örömködő izmos férfitestek (fotó: Kisalföld)

Van előttem egy pontosan ötven évvel ezelőtti fotó. Nem igazából, csak a fejemben. Sokszor láttam korábban, gyakorlatilag én is lefényképeztem, az agyamban a negatív, amit bármikor elő tudok hívni.

Anyám sötét lencséjű szemüvegben sétál lefelé a lépcsőn, a városháza sziluettje van mögötte, nem tudom eldönteni, hogy vajon napszemüveget visel, esetleg a szikrázás miatt lett olyan, amit hord a mindennapokban, normál dioptriás egyébként, nem lehet több hármasnál, na jó, mondjuk négyes, mínuszos, az biztos, abban az időben kevéssé valószínű, hogy ilyet csiszoljon bárki, a hetvenes éveket írjuk, de ez most egy fikciós történet, simán benne van, hogy apám maga volt Alain Delon, vagy ami sokkal reálisabb, ő Jean-Paul Belmondo, például azért, mert krumpli orra van, és most itt van a perc, Jean-Paul Belmondo elveszi a szerelmét, vagy már el is vette, közben nézem a képet, a francia újrealizmus jön szembe, anyám évekkel később bevallotta, neki Belmondo volt a kedvence, azt mondjuk nem árulta el, hogy miért, az orra miatt, esetleg más volt a szexepil, nem akart tökéletest, mindenesetre jöttek ők le a lépcsőn, és anyám pörölt apámmal, hogy miért, sosem tudjuk már meg, mert apám nincs többé, anyám meg nem árulja el, szerintem nem is tudja már, ennyi évvel később, meg egyébként is kell az izgalom, ha elmondaná, eltűnne a varázs, nem is kérdezem. Minek?

Kedd volt, ami azért jó, mert apám nem izgult, hogy mindjárt jön a meccs, mostani szemmel milyen vicces, hogy kedden mondtak igent a fiatalok, nem kellett kivárni a hétvégét, ők mondjuk másért is örültek ennek, hiszen úgysem hívtak sok embert vendégnek, aki jön, jön, innentől kezdve tudjuk, hogy kinek fontos, mi azért megjegyezzük, sietni kell, szerda reggeltől érvényes a beutaló Lellén, arról nem is beszélve, hogy lesz egy másik félidő is, fent a székesegyházban, mert a nagyanyámnak ez is számít, Isten előtt megfogadom, blablabla, mit szólnak a faluban azok, akik egyébként sosem látnak többé, ha csak el nem megy apám a búcsúba, lő kettőt a puskával, megcsókol mindenkit, azt’ szevasz, de most fogadalmat tesz a Zala tisztelendő bácsi előtt, hogy soha el nem hagyja anyámat, milyen komoly ez már, az az ember lesz isten földi képe, aki gyakorlatilag elvette anyám gyerekkorát, apám persze érti a tréfát, de most nem viccel, ha kimondta, meg is tartja, ami bizonyos szempontból érthető, de ha jobban belegondolunk: mégsem, hiszen ő Jean-Paul Belmondo, aki bármit megtehet, a közönség tapsol, ő a profi, sőt!, A Profi, de apám nem olyan, neki számít az eskü. Egy életre szól.

A Rába Hotel aljában lévő étteremben koronázták meg a napot, szolid parti, semmi hajcihő, a pincérek serényen tálalták fel az ételt, milyen szép pár!, súgtak össze, s már hozták is a folyó bort, kancsóban, voltál a meccsen vasárnap?, kérdi az egyikük apámtól, Pista vagy Béla, olyan egyformák a fehér kabátkájukban, apám csippent a szemével, ne most!, szúrja oda, nem alkalmas éppen, de közben elmereng, neki is fájt a 0-2 az MTK ellen, látott már ilyen gyenge produkciót?, aligha, a táblázat nem hazudik, utolsó a csapat, micsoda szégyen, pár éve még a Benfica is rettegte a zöld-fehéreket, most meg?, hatpontnyira a Diósgyőr, és nem hátrafelé, anyám megböki, itt vagy, kedvesem?, feltétlenül, replikáz apám, mert profi, táncolunk?, természetesen, és már mennek is középre, mindenki rájuk figyel, milyen szép pár!, súgnak össze megint a pincérek, és milyen rendes vendégek, okosan isznak, nem csinálnak balhét, kevés mostanában az ilyesmi, vajon ez lesz a hetvenes évek trendje, remélem, mondja Pista vagy Béla, olyan egyformák a fehér kabátkájukban, közben apám és anyám összebújva lassúz, fejükben már a lellei romantika áll össze egy szép képpé, s talán ott vagyok én is, mint lehetőség, egy szebb jövő reménye, takaros család lesz. És tényleg.

