Percemberke főszerepet osztott magára és élvezi

szállj el kismadár (fotó: sportbuzzer.de)

Öt perc volt hátra, egy góllal vezetett a vendégcsapat. A pálya szinte feldőlt, a hazai térfélen csupán a kapus álldogált, magányosan. Ha fogja magát és odasétál a kapu mögött büfévé alakult Zsigulihoz, aminek csomagtartójából valószínűtlenül sok sört, ropit és szotyit, no meg szendvicset halászott elő az elmúlt közel két órában az ott árusító jóember, rendel magának egy zsíros kenyeret, kicsi csípős paprikával, hagymával, amit aztán komótosan megeszeget, a nézők talán észre sem vették volna a hiányát. Ezt a fegyelmezetlenséget azonban nem engedhette meg magának, mert folyamatosan figyelnie kellett, mivel minden egyes szögletnél felsprintelt egészen a tizenegyes pontig, menetrendszerűen ugrott a bekanyarodó labdákra, valljuk be az esélytelenek nyugalmával, majd a labdavesztést követően már spurizott is vissza. Egy idő után teljesen elfáradt, nem ennyi futásra trenírozott egész héten.

A csapat darált és darált mindhiába. Nem hittek már ők sem a dologban, de becsülettel mentek előre. A fásultság nem volt véletlen. Még az első félidőben rúgtak három gólt, de T. T. Jenő játékvezető valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt nem adta meg egyiket sem. Pontosabban volt ok, mert T. T. Jenő játékvezető fontosnak tartotta, hogy ne csak sípoljon és persze mutasson határozottan kifelé, hanem tömören el is mondta: mit és miért ítélt?

A kilences ellökte a védőjét! Nem adtam jelet a szabadrúgás elvégzésére! Szabálytalan volt a bedobás! – pattogtak a mondatok, és már reklamálnia sem volt kedve senkinek.

Amikor aztán rögtön a szünet után a vendégek centere egyértelműen kézzel szelidített meg egy hosszú indítást, és ezzel a mozdulattal máris méteres előnyre tett szert a védőjével szemben, így már nem volt nehéz dolga az akció végén a bal sarokba gurítani a cövekké váló kapus mellett, egyesek sírtak, mások hangos röhögésbe kezdtek. Nem kellett volna, mert a sírósokat szóban figyelmeztette T. T. Jenő játékvezető, a röhögőknek meg gyorsan felmutatta a jól megérdemelt sárga lapot.

Volt olyan, aki a meccs korábbi, békésebb szakaszában kapott egyet, mehetett is zuhanyozni szépen.

Úgy tűnt, T. T. Jenő játékvezető ördögi terve, aminek okát senki sem sejtette, sikerülni fog, amikor a nyolcvankilencedik percben váratlan dolog történt. A harmincnyolcadik szöglet után veszélyesen érkezett középre a labda, a támadóvá változott kapus most az egyszer jól számította ki az ívet, a rugóit is mintha kicserélték volna, centikkel magasabbra emelkedett, talán csak egy arasznyira volt egymástól a laszti és a fej, a katarzis olyan közel volt, mint ezen a pályán még soha, amikor hirtelen a kolléga hosszan kinyújtott keze beúszott a képbe, s az ököl teljes erőből találta el a majdnem hős gyomrát. Az esésénél csak az üvöltés volt hatalmasabb, összegömbölyödött az öt és felesen, mint egy tüskéitől megfosztott sün, akire valamilyen rejtélyes okból kapusdresszt húztak, s az egyes a matematika minden törvényét felrúgva görbült meg a hátán. Ekkor egy pillanatra csend lett, majd hangosan harsant a síp, és T. T. Jenő játékvezető már a helyszínen is termett.

Az idő megállt, a hazai drukkerek boldogan ölelkeztek, egyesek istent emlegették, hogy akkor mégis van, mások szerint csupán arról van szó, hogy lám!, a szabályokat mégis be kell tartani mindenkinek, még T. T. Jenő játékvezetőnek is.

Kevesen vették csak észre, hogy T. T. Jenő játékvezető ekkor már a kapunak háttal áll, bal keze a magasban, a jobbal először furcsa mozdulatokat tesz, majd nagyon mutat egy pontra, ami egyáltalán nem az a fehér, mésszel rajzolt, tizenegy méterre az alapvonaltól, hanem egy képzeletbeli és legfeljebb hat lépésre onnan, aztán csak annyit mond határozottan: Les!

Miután a döbbenet kiül mindenki arcára, de még azelőtt, hogy a Föld egyszerre visszafelé kezdene forogni, T. T. Jenő lazán kifut a fiatal partjelzőhöz, tekintete olyan, mint a szigorú tanáré, aki éppen puskázáson kapta az egyik diákot.

– Legközelebb figyelj oda jobban, kisöreg!

A futballt aznap újraértelmező T. T. Jenő játékvezető még órákkal a lefújás után is a kopottas öltöző padján üldögélt. Már csak ő és a szertáros volt a pályán, aki türelmetlenül várta, hogy végre hazamenjen. A lába előtt sporttáska, amiben a szépen összehajtogatott szerelése volt. És egy centrumos nejlonzacskó, amiből félig kikandikált egy csillogóan fekete, teljesen új pár csuka. A juss, amit még a meccs előtt kapott a vendégektől, és amit igyekezett végig gondosan elrejteni mindenki, de főként kollégái szeme elől. Boldog volt.

Pár száz méterrel odébb, a főút menti buszváróban egyedül álldogált a fiatal partjelző. Az arca még mindig vörösen izzott a szégyentől. A felületes szemlélő azt gondolhatta, most szenvedett el két hatalmas pofont egy csínytevés miatt. Dühös volt, semmit sem értett, de azt már ott elhatározta, hogy befejezi, soha többet nem húzza magára a fekete mezt, hagyja az egészet a picsába.

