– Mondja, Hundertwasser! Tud maga egyáltalán egy normális párhuzamost húzni? – tudakolta a mogorva rendőr, miközben az igazolványt vizslatta. A mester nem sokkal korábban bizonytalan léptekkel igyekezett átkelni egy forgalmas úton valahol Simmeringben. Talán tíz méterre a helyszíntől, gondosan felfestett zebra segítette a gyalogosokat, tökéletesen működő jelzőlámpával.

– Ezt a kérdést magam is számtalanszor feltettem magamnak – válaszolta kissé elgondolkodva Hundertwasser. – De az az igazság, hogy sosem sikerült határozott igennel vagy nemmel felelnem.

– És vajon miért nem? – kerekedett el a rendőr szeme. – Mi ebben annyira bonyolult? Maga ráadásul fest. Ilyet nem tanítottak magának az iskolában?

– Vajon a madár, ha az egyik fáról a másikra száll, a legrövidebb utat választja és nyílegyenesen repül?

– Nem tudom – morgolódott a rendőr. – Azt viszont igen, hogy maga átlósan kelt át az úton, a tilosban. Erre esetleg tud magyarázatot adni?

– Ez tűnt kézenfekvőnek – szólt a határozott válasz. – No nem azért, mert így volt a legegyszerűbb eljutnom onnan, ahonnan elindultam, oda, ahová tartottam, hanem mert ezt súgta egy titokzatos hang. Szerintem a szabadság hangja szólalt meg valahol, és szerencsére meghallottam.

– Világos – vakarta meg a fejét a rendőr. – Így viszont egy kicsit sokba fog kerülni a dolog. Most arról ne is beszéljünk, hogy el is üthette volna magát egy autó. Vagy a villamos.

– Azt hiszi? – nézett elcsodálkozva a mester a rendőrre. – Már tudom, hogy mi a maga baja.

– Nos?

– Túlságosan földhözragadt. Nem akart még soha meztelenül sétálni egy hatalmas mezőn? Esetleg fák koronáján lakni? Egy hatalmas kádban fürödni, amit a legjobb francia borral töltöttek meg?

– De igen. Meg azt is, hogy Romy Schneider legyen a feleségem – a rendőr kezdte kissé elveszíteni a türelmét. – Bocsásson meg kérem, de muszáj feltennem egy kérdést.

– Parancsoljon! – állt készséggel Hundertwasser a felvetés elé.

– Fogyasztott maga alkoholt a mai napon? Ha igen, mekkora mennyiségben?

A mester elnevette magát, majd barátságosan átöltet a rendőrt.

– Mondom én, hogy nem használja a fantáziáját! Miért kellene a szellemi szabadsághoz részegnek lenni?

– Ez csupán a rutin része, s lássuk be, kissé szétszaladnak a maga gondolatai – szabadkozott a rendőr.

– Megértem magát és egyáltalán nem neheztelek ezért – nyugtatta meg a mester. – Hogy is hívják?

– Kurt Dorfmeister. Tizedes. Szolgálatára! – még szalutált is közben, az az átkozott megszokás.

– Nos Kurt, ha szabad így szólítanom. Ugye szabad?

– A szabályzat nem engedi, de most az egyszer kivételt teszek – váltott hirtelen hivatalossá a rendőr, de amint befejezte a mondatot, máris kisimult az arca.

– Én azt mondom magának, hogy amikor leteszi a szolgálatot és hazamegy a családjához…

– Egyedül élek – vágott közbe a rendőr, valamiért fontosnak tartotta ezt azonnal a mester tudomására hozni, bár sok jelentősége nincs.

