza!, mert még megszokod a jót.

No pont erről van szó: megszokni a jót. A szerdai relatív mámor után elég gyorsan visszazuhantunk a földre, sőt!, a biztonság kedvéért még tovább is, nyilván csak azért, hogy új értelmet nyerjen a van ennél lejjebb? ezerszer elkoptatott közhelye, a válasz: igen, van, egyenesen a Föld középpontja felé, gondolom benevezett a csapat valamilyen Verne Gyula emlékversenybe, ami nem is rossz idea, ott talán még van esély, ha már a futball ennyire nem megy. Bizony mondom kutyaütő teljesítmény volt ez, most kérek elnézést tőled Bodza kutyám, tudod, már csak ilyen ez a magyar nyelv, kicsicsillag, néha kibaszik azokkal, akik védekezésre képtelenek, főleg akkor, ha egy jó kis szóképre van szükség.

Indíthatnánk azzal a klisével, hogy pedig milyen jól kezdődött minden. Valóban. Majd ha egy perverz sporttörténész száz év múlva fellapozza a Nemzeti Sportot, mert az a becsípődése lesz, hogy a XXI. század elején kimúlt győri futballt tanulmányozza, azt fogja látni, hogy félóra után 2-0-ra mentünk, hú a betyárját!, így kell ezt idegenben csinálni, csettint majd a nyelvével, miközben birizgálja a teleportáló gépét, mert már indul is vissza rögvest az időben, de szarakodik az a kurva lézersugár, így aztán nem lesz pontos a kalibráció, nem 2020. augusztus 30-án 17 óra 30 perckor érkezik a Nagyerdei Stadionba, meg is nézik rendesen, az ott lebzselő népek, szép a ruhád barátom!, mondja az egyik DEAC-ista, mit adnak a Csokonaiban?, tromfol rá a másik, hanem csak úgy kilencven perccel később, ránéz a táblára, mi a fasz?, 2-2 áll ott, akárhogy is nézi, de már ívelődik is be a szöglet és… A másnapi Hajdú-Bihari Naplóban öles cikk taglalja hosszan, hogy ufót láttak a stadion felett, persze ufó, olvassa emberünk már megint a saját korában, mert persze kíváncsi, hogy mit írt az egészről a helyi sajtó, parádé, meg ilyenek állnak a sorokban, hogy a betűk nem röhögnek fel.

Mi itt, a túlsó végen nem röhögünk. Én speciel nézek üveges szemekkel, és szívem szerint elrepülnék egy másik univerzumba, egy olyanba, ahol nem néznek madárnak, most már konstans módon, meg olyanba, ahol ismerik azt a szót, hogy kiegyensúlyozott teljesítmény, meg olyanba, ahol van még győri futball, aminek most már én is azt hiszem, hogy a haláltusáját nézem, színes, szélesvásznú adásban, szegény apám!, isten bocsássa meg nekem, de talán tényleg jobb, hogy ő ezt már nem látja, mert megszakadna a szíve.

A nap egyébként ma is felkelt, volt pillanat, amikor azt gondoltam a legkomolyabban, hogy minek, ami persze költői túlzás, de ez most egy borongós írás, és csak remélni tudom, hogy azok, akik újfent részt vettek a gyalázatban, szégyellik magukat. Ha így van, akkor még maradt egy szemernyi remény, ami nem helyettesíti a tudást, de nekem, meg a többi idealistának sokat jelent.

Ha nem, akkor viszont húzzanak el a picsába!

 

*

Debreceni EAC – WKW ETO 3-2 (0-2)

596 néző, vezette Rúsz

DEAC: Acsádi – Sándor, Szabó, Belényesi, Balogh – Takács (84’ Soltész), Sigér (36’ Nagy), Spitzmüller – Burai, Urbin, Damásdi (61’ Rezes). Edző: Balogh Pál

ETO: Gundel-Takács 2.5 – Kovács 2, Lipták 2, Temesvári 2, Vári 1.5– Vashkeba 1.5 – Vankó 2 (56’ Simcho 2), Bagi 1.5 (69’ Berki 0), Kerkez 2 (86’ Sipőcz 0) – Májer 2, Priskin 2. Edző: Király József

