a Császár átlép a Kakason (fotó: Népsport)

A sok-sok kispajtás izgatottan pattintotta fel szemét, és ugrott fel hirtelen az ágyából, mikor a hangszórókon keresztül recsegve megszólalt az ébresztő jól ismert dallama, majd nem kevésbé recsegve a táborvezető pajtás sivító hangja töltötte be az egész brennbergi völgyet.

– Jó reggelt kívánok, pajtások! Szép napra ébre… – itt egy pillanatra megszakadt a műsor, miközben fura sustorgás hallatszott, meg cserregés, mintha egy csapat madár foglalta volna el a stúdiót, ahol a szárnyasok előbb ügyesen megkötözték a táborvezető pajtást, beolvasták követeléseiket egy boldogabb és szabadabb madárvilág érdekében, csrrr-csrrr-csrrr, susususú, csrrr-csrrr-csrrr, majd végül eloldozták a rémült főpajtást, elrepültek Ausztria irányába nagy szárnycsattogással és máris folytatódott az adás, mintha mi sem történt volna  – …lálkozunk az alakulótéren! Reggeli torna! Senki se késsen el! A tisztasági versenyt se felejtsétek el! Előre!

*

Szíjártó jobb oldalról beadta a labdát, Szentes nagy helyzetbe került, közeli lövésébe Kakas jó érzékkel belevetődött. A labda kipattant róla, de Hajszán, mintha a földből nőtt volna ki, ott termett és öt méterről nagy erővel, laposan a jobb sarokba vágta a labdát.

*

Ó, az az átkozott rendrakás, gondoltam, rápillantva a gyűrött ágyneműmre, a szétdobált ruhákra és az asztalon hagyott vizespohárra. De nem hagyhattam cserben a többi kispajtást, így szép komótosan összehajtogattam, amit kellett, elraktam, amit kellett és a szekrénybe tettem, amit kellett. Négy napja voltunk már a táborban és a lehetséges negyven pontból eddig harminckilencet kaptunk, mindenki hajtott az extra fagyizásra, a mi a győztesnek járt.

Engem azonban sokkal jobban érdekelt a délelőtti pingpong bajnokság, amire már nem is tudom, hogy miért, de beneveztem, ráadásul kiderült, hogy csak négy másik kispajtás akart szerencsét próbálni, így belátható közelségbe került a dobogó. Nem voltam egy nagy spíler, a Bán Aladár mögötti betonasztalnál sokat játszottunk, a Németh Robi például mindig elvert. Na jó, ő idősebb és nagyobb is volt nálam, de mégis marhára idegesített, hogy furcsán mackós, mondhatnám lomha mozgásával miért volt kivétel nélkül jobb nálam? Néhány évvel később láttam Bátorfi Csillát a tévében, ami rengeteg dolgot megmagyarázott, de akkor, ott ’83-ban érthetetlen volt az egész.

*

Burcsa keresztlabdájával Hajszán a jobb oldalon megiramodott, Kakas kétségbeesetten és kissé korán, ráadásul rossz tempóban kifutott. Hajszán a 16-oson belül, az alapvonal közelében befelé cselezve elhúzta mellette a labdát, s miközben a Vasas védői kétségbeesetten rohantak a kapujuk felé, mindenkit megelőzve, tíz méterről, nehéz szögből a hálóba lőtt.

*

Kelletlenül végeztem a tornagyakorlatokat. Törzskörzés, egy, kettő, magas térdemelés, három, négy, indiánszökdelés, na, ennek mi értelme?, kizárt, hogy az indiánok ilyen baromságot csináltak volna, biztos a Gojko Mitić találta ki az geészet, a nyugatnémet stáb meg simán bekajálta, végül két kör az alakulótéren, a második végén még egy gyors sprint a hosszú egyenesen. Kész, hosszú pihegés. Kati néni éles sípja egészen az agyam legmélyebb rétegéit hatolt, vajon tanítják nekik a főiskolán, hogy ilyen embertelenül kell belefújni?, a rikácsoló Egészségetekre!, már nem osztott, nem szorzott.