– Akkor így talán még könnyebb is – köszörülte meg a torkát Hundertwasser, ami kicsit kiszáradt, kegyetlenül sütött a nap, már hetek óta nem esett a városban. – Szóval, amikor otthon van, maga mögött hagyta az aznapi teendőit, üljön le egy kényelmes székbe, csukja be a szemét, teljesen lazítsa el magát és hagyja, ahogy előtörnek az agyából a különböző képek. Fontos, hogy ne gondolkodjon! Ez a lényege az egésznek. Jegyzeteljen, persze ne igazából, csak igyekezze elraktározni mindazt, amit lát, amit érzékel. Aztán amikor újra visszatér a valóságba, valósítsa meg ezeket a víziókat! Nem tegyen semmilyen korlátot! Ne foglalkozzon azzal, hogy mások mit fognak szólni! Csak tegye meg! Felszabadító lesz, ígérem!

Dorfmeister tizedes nem igazán értette az egészet.

– Megteszem – felelte ennek ellenére. – De ettől függetlenül meg kell, hogy büntessem, Hundertwasser úr!

– Tegye, amit jónak lát! – mosolygott a mester.

– Ezt most hogy’ érti? – értetlenkedett a rendőr. Nem tudta eldönteni, hogy Hundertwasser csupán gúnyolódik rajta vagy tényleg jótanácsot ad.

– Ne gondolja túl, barátom – válaszolt szelíden Hundertwasser.

A rendőr elővette a büntetőcédulát és kapkodva írta rá a mester adatait. Nagyon akart sietni, ezért aztán folyamatosan elvétette a betűket. Egy pillanatra azt hitte, hogy elfelejtett írni. Ez valami mágia, morfondírozott, miközben óvatosan a mesterre sandított, de az csak szótlanul állt, talán az eget kémlelte, ahol hatalmas madárraj körözött, pontosan fölöttük. Kacifántos íveket leírva szálltak, látszólag össze-vissza. Dorfmeister újabb papírost vett elő, és elölről kezdte az egészet. A büntetés összegét a legvégén kanyarította a cetlire.

– Egy schilling lesz.

– Látom, már érti – szólt Hundertwasser.

– Ne mondjon semmit, mert azonnal felemel ötven schillingre! És vigyázzon magára! Viszontlátásra!

Hundertwasser elővette kopottas tárcáját és hosszas keresés után átadott egy schillinget tízgroschenesekből összerakva.

Amikor a rendőr eltűnt a következő sarkon, a mester megfordult és kacskaringós vonalon szépen visszament az út másik oldalára. A villamos éppen akkor haladt el mellette, amikor átlépte a síneket. A szerelvény keltette szellő óvatosan megborzolta a sapkája alól kilógó hajtincseit. Boldognak érezte magát, bár ez egyáltalán nem volt újdonság a számára.

*

Kezdjük ott, hogy amióta az alsóbb ligákba taszított bennünket a sors igazságtalansága, a sokszor szürke bajnokik mellett a felkészülési időszak is csak ritkán hozz némi ragyogást. Ha visszagondolok, egy olyan nyarunk volt, amikor eljött a Szpartak Moszkva, meg tiszteletét tették angol csapatok ’reserved team’-jei és ennyi. A tél még borzasztóbb, mert akkor hideg is van, na jó, most annyira nem, meg átjön mondjuk rendszeresen a Somorja. Jó, most nem.

A Rapid, ha csak a Rapid II-ről is van szó, más kávéház. A Nyugat követe, még akkor is, ha ez a Nyugat ugyebár kurvára hanyatlik, és erről még lesz szó, mikor az ellenfelünk keretét ismertetem.