Gólok: 16’ Priskin (11-es) 0-1, 35’ Májer 0-2, 47’ Urbin 1-2, 71’ Takács (11-es) 2-2, 79’ Nagy 3-2

Kiállítások: 70’ Vashkeba, 90’ Vári

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

 

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

A helyes irány

kicsi a rakás (fotó: saját)

És akkor az az ember bement a boltba, és megvette azt a tévét, amiről tudta, hogy szar, legalábbis vélelmezte, mert nem sokkal előtte egy másik helyen már kipróbálta, és hát valljuk be, szar volt, zavaros volt a kép, recsegett az egész, mint az állat, szegény eladó megpróbált mindent, a szomszéd üzletben mobilokat árulnak, de nem ám igazi márkákat, hanem ócska gagyit, biztos az zavarja a jelet, hazudta, miközben babrált a távirányítóval, annyira szürreális volt az egész jelenet, hogy a többi eladó inkább úgy csinált, mintha roppant fontos dolga lenne, például felinstallálni a legújabb Windows-t az összes laptopra, mert biztos megjött már a friss verzió, esetleg porszívózni a raktárban, meg ilyesmik, de csak azért csinálták, mert nem tudták leplezni a röhögésüket, mert az tényleg vicces volt, ahogy magyarázkodott a kolléga, a próbaidős, aki még bizonyítani akart, kinek is?, a tervszámok azonban a béka segge alatt vannak, szóval de jó lenne, ha összejönne a Norbinak ez a dolog, de az istennek nem akart összejönni Norbinak a dolog, pedig még át is pakolta a készüléket egy másik polcra, aztán meg egy másik sorba, aztán meg egy másik osztályra, aztán még ki is ment vele az átriumba, de csak nem akart elmúlni a recsegés, a kép meg, hát az barátom egyre zavarosabb lett, ott állta a mozgólépcső mellett a Norbi azzal a böhöm nagy cuccal, éppen belépett volna a Tesco-ba, mikor jött a szekuritis, hogy hohó!, tévét nem lehet bevinni az élelmiszerboltba, de nekem el kell adnom, nézett rá könyörgőn Norbi, úgy, ahogy csak a Csizmás Kandúr tud nézni abban a szirupos izében, most nem jut eszembe a címe, de nem hatott meg senkit, főleg a szekuritis embert nem, a többi vevőt meg végképp nem, mert totál eltorlaszolta a bejáratot, és ugye fogyott bent cefetül az akciós banán, így aztán Norbinak nem volt más választása, mint csinálni egy gyors hátraarcot, aztán föl a mozgólépcsőn, ott biztos jobban jön a jel, hogy ez eddig nem jutott eszembe, csapott a homlokára, pontosabban csak csapott volna, mert ha tényleg, akkor elejti a tévét, ripityára törik, ki kell fizetnie, ráadásul még csak próbaidős, ezer százalék, hogy kibasszák a francba, neki meg semmilyen képzettsége nincs, ide is csak benyomták, benyomták a nyomit, súgtak össze a háta mögött a kollégái, de ez nem különösebben érdekelte, mert azt a rohadt törlesztőt ki kell csengetni valamiből, nem csapott hát a homlokára, hanem töretlen lelkesedéssel , bár egyre kisebb energiával utazott fölfelé a mozgólépcsőn, igyekezett megpihenni, rátette a lassan suhanó műanyag korlátra félig a tévét, és lássatok csodát!, kiegyenesedett a kép, tudtam bazmeg!, örvendezett a Norbi, éreztem!, és rázta az öklét, mintha gólt rúgott volna, pedig utálta a focit, de nem csinált inkább semmit, mert tudjuk mi történt volna, miközben haladt fölfelé, hatalmas összegek pörögtek a szemei előtt, a prémium számai, amiért eladta ezt a szart, ő!, a Norbi, meghálálta a bizalmat, a próbaidőt is lerövidítik biztosan, és egyből kék polót kap majd, nem azt az undorító barnát, amire az van írva, hogy Segíthetek?, de valamiért mindenki csak azt olvassa le róla, hogy Lúzer, jobb esetben azt, hogy Bocs, hogy élek…, ennek ezennel vége, nem fog ő mindenféle szarral foglalkozni, csak a kiemelt vevőket fogadja, prémium kategóriás márkákat értékesít, ha valaki kekeckedik, azt meg rövid úton lepasszolja valamelyik nyomi kollégájának, felért végre az emeletre, egészen visszanyerte az erejét, úgy emelte le azt a bazi nagy monstrumot a korlátról, mintha világ életében kondizni járt volna, pedig nem, mert szerinte oda csak a látens buzik járnak, az irigység beszélt belőle, no meg számos gyerekkori frusztráció, amire most nem térek ki, mert nem akarom, hogy sírjatok, nem értette, hogy miért néznek rá olyan furcsán a korzózó párok, miért vihognak a hülyefrizurás hülyegyerekek, miért nem övezi tisztelet, őt, az innovátort, az erőművészt, ekkor vette észre, hogy fordítva tartja a tévét, a hátlapba fúródik bele a feje, ellenben rajta kívül mindenki más a képernyőt bámulja, mi a fasz?, szakadt ki belőle az előző félóra minden keserve, nincs itt semmi látnivaló, hessegetett el mindenkit, maga is meglepődött, milyen határozott tud lenni, ha kell, szét is rebbentek, mint azok a galambok, azon a szép téren, amit mindig ellep a víz, most nem jut eszembe hirtelen a neve, nem magyar, keresett gyorsan egy viszonylag eldugott placcot, óvatosan lerakta a tévét a földre, szembeállt vele, a recsegés felerősödött újra, a hangszórók az előlapon voltak, a monitoron kusza színes foltok futottak balról jobbra, aztán meg vissza, bár egy kicsit nehezen lehetett kivenni a képet, de az a hatalmas pénisz határozottan felismerhető volt, meg még pár elsődleges nemi jelleg, és akkor a Norbi körülnézett, és elkezdte keresni az embert, akinek ő ezt a tévét tulajdonképpen el akarta adni, de nem volt sehol, sőt már senki nem volt sehol, a bevásárlóközpont is eltűnt egy pillanat alatt, csak ő szobrozott ott, földbe gyökerezett lábbal, meg egy baromi nagy tévével egy óriási parkoló közepén, ahol egyetlen autó sem állt, a neonlámpákat éppen lekapcsolta valaki, a hangszórókból halkan szólt valami borzasztó zene, majd hirtelen élesen beleszólt valaki egy távoli mikrofonba, miszerint mindenki haladéktalanul hagyja el a helyszínt, mert kezdik a visszaszámlálást és harminc másodperc múlva felrobban az egész kóceráj, de Norbi nem mozdult, becsukta a szemét, így várta az elkerülhetetlent, és ott is maradt örökre.