*

A meccset nem láttam, a közmédia sportcsatornájának internetes oldalán megnéztem a közel ötperces összefoglalót. Az első meglátásom az, hogy abból a több mint nyolcvanmilliárdos költségvetésből, amit az intézmény kap, talán érdemes lenne áldozni még két, kapu mögötti kamerára is, amit a másodosztályú meccseken használhatnának. Nincsenek nagy elvárásaim, nem kell olyan csilli-villi, hosszú rúdon mozgó, ami gyakorlatilag háromszázhatvan fokban is tud forogni, elég lesz egy álló is.

Ha a közvetítés használt volna ilyet, akkor nem kéne kényeskedni, mert egyértelműen látszódna, hogy Bobál művészúr mutatványa minden volt, csak tizenegyes nem, és akkor sokkal gázabb lenne az a mondat, amit képes volt a hivatkozott oldalon a mozgós kép fölé írni a fogalmatlan szerző:

„Már úgy tűnt, döntetlen lesz a végeredmény, amikor a háromperces hosszabbítás lejárta után a középre lőtt labdára rajtoló Bobál Gergely elesett a 16-oson belül.”

Így, minden kommentár nélkül. Elesett. Tízszer néztem meg a felvétel, a hetedik alkalommal olybá tűnt, mintha a tizenhatos vonala egy másodpercre megemelkedett volna, pontosan akkor, mikor Bobál próbált belépni a büntetőterületre.

Ki tudja? Talán a drénrendszer apró lázadásának lehettünk a szemtanúi, amely szisztéma olyan kiválóan működött vasárnap. A vonal alatt futó csőben a semmiből újra megjelent a víz, egy váratlan dugulás miatt lefékezett a folyása és egy ponton csak gyűlt és gyűlt, tágítani kezdte az átmérőt, tíz centiméter, tizenöt centiméter, húsz centiméter, a gyep közben lassan megemelkedett, ekkor odaért Bobál, aki nem számíthatott erre a jelenségre, nem csoda hát, hogy elesett. A sípszóra a dugulás megszűnt, a pálya ismét sima és egyenletes lett, mintha mi sem történt volna

Van ilyen a futballban, mármint hogy benéznek egy tizenegyest, tudom, de nekem ez most nagyon fáj.

A szemedbe mondom Pillók Ádám, hogy ezt te most elkúrtad. Nem kicsit, hanem nagyon.

*

ZTE – ETO 3-2 (1-1)

ZTE (52. percig): Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kocsis, Grumić, Kiss – Barczi, Babati (46’ Madarász) – Bobál.

ZTE (52. perctől): Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss, Kocsis – Babati (87’ Gajdos), Grumić, Barczi – Bobál.

ETO (52. percig): Horváth 2 – Kovács 2, Tar 2, Vukasović 2.5, Völgyi 2.5 – Bagi 2, Andrić 2.5, Vashkeba 3 – Petró 2 (46’ Tajthy 0), Szimcso 2.5– Lovrencsics 2.

ETO (52. perctől): Horváth 4 – Kovács 4, Tar4, Vadász 4, Völgyi 4 – Bagi 4, Tajthy 4, Vashkeba 4 – Szimcso 4, Andrić 4 – Lovrencsics 4.

Gólok: 27’ Bobál 1-0, 31’ Vukasović 1-1, 62’ Barczi 2-1, 66’ Lovrencsics 2-2, 90+5’ Bobál (11-es) 3-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.

A mérkőzés első fejezeténél az osztályzatok a valós teljesítményt tükrözik, a második felvonás esetében dacból, a galád módon elvett pont kompenzációjaként kapták a srácok az érdemjegyeket.]

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Percemberke főszerepet osztott magára és élvezi bejegyzéshez

  1. Horváth Tibor szerint:

    -nézem a tv-t. Hosszabbítás, 92-perc játékosunk a szögletzászlónál az ellenféllel – rúgd rá ne akard kicselezni, kirúgással jöhetnénk- – akarta a cselt és szöglet lett. Szöglet,- miénk a labda, na így jó, mi-jövünk! Na mindjárt vége! Döntetlen -elfogadható. Kirúgás, félpálya, nem a miénk a labda, ((mérgelődöm,-mi a francnak a kapusunknak kirúgni amikor szépen megtarthatnánk, úgy sem tudunk már felérni)) -előrevágta az ellenfél,- tizenegyes, aztaqrva ez tizenegyes? – – -kikaptunk! elkapcsoltam- -percekig némán ültem . . .

    Kedvelés

  2. Kutasi Károly szerint:

    Sajnos a bíró ítéletén kívül is volt két esemény, ami eldöntötte a meccset. 1. Lovrencsics, amikor utolérte a hazaadást, vihette volna a labdát még pár métert befelé és gól… 2. Szimcsó, amikor elvitte a kapus mellett, még visszahúzhatta volna, a kapus elrepül a szögletzászlóig, az üres kapuba kell gurítani.. 3.Sajnos mindkét mondatnak “ha” szócskával kellene kezdődnie.

    Kedvelés

  3. Pram Imre szerint:

    Kapva kapott az alkalmon, hogy befújhassa. Mi pedig megadtuk a sanszot, beengedtük a labdát a büntetőterületre.

    Kedvelés

  4. Takács László Attila szerint:
  5. Bosszúálló szerint:

    Ez a kis buzi takony fújta el a kispályás meccseinket is az egykori győri NYME-AK focikupákon. MINDIG nyíltan csalt. A győriek kenyerét ette és utána a győriek tányérjába szart. Egyszer már megkergettelek, bújkáltál a tesi teremnél, remélem emlékszel te kis patkány!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.