Gyors reggeli és már rohantam is a nagysátorhoz, ahol a pingpongasztalok álltak ebéd előtt, és utána is, ha a konyhás nénik már leszedték az összes terítéket, szépen elpakolták a tányérokat és az evőeszközöket. Megbeszéltük Csabival, hogy üt velem még párat a verseny előtt, mert fontos az alapos bemelegítés. Ő nem akart játszani, mert eleve hülyeségnek tartotta, amikor meg kiderült, hogy öten leszünk, egyenesen röhögött. Meg tudod csinálni! – ezzel idegesített folyamatosan, de nem járt sikerrel, mert eltökélt voltam, de főként sikerre éhes.

betonba zárt szellem (fotó: viago

Gyanúsan nagy csend volt, ahogy közelítettünk a sátorhoz. Nem pattogtak a labdák, nem hallatszott a kispajtások ricsaja. Döbbenten néztünk körbe, amikor odaértünk, ugyanis sehol sem voltak az asztalok, ráadásul hosszú széksorokkal rendezték be a helyet. A sátor belsejében, szemben a székekkel egy hosszú asztal állt, szép abrosszal leterítve. Középen márkás üvegek sorakoztak szépen egymás mellett.

– Ti mit kerestek itt? – kérdezte az akkor betoppanó táborvezető pajtás, de igazából nem nagyon foglalkozott velünk, a kérdés csupán udvariassági volt, nem igazi érdeklődés.

– A pingpongversenyre jöttünk. – feleltem halkan. – Most lesz tíztől. Meghirdették.

– Pingpongverseny? – keskenyedett el a táborvezető pajtás arca. – Ja! A pingpongverseny! – világosodott meg hirtelen, majd mosolyogva ránk emelte tekintetét. – Ti nem tudtatok róla? Elmarad. Vendégeket várunk, meglepetésvendégeket. Itt fértek el a legtöbben, ezért lefújtuk a versenyt. Úgyis alig jelentkezett rá valaki. Majd kapsz egy oklevelet, ne izgulj! Harmadik hely jó lesz?

Alig kaptam levegőt a meglepetéstől, ami lassan dühbe fordult.

– Ötödik szeretnék lenni. – sziszegtem – És ki lesz a meglepetés? – kérdeztem és közben igyekeztem elfojtani a sírásomat.

– Hajszán Gyula, meg még valaki, de azt már elfelejtettem. Örültök?

– Igen. – feleltem kissé megkönnyebbülten és már bántam, hogy nem akartam az első díjat.

*

Póczik, alighogy átlépte a felezővonalat, keresztbe ívelte a labdát a hórihorgas Szepesinek, aki a 16-os közelében lefejelte azt Szentesnek. A középcsatár egy pillanatra kivárt, és miután észrevette, hogy az előtt helyezkedők miatt nem tud kapura törni, hirtelen mozdulattal továbbsarkalta Hajszánhoz, akit ez nem ért váratlanul. Rácsapott, és mintegy 12 méterről laposan kapura lőtt, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba.

*

Idegileg nehéz, nagyon nehéz az ilyen eseményeket higgadtan elviselni. Jó, hogy itt van már a bajnokság vége! – motyogta üveges szemmel maga elé a köré sereglett újságíróknak Rudi bácsi, és közben tekintetével a levonuló játékosokat figyelte, közülük is elsősorban Kakast, akit, ha lehet ilyet mondani, a nézésével semmisített volna meg egy másodperc alatt, mert szerinte az volt a döntő momentum, hiába védett szenzációsan előtte a portás, fogta meg a lehetetlent, mi a túróért futott ki akkor, és ha már igen, miért úgy? Komoly kérdések ezek, amire talán sosem lesznek válaszok. A mi életünkben biztosan nem.

*

1983. június 4.

Vasas SC – Rába ETO 2-3 (1-0)

15.000 néző; vezette: Pádár

Vasas: Kakas – Farkas, Híres, Balogh, Csima – Birinyi, Seres, Komjáti, Váradi – Kiss, Izsó. Edző: Illovszky Rudolf

ETO: Kovács – Csonka (46’ Szíjártó), Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó (53’ Szepesi), Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Gólok: 35’ Komjáti 1-0, 47’ Izsó 2-0, 55’ Hajszán 1-2, 61’ Hajszán 2-2, 81’ Hajszán 2-3

Kiállítás: 83’ Izsó