zöld emberke nyomogat (fotó: saját)

Az az ember pedig abban a másik boltban három nappal később megvette azt a tévét, amiről tudta, hogy szar, de nem érdekelte, mert hitt abban, hogy vannak még csodák, a napokkal korábban még működésképtelen készülék valamiért megjavul, arról nem is beszélve, hogy baromi jó áron kínálták, kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget, sosem bocsátotta volna meg magának, ha nem veszi meg, kipróbálja?, kérdezte az eladó, ő azonban meg sem várta a választ, azonnal rávágta, hogy nem szükséges, csomagolják be tüstént, drága az ideje, ami nem volt igaz, semmi dolga nem akadt, csupán szerette volna hazavinni ezt a valamit, ezt a vélelmezett csodát, a boltban néztek nagyokat, nem vitatkoztak, gépies mozdulatokkal tették a dolgukat, ha kártyával fizet, igénybe veheti az ingyen házhozszállítást is, próbált kedvesnek tűnni Flóra, akinek ez komoly megerőltetést jelentett, mert még sosem volt kedves, nem szükséges, felelte, a büszkesége nem engedte elfogadni a gáláns ajánlatot, pedig fogalma sem volt, miként tuszkolja be a készüléket a Twingóba, majd felrakom a tetőre, nincs olyan messze a Kunigunda utca innen, futatott le a fejében egy röpke útvonaltervezést, nem kell segítség, tette hozzá, s már vitte is a hóna alatt a tévét, nagy volt a hely a hóna alatt, bőven befért oda a tévé, akkor a Twingóba is befér, morfondírozott, és tényleg, vagy megnőtt volna az autó, mióta a parkolóban hagyta?, tízzel ment végig, mert azért kilógott mindkét oldalon, kitette a vészvillogót, persze mindenki leszarta, csak nyomta a dudát, ha meg elkerülte valaki, nyomta szitkokat ezerrel, ő mosolygott, már a Bokréta utcánál járt, egy sarok még, a ház előtt állt meg, érdekes, sosem szokott szabad hely lenni itt, most meg igen, ez egyjel!, kettesével szedte a lépcsőket, a nappaliban már előkészítette a helyet, előre bedugta a kábelt a falba, csak le kellett tennie az asztalra a monstrumot, csatlakoztatni, beilleszteni a kártyát, és máris mehet!