A Rapid! Az a klub, amelyik Ausztriában egy nemzeti intézmény. Az a klub, amelyiknek első csapata szerintem kábé az alapítást követő években volt NB II-es odaát, ellenben egyszer a német bajnokságot, egyszer meg a német kupát is megnyerte, igaz szörnyű időkben és szörnyű körülmények között. Az a klub, amelyikről nekem örökké Hansi Krankl fog eszembe jutni. A bajuszkirály, aki még Barcelonában is tudott maradandót alkotni. (Mellékszál, hogy nagyon igazságtalannak érzem azt, hogy Herbert Prohaska az ORF-en akkora legenda lehetett, hogy élő, egyenes adásban vágták le a bajuszát, ellenben Kranklnak nem jut képernyő és engem nem érdekel, hogy egyébként ő emberileg mennyire elviselhetetlen, vegyük csak példának itthon Kálmánbácsit. Zárójel bezár.) A klub, amiről nekem a Fradi ugrik be, és így talán könnyen kikövetkeztethető, hogy nem fáj, ha kikapnak a WAC-tól, a Hartbergtől vagy éppenséggel az Altachtól. A klub, amelyik ettől függetlenül tiszteletet parancsoló eredményeket ért el még nemzetközi szinten is, főleg régebben, a ’85-ös elvesztett KEK-döntőre például tisztán emlékszem az Everton ellen, m ilyen fasza volt anno várni egy nemzetközi finálét a tévében.

És az a klub, amelyiknek a kerete, és itt most már a célegyenesbe fordulva a Bundesliga2-ben vitézkedő Rapid Wien II-re gondolok, akikkel felvesszük a harcot, gyönyörűen megmutatja azt az Ausztriát, ami a jelen Ausztriája, ami egy kisebb olvasztótégelye a főként délkeleti irányból valamikor beérkező nációknak, aminek a hatására az ottani futballba friss vér tolult, hiszen ez volt a kitörési pont sok, egyébként kilátástalan helyzetben poroszkáló fiatalnak, és amitől nem lettek kevesebbek.

Lássuk is! A nevek előtt a bajnokságban használt állandó számozások, zárójelben pedig az életkorok. A X-szel jelölt fiúk az U18-as csapathoz tartoznak, de a télen eggyel feljebb készülnek. Arra nincs százszázalékos garancia, hogy pontosan ők lesznek itt Győrben.

24 Mark Habetler (18), 29 Benjamin Göschl (16), 49 Laurenz Orgler (17) – kapusok

4 Fabian Eggenfellner (20), 6 Aristot Tanbwe- Kasengele (17), 12 Tunahan Mercan (18), 19 Adrian Hajdari (19), 38 Pascal Fallmann (18), 45 Marin Zwickl (17), 46 Haris Zahirovic (18), X Mücahit Ibrahimoglu (16), X Dominic Vincze (17) – védők

8 Denis Bosnjak (24), 20 Mustafa Kocyigit (20), 24 Almer Softic (18), Almir Oda (17), 52 Mehmet-Talha Ekiz (19), 77 Arben Kokollari (20), X Mücahit Ibrahimoglu (16), X Nicolas Bajlicz (17) – középpályások

7 Dragoljub Savic (20), 16 Nicolas Binder (19), 22 Jan Kirchmayer (18), 31 Tobias Hedl (18), 40 Enes Tepecik (17), X Felix Nachbagauer (17) – támadók

Az edzőjük az a Stefan Kulovits, aki 2002-től kezdődően 11 év alatt több mint kétszáz bajnokit játszott a Rapid dresszében és most télen lett a második csapat trénere.

Januárban egyébként már volt egy meccsük a regionalligás SV Stripfing ellen (1-1), ahol a következőképpen álltak föl:

Orgler (46’ Göschl) – Zwickl, Tambwe-Kasengele (69’ Gröller), Eggenfellner (46’ Mercan), Hajdari (69’ Lorinson) – Ekiz (69’ Sattlberger), Bosnjak (69’ Demir), Ibrahimoglu (46’ Vincze) – Kirchmayer (69’ Mahmic), Binder (69’ Nachbagauer), Savic (69’ Kriwak)

A gólt Binder szerezte.

Én nagyon várom ezt a derbit. És ti?

Azt mondtam már egyébként, hogy az 1897-ben 1. Wiener Arbeiter-Fußball-Club néven alapított, majd két év múlva egy berlini csapat mintájára Sportclub Rapidra átkeresztelt, eredendően piros-kék klubot 1904-ben átszínezték? Nem? Pedig így volt.

Onnantól kezdve lettek zöld-fehérek. Véletlen az időpont? Aligha!