*

Negyvenhárom évvel később álltunk a Rába Hotel alatti étterem előtt, az ajtóban marcona pincérek rostokoltak, látványosan pislogtak az órájukra, miközben rakták össze a terasz székeit. Nem volt annyira késő, de ez, meg az az apróság, hogy az ETO harminc év után újra bajnok lett, nem volt elég egy kis rugalmasságra. Csak egy sört innánk meg, esetleg tüskét melléje, még mit nem!, mondta volna Krisztián vagy Roland, ha azt tette volna, amit a szíve diktál, de azon az órán pont nem hiányzott az OKJ-s képzésen, amikor felhívták a figyelmet, ne legyél feltétlenül paraszt a vendéggel, egyébként is olyan egyformák voltak a kis köténykéjükben, és még mintha a tetoválásukat is ugyanabban a szalonban égette volna bőrükbe Zebulon, a művész, szóval nem volt maradásunk, mi legyen?, jött az adekvát kérdés?, talán a pléhbüfé nyitva van, bár amilyen időket élünk, egy próbát talán megér, és tényleg, a megbízhatóság emlékműve a lepukkant bodega a buszpályaudvar sarkán, ahol büdösbácsik, kurvának kinéző betanított munkásnők és egyéb deklasszált elemek isszák a kevertet, vagy a szivacs gyümölcsét, emlékszem, mikor kétezer-hat tavaszán yuppie-nak álcázott fiatalok pattantak ki egy hatalmas autóból, demokratának hazudták magukat, de akkor nagyon fájt nekik a meg nem értettség, még négy év, belehalok, mondta az egyik, aki talán a kosárlabdát választotta volna a bőrfoci helyett, ha felé gurította volna egy szabadnapos buszsofőr, aki csak a hangulat miatt lenézett vasárnap este a placcra, most azonban nem voltak törésvonalak, zöld vér csordogált mindenki ereiben, Pinyő!, Pinyő!, Pinyő!, zúgott bele az éjszakába egy erőteljes hang, s nem volt vita, ha ma rendeznék a polgármesterválasztást, kit emelne vállára a város, még azok is talán, ’kik sosem jártak Kiskúton, legfeljebb az állatkertben, akkor lesz egy kör unicum, meg ugyanennyi sör, szóltam szelíden és senki sem ellenkezett, meg egy melegszendvics, rombolta le a harmóniát valaki, de nem haragudtunk rá, apámra gondoltam, és azon merengtem, miért nem jött ki, legalább most, de rájöttem, hogy pontosan azért, amiért neki fontos az ETO, belső meggyőződésből, nem akart divatdrukker lenni öreg korára, ha a rögös úton nem állt ott most, miért csak a fény, az ünneplés jusson neki, majd talán egyszer, megint, hiszen neki tényleg nem kell már bizonyítania semmit, meg egyébként is házassági évfordulónk van, fiam, ez fontos, majd megérted te is, most is értem, apu, mondtam neki a telefonba, aztán letettem.

miénk itt a tér (fotó: Nemzeti Sport)

Olyan jó lenne ma is felhívni.

*

Hét évvel az ETO felért a csúcsra, miután egy a meggyőzőnél is erősebb szezont követően nyerte meg a klubtörténet negyedik bajnoki címét. Nem volt olyan régen, talán ezért is különösen szomorú a mostani helyzet, és nem feltétlenül arra gondolok, hogy a csapat jelenleg a második ligában szerepel, hanem az, hogy szinte szitokszóvá vált a helyi közbeszédben az ETO név, ha a futballal hozzák összefüggésbe.

Boldogok a lelki szegények mondhatnám lazán, s legyintenék egy nagyot, de ez ennél sokkal komolyabb ügy, szóval szégyen és gyalázat!

Most azonban az ünneplésnek van itt az ideje! Szép volt akkori fiúk, lesz ez még jobb is mostani fiúk!

Hajrá ETO!

A bajnoki keret:

Jarmo Ahjupera 3/0, Rati Aleksidze 7/0, Nemanja Andrić 21/3, Mihai Dina 8/1, MArko Dinjar 15/0, Vladimir Đorđević 4/0, Dudás Ádám 16/1, Farkas Balázs 1/0, Marian Had 5/0, Kalmár Zsolt 2/1, Đorđe Kamber 27/8, Luboš Kamenár 3/0, Tarmo Kink 10/1, Koltai Tamás 20/8, Rok Kronaveter 19/5, Giorgi Kvilitaia 2/0, Lang Ádám 4/0, Lipták Zoltán 26/0, Matetits István 1/01, Molnár Péter 1/0, Mihai Nicorec 10/0, Novák  Csanád 1/0, Pátkai Máté 26/1, Linas Pilibaitis 11/1, Lazar Stanišić 1/0, Saša Stevanović 27/0, Marek Střeštík 25/3, Michal Svec 23/0, Takács Ákos 23/0, Tokody Tibor 9/0, Nikola Trajković 23/7, Varga Roland 27/11, Varga Tamás 1/0, Völgyi Dániel 16/4.

Vezetőedző: Pintér Attila

*

2013. május 12.

Győri ETO – Ferencvárosi TC 1-0 (0-0)

13.700 néző, vezette: Farkas

ETO: Stevanović (46’ Molnár) – Svec, Takács, Lipták, Völgyi – Kronaveter (46’ Andrić), Kamber, Pátkai – Trajković (65’ Dinjar), Varga R., Střeštík. Edző: Pintér Attila

FTC: Jova – Somália, Gyömbér, Bešić, Bönig (56’ Sváb) – Alempijević, Čukić, Leonardo (82’ Ionescu), Józsi, Martinus (62’ Perić) – Böde. Edző: Ricardo Moniz

Gól: 60’ Völgyi (11-es) 1-0

Kiállítások: 59’ Alempijević, 61’ Völgyi, 78’ Střeštík

játszik az ETO!