Olyan tiszta volt a kép, hogy szinte elvakította. A hang tökéletességét pedig nem is lehet leírni. Vajon mi történt három nap alatt?

*

Vajon mi történt három nap alatt?

Miért nem pattan el minden egyes labda? Miért él a kispad? Miért pörög ezerrel Gyagya Attila a cserék mozgatása közben az alapvonalnál? Miért csúszik-mászik mindenki az utolsó pillanatig? Miért nyerünk meg rengeteg fejpárbajt? Miért lett kedve futballozni Kovács Krisznek? Miért érzem fentről, hogy ezt most meg fogjuk nyerni? Még a nyolcvanötödik percben is. De ha 0-0 lesz, akkor sem leszek szomorú, az eredmény miatt persze igen, de egyébként meg nem, és a többség is így lenne, ha a kezdés előtt nem 0-3-2 állna a táblázaton, no meg a 18. pozíció. Miért indul be Priska sokadszor is, mikor előtte már ezerszer futott a semmiért? Rengeteg kérdés, és még ezen kívül mennyi kavargott a fejemben a meccs alatt is, de még utána is sokáig.

Félreértés ne essék! A rozoga kerítés nem változott egy varázsütésre kolbásszá, a kopott csapból nem kezdett sör folyni a poshadt víz helyett. És igen! Ezen a játékon még bőven lehet tekerni, mert az előrejátékunk továbbra is az impotens irányába mutat, kevés a kapocs a csapatrészek között, rengeteg az esetlegesség, de volt akarat, volt rengeteg futás, jut eszembe!, nekem úgy tűnt, hogy a kondícióval nincs különösebb probléma, példának okáért S. Viktor még a nyolcvanadik perc után is bírta a száguldást, és a többiek sem a fülükön vették a levegőt, volt morál, s nagyon remélem, hogy ezzel a diadallal most átszakadt egy gát. A gólöröm intenzitása sok mindent elárult.

ránk sütött a napocska (fotó: saját)

Szóval ne triumfáljunk ész nélkül, de becsüljük meg ezt az estét, mert jó alap. Én már marha régen nem éreztem magam így, mint tegnap. Bevallom, a gól után akkorát üvöltöttem, hogy egy szűk húsz perccel később is csak suttogva tudtam szép álmokat kívánni a gyermekeimnek, miközben megkapták tőlem a jóéjtpuszit.

Ja és egy gondolat Sipőcz Bencéről. Hihetetlenül jól szállt be, és ha úgy vesszük valahol ő döntötte el ezt a meccset, nem eltagadva természetesen, hogy Priskinnek azért be kellett fejelni az álompasszt. Csak így tovább Bence!

*

WKW ETO – Nyíregyháza Spartacus 1-0 (0-0)

1.037 néző, vezette: Szilasi

ETO: Gundel-Takács 3 – Kovács 3, Lipták 2.5, Temesvári 3, Vári 2.5 – Simcho 4 (89’ Vankó 0), Vashkeba 2.5, Bagi 3, Kerkez 3.5 (69’ Sipőcz 4) – Májer 2.5 (66’ Berki 2), Priskin 3.5. Edző: Király József

Nyíregyháza: Fejér – Svedyuk, Fodor, Papucsek (38’ Végső), Galambos – Farkas, Papp – Hamed (63’ Györgyi), Kalocsai, Ötvös (78’ Kártik). Edző: Gálhidi György

Gól: 90+1’ Priskin 1-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött. Mivel Sipőcz Bence esetében ez a kritérium csak másfél percen múlt ÉS piszok sokat hozzátett a játékhoz, most kivételt teszek.]

jó ezt nézni!

