szinte bent láttam (fotó: vaskarika.hu)

Mindenki meglepődött, amikor befutott a Vizivárosi Verebek FC nevezése a világbajnokságra. Az utolsó pillanatban érkezett a levél, amit nemcsak a főedző Leao és az madáredző Némó III írt alá, hanem a hitelesség megerősítése végett Csiripovics Csirip a Medvesport főszerkesztője és Minyutti felügyelő is ellátott kézjegyével. Ennek a fele sem tréfa, jegyezte meg Laci, aki a szervezőbizottság örökös elnökeként látott már sok mindent, de olyanra még ő sem emlékezett, hogy az Ifjúság körút szelíden ívelő kanyarján túlról bárki jelentkezett volna valaha is a legendás versengésre. A hír futótűzként terjedt abban a két lépcsőházban, ahol a világbajnokság résztvevőinek mindennapjai teltek, a negyvenhárom és a negyvenöt paneljaiban, ahol látástól vakulásig szorgosan edzettek csapataikkal kisebbek és nagyobbak. A kezdeti gyanakvást gyorsan felváltotta az élénk érdeklődés, majd pedig a melleket megbizseregtető büszkeség, hiszen mégiscsak egy legendás társaság kívánja tiszteletét tenni a csiksz egyik legnagyobb adyvárosi ünnepén. Ki ne ismerte volna a Vizivárosi Verebek FC dicső eredménysorát? Ki ne tudott volna arról, aki már életében gombozott, hogy ez a csapat bizony még a legendás angol klubokat is megszorongatta egyszer, és kis híján elnyerte magát a bajnoki címet is a végén? Minő megtiszteltetés, hogy ez a gárda eljön közénk!

A legnagyobb kérdés az volt, hogy hol fognak lakni a vendégek? Minyutti felügyelő ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretne az utazással bajlódni, ezért számára az lenne a legmegfelelőbb, ha valakinél megszállhatna a házban. Jó lenne egy parkra néző szoba, írta levelében, de természetesen nem szeretnék kellemetlenséget okozni. Az egész csapat elfér egy kis helyen, zárta sorait. Laci persze rögtön azzal lépett elő, hogy az ő második emeleti lakásuk lenne a tökéletes választás, hiszen onnan gyönyörű kilátás nyílik a játszótérre. Jómagam és Barni bánatosan lógattuk a fejünket, mivel a szobánkból csak a másik ház szürke fala látszott, ami lássuk be, nem annyira szép látvány. Peti erősködött még, hogy a negyedikről még a Barátság Park is felfedezhető, ha szerencsés szögben áll az ember, de Laci lehurrogta, hogy Minyutti felügyelő már nem fiatal, s nem kellene őt lépcsőztetni. Mint annyiszor, ezúttal is neki lett igaza.

Már csak pár nap volt hátra a kezdésig. Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt azonban még mindig nem lehetett eldönteni, hogy végül a bejárat előtti feljáratot szegélyező két kőpálya vagy az első emeleti lépcsőházforduló lesz-e a végső helyszín. Komoly fejtörést okozott ez mindenkinek, hiszen a két placc egyáltalán nem volt egyforma méretű, így különböző taktikával kellett nekiindulni egy-egy mérkőzésnek attól függően, hogy azt hol rendezték. Kint sokkal keskenyebb és rövidebb terük volt a gomboknak, ráadásul a talaj is egyenetlenebb volt, ami roppant kiszámíthatatlanná tette a passzokat és a lövéseket. Mivel sokszor estek le oldalt a spílerek és a labda is messzire repülhetett, tág lehetőség nyílt az időhúzásra. A lépcsőházban ugyanakkor legalább kétszer akkora volt a hely, ezen túl pedig a műpadló illesztése is megtréfálhatta a játékosokat. Arról nem is beszélve, hogyha valamelyik anyuka a meccs előtt egy órával gyanútlanul felmosott, akkor borult minden. A tisztítószer ugyanis teljesen megváltoztatta a tapadást. Bőven volt rá korábban példa, hogy ilyen gikszer a végső sorrendet is befolyásolhatta a tornán. Ki ne emlékezne arra, amikor Tomi hetvenes világbajnok brazil válogatottja már 4-2-re is vezetett a döntőben, aztán a végén mégis Ákos nyert 7-5-re a 77-es Liverpoollal. Tomi nem is jött le utána sokáig játszani, annyira megviselte a kudarc. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a játék is sokszor állt, mert jöttek-mentek az emberek a házban. A legjobban mindenki attól félt, hogy Hajós néni az ő meccse alatt megy le megnézni, hogy vajon kapott-e levelet a tanácstól? Hetven felett járt már és csak botorkálva, nagyon lassan tudott járni. Ha valaki lendületben volt, teljesen megfoghatta egy ilyen három-négy perces pauza, amíg a néni megjárta a földszintet, és végre behúzta maga mögött a lakásajtót.

