aludj, amig én álmodom (fotó: saját)

Az megvan, hogy majdnem negyven évesen arra vársz, végre elvághasd a köldökzsinórt, és akkor közbejön a madárinfluenza, ráadásul a kicsinek rekeszizomsérve van?

Az megvan, hogy azt sem tudod, mi vár rád?

Az megvan, hogy sok-sok fehérköpenyes rohangál körülötted és te nem tudod, mekkora a baj?

Az megvan, hogy két nappal a tervezett születés előtt elfogy a lélegeztető-gép az osztályon, és neked kell elmenni egyért Pestre?

Az megvan, hogy december közepén azt ígérik, Karácsonyra hazaviheted a kicsit, aztán történik valami és mégsem?

Az megvan, hogy miközben a babád egy inkubátorban tölti mindennapjait, három másik kis ártatlan lelket elvisznek az angyalok?

Az megvan, hogy rengetegen segítenek neked?

Az megvan, hogy van egy gyönyörű lányod?

Az megvan, hogy az édesanya nap, mint nap úgy tesz, mintha otthon nevelné a picit, pedig nem?

Az megvan, hogy ezért milyen sokan tesznek önzetlenül?

Az megvan, hogy előtte azt sem tudtad, mi az a perinatális intenzív centrum?

Az megvan, hogy egyszer csak megérintheted az ujját az inkubátoron keresztül, hogy érezhesse, ki az apukája?

Az megvan, hogy ezért milyen hálás lehetsz?

Az megvan, hogy milyen sokat tehetsz azért, hogy mások is megéljék a csodát?

Az megvan, hogy segíthetsz?

Az megvan, hogy más boldogságáért milyen sokat tehetsz?

Az megvan, hogy ne csak most legyél támogató, hanem mindig és mindig és mindig?

2, 4, 14 (fotó: saját)