Kategória: mérkőzés | Címke: , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Emberi fogyasztásra nem alkalmas

ezt még azért elmondom (fotó: Youtube/ETO)

Guillermo halt meg először. Nem szenvedett sokat, két nap alatt elment. A többiek értetlenül álltak az eset előtt, hiszen Guillermo szinte kicsattant az egészségtől, minden nap eljárt a konditerembe, naponta futott legalább tíz kilométert, kilenckor pedig már ágyban volt. Soha nem ivott, gyűlölte a cigarettát, de még a kávétól is ódzkodott. A frissen facsart gyümölcslé az igazi, mondta, és a nyomaték kedvéért gyorsan elő is vett két almát. Aztán az egyik reggel nem volt kedve felkelni. Sápadt arccal feküdt a hatalmas ágyban, a szemei szinte meg sem mozdultak, mintha valamit nagyon figyelt volna a szoba sarkában, de ott nem volt semmi. Az egésznek nincs értelme, motyogta, de nem fejtette ki jobban, mire is gondol, ők meg riadtan nézték, és nem mertek tőle kérdezni. Menjetek a picsába, tette hozzá halkan, mégis olyan határozottsággal, hogy azonnal és szó nélkül kimentek a tágas szobából. Akkor látták élve utoljára. Másnap ugyanabban a pózban feküdt, nyitott szemmel, apró mosoly volt a szája szélén. Halott volt. Elegáns öltönyben és edzőcipőben temették el, mert ez volt a kívánsága.

Hernan egy narancsligetben sétált, mikor egyszerre megállt a szíve. Kedvenc időtöltése volt, hogy lefekvés előtt tett egy rövid sétát a hermosillo-i naplementében, imádta a fákból áradó illatot, nagyokat szippantott a finom levegőből, és ilyenkor hatalmas boldogság töltötte el a szívét. Egyedül élt egy takaros házban a falu szélén, és csak a barátaival járt össze néha, de egyébként igazi remeteként töltötte mindennapjait. Gondozta a kertet, az okozta számára a legnagyobb örömet, amikor látta termőre fordulni a gyümölcsfáit, no meg kedvencét, a paradicsomot, aminek zamata semmivel sem volt összehasonlítható. Csak a barátainak adott belőle, és ők ezért roppant hálásak voltak, mert így teljesen más értelmet nyert a szardellás szendvics. Guillermo halála után még jobban magába fordult, azt kérte, hogy ne látogassák, akinek paradicsom kell, az rakjon egy cetlit a küszöbre, és ő másnap odatesz egy kosárral. Tiszteletben tartották a kérését, a narancsligetben is csak két nappal később találták meg a testét, mert mások csak ritkán jártak azon az ösvényen. Szerencsére hűvösebb idő volt azokban a napokban, így szinte sértetlen maradt a hatalmas ember, a természet nem kezdte el a munkáját. A paradicsom ágyások közvetlen közelében temették el, mert ez volt a kívánsága.