a Borsó meg a héja (fotó: valogatott.blog.hu)

Eljött végre a nagy nap! A Vizivárosi Verebek FC már az előző este megérkezett. Mindenki elégedetten konstatálta, hogy semmilyen sztárallűrjük nincs, kedvesen lekezeltek mindenkivel, aztán egyből bevackoltak Laciékhoz, és azt kérték, hogy edzhessenek egy kicsit a versenypályán. Addigra a szervező bizottság eldöntötte, hogy a lépcsőházban lesz a torna, mivel az időjárás-jelentés nem ígért túl sok jót. Laci lement Hajós nénihez és megkérdezte, lenne-e valamilyen dolga házon kívül az elkövetkező két napban, és elkérte tőle a levélszekrénye kulcsát. A néni nem tudta hova tenni ezt a nagy figyelmességet, de örült a segítségnek, mert bizony az esős időben még jobban fájtak a lábai. A mackók és a verebek egyből elfoglalták a lépcsőház fordulót és lelkiismeretesen tréningeztek egyet, az sem zavarta őket, hogy az egész ház a korlátokon lógott. Nem mutattak túl nagy kunsztokat, pár lövésgyakorlat után összeszedték a cuccaikat és eltették magukat másnapra.

A bajnokságon összesen nyolcan vettünk részt. A vizivárosiak mellett természetesen Laci vezette csatába azt az ETO-t, azt amelyik ’82-ben bajnok volt. Tomi újított és most a nyolcvankettes brazil válogatottal próbálkozott, ahogy Ákos is frissítette a Liverpoolt, a 81-ben BEK győztes csapatot nevezte Clemence-szel, McDermott-tal, Souness-szel és persze Dalglish-sal. A két Peti közül Sipeki az MTK-VM-et indította, míg Schuster Peti Jugoszláviát Mariccsal a kapuban, elől pedig Surjak és Dzsajics vitézkedett. Barni az argentin vébét megjárt magyar válogatottban látta a tutit, én meg vabankot játszva a Diósgyőrt indítottam el, ami akkortájt legalább annyira menő volt egy vidéki srác számára, mint az ETO. A két négytagú csoportban ádáz csatákat vívtunk egymással. A Verebek nem tudtak megbirkózni a számukra idegen környezettel és mind a három meccsüket elveszítették. Kikaptak Jugoszláviától, Brazíliától és az MTK-tól is. Az utóbbin volt a legnagyobb sanszuk a pontszerzésre, de hatalmas küzdelemben 6-5 lett a vége Sipeki Peti javára. Tisztességgel viselték a kudarcot, és határozottan jelentettek ki, hogy egy év múlva is eljönnek a világbajnokságra, de előtte nyáron egy hetet fognak itt edzőtáborozni. A döntésüket hatalmas ováció követte.

A másik csoportban hatalmas körbeverések követték egymást, csak szegény Barni veszítette el minden csatáját, de hát ő volt a legkisebb, az is bravúr volt, hogy kemény ellenállást tanúsított mindenkivel szemben. Az ETO, a DVTK és a Liverpool egyaránt két győzelemmel és egy vereséggel állt a végén, de a gólkülönbség Lacinak kedvezett, így ő döntőzhetett Sipeki Peti ellen a végső siker reményében.

Összejött hát végül az a Rába ETO – MTK-VM finálé, amiben ha nem is mindenki, de Laci biztosan reménykedett. Hogy miért? nem árulok el titkot, ha elmondom, számára presztízskérdés volt, hogy bejusson a végjátékba. Látni kellett volna a rémült arcát, amikor 4-2-re megvertem a Diósgyőrrel és egy pillanatra felvillant annak lehetősége, hogy ki is eshet. Sajnos az a meccs engem félrevitt, ingoványos talajra küldött, mivel utána a sikertől megrészegülve csúnyán kikaptam a Liverpooltól, amivel el is szálltam. Kijózanító pofon volt, amit teljesen megérdemeltem. Ellenben Laci úgy felszívta magát, hogy Ákost egy 10-1-es alázással rakta helyre, majd Barni ellen behúzta a kötelezőt és már készülhetett is a döntőre.