Ulisest egy autó ütötte el, pontosan a háza előtt. Fatális dolog, hiszen Hermosillót csak egy keskeny út szelte ketté, ami a falut elhagyva csupán La Empalazidát érintette, míg véget ért Comecayóban. Ráadásul Ulises közismerten körültekintő ember hírében állt, aki semmilyen meggondolatlan dolgot nem tett egész életében, így aztán kétszer is körülnézett az úton, mielőtt keresztülsétált volna rajta. Most azonban máshol jártak a gondolatai, ami tényleg nem volt rá jellemző, de Guillermo és Hernan gyors elvesztése miatt minden teljesen megváltoztatta. Miért?, tette fel a kérdést újra és újra, de nem talált rá semmilyen magyarázatot. Pontosabban egyet igen, de azt meg nem akarta elhinni. Folyamatosan elhessegette hát a benne kavargó gondolatokat, de azok, mint valami gonosz szellemek, állandóan visszatértek. Most is azért indult neki a falunak, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. Pedig már majdnem dél volt, s ilyenkor olyan erővel tűz a nap az évnek ezen időszakában, hogy azt alig lehet elviselni. Kinézett az ablakon, egy nem lelket nem látott a kihalt utcán, de úgy érzete, nem maradhat otthon, mert megőrül a démonaival, vette a kalapját és kilépett az ajtón. A tejszállító autó minden csütörtökön bejárta a vidéket, Los Chaparrónt, amihez Hermosillo, La Empalazida és Comecayo mellett még Valle Nuevo és San Ixtán tartozott, összegyűjtötte a helyi gazdaságokban termelt tejet, hogy aztán elvigye a talniqué-i feldolgozóba. Ha Ulises csak egy perccel később dönt a séta mellett, most nem a Hermosillo-i Santa Teresa temetőjében nyugodna békében. A temetésen egy szépen hímzett, zöld-fehér szurkolói sál takarta be a gyönyörű faragott koporsót, mert ez volt a kívánsága.

Az UD Gimnástica Talniqué hosszú idő után esett ki azon a nyárelőn a Preferensából. Sosem tudjuk már meg, hogy Guillermo, Hernan és Ulises halála összefüggött ezzel a sajnálatos eseménnyel, de azt kell gondolnunk, hogy igen.

*

Vannak a matematikának olyan törvényei, amit vélhetően sosem halad meg a tudomány. Bár az is igaz, hogy a mai világban, már semmi sem biztos. Vegyük csak azt a szimpla összefüggést, hogyha egy tetszőleges számot megszorzunk nullával, az eredmény nulla. Nullaszor nulla is nulla, és ötszáztizenegyezer-háromszázkilencvenkilenszer nulla is nulla. A mínusz kétmilliószor nulla is nulla. Sőt a végtelenszer nulla is nulla. Erre mi történik? A Soroksár elleni meccs után megnéztem a dorogi vergődést, és arra a következtetésre jutottam, hogy van a nulla, van a sima nulla, és van a nagy nulla. Meg a nagyon nagy nulla. Fibonacci, Gauss, Euler és a többiek meg néznek, mint a moziban. Nem! Ők nem a Sambenedettese Calcio csatársorának tagjai azokból az időkből, amikor még a Série B-ben nyomta a Samb.

darabra megvoltunk (fotó: Youtube/ETO)

A kis Gauss a legenda szerint egyszer azzal ejtette ámulatba a tanárát, hogy pár perc alatt összeadta a számokat egytől százig, pedig szegény korabeli pedagógus szentül hitte, hogy lesz egy laza fél órája. No most a Gauss-módszerhez képest nem lesz egy nagy nóvum, ha leírom, ez a teljesítmény egy kalap szart sem ért, és ez még akkor így van, ha Tufi szerint kevés volt a jó periódus a meccsen.

Hogy mi???

Azért is fájt különösen ez a félmondat, mert kora délután azt hallottam Bene juniortól azok után, hogy hihetetlen mákkal pontot mentett a Vasas a Haladással szemben, hogy hát igen, az NB II-ben két dologra mindenképpen szükség van, ha az ember komolyan veszi magát: egyrészt hagyják el a játékosok a komfortzónájukat, másrészt vállaljanak felelősséget. Szóval nem azzal jött, hogy micsoda mentális erő van bennük, mert felálltak kétgólos hátrányból, hanem simán kimondta, mi a gáz, és ezzel semmilyen pedagógiai hibát nem követett el.

Szembenézés. Erre lenne a legnagyobb szükség, mert most valami értelmezhetetlen maszatolás megy. Valszeg mindenki tudta jól, hogy ez az idény nem lesz egy fáklyásmenet, erre utalt a szolid célkitűzés, de amit látok az minden képzeletet alul múl. nem szakmázok, mert nem értek hozzá, de azt még a vak is látja, hogy nincs igazi edzőnk, vagy ha igen, remekül titkolja, illetve a pályán nincs egy vezér, egy ész, aki mozgatni tudná a szerkezetet. Ez pedig elég nagy hendikep, és kezdünk is leszakadni rendesen.