Arra a döntőre, ahol Sipeki Peti jól összerakott kék-fehér gárdája várt rá. Brünyi, Borsó, Turtóczky, hogy csak három nevet említsek. Ráadásul Peti megkeverte a kártyákat és még Bognár Gyurit is berakta a fiatalabb korosztályból. A meccs hatalmas érdeklődés mellett zajlott, még Csiripovics Csirip is megérkezett, mert mindenképpen be akart számolni a mérkőzésről a Medvesportban. Óvatos mezőnyjátékkal kezdtek a felek, senki sem vállalt semmilyen kockázatot. Látszott, hogy aki az első gólt rúgja, meg is nyerheti a derbit. Az első félidőben helyzeteket sem láthattak a nézők, a legizgalmasabb jelenet az volt, hogy egy megpattanó labda egyenesen beesett az ablak alatt futó távhőcsőt védő rácsok közé. Hosszú percekig tartott, amíg előkerült a játékszer, és bizony meg kellett várni a keresés végét, mert a felek, talán babonából, nem voltak hajlandók másik labdával játszani. A második játékrészben aztán felpörögtek az események, egymás után potyogtak a gólok, és végül nyert az ETO 4-3-ra és ezzel megnyerte az 1983-as őszi világbajnokságot, nem is érdemtelenül. Sipeki Peti sem volt elkeseredve, ő azzal a céllal kezdte a tornát, hogy szeretne egy jót játszani, ami végülis teljesült. Laci ellenben eksztázisban ünnepelt, és nem értette, hogy a többiek miért nem örülnek vele ugyanolyan lelkesen.

Adyváros te csodás (fotó: gyoriszalon.hu)

A medvék és a verebek közben lassan készülődtek, mert indultak vissza Vizivárosba. Igyekeztem őket meggyőzni, hogy felesleges annyira sietni, ráadásul délután igazi futballt is láthatnak, de ők mosolyogva csak annyit mondtak, hogy számukra a gombfoci az igazi, a nagypályás futball egyáltalán nem érdekli őket, meg egyébként is várják már őket haza, csak ritkán szoktak kimozdulni. Nem vitatkoztam. Minyutti felügyelő még egyszer megköszönte a vendéglátást, és a kis csapat el is tűnt a Felszabadulás út irányába.

Pedig remek összecsapást láthattak volna.

*

1983. október 29.

Rába ETO – MTK-VM 4-3 (0-0)

8.000 néző, vezette: Jaczina

ETO: Kovács – Csonka (33’ Szíjártó), Mile, Szepesi, Magyar – Hannich, Kurucz (75’ Vági), Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

MTK: Gáspár – Nagy, Turner, Balogh, Silye – Varga, Lukács (60’ Bognár), Borsó – Fodor, Boda (60’ Fülöp), Handel. Edző: Palicskó Tibor

Gólok: 47’ Szentes 1-0, 53’ Hannich (11-es) 2-0, 60’ Fodor 2-1, 76’ Szabó 3-1, 77’ Hannich 4-1, 84’ Fülöp 4-2, 87’ Borsó 4-3

Kiállítás: 89’ Hajszán

*

Nem sok idő maradt a kesergésre, a sebek nyalogatására, hiszen itt az új, ráadásul nehéznek ígérkező feladat. A listavezető MTK teszi tiszteletét a stadionban, és csak reménykedhetünk, hogy a sok duma után most már végre megmutatja szebbik arcát a csapat. Megmondom őszintén nem is a konkrét eredmény kapcsán vannak elvárásaim, bár igazán jól esne, ha nyernénk végre, hanem azt szeretném látni, hogy ez a gárda tényleg egyben van. Kilencven percen keresztül tartó tudatos futballban reménykedem, ami nem merül ki a reménytelen birkózásban, amit véletlenszerűen szakít meg néhány váratlan villanás, esetleg három egymást követő jó passz. Tudjátok miért? Mert megérdemlem!

Az eredetileg kiírt időpont óta az MTK nyert zsinórban öt meccset és csak legutóbb, Szegeden nem zsebelte be a három pontot (1-1), ezzel szemben mi ikszeltünk négyszer, plusz beszedtünk két buktát. Négy pontunk áll szemben a tizenhattal, ami még akkor is fájó, ha nem tennénk mellé, hogy ezt a lehetséges tizennyolcból sikerült összekaparni.

Két évvel ezelőtt a bajnokság közel azonos szakaszában, egész pontosan a tizenhatodik fordulóban fogadta a tizenegyedik pozícióban szerénykedő ETO a szárnyaló és a tabellát simán vezető MTK-t. Az a mérkőzés immár történelem, de még most is jó leírni, hogy hihetetlen fegyelmezett és céltudatos futballal, vesztett állásból fordítva nyertünk 2-1-re.

A példa tehát adott, uraim, lehet ismételni!

Hajrá ETO!

így is lehet