Nézzük meg a tegnapi ellenfelet! A nevek alapján félni kellett volna tőlük? Nem. Csináltak valami extrát? Nem. Látszott, hogy mit akarnak? Igen. Labdaügyesek voltak? Pont annyira, hogy ne akadjon meg a játékuk a nulladik passznál. Nekünk volt egymást követő három jó átadásunk? Adj egy mikroszkópot! Jogosan nyertek? Abszolút. Volt esélyünk? Egy mákszemnyi sem.

Na majd ha a fenti kérdéssor kapcsán egy későbbi, tetszőleges meccsen ellenkező válaszok születnek, akkor lehet beszélni valamiről. Addig sírni fogunk. Hangosan.

Ég a ház! Hol vannak a tűzoltók? Hívta már őket valaki?

*

Dorogi FC – WKW ETO 2-0 (1-0)

530 néző, vezette: Dolnego

Dorog: Mursits – Nyíri, Ryashko, Berkó, Zabari – Tóth, Lénárt – Beliczky (58’ Zuigeber), Mészáros (90’ Nagyházi), Papp – Girsik (79’ Vígh). Edző: Németh Szabolcs

ETO: Gundel-Takács 3.5 – Vári 1.5, Lipták 2, Fejes 2, Kovács 1.5 – Vashkeba 1.5, Bagi 1.5 – Májer 1.5 (69’ Berki 0), Szuhodovszki 1 (56’ Simcho 2), Kerkez 2 (56’ Múcska 1) – Priskin 2. Edző: Tuifel Péter

Gólok: 11’ Papp 1-0, 87’ Vígh 2-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed a skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: gondolatok, mérkőzés | Címke: , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Büszkeség és balítélet

csak a csel (fotó: Kisalföld)

Ez most nem lesz hosszú.

Srácok! Olvassatok sokszor és sokat régi újságokat, de főleg nézzétek meg, hogy milyen címer van a szívetek felett, amikor kimentek a pályára!

A többit szarjátok le!

Sokkal egyszerűbb lesz minden, higgyétek el.

Ma nagyon beleszalad a Dorog a késbe.

4-0 ide!

*

„(…)Úgy gondoljuk, hogy a legfontosabb a fogyatékosságok megemlítése. Ezzel legtöbb segítséget adni. Szót érdemel, hogy az ETO csatársora keveset mutatott. A támadósor általában lassan és pontatlanul alakított akcióit és ezzel lehetőséget adott ellenfelének ahhoz, hogy eredményesen védekezzék. Az igazsághoz tartozik, hogy mint az egész csapat, a csatársor is nagy lelkesedéssel, akarással játszott. De ez nem elegendő! Az akaráshoz jó összeszokottság, helyzetfelismerés, villámszerű támadás és annak gyors, eredményes befejezése is szükséges. Ez természetesen nem kioktatás akar lenni, inkább annak az igénynek a hangoztatása, hogy az ETO játékosai újra és újra ismételje meg azt, amit a Bp. Vasas, vagy a akár a Debrecen elleni játékukkal nyújtottak.” – írta a Kisalföldben két nappal később F.

A Vasast egyébként idegenben, a DVSC-t pedig otthon vertük egy szűk hónappal korábban 4-0-ra.

a nyolcadik fordulónál jártunk a félidényes bajnokságban, a csapat a negyedik helyen állt. Akkor még senki sem tudhatta, mi lesz a vége…

*

1963. szeptember 29.

Dorogi Bányász – Győri ETO 0-0

6.000 néző, vezette: Váli

Dorog: Ilku –Lévai, Lakat, Fellegi – Szűcs, Takács – Karába, Szuromi, Laki, Kertes, Csóri. Edző: Buzánszky Jenő

ETO: Tóth – Koós, Szániel, Kiss – Palotai, Máté – Szaló, Orosz, Povázsai, Korsós, Keglovich. Edző: Hidegkuti Nándor

Kategória: felkonf | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése